Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-07-22 / 165. szám

u2. előfizetési feltételek. Égisz évre.................................16 ft. — kr. Filivro.......................................— „ Egy negyedre............................. 4 „ — , Egy hónapra ........................ 1 n 50 „ 5" 4 POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Irludóh­iva­tal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-Mt. hu 1 HIRDETÉSI DIJAK: ^ Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy h­irdetésekn­s kedvezmények. NYILTTER soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclámok: hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, JULIUS 21. A Romániával kötött ke­reskedelmi egyezmény. A Romániával kötött kereskedelmi egyez­ményt egész terjedelmében közöljük. Abból láthatja olvasó közönségünk mi­féle előnyök és károk káromolnak reánk, vagy a másik szerződő félre. Bizonyára meggyőződhetik kiki arról, hogy a­mily mértékben élvezünk mi előnyö­ket e szerződésből kifolyólag, azon mértékben élvezi azokat más tekintetben Románia is.­ Kitetszik különösen az, hogy e szerződés n­em képes egyik szerződő államot is tönkre­juttatni, nincs olyan alapokra fektetve, hogy abból akár Románia, akár Magyarország tönk­­rejutását előidézze. Románia kormányának hazafisága és ta­pintata bizonyára biztosíték a románoknak azért, hogy hazaellenes üzelmekbe Magyaror­szág javára nem bocsátkozott, de másrészről biztosítékot nyújt államunk kormánya, hogy ilyen üzelmekben nem avatkozott, ha létez­tek volna is, visszautasította. Aggodalomra nincs ok egyik részen sem, annál kevésbé, mert a szerződés 10 évre lé­vén megkötve, e tíz év alatt ez a szerződés a két államot tönkrejuttatni nem fogja, akkor felbontható. Az ellenzéki sajtó Romániában, úgy a nemzetiségi sajtó nálunk határozottan kijelen­ti, hogy e szerződés által Románia államunk provinciájává vált. Ez fekete háládatlanságot árul el. Az osztrák-magyar kormány volt az, a­mely oly hathatósan dolgozott, hogy Romá­niával, mint önálló állammal szerződjék; ez az első eset, mely Románia önállóságát mu­tatja, mely jövőre példa gyanánt szolgál arra, hogy Románia nemzeti kormányával kötendők a Romániát érdeklő szerződések és nem Tö­rökországgal. Az osztrák-magyar kormány Romániának egy erkölcsi diadalt szerzett, olyant, milyent a vörösük ebben az életben handabandájukkal soha sem szerezhettek volna. Románia önálló, Románia kormánya sza­badon szerződhetik, ezt államunk kormányá-­­ nak köszönhetik túl a Kárpátokon. Ha államunk Románia ellen akart volna törni, ha e szerződéssel tönkre akarta volna juttatni e kis országot, bizonyára nem keres­te volna fel Románia kormányát, hanem szer­ződött volna a törökkel, a­ki nem sokat bán­ja várjon Romániában kaczagnak-e, vagy pe­dig sírnak. Ily után államunk szerfelett sokat tudott volna elérni­, de ez útra nem lépett, mert Ro­mánia iránt a legbarátságosabb érzelmeket táplálja. Szerfelett nevetséges és minden alapot nélkülöző dolgokat és eredményeket követett a román ellenzéki sajtó nálunk és Romániá­ban, ezen kereskedelmi és vám­egyezményről. Igazán csodálkozásunkat fejezzük ki aziránt, hogy ez a sajtó hogy képes olyan dolgokat állítani. Azt mondják, hogy ezáltal az egyezmény által az osztrák-magyar állam zsidóinak sza­bad utat enged s ebből kifolyólag Románia földje nemsokára a mi zsidóink kezébe jut, Románia, a mi provintiánk lesz. A román javak e szerződés után a ma­gyarok kezébe jutnak s maholnap egész Románia a magyarok kezében lesz. S mindezt a román parlament ellenzéke határozottan állítja s mandátumának letétele által megpecsételt. Szerfelett sajnos dolog, hogy vannak Ro­mániában olyanok , a­kiket ilyenekkel lehet még ámítani, akkor a­midőn a mi államunk Románia önállóságát elismerte s közvetlenül kormányával szerződött. Még sajnosabb az, hogy hazánkban a ro­mán sajtó egyenesen kárhoztatják ezen egyez­ményt s a romániai vörösök mellett kardos­kodik s mintegy hazánk ellen dolgozik. Mert ha e szerződésből előnyök háramol­nak hazánkra ezen előnyök bennünket mindny­­iunkat érne, s azok, a­kik ezen előnyök ellen vannak, nyilván hazánk érdekei ellen küz­denek. Mi nem Romániának vagyunk polgárai, mi állampolgárok vagyunk, nem Románia jó­léte, hanem a mi jólétünk áll első helyen. Merem állítani különben, hogy az egész füst csak azért van, mert a szomszédos két ország kormányai egymás iránt jó indulatot tanúsítottak. A vörösök s a mi vöröseink­benn azt szeretnék, hogy a két ország hadi­lábon álljanak egymással szemben, hogy a mi vö­röseink törekvései Romániában pártolásra ta­láljanak. Igen természetes, hogy a két állam közti jó barátság nyilván útját vágja a nem­zetiségi fészkelődéseknek. Bár­mily szempontból is opponáljanak ez urak; bár­mily szempontból is gördítsenek aka­dályokat e közös barátság útjába, munkájuk helytelen, rész s opponálásuk a józanok által tekintetbe vétetni nem fog. A vám és kereskedelmi egyezmény egyszerű elolvasása után bárki is meggyő­ződhetik róla, hogy rész akarat egyik rész­ről sem fordul elő, hogy az egyezmény Ro­mánia jólétét és önálló felvirágzását nem ve­szélyezteti. Hát csak opponáljanak ! Moldován Gergely: Fővárosi levelek. Budapest jul. 19-én 1875. Kedves barátom! Nem igen emlékezem, hogy úgy a sajtó egy részében mint némely politikai társas körökben is valami nagyobb visszatetszést szült volna, mint Pulszky Fe­­rencznek közelebbi napokban a „Hon“ a hasáb­jain közzétett az egykori Deákpártra vonatko­zó czikkei. Némelyek magáért a dolog felemlitéséért neheztelnek s hálátlansággal és méltánytalan­sággal vádolják a volt hatalmas párttagot a miért elég merész volt a közel­múltról a fá­­tyolt fellebbenteni. Mások azért méltatlankod­nak, hogy miért nem mondotta el Pulszky úr magáról is a quorum pars maga fui-t; mig újra mások az alakot támadják meg s akként vélekednek, hogy mindazok elmondhatók let­tek volna egy emlékiratban és nem politikai vezérczikkben, — de akkor is meg kellett volna a tiszta búzát a konkolytól s megne­vezni azon egyéneket, kik a templomban ku­­fárságot folytattak s a pártállást üzérkedési czélokra használták fel. Ez utóbbi érvelésnek több tekintetben igazat lehet adni, de nem érthetek egyet ré­szemről a dolog lényegét illetőleg. A pártok fusiójának idejében igenis he­lyén volt, hogy sem egyik sem másik oldal­ról reeriminációk ne történjenek, mert az ve­szélynek tehette volna magának a fusiónak létrejöttét. De miután a fusió megtörtént s ma már egy oly országgyűlés tagjai vannak megválasztva, melyben a volt két párt többé nem létezik, a letűnt korszak a történelem sajátjává vált s miután ez ügyek oly termé­szetűek, melyek megujjulása az országra néz­ve veszélyt hozó lehetne, csak örvendenünk lehet, hogy akadt férfiú, ki ismert őszintesé­gével a legközelebbi jövő tanulságára a kese­rű gyógyszert megkészítette s ki, jól ismerem attól sem irtóznék, hogy a­mennyiben őt is illetik, a vádakat magával szemben is őszintén elmondja. Ha mindazt, mit Pulszky felhozott nem egy volt Deákpárti mondja el, lehetne alatta titkos politikai czélzatokat keresni. Ha egy oly tagja mondja el a Deákpártnak, ki ön­maga e vádaktól távol áll, csökkenne az in­­tenzió hatása s a dolog árulkodás színét hor­daná magán, de igy, hogy Pulszky tette, le­­hetlen azt egyébnek, mint valóban komoly ha­zafias irányú nyilatkozatnak tekinteni, mely által az illető nem czélozhatott egyebet mint, habár önváddal járt is, útját vágni jövőre a hasonló eljárásoknak. Kiválasztani az illetőket s egyénenként mutatni rá azokra, kik egyben vagy másban hol öntudatosan vétettek, hol elnézésekkel hi­bát követtek el, valóban egyértelmű lett volna a delatióval s az illetőknek az ország itélő­­széke elé állításával. Nyeljük el hát a keserű orvoságot azon reményben, hogy még nem egészen későn jött s azon enyhitő vig­asztalással,hogy a legerőseb­ben sújtottak között is sokan lehettek s bi­zonnyal legtöbbek az ilyenek, kiket tetteikben nem hazafiatlanság, hanem vagy azon szem­ ! TÁRCZA. Az élőpatak! fürdőből. in. A városi kényelemhez szokott ember reggel 6 órakor még az igazak álmát szokta aludni, — feltéve ha már 6 óra előtt lefeküdt­; itt más — és adjuk meg helyesebb szokás van; ugyanis a zene­kar reggel korán rágyújt s minden élőt felébreszt, tessék felöltözni, kiszaladni a kúthoz, száz ismerős­nek „jó reggelt“ kivánni, ugyanannyinak lelki­ismeretesen referálni, hogy hogyy aludt,­ mit ál­modott ? beteg felebarátait megvigasztalni, hogy ma felette jó színben van, meghallgatni a legfris­sebb újságokat, e közben egy egy pohár vizet jó képpel meginni akár ízlik akár nem, a mások ked­véért végig nyargalni kilenczszer a sétányon, a gyengébbeket bátorítani, hogy a hatodik pohár tar­talmat is épen olyan heroicus bátorsággal fogyasz­­sza el, mintha lemonádé lenne, udvariasságból nem venni észre másokat addig mig a vizet kecske tej­­jel vegyitik, régi törzsvendégektől meghallgatni azokat a csoda dolgokat, melyeket az előpataki víz beteg embereken végbe vitt a birtokosok örö­mére, megismerkedni az orvosokkal s eltitkolni előttük,­ hogy egészséges vagy, végre ha birja az ember, végig nézheti azokat a savanyu és kellet­len arczokat, melyek ivás közben a leggazdagabb variatlokban tündökölnek, azután haza szalad az ember, titokba bevág egy befszeket s megint ki­jön a legártatlanabb képpel azok közé, kik a fü—12 pohárral küzködnek s szemök úgy ki van düledve, mint valami tyúktojás. — Hányadik pohár ? — A tizenharmadik már ! "Csekélység, én a lía-nél vagyok! Ezzel mind a ketten rohannak mint a­kik­nek roppant sürgetős dolguk támadt. íme ez a fürdő reggeli képe­­ is A kutat fiatal román leányok állják körül. Az egyiknek olyan fekete szeme van, mintha a lizarin tintába mosogatná meg minden órában. Nem él ugyan vízkurával, de azért az egészségtől majd kicsattan az arcza, tít sápadt arcának is kölcsö­nözhetne piros szint, mégis épen elég maradna neki. Mint valami élő gép, úgy merí ki a vizet, s ossza ki poharanként a várakozó közönségnek tár­saival. A lábbadozó betegek kezdik már érdekesnek találni ezt a vízosztó leányt, némelyik mond ne­ki egy-egy bókot is, mások még merészebb diver­­siókra hajlandók lennének tisztán etnográphiai stú­diumból. Hiába, a tudomány örök, az nem pau­­sál soha! Túl a kúton egy csomó kecske alig várja, hogy megfejjék s engedjék el a pórázról, hogy to­vább legelhessen. A gyöngébb betegeknek kitűnő gyógyszerük a kecske­tej savanyu vízzel. Néme­lyik akkora lelkesedéssel tud beszélni a kecskék­ről, hogy az ember majd leveszi a kalapját előt­tük, midőn mellettük halad el. — Próbálta kecsketejjel ? — Nem, uram! — Soha? — Soha! — Úgy ön nem ismeri a legfelségesebb italt a világon, a nedtár vadalmaié ehez képest! — Becsületemre mondom, hogy mihelyt a legkissebb hajlandóságot fogom érezni a szárazbe­tegségre, a legelső leszek a ki megkóstolom, — de ma, — ma még nincsen elég lelkesedésem hozzá. — Ön uram pogány! Ön ellensége a kecs­kéknek, a természet­­ remek teremtményeinek­ is Az a fedett sétahely, a­hová a közönség esős időbe szorul, valóságos paródia egy dühös vizivó előtt. Mi az a néhány ölnyi hely egy olyan ember előtt, ki rohanni szeret sétálás helyett? Ketrecz a felbőszített oroszlánnak! Az ilyen hydromániában szenvedő elől soha sem tud az ember elég korán úgy kitérni, hogy el ne gázoljon mint valami hypopotámus. Milyen ellentétei ezeknek azok az érdekes halványképű szép leánykák, kik szelíden, enge­delmesen, keresztényi lemondással, mint valami mártyrok iszszák a vizet a mama biztatására. — Ah uram nézze be szép gyermek! — Valóban az. — És mégis beteg! — Csodálatos! — Mint egy szent, úgy iszsza a vizet, arczá­­nak egyetlen vonása sem mozdul meg! — Igazán megható. — Ah uram, én kész volnék beteg lenni helyette! — — Íme a sors kérlelhetetlen : Önt vas egész­séggel ostorozza! — Igaza van, ah, rettentő igaza van! * — Uram, önnek ma nagyon gyanús arcza van. — Hogy hogy? — Ön a begyében rejteget valamit előlem. — Szó sincs róla! — Önnek újságai vannak, s nem közli velem ! — Legyen nyugodt, nem tudok semmi ujjat. — Láttam, hogy sürgönyöket kapott! _Egészen ártatlan tartalommal, magánügyek. — Ah be kár! Futok az olvasó terembe, már harmadszor olvasom el az „Üstököst“ kínomban. Egészen elmarad az ember a világtól, — a posta csak egyszer jár napjában! Ezzel rohan emberünk az olvasó terembe, út­közben rettentő carambolt csinál a dühös vizivóval, a föld megrendül, de ő mégis tovább halad, s el­temeti magát a­­Kelet népé­­be, mely olyan meg­ható fájdalmasan panaszkodik a szabadelvű párt azon szívtelensége ellen, hogy nem engedték leg­alább száz kerületben a conservativ jelölteket győzni. Valóságos rinocéros politika! * Mint hallom, Előpatakát a „Chatelet“ színház elszabadult bal­ettársulata fenygeti. Beszéltem egy orvossal, ki azt tartja, hogy egy merészebb lábhe­­gyezés megnézése egy eleven fantáziájú beteget két héttel vet vissza a curiájába,­ s egy sikerült piru­etté valóságos méreg az idegesebb ifjúságra néz­ve. Én mint keményebb idegzetű ember minden nagyobb aggodalom nélkül néztem elé e hallét­nek, de nem érkezett meg. Állítólag a társulat egy része zálogban maradt, a másik része utánvét­tel érkezett meg Brassóba, s így néhány nap még beletelhetik, míg az előpataki csendéletet e ballet esélyesebb lüktetésnek indítja. Szó volt színtársulatról is, de Tháliát itt ál­lítólag Balaton-Füredről átszivárgott veszedelem fenyegeti, az tudni illik, hogy nagyobb közönség szokta kívülről hallgatói mint bent a színházban,­­ már pedig ilyen körülmények között a legerő­sebb trupp is szárazkenyér-betegségbe esik, ez pedig a legnagyobb nyavalyák egyike. Néhány év előtt állítólag volt itt egy ván­dortársaság, s ezeknek is oly vígan folyt a dol­guk, hogy az utolsó nap a társulat csak cachiro­­zott torta és pecsenyékkel élhetett. * Az üzletek ásítoznak. Az ékszerészek átkoz­zák a cseh gyémánt, chinai ezüst és talmi ara­nyat. Nincsen semmi üzlet, a gyémántok ok nélkül ragyognak, az ékszereket mind hiába fényesí­tik, a közönség érzéketlen, zsebét nem akarja meg”csak « tombola tartja még ma iit. A HKK

Next