Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)
1876-02-05 / 28. szám
X. évfolyam. 28-dik szára. Kolozsvárit, 1876. szombat, február MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. “2. E* FA ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. 6*1 évre...................................... ft. — kr. Félévre......................................— » Egy negyedre............................ * » — * Egy hónapra ...... 1 , 50 . gu Sn . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyoludábao. Kiadóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. ul] Teleki Domokos-blz. gj HIRDETÉSI DIJAK: Ötsior halálozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegületek külön számíttatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ?n 92 NYILTTÉR Sörönként, vagy annak helyett kr. Reclamok: hírfülérbe soronként ! Irt. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 4. A kiről nem szabad beszélni........ A nemzet tegnap délben megadta a végtisztességet Deák Ferencz földi részeinek. Egy negyed millió ember vett részt a gyászmenetben, közöttük 60,000-en az ország különböző részeiből siettek fel. Akinek csak módja és hatalmában állott, az mind ott volt, csak egyetlen férfiút keresett hiába a nemzet figyelmes szeme ... A kik nem ismerték, a kik nem látták soha, a kiket barátság és személyes hála nem hivott ahoz a bús ravatalhoz, azok is elmentek, hogy megadják a végtisztességet azon egyszerű polgárnak, kinek nevét több tisztelet, több becsülés, több igazi hódolat ragyogta körül, mint sok koronás főét — csak egy férfiú hiányzott, — az, ki — isten és emberek előtt bátran ki lehet mondani — a legtöbb hálával tartozott annak a néma halottnak........... E férfiú, Magyarország királya. Fontos államügyek tartoztatták vissza Bécsben. És ebben nem szabad kételkedni senkinek, ki az ő felsége iránt tartozó lojalitás ellen nem akar véteni. Jól tudom, mint alkotmányos polgár, hogy a király személye minden bírálaton felül áll. Tettei felett vitatkozni, azok indokait kutatni nem lehet. A király sérthetetlen. Ha szabad volna véleményt mondani e távollét felől, akkor azt mondanám azzal a negyedmillió gyászos kísérettel, hogy e pillanatban az államnak nem lehetett olyan dolga, mely sürgősebb lett volna ama hála lerovásánál, melylyel a „legelső magyar ember“ annak a legigénytelenebb polgár koporsójának tartozott. Ha szabad volna érzelmeimnek őszinte kifejezést adnom, azt írnám, hogy egész Magyarország, egész Európa, — az egész mivelt világ szeme kereste a gyászravatalnál Ferencz József felségét, — kit akármikor, akárhol képviselhetett Mendel altábornagy, — csak e ravatalnál nem. A nemzet hódoló tisztelettel vette tudomásul, hogy ő felsége koszorút küldött Deák Ferencz koporsójára, — de a nemzet közérzülete azt várta, hogy ő felsége is követni fogja imádott királynénk felséges példáját, s sajátkezűleg teszi azt fel rendeltetése helyére. Emlékembe hoznám azt az időt, midőn ő felsége Miklós orosz czár sírjára sajátkezüleg tett fel egy pompás babérkoszorút s meghatottan imádkozott annak sírja felett. Miklós czár emlékének az igaz, hogy ő felsége sok hálával tartozott. EgykorMagyarorország széttépett zászlóit ő lakta a lábai elé, mig ez egyszerű férfiú csak tollával harczolt, hogy ezt a letiport országot ő felsége szivéig emelje, s midőn a vész napjai Pozsonynál s Bécs kapui előtt látták a poroszokat, — ez egyszerű polgár szavai mentették meg a trónt beláthatatlan megaláztatások, s talán a végveszélytől. Az egyik karddal harczolt, — és legyőzte Magyarországot, — a másik csak szóval küzdött s megnyerte Magyarország szeretetét ő felsége számára. Melyik volt a szebbik győzelem ? Mi különbség e két koszorú között? E kérdésekre nem tudok e pillanatban felelni. Ha szabad volna érzelmeimnek kifejezést adni, elmondanám, hogy ő felsége nagyobb sohasem volt és lehet, mint ama ravatal mellett lehetett volna. ..... de elnémulnak érzelmeim, mert a király ő felsége tettei bírálaton felül állanak, s ezért nem szólok semmit, s megnyugszom azon kijelentésben, hogy Magyarország királyát fontos állami ügyek tartoztatták viszsza Bécsben. Éljen a királyné! Timon*) 60 tudományos társulat, 50 kereskedelmi testület 60 hivatal, megyék és városok. A temetésen ő felsége a király nem lehetett jelen s csak szárnysegéde dr. Mendel altábornagy képviselte, de jelen volt József főherczeg, kinek e pillanatban tiszszel akkora a népszerűsége, mint volt. Az akadémiától a kerepesi temetőig beláthatatlan néptömeg állott órahosszakig, hogy láthassa a temetést, mely valóban fejedelmi volt. Az egyházi szertartást a herczegprímás teljesíti roppant fényes segédlet mellett. A temetés azon rendben folyt le, amint azt már lapunk olvasói ismerhetik az előzetes programaiból. A halottas kocsit egy másik előzte meg, melyen a beérkezett koszorúk alig fértek el. Az egész temetés alatt Budapest összes harangjai zúgtak, s az utczákon gyászszal bevont lámpák égtek. Az utczák házai, hol a gyászmenet elvonult, gyászdiszitésekkel pompáznak. Ezek között kitűntek a Nákó-féle ház, a Coburg herczeg palotája stb. A temetés délután 2 óra után ért véget. Ghyczy remek beszédét, melyet a legnagyobb meghatottsággal mondott el, közölni fogjuk. A temetés száz meg százféle részleteiről közelebbről fogunk szólani. Deák Ferencz életéből. A nevezetes politikai szereplés, mely Deáknak jutott, a történetíróé. De e nagy eredményű életet tömérdek sok apró vonás veszi még körül, melyek e nagy férfit annyira jellemzik, hogy ezek nélkül nem is lehet képzelni. Igazi patriarchiai egyszerűség volt, idegen minden feltűnési alkalomtól. Kitüntetést, czimeket nem fogadott el. A királyné is csak az „öreg urnák“ czimezte. Kis jövedelemből élt s annak egy részét is jótékony czélokra fordította. Külsejében is a nemes egyszerűség nyilvánult. Ha kedvencz helyére, a városligetbe ment, közönséges omnibuszra ült föl. Mikor az 1866-iki porosz háború után ő felsége Bécsbe hivatta, egész Ausztriában úgy tekintették, mint aki a monarchia sorsára nézve most legtöbbet tehet. Egész nap várják a bécsiek a császári Burg körül, hogy megláthassák a nevezetes embert. De nem láthatták meg Ki is gondolta volna, hogy az az egyfogatú bérkocsi, mely a Burgba hajtatott, Deákot szállította. Itt nálunk is hányszor beszélgetett az omnibuszban, vagy a városliget padjain legközelebbi szomszédjával, aki csak később tudta meg, hogy kivel hozta össze a véletlen. A kiegyezés után gr. Andrássy a klubban lelkesedve beszélt a férfiúról, kinek a hosszú barez diadala köszönhető, s ki a zászlót elől vitte. „Ha — mondá erre Deák szerényen — elől vittem is a zászlót, annak oka az, mivel az ösvény olyan keskeny volt, hogy csak egy ember fért el rajta.“ * Gyulai Pál, mikor a „Vörösmarty életrajzá“-t írta, az összes művek kiadása ügyében levelet intézett Deák Ferenczhez, s törte fejét, hogy az egykori minisztert hogy czimezze. Végre is igy szólította meg: „Mélyen tisztelt tekintetes Ur!” bocsánatot kérve, hogy e czimbórságos világban nem tudván eligazodni, csak a régi szokásos czimnet használja. Erre Deák Ferencz Puszta-Szent- Lászlóról 1864. aug. 9-én irt válaszát igy kezdi: „kedves barátom ! E pillanatban veszem szives sorait. A czimen kár volt tépelődni. Engem a „tekintetes“ czimnél nagyobb soha sem illetett meg, most pedig miután a táblabirák megszűntek, a „tekintetes“ czimet is csak régi reminiscentiáknál fogva adják meg. Egyszerűbb lett volna, ha ön eugem barátjának szólít, minek leginkább örülnék, stb. * Az emlékezetes 1807-ki államjogi kiegyezést az úgynevezett hatvanihetes bizottság élénk, közbe közbe heves vitái előzték meg. Nyári Pál — e viták alkalmával — a következő fogas kérdéssel vélte Deákot sarokba szoríthatni: — Bátorkodom kérdeni, hogy a 29-ikban említett közös minisztérium ki által fog kineveztetni ? ? ? — Nézetem szerint ezt az osztrák császár nem teheti, mint osztrák császár, mert akkor a magyar király Bouverain jogát sértené meg. A magyar király ismét nem teheti, mert ez által az osztrák császár fejedelmi jogába vágna. Miként lehet tehát e fontos kérdést megoldani?“ — Az egész hallgatóság feszült figyelemmel és kíváncsian nézett Deákra; szentül hitte, hogy erre Deák se tud majd kadenciát csinálni. Deák nyugodtan és komolyan válaszolt: TARCZA. Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója. DR. MELTZL HUGÓTÓL. (Folytatás.) Soha sem viselt nyakkendőt s midőn később külön az öltözeét levetete, megtartá kerek kalapját, mente helyett atilát vagy ólomgombos dolmányt viselt. Fél komolyan dicsekedett, hogy soha sem viselt frakkot. Sokat, mi az illeték dolga volt, elvek kérdésének hitt. Innen modorában kevés vala, mit a nagy világtól von. Saját elvei szerint külön alkotott magának egymást, melyben épen annyi volt a negédlég, mint igaz természetiesség. Később talán maga sem tudta egyikét megkülönböztetni a máiktól s mit eleinte csak úgy felven, majd második természetévé vált. Annyi bizonyos, hogy a legtöbbször egészen más volt négy szemközt, mint népes társaságban, ahol otthon találta magát, a legszeretetre méltóbb ember a világon, még a nők körül is. Sokan vethették szemére, hogy goromba, kíméletlen, mert mindg kimondta, mit érzett, de őz senii sem mondhatta, hogy cselszövényeken töltöe aszegő, vagy tettet. Kikelhettek szenve ellen, de becsülniök kellett nemes szív ,hettek szögletességein, de mindenkit magával ragadott, ha lelkesült. Epés gúnyai s fcarr szeszélyei nem egy embert döbbentettek viszsza, de szilárd jelleme, fiúi szeretete, baráti áldozatkészsége tiszteletet parancsoltak. Kedélyén különös vegyületben olvadt össze mi gyöngéd és vad, magasztos és nevetséges, ez elhúzódik költeményein is. Midőn olvassuk, mindig eszünkbe jut a költő. Egyénisége varázsként lebeg költeményein, pótolja hiányait, emeli szépségeit. Megvagyunk bűvölve, letesz- Bzsik az itészi szigort, többet elnézünk neki, mint bárkinek, s egészen átadjuk magunkat az érzéseknek, melyeket a költő iránti részvét felköltött. Epén mint Byronná 1, kinek élete nem kevésbbé vette igénybe a világ részvétét, mint halála. S mint Hasonlít egymáshoz sorsuk is! Mind ketten ifjan, hirek délpontján, eszméikért küzdve szállottak sírba, halálukkal engesztelve ki ellenségeiket s pecsételve meg azon költői kijelentést, melynek dalnokai valának. Mély erkölcsi érzései némi equismussal párosultak. Gyűlölte az álszenteket, gúnyolta a kimázolt erényt, megénekelte az érzéki gyönyört, anélkül, hogy epikurzus legyen, vagy megtagadja azon morált, mi nem emberek csinálmánya, mit isten irt az emberi szívbe. Szerette lerántani a tekintélyt, mit a zsarnokságnak hitt, vágyott daczolni a közvéleménynyel, mert annyiszor emeli fel az ámítót, nyeglét) s dobálja sárral az érdemet. Sokkal inkább megvetette mindennemű viszonyban a szolgaiságot, a csinált nagyságokat, a nyílt és finom erőszakot, a nagy világ erényét, hitványságait, mintsem túl ne becsültevolna azon bátorságot és erőt, melylyel ellenük küzd, s ne lett volna sokszor igazságtalan és túlzó. Kitűnő tulajdonai mellett nagy gyöngéi voltak, de e gyöngékre láogeszes nagy eszmék hintettek fényt, mert tőlük vették eredetöket, túlviteleik valónak. Féktelenségét mentő erős szabadság keretete, nemzetiségi túlzásait azon elkorcso Bálás, melyből a magyar társadalom akkortájt kezdett lábadozni. Rakoncátlanságát a költészetben kárpótolta genialitása, mely új tárgyak és formákkal vivott meg. Nyersesége csak ellenhatás volt azon finoman semmiskedő, mesterkélten üres és szabályosan unalmas költészet irányában, melyet a napi sajtó dicséretekkel tudott elhalmozni, én a 111 és merész kifakadásai illettek azon nagy képi és érdemetlen bókokban mégis gazdag szigor és kaczérkodó szerénykedéshez, mely némely irodalmi közlönyben annyira divatos hangulat volt. A kritka elleni,többször éretlen mint elmés, feljajdulásai természetes következményei voltak kritikusai igazságtalanságának, kik soha sem fogták föl igazán költészete szellemét. S végre minden balságát élet és költészetben varázazsal vonta be azon eredeti magyar szellem, mely még egy magyar költőnél sem jelent meg oly teljes erőben, s mint nap kiolthatlanul szórta melegét, fényét. S e szellem a hazaszeretet leglángolóbb tűzében ragyogott. Ő szerette hazáját, a múlt, jelen, s jövő dicsősége, fájdalma és reményével. Hányszor énekli meg ! Szerelmi és bordalaiban, s másnemű költeményeiben öntudatlan reá tér. Mindjárt észrevétlen megrendül bennök egy hang, az az édes fájó, az a sirva vigadó, mint népdallamainkban, mely oly ismerős, oly bűvölő, oly szent, mert a hazát jelenti. Mintha csak azért nyerte volna a költészet égi adományát, hogy bűnszerelemről énekeljen. (Folyt. köv.) Deák Ferencz temetése. Amint értesítéseinkből látjuk, a Deák temetése oly óriási volt, amilyent még Magyarország nem látott soha, sőt külföldön is csak nagy ritkán fordul elő. Mintegy 250.000 ember vett részt a temetésben, közöttük 400 küldöttség, 80 egylet. Utazásom Délamerikába. Balázs Gábortól. Buenos Ayres. (Folytatás.) Miután minden kelendőbb czikknek külön nagy kereskedőháza van és a város roppant terjedelmű, tehát vannak kereskedelmiügynökök, kik egylovas kétkerekű kocsiukon bejárják a várost naponkint, s minden kereskedőnél beszólanak, előmutatva mustráikat, megrendeléseket fogadnak el, s a kívánt áruczikket oda szállítják, anélkül, hogy az illető tudná honnan való a jószág Minden szombaton azután, mert a hitel itt általánosan csak nyolcz napra terjed, az érettük járó díjt beszedik, és így, úgy a vevő, mint az eladónak nagy kényelmére szolgál az üzlete, míg az ügynök meggazdagodik. Épen így van ez a magánházak szükségleténél is, az élelmi czikkekben. Kenyeret és tejet faluról hoznak lóháton, két oldalt nagy födeles bivalybőr bödönökben, melyeknek födele aljával folyton összeverődik. Korán reggel olyan lármát csinál, mintha egy egész csapat lovasság nyargalna az utazón. Fris halat kúrákra aggatva hordanak házról házra, gyümölcsöt egylovas kocsikon, úgyszintén a szenet is. Mindezt a gazdaszszony csak szombaton tartozik fizetni. Legjobb üzletet csinálnak a mosó gyárak és téglázók. Miután az egészségügyi bizottmány szorosan eltiltotta a háznál való ruhamosást, kénytelen mindenki házon kívül mosatni. Maga a gyár, korántsem mint nálunk, gép segélyével és meleg vízben dolgoztat. Egyszerűen a Rio folyó partján szépen lyukakat ásat, azt telehordják vízzel, beletömik a szennyes ruhát, belekevernek valamit mész-