Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-09-14 / 209. szám

IX. évfolyam. 209-élik szám. Kolozsvárit, 1875. kedd, szeptember 14 POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre.....................................16 ft. br. Félévre...........................................8 » » Egy negyedre............................ * a — » Egy hónapra ....................... 1 i­50 i k­ rS 91­4 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A l­y­c­e­u­m n­y­o­m­d­á­b it n. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki S­omokos-ház.­­J . L.t-£ HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmond sor ára, v­agy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 20 kr. Reclámok: hirfüzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 13. A főrendek a trónbeszédről. Általános feltűnést keltett a főrendeknek úgy felirati javaslata, mint ennek tárgyalása. Hetek óta arról volt szó, hogy a főrendek nagy vitára készülnek, a trónbeszédre készü­lő válaszfelirat tárgyalása alkalmával az el­lenzék nagy programmbeszédeket fog tartani. Mindebből nem történt semmi. Az egész fel­irati tárgyalás 15 perc­ alatt meg volt — vita nem is fejlődött ki. Ennek a meglepetésnek több oka van. A legfőbb az, hogy a főrendiház szabadelvű pártja a múlt héten szervezkedett és kitűnt, hogy a főispánokon és talán a szabadelvű­­párttal tartó főpapokon kívül, e párt 82 sza­vazat felett rendelkezik , hogy akár gyűlnek össze a távollevők, akár nem, annak biztos többsége van, így hát nemcsak, hogy semmi meglepetéstől nem kelle tartani, de megle­­p­e­t­é­s előkészítésére sem lehet­ nagy kedv az ellenzék részéről. A másik ok az, hogy a trónbeszéd nem ad semmi bölösség­t a támadásra, mert röviden és híven felemlíti azt a kérdést, a­minek megoldását már nemcsak a közvé­lemény, de egyenesen a szükség szabja meg és nem bocsátkozik sem fölösleges kérdések fejtegetésébe, sem idő előtti részletek elso­rolásába. Úgy, hogy lehet ugyan több kér­dést annak tartalmához adni és még inkább lehetne minden egyes kérdés fejtegetésébe bo­csátkozni , de mind a kettő idő előtti és így közvetlenül eredményre nem vezető do­log lenne. A harmadik oka annak, hogy a főrendek elvi vitát nem csináltak a felirat tárgyalásá­nál az, hogy a felirati javaslat készítői fel­fogták a trónbeszéd intenzióit, egyszerűen elő­sorolták, hogy mily fontosak azon kérdések, melyeket a trónbeszéd is elősorolt; kész­ségesen ajánlák fel törvényhozói köz­reműködésüket- és ezzel mintegy kimondák azt: ez a munka országgyűlés, ne beszéljünk addig sokat, míg a kormány előterjesztéseit nem látjuk. é­s ezzel nagyon jó példát adtak az alsó­háznak is. De midőn a felirati javaslat elősorolja a trónbeszéd által érintett kérdéseket, egyet részletesebben emel ki és ennek fejében nem reflektált öt kérdésre. A tüzetesebben kifej­tett kérdés: a főrendi ház rendezése. Ebben a történeti hagyományok és jogok tekintetbe vételét ajánlják a főrendek, midőn kí­vánják a főrendi ház oly reformját, hogy hivatásának megfelelhessen. Ez méltányos kívánság, ha túlnyomó rész az aristok­­ratikus elemeknek, illetőleg a magyar nagy­­bir­tokos osztálynak (bizonyos adókualificatió és számarány mellett) nem követeltetik. A főrendek felirata elfelejti érinteni: 1. a közigazgatás, 2. az igazságszolgáltatás, 3. a közmunkaügy, 4. a vallási, 5. a házassági viszonyok reformját, pedig ezeket még a szakkezetű trónbeszédben is feltalálhatjuk. A közigazgatási igazságszolgáltatási, és úgy, mint a vallási és házassági kérdések kerülése, valószínűleg egyenesen azért történt, hogy idő előtt elvi vita ne provokáltassék. Ezért nem volt felirati vita. Sőt pozitíve tudjuk, hogy a vallási és házassági kérdésekről volt szó az előtanácskozáson­ban, de minthogy a szath­mári püspök egyenesen annak kimondá­sát követelte, hogy e kérdéseket az ország­gyűlés ne tárgyalja, dr. Vay pedig egyenesen a kötelező polgári házasság követelését kíván­ta beigtatni, így a többség jobbnak látta e kérdéseket mellőzni, mintsem hogy egy­fe­lől hosszas idő előtti viták provokáltassanak, melyeknek gyakorlati eredménye csak évek múlva lenne és másfelől oly eszmék vétesse­nek fel a feliratba, melyek reakciót képeznének, ilyen a szathmári püspök indítványa, vagy még meg nem valósíthatók, ilyen a b. Vayé. Ezért jól tették a felirat szerkesztői, hogy „feledékenyek“ voltak és jól tették a főrendek, hogy — hallgattak. H. S. — Az igazságügyminisztériumban Cse­­meghi államtitkár több törvényjavaslat revisióját fejezte be, a­melyek a szünidő alatt a cultur- ministeriumban készültek, s az igazságügyminiszté­­riumhoz véleményadás végett küldettek át. E ja­vaslatok közt van egy a nazarénusok felekezetére s egy másik, a­mi legfontosabb, a polgári házas­ságra vonatkozó. A kormány javaslata a polgári házasságot nem mint általánosan kötelező, sem mint mindenki által szabadon igénybe vehető pol­gári intézményt, hanem csakis mint szükségbeli kisegítőt kívánja behozni. Viszonyainkhoz alkal­mazott némi kiterjesztéssel az osztrák Not­em­­lehe mintájára lesz alkotva. — A közigazgatás reformja. Tisza Kál­mán tövényjavaslatából a „N. P. J.“ újabban a következő részleteket közli: A megyei közgyűlés mellett, mely mint a törvényhatóság állandó képvi­selete évenként csak kétszer tart gyűlést, a főis­pán elnöklete alatt kis választmány fog működni, melynek hatáskörébe az egész közigazgatás fog tartozni, az autonóm és az átruházott. Ezen vá­lasztmány 18 tagból fog állani : 6 kinevezett ál­lami tisztviselőből és 12 a megyebizottság által választott tagból. Ez utóbbiak minden kijelölés nélkül titkos szavazás útján fognak választatni. Ezen választmány minden hónapban ülést tart a folyó ügyek elintézésére, de szükség esetén havon­ként többször is egybehívható. A kinevezett hiva­talnokok, kik e választmány tagjai lesznek, az ál­lami kormányzatot a közlekedés, vasútügy, adózás, közoktatás, posta és távirdakezelés terén fogják képviselni. A megyei alispán természetesen tagja lesz a választmánynak.­­ A képviselőház pénzügyi bizottsága szept. 10-én tarta meg első ülését. Ezt a,Hon a kö­vetkezőleg írja le: A pénzügyi bizottság Zsedényi Ede korelnöklete alatt, 13 tag jelenlétében, meg­alakult. Szavazattöbbséggel elnökké választatott: Csengery Antal; jegyzővé: Horváth Lajos. Csen­­gery egészségi szempontból, Horváth Lajos más bizottságban való elfoglaltsága miatt a bizalmat megköszönve, lemondanak. A bizottság új szava­zása után elnökké választá Zsedényi Edét, jegyző­vé : Ordódy Pált. Elnök köszönettel foglalta el ál­lását, noha sajnálatát fejezi ki, hogy e miatt tü­zetesebben a dolgokhoz nem szólhat. Széll Kálmán pénzügyminiszter üdvözli a bizottságot, kéri elné­zését gyarlóságai iránt és részrehajlatlan, buzgó közreműködését jelentő, hogy a budget kész, azt a ház közelebbi szétmenése előtt fogja előterjesz­teni; és ha egypár napig tanulmányozták a tagok, hozzá­kezdhetnek annak tárgyalásához az ország­gyűlési szünet alatt, hogy ha a ház összeül, ké­szen legyenek vele. Ekkor fogja a pénzügyi ad­­ministratióra vonatkozó reformjavaslatot előterjesz­teni. Hiszi, hogy a budgetet a szünet alatt be lehet fejezni. Horváth Lajos kéri ugyanakkor az 1874-iki zárszámadások kivonatát a tagok számára. Széll K. a sommázatot ígéri. — Zsedényi kérdi: a többi javaslat van-e szoros összefüggésben a bud­­gettel? Széli: az egyik összefügg azzal: ezt elő is fogja terjesztetni; a többi egymással függ or­ganice össze és azok külön fognak előterjesztetni. De ezek eredményét az 1876-ki budgetbe felvenni nem fogja. Ezek a budgettárgyalást nem akadá­lyozzák. Zsedényi: Tehát a budget előterjesztése után való nap fog a bizottság összeülni. Ezzel az alakuló ülés véget ért. — A delegátiók összehívására vonat­kozó királyi kéziratok a hivatalos lap szombati számában olvashatók. A gr. Andrássy Gyulához in­tézett királyi leirat a következőleg hangzik : Kedves gróf Andrássy ! A közös ügyek tár­­­gyalása czéljából a birodalmi tanács által az 1867. évi deczember hó 21-én kelt törvény értelmében megválasztott, a magyar országgyűlés által pedig az 1867. XII. t. sz. értelmében, az 1875-ik évre kiküldendő közösügyi bizottságokat a másolatban mellékelt kézirataimmal folyó évi szeptember 21-ére ts Bécsbe összehívtam; minélfogva megbízom önt hogy az illető előterjesztések megtétele iránt in­tézkedjék. Kelt Schönbrunnban, 1875. évi szeptember hó 7-én. Ferencz József, s. k. Andrássy, s. k. TARCZA. A FEKETESZEMÜ HERCZEGNŐ.*) (Egy ezredes naplójából.) Irta: K. PAPP MIKLÓS.­­ Egy hangverseny Varsóban. (Folytatás.) A maestro mosolyogva aludt. Álmában bi­zonyosan azt a feketeszemü herczegnőt látta. Ismét egy félóra telt el. A közönség — és pedig a legelőkelőbb közönség — a színházat minden részében meg­töltötte. A hangverseny ideje eljött, a közönség türelmetlenkedni kezdett, é s a maestro még mindig mosolyogva aludta a boldogok álmát. Az igazgató kétségbe volt esve, a titkárt félteni lehetett komolyan a megőrüléstől. A közönség zúgolódása tetőpontra hágott, 3/4­0-et ütött már! E pillanatban egy vágtató kocsi állott meg a színház előtt. Gróf T. a maestrot segí­tette ki belőle. Még mindig mosolygott. Midőn a színpadra felérkezett, nem tudta elgondolni, hogy mit jelentsenek azok a sava­nyú arczok ? Talán egy kicsit meg is késtem? naptárából !­Mutatvány a „Magyar Polgár“ 1876. évi A titkárnak keresni kellett a kifejezése­ket a válaszhoz. Végre a függöny felgördült. A maestro kilépett. Óriási füty fogadta a világ egyik legna­gyobb virtuózát. A maestro megértette ezt a fütytyöt,­­ de úgy tett, mintha nem vette volna észre. Elkezdett játszani. Szebben, nemesebb hévvel, igazibb lel­­kesültséggel még nem játszott soha! A közönség felviharzó tapssal fogadta. A maestro ezt a tapsot is értette, de úgy tett, mint a fittytyel , nem vette észre. És végig játszta csaknem pihenés nélkül az egész programm­ot. Óriási, talán emberfe­letti munka lett volna ez másnak, de ő e pillanatban nem érzett fáradtságot. Azok a koszorúk, melyek megjelenésére voltak szánva, most, hullottak lábaihoz. Nem nyúlt hozzájuk. A taps és viharos éljenzés nem akart szűnni. A maestro kilépett még egyszer a szín­padra, s eléjött egészen. Látszott hogy szó­­lalni akar. A vihar elcsöndesült egy percz alatt. — Uraim! Önök az imént kifütyültek késedelmemért, megbüntettek, hogy elfeled­keztem a lengyel vendégszeretet között kö­telességemről; ime most én adom vissza a kölcsönt, s önöknek meg kell tőlem hallgat­­niok egy lengyel dalt. Az ördög elszabadult lánczairól! A közönséget magánkívül ragadták e szavak. Tíz perczig nem lehetett elkezdeni e já­tékát. A taps nem akart szűnni. A bokréta még egyre hullott, de a maestro nem látta, nem hallotta. De mégis! Egy kis virágcsokor épen a zongora billentyűire hullott. Midőn a kezébe vette, reá ismert. Az­nap a herczegné viselte. Frakkja szárnyába szúrta ezt az egyet, s elkezdette játszani a lengyel h­g­m­nust. Akkoriban az nagyon tiltott portéka volt Var­sóban. A rendőrség haja szála az ég felé ál­lott rémületében. Ez hallatlan vakmerőség volt! Varsó népe ilyen boldog nem volt régen, mint e pillanatban. A közönség mint egy ember úgy állott fel, és állva hallgatta végig, a­míg a maes­tronak tetszett játszani. A rendőrség kényte­­lenségből jó képet csinált a dologhoz, de a maestronak mégis azt a jó tanácsot adták , hogy jó lesz reggel elhagyni Varsót. Csak addig várt, míg azt a levelet át­vette. A hervadt bokréta akkor is ott volt a trükkja szárnyában. Futott aztán Szentpéter­várra vele. ____ II. A feketeszemü herczegnő. A mestronak szentpétervári első fellépte minden várakozáson felül sikerült. Az oroszok csakugyan felmelegedtek. A főúri körökben valóságos művészi láz támadt. A helyek mesés magas árakon foglal­tattak le előre, úgy, hogy a­ki hangverseny napján jött arra a gondolatra, hogy egy „jó hely“ után tudakozódjék, az el nem tudta gondolni, hogy mit nevetnek rajta az em­berek ? Pedig hát nevethettek. Egy „jó hely“ valóban egész capitalist ért meg, egy igazi orosz gentleman pedig még ezért sem adja oda senkinek a helyét. * Az egész aristocrátia jelen volt, sőt ma­ga a czár is tüntetett a mester mellett, ki­hajolt páholyából s úgy adott jó példát. Ez olyan kritika mely ellen nem lehetett czáfola­­tot irni. A szinházban jelen volt D—11' herczeg is nejével. A ragyogó fekete szemeket a mae­stro azonnal felismerte. Nem is nézett oda a zongora billentyűire, hanem abból a be­szédes arcából merítette ihlettségét. A műso­­rozat minden darabja rendkívüli tetszést ara­tott, s az oroszok teljesen meg voltak hódítva e várostól együtt. Az első szü­net után megjelent a czár szárnysegédeinek egyike, s jelentette a maestro­nak, hogy ő felsége páholyába várja az est hősét. Midőn ott L* megjelent, az egész szín­ház közönsége dörgő „Hurrah !“-ba tört ki minden udvari etiquettet félre téve. A czár nagyon leereszkedő jókedvében volt, kezet szorított a mesterrel s elhalmozta dicsére­tével. Midőn L* visszatért a színpadra, egy má­sik látogatót jelentettek be neki. Duff herczeg volt, ki minden hosszasabb teketóriák nélkül katonás rövidséggel csinálta meg az ismerkedést, s felkérte a maestrot, hogy Szentpétervároni mulatozása alatt minél

Next