Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-04-08 / 79. szám

IX. évfolyam. 79-dik szám. Kolozsvárit, csütörtök, 1875. április 8 . POLITIKAI NAPILAP. "2­ ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre......................................16 ft. — kr. Félévre.............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. . „ — „ Egy hónapra ........................ 1 „ 50 „ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Ivrac Lali Svata,l : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Tereki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. op Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 7. Konservativ korteskedés. A konservativok Erdélyijel kokettiroznak, ki van mondva, hogy legfőképen Erdélyben fognak képviselőjelölteket felléptetni. Ez min­denki előtt különösnek tűnhetik fel és kiván­csivá lesz az ember azon eszmék és eszközök iránt, melyek segedelmével Sennyey pártja Erdélyben győzni remél, mert, hogy itt eddig ennek a pártnak hazája nem volt, azt a tör­ténelem bizonyítja. Igaz ugyan, hogy a „jobb­oldali ellenzék“ nem szereti, ha az 1843 előtti konservatívokkal hasonlítják össze és készsé­gesen ismerjük is el, hogy „modern“ alakot öltött. De a hajlam és szokás annyira „má­sod természetté“ le­t még a politikai pártok­ban is, hogy a Parlamentarismus alapjára ál­lott, sőt az 1848-iki törvényeket elfogadó Sennyeynek eddig ismeretes reformeszméiben is igen jól fel lehet ismerni, az avitikus nézeteket. Az a vágy, hogy a népképvi­seletet megszorítsa, hogy a felsőházat törté­nelmi hagyományainak megóvja, hogy az egész közigazgatást a kormány kezében öszponto­­sítsa; a minisztériumot a helytartótanács egyszerűségére redukálja — elárulja Appo­­nyi tanítványát, habár alkotmányosabb és par­­lamentárisabb is az. Mindez Erdélyben viszhangra találni nem fog. De nem azért „ellenzék“ most a konser­vatív tábor, hogy ki ne keresse az Achilles sarkát és ez Erdélyben a birtok- és köz­­igazgatási viszonyok rendezetlensége. Ezt hang­súlyozzák minduntalan, sőt most már tovább mennek és a jobboldali ellenzék közlönyében határozottan hirdetik azt is, hogy a szabad­­elvűség nem is képes a közigazgatást vagy a birtokviszonyokat rendezni. Mert ezeket Ma­gyarországon is csak a „mások rovására“ gya­korolt szabadelvűséggel rendezte és tartani le­het, hogy ugyanezt a rendszert alkalmazzák Erdélyre is; a közigazgatást pedig az önkor­mányzatnál hagyja meg, tehát­­ázsiai állapo­tá­ban megtartja. A­mi ez utóbbi kérdést illeti: jó lesz megfontolni azt, hogy Erdély sokkal többet állott ki önkormányzatáért, hogy sem azt fel­áldozni hajlandó lenne. És mi őszintén sze­retnék, ha a jobboldali ellenzék egész őszin­teséggel indítná meg e téren az agitatiót. Vagyis: ne csak azt az általános frázist hang­súlyozza, hogy közigazgatásunk ázsiai állapot­ban van; ne csak általánosságban tüntesse fel az „ő“ eljövetelét, mint a közigazgatási mil­leni­um kezdetét, hanem mondja ki egész őszinteséggel, hogy az önkormányzat alapját, a hivatalnokok választását meg akarja semmisíteni, hogy az egyházi kérdést a sta­­tus quoban akarja tartani, hogy az oskolát las­sanként egészen az egyház befolyása alá kí­vánja juttatni — és akkor álljon a szabadel­­vű erdélyi magyarság elé, meglátjuk hány je­löltet fog keresztülvihetni. De ha e fontos kérdésekben még nem eléggé nyílt a jobboldali ellenzék , annál ügye­sebben veszi igénybe az erdélyi speciális sé­relmek támogatását. A birtokviszonyok ren­dezetlenek, az úrbéri kárpótlások ügye hátra van. Azzal fenyegeti Erdélyt a „Magyar Po­litika", hogy a „ szabadelvűség“ rendszere má­sok rovására szokta itt a nagy lelkűt játsza­ni. Pedig hát az a szegény szabadelvűség a konservatívokkal vívott kemény harcz után vitte keresztül a jobbágyok felszabadítását, a földesurak kárpótlásával, senkinek rovására; a birtokviszonyokat is úgy rendező, a szőlő dézmát is úgy várta meg, hogy egyik részről sem keletkezett panasz ellene, hogy „mások rovására“ gyakorolt volna nagylel­kűséget. Nem tudom honnan vette hát a Ma­gyar Politika ezt a kortesjelszót. Sőt tovább megyek. Elismerem, hogy az erdélyi viszonyok sok eltérést mutatnak fel, főleg birtokrendezés tárgyában Magyarország­tól, de, hogy a specialitásokra való kellő te­kintet mellett is csakis a magyarországi rend­szer alkalmazandó itt is, az a dolog termé­szetéből foly, mert a jogi kérdések eldöntése ép úgy bíróság elé tartozik; a tagosítás ép úgy a bírók, birtokosok és mérnökök dolga, mint Magyarországon. És Erdély sérelmét e téren egyfelől a hátramaradás, a dolog elha­nyagolása, másfelől az képezi, hogy eltérve majh! nem volt az már többé a szép vár­­urnő .... Hanem Pál azért oda rohant a karok közé, melyek ölelve fogadták, gyöngéden megcsókolá e hófehér hajakat, mik, midőn elment volt a keresz­­tesháboruba, ébenfa feketeségüek voltak, elhal­­mozta csókjaival a ránczos kezeket, mik magukhoz szok­ták őt s azt gondolá, hogy örömében meg fog halni .... Az anya és fia jó sokáig átkarolva járták egymást, aztán Pál igy kiáltott fel: — És Margit, anyám, hol van ő ? vájjon sze­ret-e még?­­ — Margit itt van, felelt kökécselve az öreg vár téged, gyermekem, én majd elvezetlek nyug­helyéhez — Itt van? szólt a lovag. Oh köszönöm . . De abban a pillanatban elborult homloka, s arcza halott halvány jön. — Menjünk gyorsan ! monda a fájdalomtól elnyomott hangon, mert mindkettőtök számára csak egy napot szentelhetek. — Mit akarsz ezzel mondani? kiáltott fel a vár­­nője. — Azt akarom ezzel mondani, mormogá Pál tompa hangon, hogy eladtam lelkemet csak azért, hogy önöket, őt és önt, még egyszer szivemhez szorithassam, és hogy ma este, naplementekor, Sátán eljö értem, mert én el vagyok kárhozva! — Elkárhozva! Így sikolta fel a szegény anya elfojtott kiáltással s elterült a padlón, mint a fenyő, melyet gyökerestől tépett ki a vihar, elkár­hozva ! Hanem Pál nem ügyelt arra, folytatá futa­­modását a folyosókon végig, hogy felelje Margi­tét. — És a vár úrasszonya, kit e felfedezés vil­lámcsapásként ért, kővé meredve, egy mozdulatra képtelen, majdnem őrült állapotban maradt vissza . . . Ekkor történt, hogy Sátán gazda, ki elhagy­az 1868-iki igazságügyi rendelettől, eltérve az 1871. 53. t. czikk alapeszméitől, az igazságügy minisztérium az 1872. május 6-iki rendelet­­ben eltért a nyomozó rendszertől, az adatok hivatalból gyűjtésétől és így a dolgot meg­­akasztó. Az erdélyi képviselők az igazságügyi minisztériumhoz beadott „emlékiratukéban te­hát épen azt kívánják, hogy alkalmaztassák Erdélyre is a magyarországi rendszer, azzal az eltéréssel, hogy a peres felek addigi meg­különböztetésének megfelelően egyszerűsíttes­­sék az eljárás. Eddig még nem emelkedett e követelés ellen egy hang­nem. Nem tudom, hogy az er­délyi szakértők és érdekeltek ismerik-e ez emlékiratot és ha igen, mily nézettel vannak a felől, de azt tudom, hogy ha maguk az er­délyiek egyebet nem követelnek, mint képvi­selőik , akkor a konservativ korteskedés e fegyvere is megsemmisítve lesz, mert az köny­­nyen teljesíthető. H. S. TÁRCZA. Irta : PONSON du TERRAIL. (Folytatás.) VI. Fái azon mértékben, a mint a lovagvárhoz közeledett, mind hevesebben dobogni érző szivét, egész addig, hogy azt gondolá, most mindjárt szét­repeszti mellét; ugyanakkor forró verejték gyön­gyözött homlokán. fák DhZ éíU,elies hegyek, e vi,'ág°s mezők, e zöld komoraraarkáktóv!̋ megnél­egített SÖvények. e bús­­lovagvárát hornyoknak, melyek lékeknek egész 8er “ • ~ láttára az em' henne vidor gyermekkori­­* agyát 8 felke,'é­nak és első szerelmének ifjUságá* TM fel- levő szélkakast. Artor0ny fedelének csucsán A szegény száműzött futva lépett át a kü­szöbön, habár nagyon is el volt fáradva áikai ,­­ a szolgák és fegyveresek között, kik távol vaak attól, hogy őt rongyai alatt felismerjék- felhasa­dott a széles kőből vágott lépcsőzeten , ’a folyo­sókon végig szaladt kiáltozva hogy: — Any­ám ! édes jó anyám! A kiabálásra egy másik kiabálás felelt, me­lyet egy reszkető hang hallatott és egy kisded öszetöpörödött vén asszony gyönge lábaitól telhe­tő gyorsasággal sietett a lovag elé, tárt karokkal s kényekkel szemeiben. ta rejtekét s még eddig az árnyból elő nem lé­pett, megjelent és igy szólt hozzá: — Nagyon egyszerű módja van annak, mi módon fiadnak lelkét visszaválthatod. Az öreg nő borzadva hátrált, de Sátán igy folytatá — fia akarod, fiad nem fog elkárhozni. — Ha akarom-é? Így kiáltott fel a nő, aki ugyan mit tegyek hát, hogy istennek haragját megengeszteljem! — Mit ne, válaszolt nagy komolysággal a bukott angyal, ne is pillants az atya­ istenre, ha­nem reám, ki az ördög vagyok. Fiadnak lelke, a te hibádból, az enyém. Add át nekem a tiédet,­­ én visszaadom neki az övét. Vesztek ugyan a cserénél, mert fiad háromnegyed részben már az enyém volt, de én jó ördög vagyok s könyörülni tudok a jó anyákon. Örvendező mosoly vonult el a várurnőnek barázdált arczán. _ Ohl elfogadom ajánlatodat, mondá. Sátán vedd lelkemet, nem fogom annyira érezni a po­kol kínjait, ha rá fogok gondolni, hogy fiam meg van mentve! — Tehát áll az alku? — Áll, igen is, szólt a várúrnő. — Akkor tehát írd alá a szerződést. És az ördög oda tartott az öreg asszony or­ra elé egy tollat és egy pergament iratot mely rettenetes perzselt szagot árasztott. . . A szegény anya aláírta a szerződést és Sá­tán igy szólt hozzá: — Menj és nézz fiad után, naplementéig még életben maradhatsz. De akkor eljövök ér­ted. — Sátán nyugodtan meghatta magát e szavak elmondása után, zsebébe vetté a szerződést s ke­zeit dörzsölgetve igy szólt: — Na csak­ nem vesztem el napomat, egy elveszett lélek helyett, egy másikat találtam. A vár úrasszonya fiát Margit lábainál talál­ta, ki annak kezeit gyönyörtől részegülten csókol­­gatá, és egészen eszméletén kívül volt a boldog­ságtól, melyet örökkévalóságnak hitt. Az anya hallgatott angyalhoz méltó önfelál­dozásáról, a fiú majdnem elfeledé a végzetteljes órát, a fiatal leány miről se volt értesülve, így töltöt­ték együtt a napot, kezet kézben, szemeikkel egymás szemét keresve s szivüket egyszerre érez­ve dobogni. De a pillanatban midőn a nap, miután gyor­san leszállott az égen, a láthatárnak legvégső ha­tár­vonaláig elérkezett, a lovag és az öreg asz­­szony mindketten összerezzentek és kétségbeesett tekintettel nézék a fenséges égi testet, mely azon a ponton volt, hogy narancs és bibor szinti köd­­párákból álló halotti leplébe temesse el magát. . . És fenakadt lélegzettel, mozdulatlan, kővé merevülve követék az égi világforrásnak alább­­szállását a láthatáron, mintha végző lehelletüket nyomban ki kellene adniok, mihelyt az utolsó su­gár elalszik. Ebben a pillanatban megjelent az ördög. — Lovag, igy szólt Pálhoz, lelked többé nem az enyém , de anyád eladta nekem az övét... Asszony, folytatá rikácsoló hangon, a nap lenyu­godott, követned kell engem. . . • De a midőn a szegény nő a halál leheleté­nek közeledtére ingani kezdett, egy másik az el­átkozott angyalénál még rikácsolóbbb és rettene­tesebb hang hallata magát. — Sátáni kiáltá e hang, e lélek nem a ti­ed, mert a Kérouare Pálé nem volt már akkor hatalmadban, midőn ez aszszonynyal aláírattad fiá­nak megváltását saját örökös elkárhozásának árán. Ez asszony élni fog s nem fog téged követni. E hang a Szent Pálé volt, ki a küszöbön je­lent meg. — Asszony, téve hozzá a vár úrasszonya felé fordulva, Isten megbocsátja hibádat anyai sze- A honvédség szolgálati sza­bályzata. „A szolgálati szabályzat a magyar kir. hon­védség számára­ két nagy kötetben megjelent. E szolgálati szabályzatok, melyek a közös hadsereg szolgálati szabályzatainak alapján készültek az ő felsége elnöklete alatt ez év elején Budán tartott tanácskozásokban állapíttattak, s a f. évi január 22-én kelt kir. elhatározással szentesítettek. A szolgálati szabályzatokból idézzük a következő ér­­dekes­ pontokat: A honvédek megállapított esküje így hang­zik: „Mi ünnepélyesen esküszünk a mindenható Istenre, hogy Felséges fejedelmünk és urunk, El­ső Ferencz József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya sat. és Magyarország apostoli királya s hazánk szentesített törvényei iránt hűséggel és, hódolattal viseltetünk. Esküszünk, hogy ő Felségének, ő Felsége vezéreinek s minden egyéb elöljáróinak s felebb­­valóinknak is engedelmeskedünk, őket tiszteletben tartjuk és védelmezzük, rendeleteiket és parancsa­ikat minden szolgálatban teljesítjük, minden ellen­­szer ellen, bárki legyen is az, vizen és szárazon, éjjel és nappal, ütközetekben, rohamokban, csa­tákban s bárminemű vállalatokban, szóval min­denütt, mindenkor s minden alkalommal, vitézül és férfiasan harczolunk, csapatainkat, zászlóinkat és lövegeinket semmi esetben el nem hagyjuk, az ellenséggel soha legkisebb egyetértésbe nem eresz­kedünk és magunkat mindig a hadi törvényszék szerint és derék honvédekhez és harczosokhoz illő módon viseljük s igy becsülettel élünk és halunk, Isten engem úgy segélyen — Amen“ ! A honvédség hivatását a szolgálati szabályok igy írják körül: „A honvédség, mint a fegyveres erő kiegészítő része, háború idején a hadsereg támogatására és a belvédelemre, a békében, ki­vételesen, a belrend és biztonság fentartására van hivatva.“ A tettleges szolgálatban álló honvédek sem­miféle minőségben nem vehetnek részt a politikai egyletekben. Megengedett nem politikai egyletek­ben való résztvételhez a kerületi parancsnokság engedélye szükséges. Titkos társulatokban részt venni tilos ; min­den tiszti rendfokozat elnyerése, kivétel nélkül, a következő kötelezés kiállításához van kötve: „Kö­telező. Én alólírott becsületszavamra nyilvánítom, hogy jelenleg semmi titkos társulathoz nem tar­tozom ; sem addig, a­míg a honvédség köteléké­ben állok, ilyenbe lépni nem fogok.“ Kell stb. Honvédegyének egyenruhában, politikai irányú nyilvános gyülekezetekben vagy tüntetésekben, nem vehetnek részt. A törvényhatósági, községi s­orsz. képviselőválasztásoknál a tettleges szolgálatban levők váló­jogot nem gyakorolhatnak. A tettleges szolgálatban levők nem lehetnek lap­szerkesztők, kiadók, tulajdonosok, sem a la­poknak politikai s társadalmi kérdésekre vonat­kozó munkatársai. Tilos nekik a sajtóban a fegye­lem, a katonai szellem s a katonai állás köteles­ségeivel ellenkező módon közreműködni. Politikai irányt teljesen kizáró folyóirat kiadása vagy szer­kesztése miatt a honvédelmi miniszter engedélyé­ért kell folyamodni. Tényállásoknak a sajtó útján való helyreigazítására a kerületi parancsnokság en­gedélye kikérendő. Minden parancs feltétlenül teljesítendő. Csak akkor, ha a parancs nyilván és világosan a letett eskübe foglalt kötelességek, az állam jóléte, vagy

Next