Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-12-08 / 281. szám

IX. évolyam. rS *? előfizetési Egész évre . • • • Félévre................... Egy negyedre . . . Egy hónapra . . FELTÉTELEK. . ... 16 fi. — . . . . 8 „­­ ... 4 .­­... 1­9­50 281-dik szám. Kolozsvárit, 1875. szerda, deczember 8. POLITIKAI NAPILAP. IS SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A l­y­c­e­u­m nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleld Domokos-ház. s1 . HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények.­­ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 85 ki. Reclámok: bírfttzérbe soronként 1 írt. _______________________________________111 KOLOZSVÁR, DECZEMBER 7. A magyar rente-kölcsön. 1. A magyar évjáradék-kölcsön megkötte­tett! A leghatalmasabb európai bankárcso­port vállalkozott arra, hogy a magyar rentet az európai pénzpiac­ra bevezesse. Ez nagy je­lentőségű tény, sőt pénzügyeinkben is nagy fordulatot jelez. Mert minden konsolidált eu­rópai államnak adósságaiból úgy a törlesztés, mint sorsolás útján való visszafizetés, annál inkább a rövid idő alatt megtérítendő, vagy épen hypotherális biztosítékokkal terhelt köl­csönök ki vannak küszöbölve. Egy állam hi­tele nem olyan, mint a magánosoké, ezek a visszafizetésre helyezik a fősúlyt, az állam­nak, minthogy minden nemzedéknek megvan­nak tartozásai és kötelességei, a visszafizetés nem áll érdekében vagy legalább nem úgy, hogy i­d­ő b­e­z­s­z­ab­o­tt, kötelességszerű le­gyen az, mert ez oly kényszerrel van össze­kötve, mely olykor a legkedvezőtlenebb hitel­es pénzviszonyok között terheli az államot, tehát nemcsak nagy terheltetéssel, de egy­szersmind a pénzügyek folytonos megzavarásá­val is jár. Már­pedig mi minden kölcsönünket, sőt a földtehermentesítési terhet is, az államélet­hez mérten igen rövid időre szabott törlesz­tési tervekre fektetők, sőt legutóbbi kölcsönün­ket, egy nagy összegben (153 millió) 5 év alatt visszafizetendő lebegő adósság alakjában köték meg és e mellett az állami hitel utolsó refugiuma,­­ csak keleten divatos elzálogosí­táshoz is folyamodtunk. Mindez nemcsak nagy terheltetéssel járt, de államhitelünket is a legkedvezőtlenebb kö­rülmények közé helyező és úgy­szólván „Cau­sa causans“ lett, mely mindig terhesebbé tet­te egyfelől állami kiadásunkat, és másfelől épen ezek növekedése folytán mindig újabb kölcsönöket és ezek mindig terhesebb feltéte­leket vontak maguk után. úgy, hogy ha már az első vasúti kölcsön rente alakjában kötte­tik, ha az 5—8 millióra emelkedő törlesz­tési teher, ha ez ideiglenes adósságok, me­lyek a pénzkészlet hiányát voltak pótlandók és ha a 153 milliós kölcsön, lebegő adósság alakjában közbe nem jő, állampénzügyeinket sokkal kevesebb teherrel rendeztük volna. Mert ne felejtsük el, hogy az államhitel­ben a törlesztési kötelezettség nem hogy előny­­lenne (a­mennyiben az évi terhet nem folyó kiadással, hanem rendkívüli járulékokkal ter­heli) de folytonosan az államhitel gyengülésé­re és a pénzügyek megszilárdulásának akadályo­­zására vezet. Míg másfelől: ha ezek rend­ben vannak és ez alapon azok megszilárdul­nak, a rente-vásárlás minden államnak hatal­mában van. Tehát még az sem áll, hogy a törle­sztés lenne örökre elhalasztva, mert pl. Anglia sokkal több adósságot törlesztett, mint bármelyik európai állam, és rente-adóssá­­ga van. Ezekből kitűnik, hogy mi jelentősége van az új kölcsönnek, melynek első részlete, mint értesülünk 40 és a második szintén 40 mil­lió, optió mellett. Csak enynyire van kötelez­ve a Rotschild-consortium , de a rentenek épen az az előnye, hogy ha egyszer megho­nosodott, akkor fokozatosan keresztül lehet vinni vele bármely hitelműveletet, mert az alaptervnek és kölcsön eszméjének töb­bé nem kell megszerezni a piaczot, az meg van nyitva és a hitel —, valamint a pénz­pi­­acz — viszonyaitól függ az, hogy mekkora összegben legyen az realizálva. Hogy az angol pénzügyminiszter hogyan manipulálja az an­gol rentet vagy az exchiquierbillt — azt csak számadásaiban tünteti ki; hogy az 1868-iki felhatalmazás folytán, az osztrák pénzügymi­niszter mennyi rentet realizáljon, arra külön alkudoznia nem kell. A rente-kölcsön természetes előnye az, hogy a törvényhozás megszabja a czélt és összeget, mely arra fordítandó, de nem kell folytonos új kölcsönműveletekkel és új provisiókkal (a­mik teszik valóban drágákká a kölcsönöket) megvásárolni a realizálást. Ezért tartjuk nagy jelentőségűnek az új magyar kölcsön eszméjét. Tervéről és módozatairól közelebbről. H. S. — A közigazgatási bizottság beterjesz­tette jelentését a képviselőháznak. A közigazgatá­si törvényjavaslatot általánosságban és részletei­ben, némely módosításokkal, miket a bizottság tárgyalásai alkalmából hűségesen közöltünk, a bi­zottság elfogadta. A jelentés általános része így hangzik: „A bizottságnak nem lehet czélja jelen­tése keretében a törvényjavaslathoz csatolt s ál­tala is helyeselt kimen­tő miniszteri indokolás is­métlésébe bocsátkozni,­­ s e helyütt csakis azon meggyőződésének kíván kifejezést adni, hogy a törvényjavaslatnak elfogadása mélhatlanul közigaz­gatásunk javulását fogja maga után vonni, főké­pen azon okból, mert a különböző közigazgatási ágak képviselőit egy testületbe gyűjtvén össze, közigazgatási szervezetünk egyes, tényezőinek ösz­­hangzatos, egymást támogató működését fogja biz­tosítani. A bizottság az önkormányzati jogokat a fej­lettebb államélet követelményeivel , a közigazga­tás fokozottabb igényeivel szerencsésen látja ki­egyeztetve e javaslatban, az önkormányzatot egy­felől lényegében, nemcsak hogy nem csorbítja, de bővíti azt, mert keretébe von oly teendőket is, melyek eddig onnét ki voltak zárva,­­ másfelől azonban biztosítékot nyújt az iránt, hogy az ügyek megbízhatóbban és sok tekintetben gyorsabban láttassanak el s az önkormányzat keretében az ál­lam érdekei is kellőleg megóvassanak. Az állam szakközegei a társadalom függet­len elemeivel együttesen hatnak a közigazgatás menetére, s míg egyrészről az administrate foly­tonossága biztosítva van, másrészről az önkor­mányzat teljesebbé és valódibbá, az ellenőrzés pe­dig közvetlenebbé és hatékonyabbá válik, s mind­ezekben pedig eredményezi azt, hogy a központo­sítás természetszerűen absorbeáló irányzata meg ne zsibbaszthassa az életképes autonómia egész­séges fejlődését, s az önkormányzat túlkapásai ne lehetlenítsék az államélet egyik kiváló feladatát: a szerves közigazgatást.“ TARCZA: „Lapok Petőfi Sándor naplójából." (Vége.) Republicans vagyok lelkestől, testestül, az voltam, mióta eszmélek, az leszek végső lehelle­temig. Ezen tántorithatlanságom, mely soha egy pillanatig sem rendült meg, ez adta ifjú kezembe a koldusbotot, mit évekig hordoztam, és ez adja most férfikezembe az önbecsülés pálmáját. Azon időben, mikor a lelkeket vették és jó drágán fi­zették, mikor egy alázatos görnyedés megalapított jövendő volt, én messze kerültem a vásárt, és senki előtt még csak fejemet sem billentettem meg, hanem álltam egyenes fővel, s fáztam és éheztem. Lehetnek ékesebb, nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtlenebbek nin­csenek, mert soha lantomnak egy hangját, tol­lamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és írtam azt, a­mire lelkem istene ösz­tönözött, lelkem istene pedig a szabadság. Az utó­kor mondhatja rólam, hogy rosz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű em­ber volt­am, a­mi egy szóval annyi, mint republi­kánus, nem az a fő jelszava, hogy „le a király­lyal“, hanem a „tiszta erkölcs“ ! Nem a széttört korona, hanem megvesztegethetlen jellem, szilárd becsüle­tesség a respublika alapja . . . e nélkül ostromol­hatják a trónt, mint titánok az eget, és lefognak benneteket menykövezni, ezzel pedig leparitytyáz­­zátok a monarchiát, mint Dávid Góliátot! Republikánus vagyok vallásosságból is, monarchia emberei nem hiszik, vagy gátol­­ni akarják a világszellem fejlődését, haladását és ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokon­ként fejlődik a világszellem, látom, miként fejlő­dik, látom az utat, melyen megy, ő lassan ha­lad, minden száz vagy néha ezer esztendőben tesz egy lépést, de miért sietne ? hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság Most újra emeli lábát, hogy egyet lépjen ... a monarchiából a respublikába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével meg­átkozzon és megsemmisítsen ? Nem­­ leborulok méltóságom színe előtt, fölkelek megáldva, bele­­fogózom bíbor palástjába, és követem dicsőséges nyomdokát. Pest, április 21. 1848. Nagy péntek napja ! . . . Röpülj át 113 esztendőt, emlékezetem, rö­pülj le a Balkán havasokon túl déli Törökország­ba, a Propontis partjára vidd magaddal a könyet, mely sötét szárnyadra esett szememből, és hul­lasd azon férfi kezére, ki akkor és ott szűnt meg élni. Ez nagy férfi volt, és az ő keze szent; meg­­szentesítette a szabadság kardja, melyet évekig villogtatott. Mennyit küzködött, mennyit küzkö­­dött, de sikertelenül, mert várhatni-e ott sikert, hol a barát áruló s a haza részvétlen? Kiesett kezéből a kard, s a hősből földönfutó lett, és mig otthon csalárd barátja a hazaárulás dúsgazdag dijából lakomázott, addig ő a számüzöttségben et­te a kegyelem kenyerét. Ma száztizenhárom esz­tendeje, hogy meghalt, s várjon van-? széles e ha­zában, széles e világon kívülem ember, kinek eszé­be jut, hogy a mai nap e hős halála napja? Oh Rákóczii. .. Pest, április 22. 1848. Vígan vagyunk ! — Keresem uj törvényeink­ben azt, hogy a magyar katonaság a magyar alkot­mányra fölesküdjék, s nem találom. Átolvasok minden törvényczikket .... nincs ... se hite, se hamva. Kinek a hibája, kinek a bűne, hogy ez kimarad ? Egyébiránt isten neki, nem nagy baj ; ha most megesküdnék vagy megesküdt volna is a katonaság, nemsokára újra kellene esküdnie, mert nemsokára uj alkotmányunk lesz. Eddig toldoztunk foldoztunk, s ez hiába való vesződség volt, mely elavult köntösünket legfőbb csak tarkábbá tette, de tartósabbá nem; nekünk egészen uj ruha kell, hogy becsülettel léphessünk a nemzetek sorába, honnan kimaradtunk. És ezen uj ruhát meg fogjuk kapni. Alkotmányunkban még igen sok igazságta­lanság van, most pedig azon időket éljük, melyben minden igazságtalanság szétfoszlik, mint a felhő,­­ az igazság napja besüti a világot! A katonaság föl nem esketésénél nagyobb annak a külföldrőli haza nem hivatása. A szabad magyar nemzet katonái még most is ott vannak Olaszországban, egy sorban a szabadság hóhérai­val. A minisztérium eziránt talán még egy lépést sem tett, egy hangot sem adott. Jobban becsülöm őket, hogysem ebbeli tétlenségüket hazafiatlanság­­ra magyarázzam, de minden esetre erélytelenség tőlök, s az erélytelenség igen sokszor kártéko­nyabb és igy kárhoztatandóbb a hazafiatlanságnál. Ha bizik a minisztérium a nemzetben, úgy lép­jen föl a nemzet nevében teljes erélylyel, ha pe­dig nem bizik a nemzetben, úgy hogy merte ma­gára vállalni oly ország vezetését, a­melyre saját hite szerint nem támaszkodhatik, de legyen meg­győződve a minisztérium, hogy a­mint mi bízunk ő benne, úgy bízhatik ő is mi bennünk, mi nem fogjuk őt sem hűtlen, sem gyáván elhagyni, míg a haza boldogságának és dicsőségének zászlaját viszi előttünk. A magyar nemzet fölébredt, föl­emelte fejét a párnáról . . már e mozdulatában is milyen erőt fejtett ki! ... mit nem várhatunk tőle, ha talpon terem ! ... ne féljetek rókák el­len ereszteni azon gladiátort, ki egykor a világ circusában oroszlánokkal küzdött és diadalmasko­dott ! A minisztérium legelső kötelessége katoná­inkat visszaszerezni Olaszországból. Míg ezt meg nem teszi, semmit sem tett. Nekünk szükségünk van rájuk, mert minden oldalról fenyegetnek, minden pillanatban készen kell lennünk kül- és belháború­­ra. Sem egyik, sem másik nem lesz képes meg­semmisíteni bennünket, hiszem istenem, a magya­rok istenét , de egyik is másik is fájdalmas sebe­ket üthet rajtunk, pedig már eddig is annyi sebet és sebhelyet mutathatunk, hogy megérdemeljük a hős és a martyr nevet. De vissza kell hini katonáinkat, ha semmi szükségünk nem volna is rájuk. Szivünk vére, mely szivükből az olasz téldre hull; azon vér pe­dig, mit ők az olaszok szivéből ontanak. Ábel-vér, mely bosszúért kiált fel az istenhez az égbe, bo­­szúért a magyar nemzet fejére, hogy eszközül ad­ta magát a hazugság kezébe az igazság ellen. Jaj nekünk ! Ha majd a szabadság közösen elfogadott is­tenség lesz, (és maholnap az lesz,) oda állanak a nemzetek oltára elébe, hogy az áldást elfogadják tőle, ott fognak állani hófehér ruhában; de mi nem léphetünk oda, mert a mi ruháinkon fekete foltok lesznek, az olasz háború szégyenfoltjai. És előbb megtöltik a Daoaidák a feneketlen hor­dót, mint mi lemoshatjuk e foltokat. Egy pillana­tunk sincs veszteni való, mindenik nap egy ilyen lemoshatatlan pecsét rajtunk. Gondolják meg ezt a miniszterek, gondolják meg, hogy felelősek, felelősek pedig nem csak a jelennek, hanem a jövendőnek is, a történetnek. A történeti . . • ha sírjok kövére a rettentő biró szigorú keze sö­tét fátyolt borit, azt onnan többé a mindenható isten sem szakíthatja le! '10. Jövő számunk a közbeeső szent ünnep miatt pénteken jelenik meg. Melyik jobb itt ? A román tankönyvek ügye nagy port vert és ver jelenleg is fel a román sajtóban , a társadalom­ban nem különben. A sajtóban a román tankönyvek kitiltása ál­tal a népboldogítók a kormány szabadelvűségét vonják kétségbe s kiáltják, hogy ennél zsarnokabb kormány nincs. A közéletben az egyes agitátorok lépnek fel és kürtölik, hogy a magyar kormány a román nép rendszeres tönkretevésére dolgozik s mindkét helyen a kormánypárti férfiak szemére vetik, ime minő zászló alatt küzdenek ;ime milyen kormányt támogatnak, olyant, mely nem ismer könyörül­et a román néppel szemben s úgy tüntetik fel ezen egyéneket, mintha azok saját népük érdekei ellen dolgoznának ; saját vérük ellen forgatnának fegy­vert. A vád súlyos, de alapjában olyan, mely nem állja ki a komoly gondolkozásnak kritikáját, olyan, mely nem ütközik a kormánypárti férfiak sza­­badelvűségébe, hazafiságába s népszeretetébe. Tény, hogy több román tankönyvet tiltott el a kormány a közhasználatból s tény, hogy a jelenlegi kormány e tekintetben erélyesebben lépett fel, mint bármelyik más. E fellépés azonban csak megnyugtatásunkra szolgál, illetőleg a nyilt fellépés hátrányára és ma­gatartására a kormánynak nem szolgálhat. Egy ily nyílt, őszinte, hazafias fellépés minden alkalommal dicséretre méltó. Ha figyelemmel kísérjük a román tanköny­vek szerkesztőinek működését, nyilván az fog sze­münkbe ötleni, hogy ők a román ifjúságot egészen más, minden történelmi alapot nélkülöző szempont­ból akarják felnevelni ; jelesen lépten-nyomon azon voltak és vannak, hogy ezen ifjúság a haza történelme­s földirata tekintetében egészen más fogalmakkal bírjon, mint hazánk többi népei, mi­által lehetővé tétessék az is, hogy hazánk népei között a­ folytonos nemzetiségi súrlódás megádan­­dósitása ék s a rég óhajtott egyetértés soha ne lé­tesülhessen. A román földirati tankönyvek szerint Erdély máig is Daciának neveztik s hazánk nem megyék­ből, hanem Erdély, Bánát stb. részekből áll, s melyek azért válnak el igy, mert román, magyar vagy németek által lakatnak. A román földiratok szerint a román nép tulajdonképen a legnagyobb területet lakja, a mely kizárólag az övé volt s a magyar által erőszakkal lett attól megfosztva.

Next