Magyar Polgár, 1872. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)

1872-05-04 / 102. szám

KOLOZSVÁR, MÁJUS 3. 1872. Óvakodjunk a báránybőrbe bujt farkasoktól. Megkaptuk a maros-vásárhelyi Deák-pártnak ápril 30-án sárgafekete színben kiállított programmját; e szin valójában illik hozzá s elolvasás nélkül is megjelöli tartalmát, mert az egy olyan opusculum, a minőt a tányérnyalóvá degredáltatott szolgalelkűség hivei állíthatnak ki. Olyannyira meg van az elégedve a kormány minden eljárásával, állapotainkat oly szép rózsaszínben látja, hogy lehetetlen ki nem találnunk, hogy annak szerkesztőjét múlhatatlanul valamelyik két, három hivatalt nem végző, hanem azoknak fizetését bezsebelő, vagy valamely nyereményes concessionariusban kell keresnünk, mert ily színben csak az láthatja Magyarország s főleg Erdély jeleni állapotát, aki a haza megaláztatása iránt érzéketlen, ki a köznyomor iránt azért érzéketlen, mert a közprédából osztalékát bőven kikapta.] Ki ne látná át, hogy abban a Deák-párt elnevezés képezi a legnagyobb gúnyt, hisz aki az országgyűlés utóbbi eseményeit figyelemmel kísérte, tudhatja, hogy Deák-párt ma Magyarországon nem létezik, hogy a haza bölcsének kezéből a zászlót már rég kiragadta azon kormánypárt, mely csak a jelennek él és a jövővel mit sem gondol, minek következtében Deák Ferencz, kinek jelleme aranytiszta, egészen vissza is vonult, s azóta, hogy a jogfosztó választási törvény és az 5 évi országgyűlés visszavonását tárgyaló indítványát leszavazták, s csak 20-ad magával maradt, soha meg sem jelent az országgyűlésen, ami által leginkább el lett kárhoztatva a Lónyay-kormány ildomtalan makacssága és féktelen erőszakoskodása. Nincsen ma már nemes értelemben vett Deák-párt, az nem létezik, hanem van egy kormánypárt, egy Lónyay-párt, amely mameluk seregével akar e haza népe felett önkényesen uralkodni. De uraim, csalódnak, ha azt hiszik, hogy ezen józan magyar népből már kihalt minden érdeklődés a haza sorsa iránt; csalódnak, ha azt hiszik, hogy e népnek szemén még megvastagíthatják a közös ügy hályogát. A magyar nép egy darabig szokott csak hinni , de ha jó szívének nemesebb érzelmeivel túlhajtott gúnyt űznek, akkor mindig önérzetre szokott ébredni. Önök tisztelt Lónyay-huszárok, hiába öltik magukra Deák erényeinek tiszta palástját, hiába akarják az ő cége alatt Maros-Vásárhely hazafias polgárságát félrevezetni, tudja az jól, hogy mit várhat azon kormánytól, amely szavazati jogától, a polgári önérzete legbecsesebb oklevelétől meg akarta fosztani, és oly sokakat politikai páriákká tenni. A maros-vásárhelyi pseudo Deák-pártiak roppantul meg vannak elégedve, azt mondják, hogy: „A kiegyezés terhei hazánkra nézve előnyösen lettek megállapítva, visszanyertük államiságunkat továbbá, hogy hazánkat az Európában elismert államok sorába helyezte.“ Avagy nem valóságos gúnyüzés-e a nemzet hiszékenységével, avagy nem valóságos sértés-e Maros-Vásárhely polgárainak, kiket ily vásári mézes kalácsokkal hisznek lekenyerezhetni. Uraim elkéstek önök, mert egy oly programmot, mint az önök schwarzgelb színezetű programmja, aláíratnak ugyan a Maros-Vásárhelyen nagy számmal levő hivatalnokok, concessionariusok, hivatali esők, a Nagy Péter úr fegyelmezettjei s más ilyszerű emberekkel; de bizonynyal Maros-Vásárhely önérzetes szabad polgárai között nem sok fog olyan találkozni, aki magát az által compromittálná, a nevével lelkét is odaadná a szavazatjog-megszorítás és az 55 éves országgyűlés vitézeinek, mert Maros-Vásárhely polgárai sokkal jobb hazafiak, de egyszersmindeszélyesebbek is, hogysem ez öngyilkosságot elkövetni tudnák és akarnák. Egy Székely. TARCZA. Az ijesztés- és ijesztgetésről a nevelésben. Irta: Váradi Károly. (tölehastatott a „kolozs-dobokamegyei néptanitók egylete“ nevelés oktatási szakbizottsága által, 1872. ápril 21-én rendezett felolvasási estélyen). (Folytatás.) Hanem azért ember legyen, a ki elhiteti a dajkájával, hogy valami efféleért, s nem a „mumus,,TM aludt el a fiú! Na, hisz nem is altatja az soha többé másképen a szegényt, a míg az ijjesztési skálának minden fokából ki nem fogy rendre, s ha kifogy is, még akkor is ott áll, hogy újra kezdheti, vagy legfelebb csak az ijjesztési skálában emelkedik egy fokkal, ha az elpróbált alsóbb már nem hat. Ma a mamus jött, meg a zsidó, holnap következik a czigány, azután rendre a kéményseprő , a drótos, a talyigás, a prikulics, a medve, a bozorkány, a hétfejű sárkány, s ha kell, maga az ördög, látott ma? Egy kéményseprőn kívül soha sem mek, amintT1 nem ezekböl az a szegény gyúrhatja soha (se'°Sy. legnagy°bb részeket nem is látmég álmában is e gy fél tőlÜk’ hogy . r’ tols»kolt miattok, Mert ne higyje .. én legközelebbről Ly vmT? küzzül senki’ a mit olvasótól épen itt teremő ^ ‘gen tisztelt fel* hogy a kisebb gyermekeknek' hallottam, azt t »■ nek álmai, s hogy ezek legtübbgyUtalában nincsen előttük elbeszélt álmait szokták* a liagy°bbak kiadni, drágukéinak Dehogy nincsenek! Hát mért nevet , sokszor már a 6 hetes kisded is? a meg sokszor úgy fői sírnak úgy fölkiáltanak S.-Sz.-György, april utóján. Folyó év ápril 26-án városi főispánunk rendkívüli bizottmányi gyűlést tartott, mikor is a jövő országgyűlési képviselőt választó polgárok névsorát összeíró bizottmány már előre megkészülve, fölolvastatott ; ez is méltó a jelen kormány főispánját — mint közeget — s factióit jelző önkényes törekvéseknek, hanem szerencsétlenségekre itt már rész helyt tapogatóznak, miután a polgárság átlátva számtalan csalódásait, jelenben is, mint baloldali többség, önnön magán kíván segíteni. A városi főispán úr oly sokat ígérő dictiókat mondott már itt el nekünk az ugorkafárai felhágása után, még minket nagyokat is, megijesztenek . Hanem annyi szent, hogy kisdedeinknek sokkal szebb, csendesebb és nyugodtabb álmaik lennének, ha mi nagyok, ijjeszgetésekkel, szörnymesékkel és rémtörténetekkel nem zavarnák meg kis fejecskéiket. Én tehát nem azt a tanácsot adom a t.szüléknek, amit az engem megelőző t. felolvasó úrtól e tekintetben hallottam, nem azt, hogy parancsoljunk rá gyermekeinkre, hogy „többé álmaitoknak lenni nem szabad !“ hanem azt, hogy parancsoljunk rá magunkra s cselédeinkre, hogy mi ne csináljunk nektek mesterségesen rosz álmokat! Magamról tudom, hogy mikor 6-7 éves koromban erről mesélt nekem egy öreg cselédünk hogy egyszer egy faluban hogy hengergett le egy magas hegyről a prikulics, shogy verte le útjában az egész falu népét, ez időtájban álmomban engem is 3-szor 4 szer is megkergetett e szörnyeteg, s egyszer már pláne kicsibe múlt, hogy le nem vert lábamról. Abba a kicsibe t. i., hogy időközben felébredtem. De annyiban mégis mégis igaza volt álmomnak, hogy engem bizony a lábamról is leverhetett volna, mert amikor eszméletemhez jöttem, csakugyan talpon volt már az egész ház is, s épen azért emlékszem olyan jól a dologra, mert csak kicsibe múlt hogy szénen meg nem kaptam az oknélküli fölallármirozás árát Ha meg kaptam volna, akkor lettem volna az oka az egésznek. De még nem kaptam volna meg, s nem az öreg cseléd Ki időtől fogva 10-12 éves koromig csakomo híu,°, az ilykoraia “*»“• v*w masn«““ hi,detlenségeket tartalmazó gyermekmesék imásai alatt állottam állmaimban. Akárhányszor láttam a kaperáját a hold szarvaira terítő pásztort, a vasorru és czikk fogú bábát, az örökké bolygó zsidót, az erdőben gyökerekkel élő, s a beteg ingében madaraktól ápolt remetét, a hancsokokon pénztörzős koronként tüzet okádó ördögöket, az embereket árnyékként kísérő fejér embert; láttam Választási mozgalom. Brassó városa és kerülete m. h. 27-kén alakította meg választási központi bizottmányát s beválasztott a város részéről 24, a kerület részéről 27 tagot. A nevek után ítélve a különféle nemzetiség erősen alárendeltetett, a szász elemnek. A gyűlés lefolyásának leírását a következő számra halasztó forrásunk. Segesvárit nagy a mozgalom. Daczára annak, hogy az ó szász párt részéről minden képzelhető előkészület megtörtént, mégis az ifjú szászpárt győzött a központi bizottság megalkotásánál. Az ó szász orgánumok nagy lármát csapnak e miatt, de nekünk körülbelül mindegy, mert az ifjú szászpárt csak kevésbé reaktionárius azónál, tehát nem cseberből vederbe, hanem vederből cseberbe mennek a dolgok. Az újabb jelölésekre nézve következőket írhatunk : A háromszéki dolgokat lapunk tegnapi száma tárgyalta, ott a szellemet nem törheti meg többé a kormánynak semmi fogása. Hátszeg vidékén Kendefi Árpád lenne a kormánypárt jelöltje. Oly jelölt, mely jártas a salonok koptatásában s elvileg kerülője az országháznak. A ranyos széken foly a mozgalom. A mondva csinált híveiről ismeretes Reform egyszerre három ellenzéki jelöltet is tud megnevezni u. m. Tisza Lászlót, Orbán Balázst és K. Papp Miklóst. E jelölések arra a gyanúra vezetnek minket, hogy a„Reformnak“ külön koholó bureauja van , melynek az a feladata, hogy a a tájékozást lehetetlenné tegye. Kijelentjük, hogy az ellenzék jelöléseit annak idején, mégpedig minden kerületből és városból lapunk fogja közölni. Curiositás gyanánt felemlítjük, hogy a „Nemere“ Belső-Szolnokban az ellenzék részéről jelölt Simó Lajosból Simonyi Lajost sütött ki. Szép dolog az a tájékozottság, s annyi sok széppel biztosított jövőbeli igaz uttáni tevékenységével, hogy bátorságot veszek s kérdem főispán Lázár Mihály úrtól, hogy a városi árvákat illető 80—84 ezer frt kezeléséről, ezen hivatali személy biztos cautio letételéről, úgy a collector kezelés biztosításáról, az allodialis cassánknaki tartozások hogy állásáról, az 1000 szál cserefa ár, úgy a 155 kubikos tűzifa, s a több évi kihágásos panaszi büntetési pénzekről szerzett-e — annyi ígéret után — bár szóbeli biztosítást? Erre fordítson a főispán úr figyelmet, s bár egyszer legyen már szavát tartó, s hagyjon föl avval a pro et contra-féle emberrel, mert előbb-hátrább vízre mennek. A másik botrány. Udvarhelyszék, 1872. ápril közepén. (Folytatás.) Nem akarjuk erősíteni, hogy Dániel Gábor főkirálybiró ur szószegő, vagy tisztességtelen kortes volna, — ej dehogy! -- hisz ilyet már csak a sajtóper iránti tekintetből sem tehetnénk. Egyszerűen csak utalunk a tényekre, s jelezzük még azt, miszerint az udvarhelyszéki birtokosság — kivévén a rokonokat s azokat kik egy vagy más okból D. G. urnak lekötelezvék — nemcsak a Dániel Gábor ur személyétől, de még a főtiszti közebédektől is visszavonult. Ezen előzmények után eljött a tisztújító közgyűlés napja, s e gyűlésre a „független pártnak“ azon 9 tagja, kiknek sorsát az előbb jeleztük, nem hivatott meg. De ez még korántsem volt elég a főkirálybirói párt többségének biztosítására, hogy tehát ezen életkérdésnek tekintett többség megszereztethessék, még más eszközökre is szükség volt, különösen azért, hogy a D. G. úr alkirálybirói jelöltje, Tiháld Antal, megválasztathassék. Jelezzük ezen eszközök néhányát, azonban minthogy a verebet nem dobbal szokták fogni, az alábbi pár sorban közlendőket nem volnának képesek bebizonyítani,gy csakis mint átalánosan elterjedt hírt említjük meg, miszerint a főtiszti titkos kabinetből levél intéztetett egy pénzügyi hivatal főnökéhez, hogy egyik közegének — ki az itteni képv. bizottmány tagja — a gyűlésbeni résztvevést tiltsa meg; egy másik bizottmányi tag — hir szerint — azzal lett megijesztve, hogy a sz.-keresztúri tanítóképezde élelmezése elvétetik tőle, ha nem csalatkozik a főkirálybirói párthoz; egy harmadik — állítólag — figyelmeztetve lett, hogy fia azonnal elvesztendi a ref. collegiumban élvezett stipendiumát, ha ő szintén nem csatlakozik, stb. stb. legnagyobb hatású szer gyanánt pedig ki lett mondva, hogy azok közül, kik P. - ra, mint a Tibáld A. alkirálybirói ellenjelöltjére szavazandnak, senki sem fog átalában semmi állomásra candidáltatni, — és ez csakugyan szépségesen meg is tartatott. És ezen erőszakoskodásoknak meg is lett a kívánt eredménye, amennyiben a főtiszti párt 7 szavazattöbbséget nyert a „független párt“ fölött. De ki győzné az ezen gyűlés folyamán a főkirálybíró részéről elkövetett erőszakosságok és törvénytelenségek mindenikét elősorolni? Tény az, hogy Udvarhelyszék saját főkirálybírója által csaknem orvosolhatlan felháborodásba, elkeseredettségbe taszíttatott tény az, hogy itt nincs többé tekintet közérdekre, s itt semmi sem kell azoknak, ami ezen párt részéről szándékoltatik, legyen az lidérczeket, hétfejü szárkányokat, boszorkányokat sat, sat. Viaskodtam medvékkel és farkasokkal, akadt a fejembe szárnyasegér, köpött le varasbéka s kergetett meg elvadult bika, veszett eb, óriás kigyó és tüzet okádó gyík. Az igaz, hogy jártam tündérországban is (hogy ne, hisz úgy elhallgattam Petőfi „János vitéziét!) szakasztottam aranyalmát, fürödtem az arany forrásban, beszéltem a törpék fejedelmével, volt mindent megmondó tükröm vagy gyűrűm, jártam (pedig holdkóros nem voltam de volt a mi utczánkban egy tanulótársam, aki közhír szerint mindig a „harminczad tetején a kéményre könyökölve irta le s tanulta meg a leczkéjét) mondom, jártam, mint ez, magas házak fedelén és torony tetőkön, repültem messze — messze, s lovagoltam olyan nyergen, a mely magától úszott a légben, csak épen kormányozni kellett. Hanem mind elengedtem volna én ezt a dicsőséget egy kis csendes nyugodalomért, mert csak én tudom s illetőleg tudtam még igazán akkor, hogy mennyi hánykolódásomba, verejtékembe, lélegzetem hány kínos fennakadásába s isten tudja, még mi más gyötrelmembe került nekem mindez ! Jól emlékszem, hogy egy álmom után még ébrenlétemben is untig haragudtam magamra hogy mért nem kértem én attól a Szent Péter forma öreg remetétől, akivel én egy rengeteg erdőben úgy egész véletlenül találkoztam volt, e hozzám intézett kérdésére: „mit kívánsz öcsém ?“ egyenesen ezt „jobb és nyugodtabb álmokat, bátyám!“ S haragudtam pedig, mert szentül hittem, hogy ennek elmulasztásáért vannak oly rosz álmaim. Persze... mit tudtam én még akkor, hogy elég lett volna nekem erre, kevesebb mesét és rémtörténetet hallgatnom. Az igaz, hogy szüleim mondták s ezt egy párszor, sőt e nálam már egészen szokássá vált estéli foglalkozástól, s időtöltéstől el is tiltottak, de hej! jobban benne voltam én már ekkor a „credo“-ban, mintsem hogy szép szerével akárhányszor kine lopodztam volna bármily jó, bármily üdvös, — itt a nagyobb rész csak személyeskedik, csak gyűlöli a kisebbet,itt azt, kinek magasztos hivatása leendett a közjó érdekében minket összetartani, vezetni — a főkirálybíró — egyik rész hát mögött neveti, a másik rész szemben lenézi, semmibe veszi. És félő hogy ezen tényeknek legközelebbi következésük az leend, hogy ha a múlt évi képviselőválasztás alkalmával csak két ember gyilkoltatok meg, ezen szám a közelgő választásnál isten tudja mily nagyon hatványozódhatik. Aztán szárítsa föl a vért törülje le a könyüket az, ki a fennálló ingerültségnek eredeti okozója volt. A felmerült erőszakosságok fontosabb része az előbb közlött felfolyamodványban elő felsorolva, midőn a számtalan kisebbet ezúttal jelözzük, lássuk már most a tanúságot. (Vége következik.) Az internationale Romániában, Bukarest, ápril 28-án 1872. A bukuresti társadalmi körök meg valának lepve az „Informatiimile“ cziműű lap egyik újdonsága által. ’ Nevezett lap közelebbi számában ez foglaltatik : Az internationale fővárosunkban is megalakult már. Tagjai számosak, s leginkább azon munkás körök tagjai pártolják, kik nincsenek munkájuk bérével megelégedve. Egy német férfiú fellépése folytán ezek egyesültek, s levelezésbe léptek a londoni központi bizottmánynyal. Magánházaknál eddig két gyűlést tartottak, a legnagyobb titokban. A bukaresti filiale iparkodni fog Románia főbb városaiból e társaság elveit terjeszteni és ezekben külön társaságokat alakíttatni. E végből 3 férfiú útra is kelt Ploest, Galatz és Batosianba; a negyedik nem sokára Jászváros felé veszi útját. A fővárosi bizottmány nagy erélyt fejt ki e téren, szép reményekkel és kilátásokkal kecsegtetik a belépőket; iparkodnak minél több egyént megnyerni a társaságnak, mindez azonban a legnagyobb óvatossággal történik. A belépők nemzetiségére és műveltségi állapotára tekintet nincs, mindenek felett a solidaritás s a határozatok pontos megtartása kívántatik. A tagok többsége német nemzetiségűek, sokan vannak a keleti nemzetek férfiaiból is, románok kevesen vannak. Ha jól betekintünk azonban a dologba, az „Informatiunile” ” közleménye teljesen alaptalan. E lap Románia kormányára akart hihetőleg hatni, midőn azt hirdeti, hogy az Internationale Bukarestben létezik, összeköttetésben van a londoni központi bizottsággal, tagjait azonban Bukarestben senki sem ismeri, s e társulat, a legnagyobb titokban és óvatossággal működik. A social-democrata elvek hirdetői, az „Inform" szerint, ha erőre kapnak megdönthetik Károly fejedelmi széket s szerinte e társulat nem a munka valódi bére kieszközlését, hanem a trónok felforgatását tűzte ki czélul. Az „Inform“ azonban nem ért czért, mert a román sajtó az internationale működését és létezését Romániában határozottan tagadja és nem tartja még lehetőnek sem az internationale lábra kapását Romániában; két okból n. m. Romániának a munkások assotiatioi teljesen hiányzanak; a ténylegesen működő munkás osztály oly csekély, hogy nagyob calculatiokra teljesen képtelen; a csekély szánni munkaadó gyárosok pedig a mun——— —— ——M—I■——«rt a konyhára, ahol oly jóízűen elmesélhetett nekem a szakácsnő, a szolgáló vagy a kocsis. Különösen a kocsis! ... Igen a kocsis, mert ő a figyermekek ideálja, ő a férfisság, erő és bátorság legelső élő megtestesülése e leendő hősök és fegyverviselők előtt De mit mondtam: „leendő?“ Kérem alásan tökéletesen roszul mondtam! Én (álmaim vagy legfelebb az éjszakákat— sőt ezeket is csak viradt fejéig — kivéve) már akkor is hős és fegyverviselő voltam. Sőt tulajdonképpen csak is akkor voltam hős és fegyverviselő. Azóta csak elvétve téved a kezembe egy egy puska, s humanismusomnak becsületére mondhatom hogy azt sem szoktam én avagy csak tréfából is embertársaim ellen irányozni; sőt még a vadakra is mindig azzal a gyöngédb (de nem : gyönge szivüséget tanúsító) elhatározással szoktam czélozni nehogy igen nagy kárt tegyek bennük. De bezzeg nem így volt az akkor! Nem bizony, mert akkor a forradalom idejét éltük, azt az időt, amelyben az én öreg, 70 éves, nagyatyámat is kiállították egy lándzsával, vagy fejszével utczasorba, a város védelmére, s amikor nekünk gyermekeknek is, fegyvert adtak a kezünkbe. Az igaz, hogy a mi fegyverünk csak fából volt, de vigasztalgattuk magunkat azzal, hogy a nagyapáméke sem sokkal külömb. A mai eszemmel persze egyikbel is tudnám még magamat vigasztalni, azzal t i, hogy a mi külömb és arravaló volt (Lenii pedig már csak azért is volt, mert csak magától az ellenségtől is sokat szedtek el időnként!) mondom tehát, hogy ami külömb és arravaló fegyver volt, azt nem csak mind elvitték a Bábunknál külömb és inkább arravaló emberek, de még igazán elég sem volt. (Folyt, követ.)