Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)
1873-01-01 / 1. szám
A M. Polgár“ egyes számai kaphatók a lyceumi nyomda közpo. KOLOZSVÁR, DECZ. 31.1872. A „M. Polgár“ előfizetői és munkatársaihoz, Kolozsvárt, dec. 31-én. Lapunk ez évfolyamát mivel kezdhetném meg méltóbban, mint hogy hálás köszönetet mondjak azon közönségnek, mely pártfogásával hat éven keresztül támogatta e lapokat, hogy újból és újból megjelenhessék a kiszdteren, — hálás köszönetet mondjak összes t. munkatársaimnak,kik az én csekély erőmet, korlátolt tehetségemet szívesek voltak gazdagon kipótolni, s törhetlen buzgalommal oda működtek, hogy a „M. Polgár“ megfeleljen kötelessége s rendeltetésének. Ha volt sikere a múltban e lapoknak pártszempontból vagy közügyek terén, ez egészen kizárólagosan az önök érdeme. Fogadják őszinte köszönetemet a múlt, s üdvözletemet az új évre! Tartsanak meg szives barátságokban, s nekem a leggazdagabb jutalmat adták! K. Papp Miklós, „M. Polgár“ szerkesztője. Kolozsvár decz 31 1872. Kedves Barátom! »pét sir a lélekharang, egy év koporsója mellett állunk újólag. És minő év koporsója meint ?!!Valóban bajos elhatározni: örüljünk, vagy ujuljunk-e rajta, hogy az öreg idő ismét vénebb ett egy évvel. A történet szigorú múzsája majd meghozanda ítéletét a végperczeit számító haldokló felett; mi igen közel állunk hozzá, itélei felette, de ezonos, e minden becsületes emberre méltán döbbenő hatással bíró perczben, jogunk van, sőt talán kötelességünk, mintegy kikelve saját énünkből, vizsgálat alá venni önmagunkat, saját tetteinket, lezajlott évszakából, annyira részrehajlatlanul, amennyire csak megengedi ezt emberi létünk gyengesége. Kötelességünk megvizsgálni, mint jártunk el, mit mulasztottunk el, vagy mit teljesítettünk híven, polgári, hazafius kötelességünkből, mint egyesek, s mit mint párt Ne várd, hogy e komoly perczek hatása alatt, üdvözlő pár sorban, részletes chronicáját adjam Av eseményeinek, erre — bevallom-e perczhiggadtsággal nem ronddlki.atui, do ey hogy egyes sugárt vessek a már-márfátyolkép fényesb pontjaira, már csak ezek megett, az önzés, pártszenvemegátolkodottság, biztos határzott le-oda kapkodás által szült, vésznem egyszer undorító események suttal mellőzni akarok, annál aivá, a legszigorúbb önbirákt hogy a lezajlottősben, az v, mint az.dk Királyhá’ '-etkzetességgel, hímül, teljesité ben és kímélettel — elkövetett « d n H a kot ’GK.v itatják, hogy ... van a világon, r arról, hogy hány keresztény van, pedig í mondani, a szám ídnének. e én abban a hitben götévy zsidó van a legnemesebb faja az emberi, aztán egészen bizonyosra-mesterségem van, hogy nagyon sokat ez nem velek. Ha szemtől szembe azt valamelyiknek, én az urban egy kesidót látok, több mint bizonyos, hogy ezsértésnek venné, pedig hát az,ramszivének legmélyebb rejtekéig! .Olgota vértanúja egy nagy politikai mozinak lett áldozata, melynek a zsidók csak ez közei voltak, és a kereszttel tizenkilencz század óta üldözi őket a história, pedig mennyivel kevesebb vétkek van ezeknek a keresztény világ zsidóinál, kik fel a trónokig minden nap keresztre feszítve gúnyolják ki ama nagy férfiú isteni tanait.•A halálok után a tudomány megnyitja minden fort hoszsz emlékeket márvány és érezben bámulog a hálás utókor világbéke nagy mestere, kezében egy olaj - hirdeté a felséges ^Szeressétek j t!“ — é.s ime a XIX. század vége még ""V 1 * t v mjínyos e szz*ktori s. ideigválasztva helyet és alkalmat, hogy nézeteinek többséget szerezzen ; nyert nela egy fényes diadalt, hol pedig bukott, s bukott fájdalom épen oly egyéneiben is, kiknek a képviselő házban léte nemcsak pártérdek, de valóban országos érdek is lett volna, bukott mindig csak a legaljasabb vesztegetés, vagy a Lónyay-nevát kivéve, az egész alkotmányos történetben eddig ismeretlen óriási erkölcsi pressió miatt ott, hol az ellenjelölt egyszersmind főispán, vagy épen a király személyese volt, de bukott mindig úgy, hogy nem sértette meg sehol polgártársai emberi méltóságát, megőrizte a jövőre zászlója szeplőtlenségét, bukott úgy, hogy azok is, kik nem kenyérért, de meggyőződésből, ellenfelei, szívesen ismerik el, miszerint elveit nem személyes emelkedése eszközéül használta, de azoknak a magyar tron s haza érdekébeni érvényesítését, élte létele legszentebb czéljául tekintette. Ez irány, ez erkölcsi fölény megtartatásában nem csekély rész jutott neked kedves barátom, jutott lapodnak, fogadd ezért köszönetünk mellett, legszívesb üdvözletemet a jövőre. Lehet, csalódom, de én e fölemelő öntudaton kívül nem válhatok meg ez évtől némi hála nélkül, pártunknak állítólagos gyengülése spír taggali kereskedése daczára, mert ez évben tartatott meg a pesti nagy pártértekezlet, hol alkotmányos ellenzékünk oly nagyszerűn manifestálta lételét, mint soha, talán a szabadságharcot közvetlen megelőzött években sem, mert sem a coalitionális törekvések, sem a hivatalképes ellenzékeskedésre alakult reformtöredék erőlködései, sőt még a félrevezetett nagy száműzöttnek kierőltetett kortes föllépése sem voltak képesek ez évben megzavarni pártvezéreink egyetértését, s meglázitni pártunknak elvhű tömörségét, mely — bár párszor próbára tétetett —mindannyiszor megszégyenítette azokat, kik egyes árnyalati eltérésekből a párt széthullását kárörömmel hirdeték. Hálásan kell értenem azon év iránt, melyben a Királyhágón inneni ellenzéki képviselők száma úgy megnőtt a parlamentben, melyben Ghiczy bölcsessége tisztázta hazánk bajait, megcáfolhatlan logicával mutatva fel a kezelésbeni hibákat, melyek a kormányférffiak ámító önámításából végzetszerüleg folytak, s melyben a kedélyek legnagyobb izgalma közepett, pártunk másik vezére mutatá fel, teljes higgadtsággal, a tagadhatlanul mindenki által örömmel üdvözölt olajágat, melyek intésére, a hatás nagyszerűsége alatt lecsillapultak a kedélyek hullámai, helyreállt a törvényhozásnak sértett tekintélye, a pártok egymás iránti becsülése, lovagiassága, anélkül, hogy a tévedettek közül bármelyik 19 egyénileg folytatott volna. De különös hálát érzek ez év iránt, melyben Erdély különállásának ismét leomlott egy jelvénye, megszűnt a királyi biztosság, ezen kívül azért is, hogy sikerült az erdélyi balközép megsemmisítésére tervezett marosvásárhelyi megtámadás s botrányos merénylet alkalmával tiszta erkölcsi fegyverrel törnünk meg a gonoszság erőszakát, s higgadt,méltóságos magunk tartásával bebizonyíta, mily erősítsrunk nekünk a valódi férfias meggyőződés, megnyerni pártunknak — talán nagyrészt épen ottani eljárásunkkal — csaknem az egész székelyföldet. Lehetlen is volt, hogy a páratlan áruló erőszakoskodás a legrövidebb látók szemeit is fel ne nyissa. Ez évben lett nemcsak lehetségessé, de szükségessé egy ellenzéki néplap létesítése is az erdélyi részekben. Köszönöm ez évnek, hogy — mint hittem — csakugyan be is következett alatta, hogy pártkahátultöltő fegyvert lát ama férfiú balkezében, kinek jobbja Péter kulcsait őrzi! Régemet megdöbbent e gondolat, s lelkem elfordul e képtől. Az első század tudása egy szegény tudatlan zsidópolgár volt, s gyámoltalanságában lett árulója mesterének, — ma már hősök utódai, — csak hogy ezeknek bére nem harmincz pénz, hanem egyegy ország szokott lenni. A ki nem hiszi, nyomjátok kezébe a világhistóriát, hogy kénye kedve szerint válogathasson bennök. Örök bar ez foly, a vég reménye nélkül. Én legalább soha sem kacagtatnám ki magamat annak a gondolatnak az elárulásával, hogy merek hinni az ellenkezőben is. Hanem amíg ez megtörténhetne, térjünk vissza az én apróbb keresztény zsidóimra. Néhányat mindjárt bemutatok belőlük- Nem kell félni tőllük, ezek kölni vízbe szoktak fürödni. * * Az ötvenes években nagy sensatiot keltett az a hír, hogy gróf Aranyvári — én így fogom nevezni — főbe lőtte magát. Ha valami zajos életű ember lett volna, ki keresztül tombolta magát az életen, s a kérlelhetetlen ébredést nem volt elég bátorsága bevárni, — hát nem csodálkozott volna senki, — de az öreg gróf egy csendes, magába vonult férfiú volt, s nyugodtság tekintetében Socrates is tanulhatott volna tőle. Akik közelebbről ismerték, azok erőssen állítják ma is, hogy nem voltak soha olyan nobel passiói, amelyek hatvan éves korában a saját pisztolyai elé szokták az embert állítani. És mégis főbe lőtte magát. Ez az eset sok bosszúságot szerzett az embereknek. Nem az hogy meglőtte magát, hanem hogy egy térre eső falusi jószágán tette, s a kiváncsi embereket megfosztotta attól, hogy rögtön adülönbség nélkül majdnem csak egy bang lank, mely hibáztatja az administratí és igaz szolgáltatásnak merev elkülönítését, megtlenkedik azon igazságszolgáltatási rendszer felett, mely szerint egyesek 20 forint substratumu perének lejártatába az államnak több száz forintjába kerül, s amely után-útfélen hirdeti, hogy igaza főszolgáltatásunk a megyei választott bírák a a soha oly lassú, oly rész nem volt, mint mos , a kinevezett bíráknak dicsőnek jósolt korszakában. Köszönöm ez évnek, hogy eltávolította ügyeink éléről az embert, ki alatt — ha nem litom is kétségkivülinek, hogy épen miatta —a coruptio hazánkban soha nem észlelt tág körben és erővel kezdett terjedni, h így alkalmat adott a megújult kormánynak e belféreg kiirtására. Szóval, én bizonyos hálával válok m meg ez évtől, mert hiszem, hogy az alatta kivívott sikor és alatta elkövetett hibák által egyiránt, érlelte az alkotmányos életünk nagy kérdéseit, felnyitotta sok eddig boldog éphitségben szunyókáló rövidlátónak szemeit, a a veszélynek elpalástolhatlan kitüntetése által segélyre buzdítá a haza igaz fiait, mert reményle nem engedi, hogy utána — a hazára nézve--nálánál jobb évek fognak következni, melyeket előkészített. Itt talán be kellene zárnom igénytelen elmélkedésemet, ha meg bírnék válni ez évtől úgy, hogy némi szemrehányást is ne tegyek neki. Egy fölhajtásournak, e haza összes népei, különböző ajkú összes lakosai egyetértésének !Vallatásában, nem tette meg ez év sem kötelessége, ezt el nem hallgathatom. Az ellenzék megtette ez irányban is, mit tennie kellett. Fölhivatlan, önként nyújtott jobbot mindenkinek fajkülönbség nélkül, a csatlakozásra hívta fel e haza minden szabadelvű polgárát, azon hitben, hogy minden faj jobbjai szeretve e hazát, végre is tettre határozandják el magukat annak érdekében. A kinyújtott kéz el nem fogadtatott, a nem magyar ajkú pártvezérek nagyobb része — tisztelve egyes, de kevés kivételeket, czélzatait titkolva az utolsó perczben — eladta magát a hatalomnak, s a papi tekintély vaskalapja alatt nyögő nép legtöbbször a nélkül, hogy tudná, mit csinál, fegyverek közt kísértetett szavazni, épen az ellenkezőre, mint akart volna. Ezt fájdalommal föl nem említnem nem lehetett azon sok méltatlan váddal szemben, melyet különösen — a részben a kormány által sugall — román lapok ellenzékünkre szórnak. Lehetetlen elhallgatnom azon meggyőződésemet is, hogy azon pereztül fogva, hogy az úgynevezett nemzetiségi vezérek el nem fogadák az ellenzék által őszintén nyújtott kezet, hanem nemzetiségi utópiákkal fölzaklatva fajrokonaik kedélyét, azokat — ez utópiáknak is egyenes kigúnyolásául—eladták jó pénzen a hatalomnak, egyenesen s kizárólag csakis ők okai fajrokonaik bajainak, mennyiben azok netalán valóban léteznek, s feleletre ezért csakis ők lesznek az utódok által vonhatók. Hiszen hány eset volt, hogy ugyanazok, kik fajgyűlöletből a passivitást hirdetve, fajrokonaikat az ellenzék táborából, hová vágytak, eltartóztatták, az utolsó percben azokat az őket megfizetett kormánypárt részére erőszakolták szavazni, így lehetlenné tették nemcsak az ő méltányos kívántaikat meghallgatni egyedül hajlandó ellenzék teljes diadalát, de okozták egyszersmind azt is, hogy — míg az ellenkezőt tettleg nem bizonyítják— bennük jövőre senki bízni nem foghat, őket komoly politikai factoroknak nem, csakis megvásárolható portékának tekintheti. Adja Isten, hogy a jövő évről, s abban a tesztokat szerezhessenek a történtekről, s kifürkésszék a dolgot. Minden esetre nagy meggondolatlanság volt a gróftól. Már most egy csomó embernek várni kell, mig ezt a csomót az idők maguktól megoldják. Pedig hát az sokáig is várathat magára. Szerencsére nem igy történt. Egy hónap múlva már Itíva beszélte, hogy az aranyvári uradalom mely éppen egy kerek milliót képviselt, a hitelezők által lefoglaltatott. Három igen derék, köztiszteletben álló férfiú tulajdonába fog átszállani, kiknek a gróf nagy öszszegekig volt elkötelezve. A teher, mi hátra maradt azonban e birtok eladásával még nem volt fedezve. Látni való volt tehát, hogy az öreg úr rosszul gazdálkodott, s midőn semmije sem maradt, testéit meghunyászkodva jelenni meg hitelezői előtt, kik úgy sem könyörültek volna rajta. A gróf egyetlen fia Felixet a váratlan csapás hire éppen utazás közben érte Angliában. Az életerős ifjút majdnem összetörte a hir. Ő tudta legjobban, hogy a balvégzetes útra atyyát ő vezette. Az öreg gróf nagy összegeket áldozott reá, és ő vakon élvezett, nem is sejtve ez iszonyú ébredést. Midőn haza érkezett, atyja régen el volt már temetve Egy levelet hagyott hátra, melyben kéri, hogy jövőre óvatosan költsön, mert anyai rész jószágán kivül egyebe nem maradt. Nem tett egy szó szemrehányást sem. És ebben érezte a legiszonyúbb büntetést Felix gróf. Egy hét múlva hazajövetele után alig lehetett reá ismerni. A deli szép ifjúnak mintha csak árnyéka maradt volna meg. Az uradalmi Ügyvéd nem merte fölkérni, hogy tekintse meg az iromavérnemzetiségek vezéreiről e tekintetben is jobbat mondhassunk. Te kedves barátom is lapod, ez irányba sem mulasztottátok el kötelességteket, fogadd érte hazafias köszöndömet. Végre mit kiunjak neked az újévre / hűséget, munkásságot, kitartást, sem egy, sem más felé nem hajlongó következetességet, erőt annak leplezetlen ostorozására mit szegény hazánkra Itt rosnak hiszel, nem kivágok, ezekkel úgy is vagy áldva, kívánok állandó jó egészséget, zavartalan kanikakedvet, melyet éleszszen annak örömteljes látása, hogy saját kitartó küzdelmünk, s az ellenfeleink által elkövetett hibák egyiránt naponta tisztábbá teszik a nemzet előtt saját helyzetét, s közelebb hozzák czélod elérésének nagy napját, melyen a magyar királynak rendithetlenül álló trónját e haza összes lakói, mint felvilágosodott, vagyonos, elégült, szabad hazafiak, jó helyzetük, s erejük öntudatából eredő szeretettel állandják körül. Tisza László, nyolcat. Engedte vezekleni. Lassanként majd csak magához tér. A számokhoz nyugodt kedély kell, és férfias szív akkorra, midőn a végsummákhoz ér, meg kell halgatnia, hogy a törvény oltalma alatt meg lehet ugyan menteni a vagyon egy részét, de a becsület előtt nem. És ha bátorság kell ezt meghalgatni, bizonynyára nem kissebb feladat megmondani. Hanem Galambos uramnak nem volt semmi oka sietni. Majd szólítani fogják, ha szükség lesz reá. A következő héten aztán felkereste az ifjú gróf személyesen. Az ügyvéd ur csendes hidegvérű ember volt. Az öreg grófnak gyermekkori társa. Együtt vénültek meg, s a családnak ismerte minden ügyét apróra. Erőssen elhatározta magában, hogy ezt a c 02 0 1 embert keményen megfogja viselni Nem törődik vele, hogy frissebet fog érinteni, de ennyi elégtétellé csakugyan tartozik ama férfiú emlékének, kinek kenyerét egy életen keresztül eti. Mikor aztán megpillantotta a belépő ifjút, szépen a nyakába borult, s elkezdett sírni mint a gyermek. i ~~trk,de3 öregera egy szives kéréssel jöttem . n tez. o nap szeretnék elutazni nehány napra, e menetem előtt azonban rendbe akarom hozni gyermet. Fájdalom először gondolok most reá! állok rendes ur parancsára . ~~ Mindenek előtt beszélje el nekem, mi történt itt távollétem alatt t .. . . /ám tudni 1 . tt# Leeyen őszinte hoz-IZ'J t '0k minile,,t’ is“TMi ak.ro,n sor- TTM “tu80d'’ TM eWy erős josok lenni meghalgatni azt. ° (Folytatása következik.) A tanfelügyelői intézmény. II. A berni cantonban a miénkhez hasonló hatáskörrel biró, dijjazott tanfelügyelők vannak alkalmazva s működésük igen szép eredményt hozott létre ezen cantonban, melynek közoktatás ügye csak 1856-óta, a közoktatási törvény gyökeres átalakítása s a jelen szervezet életbeléptetése után kezdett nagyobb mérvben s csodálatos gyorsasággal fejlődni. S mi oka, hogy ezen canton nem követi Zürich példáját s fizetéses tanfelügyelőket alkalmaz? az, mert daczára a népoktatásügy örvendetes fejlődésének, ezen canton lakosai körében még nem találtatik az oktatás ügye iránti érdeklődés oly magas fokúnak s anynyira átalánosnak, hogy az iskolai ügyekben szükséges teendőket teljesen a lakosság köréből szervezett helyi iskolahatóságokra lehetne bízni. Hasonló, sőt bátran merem mondani, sokkal kedvezőtlenebb viszonyokkal áll szemközt hazai közoktatásügyünk. Nálunk nem csak egyes vidékeken, mint Bernben, hanem átalában mindenütt nincs még meg amaz erős közvélemény, mely a népoktatás ügyét minden egyéb ügyek felé emelné s a hangzatos, de üres phrasisok helyett időt, munkát és pénzt áldozna érette. Nálunk nem csak a kerületi iskolatanácsot, de a községi iskolaszék tagjait is bajos lenne olyan egyénekből öszszeállítani, kik minden nógatás nélkül, önként, az ügy fontosságától követve teljesítnék kötelességeiket. — Svájczban minden ember adózik a közoktatási intézetekre s ezen kivül nagyszerű intézeteket hoz létre a kényszerítés nélküli közbuzgalom, ott, például Baselben, minden 2 egyénre esik egy jótékony egyleti tag, — nálunk ha valaki l irtot ad valamely népnevelési czélra, az már aztán megköveteli, hogy neve ünnepeltessék. Ily viszonyok közt mi nem nélkülözhetjük a tanfelügyelőket. Csak olyan emberek közrehatása által, kik a nevelés-oktatásügyért élnek, s kik ez irányban való munkásságukért illően dijjaztatván, képesek minden idejüket ezen ügynek szentelni, lehet az oktatásügy iránti közönyt érdeklődéssé változtatni. Ily egyének addig lótnak-futnak, addig beszélnek, agitálnak s buzdítnak, hogy végre itt is, amott is akad egy-egy ember, akiben fölébred az emberiség legfontosabb ügye iránti érdeklődés. A tanfelügyelőknek éltek minden perezét hivataluknak kell szentelni, sőt a mi sajátos viszonyaink közt nekik még a népiskolai oktatás