Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-03-31 / 74. szám

x. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Égés* évre.......................................... ft. — kr. Félévre................................................... . ■ Egy negyedre............................ 7 • M * Egy hónapra ....................... 1­­­1X1 • 51 ^ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. K­iadóhivatal: A lyceumm­ nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön izámu­tatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ 74-dik szám. Kolozsvárit, 1876. péntek, márczius 31. MAG­TAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ’Sí 2n IS NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 88 kr. Reclamok: hlrffizérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, MÁRCZIUS 30. A szászok harcza. A Királyföld rendezéséről szóló törvény­­javaslat feletti vita három napot vett igény­be, mert az ultra szászok el akartak mondani minden érvüket önvédelmükre. És csakugyan fel is használtak minden fegyvert, a­mit csak egy parlamentben felhasználni lehet egy többség ellen; a­mit csak egy nemzet ellen el le­het mondani egy nemzet képviselő-testületé­­ben. Kapp, Bausznern, Gebbel, Zay, Trauschen­­fels, Steinacker egyenesen a képviselőház tör­vényhozási jogát támadták meg és volt a leg­nagyobb sértés, mit ellene elkövethettek. Most, az unió után, egy oly képviselőházban, mely­ben a Királyföld is, az ország többi részével egyenlő alapon választott 22 képviselővel van képviselve (a­mely szám reájuk nézve arány­talanul kedvező, mert a lakosság számaránya szerint legfeljebb 12 képviselő illetné meg őket) azt követelni, hogy a szász nemzettel való előleges alku és megegyezés után hozzon tör­vényt róluk a magyar törvényhozás, egy jelentőségű az országnak darabokra osztásá­val és a nemzeti szuveranitás megtagadásával. A szászok theóriája egészen forradalmi téren áll és közelebb van a foederatióhoz, mint az alkotmányos monarchiához. Mert, ha állana az, hogy a Királyföldről csak a szász Univer­sitas beleegyezésével lehet törvényt hozni, ak­kor az unió nem jött létre, nem egy tör­vényhozása van Magyarországnak, hanem kettő, és a két törvényhozás közös határozatára van szükség a Királyföld rendezésére. De ha ezt a concessiót a Királyföldnek megtesszük, akkor ép úgy lehet Erdély többi részeinek, a szerb vajdaságnak, a Szepességnek egy-egy kis törvényhozó testületet vindikálni, mert ép úgy lehet partikuláris országgyűlésekre, külön privilégiumokra, külön közigazgatási szerve­zetre hivatkozni az ország e részeiben is, mint akár csak a Királyföldre nézve. És a­mint megszűnt azokban minden partikulá­ris önállás, az unió és az alkotmány helyreál­lítása, valamint a törvényhozási fejlődés által, ép úgy megszűnt már az unió egyszerű té­nye, de annál inkább az 1848-iki és 1868-iki törvények világos, határozott kikötései ál­tal a Királyföld minden oly kiváltsága, mely az ország egységes szervezésébe ütközik. Ha pedig az alaptételtől eltekintünk és a dolog gyakorlati, valamint közigazgatási ol­dalait vizsgáljuk, még nagyobb absurdumnak fog feltűnni a szászok követelése. Dicsekedtek ők a Királyföld községi szervezetével és köz­­igazgatási előnyeivel. Ezt senki kétségbe nem vonja, azon két hiba hozzáadásával, hogy t. i. a vagyonkezelés eddig még soha sem volt kifogástalan és másodszor, hogy hiába jön kimondva e területre nézve a jog­­egyenlőség, mert a politikai választások­nál az ö­t­s­z­e­­­r­á­s, a közigazgatásnál az egész eljárás úgy volt kezelve, hogy abból csak a szász fajnak volt haszna, a magyar és ro­mán elem e területen m­inden tekintetben el volt nyomva. De már e két nagy hiba is eléggé in­dokolja a közigazgatási reformot, mert az ál­lam és főleg a magyar állam hivatása tökéletesen ignorálva van a királyföldön. Azonban ettől eltekintve, már a királyföld közigazgatási szervezésében nemcsak elté­rés, de határozott ellentét van az ország többi részének szervezetével. Mert itt az ön­­kormányzat egy 11 törvényhatóság fölé he­lyezett municipium gyámsága alá van helyez­ve ; ha az ország többi részében kerületi táb­lákat és kormányzóságokat teremteni nem akarunk, akkor a királyföldön is meg kellett szüntetni e szervezetet.­­ Ha pedig ez, mint illetéktelen, közbevető fórum, mely csak las­sítja, gyengíti a központi kormány működé­sét, megszűnik, akkor viszont a királyföldi 11 municipium lesz életképtelen és a házipénztár behozatalával túlterhelve, ha mostani abnor­­mis felosztásában meghagyatik. És ha a te­rületi beosztás általános közigazgatási . A megyei végrehajtás. A gubernium, a fennemlitett császári kézirat tartalmáról, annak legpontosabban teljesítése vé­get 1784. decemb. 6 ikán kelt kir. leiratban érte­­sittetvén, a valóban nehéz s nagy felelőséggel já­ró feladat: b Wesselényi Miklós elfogatását eszkö­zölni, a gubernium által decem. 16-ikán gr. Kor­­nis Zsigmondra, a Kraszna megyével, s Kővár vi­dékével egyesitett Közép-Szolnok megyének azon év júliusa közepén kinevezett főispánjára lett bizva. Mit tett e főtiszt a kérdéses ügyben s mi eredményre jutott, azt azon esztendő decembere 21-kén a kormányszékhez intézett tudósításá­ban előadta, melynek lényeges tartalma itt követ­kezik. Miután gr. Kornis a guberniumnak az itt esztendő decembere 16-ikán kelt rendeletét két nap múlva megkapta, egyszersmind hitelesen arról is értesült, hogy a mindenre elszánt b. Wesselé­nyi Miklós magát önként megadni nem fogja, s igy az ellenállásra készen van, más módot megbí­zatásának teljesítésére nem látott, mint a megyei embereket — gens comitatus — maga mellé ven­ni, s a kívánt czélra azok segítségével, tehát me­gyei végrehajtás alkalmazásával jutni el. A megyei embereket azért maga vezetvén, az útra decemb. 19 ikén éjjel indult el. s úgy ment, hogy Zsibóra korán reggel érkezzék, miután b. Wesselényi Mik­lós a dolog felől értesülhetne, kinek tudakozás véget Zilahra küldött egy emberét útközben elfogta, s magával vitte. De mind ez elővigyázat semmit sem hasz­nált; b. Wesselényi — e következés megmutatta, — a dolog felöl értesülve volt; a végrehajtók megérkezést azért, a szükséges készületeket maga védelmére megtéve, várta. A főispán decemb. 20 ikán reggel érkezett Zsibóra, s valamint a ma­gával vitt megyei tiszteket, úgy a megyei em­bereket is a legfensőbb rendelet tartalmáról érte­sítette, annak teljesítésére buzdította, s előlmenve, személyét a veszélynek kitenni legkevésbé sem ké­­telkedett, szempontjai a királyföldre alkalmazást nem nyernek,akkor épen itt lesz gyenge az ön­­kormányzat és megbénítva a közigazgatás, így áll a dolog, tárgyilagosan véve azt. De a szász ultrák három napon át, e szem­pontokat nem vizsgálták, hanem csak a szász nemzet jogairól, feldarabolásáról beszéltek, mely pusztulására vezet; mintha a székely­föld területi felosztása ártana a székelynek és mintha a magyar állam több önállást, politikai külön szervezetet lenne köteles ad­ni a szásznak, mint a mennyit saját fajá­nak ad. Azonban Fabritius és Wächter leleplez­ték az ultra szászokat. Megmondák, hogy a­mit ők védelmeznek, az nem saját fajuk érdeke vagy a királyföld önkormányzata, ha­nem egy clique hatalom­vágya, mely sze­retné feltétlenül tovább is bírni az egész ki­rályföld felett a hatalmat, közigazgatás és va­­gyon­kezelés tekintetében, a­mely hatalmat, hogy ők mily politikai czélokra hasz­nálták , jól kifejté dr. Kemény Gábor, vissza­tekintve a forradalom utáni és 1863-ki jog­feladásukra. Azonban épen ezért vannak nekem ag­godalmaim a szász universitásnak, bár csak vagyon­kezelés és kulturális missió tekinteté­ben való fentartása miatt is. A vagyonnak „rendeltetésszerű“ felhasználása tovább sem fog „vallás és nemzetiség“-különbség nélkül történni, mint a törvény mondja , ezt elkeze­lik a szászok a maguk számára. És, hogy erre az universitás fenntartása alkalmas, hogy még ezen kívül egy kis politikai con­­venticulum is lesz abból, az tapasztalatokra alapított meggyőződésem. H. S. TARCZA: Erdélyi középkori dráma a 18-ik században. (Folytatás.) „Miután azonban“ folytatja a monarcha, „szilárd elhatározásom, legkisebb engedékenységnek sem hagyni helyt, ön haladék nélkül intézkedni fog, Wesselényit rendelet folytán — edictaliter — személyesen megjelenése végett idéztetni, ki ha netán nem engedelmeskednék, makacsságáért — in contumaciam — közkereset alá vettessék. A mellett parancsolom: a legszigorúbban utánajárni, ki volt a Wesselényi ügye késleltetésében, s tán az elszökésre neki alkalmat nyújtani részes, mert az ilyen vakmerőséget a legérezhetőbb büntetéssel fogom sújtani.“ A császár továbbá az udvari haditanács fel­­említett előterjesztését megtekintés végett gr. Eszterházyval közölvén, „annak visszaküldését kí­vánja, mert az elfogatási ténynek az irt módon végrehajtása után, a nemesi kiváltság jótétemé­nyével élésről többé szó sem lehetvén, a felség a katonaságnak megparancsolja. b. Wesselényit minden lehető módon kézrekeritni. „A­mint végre, már évek óta tartó ezen egész tárgyalásból látható, az igazság kiszolgálta­tását nem lehet eszközölni egy elhirhedt zsarnok és gonosztevő ellen, ki folyvást szabad lábon van, szerteszét jár, s megérdemlett büntetése elől me­nekülését még a törvény szolgái is elősegítik. Valóban nem lehet csodálkozni, ha ilyen al­kotmánynyal bíró országban a háborgás és pusztítások a legnagyobb fokra hágnak, mint a szomorú tapasztalás azt épen most bizonyítja.**) *) E szavakban az egy hónappal az előtt kitört er­­sttlyi hora-világra van czélsás. Budapest, mártius 28. A­ képviselőház mai ülésében felol­vastatván a második ülésszakot megnyitó kir. le­irat, az elnök a házat a tisztviselők választására szólítja fel. Ennek következtében megválasztattak az alelnökök, jegyzők és a háznagy. B. Wesselényi Miklós mintegy negyven jól felfegyverkezett, s lovon ülő hajdúval, valamint több más felvett fegyveres emberrel fogadta a kastélyhoz közeledő főispánt, s a hátulsó udvarra nyíló erkélyen megállván, tele torokkal kiáltotta, mikép sajnálja, hogy a megyei emberek nem a hazát háborgató rablók, de egy hazafi ellen van­nak kirendelve. A főispán ekkor b. Wesselényi­hez fordulván, őket a fejedelemtől megerősített ítéletnek engedelmességre rá­bírni, siker nélkül kisértette meg. A báró, miután a hátulsó udvaron levő, ma már, fenn nem álló kőfal kapujának egyik felét bezáratta, embereinek az ellentállást megparancsolta, s minden hozzá közeledőt halállal fenyegetett, ezt kiáltván: „A kinek élet kell, rám ne jöjjön, mert elévennen magamat meg nem adom.” A gróf ily helyzetben embereihez fordul­ván, őket a báró megtámadására nógatta, kiknek azonban nagyobb része megrémülvén, mozogni kez­dett, s hogy életüket veszélynek ki nem teendik, han­gosan nyilvánítók. A főispán és a tisztség eleget iparkodtak kísérőiket a legfensőbb rendelet iránti enyemességre rászoritni, de semmire sem mehettek. Miután báró Wesselényi és hajdúi kardot rántva fenyegetéseiket ismételve, vérontásig ellentállásu­­kat kijelentették, a népet többé visszatartani nem lehetett, mely összezavarodva, a főispán és tiszt­ség intésére nem hallgatott, de szétszaladt, s a csatahelyet odahagyva, haza sietett. A dolgot megfontolva, ez valóban igy job­ban történt, mint czélra nem vezető, s mégis sok romlást és ínséget okozó vérontást csinálni, mert a főispán, mint írta „sem kiküldve, sem felhatal­mazva nem volt hasonló összeütközést és ember­­mészárlást idézni elő, mire a megyei embere­ket rá sem kényszeríthette volna. 3. A k­a­t­o­n­a­i v­é­g­r­eha­j­t­á­s. Miután a fennebbiek szerint, a polgári kar­hatalomnak sem sikerült b. Wesselényi Miklóst a büntető igazság kezébe szolgáltatni, őtet, ki annyira megátalkodva volt, a törvény iránti engedelmesség rászorutni, a legvégső eszközt, t. i. a katonai erő alkalmazását kellett igény­be venni. A kérdéses ügy további előadásában a gu­­bernium, valamint az udvari kanc­ellária közt folyt levelezés alapján, a főbb és jellemzőbb események­re szorítkozunk, valamint az ide tartozó felet­te számos okmányok közül csupán azokat kö­zöljük, a­melyek kiváló érdekkel és fontossággal bírnak. Az utolsók közül, a további eseményekre néz­ve, mik fölvett tárgyunkban történtek, elsőrendű kútfő az udvari kanczelláriának 1785-ben január 20-án tett tudósítása, melyből az illető adatokat merítjük. (Folyt köv.) Első alelnök lett Bánó József; máso­dik alelnök Várady Gábor; jegyzők: B­e­­öthy, Gullner Gyula, Molnár Aladár, Orbán Balázs, Wächter Frigyes, T­o­m­b­o­r Iván. Háznagynak Kovách László választa­tott meg. Ezzel a ház megalakult. Holnap ülés lesz, melyben Tisza Kálmán, Péchy és Simonyi­­ miniszterek több rendbeli interpellátiókra fognak felelni. Fővárosi levelek. Budapest, 1876. március 26.*) Kedves barátom! A mai napot a nagy poli­tikai események sorában nehezen fogja feljegyezni a politikai vagy zajos eseményeket kereső történe­lem , de a mélyebben gondolkozók s a nemzetek fejlődését nem külsőségekben kereső hazafiak öröm­mel fogják naplójukba feljegyezni. Ma nyittatott meg ünnepélyesen a pesti magy. kir. egyetem könyvtára nem nagy (mert az nem is tért volna be) de a legválogatottabb közönség előtt. A francziskánusok telkének egyik felében a régi rozzant könyvtár mellett „az első hazai taka­rékpénztár“ átellenében épült fel azon díszes épü­let, mely ma az egyetem könyvtárát foglalja ma­gában. Zsedényi Ede bátyánk (kit ma nem is va­lónk szerencsések az ünnepélyen láthatni) harag­szik ugyan a díszes szeglet-toronyra, mely a ma­­terialismus mai korszakában s szemben a takarék­­pénztári disztoronynyal azt meri hirdetni, hogy a magyar a tudományt a pénznél még ma is többre meri becsülni, de részemről ha mindjárt nem vol­na is egészen igy, örömest engedem át magam ezen kellemes illúziónak. Az épület valóban díszes kétemeletes ház. A díszterem nemcsak díszr­e, de egyszersmind a főczélra, a közönség használatára van alkotva, a­mennyiben kell­ő oldal s felső világítás mellett 120 tudvágyó olvasónak nyújt kényelmes elhelye­zést. Több, mint 9 ezer kötet szakszerint beoszt­va képezi e terem kézi könyvtárát, mely a főbe­*) Későn vettük. Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-iro­­dalom megalapítója. DR. MELTZL HUGÓTÓL. (Folytatás.) Az előbbiek után gondolom nem szorult bő­vebb commentárra Erdélyinek soldisant jellemrajza. Mindenesetre fölötte érdekes és tanulságos Gyulai essnyével összehasonlítani e sajátságos productu­­mot; azért közöltem ezt is csaknem egész terje­delmében (holott eleinte szándékomban volt csak kivonatot adni.) Ha már összehasonlítjuk a két rendbeli művecskét Petőfiről,a­­mely 1854-ben je­lent meg, szinte egy időben, akkor azonnal szem­­beötlik, hogy az Erdélyié úgy viszonylik a Gyulai­éhoz, mint a Petőfi lyrája a Petőfi utáni lyrához; de önkénytelenül jut eszünkbe egyszersmind Bacon szava is, melynek igazsága talán itt is bebizonyul: „citius emergit veritas ex errore, quam ex con­­fusione.“ Nagyon természetes dolog, hogy Erdélyi is csak népköltőnek tartja Petőfit. Gyulainak elcsá­bító szépségű előadása után máskép nem is fog­hatta fel senki többé a kortársak, fiatalabbak, úgymint öregebbek közül. De hogy Erdélyi még egy Bérangert is Petőfinél magasabb művésznek *) Gyulai és Bay­e februárius hó elején jelent meg, E­d­élyi hét czikke július hó elején.

Next