Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-05-08 / 104. szám
IX. évfolyam. s ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK Egész évre...............................16 ft. — Félévre....................................8» — Egy negyedre........................... 4 „ — Egy hónapra ...... 1960 n5 104-dik szám. Kolozsvárit, szombat, 1875. május 8. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. 13 HIRDETÉSI DIJAK: A NYILT TÉR Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. soronként, vay annak helye 25 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilletek külön számittatik. Reelamok: ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ hirfüzérbe soronként 1 trt. KOLOZSVÁR, MÁJUS 7. A román nemzeti congressus. A kolozsvári román nemzeti kör, a mely tudvalevőleg megbizatott azzal, hogy a román nemzeti congressust egybehívja s e czélra a szükséges intézkedéseket megtegye, kibocsátotta felhívását. Idézzük abból a következőket: „A képviselő választás az alkotmány és alkotmányosság szegletköve. Ezen polgári jog, a mennyire szép, annyira megbecsülhetlen is, magában foglalja, mint egy Pandora szelencze, a politico-socialis tér összes javait, kincstára minden szellemi és anyagi jónak, úgy, ha azt nem engedjük az indifferentismus által kezünkből kiragadtatni. „Hazánkban, mint tudva van, nemsokára a képviselőválasztások megkezdetnek. Kötelességünk iparkodni, hogy egy oly férfias magatartást állapítsunk meg, amely nemcsak a román érdekeknek, de egyúttal a román nép méltóságának is megfelel.“ A kör a congressus napját május hó 23-ra határozta meg, felhíván az összes románokat a részvételre. Amint látjuk, a román nép egy nagy és fontos feladatot fog pár nap múlva megoldani. A n.szebeni congressus fogja elhatározni, ha váljon a román nép hazafias irányban haladjon-e, vagy pedig folytassa az ezelőtti káros politikát, mely megzsibbasztá a nemzet erejét békéba verte gondolkozását s megfosztá őt a munkától a maga javára. A román nép sok tehetséges férfiúval bír, ezeknek tanácsot osztogatni felesleges; nincs helye azon figyelmeztetésnek sem, hogy kötelességeiket teljesítsék. Sokkal inkább lelkükön hordozzák ők nemzetük javát, sem hogy engedjék, hogy kicsinyes érdekekért visszatereltessék a románság azon forráshoz mely számára a kárhozatot szolgáltatja. A felhívás idézett szavaiból következtetni lehet, hogy a kolozsvári clubb határozottan activista; bizonyos azokból az is, hogy az unió ellen kifogásuk nincs, mert ha a képviselőválasztásokban való részvételre tétezik buzdítás, a törvényhozó testület egysége el van ismerve. De nem akarunk semminemű következtetést vonni e felhívásból; nem is akarjuk belőle következtetni, hogy a kolozsvári kör e felhívása, mintegy irányt mutat a congressusnak, melyben haladnia kell, bízunk annyira a román nép érettségében, hogy feltegyük róla, miszerint megtudja bírálni rá nézve mi jó és mi rész s daczára annak, hogy helyesli vagy nem a felhívásban elmondottakat, egy helyes középutat találni fog majd, mely a román népet emelni fogja s tiszteltté tenni hazánk és népei előtt. Elég volt már a kapkodó, tévedező politikából, ennek ütése meggyőzött bennünket arról, hogy ma az egész dolgot újból kell kezdeni, az eddigieket keresztül vonva s sajnálkozva az elvesztegetett 8 esztendő felett. Most sem késtünk el még. Nem vagyunk annyira hátra, hogy a múlt tévedéseit jó akarattal és kitartással helyre ne hozhassuk. A n.szebeni congressusnak kötelessége e csorbákat múltunkon kiköszörülni. Vannak sokan közöttünk, akik épen most kezdik a legigazolatlanabb támadásokat intézni, hol ez, hol amaz kérdésben a román nép egyik vagy másik férfia, a kormány s a magyarság ellen. Czéljuk megzavarni a dolgot s keserűvé tenni a diadalt. De most ilyen fegyverekkel küzdeni, ez ünnepélyes pillanatokban a román nép ügyeit intéző férfiak ellen ily rágalmaknak adni szárnyakat, nem tisztességes dolog; bizonyára e rágalmak épen ott nem fognak helyet lelni, amelyre szánva voltak. A román pártok küzdjenek tisztességes fegyverekkel egymással, ezáltal tisztulni fognak a fogalmak és nyerni fog a nép. Hagyjunk fel legalább ma a bombardon politikával, hagyjuk a kedélyeket csillapulni, nyugodni, hogy a n.-szebeni congressuson valóban a nemzet akarata nyilvánuljon. Moldován Gergely. TARCZA. Helym&tag* — Elbeszélés. — A halottrablók. (Folytatás.) Minthogy a halott nehéz testes férfi volt, nagy fáradságba került a falon átemelni. A harangozó kívül állott, segédje a falon, s az én érdemes uram és mesterem innen felöl tolta hatalmasan erőlködve a zsákot fölfelé. „Betson — szólt nyögve — bár elhozta volna kend azt az akasztófáravaló Dávid gyereket, hogy tartaná a lámpást. Még a nyakamat szegem ez átkozott kövek között.“ „Majd világitok én — mondám, s kivettem a lámpát kezéből. — Midőn mr. Law idegen hangot hallott maga mellett, kevésbé mult, hogy élőt halottat cserben hagyva, megugorjék a kerítésen át. De mihelyt fölismeré tanoncza viaszhalvány arczvonásait, ijedtsége egyszerű boszúsággá változott. ..Átkozott!“ — volt az egyetlen szó, mit tőle hallok, míg hazaérkeztünk. Az erre következő éven voltunk élvezendők vállalatunk gyümölcsét. Tanítóm megengedte, hogy jelen legyek a bonczolásnál. De a dolgot legnagyobb titokban kellett tartanunk, ha nem akartuk kitenni magunkat azon eshetőségnek, hogy a nép darabokra szaggasson és a szétrombolt ház romjai alá temessen. Ezért este az orvos lakásán maradtam s lázas izgatottsággal vártam az éjfélt. Borzongás futott át, midőn ütni haltam a toronyórát, a még nem hangzott el az utolsó ütés, már az orvos szobájában voltam, ki épen műszerei elrendezésével volt elfoglalva. „Menj be s mulattasd az öreg urat, addig is, mig készen leszek“ — mondá. Nem igen sikerült kísérletet tevek, hogy ez életet megmosolyogjam s benyitottam a szomszédos kamrába. Alig léptem be, az ajtó mögöttem nagy zajjal becsapódott. Örömest visszatértem volna e perezben, de szégyenlem az orvostól, s igy a kétségbeesés vak bátorságával közeledem az asztalhoz, melyen — atyám barátja feküdt, kinek sírját kerestem volt, s kit csak pár nap előtt épen és egészségesen láttam házunknál. Nem sokáig gondolkozhattam a sors különös fordulatai felől, mert pár perc múlva jött mr. Law, műszereivel a hóna alatt. Egészen elmerülve munkájában, kezdetben nem is figyelt rám, amíg kését ideadta, hogy tartsam. Midőn halványan, megüvegesedett szemekkel s közel ájuláshoz látott maga mellett állani, példátlan egykedvűséggel megfogott egy tál vizet és nyakamba önté. E pillanattól ki válók gyógyítva s szorgalmas, használható segédje lettem a kis kamrának. Midőn tanéveimet befejezem, egy magán-halottrabló társulathoz csatlakoztam, mely fiatal orvosokból és sebészekből állt. A társulat főnökei két ügyes orvos: Clarke és Malony voltak. Malony, egy hevesvérű ír, kitűnő tehetséggel birt és csak hivatásának élt. Egyszer egy hullát hoztak a bonetterembe, loyális után, t. i. az akasztófáról ; minden készen volt s mi várakozásteljesen álltuk körül az asztalt, midőn a rajta fekvő egyszer csak rövid lélekzés által kétségtelen életjelt adott magáról. Nagy zavarban valánk, hogy már most mit tegyünk. A férfi élt, kétségtelenül élt. Malony rezolut gondolkozás módjával gyorsan határozott a kérdésben. „Hogy mit tegyünk? — mondá. — Ez ember törvény szerint halva van Ha ismét talpra állítjuk, tizet teszek egyre, hogy másodszor is felkötik. Tehát —“ E szavakkal kivett egy szondát a tokból s a szerencsétlennek mellébe döfte, úgy hogy rögtön meghalt. Aztán nyugodtan hozzálátott a bonczoláshoz. Szegény Malony ! Nemsokára őt magát is felakasztották, mert ugyanez operatiót egy másik élőlényen is gyakorolá — csupán a tudomány iránti szenvedélyből. Malony helyébe egy Roberts nevű sebész jön elnökünk, kinek azonban, restsége és aluszékonysága miatt, igen kevés hasznát vehettük. Annyi hasznunk volt benne, hogy ő gondoskodott a helyiségről, hol hulláinkat leraktuk és heti összejöveteleinket megtartottuk. — — „Ez az ígért érdekes történet? — kérdé az őrnagy, midőn az orvos itt kissé szünetelt, hogy szemüvegét kitörülje. — Hisz ez cannibaloknak való hírlap ! “ „Cannibálok nem olvasnak lapokat“ — válaszolá az orvos szárazon. „Csakhogy vége van már az unalmas históriának,“ — mondá az őrnagy színlelt ásítással. „Még csak most kezdődik“ — felelé az orvos és folytató: „Sötét, esős éjszaka volt, midőn egy alkalommal Roberts barátomat egyedül találtam helyiségünkben a kandallónál ülve.a kezében regénynyel, és mellette a földön egy üveg porter. Jól tudva, hogy most semmi sem képes őt kimozdítani helyéből, épen ismét távozni akartam, midőn belépett Curple, legtevékenyebbb ügynökeinek egyike. Már külseje rendkívüli jellemet árult el. Kis fekete, villogó szemek, hoszszú hegyes orr, duzzadt ajkak. Torzonborz szakál, alacsony homlok és göndör fekete haj. Öltözete arról tanúskodott, hogy osztja Howard nézetét, miszerint egy jó zápor legjobb kele a ruhának. Tele volt tűzzel, élettel, vonásai ugyanannyi távsodronyok voltak, melyek a közléseknek egy folytonos özönét közvetítették. Most is igen fontos hírt hozott. Hoszszu orra egy hullarablási alkalmat szaglátt ki, de mi ketten nem vihettük véghez és Roberts nem volt kimozdítható karosszékéből. Azonban megigéri, hogy fennmarad, mig visszatérünk. Ketten, Curple és én, elindultunk kissé körültekinteni s valakit még társul szegődtetni, mert egy harmadik nélkül mit sem tehetünk. Benyitotünk egy korcsmába, először hogy komponistát keressünk, másodszor, hogy egy későbbi órát várjunk be, mert az utczán még jártak emberek. Az ivószobában csak egy fiatal férfi volt matrózöltözetben, kinek gondtalan, nyílt lényéből s bizonyos könnyelmű vonásból magaviseletében, Curple azonnal következteté, hogy ez lehetne a mi emberünk. Közelében foglaltunk helyet és csakhamar meg volt kötve az ismeretség. A matróz egy félig ittas beszédességével közlé velünk, hogy egy kereskedelmi hajón szolgál, mely ma este érkezett meg, s a három évi távollét után anyja és jegyese karjai közé akart sietni, de minden keresés daczára nem tudta feltalálni lakásukat s mivel nincs reménye, hogy reggelig ráakadjon, azéjt e korcsmában szándékozik tölteni, pedig alig várja, hogy imádott mennyaszonyát keblére ölelhesse. Most meg fogják ülni a lakodalmat is, mert neki két hónap múlva ismét tengerre kell szállnia. Szándékunkra nézve e közlésben nem sok vigasztalót láttam. Aki szerelmes, s méghozzá annyira szerelmes, mint ez idegen, az nem lehet hajlandó éjjeli expeditiókra. Curple azonban nem csüggedt el, s midőn látta, hogy a matróz egy nagy pohár pálinkát hozat magának, erre kacsintva gyöngén meglökött s kis szemei csillogtak az örömtől. Bevezető fordulatot adtunk a társalgásnak s Országgyűlés, Budapest, május 4. A képr.ház mai ülésén a budgettörvény megvitatását folytatta. A jobboldali ellenzék köréből Apponyi Albert gróf szólt elég szellemdússággal. Utána Tisza Kálmán belügyminiszter szólott. Simonyi Ernőnek tegnapi fenyegetéseire megjegyzé, hogy az agyonbeszéléstől bizony nem fél sem a kormány, sem pártja. Van a napnak 24 órája s van a szabadelvű pártnak — úgymond — annyi tagja, hogy a szélsőbalnok kalendáriuma előbb elfogy, mintsem a szabadelvű párt elfáradna a munkában. Simonyi Ernő, úgy látszik, most az egyszer meggyőződött a belügyminiszter érveinek helyességéről. A belügyminiszter beszédének éle különben leginkább Apponyi ellen — kit a valódi keresztényi szeretetről világosított fel in politicis — és báró Sennyey ellen irányult. Sennyey tegnap azt állitá, hogy nem ismeri a kormánynak és pártjának nézeteit Tisza Kálmán ma azt kérdé tőle: ha így áll a dolog, mi jogon, és minek ellenében opponál hát? A belügyminiszternek Helfy Ignácz és Hoffmann Pál törekedtek az ellenzék részéről megfelelni. Tiszteletreméltó de hiú törekvés volt. Budapest, május 6. A törvényhozás mindkét házának ma nagyon érdekes ülése volt. A képv.ház a budgettörvény megvitatását folytató. A kormánypárt köréből Szontagh Pál, Tisza L. s Pulszky F. szólaltak, az ellenzék padjairól: Vidlicskay, Ugron G., Patay, Ürményi M., Csanády és Irányi Dániel. Ürményi azt igyekezett bizonyítgatni, hogy az egyesült szabadelvű párt volt jobboldali s baloldali tagjai között ellentétek léteznek, s hogy a volt Deákpárti rész megtagadja nézeteit. Főleg erre felelt meg igen találó beszédben Pulszky F. E beszéd legnagyobb részét a ház zajos derültséggel fogadta. A főrendiház mai ülésében az elnöki széket gr. Cziráky János alelnök és tárnokmester foglalta el. Napirenden állt az első fokú bíróságok újabb szervezéséről szóló törvényhozási javaslat. A vitát Percze Béla igazságügyi miniszter nyitja meg, kifejtvén a törvényjavaslatnak indokait úgy a pénzügy, mint az igazságszolgáltatás szempontjából. Majláth György országbíró hosszabb viszszatekintéssel illustrálja igazságszolgáltatásunk viszonyait, és azon nézetét fejti ki, hogy amely hiányok az igazságszolgáltatás által tapasztalhatók, azokért nem a bírói kar, hanem törvényeink okolhatók. A javasolt átalakítás nem fog jelentékeny pénzügyi hasznot hajtani, de megingatja a birói függetlenséget és állásának szilárdságát. Szóló azért ellene szavaz a javaslatnak. Andrásy Manó gr. szintén ellenzi. Utána szóltak Tomcsányi József és Szőgyéni László a törvényjavaslat mellett, Apponyi György gróf kikel a javaslat ellen, mert az örökös szervezgetést helyteleníti. A vita befejeztével a főrendiház többsége elvetette a javaslatot. A bíróságok reductiójáról szóló törvényjavaslatot, az eddigi szokáshoz képest jogában van a képr.háznak ismételve a főrendiház elé terjeszteni. Sem a törvény, sem a házszabályok erre vonatkozólag nem intézkednek. A képviselőház jogával természetesen élni fog. Levelezés. Boreczk, 1875 ápril. 30. T. szerkesztő ur. Hogyvalami életjelt magunkról mi is adhassunk, kegyes engedelmével bekopogtatok. Még azt hihetné valaki, hogy 3000 lelket számláló kis városunk magyar-román lakossága egészen kihalt. Évek alatt alig, vagy épen nem jelenik meg bár egy szerény tudósítás politikai életünkből, pedig hát tudja azt ország, világ, hogy mi is kiváltságos város volnánk, ahol sok történik abból, mi a nagy világban megtörténni szokott, így p. o. követválasztási ügyekkel bíbelődünk, törvénykezünk és politizálunk sat. Vasút