Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-01-19 / 14. szám

terjesztendő jelentése nyomán erre a ház által utasítva nem lesz, azt a pénzügyi bizottság jelen­tésében egész nyíltsággal ki kell mondani, azon észrevétellel, hogy a bizottság többsége ezen de­ficitnek egy részét az adók felemelése által fede­­zendőnek tartja; elnézve azonban annak mennyi­sége meghatározásától, most azon kérdések meg­oldására szorítkozik, melyek a bizottság több tagja által a tanácskozások folytában megpendítettek. Wahrmann most is igen correctnek tartja a tegnapi szavazást, mely szerint a bizottság vo­nakodott azon törvények bővebb ismerete nélkül, melyekkel a pénzügyminiszter adókkal terhelni kívánja az országot,­­ az a kép fedezendő összeg mennyiségének meghatározásától; most is meg van arról győződve, hogy az ország népessége a miniszter által kívánt mennyiséget direct adók ál­tal nem fedezheti, miután azonban maga is elis­meri, hogy a deficit egy része az adók felemelése által fedezendő, Zsedényi indítványát pártolja. So­ms­sich hasonlólag,­­ Széll Kálmán eddigi véleményét ismételvén, Wahrmann némely tételének ellene szól, egyébiránt a miniszter elő­adását egész terjedelmében pártolja. Elnök azt veszi észre, hogy ő ugyan ha­sonló véleményben volt addig, míg a tegnapi sza­vazás folytán ettől el nem esett, s most már azt hiszi, hogy Zsedényi javaslata megfelel a jelen helyzetnek és a tanácskozás könnyítése végett azt formulázva fel is olvasta. Móricz nem fogadja el az indítványt, mert ő egy bizonyos összegnek meghatározása által el akarná azon lehetőséget mellőzni, hogy a minisz­ter által követelt mennyiség elfogadtathassák. Horn azt indítványozza, hogy az államkölt­­■égvetést több megtakarítások tekintetéből újból át kellene tekinteni. Bittó miniszterelnök biztosítja a bizottsá­got, hogy a miniszterim mindennemű megtakarítá­­sok eszközlését őszintén kívánja, de azok 1875-re eredményt nem ígérnek, a­mint ezt részletesen is előadván, utoljára is oda nyilatkozik, hogy a pénz­ügyminiszter állását foglalja el és attól tart, hogy a tegnapi szavazás után már­is az ország közhi­tele némileg szenvedett;­­ azonban ha ezt a bi­zottság többé el nem fogadhatná, Zsedényi indít­ványát legalkalmasabbnak találná. Péchy taglalja a pénzügyi eljárásban a mi­nisztérium által elkövetett hibákat, ezek idézték elő a mostani helyzetet, a­melyben a bizottság a pénzügyminiszter előterjesztését el nem fogadta. Zsedényi indítványát nem pártolja, mert ez nem határozott felelet a miniszter előterjesztésére. Ghyczy pénzügyminiszter ugyan arra ha­tározta el magát, hogy a bizottság tanácskozásai­nál ugyan megjelenni, de azokban tettleg részt­­venni nem fog, azonban mégis kénytelen némi észrevételeket tenni az előtte szóló előadására, me­lyek után oda nyilatkozott, hogyha a bizottság előadását elfogadhatta volna, a haza közhitele al­kalmasint sokat nyert volna, de miután ez nem történt, ő a képviselőházhoz viszi fel e kérdést. Mihajlovics, Muzslay pártolják Zsedé­nyi indítványát, a­zonban a miniszterelnök előadá­sára azt jegyzi meg, hogy az adó aránytalan ki­vetése nyomán lehetetlennek tartja a miniszter ál­tal követelt mennyiség elfogadását. Ezután következett a szavazás a kezelés fö­lött, melyben Zsedényi indítványa öt szavazat­tal hét szavazat ellenében kisebbség­ben maradt: Széll, Horváth és Torma is ellene szavaztak. Hosszas vita után abban történt megállapo­dás, hogy a bizottság a fedezetre nézve ez­úttal nem nyilatkozik és hogy Zsedényi in­dítványának végét a jelentésbe beveszi. E pontra előadóvá Muzslay választatott. Horn a jövő évi deficitek elenyésztésére irányzott javaslatait terjedelmesen fejtegeti. A had­seregre nézve pl. azon elvet mondja ki, hogy két hadsereget a mostani lábon fentartani nem lehet, ennélfogva elég lenne a honvédség. Erre nézve ugyan többé nem egyedül az ország határoz, de a magyar rendes csapatoknak az országba való áthelyezése és azoknak a honvédséggel egyesítése által el lehetne érni a czélt. Az államvasutakra nézve azt hiszi, hogy csoportosítások, a felügye­leti személyzetnek leszállítása, a déli vasutak el­adása által megtakarítások eszközölhetők, és ezál­tal a bank és valuta­kérdés megoldásának hozzá­járulásával 14 milliót lehetne megtakarítani. A fogyasztási adó revisiója által 8 milliót, a jöve­delmek természetes fokozása által 6 milliót. A je­len 1875. és 76-ra szükséges 70 millió fedezhető a kereskedelmi szerződés revisiója által nyerhető 13 millió, hitelművelet útján az adóhátralékok alapján 20 millió, a jelen készlet 44 millió, és így ezzel 74 millióval szaporíttatnék az állam jö­vedelme. Elnök figyelmeztet, hogy a jövőre nézve a bizottság már úgyis elfogadta elvileg az előadott javaslatokat, a kérdés tehát az 1875-iki deficitre szorítkozik. Wahrmann M. nem hiszi, hogy a keres­kedelmi szerződés revisiójának már a folyó évre az volna az eredménye, hogy mindjárt 4 millióval 1876-ra pedig 9 millióval szaporítaná az állam jövedelmeit, így az adóhátralékok alapján eszköz­­lendő 20 millió frtnyi kölcsön felvételét lehetet­lennek véli. Hosszabb vita után az határoztatott, hogy miután a jelen körülmények közt a bizottság a pénzügyminiszter nyilatkozata iránt érdemileg nem adhat véleményt, Zsedényi indítványának utó­lagos része bevezetésként vétessék fel a jelentés­be. Erre Széll bepraccálta az átalános jelentés előadását, úgy hogy az illető pontnak előadása Muzslayra bízatott. Ezzel bevégeztetett ezen ta­nácskozás. Hétfőn délután tartandó ülésben hitelesíttet­ni fog a jelentés. A kolozsvári ügyvédi ka­mara megalakulása. Kolozsvár, 1875. jan. 16. A kolozsvári ügyvédi kamara megalakulására, a kamara területén levő ügyvédi kar, az ügyvédi rendtartás értelmében, a kolozsvári kir. törvény­széki elnökség által mai napra egybehivatván, a választást és alakulást megelőzött estén, a hely­beli és vidéki ügyvédek Strasser vendéglő-hely­ségében ismerkedésre gyűltek össze, hol is szám­­­szerint mintegy 60 ügyvéd fűzte egybe a ba­rátság kötelékét. A kedélyes társalgást dr. Fischer Lajos felköszöntése kezdte meg, a remény­beli kamarai elnök Haller Rezső ügyvédtársunkra, mit követett Veith Miklós, dr. Weisz József to­­asztja, ez utóbbi különösen hangsúlyozván az egyetértést és a törvényhozásnak ezen legújabb cselekvényét üdvözölvén. Majd dr. Szikszai ügyvéd emelte poharát a jelenlegi első magyar jogászra , az ügyvédi kamara megalakítását eszközlő tör­vényjavaslat előterjesztője dr. Pauler Tivadar igaz­ságügyminiszterre. Ezt követte ismét egy élénk­­éljenzéssel fogadott pohárköszöntés dr. Fischer Lajos ügyvédre, mint a­ki az ügyvédi kamara létesítése körül a helyi ügyvédi egylet kebelében kezdemé­nyező és tényező volt. Majd Haller Rezső köszönte meg az előleges bizalmat,még az alelnök Bokros Elek­re és a titkár Kővári Mihályra intéztetett felkö­szöntés, míg a kedélyes társalgást az éjféli idő jelzése, Salamon jeles zenéje mellett szüntet­te meg. A mai nap reggeli 10 órakor, az ügyvédi kar a városház nagytermében gyűlt egybe, hova a kir.­tszéki elnök úr küldöttség által meghi­vatván, az ülést köztetszéssel fogadott fenkölt szellemű beszéddel nyitotta meg. Mire közfelkiál­tással Simon Elek ügyvéd korelnökül kikiáltatván, nevezett korelnök úr az ügyvédi rendtartás­ból kifolyó ügyvédi kamarák jelentőségét, szel­lemi intenzióit magvas szavakban hangsúlyozta volna : a kamarai tisztikar megválasztása iránti szavazatszedő bizottmányra hívta fel a jelen vol­tak figyelmét, a jegyzői teendők vitelével tör­vényből kifolyólag Sipos és Somodi legifjabb ügy­védeket bízván meg. A szavazatok beszedése és összehasonlítása utáni az eredmény következő számokban nyilvánult. Szavazott 66 ügyvéd, a) elnök lett: Haller Rezső 65 szava­zattal. b) alelnök: Bokros Elek 54 szava­zattal. c) titkár: Kővári Mihály 64 szavazattal. d) tiszti ügyész : Tamási Sándor 43 sza­vazattal. e) pénztárnok: Dr. Weisz József 58 szavazattal, f) rendes válaszmányi tagok: Fries Albert 64, Petrán János 62, Munteanu Ágoston 64, Molnár Sándor 51, Czakó László 40, Dr. Fi­scher Lajos 41, Ferenczi Miklós 32, Dr. Weisz Ig­­nácz 29 szavazattal, g) póttagok: Szacsvai Dénes 40, Benei Ferencz 28, Bodor Pál 27, Hollaki Árpád 23 szavazattal. Az így megalakult tisztikar választási eredmé­nye korelnök által kihirdettetvén, annál inkább köz­tetszéssel fogadtatott, mert az elnök és titkár egy­­értelemmel, a többiek is lényeges, szinte átalános többséggel választatván meg, fényes bizonyíték arra nézve, hogy a tisztikar a kamarai tagok teljes bizalmát bírja, s­ hogy nemzetiségre való tekintet nélkül csak a pálya emberei lettek beválasztva. A választás eredményének kihirdetése után kor­elnök lelkes és találó szavakban festi a kamara hivatását, kötelességeit és teendőit, mire az elnöki széket Haller Rezső elnöknek viharos éljenzések közt, a keze alatti igazoló okmányokkal együtt átadt­a. A kamarai elnök, megköszönve a benne he­lyezett általános bizalmat és megtiszteltetést, mi­előtt elnöki székét elfoglalná, indítványozta, hogy a kolozsvári volt ügyvédi egylet elnöke, a jelen­legi korelnök, az ügyvédi pályán érdemekben és köztiszteletben megőszült veterán Simon Elek, a kamara élethosziglani tiszteletbeli elnökéül válasz­tassák, egyszersmind az igazságügyét- Pauler Ti­vadar úrhoz felirat intéztessék s a kamara-alakí­tásra befolyással levő kir. törvényszéki elnök Birró Pál ur felkölt szellemű megnyitó beszéde jegy­zőkönyvbe foglaltassák, mit a kamara egyhangú­lag elfogadva a gyűlés eloszlott. Dr. Szikszay Nagy Bertalan, ügyvéd. Az egyetemi kör új elnöke, Hermann Antal lemondása folytán az egye­temi kör elnökévé a 1. he­ly­kén tartott rend­kívüli közgyűlésen Schilling Lajos választatott meg, ki következő beszéddel foglalta el tegnap el­nöki székét:*) Uraim! Az elnöki szék fontossága s az egy sikere kötelességemmé teszik, hogy most idejében számot adjak önöknek azon elvekről, melyeknek világá­nál az „egyetemi kör“ ügyét s lényegét felfogom; szóval tájékoztassam önöket azon irányról, a­mely­ben állandólag igyekezni fogok bizalmuknak meg­felelni. Nem fogok önök elé merő új elveket ter­jeszteni, de igen­is olyanokat, melyeket korunk jobbjai változhatatlan igazságok gyanánt fogadnak el, melyeket nem lehet eléggé ismételni a végre, hogy folytonosan az emberek szemei előtt lebeg­jenek. Korunk feladata, mely felé legalább részle­gesen minden ember tör, az egyén képességeinek, hajlamainak kifejezése és érvényesítése. E czél, természeténél fogva, csak úgy érhető el, ha az egyén önön erejére támaszkodva keresi s a tár­sadalomtól csak segédkező szerepet vár. Ezen irányban és ezen czél elérésére látom ,egyetemi kör­­ünket megalakulva, e téren kell azt felvirá­goztatnunk. E czél keresésére nézve körünk kivá­lóan alkalmas, a­mennyiben az egyéniség kifejté­sére igen helyesen az önképzést választotta esz­közül s mint egylet, képe lévén a társadalomnak, az erők összetétele által igyekszik a feladat meg­oldásában segédkezni. Az önképzésről akarok szól­­lani körünkben. Ennek hatása kettős irányú: értelmi és er­kölcsi. A kettőt egymástól elválasztani igen ne­héz, a kettő összefüggése kitűnik azon elvből is, mely szerint értelmiségünk határozza meg erköl­­csiségünk fokát és viszont erkölcsiségünk mértéke értelmi tehetségünknek. A­mennyiben lehetséges azonban, külön tárgyalás alá veszem mindkettőt. Egyetemi polgárok vagyunk, naponként hall­juk tanáraink ajkairól, olvassuk könyvekben és hírlapokban a tudomány újabb és régibb remeke­it, az ismeretek megragadó tüneményeit, s igyek­szünk azokat minél pontosabban emlékünkbe vés­ni, sajátunkká tenni. De nagy hiba volna azt hin­ni, hogy az ismeretek puszta átvétele azokat va­lósággal tulajdon birtokunkká teszi; e puszta tény­kedés valódi tudományt nem adhat soha. Ki bá­­mulatraméltó ügyességgel képes elősorolni az is­mereteknek egész halmazát, anélkül, hogy azok felett valaha gondolkozott volna, nem végzett sok­kal nemesebb munkát, mint ki naphosszat fát vá­gott. Nem puszta szólam ez s nem méltatlan a figyelemre ; habár nem általános, de elterjedtebb hiba, mintsem gondolnék, oly hiba, mely keserű lelkiismeretlenség az embernek azon magasztos birtoka ellen, melyet független értelemnek neve­zünk. Nem elég, mondom, az ismereteket egysze­­rű­leg átvenni, azokat át is kell hasonlítani. Ezen áthasonlítás abban áll, hogy szemünkbe ötlő elve­ket és ismereteket, ha még olyan hangzatosaknak ha még olyan természetesnek is látszanak, gya­nús szemmel kisérve terjesszük saját józan eszünk itélőszéke elé, hozzunk fel ellenük minden le­hető vádat s védelmezzük az értelem minden ér­veivel. E művelet által, önzetlen részrehajlatlan­­sággal járva el, meggyőződésre teszünk szert, azon egyetlen eszközre, mely által valódi ismereteket állandólag biztosíthatunk magunk­nak. Azért adatott az értelem, hogy azt használ­juk; azért kívánjuk magunkban az embert tisztel­teim, mivel bírjuk az eszközt, mely által elvein­ket és cselekedeteinket igazolni tudjuk, mely ál­tal magunk vagyunk sorsunknak intézői. Elég bő tárház az értelem arra nézve, hogy a lehető meg­ismerés alapján önállók legyünk. Nem is lehet másként, ha csak el nem ismerjük, hogy az ember nem független önkormányzattal bíró tény, hogy az ember nem egyéb, mint gép. Minden ember­nek magának kell érvekkel igazolnia meggyőződé­sét, mert csak így lehet az az övé. Nem elég, hogy más gondolkozzék helyettünk, mert ebben az eset­ben valóban nem különböznénk az oktalan álla­toktól; így alaptalanok volnának azok a követel­mények, melyeket az egyén magának, mint egyén­nek, igényel, szabadságot, önkormányzatot, önbe­csülést, embertársainak tiszteletét; szóval, vége volna azon elvnek, mely szerint az egyén az ér­telmi erő adományánál fogva egy tiszteletremél­tó központá vállik. Csodálatos, hogy az emberek hajhászva az egyenlőséget, leginkább azt hanyagol­ják el, miáltal valóban egyenlők lehetnének ! (Folytatása kör.) hogy ön ezt nem azért tette, mint ha én a be­csületében megsértettem volna, hanem tette kény­­telenségből, mivel a nyilvánosság terén nem volt képes magát igazolni. — Azért pedig hogy ön beperelt, még nem ijedtem volna annyira meg, mint azon, a­midőn meghallottam, hogy ön a színházi álarc­osbálban, boros poharazás közt azt nyilvánította, hogy mennyire sajnálja családomat, mivel engem 5 évi börtönre fognak elítélni, azért hogy a gázgyár kezeléséről és titkairól írni bá­torkodtam. — Lássa­­, Zimmermann úr, ez öntől nem volt lovagias eljárás, hogy ön a világ előtt előre kihirdeti, hogy engem 5 évre fognak elítélni, az ilyen eseteknél nálunk Erdélyben az a szokás, hogy megvárjuk előbb a tekintetes törvényszék ítéletét és csak azután kiabálunk, és minthogy én becsületsértést el nem követtem, még az is megtörténhetik, hogy el sem fogok ítéltetni, és akkor önnek kell pirulnia. De én ezt még sem vehetem az úrtól rész néven, mivel hogy az úr idegen és szokásainkat meg nem ismeri és azon­felül boros poharak közt sokszor mond az ember olyanokat, a­melyekre másnap nem is emlékezik. Hogy pedig ön családom iránt fájdalmas saj­nálatát kifejezte, ez öntől igen szép, hanem erre nézve csak azt mondhatom önnek, hogy engem ne sajnáljon, sajnálja őn magamagát. — Hanem én igazán szívemből sajnálhatom az ön főnökét, a gázvilágítás vállalkozóját, hogy egy olyan em­berre bízta gázgyárának vezetését, a­ki nem hogy fogyasztó közönséget szerezne neki, hanem még a meglevőket is elidegeníti. Hanem J. Zimmermann úr! minthogy ön eljárásomat érteni nem tudja, ez csak annak tu­lajdonítható, mivel ön előtt ismeretlen még a magyar ember polgári kötelessége, elmondom te­hát én, figyeljen reá. Ok nélkül lépni vészes pályára, vakmerőség és hiúság; de midőn a közügy kivánja, akkor min­denre készen lenni, polgári kötelesség. S e köte­lesség parancsolja a valót és igazat nemcsak meg­ismerni, nemcsak szeretni és tisztelői, de bátor szívvel kimondani és pártfogolni is. Az elpalás­tolt való, s a pártfogás nélkül veszélybe sülyedt igaz, gyalázatára válik a városnak, melynek kö­rében az eset megtörtént. — Ezen oknál fogva arra kérem önt, hogy ne vegye tőlem rész né­ven, ha mindaddig nyugodni nem fogok, a med­dig a gázvilágitás ügye városunkban rendezve nem lesz: ez nekem polgári kötelességem, a mely­től engem visszaijeszteni nem lehet. — És azért engedje meg nekem, hogy jelenleg is intézhessek önhöz egy pár kérdést? A­mint hallom a múlt évben a nyári szín­házhoz bevezették a gázvilágítást, a­melyért 800 irtot fizettek,­­s midőn a bevezetés megtörtént, akkor vették észre, hogy világítani nem lehet csak felerészben, ön mindig biztatta az igazgatót egyik napról a másikra, míg végre bekerültek a téli színházba, — a színház igazgatója persze az okot nem tudhatta, hogy a nyári színház világí­tásához a főcsővezetéstől csak egy vékony föld­alatti csővezetés van, a­melyen nem nyomódha­­tik annyi gáz a lámpákhoz, a­mennyi oda szüksé­geltetik, tehát a bevezetésnél hiányzik az alap, és így mi marad jövendőre? mert így használni a világítást nem lehet,­­ tehát vagy nem lesz vi­lágítás gázzal a nyári színházban, és a 800 frt ok nélkül van kiadva, vagy a színház kénytelen lesz a főcsővezetéstől egy másik csővezetést lerakatni, a­mely legkevesebb 2000 írtba fog kerülni, a vagy­ pedig a gázvilágítási vállalkozó által látand­­ja hibáját és a csővezetést megteendi idejeko­rán a saját költségén. 2-8zor Ugyancsak a nyári szinház előtt fel­­állíttatott ön 5 kandelábert a város részére, és azért beadott a városnak egy számadást 1074 frtról, ott felszámít ön mindent még a kandeláber krinolinját is, ezen számadásra nézve a városi szerződés 6-ik §-sa értelmében a város tartozik egy kandaláberért krinolinostal együtt, minden darabért 24 frtot, tehát az 5 darabért 120 frtot fizetni. Legyen ön oly szíves és adjon ezekről az ille­tőknek kellő felvilágosítást, mert én azt hiszem, hogy ön ezeknél akarat­a ellen tévedett, mert azt nem teszem fel önről, hogy azon közmondás szerint cselekedett volna, hogy: Der Mensch probirt. Ezek után maradván, Kolozsvárit, 1875 jan. 14-én tisztelettel, Popini Nándor. A városi gázvilágitás ügyé­ben. Tisztelt Zimmermann Henrik úrhoz. Nagyon meg voltam szomorodva, midőn a „Magyar­ Polgár“1­9-ik számában azt olvastam, hogy ön engem a m. kir. törvényszéknél beperelt be­csületsértésért, vagy­is jobban mondva azért, hogy én oly vakmerő voltam és ki mertem a lap­ban írni, hogy a nemzeti színház rövid két év alatt 7972 frt 82 árral fizetett többet, mind a­mennyit az elfogyasztott gázért fizetnie kellett volna Higyje el t. Zimmermann úr, hogy ezért még ne­hezteltem volna önre, ha nem tudnám bizonyosan, I­ii. Dicq­ueuichet ajánljuk olvasóink, figyelnséb Örvendünk, hogy a közbizalom az egyetem egyik legszel­készültségü s komoly törekvésű tagját emelte az elnö székbe. Szerk. Külföldi vegyes hírek. *** Amadé exkirály nejének zavart lelki­állapotáról szóló hírt az „Opinione“ valótlannak nyilvánítja. — Németország harczba keveredett a karlistákkal, ez az értelme egy táviratnak, mely azt mondja, hogy a német hadi­hajó, „Nautilus ” ostrom alá fogta „Zarauzt“ és megszalasztotta a karlistákat. Ez visszatorlás akar lenni azon kalóz eljárás és támadásért, melyben a karlisták nem­rég a „Gusztáv“ nevű német hajót részesítette . Németország nem vette tréfára a dolgot, mert mint Bismarck lapja, a „Nord. Alig. Ztg.“ írja, követ­kező német hadi­hajók küldettek a spanyol vi­zekre: „Drache,“ „Komet“ „Delphia,“ „Auguszta,* „Luise,“ „Nautilus“ „Albatros“ és „Victoria.“ Te­

Next