Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-02-05 / 28. szám

X. évfolyam. 28-d­ik szára. Kolozsvárit, 1876. szombat, február M­AGYAR POLGÁR POLITIKAI­ NAPILAP. “2. E* FA ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. 6*1 évre...................................... ft. — kr. Félévre......................................— » Egy negyedre............................ * » — * Egy hónapra ...... 1 , 50 . gu Sn . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A ly­c­eu­mi nyolu­dábao. Kiadóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. ul] Teleki Domokos-blz. gj HIRDETÉSI DIJAK: Ötsior halál­ozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegületek külön számíttatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ?n 9­­2 NYILTTÉR Sörönként, vagy annak helye­tt kr. Reclamok: hírfülérbe soronként ! Irt. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 4. A kiről nem szabad be­szélni........ A nemzet tegnap délben megadta a vég­tisztességet Deák Ferencz földi részeinek. Egy negyed millió ember vett részt a gyászmenetben, közöttük 60,000-en az ország különböző részeiből siettek fel. A­kinek csak módja és hatalmában állott, az mind ott volt,­­ csak egyetlen férfiút keresett hiába a nem­zet figyelmes szeme ... A kik nem ismerték, a kik nem látták soha, a kiket barátság és személyes hála nem hivott ah­oz a bús ravatalhoz, azok is elmen­tek, hogy megadják a végtisztességet azon egy­­szerű polgárnak, kinek nevét több tisztelet, több becsülés, több igazi hódolat ragyogta kö­rül, mint sok koronás főét — csak egy fér­fiú hiányzott, — az, ki — isten és emberek előtt bátran ki leh­et mondani — a legtöbb há­lával tartozott annak a néma halottnak........... E férfiú, Magyarország ki­rály­a. Fontos államügyek tartoztatták vissza Bécsben. És ebben nem szabad kételkedni senkinek, ki az ő felsége iránt tartozó lojalitás ellen nem akar véteni. Jól tudom, mint alkotmányos polgár, hogy a király személye minden bírála­ton felül áll. Tettei felett vitatkozni, azok indokait kutatni nem lehet. A király sérthe­tetlen. Ha szabad volna véleményt mondani e távollét felől, akkor azt mondanám azzal a negyedmillió gyászos kísérettel, hogy­ e pilla­natban az államnak nem lehetett olyan dolga, mely sürgősebb lett volna ama hála lerová­sánál, melylyel a „legelső magyar ember“ an­nak a legigénytelenebb polgár koporsójának tartozott. Ha szabad volna érzelmeimnek őszinte kifejezést adnom, azt írnám, hogy egész Ma­gyarország, egész Európa, — az egész mi­velt világ szeme kereste a gyászravatalnál Ferencz József­­ felségét, — kit akármikor, akárhol képviselhetett Mendel altábornagy, — csak e ravatalnál nem. A nemzet hódoló tisztelettel vette tudo­másul, hogy ő felsége koszorút küldött Deák Ferencz koporsójára, — de a nemzet közér­zülete azt várta, hogy ő felsége is követni fogja imádott királynénk felséges példáját, s sajátkezűleg teszi azt fel rendeltetése he­lyére. Emlékembe hoznám azt az időt, midőn ő felsége Miklós orosz czár sírjára saját­kezüleg tett fel egy pompás babérkoszorút s meghatottan imádkozott annak sírja felett. Miklós czár emlékének az igaz, hogy ő felsé­ge sok hálával tartozott. Egykor­­Magyaror­­ország széttépett zászlóit ő lakta a lábai elé, mig ez egyszerű férfiú csak tollával harczolt, hogy ezt a letiport országot ő felsége szivéig emelje, s midőn a vész napjai Pozsonynál s Bécs kapui előtt látták a poroszokat, — ez egyszerű polgár szavai mentették meg a trónt beláthatatlan megaláztatások, s talán a vég­veszélytől. Az egyik karddal harczolt, — és legyőz­te Magyarországot, — a másik csak szóval küzdött s megnyerte Magyarország szeretetét ő felsége számára. Melyik volt a szebbik győzelem ? Mi különbség e két koszorú között? E kérdésekre nem tudok e pillanatban felelni. Ha szabad volna érzelmeimnek kifejezést adni, elmondanám, hogy ő felsége nagyobb sohasem volt és lehet, mint ama ravatal mel­lett lehetett volna. ..... de elnémulnak érzelmeim, mert a ki­rály ő felsége tettei bírálaton felül állanak, s ezért nem szólok semmit, s megnyugszom azon kijelentésben, hogy Magyarország ki­rályát fontos állami ügyek tartoztatták visz­­sza Bécsben. Éljen a királyné! Timon*) 60 tudományos társulat, 50 kereskedelmi testület 60 hivatal, megyék és városok. A temetésen ő felsége a király nem lehetett jelen s csak szárnysegéde dr. Mendel altábornagy képviselte, de jelen volt József főherczeg, kinek e pillanatban tiszszel akkora a népszerűsége, mint volt. Az akadémiától a kerepesi temetőig belátha­tatlan néptömeg állott órahosszakig, hogy láthas­sa a temetést, mely valóban fejedelmi volt. Az egyházi szertartást a herczegprímás tel­jesíti roppant fényes segédlet mellett. A temetés azon rendben folyt le, a­mint azt már lapunk olvasói ismerhetik az előzetes prog­ramaiból. A halottas kocsit egy másik előzte meg, me­lyen a beérkezett koszorúk alig fértek el. Az egész temetés alatt Budapest összes harangjai zúgtak, s az utczákon gyászszal bevont lámpák égtek. Az utczák házai, hol a gyászmenet elvonult, gyászdiszitésekkel pompáznak. Ezek között kitűn­tek a Nákó-féle ház, a Coburg herczeg palotája stb. A temetés délután 2 óra után ért véget. Ghyczy remek beszédét, melyet a legna­gyobb meghatottsággal mondott el, közölni fogjuk. A temetés száz meg százféle részleteiről közelebbről fogunk szólani. Deák Ferencz életéből. A nevezetes politikai szereplés, mely Deák­nak jutott, a történetíróé. De e nagy eredményű életet tömérdek sok apró vonás veszi még körül, melyek e nagy férfit annyira jellemzik, hogy ezek nélkül nem is lehet képzelni. Igazi patriarchiai egyszerűség volt, idegen minden feltűnési alkalomtól. Kitüntetést, czimeket nem fogadott el. A királyné is csak az „öreg ur­nák“ czimezte. Kis jövedelemből élt s annak egy részét is jótékony czélokra fordította. Külsejében is a ne­mes egyszerűség nyilvánult. Ha kedvencz helyére, a városligetbe ment, közönséges omnibuszra ült föl. Mikor az 1866-iki porosz háború után ő fel­sége Bécsbe hivatta, egész Ausztriában úgy tekintet­ték, mint a­ki a monarchia sorsára nézve most legtöbbet tehet. Egész nap várják a bécsiek a császári Burg körül, hogy megláthassák a neveze­tes embert. De nem láthatták meg Ki is gondol­ta volna, hogy az az egyfogatú bérkocsi, mely a Burgba hajtatott, Deákot szállította. Itt nálunk is hányszor beszélgetett az omnibuszban, vagy a vá­rosliget padjain legközelebbi szomszédjával, a­ki csak később tudta meg, hogy kivel hozta össze a véletlen. A kiegyezés után gr. Andrássy a klubban lelkesedve beszélt a férfiúról, kinek a hosszú barez diadala köszönhető, s ki a zászlót elől vitte. „Ha — mondá erre Deák szerényen — elől vittem is a zászlót, annak oka az, mivel az ösvény olyan keskeny volt, hogy csak egy ember fért el rajta.“ * Gyulai Pál, mikor a „Vörösmarty életrajzá“-t írta, az összes művek kiadása ügyében levelet in­tézett Deák Ferenczhez, s törte fejét, hogy az egykori minisztert hogy czimezze. Végre is igy szólította meg: „Mélyen tisztelt tekintetes Ur!” bocsánatot kérve, hogy e czimbórságos világban nem tudván eligazodni, csak a régi szokásos czi­­mnet használja. Erre Deák Ferencz Puszta-Szent- Lászlóról 1864. aug. 9-én irt válaszát igy kezdi: „kedves barátom ! E pillanatban veszem szives so­rait. A czimen kár volt tépelődni. Engem a „te­kintetes“ czimnél nagyobb soha sem illetett meg, most pedig miután a táblabirák megszűntek, a „te­kintetes“ czimet is csak régi reminiscentiáknál fog­va adják meg. Egyszerűbb lett volna, ha ön eu­gem­ barátjának szólít, minek leginkább örül­nék, stb. * Az emlékezetes 1807-ki államjogi kiegyezést az úgynevezett hatvanihetes bizottság élénk, köz­be közbe heves vitái előzték meg. Nyári Pál — e viták alkalmával — a következő fogas kérdéssel vélte Deákot sarokba szoríthatni: — Bátorkodom kérdeni, hogy a 29-ik­­­ban említett közös minisztérium ki által fog kinevez­tetni ? ? ? — Nézetem szerint ezt az osztrák császár nem teheti, mint osztrák császár, mert akkor a magyar király Bouverain jogát sértené meg. A magyar ki­rály ismét nem teheti, mert ez által az osztrák császár fejedelmi jogába vágna. Miként lehet te­hát e fontos kérdést megoldani?“ — Az egész hallgatóság feszült figyelemmel és kíváncsian nézett Deákra; szentül hitte, hogy er­re Deák se tud majd kadenciát csinálni. Deák nyugodtan és komolyan válaszolt: TARCZA. Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-iro­­dalom megalapítója. DR. MELTZL HUGÓTÓL. (Folytatás.) Soha sem viselt nyakkendőt s midőn később külön az öltöze­ét levete­te, megtartá kerek kalap­ját, mente helyett atilát vagy ólomgombos dol­mányt viselt. F­él komol­y­a­n dicsekedett, hogy soha sem viselt frakkot. Sokat, mi az ille­ték dolga volt, elvek kérdésének hitt. Innen modorában kevés vala, mit a nagy vi­lágtól von. Saját elvei szerint külön alkotott ma­gának egy­mást, melyben épen annyi volt a ne­­gédlég, mint igaz természetiesség. Később talán maga sem tudta egyikét megkülönböztetni a má­iktól s mit eleinte csak úgy felven, majd máso­dik természetévé vált. Annyi bizonyos, hogy a leg­többször egészen más volt négy szem­közt, mint népes társaságban, ahol otthon találta magát, a l­e­g­s­z­e­r­e­t­e­t­r­e méltóbb em­­ber a világon, még a nők körül is. Sokan vethették szemére, hogy goromba, kíméletlen, mert min­d­g kimondta, mit érzett, de őz senii sem mondhatta, hogy cselszövényeken tölt­ö­e a­szegő, vagy tettet. Kikelhettek szenve ellen, de becsülniök kellett nemes szív ,­hettek szögletességein, de mindenkit magával ragadott, ha lelkesült. Epés gúnyai s fcarr szeszélyei nem egy embert döbbentette­k visz­sza, de szilárd jelleme, fiúi szeretete, baráti áldo­zatkészsége tiszteletet parancsoltak. Kedélyén különös vegyület­­ben olvadt össze mi gyöngéd és vad, magasztos és nevetséges, ez elhúzódik költeményein is. Midőn ol­vassuk, mindig eszünkbe jut a költő. Egyénisége varázsként lebeg költeményein, pótolja hiányait, emeli szépségeit. Megvagyunk bűvölve, letesz- Bzsik az itészi szigort, többet elné­zünk neki, mint bárkinek, s egészen átadjuk magunkat az érzéseknek, melyeket a költő iránti részvét felköltött. Epén mint B­y­ro­n­n­á 1, kinek élete nem kevésbbé vette igénybe a világ részvétét, mint ha­lála. S mint Hasonlít egymáshoz sorsuk is! Mind ketten ifjan, hirek délpontján, eszméikért küzdve szállottak sírba, halálukkal engesztelve ki ellensé­geiket s pecsételve meg azon költői kijelentést, melynek dalnokai valának. Mély erkölcsi érzései némi equismussal párosultak. Gyűlölte az álszenteket, gúnyolta a ki­­mázolt erényt, megénekelte az érzéki gyönyört, a­nélkül, hogy epikurzus legyen, vagy megtagadja azon morált, mi nem emberek csinálmánya, mit isten irt az emberi szívbe. Szerette lerántani a tekintélyt, mit a zsarnokságnak hitt, vágyott daczol­­ni a közvéleménynyel, mert annyiszor emeli fel az ámítót, nyeglét) s dobálja sárral az érdemet. Sokkal inkább megvetette mindennemű vi­szonyban a szolgaiságot, a csinált nagyságokat, a nyílt és finom erőszakot, a nagy világ eré­nyét, hitványságait, mintsem túl ne becsülte­­volna azon bátorságot és erőt, melylyel el­lenük küzd, s ne lett volna sokszor igaz­ságtalan és túlzó. Kitűnő tulajdonai mellett nagy gyöngéi voltak, de e gyöngékre láogesze­s nagy eszmék hintettek fényt, mert tőlük vették eredetöket, túl­­viteleik valónak. Féktelenségét mentő erős szabad­­ság keretete, nemzetiségi túlzásait azon elkorcso­ Bálás, melyből a magyar társadalom akkortájt kez­dett lábadozni. Rakoncátlanságát a költészetben kárpótolta genialitása, mely új tárgyak és formák­kal vivott meg. Nyersesége csak ellenhatás volt azon finoman semmiskedő, mesterkélten üres és szabályosan unalmas költészet irányában, me­lyet a napi sajtó dicséretekkel tudott elhalmozni, é­n a 111 é­s merész kifak­adásai illettek azon nagy képi­ és érdemetlen bókokban még­is gaz­dag szigor és kaczérkodó szerénykedéshez, mely némely irodalmi közlönyben annyira divatos han­gulat volt. A kri­tka elleni,többször éretlen mint elmés, feljajdulásai természetes következ­ményei voltak kritikusai igazságtalanságának, kik soh­a sem fogták föl igazán költészete szellemét. S végre minden balságát élet és költészetben va­­rázazsal vonta be azon eredeti magyar szel­lem, mely még egy magyar költőnél sem jelent meg oly teljes erőben, s mint nap kiolthatlanul szórta melegét, fényét. S e szellem a hazaszeretet leglángolóbb tű­­zében ragyogott. Ő szerette hazáját, a múlt, jelen, s jövő dicsősége, fájdalma és reményével. Hányszor énekli meg ! Szerelmi és bordalaiban, s másnemű költeményeiben öntudatlan reá tér. Mindjárt­ észrevétlen megrendül bennök egy hang, az az édes fájó, az a sirva vigadó, mint népdallamaink­­ban, mely oly ismerős, oly bűvölő, oly szent, mert a hazát jelenti. Mintha csak azért nyerte volna a költé­szet égi adományát, hogy bűnszerelemről éne­keljen. (Folyt. köv.) Deák Ferencz temetése. A­mint értesítéseinkből látjuk, a Deák teme­tése oly óriási volt, a­milyent még Magyarország nem lát­ott soha, sőt külföldön is csak nagy rit­kán fordul elő. Mintegy 250.000 ember vett részt a temetésben, közöttük 400 küldöttség, 80 egylet. Utazásom Délamerikába. Balázs Gábortól. Buenos­ Ayres. (Folytatás.) Miután minden kelendőbb czikknek külön nagy kereskedőháza van és a város roppant ter­jedelmű, tehát vannak kereskedelmi­­ügynökök, kik egylovas kétkerekű kocsiukon bejárják a várost naponkint, s minden kereskedőnél beszólanak, elő­­mutatva mustráikat, megrendeléseket fogadnak el, s a kívánt áruczikket oda szállítják, anélkül, hogy az illető tudná honnan való a jószág Minden szombaton azután, mert a hitel itt általánosan csak nyolcz napra terjed, az érettük járó díjt beszedik, és így, úgy a vevő, m­int az eladónak nagy ké­nyelmére szolgál az üzlete, míg az ügynök meg­gazdagodik. Épen így van ez a magánházak szükségleté­nél is, az élelmi czikkekben. Kenyeret és tejet faluról hoznak lóháton, két oldalt nagy födeles bi­valybőr bödönökben, melyeknek födele aljával foly­ton összeverődik. Korán reggel olyan lármát csi­nál, mintha egy egész csapat lovasság nyargalna az utazón. Fris halat kúrákra aggatva hordanak házról házra, gyümölcsöt egylovas kocsikon, úgy­szintén a szenet is. Mindezt a gazdaszszony csak szombaton tartozik fizetni. Legjobb üzletet csinálnak a mosó gyárak és téglázók. Miután az egészségügyi bizottmány szo­rosan eltiltotta a háznál való ruhamosást, kényte­len mindenki házon kívül mosatni. Maga a gyár, korántsem mint nálunk, gép segélyével és meleg vízben dolgoztat. Egyszerűen a Rio folyó partján szépen lyukakat ásat, azt tele­hordják vízzel, be­letömik a szennyes ruhát, belekevernek valami­t mész-

Next