Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-02-05 / 28. szám
IX. évfolyam. 28-dik szám. Kolozsvárit, péntek, 1875. február 5. U._ ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre......................................16 ft. — kr. Félévre.............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ........................ 1960 . gu SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 y c e u m u y o in d á ban. KLiacLófiivalal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház.11 n5 HIRDETÉSI DIJAK: In Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe C kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. p5 .2. n5--------------------------------------------------------NYILTTER soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclámok: hirfüzérbe soronként 1 frt. 4__________________ dr KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 4. A kibontakozás. A budgetvitának négy napja múlt el és a kormány védelmére még egyetlen hang sem emelkedett: a jobboldal sokkal erősebb támadást intéz ellene, mint az ellenzék. A főkérdés az államháztartás jelen zavarából való kibontakozás biztosítása. A kormány erre azt mondja, hogy elég, ha 13 millióval emeljük az adót és ha a kölcsön hátralevő részét elköltjük arra, hogy 1876-ig kiadásaink fedezve legyenek. Tehát az ő összes pénzügyi politikája abban összpontosul, hogy adófelemelésből képesek legyünk még két évig eleget tenni pénzügyi tartozásainknak és ezt is arra az optimistikus alapra fekteti, hogy sem a keleti vasút, sem a többi vasúti követelések újabb terhet reánk nem rónak és a kivetendő 77 millió egyenes adó az utolsó krajczárig bejő abban az országban, melyben eddig 57—59 milliónál e czimeken soha több be nem jött, hanem az 1873-iki kisebb mérvű adófelemelés is abban az eredményben mutatkozott, hogy az egyenes adókban a hátralékok 36 millióra növekedtek. Azt hisszük, hogy az ily számítás alapján még a minisztérium jótállása mellett sem érezhetjük biztonságban magunkat, még az általa kijelölt idő alatt sem, az államháztartási fennakadástól. És ha teljesülne is a minisztérium kívánsága és igaz lenne számítása, még akkor sem tettünk egy lépést sem államháztartásunk rendezésére és 1877 elején ugyan csak e deficitet okozó régi alapon állanánk az üres állampénztár előtt. Ez nem kibontakozás, ez nem pénzügyi reform. Épen ezért hangsúlyozták Somssich és Sennyey a jobboldalon a tervszerű pénzügyi politikát, mely egyfelől biztosítsa ugyan az államháztartást minden pénzügyi fennakadástól, de kijelölje, biztosítsa egyszersmind az utat az államháztartásnak nemideiglenes, pénzzel való ellátására, hanem állandó egyensúlyának helyreállítására is, vagyis biztosítson a felől, hogy nemcsak 1876 végéig lesz pénzünk az említett mesterséges segélyforrásokból, hanem ezentúl is az államkiadások úgy legyenek redukálva, illetőleg a reformok segítségével beosztva és az államjövedelmek úgy kezelve, felhasználva, a reformok segítségével a nép adóképesége, a közigazgatás és kormányzat úgy szervezve, hogy tovább is, állandóan minden rendkívüli segélyforrás, további adófelemelés vagy kölcsön nélkül, a kiadások fedezve, az államháztartás rendezve legyenek. A kormány nem akarja belátni azt, hogy ez csakis a reformoknak közigazgatási és törvényhozási úton való azonnal megkezdése, a pénzügyi rendezéssel párhuzamosan fejlesztése által érhető el; ő egészen a régi kormányzati és pénzügyi, igazságügyi és közigazgatási tervezetre akarja alapítani a budget mérlegét, pedig épen ez akadályozza azt, hogy ez egyensúlyba jöjjön. Hiába ígéri, hogy ha az egyensúly helyreáll , hozzá kezd a reformokhoz is, mert az egyensúly nem fog helyreállani, míg a rendszer megváltoztatva nem lesz. Hogy az adóemelés mily kevéssé segít, azt az 1873-as emelés bizonyítja; akkor 4 millióval jön emelve az egyenes adó, ez elveszett és az ez évben 3 millióra szállított deficit a rendes budgetben — 1874-ben újra 8 millióra emelkedett. Tehát az adófelemelés eredménytelen volt a mérleg javításra is, mert ezen kívül is elköltünk még ugyanez évben 50 milliót kölcsönből, noha az összes hiány csak 32 '/2 millióra volt előirányozva. Csak az adóhátralék emelkedett. A kormánygépezet egyszerűsítése, az állam üzleteinél a takarékosság, az igazságügy egyszerűsítése, a pénzügyi kezelés javítása, mind oly reformok, melyek igen kis törvényhozási működést, legnagyobbrészt közigazgatási rendszabályt tételeznek föl; tehát azokat a kormány azonnal foganatba veheti, és így nem mentheti magát azzal sem, hogy a törvényhozás, idő és erő hiánya miatt, nem segítheti e munkájában. És amennyiben törvényhozási rendszabályokra lenne szükség, nem bevégzett tényeket, de legalább kezdeményezést vár a törvényhozástól az ország, de ha a kormány még csak tervét sem mutatja meg, még csak egyetlen előkészítő lépést sem tesz, akkor nem csoda, ha a jobboldal sem viseltetik iránta semmi bizalommal. Mi azt hisszük, hogy a fentebbi reformokat azonnal foganatba lehet és kell venni, hogy azok eredményei (törlések és czélszerűbb, takarékosabb költségbeosztás által) azonnal javítná mérlegünket is; azt hisszük, hogy hitelviszonyaink, üzleteink már csak az által is javulnának, ha a bankkérdésben a kormány szint vallana, megoldására előleges lépéseket tenne és ezáltal az adóképesség is emelkednék és azt hisszük, hogy feltétlenül szükséges, miszerint 1876. végéig nem csak mérlegünk, de reformjaink is, legalább nagyjában biztosítva legyenek; ezt nemcsak állami tételünk biztosítása követeli, de a közeledő vámkereskedelmi alkudozások és a közösügyi alku új stádiuma, hogy rendezett viszonyok közt fogjunk azokhoz. És itt térünk el a 48-as és független párttól, mert e két párt államháztartásunkat csakis a közösügyi szerződés megszüntetésével akarja rendezni. Márpedig e szerződés kétoldalú lévén, azt mi lejárta előtt és Ausztria beleegyezése nélkül, fel nem bonthatjuk. És erre most (pedig államháztartásunkat most kell rendeznünk) nem számíthatunk. Másfelől az alku megszüntetésének lehetősége esetén is, a 30 millió adóssági kuotát fizetnünk kell, mert azt örökre vállaltuk el; a 30 millió hadügyi kiadásból nem sokat takaríthatunk meg, ha önálló hadsergünk lesz is. Ezért kell államháztartásunkat előbb rendezni. Hegedűs Sándor: TÁRCZA. Panna asszony lánya. Eredeti népszínmű 3 felvonásban dalokkal. Irta: Abonyi Lajos. (Megjelent, mint a nemzeti színház könyvtárának 76-ik füzete, Pfeifer Ferdinándnál, Budapesten, 1875 ) Kolozsvár február 1. 1875. A pesti nemzeti színpadon diadalait most ünneplő „Falu roszszá“-nak versenytársát a „Panna asszony lányát“ akarom bemutatni e lapok tisztelt olvasóinak. A tudvalevő népszínműi pályázat bíráló bizottsága, midőn a 100 aranyat amannak ítélte, ezt egyhangúlag ajánlotta előadásra. Két tag pedig (úgy hallik : színészek) határozottan ezt kívánta regaranyozni. E körülmény ma, midőn a „Falu roszsza“ eminentiájának bizonyítványát az összes hazai sajtó örömradással aláírta, „Panna asszony lánya“ mellett nem utolsó ajánló levél. Én, ki mind a két darabot szeretettel, figyelemmel s némi gyakorlati ismerettel átolvastam, áttanultam — teljes bizodalommal merem kimondani, hogy ez idők szerint két derék új népszínműírónk van: Abonyi Lajos és Tóth Ede. Boldogult Erdélyi Jánosunk, szépirodalmunknak néhai méltó büszkesége, talán az elméletekbe való mélységes bebonyolódása, vagy tán egykori intendánssága idejéből visszamaradt keserű emlékei miatt vagy leghihetőbben, ellenfeleinek a „színi hatás“ elve mellett sokszor hadonászva folytatott vitái következtében: nagyon kicsinylőleg, majdnem szívtelen kegyetlenséggel ítélt a színpad és színművészet fölött. U. m. :A színészet másodrangú művészet; nem teremt, csak utánoz.“.. „A színpad deszkavilága inkább a színészi nyegleség pályája, mint a költőé.“ . . . „A színművész a költő és olvasó közé tolakodik“ . . . „olvasva ép úgy, élvezhető a jó dráma, mint előadva.“. . . „A legjobb előadásnak sincs több érdeme, minthogy egy ugyanazon darabot egy időben tömeg által, több ember által tesz élvezhetővé.“. . stb. Szerencsénkre, e szűkkeblű felfogás ellenében ma már fölösleges magunkat védenünk. Azonban az említettem tételek mégis önkéntelenül fölmerülnek emlékemben, ha elgondolom, hogy felnevezett két jelesünk — kiktől oly sok szép életrevaló művet bizton remélni jogunk van — nagyrészt a színpad és színművészet által lett színirodalmunk meddő terére varázsolva. A pesti nemzeti színház közönsége nagyon jól tudja, hogy Füredi és Hegedüsné eltűnte óta, Szigligetinek valamennyi valódi népszínműve vagy a romok közti keverésre volt kárhoztatva, vagy ha előránczigáltattak is onnan koronkint, a különben oly sikerült s egykor annyi dicsőségben részesült darabok, méltó képviselet fajával, minden hatás nélkül vánszorogtak le- és föl a „deszkavilág“ kongó padozatán. Mert azt meg csakugyan bajos volna aztán tagadni, hogy : „a színpad a legügyesebb berendezés mellett is nyomoréi gép.“ Szintén Erdélyi szavai. Oly igazság, melynek egyébiránt felemlíttetnie is kár volt, mivel minden józaneszű ember tudja, hogy a deszka és vas, bizony nem fog senki kedvéért megszólalni, annál kevésbé declamálni és életet ábrázolni. A költő és színész teremtő szellemének testvéries egygyéolvadása, a legmagassabb alkotó erők képességek együtt, egy czélra ható munkálása szükséges arra, hogy ez a mi sokat rugdosott bódénk, bűvös fényben égve megnépesüljön, életteljes alakok lelkesítő küzdelmeitől harsogjon, vagy szív- és léleknemesítő mulatságok édes nevetéseitől vagy épen boldog kaczajától hangozzék. Igaza van Erdélyinek abban is, hogy a dráma olvasva is élvezhető, de ha valaki úgy ír drámát, hogy a színpadra és színművészeire nem gondol, nem számít, nem tudom miért ír drámát, miért választja eszméi közlönyéül, kifejező eszközéül épen a drámai formát, melyet a laikus olvasó közönség úgy is legkevésbé kedvel, mely a szellemet bizonyos korlátok közé szorítja, műszabályokba töri . Miért nem veti magát a színpadot kicsinylő író a beszély, regény, eposz vagy épen a mftpróza hasonlíthatlanul kényelmesebb pamlagára, tágabbi zsöllyeszékébe ? Mert, bizony, tisztelet és legmélyebb hódolat ugyan a roppant elméjű német óriásnak Goethének ! De ha anynyira fölöslegesnek tartotta szem előtt tartani a valódi tragoedia elengedhetlen formáit, követelményeit, ha nem volt képes színpadiasabb lenni, ha csak az utolsó felvonásban birt igazán tragikai magaslatra emelkedni: bizony, csekély nézetem szerint, rosszul cselekedett, midőn Fausztja nagyszerű eszméjét tragoediává dolgozni erőködött. ,aj az oly drámának, melynek értelmét kötetekre menő kommentátorok nélkül imitt-amott csak sejditgetnünk, találgatnunk kell, vagy még azok segédkezése mellett is rejtélyek oldhatlanságával gyötör! Shakespere remekeit is könyvtárak magyarázatják az igaz; de mik tulajdonképen e magyarázatok ? Egy-egy lelkes műbarátnak, műremekek buvárlatai közt támadt gyönyöre ; ez égi gyönyörökön való kéjelgés;e gyönyörök művészi leírása, másokkal közölhetése; sokszor tudós pöffeszkedés, egy-egy teremtőerő nélküli eledi szellem kapaszkodása az örök nagyságokhoz, némely nagyon is halandó urak hallatlan kodbatnékjai. Élvezetes, hasznos olvasmányok gyakran bizonyára. De nagyon szegény lélek lehet az, ki ha kétszer, háromszor átolvas vagy áttanul egy Shaksperei művet, mégis kommentátorokra szorul. Jót állok róla, hogy az ily olvasó Shaksperet megérteni soha nem fogja. Az ilyen jobb ha semmit se olvas. Kapáljon! Fausttal máskép áll a dolog. Ennek olvasása nem lehet soha zavartalan gyönyör, sőt majdnem örökös boszúság. Minél inkább értjük, annál inkább boszankodunk a mérhetlen látkörű írónak sajátszerű gőgös passióján: minél rejtélyesebb, mélyebb, ért hitetlenebb lenni, elveszni a mélységben! Ha csak Philosophusok számára akart írni, miért nem irt egyenesen Philosophiát. Ha tragoediát irt, minden felvonása miért nem oly remek mint az ötödik ? Hisz ha eleitől kezdve őhez méltóan halad. Leteremti még magát az öreg Shakesperet is. De igy ? A világegyetemet beleerőszakolni a dráma dióhéjába ! A végtelent a végesbe! Az örökkévalóságot három órába! . . Bámulom L egyest azon bámulatért, melylyel egyszerre egyformán csüggeni bir Fauston és Hamleten, egyformán remek tragoediának erősítvén mindkettőt. Hamlethez mint tragoediához képest Faust alig egyéb mint egy tehetetlenül terjengő, nagy drámai költemény. Úgy eldagadva, hogy nem bir magával! Bocsánat! Nagyon is kicsaptam az útból. De a rendeltetésének megfelelő színpadra, a valódi színművészetre a józan értelemben vett színi hatásra szórt rágalmak vagy balfelfogások mindig védelemre ingerelnek. S szeretném ma boldogult Erdélyiak és mindazok, kik vele egy elvet vallanak, látnák és elfogultság nélkül megfigyelnék e valóban szép, művészeti tényt, mire hivatkozni akarok azon ferde állítás ellenében, hogy „ a színpad a színműirodalommal semmi összefüggésben nincs !“ íme két színművésznek: Blaháné és Tamásinak kellett előállaniok, hogy egy kitűnő darabok által képviselt műfaj — vagy nevezzük nevén — a Szigligeti-féle legjobb népszínművek volt alakjai az előadó művészet hatalma alatt megelevenüljenek, két színművésznek kellett megjelenni, hogy egy nagy darab szép nemzeti élet visszaköltözhessék azon műtemplomba, mely ez élet rajzolata nélkül — folytonos egyedüliségében — csak félig-meddig teljesítheti országos hivatását, nemzetiségünk legszentebb követelményeit. E két színművész hódításai által támadt forrongás indította a pesti nemzeti színház igazgatóságát arra, hogy népszínművekre pályadijakat tűzzön. A halottaiból életre kelt régi művek sikerének Mai számunkhoz egy fólia melléklet van csatolva. Fővárosi levelek. (A. Költségvetési vita.) Budapest, febr. 1-én 1875. Kedves barátom! A mai ülést teljesen betöltő két nagyobb mérvű szónoklat: a Lónyay és Bartalé. Mindkettőnek volt hatása, mégpedig Lónyainak, miután beszéde végére valóságos szózatot függesztett a pártok sajiójára, átalános, a Bártaiénak pedig részletes a rendíthetlenül elvhű jobboldaliakra nézve. Lónyay, mint nem is csodálkozunk rajta, egyelőre a vádlottak padján érezte magát s azt törekedett kimutatni, hogy az országos calamitások mind azon interregnum idejéből valók, midőn ő nem ült kormányon s ez a költségvetéseket illetőleg, hol a futva elmondott számokat nehéz ellenőrizni, még csak ment valahogy, de annál kevésbé sikerült a vámszerződési és bankügyi mulasztásokat kimentenie, melyekre nézve csak annyit mondhatott, hogy azoknak hiányát, illetőleg hibáját régen jelezte, de azon átkiáltott kérdésre, miért nem tett hát róla, adós maradt a felelettel. Egyébiránt a kibontakozásra négy eszközt ajánlj először a költségvetés rendszerének megváltoztatását, 2or egy normalbudget készítését, mégpedig azonnal.