Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-05-08 / 105. szám

VH. évfolyam, 105. szám. Kolozsvárit, csütörtök május 8- 1873. POLITIKAI NAPILAP, előfizetési feltételek. E*év évre ..........................16 ft.­­ kr. Félévre .­­..................................° " » Egynegyedre......................... " ~ • Egy hónapra .............................1­9­60 " ■ I -- ' ..... SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyciumi nyomdába­n. Kiadó hílvatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. "k­f 7 . " “HIRDETÉSI DIJAK ír. utssor baikkosatt sor ára 6br. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. gr. Nagyhirdetéseknél gy­uja kedveemények.­­ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 35 bt. Reclamok: hírfősérbe soronként 1 ft. KOLOZSVÁR, MÁJUS 7.1873. Fővárosi levelek. I­ccxc. Pest, május 5. 1873. Kedves barátom! Az országgyűlés meg­szakítása komoly gondolkodásra ad okot még azoknál is, kik a delegátioknak nem voltak föltétlen ellenségei. Mert ha a delegátionális törvényhozás a magyar országgyűlés idejét veszi el és mű­ködését bénitja , az újra a horvát tartomány­gyűlés ülésezéseit tolja háttérbe s a rendsze­res tárgyalásoknak mindenütt akadályává vá­lik, akkor ez egygyel több ok arra, hogy az intézménynek valódi czélszerűségét em ne ismerjük Maga Deák Ferencz sem tudta ezt vé­deni semmi egyébbel, mint a parlamenti szokással, mely érvre lehetetlen el nem mosolyodni; először is azért, mert az egész delegátionális intézmény alig 4—5 éves, te­hát a kifejlett gyakorlatra hivatkozni képte­lenség s másodszor, mert a­mint V­árady is jelezte, már e pár év alatt is volt reá esett, hogy a delegáliok és magyar országgyűlés egy időben folytatták üléseiket. De még egy más oldala van a dolognak és ez még baljóslatúbb, mert nem egyébb, mint a delegátiók supremátiára emelése a magyar s illetőleg az osztrák törvényhozás fölé. Mert a­mely perczben kimondatik az, hogy a magyar törvényhozás ülései függők a delegátionális ülésektől, attól kezdve a dele­­gátió nem úgy tűnik föl, mint a magyar or­­szágvűlésból bizonyos tevékenységre kikül­dött bizottság, hanem úgy, mint egy másod­választás által létrejött testület, mint egy va­lóságos magyar Reichsrath! Ilyet pe­dig tisztelünk, de erdélyi nyelven szólva, nem instálunk belőlle! Deák Ferecz azt hozza föl, hogy az il­lető 40 kerületre nézve sérelmes lenne, hogy­ha delegációba küldött képviselőik az ország­gyűlés tanácskozásaiban részt nem vehetnek. Ez érv teljességgel nem állhat meg, mert először is a képviselő nem­­saját kerületének, hanem az ország érdekeinek képviselője s a törvényhozás­­ rendeleteinek engedni köteles, meg is történik akárhányszor, hogy egyik vagy másik képviselő vizsgálatra vagy más ügyben kiküldetik, vagy bizottságokban vesz részt és azért soha sem jutott egy kerületnek sem eszébe, hogy ezt sérelmesnek találja, vagy az országgyűlésnek, hogy ezért üléseit fölfüg­­geszsze, igen szerencsés. Ő mondta volt a magyar nemzetet „barbárnak“ is, s most még csak hálások lehetünk iránta, hogy e „bar­­b­a­r“ tömegből katholikus hazánkfiait leg­alább kiemeli. P. Szathmáry Károly: Mai mindenki T­r­e­f­o­r­t hírhedt e szter­eo­m­i t pa­sztj­á­ró­l beszél, melyben állí­tólag azt mondotta volna, hogy bárhol járt az országban, a catholicismust egyértelműnek klálta a culturával és fölvilágosodással Hát hiszen „chacun a son gout“ tre­­fort, mint egyén lehet ebben a véleményben, de még ha van is, nagyon roszul teszi, ha mint vallás- és közoktatási minister­eként nyilatkozott. Valyon vele volt-e itt is Gönczy tanácsos úr ? mert ha igen, akkor megsúg­ta volna neki, hogy ne feledje, hogy ő nem­ink a kathollikusoknak, hanem egész Ma­gyarországnak a cultus-ministere, s ebben 3 nail­­v protestánsnak, kik, hogy a culturában hát­­rébb állanának, mint a catholikusok, most először fedezte föl Trefort minister úr. Különben Trefort nyilatkozataiban nem Belföld.. . Fogarasvidék­ közönségéhez a belügyminiszter a következő rendeletet intézte ápril 27-éről. A f. hó 8-án és 9-én tartott bizottsági köz­gyűlésről szóló, ugyan­e hó 22-én 45. sz. alatt kelt jelentéssel hozzám felterjesztett jegyzőkönyv felülvizsgálása folytán méltó megbotránkozással ér­tesültem a jegyzőkönyv 30. és 31. pontja alatt fog­lalt azon határozatokról, melyek szerint Demousian bizottsági tag indítványának elfogadása folytán az mondatott ki, hogy a törvényhatóság a jelenlegi pesti országgyűlésen magát képviseltnek nem te­kinti, tekinteni nem akarja, h­a már foganasított képviselőválasztásokat törvényeseknek el nem is­meri s tiltakozik azokból jövőre vonható bárminemű következések ellen, a­mely szerint továbbá a tör­vényhatósági pecsétnyomók tárgyában múlt évi október hó 24-én 34.340. sz. alatt kibocsátott bel­ügyminiszteri rendelet önkényesnek, erőszakosnak, a törvényhatóság önkormányzatára nézve sérelmes­nek és az 1868. évi XLIV. t. ez., valamint az 1870. XLII. t. ez. 61. §-ába ütközőnek mondatott ki, s annak megjegyzése mellett, hogy ebbeli sérelmé­nek orvoslását a törvényhatóság szerencsésebb időre tartja fenn, — ezen rendelet ellen szintén óvás je­lentetett ki. Ezen határozatok a mellett, hogy az ország alkotmányát sértik és a törvényes felsőbbség iránti köteles tiszteletről való megfeledkezésről tanúskod­nak, a törvénytelenség bélyegét is oly­annyira ma­gukon hordják, hogy azokat lehetetlen komolyan nem roszalnom. Nevezetesen a törvényhatóságoknak az or­szággyűlésen való képviseltetésére és foganatosí­tott képviselőválasztások érvényességére vonatkozó­lag az első pont alatt foglalt nyilatkozat törvény­­ellenes és ennélfogva semmis, mert a képvisel­­tetés módja és az egyes képviselőválasztások ér­vényessége feletti intézkedés és határozathozatal az 1848-ik évi V. valamint az ugyanazon évi ko­lozsvári II. t. sz. értelmében a törvényhozó testü­letet, illetőleg képviselőházat illeti, s miután a kép­viselőház a fogarasvidéki képviselőválasztások ér­vényessége felett véglegesen határozott ezeknek ér­vényessége vagy érvénytelensége most már kér­désbe egyátalában nem jöhet, annyival kevésbbé ké­pezheti pedig közgyűlési vita és határozat tárgyát, minthogy a közgyűlést az 1870. XLII. t. sz. ilyen hatáskörrel csak azon esetre ruházza fel, ha a tör­vényhozáshoz kérvénnyel járulni kíván. A­mi az ugyanazon pont alatt Erdély önálló­ságára és az úgynevezett nemzeti programm hatá­­rozványaira való hivatkozást illeti, a­mennyiben ezen vonatkozások Erdélynek Magyarországgal létre­jött egyesülését támadják meg, ezen nyilatkozatot is törvényellenes és semmisnek jelentem ki, mert Erdélynek Magyarországgal egyesülése az 1868., évi XLII. t. sz. által szentesítve lévén, e kérdés közgyűlési vita és tanácskozás tárgyát szintén nem képezheti. Törvényen nem alapszik, sőt egyenesen tör­vénybe ütközik a törvényhatósági pecsétnyomók kérdésére vonatkozó határozat indokolása is, mely szerint a törvényhatóság hivatalos nyelvéül a ro­mán nyelv tekintetik s mely szerint az e kérdés­ben kelt 34.340 — 1872 számú belügyminiszeri ren­delet az 1868. XLVI. valamint az 1870 XLII.t. ez. 61-ik §-ába ütközőnek mondatik ki, — mert a nemzetségi egyenjogúság tárgyában kelt, 1868. XLIV t. ez. 1. §-a értelmében az ottani s a törvényha­tóságok hivatalos nyelve a magyar, a törvényható­sági pecsétnyomók kivétel nélkül csakis magyar körirattal láthatók el, annyival is inkább, mert a fennebbiekkel szemben a törvény 61. §-sára való hivatkozás merőben téves, minthogy a szakasz csak a szolgabírók által használandó külön pecsét­ről szól. Ezek szerint tehát a fost idézett határozatok a törvény világos rendelkezésével és a törvényha­tóságnak törvényben körvonalazott hatáskörével összeegyeztethetők nem lévén, ezen határozatokat mint törvényellenes megállapodásokat ezennel hatá­lyon kívül helyezem és semmisnek nyilvánítom, s meghagyom a közönségnek, hogy jövőben a tör­vény világos rendelkezésével homlokegyenest ellen­kező hasonló kijelentések, illetőleg Határozatoktól tartózkodjék. — Bélyegmentesség. A pénzügymi­­□iszter értesítette az összes pénzügyi igazgatósá­gokat, hogy a szabadságos tartalékos katonák, ten­gerészek és honvédek, szolgálaton kívüli viszonya­it és nyilvántartását szabályozó utasításhoz képest az érdekelt felek részéről szerkesztendő beadványok és okmányok, a­mennyiben ezek kizárólag a kato­nai nyilvántartásra szolgálnak, bélyegmentességet élveznek. Ezen bélyegmentesség kiterjed nevezete­sen azon beadványokra, melyekben az illetők ha­zajövetelüket, tartózkodási helyük változását, vagy teendő utazásaikat bejelentik, továbbá azon eske­­tési bizonyítványokra, melyeket, ha házasságra lép­tek, az ellenőrzési szemlénél bemutatni tartoznak. A másolatokra ezen engedmény nem terjedt­ ki. Önként értetik, hogy a szabadságos és tartalékos katonáknak, a nyilvántartási utasításban jelzett oly körülményekre vonatkozó beadványaira, melyek sa­ját érdekeiben keletkeztek, mint pl. a fegyvergya­korlatoktól való fölmentés, ellenőrzési szemlékről elmaradási igazolásokat, s a nősülés­ engedélyadást tárgyazókra, a bélyegmentesség nem terjed ki. A Háromszék közönségének a ki­­rályföld rendezése tárgyában a képviselőházhoz ké­szített feliratában az van, hogy a belügyminiszer, illetőleg Tóth Vilmos e tárgyban az ismer­t javas­­latot a képviselőházuiak alkotmányos tárgyalás vé­gett benyújtotta . Ez tévedésen alapszik, mert a királyföld rendezéséről még eddig semmiféle­­javas­­lat a ház elejébe nem terjesztetett. A Tóthféle­­javaslat csak a lapokban jött nyilvánosságra s hasonló sorsra jutott, mint Rajner „egyesülési és gyülekezési“ j javaslata. Sőt még biztos értesülés alapján hozzá­tesszük azt is, hogy az ismert­­ja­vaslat csak úgy tétetett közé, a­mint azt Tóth Vilmos kidolgozta , de azt a miniszertanács soha el nem fogadta. Mindezek igen lényeges és fontos körülmények, bejötte előtt legalább is 300, a székelyek pe­dig 700 évvel lakván, van-e abban csak egy mákszemnyi valószínűség is, hogy az Olt és Tatrang vizeit annyira respektálták volna, hogy azokat át nem lépvén, a szemek előtt fekvő szép és termékeny földet akár Szent­ István koráig, akár az 12ll-ik évig be ne népesítsék ? Ez a székely nép természetével is, a­mely valamint most, úgy hajdan is rajo­kat bocsátott ki magából, mint például Kéz­­diszék Aranyosszéket, egyenesen ellenkezik. Ezt a német lovagrendnek adott kiváltságle­vél „de sertam et inhabitatura” szavai épen nem jelentik. Mert tekintsük meg csak a la­tin desero, desertus szavakat, avagy nem szó­­szerint „elhagyom,“ „elhagyott“ jelentésük van-e azoknak ? és igy „terra deserte“ éppen egykor benépesített, és azután lakosaitól el­hagyott földet jelent. Tehát annak be nem népesítettre változtatása, férre csava­rás, nem fordítás, hanem ferdítés. Nem be nem népesített, hanem népeitől elhagyott föld lévén tehát 1211 -ben a Barcza vidéke, nem csak, hogy hihetetlen, sőt ellenkezőleg éppen nagyon is valószínű a „Csíki krónika“ állítása, és an­nak hitelét legkisebb ok sincs kétségbe von­ni, hogy a német lovagrend bejövetele előtt itt a határszélek oltalmazásában a székelyek munkások voltak. Az az ellenvetés is, hogy a történészek Törcsvár fá­ból építését Theodorik lovagnak tulajdonítják, nagyon erőtlen, mert hiszen köztudomás, hogy egy várat sokszor lehet megépí­teni. Gyula-Fehérvárat például VI. Károly császár építethett­e mostani alakjában, de Várjon nem építette-e meg, és lakhatta már előtte Gyula fejedelem, s ezelőtt ismét a rómaiak ? S nézzük meg körünkben Földvárt. Ezt is a német lovagrenddel építtetik. De minden va­lószínűséggel már előttük is volt itt erősség. Midőn az alig 14 évig itt mulatott német lo­vagrend ide kővárat épített fönmaradt a régibb „Földvár“ magyar elnevezés, mely élő bizony­sága annak, hogy már a német lovagrend által épített vár előtt itt földerősség létezett. — Ugyanezen eset lehetett Törcsvárnál is. Theodorig állíthatott­­a mai Törcsvár helyén faerőditményt, ezt megengedjük, de az már nevetséges állítás, hogy mivel ő ezt tette, előtte más azon helyet hasonló czélra nem használhatta volna. Talán csak nem akarják a „magyarázatok“ írói elhitetni, hogy Anno domini 1211 bejött a német lovag­rend és teremté számukra az Úr I­s­­ten a Barczát. Végre azon kifogás is, hogy IV. vagy Kun László Törcsvárát nem adományozhatta Sándor Ist­vánnak, mert ezen László után nem­ uralko­­dott Béla nevű király, egyenesen mellettünk, és igy a „magyarázatok“ ellen bizonyít. Mert ha IV. László nem adományozhatta, akkor I­ s. vagy Sz. Lászlónak kellett azt tennie, s igy csakugyan nyoma van a székelységnek a Barczán a német lovagrend idejötte előtti időről is. De vizsgálódjunk tovább. A német lovag­rend idejöttekor a helyek, vizek nevei mind olyanok, melyek vagy egyenesen magyar, vagy legalább nem német eredetűek, mint Tömös, Törös, Brassó. Abból, hogy ezeket az ide te­lepült német elem elfogadta és megtartotta, nem az tűnik-e ki, hogy e vidéken a loval­ rend ide jötte előtt már nem csak betelepült helyek voltak, hanem daczára a kunok vagy A törcsvári uradalom jogi kér­déséhez. II. (M. G.) A brassóiak által kiadott röpi­­rat előbb Törcsvár történetét vázolja s azután annak a királyföldhöz csatoltatását, a községek szabad voltát, lakóinak vár és ha­tárőrségi szolgálatát, szászokkali egyenjogúsá­gát támadja meg. A szászok természetesen nem nagy lel­­kiismerettel kezelik a történeti adatokat, s on­­nn van, hogy a brassóiak röpiratában több alótlansággal találkozunk. Pávai V. lilék úr röpirata ezen valótlan­­ágak kimutatását tűzte ki czélul s mi is e ■öpirat menetét követendjük . Azzal kezdi az irt röpirat fejtegetéseit, hogy a Barcza és igy a törcsvári uradalom s, a német lovagrend idejöttekor még „puszta is be nem népesedett“ föld, a Szent-István tárában nem is tartozott a mag­yar koronához, is igy a csíki krónika tudósítása, hogy Sán­­dor István székely főnök Törcsvárt már az­­­­rt bírta és felesége oda székely őrséget vitt volna, minden hitelesség nélküli és igy átalában ezen törcsvári uradalomhoz tar­ozó községeknek a német lovagrend korában étezése nagyon kétes. Az ily historicumokat ugy látszik Schle­­­erből merítették, a ki szerént 1089-ben még nem volt Erdélyben székelység, s Erdély bir­­oka még Szent-István után is szinte kétszáz esztendeig dubie possessionis solum volt, mígnem annak birtokát a behívott né­­met telepek bátorságossá tették. Erdélyt a magyarok a német lovagrend

Next