Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-01-01 / 1. szám

előfizetési feltételek. én évre.....................................16 ft. — kr. Félévre......................................8 » — . Egy’ negyedre............................ 4 • — . Egy hónapra ........................ 1 „ 60 „ rS 9* ^ j f ' V f­l­ső szám. Kolozsvárit, 1876. szorulat, január 1 POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A l­y­c­e­u­mi n­yomdában. K­iad.oh­iva­tal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmond Bor­ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ in : E. Jói NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 36 kr. Reclamok: hirl­tzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, DECZEMBER 31. Lapunk t. előfizetőihez. A „Magyar Polgár ” tizedik évfo­lyamának előfizetésére hív­ta fel lapunk elvbarátait. Hogy a múltban a legjobb akarat és lelkiismeretességgel teljesítettük kötelességün­ket, azt hiszszük, ebben senki sem kételked­het; hogy jövőben is csupán a közjó érde­kében fogunk dolgozni, e tekintetben a múlt kezeskedhetik érettünk. Védelmezni fogjuk a kormányt minden botor megtámadás ellen, de másfelől nem fo­gunk szemet hunyni tévedéseivel szembe­n. Lapunk teljesen független le- és felfelé egyaránt. Sem kezünk, sem érzelmeinket nem fogja lekötve tartani senki sem. Nyílt és őszinte harczosai leszünk a közügyeknek, s arra törekszünk, hogy a „Magyar Polgár“ ez­után is kiérdemelje népszerűségét az erdélyi részekben. Előfizetési áraink a régiek maradnak. Január márczius . . 4 Fr*t .Iafi. Jun.........................................8 fr*t. Egész év***........................16 írt. Az előfizetések postai utalványnyal la­punk kiadó­hivatalába utasítandók. (Kolozs­vár, főtér, gr. Teleki-ház) Kolozsvártt, decz. 14-én. K. Papp Miklós, a Rt. Polgár szerkesztője és kiadója. —L iwi»i ■wwoMiwwwma«——a«—I*'«» , mn-wurninn—mu TÁRCZA. Per replicai propun és po­litikai optusisa. (A költőnek 53. születésnapjára : 1876. január­­.) Mert győzni fogsz dicső republica, Bár vessen ég és föld­elédbe gátot. Ha meg nem érem e nagy ünnepet, Barátim emlékezzetek meg rólam: Republicanus vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban ! Jertek ki hozzám s ott kiáltsatok Síromnál éljent a respublicára: Meghallom én azt s akkor béke száll Ez üldözött,­­ fájó szít porára. Petőfi „Respublica“ 1848. A holnapi nappal beálló új 1876. évre olyan ü­nnep vár, minőre alig sütött valaha az öreg nap­­golyó: collossalis ünnepélye egy 100, mind száz év óta­ teljes épségben fennálló Respublicának, mely még létezik és előreláthatólag még soká létezni fog (habár elég ügyes-bajjal). Ha Petőfi még élne, nem mulasztana el ezen ritka ünnepélyre hatal­mas gratulatiós költeményt írni, noha nem szerette az angol fajt. Hiszen nála lángolóbb republicans dalnokot nem ösmel az öSSZes világirodalom ! És mikor nyílna e nekünk is alkalmasabb alkalmunk Petőfinek ösmeretes szilaj republicanismusát köze­­lebb szemügyre venni, mint épen ennek a neveze­tes, sőt furcsa évnek küszöbén, furc­a, mert két­ségkívül, hogy egyszersmind az Amerikanismus benne ünnepli diadalát: a költészet halálos el­lensége. Asztalomon fekszik a pillanatban egy régi egészen elhalványult paprika, mely tele van fir­kálva mindkét oldalán microskopicus számokkal: solditiók, substractiók és divisiókkal, melyekből ná­­lam jobb mathematicum talán sok érdekes felfede­zésekre bukkanna. Hanem minket mostan inkább érdekel az a kicsi sor a lap tetején: egy idézet­tallusttusból, mely nagyon jellemzi azt, a­ki oda irta. Ezen becses ereklyét, melyet azonnal fehér selyemkendőjébe betakarok és elzárok, 1871 óta _^j®Gyulai Pál szives ajándékából. Hogy ki irta, azt azonnal megfogja tudni a nyájas olvasó, mert rá fog ismerni a szemelvényből annak írójára: ........Impune quaelibet facere id est regem esse. Sallustius. (Ezen sor alatt áll ugyan még egy második hosszabb idézet a római történetírótól, de az most nem tartozik ide.) A kézirat 1848 ból származik (én legalább így sejtem) és olyan kalligraphicus, mintha tiszta aczélmetszet volna: szükséges-e még hozzátenni, hogy a nagy magyar költőé? Petőfi 1848 ban leg­nagyobb előszeretettel gyűjtögette különféle clas­­sicus írókból az olyan helyeket, hol a királyok ellen és a respublica mellett emelnek szót. Ilyen ez a Sallustius-féle sarkasticus definitió is. Ilyen Petőfinek sok saját költeménye azon időből; köl­temény, mely részint a királyság institutióját és a monarchiát és aristokratiát („A mágnásokhoz”) üldözi, részint pedig a respublicát dicsőíti; több ízben pedig az uralkodó dynasztia ellen invectivát szór. Petőfinek és egész politikai poezise az­onban csak a legnaivabb politikai optimismusból folyt ki, mint amelyen egyáltalán Petőfinek egész republicanis­­m­usa alapul. Kár, hogy ellenségei ezt nem tudták, és máig se tudják vagy nem akarják tudni. Ha hosszabb életet mér a sors Petőfire, meg vagyok győződve, hogy (további követjelöltségi tapasztalá­sok hiányában is­) úgy kijózanul az abstrakt de­­mocraticus republicanismusából, hogy hamar ráis­­mer valódi természetére, mely mindig aristocrati­kus volt, miként minden nagy költőé. Természetes, hogy ilyen költészet, mely a napi mozgalmak pia­­czán születik, megszűnik költészet lenni, legalább nagyobb részt nem lehet az; legfeljebb érdekes cultur- és irodalomtörténeti adatoknak illenek be az idevágó költemények, melyeket azon­ban nálunk­­ népszerű képes díszkiadásokba nyo­matnak és terjesztenek el; és pedig csupán csak a „teljesség“ kedvéért, de mégis ...... cson­kitva. (Hogyan mondja csak Schiller-Piccolominija: War’ der Gedank’ nicht so verwünscht gescheidt, man war versucht ihn herzlich dumm zu nennen.­) Emlékszem még, hogy mily megütközéssel fogadta a Königsbergben, a „reine Vernunft“ városában megjelenő derék „Altpreussische Monatsschrift* valami 6-6 évvel ezelőtt Petőfi „forradalmi* köl­teményeinek a Schweizban kiadott sói disant német fordítását,Opitz remekművét: ilyen költeményeknek nálunk a Kladderadatschban van helyök — körül­belől ilyesmit mondott a porosz lap és csakugyan igaza volt. De az ügyetlenséget nem tulajdonítot­ták annak, a ki okozta, hanem a nagy költőnek, ki a sírból nem protestálhatott az Altpreussische Monatschrift szerkesztőségénél. Az embernek vére felháborodik, midőn tanúja azon durva impietások­­nak, melylyel az elhagyott költőnek collossalis örök­ségével bánnak, azon költőnek, ki vérét, életét on­totta el azoknak jó létökért, a kik mostan orrfin­­torgatással Petőfinek „nyers“ és „pórias“ kifeje­zéseit hajhásszák. Csakhogy van ám az ideszámí­tandó költemények közt olyan is, mely minden valódi benső költői kellékkel bir ; sőt némely, melynek én részemről a világirodalmi jelentősé­get se merném megtagadni. Az egész gyűjtemény azonban bármiképen megitélve, mindig csak „cho­se apart“ lehet. (V. ö. Észrevételek Petőfi összes műveinek kritikájához. Erdélyi muzeum­ 1874. feb­ruár 1. sz. 16. 1.) Petőfinek legszilajabb republi­­canicus kifakadásaiból azonban oly világosan kilát­szik a nemes indulat és naiv optimismus, hogy csak az ügyetlen német fordítás és szerkesztés okozhatta a szigorú porosz elitélést. Mindenesetre a legérdekesebb magyar iroda­lomtörténeti feladatok egyike volna Petőfinek po­litikai nézeteit összeállítani, politikai költészetének nemesebb elemeit összegyűjtve, a többit pedig vagy kiadatlanul hagyva, vagy­­ tudományos, kritikai felvilágosításokkal, történeti stb. jegyzetekkel el­látva (inkább csak a szakemberek számára!) Te­rünk szűk volta eltiltja ez alkalommal ily feladat­nak még csak némileg kielégítő, vagy beható tár­gyalását. Ez ünnepélyes alkalommal Petőfinek in­kább csak egy érdekes, de mai napig egészen el­felejtett, sőt másod ízben még ki sem adott mű­­vecskéjét akarjuk közölni teljes épségében. Ez egy 1848. májusban irt vezérczikke Petőfinek, melyet „republicai p­ro­g­r­a­m­m­­­á”­nak szeretnék elnevezni Mert legyen bár némileg homályos, sőt zavart a respublikára vonatkozó raisonnement, szer­zőnktől még­se maradt fenn ennél világosabb, ha­tározottabb és terjedelmesebb nyilatkozat e kér­désben , kivéve költeményeit, melyekből választot­tuk mottónkat is. Ezen érdekes művecskének mé­lyebb fejtegetéséhez lesz alkalmunk másutt. Itten csak még néhány megjegyzést kell előre bocsáta­nunk Petőfinek politikai o­p­t­i­m­i­s­m­u­s­á­r­ól, mielőtt a programmot magát közölhetjük . Petőfinek politikai optimismusa nem volt egyéb mint természetes kifolyása nagyszerű láng­ész- és lángszivének („szabadság, szerelem, e ket­tő stb.” életdevise-je) és tegyük még hozzá — fia­tal tapasztalatlanságának. Egész polgári világnéz­ete főleg a következő három eszméknek kényural­ma alatt nyögött, melyek politikai optimismusának mind megannyi tényezői voltak, minthogy ezek egyszersmind a józan érett politikának mindannyi nyavalyái. Az állampolgár Petőfi és a politikus, más ember volt mint a költő, mint polgár elavult abstractiókba bepókhálózott légy, mint költő sas, mely az egekbe repül és. Még akkor sem pihen, Hanem a legfelső Csillagzaton terem. S ott hol már megszűnik Az isten világa, Uj világot alkot Mindenhatósága. (Képzetem­, 1846.) Az emlitett három eszme, melyből Petőfinek politikai optimismusa folyt, a következő: a) Abstract philantropinis raus, mely az emberben nem a concret individuumot becsüli és szereti, hanem csak az emberiség méltóságának elvont fogalmát. Ezen beteges irány néhol a leg­nevetségesebb pedantériáát szüli és a legüresebb phrazisokat és főleg a francziák, névleg a franczia nagy forradalom túlbecsülésére vitte. Ha Petőfi megismerkedik a józan németekkel (csak egy Kant­tal, Lessinggel, Goethével, vagy az egyedüli Scho­penhauerrel) soha se sülyed olyan képtelenségek és extrémekbe. b) Abstract theokratikus monotheis­­mus, mely a világ és emberiség sorsát egy részint büntető, részint jutalmazó kézbe helyezi és a per­fecti­bilismus elavult sophisticus világnézletnek roppant előitéle­tével jár karöltve. c) Abstract eudämonismus, mely azt mél­­tóztat hinni, hogy az ember főleg azért csep­pent e földi létbe, hogy itten minél kevesebbet szenvedjen, dolgozzon; de annál többet mulasson, egészen megfeledkezve a megválóról, ki épen az ellenkezőt hirdette és cselekedte. Mind­három eszmének számtalan gyomjától hemzsegnek az ilyen termékek, mint a „Bolond Istók“ és „Apóstól,“ melyek Petőfinek legkedvel­tebb de egyszersmind leggyengébb művei. Különö­sen a „Bolond Istók“ alig érdemelte meg a reá vesztegetett papírt és — néhány gyönyörű szép A „Magyar Polgár“ összes munkatársaihoz. Készséggel ragadom meg az alkalmat lapom összes munkatársainak szives és hálás köszö­­netemet nyilvánítani azon buzgó támogatásért, melylyel a „Magyar P­o­l­g­á­r“-t a mult 1875-ik évben is megtisztelték. Az én törek­véseimet csak t. munkatársaim ügyszeretete emelheti érvényre, s épen ezért a közügy ér­dekében kérem, hogy közreműködésükkel jö­vőre is segítsék e lapokat arra, hogy a kö­zönség eddigi megtisztelő bizalmát kiérde­melhesse. Az újév adjon mindnyájunknak új erőt a terhes és fáradságos munkához. A közügy érdeke legyen ezután is gondolataink egye­düli vezére. Boldog újévet! K. Papp Miklós: meghunyászkodni. Szükség volt egy olyan or­gánumra, mely nyíltan és őszintén beszéljen ott is, a­hol mások helyesebbnek tartják­­ a hallgatást. Lapom fennállásának tizedik évfordulata küszöbén nem tehetem, hogy köszönetemet ne nyilvánítsam azon közönségnek, mely bizalmá­val folytonosan megtisztelt, s lehetővé tette a „Magyar Polgár“-t fentartani a maga erején, teljesen függetlenül. Nem lehet reám nézve nagyobb köteles­ség annál, hogy ezt a bizalmat jövőre is ki­érdemeljem. Fogadja az összes t. olvasó közönség legszívesebb üdvözletemet és szerencsekivána­­tomat az új évben ! K. Papp Miklós, a „M. Polgár“ szerkesztője. Olvasóinkhoz. Tizedik éve már, hogy e lapokat alapí­tottam. Csak én ismerem azon küzdelmeket, melyekkel ez idő alatt találkoznom kellett azok buzgalmából, kik minden áron a „Ma­gyar Polgár“ megsemmisítésére törekedtek. Azóta örök álmukat aluszszák a „K. Köz­löny“, a „Korunk“, az „Unió“. Mindmegany­­nyi verseny­vállalat volt, melyek külön poli­tikai táborból küzdöttek ellenünk, hatalmas protectorok oltalma alatt. A „Magyar Polgárinak azonban minde­­nik között a leghatalmasabb védője volt. A közvélemény. Belátta mindenki, hogy szükség van az erdélyi részekben egy független önálló lapra, melynek ne legyenek okai semmi tekintetben Övé számunk a közbeeső szent Megyei élet. Deés, 1875. decz. 39-én. (Közgyűlés.) A nem csekély számban összegyűlt bizottsá­gi gyűlés 3 tagú bizottságot választott kebeléből, mely bizottság a főispánt a gyűlésre való megjele­nésre kérte fel, ki megjelenvén következő megnyitó beszédet tartotta: Tisztelt bizottság ! Midőn épen a ma három hava tartott bizottsági ülést megnyitva, szerencsém volt önöket üdvözölni, jeleztem azon nagy remé­nyeket, melyeket az akkor újan­on megnyílt képvi­selőház többségében, támaszt nyert kormányban helyezek, kifejeztem azon hitemet, hogy azon kor­mány erős leend. Három hó telt el azóta, és ezen három hó hitemben megerősített, e kormány erős, ezen kormány olyan, milyen hazánknak épen kell, azon viszonyok között, melyek közé mi jutottunk. Avagy talán önök, vagy csak némelyek is nem osztják nézeteimet ? — Én az hiszem, igazam van ! Nyolcz nyomorúságos év tévedéseit egy tollvonás helyrehozhatja-e ? Lehetséges egy romhalmazt va­­rázsveszszővel díszes palotává emelni fel ?* Száza­dunk nem a varázs, de a munka korai Munka s pedig kitartó munka kell, helyrehozni mindazt, mi alkotmányunk s állami életünkben elhibáztatott. Bevallom tisztelt bizottság, hogy kellemetlenül hat reám azon általános lehangoltság, mely erősebben és erősebben kezd erőt venni a haza majd minden polgárán, de bevallom azt is, hogy teljes mérvben méltatlansággal tölt el azok elégedetlen hangulata, kik mint a múlt idők többségének támogatói, nem gondolják meg, hogy azon időben általuk helye­selt mulasztások bűneit és elhamarkodások téve­déseit kell egy oly egyénnek helyrehozni most, ki annak idejében ezen mulasztásokra úgy, mint té­vedésekre reá mutatva, jelölte az akkor helyes utat, de mely utat épen akkor kellett volna követni,s mely­re most viszszatérni tehetetlen vagy legalább is nagyon bajos......... A jelenlegi kormányelnök átvéve a haza ügyeinek vezetését, maga előtt nem egy tisz­ta lapot, de egy milliókkal tele irt és már-már lejártához közeledő váltót talált és a haza becsü­lete kívánta, hogy azt ne széttépje, de elfogad­ván kifizesse. A haza becsülete uraim, s merem mondani önök mindnyájan egyen-egyenként, ha komolyan, elfogulatlanul és higgadtan belegondolnak ! Az ál­­lamélet örökön forgó gépezete megállapodást nem ismer, pihenést nem tűr, és várjon mielőtt az­ uj gép, mely a réginél jobb, felállítható csak egy gyár­ban is, lehet­­ meggondolatlanul „állj“-t parancsolni egy állam életében és eldobni a régi rendszert, mi­előtt kész az uj ! Tisztelt bizottsági Ha valaki, úgy én az el­ső sorban az voltam, ki a múltban sokat hibáz­tattam, sokat elítéltem, ha valaki, úgy én is első !

Next