Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-01-01 / 1. szám

A M. Polgár“ egyes számai kaphatók a lyceumi nyomda közpo. KOLOZSVÁR, DECZ. 31.1872. A „M. Polgár“ előfizetői és munka­társaihoz, Kolozsvárt, dec. 31-én. Lapunk ez évfolyamát mivel kezdhetném meg méltóbban, mint hogy hálás köszönetet mondjak azon közönségnek, mely pártfogásá­val hat éven keresztül támogatta e lapokat, hogy újból és újból megjelenhessék a kiszd­­teren, — hálás köszönetet mondjak összes t. munkatársaimnak,kik az én csekély erő­met, korlátolt tehetségemet szívesek voltak gazdagon kipótolni, s törhetlen buzgalommal oda működtek, hogy a „M. Polgár“ megfelel­jen kötelessége s rendeltetésének. Ha volt sikere a múltban e lapoknak pártszempontból vagy közügyek terén, ez egé­szen­ kizárólagosan az önök érdeme. Fogadják őszinte köszönetemet a múlt, s üdvözletemet az új évre! Tartsanak meg szives barátságokban, s nekem a leggazdagabb jutalmat adták! K. Papp Miklós, „M. Polgár“ szerkesztője. Kolozsvár decz 31 1872. Kedves Barátom! »pét sir a lélekharang, egy év koporsója mellett állunk újólag. És minő év koporsója mei­nt ?!!Valóban bajos elhatározni: örüljünk, vagy ujuljunk-e rajta, hogy az öreg idő ismét vénebb ett egy évvel. A történet szigorú múzsája majd meghozand­­a ítéletét a végperczeit számító haldokló felett; mi igen közel állunk hozzá, itélei felette, de e­zon­os, e minden becsületes emberre méltán döbben­­ő hatással bíró perczben, jogunk van, sőt talán kötelességünk, mintegy kikelve saját énünkből, vizsgálat alá venni önmagunkat, saját tetteinket, l­ezajlott év­szakából, annyira részrehajlatlanul, a­mennyire csak megengedi ezt emberi l­étünk gyen­gesége. Kötelességünk megvizsgálni, mint jártunk el, mit mulasztottunk el, vagy mit teljesítettünk híven, polgári, hazafius kötelességünkből, mint egye­sek, s mit mint párt Ne várd, hogy e komoly perczek hatása alatt, üdvözlő pár sorban, részletes chronicáját adjam Av eseményeinek, erre — bevallom-e percz­higgadtsággal nem ronddlki.at­ui, do ey­ hogy egyes sugárt vessek a már-már­­fátyolkép fényesb pontjaira, már csak ezek megett, az önzés, pártszenve­­megátolkodottság, biztos határzott le-oda kapkodás által szült, vész­­nem egyszer undorító események suttal mellőzni akarok, annál aivá, a legszigorúbb önbirákt hogy a lezajlott­­ősben, az v, mint az.dk Királyhá­­’ '-etk­zetességgel, hí­mül, teljesité ben­ és kímélettel — elkövetett « d n H a­­ ko­t­ ’GK.v­ itatják, hogy ... van a világon, r arról, hogy hány keresztény van, pedig í mondani, a szám ídnének. e én abban a hitben götévy zsidó van a leg­nemesebb faja az emberi­­, aztán egészen bizonyosra­­-mesterségem van, hogy nagyon sokat ez nem velek. Ha szemtől szembe azt valamelyiknek, én az urban egy ke­­sidót látok, több mint bizonyos, hogy ezsértésnek venné, pedig hát az,­ram­­­szivének legmélyebb rejtekéig! .Olgota vértanúja egy nagy politikai moz­inak lett áldozata, melynek a zsidók csak e­z k­ö­z­e­i voltak, és a kereszttel tizenkilencz század óta üldözi őket a história, pedig mennyivel kevesebb vétkek van ezeknek a keresztény világ zsidóinál, kik fel a trónokig minden nap keresztre feszítve gúnyolják ki ama nagy férfiú isteni tanait.­­•A halálok után a tudomány megnyitja minden for­­­t hoszsz emlékeket márvány és érezben bámul­­og a hálás utókor világbéke nagy mestere, kezében egy olaj - hirdeté a felséges ^Szeressétek j t!“ — é­.s ime a XIX. század vége még ""V 1 * t v mjínyos e sz­z*ktori s. ideigv­álaszt­v­a helyet és alkalmat, hogy nézeteinek többséget szerezzen ; nyert nela egy fényes dia­dalt, hol pedig bukott, s bukott fájdalom épen oly egyéneiben is, kiknek a képviselő házban léte nemcsak pártérdek, de valóban országos ér­dek is lett volna, bukott mindig csak a legaljasabb vesztegetés, vagy a Lónyay-nevát kivéve, az egész alkotmányos történetben eddig ismeretlen óriási erkölcsi pressió miatt ott, hol az ellenjelölt egy­szersmind főispán, vagy épen a király személyese volt, de bukott mindig úgy, hogy nem sértette meg sehol polgártársai emberi méltóságát, megőrizte a jövőre zászlója szeplőtlenségét, bukott úgy, hogy azok is, kik nem kenyérért, de meggyőződésből, ellenfelei, szívesen ismerik el, miszerint elveit nem személyes emelkedése eszközéül használta, de azok­nak a magyar tron s haza érdekébeni érvényesí­tését, élte létele legszentebb czéljául tekintette. Ez irány, ez erkölcsi fölény megtartatásában nem csekély rész jutott neked kedves barátom, jutott lapodnak, fogadd ezért köszönetünk mellett, legszívesb üdvözletemet a jövőre. Lehet, csalódom, de én e fölemelő öntudaton kívül nem válhatok meg ez évtől némi hála nél­kül, pártunknak állítólagos gyengülése s­pír tag­­gali kereskedése daczára, mert ez évben tartatott meg a pesti nagy pártértekezlet, hol alkotmányos ellenzékünk oly nagyszerűn manifestálta lételét, mint soha, talán a szabadságharc­ot közvetlen meg­előzött években sem, mert sem a coalitionális tö­rekvések, sem a hivatalképes ellenzékeskedésre ala­kult reformtöredék erőlködései, sőt még a félreve­zetett nagy száműzöttnek kierőltetett kortes föllé­pése sem voltak képesek ez évben megzavarni pártvezéreink egyetértését, s meglázitni pártunk­nak elvhű tömörségét, mely — bár párszor prób­á­­ra tétetett —mindannyiszor megszégyenítette azo­kat, kik egyes árnyalati eltérésekből a párt szét­hullását kárörömmel hirdeték. Hálásan kell érte­­nem azon év iránt, melyben a Királyhágón inneni ellenzéki képviselők száma úgy megnőtt a parla­mentben, melyben Gh­iczy bölcsessége tisztázta ha­zánk bajait, megc­áfolhatlan logicával mutatva fel a kezelésbeni hibákat, melyek a kormányférffiak ámító önámításából végzetszerüleg folytak, s mely­ben a kedélyek legnagyobb izgalma közepett, pár­tunk másik vezére mutatá fel, teljes higgadtsággal, a tagadhatlanul mindenki által örömmel üdvözölt olajágat, melyek­ intésére, a hatás nagyszerűsége alatt lecsillapultak a kedélyek hullámai, helyreállt a törvényhozásnak sértett tekintélye, a pártok egy­más­ iránti becsülése, lovagiassága, a­nélkül, hogy a tévedettek közül bármelyik 19 egyénileg folytatott volna. De különös hálát érzek ez év iránt, mely­ben Erdély különállásának ismét leomlott egy jel­vénye, megszűnt a királyi biztosság, ezen kívül azért is, hogy sikerült az erdélyi balközép meg­semmisítésére tervezett marosvásárhelyi megtáma­dás s botrányos merénylet alkalmával tiszta er­kölcsi fegyverrel törnünk meg a gonoszság erősza­kát, s higgadt,méltóságos magunk tartásával bebizo­­nyíta, mily erős­ítsrunk nekünk a valódi férfias meggyőződés,­­ megnyerni pártunknak — talán nagyrészt épen ottani eljárásunkkal — csaknem az egész székelyföldet. Lehetlen is volt, hogy a pá­ratlan áruló erőszakoskodás a legrövidebb látók szemeit is fel ne nyissa. Ez évben lett nemcsak lehetségessé, de szükségessé egy ellenzéki néplap létesítése is az erdélyi részekben. Köszönöm ez évnek, hogy — mint hittem — csakugyan be is következett alatta, hogy pártka­hátultöltő fegyvert lát ama férfiú balkezében, ki­nek jobbja Péter kulcsait őrzi! Régemet megdöbbent e gondolat, s lelkem elfordul e képtől. Az első század tudása egy szegény tudatlan zsidópolgár volt, s gyámoltalanságában lett áruló­ja mesterének, — ma már hősök utódai, — csak hogy ezeknek bére nem harmincz pénz, hanem egy­­egy ország szokott lenni. A ki nem hiszi, nyom­játok kezébe a világhistóriát, hogy kénye kedve szerint válogathasson bennök. Örök bar ez foly, a vég reménye nélkül. Én legalább soha sem kac­agtatnám ki ma­gamat annak a gondolatnak az elárulásával, hogy merek hinni az ellenkezőben is. Hanem a­míg ez megtörténhetne, térjünk vissza az én apróbb keresztény zsidóimra. Néhányat mindjárt bemutatok belőlük- Nem kell félni tőllük, ezek kölni vízbe szoktak fürödni. * * Az ötvenes években nagy sensatiot keltett az a hír, hogy gróf Aranyvári — én így fogom ne­vezni — főbe lőtte magát. Ha valami zajos életű ember lett volna, ki keresztül tombolta magát az életen, s a kérlelhetetlen ébredést nem volt elég bátorsága bevárni, — hát nem csodálkozott volna senki, — de az öreg gróf egy csendes, magába vo­nult férfiú volt, s nyugodtság tekintetében Socrates is tanulhatott volna tőle. A­kik közelebbről ismer­ték, azok erőssen állítják ma is, hogy nem voltak soha olyan nobel passiói, a­melyek hatvan éves korában a saját pisztolyai elé szokták az embert állítani. És mégis főbe lőtte magát. Ez az eset sok bosszúságot szerzett az em­bereknek. Nem az hogy meglőtte magát, hanem hogy egy térre eső falusi jószágán tette, s a kiván­csi embereket megfosztotta attól, hogy rögtön adü­lönbség nélkül majdnem csak egy bang lank, mely hibáztatja az administratí és iga­z szolgáltatásnak merev elkülönítését, me­g­t­lenkedik azon igazságszolgáltatási rendszer felett, mely szerint egyesek 20 forint substratumu peré­nek lejártatába az államnak több száz forintjába kerül, s amely után-útfélen hirdeti, hogy igaza fő­szolgáltatásunk a megyei választott bírák a a soha oly lassú, oly rész nem volt, mint mos , a kinevezett bíráknak dicsőnek jósolt korszakában. Köszönöm ez évnek, hogy eltávolította ügye­­ink éléről az embert, ki alatt — ha nem litom is kétségkivülinek, hogy épen miatta —a coruptio hazánkban soha nem észlelt tág körben és erővel kezdett terjedni, h így alkalmat adott a megújult kormánynak e belféreg kiirtására. Szóval, én bizonyos hálával válok m meg ez évtől, mert hiszem, hogy az alatta kivívott sikor és alatta elkövetett hibák által egyiránt, érlelte az alkotmányos életünk nagy kérdéseit, felnyitotta sok eddig boldog éphitségben szunyókáló rövidlá­tónak szemeit, a a veszélynek elpalástolhatlan ki­tüntetése által segélyre buzdítá a haza igaz fiait, mert reményle nem engedi, hogy utána — a hazár­a nézve--nálánál jobb évek fognak következni, me­lyeket előkészített. Itt talán be kellene zárnom igénytelen el­mélkedésemet, ha meg bírnék válni ez évtől úgy, hogy némi szemrehányást is ne tegyek neki. Egy fölhajtásournak, e haza összes népei, különböző ajkú összes lakosai egyetértésének !­­Vallatásában, nem tette meg ez év sem kötelesség­e, ezt el nem hallgathatom. Az ellenzék megtette ez irányban is, mit tennie kellett. Fölhivatlan, önként nyújtott jobbot mindenkinek fajkülönbség nélkül, a csatlakozásra hívta fel e haza minden szabadelvű polgárát, azon hitben, hogy minden faj jobbjai szeretve e hazát, végre is tettre h­atározandják el magukat annak érdekében. A kinyújtott kéz el nem fogadtatott, a nem magyar ajkú pártvezérek nagyobb része — tisztelve egyes, de kevés kivételeket, czélzatait titkolva az utolsó perczben — eladta magát a ha­talomnak, s a papi tekintély vaskalapja alatt nyögő nép legtöbbször a nélkül, hogy tudná, mit csinál, fegyverek közt kísértetett szavazni, épen az ellen­kezőre, mint akart volna. Ezt fájdalommal föl nem említnem nem lehetett azon sok méltatlan váddal szemben, melyet különösen — a részben a kor­mány által sugall — román lapok ellenzékünkre szórnak. Lehetetlen elhallgatnom azon meggyőző­désemet is, hogy azon pereztül fogva, hogy az úgy­nevezett nemzetiségi vezérek el nem fogadák az ellenzék által őszintén nyújtott kezet, hanem nem­zetiségi utópiákkal fölzaklatva fajrokonaik kedé­lyét, azokat — ez utópiáknak is egyenes kigúnyo­lásául—eladták jó pénzen a hatalomnak, egyene­sen s kizárólag csakis ők okai fajrokonaik bajai­nak, mennyiben azok netalán valóban léteznek, s feleletre ezért csakis ők lesznek az utódok által vonhatók. Hiszen hány eset volt, hogy ugyanazok, kik fajgyűlöletből a passivitást hirdetve, fajroko­­naikat az ellenzék táborából, hová vágytak, eltar­tóztatták, az utolsó perc­ben azokat az őket meg­fizetett kormánypárt részére erőszakolták szavazni, így lehetlenné tették nemcsak az ő méltányos kí­vántaikat meghallgatni egyedül hajlandó ellenzék teljes diadalát, de okozták egyszersmind azt is, hogy — míg az ellenkezőt tettleg nem bizonyít­ják— bennük jövőre senki bízni nem foghat, őket komoly politikai factoroknak nem, csakis megvá­sárolható portékának tekintheti. Adja Isten, hogy a jövő évről, s abban a tesz­tokat szerezhessenek a történtekről, s kifürkésszék a dolgot. Minden esetre nagy meggondolatlanság volt a gróftól. Már most egy csomó embernek várni kell, mig ezt a csomót az idők maguktól meg­oldják. Pedig hát az sokáig is várathat magára. Szerencsére nem igy történt. Egy hónap múlva már Ití­va beszélte, hogy az aranyvári uradalom mely éppen egy kerek milliót képviselt, a hitelezők által lefoglaltatott. Három igen derék, köztiszteletben álló férfiú tu­lajdonába fog átszállani, kiknek a gróf nagy ösz­­szegekig volt elkötelezve. A teher, mi hátra ma­radt azonban e birtok eladásával még nem volt fedezve. Látni való volt tehát, hogy az öreg úr rosszul gazdálkodott, s midőn semmije sem ma­radt, testéit meghunyászkodva jelenni meg hitele­zői előtt, kik úgy sem könyörültek volna rajta. A gróf egyetlen fia Felixet a váratlan csa­pás hire éppen utazás közben érte Angliában. Az életerős ifjút majdnem összetörte a hir. Ő tudta legjobban, hogy a balvégzetes útra atyyát ő ve­zette. Az öreg gróf nagy összegeket áldozott reá, é­s ő vakon élvezett, nem is sejtve ez iszonyú ébredést. Midőn haza érkezett, atyja régen el volt már temetve Egy levelet hagyott hátra, melyben kéri, hogy jövőre óvatosan költsön, mert anyai rész jó­szágán kivül egyebe nem maradt. Nem tett egy szó szemrehányást sem. És ebben érezte a legiszonyúbb büntetést Felix gróf. Egy hét múlva hazajövetele után alig lehe­tett reá ismerni. A deli szép ifjúnak mintha csak árnyéka maradt volna meg. Az uradalmi Ügyvéd nem merte fölkérni, hogy tekintse meg az iroma­vérnemzetiségek vezéreiről e tekintetben is job­bat mondhassunk. Te kedves barátom i­s lapod, ez irányba sem mulasztottátok el kötelességteket, fogadd érte hazafias köszöndö­met. Végre mit ki­unjak neked az újévre / hűséget, munkásságot, kitartást, sem egy, sem más felé nem hajlongó következetességet, erőt annak leplezetlen ostorozására mit szegény hazánkra Itt rosnak hiszel, nem kivágok, ezekkel úgy is vagy áldva, kívánok állandó jó egészséget, zavar­­talan kanikakedvet, melyet éleszszen annak öröm­­teljes látása, hogy saját kitartó küzdelmünk, s az ellenfeleink által elkövetett hibák egyiránt naponta tisztábbá teszik a nemzet előtt saját helyzetét, s közelebb hozzák czélod elérésének nagy napját, melyen a magyar királynak rendithetlenül álló trónját e haza összes lakói, mint fel­világosodott, vagyonos, elégült, szabad hazafiak, jó helyzetük, s erejük öntudatából eredő szeretettel állandják körül. Tisza László, nyolcat. Engedte vezekleni. Lassanként majd csak magához tér. A számokhoz nyugodt kedély kell, és férfias szív akkorra, midőn a végsum­mákhoz ér, meg kell halgatnia, hogy a törvény oltalma alatt meg lehet ugyan menteni a vagyon egy részét,­­ de a becsület előtt nem. És ha bátorság kell ezt meghalgatni, bizony­­nyára nem kissebb feladat megmondani. Hanem Galambos uramnak nem volt semmi oka sietni. Majd szólítani fogják, ha szükség lesz reá. A következő héten aztán felkereste az ifjú gróf személyesen. Az ügyvéd ur csendes hidegvérű ember volt. Az öreg grófnak gyermekkori társa. Együtt vénül­tek meg, s a családnak ismerte minden ü­gyét apróra. Erőssen elhatározta magában, hogy ezt a c 02 0 1 embert keményen megfogja viselni Nem törődik vele, hogy fris­sebet fog érinteni, de ennyi elégtétellé csakugyan tartozik ama férfiú emlékének, kinek kenyerét egy életen keresztül et­i. Mikor aztán megpillantotta a belépő ifjút, szépen a nyakába borult, s elkezdett sírni mint a gyermek. i ~~trk,de3 öregera egy szives kéréssel jöttem . n tez. o nap szeretnék elutazni nehány napra, e mene­t­em előtt azonban rendbe akarom hozni gyermet. Fájdalom először gondolok most reá! állok rendes ur­ parancsára . ~~ Mindenek előtt beszélje el nekem, mi történt itt távollétem alatt t .. . . /ám tudni 1 . tt# Leeyen őszinte hoz-IZ'J t '0k minile,,t’ is“TMi ak.ro,n sor- TTM “tu80d'’ TM eWy erős josok lenni meghalgatni azt. ° (Folytatása következik.) A tanfelügyelői intézmény. II. A berni cantonban a miénkhez hasonló ha­táskörrel biró, dijjazott tanfelügyelők vannak al­kalmazva s működésük igen szép eredményt ho­zott létre ezen cantonban, melynek közoktatás ügye csak 1856-óta, a közoktatási törvény gyöke­res átalakítása s a jelen szervezet életbeléptetése után kezdett nagyobb mérvben s csodálatos gyor­sasággal fejlődni. S mi oka, hogy ezen canton nem követi Zürich példáját s fizetéses tanfelügyelőket alkalmaz? az, mert daczára a népoktatásügy ör­­vendetes fejlődésének, ezen canton lakosai köré­ben még nem találtatik az oktatás ügye iránti érdeklődés oly magas fokúnak s anynyira átalá­­nosnak, hogy az iskolai ügyekben szükséges teen­dőket teljesen a lakosság köréből szervezett he­lyi iskolahatóságokra lehetne bízni. Hasonló, sőt bátran merem mondani, sokkal kedvezőtlenebb vi­szonyokkal áll szemközt hazai közoktatásügyünk. Nálunk nem csak egyes vidékeken, mint Bernben, hanem átalában mindenütt nincs még meg amaz erős közvélemény, mely a népoktatás ügyét min­den egyéb ügyek felé emelné s a hangzatos, de üres phrasisok helyett időt, munkát és pénzt ál­dozna érette. Nálunk nem csak a kerületi iskola­­tanácsot, de a községi iskolaszék tagjait is bajos lenne olyan egyénekből öszszeállítani, kik min­den nógatás nélkül, önként, az ügy fontosságától követve teljesítnék kötelességeiket. — Svájczban minden ember adózik a közoktatási intézetekre s ezen kivül nagyszerű intézeteket hoz létre a kény­szerítés nélküli közbuzgalom, ott, például Basel­­ben, minden 2 egyénre esik egy jótékony egyleti tag, — nálunk ha valaki l irtot ad valamely nép­nevelési czélra, az már aztán megköveteli, hogy neve ünnepeltessék. Ily viszonyok közt mi nem nélkülözhetjük a tanfelügyelőket. Csak olyan emberek közrehatása által, kik a nevelés-oktatásügyért élnek, s kik ez irányban való munkásságukért illően dijjaztatván, képesek minden idejüket ezen ügynek szentelni, lehet az oktatásügy iránti közönyt érdeklődéssé változtatni. Ily egyének addig lótnak-futnak, ad­dig beszélnek, agitálnak s buzdítnak, hogy végre itt is, amott is akad egy-egy ember, a­kiben föl­ébred az emberiség legfontosabb ügye iránti ér­deklődés. A tanfelügyelőknek éltek minden perezét hivataluknak kell szentelni, sőt a mi sajátos vi­szonyaink közt nekik még a népiskolai oktatás

Next