Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)
1873-05-08 / 105. szám
VH. évfolyam, 105. szám. Kolozsvárit, csütörtök május 8- 1873. POLITIKAI NAPILAP, előfizetési feltételek. E*év évre ..........................16 ft. kr. Félévre ...................................° " » Egynegyedre......................... " ~ • Egy hónapra .............................1960 " ■ I -- ' ..... SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyciumi nyomdában. Kiadó hílvatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. "kf 7 . " “HIRDETÉSI DIJAK ír. utssor baikkosatt sor ára 6br. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. gr. Nagyhirdetéseknél gyuja kedveemények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 35 bt. Reclamok: hírfősérbe soronként 1 ft. KOLOZSVÁR, MÁJUS 7.1873. Fővárosi levelek. Iccxc. Pest, május 5. 1873. Kedves barátom! Az országgyűlés megszakítása komoly gondolkodásra ad okot még azoknál is, kik a delegátioknak nem voltak föltétlen ellenségei. Mert ha a delegátionális törvényhozás a magyar országgyűlés idejét veszi el és működését bénitja , az újra a horvát tartománygyűlés ülésezéseit tolja háttérbe s a rendszeres tárgyalásoknak mindenütt akadályává válik, akkor ez egygyel több ok arra, hogy az intézménynek valódi czélszerűségét em ne ismerjük Maga Deák Ferencz sem tudta ezt védeni semmi egyébbel, mint a parlamenti szokással, mely érvre lehetetlen el nem mosolyodni; először is azért, mert az egész delegátionális intézmény alig 4—5 éves, tehát a kifejlett gyakorlatra hivatkozni képtelenség s másodszor, mert amint Várady is jelezte, már e pár év alatt is volt reá esett, hogy a delegáliok és magyar országgyűlés egy időben folytatták üléseiket. De még egy más oldala van a dolognak és ez még baljóslatúbb, mert nem egyébb, mint a delegátiók supremátiára emelése a magyar s illetőleg az osztrák törvényhozás fölé. Mert amely perczben kimondatik az, hogy a magyar törvényhozás ülései függők a delegátionális ülésektől, attól kezdve a delegátió nem úgy tűnik föl, mint a magyar országvűlésból bizonyos tevékenységre kiküldött bizottság, hanem úgy, mint egy másodválasztás által létrejött testület, mint egy valóságos magyar Reichsrath! Ilyet pedig tisztelünk, de erdélyi nyelven szólva, nem instálunk belőlle! Deák Ferecz azt hozza föl, hogy az illető 40 kerületre nézve sérelmes lenne, hogyha delegációba küldött képviselőik az országgyűlés tanácskozásaiban részt nem vehetnek. Ez érv teljességgel nem állhat meg, mert először is a képviselő nemsaját kerületének, hanem az ország érdekeinek képviselője s a törvényhozás rendeleteinek engedni köteles, meg is történik akárhányszor, hogy egyik vagy másik képviselő vizsgálatra vagy más ügyben kiküldetik, vagy bizottságokban vesz részt és azért soha sem jutott egy kerületnek sem eszébe, hogy ezt sérelmesnek találja, vagy az országgyűlésnek, hogy ezért üléseit fölfüggeszsze, igen szerencsés. Ő mondta volt a magyar nemzetet „barbárnak“ is, s most még csak hálások lehetünk iránta, hogy e „barbar“ tömegből katholikus hazánkfiait legalább kiemeli. P. Szathmáry Károly: Mai mindenki Trefort hírhedt e sztereomi t pasztjáról beszél, melyben állítólag azt mondotta volna, hogy bárhol járt az országban, a catholicismust egyértelműnek klálta a culturával és fölvilágosodással Hát hiszen „chacun a son gout“ trefort, mint egyén lehet ebben a véleményben, de még ha van is, nagyon roszul teszi, ha mint vallás- és közoktatási ministereként nyilatkozott. Valyon vele volt-e itt is Gönczy tanácsos úr ? mert ha igen, akkor megsúgta volna neki, hogy ne feledje, hogy ő nemink a kathollikusoknak, hanem egész Magyarországnak a cultus-ministere, s ebben 3 nailv protestánsnak, kik, hogy a culturában hátrébb állanának, mint a catholikusok, most először fedezte föl Trefort minister úr. Különben Trefort nyilatkozataiban nem Belföld.. . Fogarasvidék közönségéhez a belügyminiszter a következő rendeletet intézte ápril 27-éről. A f. hó 8-án és 9-én tartott bizottsági közgyűlésről szóló, ugyane hó 22-én 45. sz. alatt kelt jelentéssel hozzám felterjesztett jegyzőkönyv felülvizsgálása folytán méltó megbotránkozással értesültem a jegyzőkönyv 30. és 31. pontja alatt foglalt azon határozatokról, melyek szerint Demousian bizottsági tag indítványának elfogadása folytán az mondatott ki, hogy a törvényhatóság a jelenlegi pesti országgyűlésen magát képviseltnek nem tekinti, tekinteni nem akarja, ha már foganasított képviselőválasztásokat törvényeseknek el nem ismeri s tiltakozik azokból jövőre vonható bárminemű következések ellen, amely szerint továbbá a törvényhatósági pecsétnyomók tárgyában múlt évi október hó 24-én 34.340. sz. alatt kibocsátott belügyminiszteri rendelet önkényesnek, erőszakosnak, a törvényhatóság önkormányzatára nézve sérelmesnek és az 1868. évi XLIV. t. ez., valamint az 1870. XLII. t. ez. 61. §-ába ütközőnek mondatott ki, s annak megjegyzése mellett, hogy ebbeli sérelmének orvoslását a törvényhatóság szerencsésebb időre tartja fenn, — ezen rendelet ellen szintén óvás jelentetett ki. Ezen határozatok a mellett, hogy az ország alkotmányát sértik és a törvényes felsőbbség iránti köteles tiszteletről való megfeledkezésről tanúskodnak, a törvénytelenség bélyegét is olyannyira magukon hordják, hogy azokat lehetetlen komolyan nem roszalnom. Nevezetesen a törvényhatóságoknak az országgyűlésen való képviseltetésére és foganatosított képviselőválasztások érvényességére vonatkozólag az első pont alatt foglalt nyilatkozat törvényellenes és ennélfogva semmis, mert a képviseltetés módja és az egyes képviselőválasztások érvényessége feletti intézkedés és határozathozatal az 1848-ik évi V. valamint az ugyanazon évi kolozsvári II. t. sz. értelmében a törvényhozó testületet, illetőleg képviselőházat illeti, s miután a képviselőház a fogarasvidéki képviselőválasztások érvényessége felett véglegesen határozott ezeknek érvényessége vagy érvénytelensége most már kérdésbe egyátalában nem jöhet, annyival kevésbbé képezheti pedig közgyűlési vita és határozat tárgyát, minthogy a közgyűlést az 1870. XLII. t. sz. ilyen hatáskörrel csak azon esetre ruházza fel, ha a törvényhozáshoz kérvénnyel járulni kíván. Ami az ugyanazon pont alatt Erdély önállóságára és az úgynevezett nemzeti programm határozványaira való hivatkozást illeti, amennyiben ezen vonatkozások Erdélynek Magyarországgal létrejött egyesülését támadják meg, ezen nyilatkozatot is törvényellenes és semmisnek jelentem ki, mert Erdélynek Magyarországgal egyesülése az 1868., évi XLII. t. sz. által szentesítve lévén, e kérdés közgyűlési vita és tanácskozás tárgyát szintén nem képezheti. Törvényen nem alapszik, sőt egyenesen törvénybe ütközik a törvényhatósági pecsétnyomók kérdésére vonatkozó határozat indokolása is, mely szerint a törvényhatóság hivatalos nyelvéül a román nyelv tekintetik s mely szerint az e kérdésben kelt 34.340 — 1872 számú belügyminiszeri rendelet az 1868. XLVI. valamint az 1870 XLII.t. ez. 61-ik §-ába ütközőnek mondatik ki, — mert a nemzetségi egyenjogúság tárgyában kelt, 1868. XLIV t. ez. 1. §-a értelmében az ottani s a törvényhatóságok hivatalos nyelve a magyar, a törvényhatósági pecsétnyomók kivétel nélkül csakis magyar körirattal láthatók el, annyival is inkább, mert a fennebbiekkel szemben a törvény 61. §-sára való hivatkozás merőben téves, minthogy a szakasz csak a szolgabírók által használandó külön pecsétről szól. Ezek szerint tehát a fost idézett határozatok a törvény világos rendelkezésével és a törvényhatóságnak törvényben körvonalazott hatáskörével összeegyeztethetők nem lévén, ezen határozatokat mint törvényellenes megállapodásokat ezennel hatályon kívül helyezem és semmisnek nyilvánítom, s meghagyom a közönségnek, hogy jövőben a törvény világos rendelkezésével homlokegyenest ellenkező hasonló kijelentések, illetőleg Határozatoktól tartózkodjék. — Bélyegmentesség. A pénzügymi□iszter értesítette az összes pénzügyi igazgatóságokat, hogy a szabadságos tartalékos katonák, tengerészek és honvédek, szolgálaton kívüli viszonyait és nyilvántartását szabályozó utasításhoz képest az érdekelt felek részéről szerkesztendő beadványok és okmányok, amennyiben ezek kizárólag a katonai nyilvántartásra szolgálnak, bélyegmentességet élveznek. Ezen bélyegmentesség kiterjed nevezetesen azon beadványokra, melyekben az illetők hazajövetelüket, tartózkodási helyük változását, vagy teendő utazásaikat bejelentik, továbbá azon esketési bizonyítványokra, melyeket, ha házasságra léptek, az ellenőrzési szemlénél bemutatni tartoznak. A másolatokra ezen engedmény nem terjedt ki. Önként értetik, hogy a szabadságos és tartalékos katonáknak, a nyilvántartási utasításban jelzett oly körülményekre vonatkozó beadványaira, melyek saját érdekeiben keletkeztek, mint pl. a fegyvergyakorlatoktól való fölmentés, ellenőrzési szemlékről elmaradási igazolásokat, s a nősülés engedélyadást tárgyazókra, a bélyegmentesség nem terjed ki. A Háromszék közönségének a királyföld rendezése tárgyában a képviselőházhoz készített feliratában az van, hogy a belügyminiszer, illetőleg Tóth Vilmos e tárgyban az ismert javaslatot a képviselőházuiak alkotmányos tárgyalás végett benyújtotta . Ez tévedésen alapszik, mert a királyföld rendezéséről még eddig semmifélejavaslat a ház elejébe nem terjesztetett. A Tóthfélejavaslat csak a lapokban jött nyilvánosságra s hasonló sorsra jutott, mint Rajner „egyesülési és gyülekezési“ j javaslata. Sőt még biztos értesülés alapján hozzátesszük azt is, hogy az ismertjavaslat csak úgy tétetett közé, amint azt Tóth Vilmos kidolgozta , de azt a miniszertanács soha el nem fogadta. Mindezek igen lényeges és fontos körülmények, bejötte előtt legalább is 300, a székelyek pedig 700 évvel lakván, van-e abban csak egy mákszemnyi valószínűség is, hogy az Olt és Tatrang vizeit annyira respektálták volna, hogy azokat át nem lépvén, a szemek előtt fekvő szép és termékeny földet akár Szent István koráig, akár az 12ll-ik évig be ne népesítsék ? Ez a székely nép természetével is, amely valamint most, úgy hajdan is rajokat bocsátott ki magából, mint például Kézdiszék Aranyosszéket, egyenesen ellenkezik. Ezt a német lovagrendnek adott kiváltságlevél „de sertam et inhabitatura” szavai épen nem jelentik. Mert tekintsük meg csak a latin desero, desertus szavakat, avagy nem szószerint „elhagyom,“ „elhagyott“ jelentésük van-e azoknak ? és igy „terra deserte“ éppen egykor benépesített, és azután lakosaitól elhagyott földet jelent. Tehát annak be nem népesítettre változtatása, férre csavarás, nem fordítás, hanem ferdítés. Nem be nem népesített, hanem népeitől elhagyott föld lévén tehát 1211 -ben a Barcza vidéke, nem csak, hogy hihetetlen, sőt ellenkezőleg éppen nagyon is valószínű a „Csíki krónika“ állítása, és annak hitelét legkisebb ok sincs kétségbe vonni, hogy a német lovagrend bejövetele előtt itt a határszélek oltalmazásában a székelyek munkások voltak. Az az ellenvetés is, hogy a történészek Törcsvár fából építését Theodorik lovagnak tulajdonítják, nagyon erőtlen, mert hiszen köztudomás, hogy egy várat sokszor lehet megépíteni. Gyula-Fehérvárat például VI. Károly császár építethette mostani alakjában, de Várjon nem építette-e meg, és lakhatta már előtte Gyula fejedelem, s ezelőtt ismét a rómaiak ? S nézzük meg körünkben Földvárt. Ezt is a német lovagrenddel építtetik. De minden valószínűséggel már előttük is volt itt erősség. Midőn az alig 14 évig itt mulatott német lovagrend ide kővárat épített fönmaradt a régibb „Földvár“ magyar elnevezés, mely élő bizonysága annak, hogy már a német lovagrend által épített vár előtt itt földerősség létezett. — Ugyanezen eset lehetett Törcsvárnál is. Theodorig állíthatotta mai Törcsvár helyén faerőditményt, ezt megengedjük, de az már nevetséges állítás, hogy mivel ő ezt tette, előtte más azon helyet hasonló czélra nem használhatta volna. Talán csak nem akarják a „magyarázatok“ írói elhitetni, hogy Anno domini 1211 bejött a német lovagrend és teremté számukra az Úr Isten a Barczát. Végre azon kifogás is, hogy IV. vagy Kun László Törcsvárát nem adományozhatta Sándor Istvánnak, mert ezen László után nem uralkodott Béla nevű király, egyenesen mellettünk, és igy a „magyarázatok“ ellen bizonyít. Mert ha IV. László nem adományozhatta, akkor I s. vagy Sz. Lászlónak kellett azt tennie, s igy csakugyan nyoma van a székelységnek a Barczán a német lovagrend idejötte előtti időről is. De vizsgálódjunk tovább. A német lovagrend idejöttekor a helyek, vizek nevei mind olyanok, melyek vagy egyenesen magyar, vagy legalább nem német eredetűek, mint Tömös, Törös, Brassó. Abból, hogy ezeket az ide települt német elem elfogadta és megtartotta, nem az tűnik-e ki, hogy e vidéken a loval rend ide jötte előtt már nem csak betelepült helyek voltak, hanem daczára a kunok vagy A törcsvári uradalom jogi kérdéséhez. II. (M. G.) A brassóiak által kiadott röpirat előbb Törcsvár történetét vázolja s azután annak a királyföldhöz csatoltatását, a községek szabad voltát, lakóinak vár és határőrségi szolgálatát, szászokkali egyenjogúságát támadja meg. A szászok természetesen nem nagy lelkiismerettel kezelik a történeti adatokat, s onnn van, hogy a brassóiak röpiratában több alótlansággal találkozunk. Pávai V. lilék úr röpirata ezen valótlanágak kimutatását tűzte ki czélul s mi is e ■öpirat menetét követendjük . Azzal kezdi az irt röpirat fejtegetéseit, hogy a Barcza és igy a törcsvári uradalom s, a német lovagrend idejöttekor még „puszta is be nem népesedett“ föld, a Szent-István tárában nem is tartozott a magyar koronához, is igy a csíki krónika tudósítása, hogy Sándor István székely főnök Törcsvárt már azrt bírta és felesége oda székely őrséget vitt volna, minden hitelesség nélküli és igy átalában ezen törcsvári uradalomhoz tarozó községeknek a német lovagrend korában étezése nagyon kétes. Az ily historicumokat ugy látszik Schleerből merítették, a ki szerént 1089-ben még nem volt Erdélyben székelység, s Erdély biroka még Szent-István után is szinte kétszáz esztendeig dubie possessionis solum volt, mígnem annak birtokát a behívott német telepek bátorságossá tették. Erdélyt a magyarok a német lovagrend