Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-01-01 / 1. szám

Vill. évfolyam __________________________ ______ n5 előfizetési felté­telek. Égési FW*« • ' . Ez negyedre s egy hónapra ll­l .1 /• c. SZERKESZTŐSÉGI IRODA. A lyetami nyomdában. Kiadó Hivatal. A lyacomi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr­iff Teleki Domokos-ház. gy 1-ső szám. Kolozsvárit, 1874. csütörtök, január POLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK 2n h** A hozott sor Ara 6 kr. Minden hirdetés után BO kr. bélyegilleték. N­agy h­irdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR toronként, vagy annak helye Itt lu. Reelamek : Misltérbe toronként 1 ft. KOLOZSVÁR, DECZEF­.BER 3d. Nehány szó a fővárosb­ól az egy­kori fővárosból ígéretemet teljesítem, a micín e lap szer­­kesztőjéhez s általa olvasóihoz ez "új évi sorokat irom, írom a magyar fővárosból, az egykori erdé­lyi szintén fővárosba. Mekkora időköz fekszik a jelen és ama mult között, midőn a magyar királyság még épen, cson­­kitatlanul állott fenn, s Buda volt egyedüli fővárosa. Az 1526-ik év, a mohácsi visz gyász­éve, ama fekete határkő, melyen túl még egy volt a királyság, s a melyen innen megoszlott, darabokra szakadt, koronája porba omlott. Az 1867-ik év volt ama másik örökemlékü­év, mely az 1848 és 1849-ki nagy tők és nagy emberek hazafi erényei­, a nemzet ősi küzdelme és mártyr-szenvedések szent jogörökége alapján a magyar királyságot ismét egyesitett s koronán­kat régi díszes polczára emelte. Háromszáz negyvenegy hosszúé tölt el tehát, s ez alatt mennyi vér és harcz folyt szánk tőrdén ! Mily súlyos megpróbáltatásnak volt kéve nemze­tünk, hányszor jutott csaknem a fi szélére — többnyire pártviszály és belső meghamlás miatt, más és nem a maga érdeke védelmébe. A ki nemzeti történelmünket figymesen vé­gig tanulmányozza, két olyan tapasztalata jut, a­melyet talán egy népnél sem láthatn:e­gyik az, hogy a magyar a legnagyobb válságokuk mindig idegen érdekért tette ki magát, és sok sem te­t a 5 n­ c k , I c g 10 trib­bek drága nem­­­zeti és állami érdekét; második­­, hogy ő ezen nem saját érdek védelméért kész­es testvé­reivel, a nemzet egyik része a másik kihaláltusát vívni s egymást kiirtani és megsemmisni. Ilyen különös természetű és lelkirányu nép a földön több nem él. A muszka Siberiába küldi a lenei elége­detlent, Anglia pórázon vezeti Eri­szigi lakóit, a hires szabadságú Észak-Amerika a déliet csak a minap százanként, ezerenként gyikolta le, most a porosz ad oktatást a szabadelvűségba lengye­­leknek, mit ha nem fogadnak el, a büse császár s a vas embere a határokat mutat meg ne­kik. Mindezeket érthetni, mert a népet vér- és fajkülönbség választja el egymástól s hi­edomé­­nyek és uj aspiratiók emelnek köztük ha'falat De hogy olyan parányi nemzet, mint a maar, mely egyedül és rokon nélkül áll a nagy világom, mként képes üldözni, kisebbizni , s megsemmini igye­kezni saját vérét, ellenkezö meggyőzéséért — ezt megérteni nem lehet. Hát egyformaságot mutat-e a világ külső áb­­rázatja ? Nem a sokféleségben, a változatosságban, s a maguk nemében oly különbféle teremtmények tö­kéletességében áll ,A teremtés felséges volta, töké­letessége ? Egy mértékét kapta Istentől a belátásnak és értelemnek minden ember? Azon mennyiségével bir-e a tudományos és politikai ismereteknek, átalában a műveltség azon fokán áll-e minden joggal bíró honpolgár, hogy mindenkitől ugyanazon felfogást, ugyanazon néze­tet követelhessük ? Hát az egyéni szabadság joga a gondolat és meggyőződés tárgyaiban Magyarországon nem tar­­tatik tiszteletben ? S e meggyőződés csak némelyeknél, csak egy párt, vagy osztály, vagy felekezet tagjainál érde­mel kíméletet? Az elméleti kérdésekben, a tudomány és po­litika tárgyaiban egynézetűséget követelni minden-­­kitől Neró kívánsága mellé illik be , a­ki Róma polgárainak egy fejét óhajtott, hogy azt egy halál­csapással leüttethesse. Miért hát ez a türelmetlenség a más nézetűek­­ iránt? Miért gyanusitni, miért vádolni őket haza­ellenes törekvésekkel? Miért benket­tni őket a ha­talomnál s hiteleket támadni meg a nép előtt? Avagy nem mindnyájunké áldott hazánk föl­de? Nem közös a polgári jog? Nincsen-e igénye a közérdekeknek s közjónak mindenki tehetségére ? Ha valaki értelmes, tanult, mivelt ember, a­ki polgári kötelességeit ismeri és teljesíti, adóját pontosan fizeti, a kormánynak intézkedései ellen — még ha azokat helyeseknek s czélravezetőknek nem tartja is — akadályt nem vet, stít a törvényt mig fennáll tiszteletben tartja, s a h­aza alkotmá­nyát meg nem támadja, megtámadta­ eni sem enge­di — ugyan illő-e, szabad-e, jogos-e őt rosz em­bernek s v«a»félelmes hazafinak tartani azért, mert tán nem mindenben egyeznek nézetei a hatalom pártjával és embereivel? Sőt vájjon nem politikai kiskorúságra mutat­­ az önálló meggyőződést üldözőbe venni, a saját­­ esze után induló embert kárhoztatni, a kötelessé­gétől eltérő gondolkozását hivatalokból kizárni, közmegbizatásokban mellőzni, erkölcsi értékét ki­sebbíteni akarni, existenciáját megrontani? Hiszen ez a legnagyobb zsarnokság, ez az egyéni szabadság megtámadása, az absolutismus­­hoz illő eljárás, az alkotmánynak szégyenére van, s egykor magát megboszulja. Ha minden embernek egyforma főt, gondol­kodási képességet, ismereteket, lelki hajlamot és ízlést lehetne adni, csak akkor lenne az kivihető, hogy mindnyájan minden gondolatainkban egyezzü­nk. Herendy a nagylapáti szavazatok ily nem reménylett megoszlása által valami tizenhat szavazattöbbséggel győztes maradt, s ezzel az egész tisztújítás sorsa el lett döntve. Darka­váry mint első alispán megbukott, s azzal ve­le együtt bukott az egész véres tollas párt, annak minden jelöltje, azokból még csak egy bábaasszony sem kerül be az új tisztikarba. (Ez utóbbi is restauráltatik). Borzasztó lett az elkeseredés a vörös tollnál, melyet e nem várt áttérés okozott; annál nagyobb az öröm és elragadtatás a fe­hér tollas pártnál. A megyeház kis ajtaján kilépő nagylapátiakat elől csókolták, hátul pü­­fölték , de senki annyira dühös nem volt rá­juk, mint az a húsz nagyiapáti, a­ki Darka­­váryra szavazott, mert azok most már a má­sik öt forinttól végképen elestek. A fehér tol­lasok, baráti hódolatuk kifejezéséül, rögtön siettek legszebb zászlójukat odaajándékozni a nagyiapátiaknak. „Azt szeretném látni f­orditá Rácz Miska, hogy kinek lesz diszpószíve közületek azt a zászlót a kezébe venni ?“ „Hát majd én!“ szólt csendesen Kádár Laczi s öklébe szok­ta a zászló nyelét. Viszonzásul Rácz Miska egy csomó szt­rat vágott az arczához, különben nem máskép, mintha vagy elhallgattatjuk a más nézetűeket, vagy a mieinket rájuk feltoljuk. A parlamenti tagnak alá kell rendelni néze­teit pártja többségének, ezt az ő pártszervezetük kívánja meg, de egy független gondolkodó, egy magános elmélkedő, a tudomány embere, egy cot­­teriákon és pártokon kívül álló aval nem köteles, sőt mint becsületes s önálló, elvhű és szilárd jel­lemű ember tartozik maga iránt aval a megbecsü­léssel, hogy tudományos kutatásai eredményét, ön­álló politikai elveit és meggyőződését sem meg ne tagadja, sem el- vagy fel ne adja. Ezért a törvényhozás hozhat bölcs törvé­nyeket, a kormányzás lehet jó s alatta a haza boldog. Sőt én azt hiszem, hogy a társadalom magas czéljai elérésére kívánatos, hogy a hatalom­­körökön kívül legyenek olyanok, a­kik amazt meg­bírálni, megrostálni, a jót átlátni s helyeselni, a roszat pedig szintén kiismerni és orvoslására mó­dot ajánlani képességgel s jóakarattal bírnak. Egy jól rendezett, szabad s alkotmányos élet­tel bíró társadalomban minden elmék, nézetek és törekvések egysége inkább lenne itt a megállapo­­­dás, tespedés, a többség zsarnoksága, sőt vissza­esés felé, mint a vélemények különbsége, mint egy egészséges vértől pezsgő kis pártsurlódás és párt­élet, csakhogy ennek nem szabad a haza nagy közérdekeiben divergálni, s ha a divergatió meg­van, nem szabad egymás megsemmisítésére irán­y­nyulni. Erről gondolkoznunk kiváló alkalom az új év. íme két válságos éve folyt le hazánknak; pártéletünk mérges párttusák küzdhomokjává lett; egyenetlenkedés, a hatalomért való kétségbeeséssel határos küzdelem elviselte legjobb erőinket, alkot­mányos életünk zátonyr­a­ jutással fenyeget, nincs egyén, a­kiben bizzunk, nincs párt, mely a haza ügyeit egymaga jobbra forditni képes legyen, — ezt il kell látnia minden igazságosan gondolkozónak. Mnden ^ Vgjdöbjft’nek, vállvetett munkássága menthet me£ caak, egyéb nem. *u. Ennél keserűbb leczkét békés időben, t. sons, egy nemzetnek sem adott. Vajha belátnék és köl­csönös kiengesztelődésre használnék fel! A közveszély ezen érzete egy időre mintha el is vette volna élét küzdelmeinknek, mintha vette volna észre az észlelő a pártok némi köze­ledését, az egymás iránti kímélet modora mintha némi tért nyert volna! De úgy tetszik előttem, mindez csak látszat. A Deák-párt mintha csak mankóul akarta volna hóna alá a többieket, s a balközép mintha csak archimedesi ponttal kínozta volna az activ positio-foglalást. És most pár nap óta mintha visszazökkent volna minden eddigi ke­rékvágásába , mintha hátráló hallszanék minden zászló alatt a régi hely elfoglalására, s mintha Kádár Laczi letörülte a sarat az arczá­ról hideg vérrel. „Eldobod azt a zászlót mingyárt!“ or­­dita rá a hires verekedő, s a­mint az nem tette meg hirtelen, a mit kérdett tőle , úgy vágta ököllel arczal, hogy orrát száját elbo­rította a vér. Kádár Laczi letörülte arczáról a vért is, s azt mondta, hogy „Jól van öcsém, majd máskor beszéljünk erről.“ Ekkor Rácz Miska megkapta kezében a zászló nyelét, egyet csavarintott rajta; lerán­totta azt a földre, rágázolt a lábával s a­hogy a zászló nyele ketté törött, a sárban maradt lobogóra rágázolt. Most aztán Kádár Laczi, az eltört zász­­ónyéllel egy olyat ütött Rácz Miska fejére, hogy az rögtön ki volt fizetve minden addig elkövetett bűneiért: meghalt az, ott abban a nyomban. Erre egy kis friss általános verekedés kezdődött el, melynek lecsillapítására nem vol­tak képesek a megyei pandúrok, s melyből könnyen véres csata lehetett volna, ha hir­telen meg nem kondulnak a vészharangok. „Tűz van!” kiáltják a tömeg közt, s arra a verekedő tömegek szétválnak. Igazán tűz van, kezdődni akarna újult keserűséggel a nemzet- és párttusakodás ! Legalább ilyen jeleket lehet ész­revenni. Ha ez így van, ha ez lesz a közvárakozás vége, akkor újra elsírhatjuk Berzsenyivel: Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod Árpád vére miként fajul? Nem látod a borús egeknek Ostorait nyomorult hazádon? De tán a nagy ünnep s az uj év ünnepe uj elhatározásokat ad nemzetünk jobbjainak. Talán levetkezik régi ellenszenveiket, talán a haza, az imádott közanya összetépett, összemarczangolt ké­pe kiengesztelődésre birja egymás iránt pártjainkat, s tán végre belátva gyors romlás felé közeledé­sünket, egyesitik erejöket, elméjök tanácsát s szí­vok honfiúi melegét a közügynek felajánlják s megmentik a hazát bukástól, a nemzetet elcsüg­­gedéstől. Bizony mondom, ennek eljött az ideje, sőt tán már éppen a végső alkalma: perez is lejár ál­lamlétünk s nemzeti alkotmányunk tövényóráján. Vajha figyelemre találnának ez egyszerű, de tiszta jóakarat-iratta sorok és érzelmek, különbe’­ az eddigi magyarság egykori fővárosában! A te falaid között s néped soraiban is új változások történtek, kincses Kolozsvár! a­z érintett 341 év óta. Kiszenvedted te a kö minden nagy szenvedéséből a te oroszlánré, valamint élvezted a külön álló Erdély olyk dicstelen életének sok politikai előnyeit. A­kig voltál főváros kisebb-nagyobb megsza­vói a most az erdőn­ tuli részekben, örsze a magyar államnak, bástyája a magyar al­nak, erős központja s biztos kőszála az gáriai szellemnek. Főváros-jogodat Ba ruházta a törvény, központ eme nagy, s haladó szép város az egész magyar király, ennek kell lenni országunk szemefényévé, nyájunk büszkeségévé. E ténynyel kibékülni fiúi kötelesség, ez a jelen szigorú igénye, a jövő egyik kezessége. I­t te hivatva vagy tovább is ama részek magyarságának és alkotmányunk összes híveinek ,gyülhelye, tűzpontja, irányadója, kétsége lehetni, nem szűk anyagi forrásaid, számos világé modern közintézeteid, színházad, gazdasági és műfomi egyesületed, nagy számú mivelt lakóid, szabad­ságszerető polgáraid, gazdasági akadémiád és egye­temed, mindenek felett pedig nemes irányban fej­lődött s irodalmi átalános miveltség által ápolt gyökeres magyar nemzeti szellemed által! Csak egyességet adna ti közétek az ég, csak béke lenne immár fiaid kebelében oh szép város ! A haza közállapota valóbali­g arra int minden pártot, hogy a belviszályoknak vessünk véget s a Spongyia Marcziék, mikor láttál, hogy veszt a véres toll, hogy félbeszakítsák a választást, felgigy­ották a fehér tollasok tanyáját, az a deszkaépület aztán minden benne levő tarisz­nyával együtt leégett. A nagy vészlárm­a közepett aztán senki­nek sem jutott eszébe, hogy Rácz Miska gyil­kosát üldözőbe vegye. Kádár Laczi menekül­hetett a városból. Az egész zűrzavar, mely a megyek kívül támadt, egy hajszálnyira sem , meg az alkotmányos tény lefolyását belül. A többség kimondatott s a ff irta a szavazat eredményét consta könyvnek a nevét, ügyelve csak­ inas kacskaringóra, hogy el­ö­kéletesen sikerült neki. A tizenharmadik­­, melyen ő excellentiája­ben elnökölt, s egyik siktól. TÁRCZA. A SZEGÉNYSÉG VJ* IRTA • JÓKAI MÓR. Az alkotmányos harc (Folytatás.) A komor, halavány legény pedig2 alatt­­ szavazatszedő bizottság aztalához él s att *fra a kérdésre, hogy kire szavaz? ií sz ' „ Én, nemes Kádár László és * ut nam következő nagylapáti nemesek, szosze­rint szíján, ezennel átadjuk a tekintek sza­vazatszedi bizottságnak azon 6­.száz fdntot, mely számaikra, szavazataink negvétel ve­gett Darkaváry úr által küldetett ét áltan­ elfogadtatott, mi tedig átadjuk ad a hebe­­­kónáz javára és fogtak szavazni, mi­ng­­yezklésünk szerint. Éljii Hereity ahsyn. És azzal letévé az ötszáz fontot a’1* z°tiság asztalára és tovább ment Az utál 'M kilenczvenkilencz mind Uemn,lyio a SZavazatát. — És ezzel lett a nP ~o­sa e Hogy lett Kádár Lá. Kádár László, r telenül összeesni 1 eszközt s a nekük­. T Ütőt! —; ■ 1M •tankból evi féliv melléklet ven csatolva. Jövő számunk a közbeeső ünnep miatt szombaton

Next