Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-01-01 / 1. szám
tal az arra vagy jellemgyengeség, vagy belátáshiány miatt érdemetlen kormánynak. Meszszebbről, szabad szemmel tekintve az ügyek menetét, sőt az ellenzék által folyton figyelmeztetve és a szakadatlanul emelkedő fokban elkövetett hibák mulasztások s visszaélésekre magának a nemzet zömének, a választók összességének lett volna kötelessége — alkalma már párszor lévén erre — lehetlenné tenni a haza pusztulását a hibák örökös ismétlése által, s fájdalom, erkölcsi sülyedésünk egyik szomorú jele az is, hogy erre a választóknak, bár — mint mondani szokták — szűr alól a füttyöt a legtöbb rég hányta, bátorságuk, vagy elegendő önzéstelenségük mindeddig nem volt, vonzotta nagy részüket a bár már halni kezdő, de még mindig párolgó hivatalos húsos fazekak balzsamos illata. Ha ez továbbra is így lenne, mitől Isten mentsen, hiába okolnák a kormányt, hiába a parlamentet egészben, vagy annak többségét, főfelelősség a haza veszedelméért magát a nemzetet, a választókat illetendi, mert csakis kezükben a hatalom, közvetlen a parlamentnek, s igy közvetve a kormánynak helyes létesítésére. S ki akarna hazája végveszedelméért felelős lenni ?! Már a jövő évben ismét alkalma lesz a nemzetnek megválasztani törvényhozóit, s a megejtett választások eredményében leghódolatteljesebben, de egyszersmind teljes alkotmányos határozottsággal figyelmeztetni a fejedelmet, hogy a nemzet kik által s minő elvek szerint óhajt az ő Felsége uralkodása alatt kormányoztatni. A letelt 7 év eredményeiből még a kiegyezés 1867-ki alakjához legmamelukibb kegyelettel ragaszkodó ember is kénytelen belátni, ha gondolkodni s ítélni képes és elég vakmerő, hogy ez idő alatt mindenben hátra s nem előre mentünk. Ki figyelemmel követi a napi eseményeket, láthatja, hogy a jelen kormány toldozó, szövögető krájzler politikája mellett, bajainkból kibontakozni nem lehet, s ha van józan felfogása, reá kell jőnie azon igazságra is, hogy ki valami hibát elkövetett, az azon bajt sokkal nehezebben orvosolhatja másnál, s annál nehezebben, mentős jobb hiszemmel, s becsületesebb szándékkal botlott. Ily esetben legjobb orvos az lehet, ki a megtett lépésnek kárhozatos voltát már előre belátta s arra az illetéket figyelmeztette is, ezt kell tehát szólítani. Ha mindezeket megfontolva, bármely hazafi mégis a jelen többség jelöltjét küldené a jövő parlamentbe, bocsásson meg nekem, de ki kell mondanom, hogy valószínűleg öntudatlanul ugyan, bűnrészessé lenne a haza, a nemzet sírjának megásásában. Hogy mi fog történni más többség, az abból alakult kormány vezetése mellett? kérdheti valaki. Azt emberi véges elmével megjósolni lehetlen, s érte előre a felelősséget el nem vállalhatja senki, kivált most, miután államszekerünket ily mély kátyúba engedte sülyedni, s abból kiszabadulni azt nem képes. A jelen többségi kormány gazdálkodását 7 sovány évig teljes, mondhatnám birka türelemmel nézte, a választóközönség nagyobb része. Miután azonban most az eredményből, abból ... hogy hova jutott, kénytelen belátni a legelfogultabb pártember is, hogy mik, kik azok, akik után indult, igen észszerű lenne részéről, s természetes a vágy, végre másokkal is próbálni szerencsét, még ha az illetőkre nézve semmi garantiával nem bírna is, természetesen még inkább, ha sikerülne oly emberek körül csoportosulni, kiknek már ismeretes tettein kivid, határozott ünnepélyes nyilatkozatai is adnak felvilágosítást czélzataikról, s kikről föltehető, hogy a hatalmat csak is meggyőződésük érvényesíthetésére vennék át, s egy perczig sem vetnék alá magukat az azzal járó testi és lelki terheknek azontúl, amint átlátták, hogy áldozatukból a hazára jó, a hazára üdv nem káromolhatik. Igénytelen s tisztán egyéni nézetem szerint most minden hazafi legelső feladata elősegíteni, hogy a jelen gyenge, minden határozott irány s programai nélkül tévedező, kapkodó, tapogatódzó, ingadozó, botorkázó, semmi határozó lépésben bátorsággal, semmi átható intézkedés keresztülviteléhez erős erélylyel nem biró kormánytól — mely nyavalyájával még Ghyczy szellemét is megbirta bénítani s melyet már az egykori Deák-párt is csak kedv nélkül támogat úgy a hogy, szóval a Bittó-Szapáry kormánytól az ország mielőbb megszabadíttathassék, megmentethessék, hogy az uralkodó képesítve legyen, erős, tevékeny, gyorsan, s ha kell kíméletlenül, de mindig bizonyos, határozott, átgondolt, előre kitűzött terv és programm szerint eljáró kormányt életre hívni, mert ha nem hihető is hogy ezen csaknem egy évtized óta reánk sokasodott bajokat bárki is, pár hó vagy pár év alatt is elhárítsa mind, s földünket azonnal tejjel mézzel folyó hazává varázsolja vissza, a helyzet a mainál — békés viszonyok között — már roszabb csakugyan nem lehet, sőt e kísérletet megtéve, lehet reménylen, hogy a mindennapi élet intézésében felülkapva a balközép által mindig vitatott elvek, lesz végre-valahára a hazában valódi rend, tekintélyes administrate, gyors és egyszerűbb, az ügyvédeket kevésbé biztató, a szegény fél iránt kedvezőbb igazságszolgáltatás, sem lesznek is roppant, úgy lehet még új terhek is elviselendők, gondoskodni fog a kormány hiteleszközökről is, melyek az adózót kötelességének a kedvezőtlenebb időkbeni teljesítésére is képesítsék, lehet reményem, hogy a törvényjavaslatok azután nem egy ideális theoretikus tökély kergetési viszketegéből, a tudomány gyakran szédítő magaslatainak megfelelő költői képzelt átalánosságra, hanem egyszerűen gyakorlatilag a mi tényleges mindennapi viszonyainkra, culturális fokozatunk, vagyoni helyzetünkre alkalmazhatólag, s a jelen nagy férfiak által már a cosmopoliticus sírba való eltemetésre szánt nemzeti geniusunknak megfelelőleg fognak készíttetni. Lehet reményleni ez esetben, hogy a nemzet számtalanszor felhangzó jajszavára az újabb törvények számtalan hibái egymásután ugyan, de lehető gyorsasággal s röviden kiigazittatnak, s végre, hogy a magyar törvények személyválogatás, vallás és nemzégi különbség nélkül fognak mindazokra, kik ezek védelme alatt, békés, más polgárai akarnak lenni Szent István birodalmának, de azt is, hogy gyorsan, teljes erélyű szigorral elérendi a büntetés mindazokat, kik itt az egyetértés, békés tevékenységet, érdekegységet, törvénybe ütköző módon, gyűlölet, önzés, faj vagy nemzetiségi fanatismusból megzavarni mernék. Szóval az új kormány sem lehet bajainkat egy perczben elfuvó varázsló, de élete első perczétől megkezdheti a javítást, az általa javításhoz kellő előzmények létesítését, minek most nyoma sincs s felébresztheti a javuláshoz a már már elhaló jogos reményt. A teljes átalakítás hangya-szorgalomnak sem sikerülhet rögtön. Ezt várni sem lehet. Most már nem kérdés az, s nem gyakorolhat befolyást, egyéni igénytelen nézetem szerint az, hogy hiszi-e valaki mint Andrássy, hogy mindent megnyertünk 1867-ben, vagy Deákkal azt, hogy az 1867-ki kiegyezés tökéletes s akkor egyedül menthette meg a nemzetet, de az nemcsak alakjára, sőt pontjaira nézve is javítható közegyezésileg, mihelyt e javítás szükségesnek látszik, vagy azon meggyőződésben él, mint e sorok igénytelen írója is, hogy a mindenki által óhajtott kiegyezés, akkor is még élő föltételei károsak hazánkra, s azokat, erre megválasztva az alkalmas időt, ennek legelső beálltakor okvetlen módosítni kell, vagy arról van meggyőződve, hogy hazánk üdve csak az 1848. törvények szószerinti helyreállításával érhető el, ez most mind nem jöhet tekintetbe, mert bár mi is a közjogi alapra vonatkozólag meggyőződésünk, mitől én részemről tágitni nem tudnék, mindnyájunkat egyformán éget a kívánság az országban csendes egyetértés, becsületes közigazgatás és igazságos törvénykezés hogy végre helyreálljanak, a szorgalmas munkás számára legyen biztos megélhetés, az önhibája nélkül támaszra szorult részére, valamint az állam számára is tisztességes hitel, azaz létesüljön oly kormány, mely ezeket nemcsak sok kétkedés, tűnődés s halogatás nélkül helyreállítni képes legyen, de tudja ezeket fentartani is, a rendet s józan gazdálkodást hozza be az állami háztartás s a közélet minden közegeinél. Ennek első föltétele, ha rögtön segítni nincs merészségünk, oly többséget küldeni legalább az új parlamentbe, melyből ily kormány képződhessék. Hogy aztán a mikor szénánk egyszer ismét rendben lesz, s előjönek más fontos kérdések, melyeket most a napirendről leszorított közös nyomorúságunk, s az kitűnt, miszerint jelen kormánynak még a mindennapi belügyek helyes vezetése s szabadelvű reformálására kellő képessége sincs meg, hogy mikor majd ezek jönnének előtérbe, akkor ezek iránt hogy tegyen, mint járjon el akármelyikünk, az akkor tőle fel nem adott meggyőződéstől fog függeni. Ez most nem kérdés, keze akkorra szabadon maradhat. Szerénytelenség nélkül azt hiszem, kedves barátom, nagyrészben attól függ a jövő évnek hazánk ügyeire való boldog vagy szerencsétlen befolyása, mennyire megy át ezen nézet a választók érzületébe, s ettől függ nagy részben sok becsületes hazafinak, s ezek között neked is polgári boldogságod. Én tehát újévi üdvözletül azt kívánom neked teljesüljön, ezen általad is bizonyosan osztott óhajtásom, sorakozzanak a még erősen egyedül álló balközéphez a becsületes szabadelvű hazafiak, eddigi pártállásaikra tekintet nélkül, a jelen mindent kockáztató s gyávaságában vakmerő gazdálkodás beszüntetésére tömörült ellenzékké, küzdjenek együtt, míg a szent czél, a haza megmentése anyagi s szellemi rendezése biztosítása megtörtént, anélkül, hogy most elkülönítné őket bármely ezen perezben időnkívüli vita. Mert hiszen mit mondanánk azon orvosról, ki ahelyett hogy a haldoklónak megmentésére rögtön kellő orvosságról gondoskodnék, ágyánál a felett vitázna, hogy majd felüdülése után, hideg vagy meleg fürdőbe fogják a teljes megizmosodás tekintetéből küldeni. óhajtom, hogy hazánk választói átértve a helyzetet, félretéve minden önző melléktekintetet, ily nézetekkel lépjenek 1875-ben a választói urnákhoz, s hogy ott szívélyesen látott vendégek lehessenek, addig is tegyenek eleget a törvény követelésének, s nemcsak az egybeírásó reclamatiókat kisérjék kellő s az ügy fontosságának megfelelő figyelemmel, de a legnagyobb erőfeszítéssel is védjék meg legszentebb polgári joguk a választási joghozi jussukat, s utolsó krajczárig fizessék ki idejében 1874-ki adójukat, ad majorém Szapárii glóriám. A hazának tehát, ezen nevet megérdemlő alkotmányos kormányt, ennek őszinte hívekből álló, de gondolkozni s így a haza érdekében tenni is képes parlamenti többséget, a gazdának sok bort búzát, lapodnak sok olvasót, s magadnak azt kiváltom a közelgő új évre, hogy gyönyörködhess ne csak a jövő évben az új kormány rég óhajtott kezdeményezéseiben, de hosszú éveken át az ebből folyó eredményekben is, s miután elveid diadalra jutottak, győzzön meg a kellemes tapasztalás és győzzön meg ezen diadalnak a hazát boldogító üdvös eredménye végképen arról, hogy eddig is valóban a jó, az igaz úton jártál, s azon jár veled s veletek igaz barátod Tisza László. A falu roszsza. (Eredeti népszínmű dalokkal, tánczczal 3 felvonásban.) Irta: Jóbh Ede. Kolozsvár, December 28. 1874. A pesti nemzeti színház részéről folyó ezernyolczszázhetvennegyedik évben kitűzött 100 arany népszínműi pályadijat, 26 versenytársa közt, nemcsak aránylag legjobb, de mint absolut becsű, mint irodalmi nyeremény, szótöbbséggel a Falu roszsza nyerte el. A bíráló bizottság — melynek hivatalos jelentését múlt október hó elsején olvashattuk — Szigligeti elnöklete alatt a következő tagokból állott: Feleki, Gyulai, Szigeti és Vadnay. Egyhangúlag előadásra ajánlották ugyanekkor még „Panna asszony lányát“ is (szótöbbséggel „a Cserebogár“ címűt szintén.) Sőt a bíráló bizottság két tagja határozottan Panna asszonynak ítélte a pályadíjat. A másik három azonban a Falu roszszát tette diadalmassá azon kijelentéssel, hogy a siker érdekében rajta múlhatlanul némi módosítások eszközlendők. Jeligéje volt Petőfi emez egyszerű verse: Iskolába nem járattak, Olvasni nem tanítottak ; De szemedből kiolvasom Hogy szívedben bánat vagyon. Tóth Ede az irodalomban egészen új név. A vidéki színpadokon kering ugyan egy pár darabja, mint Sneider Fáni és Kerekes András; (ez utóbbit kolozsvári közönségünk is előnyösen ismeri színköri előadásaink idejéből) de sem ebből sem abból nem sejtette se színész se közönség, hogy e minden mélyebb tartalom nélküli sallangos jelenetek fundálója nemsokára egy száz aranyos absolut becsű pályaművel. A falu roszszával fog előállani, ő azonban előállott. Akadt lelkesült újdondász ki „uj csillag“nak nevezte mindjárt. Akadt ki rögtön kétségbe vonta ragyogását, s csak egy jobb jövőre biztató ígéretnek volt hajlandó tartani az uj fényt, s azt mondta, hogy ne dicsérgesse előre senki, mert a közönség kiváncsisága felingerül s hat Falu roszsza se lesz képes kielégíteni. Annyi mindenesetre áll, hogy „jobb a közönséget meglepni, mint várakozását túlságossá fokozni.“ (Föv. lapok.) E szerint legjobb is lenne talán az uj szinműről nem írni nem szólani nyilvánosan semmit, se jót se rosszat, míg a színpadi előadás tűzpróbáján keresztül nem esett. Ha dicsérjük, ártunk neki, ha gyalázzuk: detto. Sőt ha jó előre minden oldalról rátámadunk, s utólagosan is elagyabugyáljuk, úgy jár mint a Toldi Kornéliája — Szigligeti szeretetreméltó keserű humora szerint: „elvetődik mint a kétfenekű dob.“ S szerencse lenne még, ha mindig ily kétes értékű művön, ily Salomeféle jellemtelen jellemek halmazán Sardou-irányba sülyedt darabokon esnék e méltatlanság. Nekem a kérdéses népszínművet nem célom se feldicsérni, se legyalázni. Erőm, tekintélyem egyikre sincs, íróját nem is ismerem. Személyleírását adni — mint egy bizonyos ismertető tárcaíró, egyik legújabb velős népszínművünk szép nevű derék ifjú szerzőjének oly mosolyra méltó naivsággal adta — teljesen képtelen vagyok. Annyit tudok róla csak, mennyit minden figyelmes olvasó tudhat, hogy midőn darabjának sorsa eldőlt, nem épen irigylendő viszonyok közt, nem valami világra szóló hangon, Tolna megye Tamási nevű falujában, Thespis targoncáján — akarom mondani — Kétszeri József színpadán hirdette az örök szép igéit. Szóval Tóth Ede egy szegény falusi színész. (Ma már Pesten van a Miklósi színháznál, s Babos Kálmánnal szerkeszti az újévben megjelendő Szinivilágot.) Ezen egyszerű természetes oknál, a kollegialitás viszonyánál fogva siettem megismerni művét s belőle az igénytelen kollega írói értékét. S nem egészen helytelen buzgalom talán tőlem, ha a figyelmes átolvasás közvetlen benyomásait, szerény észrevételeimet nyilvánosan is elmondom; nem azért hogy a közkivánságot túlkövetelésekre ingereljem, hanem hogy figyelmet keltsek a most már nyomtatásban is megjelent (Pfeiffer Ford. Pest.) mű olvasása, — de különösen mihamarább bekövetkezendő előadatása iránt. Szerző jelen darabja is — épen mint Sneider Fáni és Kerekes András —egy ismert népdalból van színművé kerekítve, bővítve. Alapeszméjéül — úgy tetszik nekem — ez a népdal szolgált: „Csak azt ugatja a kutya messzirül, Én vagyok a világ rossza, aki nem jó, egyedül.*1 stb. S ha Shakspere „velencei kalmárajának műbecséből nem von le semmit, az hogy „Gernatus a velencei zsidó“ czimü balladából forrott ki: épen oly kevésé gáncsolható Tóth Ede, vagy akárki más is azért, mert egy eredeti népdal kútfejéből buzogtatja népszínműve ereit. Hasonló eseteknél a kérdés csak az: Sikerült-e vagy nem? Birta-e a dal eszméjét jellemekké, és pedig drámaiakká egyéníteni ? Birte a majdnem semmiből egy életteljes, érdekes, belküzdelmektől hullámzó világot elővarázsolni? Sokszor hallottam már ily jámbor felsóhajtásokat: „Csak egy jó mesét találnék, majd írnék én darabot! De miből? Honnan? Hiszen nincs már itt semmi !“ Nincs biza! És pedig régóta már. Salamon se talált, hát még mi ?! A tehetetlen gene nem olvasta Eötvös ama szép és igaz mondását: „minden új gondolat csak egy réginek új formája.“ Nem értette, hogy józan elme egy szót se fog gáncsolni azért, mert elhasznált anyagokból dolgozik; s hogy nem az anyag, nem a tárgy hanem a felfogás, a kidolgozás minden. L'art n’est qu’une forme, mondja Geor Sand, vagy Geothe szélesebben: „Senki sem akarja megérteni azt az egyszerű igazságot, hogy a művészet legmagasabb, sőt egyetlen dolga az előadás, (Gestaltung) alakítás kivitel.“ Hány költő és nem költő tudta és tudja Ikarus meséjét, hogy szárnyakat csinálva magának, repülni akart stb. — De kinek jutott eszébe kinek sikerült amaz isteni felfogás, az a bámulatos kidolgozás, melylyel e semminek látszó tárgyat dicsőült Tompánk „Ikarusz“-ában annyira felmagasztalta, örökebbé tette. Röviden tehát, nem az a fődolog: mi, hanem: mint? S ha jelen műnél e mint kérdésre kell határozottan nyilatkoznom,én részemről a legnagyobb örömmel gratulálok Tóth Edének a sikerért, amelylyel nem csekély föladatát ily diadallal oldotta meg. A mintre ki merem mondani hogy: nagyon jól! Habár nem épen kifogástalanul. Alapeszméjét szerző elég következetességgel, teljes színt jártassággal, nem keresett, de egyszerű igaz hatással viszi keresztül. A részletek éles figyelemmel, szorgalommal, majdnem babrával dolgoznak. Sőt egyik gyöngéje talán itt-ott épen a mellékes részleteknek a lényeges fölé kerülése. Mint minden kezdőnél, úgy nála is a compositiót, concepciót lehet legjogosabban és legkönnyebben megtámadni. A még nem fegyelmezett, tökélyessé nem forrott szellem, ez oldalon hagy legtágabb rész a kritikus éles szeme, szőrszálhasogató természete és suhogó fegyvere előtt. De bár itt beleköthetni is némileg, szerzőnk szép jövőjéhez épen azért vagyok bátor nagy reményeket kötni, mert kezdő létére ez oldalon is kiváló erőt tanúsít, meglep egyszerű tiszta, zavartalan kombinatioja — különösen akkor, ha előző művei haotikus természetére gondolok. Berendezkedése szokatlan otthonosság — világos tájékozottság és vonzó biztossággal történik Gyönyörűséggel érzem továbbá nála azt a tárgyába való szeretetteljes elmerülést, azt a szenvedélyes elfoglaltságot, mely nélkül soha semmi nagy nem születik, mely egy talentummal megáldott szellemnél körülbelől azt a szikrát képezi mely később „az ő zsenije“ név alatt lesz ismeretes. Cselekvényét külömböző jellemei egy czélra játszódtatása fejleszti s viszi előbbre szüntelení tett kéze k~f .abábok’ melyek egy rosszul rejtett kéz külső rángatására élettelenül, vagy parancsszóra járnak kelnek, mozognak, bukdácsolkottanikZ Jelenetei nem egymás mellé rakém’ elleni termények egyenesen lánczolata ; mazabb észképi unszolatok tarka-barka halkes ~hím egy benső élet kifelé fejlődő érdekirr kényszerű nyilatkozványai; nem esztegetnek egymás mellett, nem vánszorognak akár^fagymásból _^j C3illagünk“ úgy látszik nemcsak o]va. Folytatás a mellékleten. Visszapillantás. A leszámolás ideje eljött. Mint gondos kereskedő, megcsinálhatjuk állami életünk és háztartásunk évi mérlegét. Röviden összefoglalhatjuk a veszteségeket és nyereségeket, nem azért, mintha előre ne tudnók a mérleg kedvezőtlen voltát, haleri tanulságul a jövőre. Az 1874-ks év a magyar Parlamentarismus a legkeményebb próbáknak tette ki — magának a kormánynak és országgyűlésnek élhetetlenségénél fogva. Mert egy hátramaradott nagy anyagi és hitelválságban lévő országra nézve legnagyobb csapás az, ha kormányának és parlamentjének stagnátiója folytán legégetőbb kérdései elhanyagoltatnak, és ebben a helyzetben volt Magyarország 1874-ben. Már pedig korunkban egy"