Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1875-12-08 / 281. szám
IX. évolyam. rS *? előfizetési Egész évre . • • • Félévre................... Egy negyedre . . . Egy hónapra . . FELTÉTELEK. . ... 16 fi. — . . . . 8 „ ... 4 .... 1950 281-dik szám. Kolozsvárit, 1875. szerda, deczember 8. POLITIKAI NAPILAP. IS SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleld Domokos-ház. s1 . HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 85 ki. Reclámok: bírfttzérbe soronként 1 írt. _______________________________________111 KOLOZSVÁR, DECZEMBER 7. A magyar rente-kölcsön. 1. A magyar évjáradék-kölcsön megköttetett! A leghatalmasabb európai bankárcsoport vállalkozott arra, hogy a magyar rentet az európai pénzpiacra bevezesse. Ez nagy jelentőségű tény, sőt pénzügyeinkben is nagy fordulatot jelez. Mert minden konsolidált európai államnak adósságaiból úgy a törlesztés, mint sorsolás útján való visszafizetés, annál inkább a rövid idő alatt megtérítendő, vagy épen hypotherális biztosítékokkal terhelt kölcsönök ki vannak küszöbölve. Egy állam hitele nem olyan, mint a magánosoké, ezek a visszafizetésre helyezik a fősúlyt, az államnak, minthogy minden nemzedéknek megvannak tartozásai és kötelességei, a visszafizetés nem áll érdekében vagy legalább nem úgy, hogy idő bezszabott, kötelességszerű legyen az, mert ez oly kényszerrel van összekötve, mely olykor a legkedvezőtlenebb hiteles pénzviszonyok között terheli az államot, tehát nemcsak nagy terheltetéssel, de egyszersmind a pénzügyek folytonos megzavarásával is jár. Márpedig mi minden kölcsönünket, sőt a földtehermentesítési terhet is, az államélethez mérten igen rövid időre szabott törlesztési tervekre fektetők, sőt legutóbbi kölcsönünket, egy nagy összegben (153 millió) 5 év alatt visszafizetendő lebegő adósság alakjában köték meg és e mellett az állami hitel utolsó refugiuma, csak keleten divatos elzálogosításhoz is folyamodtunk. Mindez nemcsak nagy terheltetéssel járt, de államhitelünket is a legkedvezőtlenebb körülmények közé helyező és úgyszólván „Causa causans“ lett, mely mindig terhesebbé tette egyfelől állami kiadásunkat, és másfelől épen ezek növekedése folytán mindig újabb kölcsönöket és ezek mindig terhesebb feltételeket vontak maguk után. úgy, hogy ha már az első vasúti kölcsön rente alakjában köttetik, ha az 5—8 millióra emelkedő törlesztési teher, ha ez ideiglenes adósságok, melyek a pénzkészlet hiányát voltak pótlandók és ha a 153 milliós kölcsön, lebegő adósság alakjában közbe nem jő, állampénzügyeinket sokkal kevesebb teherrel rendeztük volna. Mert ne felejtsük el, hogy az államhitelben a törlesztési kötelezettség nem hogy előnylenne (amennyiben az évi terhet nem folyó kiadással, hanem rendkívüli járulékokkal terheli) de folytonosan az államhitel gyengülésére és a pénzügyek megszilárdulásának akadályozására vezet. Míg másfelől: ha ezek rendben vannak és ez alapon azok megszilárdulnak, a rente-vásárlás minden államnak hatalmában van. Tehát még az sem áll, hogy a törlesztés lenne örökre elhalasztva, mert pl. Anglia sokkal több adósságot törlesztett, mint bármelyik európai állam, és rente-adóssága van. Ezekből kitűnik, hogy mi jelentősége van az új kölcsönnek, melynek első részlete, mint értesülünk 40 és a második szintén 40 millió, optió mellett. Csak enynyire van kötelezve a Rotschild-consortium , de a rentenek épen az az előnye, hogy ha egyszer meghonosodott, akkor fokozatosan keresztül lehet vinni vele bármely hitelműveletet, mert az alaptervnek és kölcsön eszméjének többé nem kell megszerezni a piaczot, az meg van nyitva és a hitel —, valamint a pénzpiacz — viszonyaitól függ az, hogy mekkora összegben legyen az realizálva. Hogy az angol pénzügyminiszter hogyan manipulálja az angol rentet vagy az exchiquierbillt — azt csak számadásaiban tünteti ki; hogy az 1868-iki felhatalmazás folytán, az osztrák pénzügyminiszter mennyi rentet realizáljon, arra külön alkudoznia nem kell. A rente-kölcsön természetes előnye az, hogy a törvényhozás megszabja a czélt és összeget, mely arra fordítandó, de nem kell folytonos új kölcsönműveletekkel és új provisiókkal (amik teszik valóban drágákká a kölcsönöket) megvásárolni a realizálást. Ezért tartjuk nagy jelentőségűnek az új magyar kölcsön eszméjét. Tervéről és módozatairól közelebbről. H. S. — A közigazgatási bizottság beterjesztette jelentését a képviselőháznak. A közigazgatási törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben, némely módosításokkal, miket a bizottság tárgyalásai alkalmából hűségesen közöltünk, a bizottság elfogadta. A jelentés általános része így hangzik: „A bizottságnak nem lehet czélja jelentése keretében a törvényjavaslathoz csatolt s általa is helyeselt kimentő miniszteri indokolás ismétlésébe bocsátkozni, s e helyütt csakis azon meggyőződésének kíván kifejezést adni, hogy a törvényjavaslatnak elfogadása mélhatlanul közigazgatásunk javulását fogja maga után vonni, főképen azon okból, mert a különböző közigazgatási ágak képviselőit egy testületbe gyűjtvén össze, közigazgatási szervezetünk egyes, tényezőinek öszhangzatos, egymást támogató működését fogja biztosítani. A bizottság az önkormányzati jogokat a fejlettebb államélet követelményeivel , a közigazgatás fokozottabb igényeivel szerencsésen látja kiegyeztetve e javaslatban, az önkormányzatot egyfelől lényegében, nemcsak hogy nem csorbítja, de bővíti azt, mert keretébe von oly teendőket is, melyek eddig onnét ki voltak zárva, másfelől azonban biztosítékot nyújt az iránt, hogy az ügyek megbízhatóbban és sok tekintetben gyorsabban láttassanak el s az önkormányzat keretében az állam érdekei is kellőleg megóvassanak. Az állam szakközegei a társadalom független elemeivel együttesen hatnak a közigazgatás menetére, s míg egyrészről az administrate folytonossága biztosítva van, másrészről az önkormányzat teljesebbé és valódibbá, az ellenőrzés pedig közvetlenebbé és hatékonyabbá válik, s mindezekben pedig eredményezi azt, hogy a központosítás természetszerűen absorbeáló irányzata meg ne zsibbaszthassa az életképes autonómia egészséges fejlődését, s az önkormányzat túlkapásai ne lehetlenítsék az államélet egyik kiváló feladatát: a szerves közigazgatást.“ TARCZA: „Lapok Petőfi Sándor naplójából." (Vége.) Republicans vagyok lelkestől, testestül, az voltam, mióta eszmélek, az leszek végső lehelletemig. Ezen tántorithatlanságom, mely soha egy pillanatig sem rendült meg, ez adta ifjú kezembe a koldusbotot, mit évekig hordoztam, és ez adja most férfikezembe az önbecsülés pálmáját. Azon időben, mikor a lelkeket vették és jó drágán fizették, mikor egy alázatos görnyedés megalapított jövendő volt, én messze kerültem a vásárt, és senki előtt még csak fejemet sem billentettem meg, hanem álltam egyenes fővel, s fáztam és éheztem. Lehetnek ékesebb, nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtlenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és írtam azt, amire lelkem istene ösztönözött, lelkem istene pedig a szabadság. Az utókor mondhatja rólam, hogy rosz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember voltam, ami egy szóval annyi, mint republikánus, nem az a fő jelszava, hogy „le a királylyal“, hanem a „tiszta erkölcs“ ! Nem a széttört korona, hanem megvesztegethetlen jellem, szilárd becsületesség a respublika alapja . . . e nélkül ostromolhatják a trónt, mint titánok az eget, és lefognak benneteket menykövezni, ezzel pedig leparitytyázzátok a monarchiát, mint Dávid Góliátot! Republikánus vagyok vallásosságból is, monarchia emberei nem hiszik, vagy gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását és ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom, miként fejlődik, látom az utat, melyen megy, ő lassan halad, minden száz vagy néha ezer esztendőben tesz egy lépést, de miért sietne ? hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság Most újra emeli lábát, hogy egyet lépjen ... a monarchiából a respublikába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével megátkozzon és megsemmisítsen ? Nem leborulok méltóságom színe előtt, fölkelek megáldva, belefogózom bíbor palástjába, és követem dicsőséges nyomdokát. Pest, április 21. 1848. Nagy péntek napja ! . . . Röpülj át 113 esztendőt, emlékezetem, röpülj le a Balkán havasokon túl déli Törökországba, a Propontis partjára vidd magaddal a könyet, mely sötét szárnyadra esett szememből, és hullasd azon férfi kezére, ki akkor és ott szűnt meg élni. Ez nagy férfi volt, és az ő keze szent; megszentesítette a szabadság kardja, melyet évekig villogtatott. Mennyit küzködött, mennyit küzködött, de sikertelenül, mert várhatni-e ott sikert, hol a barát áruló s a haza részvétlen? Kiesett kezéből a kard, s a hősből földönfutó lett, és mig otthon csalárd barátja a hazaárulás dúsgazdag dijából lakomázott, addig ő a számüzöttségben ette a kegyelem kenyerét. Ma száztizenhárom esztendeje, hogy meghalt, s várjon van-? széles e hazában, széles e világon kívülem ember, kinek eszébe jut, hogy a mai nap e hős halála napja? Oh Rákóczii. .. Pest, április 22. 1848. Vígan vagyunk ! — Keresem uj törvényeinkben azt, hogy a magyar katonaság a magyar alkotmányra fölesküdjék, s nem találom. Átolvasok minden törvényczikket .... nincs ... se hite, se hamva. Kinek a hibája, kinek a bűne, hogy ez kimarad ? Egyébiránt isten neki, nem nagy baj ; ha most megesküdnék vagy megesküdt volna is a katonaság, nemsokára újra kellene esküdnie, mert nemsokára uj alkotmányunk lesz. Eddig toldoztunk foldoztunk, s ez hiába való vesződség volt, mely elavult köntösünket legfőbb csak tarkábbá tette, de tartósabbá nem; nekünk egészen uj ruha kell, hogy becsülettel léphessünk a nemzetek sorába, honnan kimaradtunk. És ezen uj ruhát meg fogjuk kapni. Alkotmányunkban még igen sok igazságtalanság van, most pedig azon időket éljük, melyben minden igazságtalanság szétfoszlik, mint a felhő, az igazság napja besüti a világot! A katonaság föl nem esketésénél nagyobb annak a külföldrőli haza nem hivatása. A szabad magyar nemzet katonái még most is ott vannak Olaszországban, egy sorban a szabadság hóhéraival. A minisztérium eziránt talán még egy lépést sem tett, egy hangot sem adott. Jobban becsülöm őket, hogysem ebbeli tétlenségüket hazafiatlanságra magyarázzam, de minden esetre erélytelenség tőlök, s az erélytelenség igen sokszor kártékonyabb és igy kárhoztatandóbb a hazafiatlanságnál. Ha bizik a minisztérium a nemzetben, úgy lépjen föl a nemzet nevében teljes erélylyel, ha pedig nem bizik a nemzetben, úgy hogy merte magára vállalni oly ország vezetését, amelyre saját hite szerint nem támaszkodhatik, de legyen meggyőződve a minisztérium, hogy amint mi bízunk ő benne, úgy bízhatik ő is mi bennünk, mi nem fogjuk őt sem hűtlen, sem gyáván elhagyni, míg a haza boldogságának és dicsőségének zászlaját viszi előttünk. A magyar nemzet fölébredt, fölemelte fejét a párnáról . . már e mozdulatában is milyen erőt fejtett ki! ... mit nem várhatunk tőle, ha talpon terem ! ... ne féljetek rókák ellen ereszteni azon gladiátort, ki egykor a világ circusában oroszlánokkal küzdött és diadalmaskodott ! A minisztérium legelső kötelessége katonáinkat visszaszerezni Olaszországból. Míg ezt meg nem teszi, semmit sem tett. Nekünk szükségünk van rájuk, mert minden oldalról fenyegetnek, minden pillanatban készen kell lennünk kül- és belháborúra. Sem egyik, sem másik nem lesz képes megsemmisíteni bennünket, hiszem istenem, a magyarok istenét , de egyik is másik is fájdalmas sebeket üthet rajtunk, pedig már eddig is annyi sebet és sebhelyet mutathatunk, hogy megérdemeljük a hős és a martyr nevet. De vissza kell hini katonáinkat, ha semmi szükségünk nem volna is rájuk. Szivünk vére, mely szivükből az olasz téldre hull; azon vér pedig, mit ők az olaszok szivéből ontanak. Ábel-vér, mely bosszúért kiált fel az istenhez az égbe, boszúért a magyar nemzet fejére, hogy eszközül adta magát a hazugság kezébe az igazság ellen. Jaj nekünk ! Ha majd a szabadság közösen elfogadott istenség lesz, (és maholnap az lesz,) oda állanak a nemzetek oltára elébe, hogy az áldást elfogadják tőle, ott fognak állani hófehér ruhában; de mi nem léphetünk oda, mert a mi ruháinkon fekete foltok lesznek, az olasz háború szégyenfoltjai. És előbb megtöltik a Daoaidák a feneketlen hordót, mint mi lemoshatjuk e foltokat. Egy pillanatunk sincs veszteni való, mindenik nap egy ilyen lemoshatatlan pecsét rajtunk. Gondolják meg ezt a miniszterek, gondolják meg, hogy felelősek, felelősek pedig nem csak a jelennek, hanem a jövendőnek is, a történetnek. A történeti . . • ha sírjok kövére a rettentő biró szigorú keze sötét fátyolt borit, azt onnan többé a mindenható isten sem szakíthatja le! '10. Jövő számunk a közbeeső szent ünnep miatt pénteken jelenik meg. Melyik jobb itt ? A román tankönyvek ügye nagy port vert és ver jelenleg is fel a román sajtóban , a társadalomban nem különben. A sajtóban a román tankönyvek kitiltása által a népboldogítók a kormány szabadelvűségét vonják kétségbe s kiáltják, hogy ennél zsarnokabb kormány nincs. A közéletben az egyes agitátorok lépnek fel és kürtölik, hogy a magyar kormány a román nép rendszeres tönkretevésére dolgozik s mindkét helyen a kormánypárti férfiak szemére vetik, ime minő zászló alatt küzdenek ;ime milyen kormányt támogatnak, olyant, mely nem ismer könyörület a román néppel szemben s úgy tüntetik fel ezen egyéneket, mintha azok saját népük érdekei ellen dolgoznának ; saját vérük ellen forgatnának fegyvert. A vád súlyos, de alapjában olyan, mely nem állja ki a komoly gondolkozásnak kritikáját, olyan, mely nem ütközik a kormánypárti férfiak szabadelvűségébe, hazafiságába s népszeretetébe. Tény, hogy több román tankönyvet tiltott el a kormány a közhasználatból s tény, hogy a jelenlegi kormány e tekintetben erélyesebben lépett fel, mint bármelyik más. E fellépés azonban csak megnyugtatásunkra szolgál, illetőleg a nyilt fellépés hátrányára és magatartására a kormánynak nem szolgálhat. Egy ily nyílt, őszinte, hazafias fellépés minden alkalommal dicséretre méltó. Ha figyelemmel kísérjük a román tankönyvek szerkesztőinek működését, nyilván az fog szemünkbe ötleni, hogy ők a román ifjúságot egészen más, minden történelmi alapot nélkülöző szempontból akarják felnevelni ; jelesen lépten-nyomon azon voltak és vannak, hogy ezen ifjúság a haza történelmes földirata tekintetében egészen más fogalmakkal bírjon, mint hazánk többi népei, miáltal lehetővé tétessék az is, hogy hazánk népei között a folytonos nemzetiségi súrlódás megádandósitása ék s a rég óhajtott egyetértés soha ne létesülhessen. A román földirati tankönyvek szerint Erdély máig is Daciának neveztik s hazánk nem megyékből, hanem Erdély, Bánát stb. részekből áll, s melyek azért válnak el igy, mert román, magyar vagy németek által lakatnak. A román földiratok szerint a román nép tulajdonképen a legnagyobb területet lakja, a mely kizárólag az övé volt s a magyar által erőszakkal lett attól megfosztva.