Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-12-08 / 280. szám

Vili. /‘vfolvam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK.­ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A ly­ceumi nyomdák Kiadóhivatal­­ A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr Teleki Domokos-hoz. & in­ Egészévre Félévre . . Egy negyedre Egy hónapra 16 ft. — 8 .­­ * „­­ 1 „ 60 kr. a a 200-dik «»ám. Kolozsvárt!, kedd, 14. deczember 8. POLITIKAI NAPILAP. I... hirdetési dijak. Ötször has&bozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön sz&mittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmémyek. ^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 kr. Reel amok: birfftsérbe soronként 1 frl­rí TARCZA­­I Macaulay „Anglia történeteiből. Majdnem ezer évig a szerzetes rendek leg­­ősebb támaszai voltak a szent széknek. A szent­­ek a szerzeteseket oltalma alá vette a püspö­knek belügyeibe való beavatkozása ellen; ezen tainist­ák dús viszontszolgálattal fizették vissza,­iután működésök nélkül a római püspök hihető­­, egy messze elterjedt aristocratiának csak tisz­­tetbeli elnöke lett Totea. A benedekrendiek fe­­je által helyeztetett VII.­Gergely azon álla­gba, hogy a frank királyok s egyszersmind a vi­­lgi papsággal való harczban megállhatott. III.­­Docentius a domonkosiak és ferenczrendiek fé­nyével nyomta el az albigensi felekezetet. A VI. században a minden eddiginél végtelenül na­­gobb veszélyben forgó pápaságot egy új, a legna­­gobb buzgalmú és igen ügyesen szervezett szer­­­tesrend mentette meg. Midőn a jezsuitarend a apai széknek segélyére jött, azt a legnagyobb eszélyben találta, de azon pillanattól fogva sorsa edvezőbb irányt vett. A protestantismus, mely­ly egész nemzedéken át mindent levert maga lőtt, megállittatott diadalutjában és csakhamar­­ Alpesek tövétől a balti tengerhez nyomatott Issza. Mielőtt még egy századot élt volna e szer­bi­a vallásért az egész világ előtt nagy tetté­rt vitt véghez, s érette sokat szenvedett. Nem élt vallási társulat, mely oly különböző téren ki- ldő egyéniségeket tudott volna felmutatni, egynek­­m­ volt oly nagy működési tere és mégis egy­­sem volt azon tökéletes egyezés a gondolko­dósban és működésben, mint ezen társulatban,­­ volt táj a földön, az elméleti és gyakorlati öve számunk a közbeeső szent ünnep miatt életnek nem volt egy útja, melyen jezsuitát nem lehetett volna találni A királyoknak tanácsadóik voltak, kibetűzték a latin feliratokat, vizsgálták Jupiter holdjait, egész könyvtárakat adtak ki : polémia, lélekismetan, történelem, az optika felett értekezések, alkai ódák, a szent atyák kiadása, hittan és gúnyiratok képezték tárgyait. Az ifjúság­nak magasabb tudományos kiképeztetését majd­nem kizárólag kezekbe kerítették, s azt nagy ügyességgel vezették. Úgy látszik, hogy ők felta­lálták a határt, a­meddig a szellemi kiképzést a szellemi emancipate nélkül hajtani lehet; még ellenfeleiknek is meg kellett vallani, hogy a fiatal lélek vezetésében kiképzésében mesterek voltak, és párjuk e tekintetben nem volt. E mellett a szószéken is nagy szorgalommal és sikerrel mű­ködtek ; még nagyobb sikerrel és szorgalommal ke­zelték a gyóntatószéket, melynek segélyével egész Európában a katholikus fejedelmek és magasabb családok titkait kezekben tartották. Egyik pro­testáns államból mindennemű álöltözet alatt a másikba lopózkodtak, majd mint élvsóvár lovagok, vagy egyszerű parasztok, majd mint puritán pré­dikátorok. Olyan tartományokba utaztak, melyek meglátogatására az idegent még sem a nyerészke­dést sem a tudvány nem indította: fel lehetett őket találni mandarin öltönyben a peckingi csillagvizs­gáló toronyban, vagy Paraguay vadjai között ásó­val kezökben a földmivelés elemeiről adva okta­tásokat. De akár­hol tartózkodtak és működtek, szellem­ök ugyanaz volt: fáradhatlan összeműködés a közös ügyben, föltétlen engedelmesség a központi hatalom iránt. Egyik sem választhatott lakást vagy foglalkozási kört a maga részére ,hogy a jezsuita a sarki kör, vagy pedig az egyenlítő alatt lakjék, hogy egész életén át a Vatikánban a drágaköve­ket vagy kéziratokat rendezze, vagy a vadembe­reknek az emberevés iszonyuságát megfoghatóvá tegye, mind olyan dolgok voltak, melyeknek elha­tározását a legmélyebb alázattal másokra bízta, csütörtökön jelenik meg. (Mai áa­lmunkhoz Ha Limában volt rá szükség, az először elutazó hajó­­t már a tengerre szállította; Bagdadban kellett jelenléte? — a legelső karavánnal átvon­szolta magát a sivatagon, ha olyan tartományokba küldötték öt elöljárói, melyben élete kevésbé volt biztosítva, mint egy farkasé, hol vétek volt őt befogadni, s hol rendtársainak felszurt fejei és megcsonkított tagjai mutatták, mi várakozik reá: minden kifogás és késedelem nélkül ment sorsá­val szembe. Ezen hősi szellem közülök még most sem tűnt el. Midőn a rettenetes dög­vész a földön körutat tett, midőn némely nagy városban a félelem minden társadalmi köteléket felbontott, midőn a világi papok nyájaikat elhagy­ták, midőn orvosi segély aranynyal sem volt meg­szerezhető; midőn a legerősebb természeti ösztön az élet szeretete előtt elenyészett , a jezsuita akkor is a szegényes ágy mellett állott, melyet a püs­pök, a lelkész, az orvos, atya és anya elhagyott volt, és a dögvészes ajakhoz hajolt, hogy a gyó­nás lankadt sóhajait ellesse és a haldokló elé a meghaló megváltó képét tartotta oda. Azonban a rend működését jellemző csodála­tos kitartás, önzetlenség és önfeláldozással egyszers­mind nagy bűnök voltak összecsatolva. Nem ok­­nélkü­l volt állítva, hogy a rendkívüli tevékeny közszellem, mely a jezsuitát kényelme, élete és szabadsága nem becsülésére vitte, őt egyszersmind hűtlenné és könyörtelenné tette; hogy ő semmi eszközt sem tartott tiltottnak, mely vallomása elő­mozdításának használt; és hogy igen gyakran a vallás érdeke alatt saját rendje érdekeit értette. Ennek igazságát még a szent­szék irányában kö­vetett m­aguk tartása is bizonyítja. A jezsuiták ele­jétől fogva kiváló ragaszkodást tanúsítottak a pá­paság irányában. Küldetésük nem kevesebb volt, mint egy részről minden lehető belforradalmi kí­sérletet meghiúsítani, s más részről a kültámadá­­sokat visszaverni. Tanaik a legnagyobb mértékben ultramontán szellemnek valónak, s ép úgy kü­lön­­mellékletül van csatolva a „BALOLDAL“ köztek Bossonet, mint Luther tanaitól.­Elitélték a gallican egyház kiváltságait s azon tant, mintha az egyetemes zsinatnak joga volna a szent széket ellenőrizni. Lainez a rend nevében kinyilvánitá a tridenti zsinaton, hogy Krisztus egyedül a pápák­ra bizta a hivők kormányzását, s minden papi hatalom összege­­ benne van öszpontosítva. A pápák és jezsuiták között ezen jó egyet­értés sok ideig zavartalanul fennállott; azonban már a XVII. század első felében a rend, elbiza­kodva hatalmában, s az egyháznak tett szolgála­tai öntudatában, kezdette elviselhetetlennek tartani a római szék által rájuk rakott igát. A jezsui­ták új nemzedéke a franczia udvarnál keresett ol­talmat Róma ellenében. Azt állították róluk továbbá, hogy a leg­gyalázatosabb összeesküvésekben, melyekről a tör­ténelemben említés létezik, a jezsuita­ befolyás a legvilágosabban kimutatható, hogy a jezsuita csak rendjéhezi függésében állhatatos, némely államban a szabadságnak, másokban a társadalmi rendnek legveszélyesebb ellensége. Az egyház érdekében végrehajtott nagyszerű tetteik is számos kitűnő katholikus bizonyságtétele szerint inkább csak látszólagosok, mint valódiak valának; a­helyett, hogy az emberi természetet az isteni törvények magaslatára igyekeztek volna emelni, meglazítot­ták magukat ezen törvényeket, s így az embert a mélységbe taszították. Dicsekedtek vele, hogy eze­­ret, meg ezeret kereszteltek meg keleten, de más részről ismét térdet hajtottak a pogányok bálvá­nyai előtt, m­íg magukban pater­nostert és A­ve Mariát imádkoztak. Csaknem bámulni lehetne, hogy a nép, s különösen a magasabb osztály, mily tömegesen özönlött a jezsuiták gyóntató székeibe, ha nem tud­­nók, hogy innen senki sem távozott el kielégítet­lenül : itt a pap mindenkihez tudott alkalmaz­kodni. Ép annyi szigort tanúsított, mint a­meny­nyi elég volt arra, hogy a híveket ne riasszák a domonkosok vagy ferenczrendiek ítélőszéke elé. Ha czim­ű politikai heti­lap előfizetési felhívása.) X Fővárosi levelek, coccxcxvi. Budapest, deczember 4. 1874. Kedves barátom! E sorokat innen írom a világ közepéről a pénzügyi bizottságból,— melyről — a tegnapi esemény után, midőn a mi­niszteri indemnity-javaslatot mindössze 4 tag fo­gadta el, — azt hittük, hogy ma Magyarorság sorsát fogja eldönteni. Hanem „parturiuot monies, — nascitur ridiculus mus“, a mi államférfaink megijedtek saját messzire vetődött árnyékuktól s­t átuszták a holdvilágot, mint a kutyabagosi nemes tanács. Az ijedelem úgy látszik nagy volt, mert maga a nagy Bittó is megjelent a mai ülésen s azt egy nyilatkozattal kezdette meg, melyben ki­­mondá, hogy a kormány bármily szövegű fölhatal­mazás mellett tartózkodni fog a túlkiadásoktól , tekintetbe fogja venni mind saját, mind az or­szággyűlés budgettárgyalási megtakarításait. De azért megeredt „pro et contra“ a nagy vita: a jobboldaliak nagyot fordítottak a tegnap szél ellenében tartott köpenyegen s abban kezdet­tek nagy menedéket keresni, hogy az egészet vagy bizalmi kérdésnek nyilvánítsák s tegnapi szavaza­tuk ellenére megszavazták; vagy mint a máskor ,Calo censorius“ Zsedényi az ellenzéknek ré­gibb módosításait — más körülmények között — alkalmazták a jelen esetre. Csak az elnök Csen­­gery ránczolta még ránczosabbra homlokát, — kijelentvén, hogy a szöveget ma sem tartja elég szabatosnak s a­helyett hogy a budget keretébe legyen illeszthető a 3 havi kiadás, azt tenné, hogy a kiadások a 76-os költségvetés tételei szerint vé­tessenek elszámolás alá. Mentegette tegnapi eljá­rását azzal is, hogy a Parlamentarismus épen a bizalmatlanságon alapszik, — a felelőségen és el­lenőrzésen. Homlokránczai csak akkor simultak el, miután kiadta mérgét azok ellen a kik pénz­kérdésekben kedélyeskednek.“ S végre visszavonta indítványát. Az ellenzék álláspontját újból hangsúlyozta s kimondá, hogy itt nem politikai, de nemzetgaz­­dászati bizalomkérdésről van szó s épen ezért nem szavazza meg e törvényjavaslatot a mostani miniszteriumnak. Beszélt legvégül Ghyczy is mentegetve a kormányt hogy az idő rövidsége miatt rendszer­­változást még nem eszközölhetett s ígérvén hogy a kormány takarékosságában „a lehetőség leg­szélső határáig* fog elmenni. Így a nagy krízis fellegei elvonultak s a több­ség annyi szótöbbséggel szavazta meg az in­­demnityt, a hányad tegnap mellette szavaztak. » — contra 5. Egyéb baj nem történt. P. Szathm­áry Károly. ■ -i -t. ví ----------- ---------- ---------- ---L- I-----­ KOLOZSVÁR, DECZEMBER 7. A bizalmatlanság politikája. A helyzet általános politikai jellemvonása a bizalmatlanság. A kormány nem bízik sem ön­magában, sem a többségben és viszont a jobbol­dal bizalmatlan saját elemei és a kormány iránt. Ennek következménye volt az, a­mi közelebbről a pénzügyi bizottságban történt. Ugyanis midőn a bizottság az indemnityt tárgyalá, felmerült az a kér­dés, hogy melyik előirányzat alapján adassék az meg ? A kormány az 1874-iki budget alapján kívánta meg­szavaztatni, mely budget hét millióval na­gyobb mint az az előirányzat, melyet ma­ga a kormány a jövő évre benyújtott. Pedig még a kormány által önkénytesen redukált előirányza­tot is leszállítá már eddig a pénzügy bizottság hatmillióval, a pénzügyminiszter budget­­jén kívül, melyet eddig még nem is tárgyalt, na tehát oly alapon szavaztatik meg az előirányzat, mely nagyobb úgy a kormány, mint a pénzügyi bizottság budgetjénél — olyan költekezésekre ad­nak felhatalmazást a kormánynak, melyekkel (ha akarja) a pénzügyi bizottság minden jó szándé­kát a megtakarításokra nézve egy negyedév alatt kijátszhatja. Ez aggodalom ellenében Ghyczy biztosítá a bizottságot, hogy a kormány nemcsak hogy s­a­­j­á­t előirányzatát (mely az indemnity alapjául ajánlott budgetnél 7 millióval kisebb) megtartja de hajlandó a lehető megtakarításokat is megten­ni, de kijelenté, hogy a bizottság törléseire is te­kintettel nem lehet, mert az ő budgetjét ez nem is tárgyaló és minisztertársairól épen nem áll­hat jót, holott épen ezek budgetjét redu­kálta a bizottság az ő beleegyezésükkel. Sőt Ghyczy tovább ment és határozottan ellenez­te azt, hogy a pénzügyi bizottság határozataira bár­minemű utalás történjék az indemnity szövegé­ben, mely kifogás az alkotmányos formák tekin­tetében annyiban helyes, mennyiben az ország­gyűlés nem alapíthatja határozatát egy bizottság­nak hivatalosan még be nem jelentett és nem tár­gyalt működésére. De a jobboldali többség annyira bizalmat­lan a kormány iránt, hogy ennek puszta ígéretei­re (még ha Ghyczy szájából jőnek is azok) nem sokat ad és határozat alakjában akarja annak kezeit megkötni és Ghyczy indítványa kisebbség­ben maradt. A­mi Ghyczy makacsságnak tulajdo­nítható, ki viszont annyira bizalmatlan a jobb­oldal iránt, hogy ettől vagy feltétel nélkül köve­teli a felhatalmazást vagy lemondani kész. A bi­zottság megijedt, határozatát (miután bizalmatlan­ságát elárulta) függőben hagyó és mint hallom abban történt magánúton megállapodás, hogy a minisztertanács határozata folytán Bittó az egész kormány nevében ki fogja jelenteni a pénzügyi bizottság előtt,ahogy lehetőleg tekintettel lesz annak törléseire az indemnity tartama alatt is — de ez irányban (mi formailag helyesebb is) semmiféle határozat az indemnity törvény szöve­gébe be nem jő. Nem tudom , ez lesz-e a megoldás , de le­gyen bár ez, sikerüljön bár ezúttal a válságot el­kerülni — ez az eset (melyet nagyon kis incidens­nek nevezhetünk) is bizonyítja azt, hogy mily feszült viszony van a többség és kormánya közt mert ha ez nem lenne , akkor a tegnapi eset elő nem fordult volna. De ha a dolog úgy van és h°gy így van, azt most már a ma reggeli összes jobboldali lapok elismerik : ugyan kérdem milyen reményünk és biztosítékunk lehet az államháztar­tásnak a Bittó-kabinet vezetése alatti rendezésére? Egy csaknem szükségszerű, egyszerű kérdésről, volt szó, egy túlnyomóan higgadt, szenvedélytelen emberekből álló bizottságban, melynek többsége állandóan kész volt eddig mindenféle kormánynak feltétlen bizalmat szavazni és mégis ez a több­ség, a szükséges indemnity kérdésében szavazza le a kormány ad­ását , Ghyczyt , mi lesz ezzel a kormánynyal később, mikor az egész ellenzék­kel, a szenvedélyes lányaistákkal, az elégületlen gorovistákkal, a tartózkodó Sennyeivel kell a nyil­vános ülésekben megbirkóznia, a múltból eredő költségek és az elviselhetetlen teheremelések kényes kérdéseiben ? Ezt megmondani senki sem tudja, hanem, hogy rorz auspiciumok mutatkoz­nak — hogy a bizalmatlanság politikája teljes mérvben szemben áll a korm­ánynyal, az tény! Videant consules 1 H. S­ CCCCXCXVII. Budapest 1874. dec. 5-éu. Kedves barátom ! A mai ülésben egészen jellegtelenül és igy váratlanul egy száraz villám csapott le, mely az ily mennykövek természete szerint semmit nem gyújtott ugyan, de comicul zavarokat idézett elő. A kérvények sorában ugyanis, melyek elég szelíd természetüeknek látszottak, volt egy, mely azt kívánta, hogy miután a választási törvény vég­rehajtása 74-ről 7- re haladt, annak az adóbefi­zetésére vonatkozó szabványai a szerint módosít­tassanak, hogy a választási jog az első összeírás alkalmával nem a 74-kt csak a 73 - as adó teljes be­fizetésétől tétessék függővé. A kérvényi bizottság a kérvénynyel szemben azt ajánlotta, hogy mint figyelemre nem érdemes, tétessék a ház papírkosarába. Erre felállott Tisza Kálmán s tekintetbe vévén azon indokot, melyet a kérvény a törvény késő létrejöttét illetőleg hangsúlyoz , azt indítvá­nyozta, hogy a kérvény tétessék át a belügymi­niszterhez megfontolás s a netalán kellő intézke­dések megtétele végett. A belügyminiszter tagadta ugyan a kérvény indokolásának helyességét, de Tisza indítványát azon módosítással, hogy a kérvény csak megfon­tolás végett tétessék át hozzá, elfogadni hajlandó­nak nyilatkozott. És jön nagy zaj és fogaknak csi­­korgatása, melyben a kérvény végleges elvetése mellett különösen a nagy Paczolay, a nagy orrú Pulszki és a nagy pathosu Szilágyi Dezső vettek részt, — ez utóbbi még azon mathematical fela­dat igazságát is vitatván, hogy 8 hónap _s 9 hónap. Az ellenzék részéről Péchy Tamás, Nagy György, Madarász, Simonyi Ernő, Bencs Döme

Next