Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-05-08 / 104. szám

IX. évfolyam. s ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK Egész évre...............................16 ft. — Félévre....................................8» — Egy negyedre........................... 4 „ — Egy hónapra­ ...... 1­9­60 n5 104-dik szám. Kolozsvárit, szombat, 1875. május 8. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum­ nyom­dában K­iad­óh­iva­tal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. 13 HIRDETÉSI DIJAK: A NYILT TÉR Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. soronként, va­­y annak helye 25 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilletek külön számittatik. Reelamok: ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ hirfüzérbe soronként 1 t­rt. KOLOZSVÁR, MÁJUS 7. A román nemzeti congres­­sus. A kolozsvári rom­án nemzeti kör, a mely tudvalevőleg megbizatott azzal, hogy a román nemzeti congressust egybehívja s e czélra a szükséges intézkedéseket megtegye, kibocsátot­ta felhívását. Idézzük abból a következőket: „A képviselő választás az alkotmány és alkotmányosság szegletköve. Ezen polgári jog, a mennyire szép, annyira megbecsülhet­­len is, magában foglalja, mint egy Pandora szelencze, a politico-socialis tér összes javait, kincstára minden szellemi és anyagi jónak, úgy, ha azt nem engedjük az indifferentismus által kezünkből kiragadtatni. „Hazánkban, mint tudva van, nemsokára a képviselőválasztások megkezdetnek. Köte­lességünk iparkodni, hogy egy oly férfias ma­gatartást állapítsunk meg, a­mely nemcsak a román érdekeknek, de egyúttal a román nép méltóságának is megfelel.“ A kör a congressus napját május hó 23-r­a határozta meg, felhíván az összes ro­mánokat a részvételre. A­mint látjuk, a román nép egy nagy és fontos feladatot fog pár nap múlva megoldani. A n.­szebeni congressus fogja elhatározni, ha váljon a román nép hazafias irányban halad­jon-e, vagy pedig folytassa az ezelőtti káros politikát, mely megzsibbasztá a nemzet erejét békéba verte gondolkozását s megfosztá őt a munkától a maga javára. A román nép sok tehetséges férfiúval bír, ezeknek tanácsot osztogatni felesleges; nincs helye azon figyelmeztetésnek sem, hogy kötelességeiket teljesítsék. Sokkal inkább lelkükön hordozzák ők nemzetük javát, sem hogy engedjék, hogy ki­csinyes érdekekért visszatereltessék a román­ság azon forráshoz mely számára a kárhozatot szolgáltatja. A felhívás idézett szavaiból következtet­ni lehet, hogy a kolozsvári clubb határozot­tan activista; bizonyos azokból az is, hogy az unió ellen kifogásuk nincs, mert ha a kép­viselőválasztásokban való részvételre tétezik buzdítás, a törvényhozó testület egysége el van ismerve. De nem akarunk semminemű követ­keztetést vonni e felhívásból; nem is akarjuk belőle következtetni, hogy a kolozsvári kör e felhívása, mintegy irányt mutat a congres­­susnak, melyben haladnia kell, bízunk annyira a román nép érettségében, hogy feltegyük róla, miszerint megtudja bírálni rá nézve mi jó és mi rész s daczára annak, hogy helyesli vagy nem a felhívásban elmondottakat, egy helyes középutat találni fog majd, mely a román népet emelni fogja s tiszteltté tenni hazánk és népei előtt. Elég volt már a kapkodó, téve­­dező politikából, ennek ütése meggyőzött ben­nünket arról, hogy ma az egész dolgot újból kell kezdeni, az eddigieket keresztül vonva s sajnálkozva az elvesztegetett 8 esztendő felett. Most sem késtünk el még. Nem vagyunk annyira hátra, hogy a múlt tévedéseit jó akarattal és kitartással helyre ne hozhassuk. A n.­szebeni congressusnak kötelessége e csorbákat múltunkon kiköszörülni. Vannak sokan közöttünk, a­kik épen most kezdik a legigazolatlanabb támadásokat intéz­ni, hol ez, hol amaz kérdésben a román nép egyik vagy másik férfia, a kormány s a ma­gyarság ellen. Czéljuk megzavarni a dolgot s keserűvé tenni a diadalt. De most ilyen fegyverekkel küzdeni, ez ünnepélyes pillanatokban a román nép ügyeit intéző férfiak ellen ily rágalmaknak adni szár­nyakat, nem tisztességes dolog; bizonyára e rágalmak épen ott nem fognak helyet lelni, a­melyre szánva voltak. A román pártok küzdjenek tisztességes fegyverekkel egymással, ez­által tisztulni fog­nak a fogalmak és nyerni fog a nép.­ Hagyjunk fel legalább ma a bombardon politikával, hagyjuk a kedélyeket csillapulni, nyugodni, hogy a n.-szebeni congressuson való­ban a nemzet akarata nyilvánuljon. Moldován Gergely. TARCZA. Helym­&tag* — Elbeszélés. — A halottrablók. (Folytatás.) Minthogy a halott nehéz testes férfi volt, nagy fáradságba került a falon átemelni. A haran­gozó kívül állott, segédje a falon, s az én érdemes uram és mesterem innen felöl tolta hatalmasan eről­ködve a zsákot fölfelé. „Betson — szólt nyögve — bár elhozta vol­na kend azt az akasztófáravaló Dávid gyereket, hogy tartaná a lámpást. Még a nyakamat szegem ez átkozott kövek között.“ „Majd világitok én — mondám, s kivettem a lámpát kezéből. — Midőn mr. Law idegen han­got hallott maga mellett, kevésbé mult, hogy élőt halottat cserben hagyva, megugorjék a kerítésen át. De mihelyt fölismeré tanoncza viaszhalvány arczvonásait, ijedtsége egyszerű boszúsággá válto­zott. ..Átkozott!“ — volt az egyetlen szó, mit tő­le hallok, míg hazaérkeztünk. Az erre következő éven voltunk élvezendők vállalatunk gyümölcsét. Tanítóm megengedte, hogy jelen legyek a bonczolásnál. De a dolgot legna­gyobb titokban kellett tartanunk, ha nem akartuk kitenni magunkat azon eshetőségnek, hogy a nép darabokra szaggasson és a szétrombolt ház rom­jai alá temessen. Ezért este az orvos lakásán ma­radtam s lázas izgatottsággal vártam­ az éjfélt. Borzongás futott át, midőn ütni haltam a torony­órát, a még nem hangzott el az utolsó ütés, már az orvos szobájában voltam, ki épen műszerei elrende­zésével volt elfoglalva. „Menj be s mulattasd az öreg urat, addig is, mig készen leszek“ — mondá. Nem igen sikerült kísérletet tevek, hogy ez életet megmosolyogjam s benyitottam a szomszé­dos kamrába. Alig léptem be, az ajtó mögöttem nagy zajjal becsapódott. Örömest visszatértem vol­na e perezben, de szégyenlem az orvostól, s igy a kétségbeesés vak bátorságával közeledem az asztalhoz, melyen — atyám barátja feküdt, kinek sírját kerestem volt, s kit csak pár nap előtt épen és egészségesen láttam házunknál. Nem sokáig gondolkozhattam a sors különös fordulatai felől, mert pár perc­ múlva jött mr. Law, műszereivel a hóna alatt. Egészen elmerülve munkájában, kezdetben nem is figyelt rám, a­míg kését ideadta, hogy tartsam. Midőn halványan, megüvegesedett szemekkel s kö­zel ájuláshoz látott maga mellett állani, példátlan egykedvűséggel megfogott egy tál vizet és nya­kamba önté. E pillanattól ki válók gyógyítva s szorgalmas, használható segédje lettem a kis kam­rának. Midőn tanéveimet befejezem, egy magán-ha­­lottrabló társulathoz csatlakoztam, mely fiatal or­vosokból és sebészekből állt. A társulat főnökei két ügyes orvos: Clarke és Malony voltak. Malony, egy hevesvérű ír, kitűnő tehetséggel birt és csak hivatásának élt. Egy­szer egy hullát hoztak a bonetterembe, loyális után, t. i. az akasztófáról ; minden készen volt s mi várakozásteljesen álltuk körül az asztalt, midőn a rajta fekvő egyszer csak rövid lélekzés által kétségtelen életjelt adott magáról. Nagy zavarban valánk, hogy már most mit tegyünk. A férfi élt, kétségtelenül élt. Malony rezolut gondolkozás módjával gyorsan határozott a kérdésben. „Hogy mit tegyünk? — mondá. — Ez em­ber törvény szerint halva van Ha ismét talpra állítjuk, tizet teszek egyre, hogy másodszor is fel­kötik. Tehát —“ E szavakkal kivett egy szondát a tokból s a szerencsétlennek mellébe döfte, úgy hogy rögtön meghalt. Aztán nyugodtan hozzálá­tott a bonczoláshoz. Szegény Malony ! Nemsokára őt magát is felakasztották, mert ugyanez operatiót egy másik élő­lényen is gyakorolá — csupán a tudomány iránti szenvedélyből. Malony helyébe egy Roberts nevű sebész jön elnökünk, kinek azonban, restsége és aluszékony­­sága miatt, igen kevés hasznát vehettük. Annyi hasznunk volt benne, hogy ő gondoskodott a helyi­ségről, hol hulláinkat leraktuk és heti összejöve­teleinket megtartottuk. — — „Ez az ígért érdekes történet? — kérdé az őrnagy, midőn az orvos itt kissé szüne­telt, hogy szemüvegét kitörülje. — Hisz ez can­­nibaloknak való hírlap ! “ „Cannibálok nem olvasnak lapokat“ — vá­­laszolá az orvos szárazon. „Csakhogy vége van már az unalmas histó­riának,“ — mondá az őrnagy színlelt ásítással. „Még csak most kezdődik“ — felelé az or­vos és folytató: „Sötét, esős éjszaka volt, midőn egy alkalom­mal Roberts barátomat egyedül találtam helyisé­günkben a kandallónál ülve.a kezében regénynyel, és mellette a földön egy üveg porter. Jól tudva, hogy most semmi sem képes őt kimozdítani helyéből, épen ismét távozni akartam, midőn belépett Curple, legtevékenyebbb ügynökeinek egyike. Már külseje rendkívüli jellemet árult el. Kis fekete, villogó szemek, hoszszú hegyes orr, duz­zadt ajkak. Torzonborz szakál, alacsony homlok és göndör fekete haj. Öltözete arról tanúskodott, hogy osztja Howard nézetét, miszerint egy jó zápor legjobb kele a ruhának. Tele volt tűzzel, élettel, vonásai ugyanannyi távsodronyok voltak, melyek a közléseknek egy folytonos özönét közvetí­tették. Most is igen fontos hírt hozott. Hoszszu or­ra egy hullarablási alkalmat szaglátt ki, de mi ketten nem vihettük véghez és Roberts nem volt kimozdítható karosszékéből. Azonban megigéri, hogy fennmarad, mig visszatérünk. Ketten, Curple és én, elindultunk kissé kö­rültekinteni s valakit még társul szegődtetni, mert egy harmadik nélkül mit sem tehetünk. Benyito­tünk egy korcsmába, először hogy komponistát ke­ressünk, másodszor, hogy egy későbbi órát vár­junk be, mert az utczán még jártak emberek. Az ivószobában csak egy fiatal férfi volt matrózöltözetben, kinek gondtalan, nyílt lényéből s bizonyos könnyelmű vonásból magaviseletében, Curple azonnal következteté, hogy ez lehetne a mi emberünk. Közelében foglaltunk helyet és csakhamar meg volt kötve az ismeretség. A matróz egy félig ittas beszédességével közlé velünk, hogy egy ke­reskedelmi hajón szolgál, mely ma este érkezett meg, s a három évi távollét után anyja és jegyese karjai közé akart sietni, de minden keresés da­czára nem tudta feltalálni lakásukat s mivel nincs reménye, hogy reggelig ráakadjon, az­éjt e korcs­mában szándékozik tölteni, pedig alig várja, hogy imádott mennyaszonyát keblére ölelhesse. Most meg fogják ülni a lakodalmat is, mert neki két hó­nap múlva ismét tengerre kell szállnia. Szándékunkra nézve e közlésben nem sok vigasztalót láttam. A­ki szerelmes, s még­hozzá annyira szerelmes, mint ez idegen, az nem lehet hajlandó éjjeli expeditiókra. Curple azonban nem csüggedt el, s midőn látta, hogy a matróz egy nagy pohár pálinkát hozat magának, erre kacsint­va gyöngén meglökött s kis szemei csillogtak az örömtől. Bevezető fordulatot adtunk a társalgásnak s Országgyűlés, Budapest, május 4. A képr.­ház mai ülésén a budgettörvény meg­vitatását folytatta. A jobboldali ellenzék köréből Apponyi Albert gróf szólt elég szellemdús­­sággal. Utána Tisza Kálmán belügyminiszter szó­lott. Simonyi Ernőnek tegnapi fenyegetéseire meg­­jegyzé, hogy az agyonbeszéléstől bizony nem fél sem a kormány, sem pártja. Van a napnak 24 órája s van a szabadelvű pártnak — úgymond — annyi tagja, hogy a szélsőbalnok kalendáriuma előbb elfogy, mintsem a szabadelvű párt elfáradna a munkában. Simonyi Ernő, úgy látszik, most az egyszer meggyőződött a belügyminiszter érveinek helyességéről. A belügyminiszter beszédének éle különben leginkább Apponyi ellen — kit a valódi keresztényi szeretetről világosított fel in politicis — és báró Sennyey ellen irányult. Sennyey teg­nap azt állitá, hogy nem ismeri a kormánynak és pártjának nézeteit Tisza Kálmán ma azt kérdé tőle: ha így áll a dolog, mi jogon, és minek elle­nében opponál hát? A belügyminiszternek Helfy Ignácz és Hoff­mann Pál törekedtek az ellenzék részéről megfe­lelni. Tiszteletreméltó de hiú törekvés volt. Budapest, május 6. A törvényhozás mindkét házának ma nagyon érdekes ülése volt. A képv.­ház a budgettörvény megvitatását folytató. A kormánypárt köréből Szontagh Pál, Tisza L. s Pulszky F. szó­laltak, az ellenzék padjairól: Vidlicskay, Ug­ron G., Patay, Ürményi M., Csanády és Irányi Dániel. Ürményi azt igyekezett bizonyít­gatni, hogy az egyesült szabadelvű párt volt jobbol­dali s baloldali tagjai között ellentétek léteznek, s hogy a volt Deákpárti rész megtagadja nézeteit. Főleg erre felelt meg igen találó beszédben P­ul­sz­­k­y F. E beszéd legnagyobb részét a ház zajos derültséggel fogadta. A főrendiház mai ülésében az elnöki széket gr. Czi­rák­y János alelnök és tárnokmes­ter foglalta el. Napirenden állt az első fokú bíró­ságok újabb szervezéséről szóló törvényhozási ja­vaslat. A vitát P­e­r­c­z­e­­ Béla igazságügyi miniszter nyitja meg, kifejtvén a törvényjavaslatnak indokait úgy a pénzügy, mint az igazságszolgáltatás szem­pontjából. Majláth György országbíró hosszabb visz­­szatekintéssel illustrálja igazságszolgáltatásunk viszonyait, és azon nézetét fejti ki, hogy a­mely hiányok az igazságszolgáltatás által tapasztalhatók, azokért nem a bírói kar, hanem törvényeink okol­hatók. A javasolt átalakítás nem fog jelentékeny pénzügyi hasznot hajtani, de megingatja a birói függetlenséget és állásának szilárdságát. Szóló azért ellene szavaz a javaslatnak. Andrásy Manó gr. szintén ellenzi. Utána szóltak Tomcsányi József és Szőgyéni László a törvényjavaslat mellett, Apponyi György gróf kikel a javaslat ellen, mert az örökös szer­­vezgetést helyteleníti. A vita befejeztével a főrendiház többsége elvetette a javaslatot.­­ A bíróságok reductiójáról szóló tör­vényjavaslatot, az eddigi szokáshoz képest jogában van a képr.­háznak ismételve a főrendiház elé ter­jeszteni. Sem a törvény, sem a házszabályok erre vonatkozólag nem intézkednek. A képviselőház jo­gával természetesen élni fog. Levelezés. Boreczk, 1875 ápril. 30. T. szerkesztő ur. Hogy­­valami életjelt ma­gunkról mi is adhassunk, kegyes engedelmével bekopogtatok. Még azt hihetné valaki, hogy 3000 lelket számláló kis városunk magyar-román lakos­sága egészen kihalt. Évek alatt alig, vagy épen nem jelenik meg bár egy szerény tudósítás poli­tikai életünkből, pedig hát tudja azt ország, világ, hogy mi is kiváltságos város volnánk, a­hol sok történik abból, mi a nagy világban megtörténni szokott, így p. o. követválasztási ügyekkel bíbe­lődünk, törvénykezünk és politizálunk sat. Vasút

Next