Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-04-13 / 85. szám

x. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre..................................... ft. Félévre...........................................® » Egy negyedre............................ 4 ■ Egy hónapra ....................... 1 » —kr. 60 2- 1-5 5° ^ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Sacsófalva.lM.1 . lyceumi nyomda „ központi irodájában" főtér Teleki Domokos-ház. 85-dik szám Kolozsvárit, 1876. csütörtök, április 13. NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK: * Ötször hanabozott garmond sorára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye , ki. Reclámok: Űrfüzérbe soronként ! Itt el KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 12 Bécsi dolgok. ii. Bécs, ápril 7. Az osztrákok azt mondják, hogy ha a fogyasztási adók restitutiója fejében nekünk kárpótlást adnak, akkor engedjünk mi is a vámemelésben, hogy az ő gyapjú és pamut iparuk magas védvámok által legyen védve ,természetesen a mi kontónkra is a belga és angol verseny elől. Nem fejtegetem, hogy az a vámvédelem mennyiben lehetséges és helyes, nemzetgazdasági szempontból, de azt mégis megjegyzem, hogy az angol iparcikkek ellen csak a teljes tilalom fogja megvédeni az osztrák ipart, mert itt 20, sőt 50% vám sem fog segíteni. És nem látom be indokát annak, hogy nemcsak mi, de az egész monarchia lakossága miért vesse magát alá akkora adónak, oly iparért, mely különben életképes, de most más okok, nevezetesen a hitelválság miatt, pangásban van. De ettől eltekintve tévesnek kell tartanom azt a felfogást, mintha a vámtételekben és fogyasztási adókban, vagy speciálisan, a restitutió kérdésében, oly alku tárgyak lennének, melyek egymással kombináczióba hozhatók és kompensálhatók. Ezek különálló principiális kérdések, melyek közül a fogyasztási adók restitutiója tisztán financiális kérdés annak szempontjából, ki más ország iparának illetéktelenül fizeti, a vám pedig nagy nemzetgazdasági kérdés, mely kihatással van a forgalomra és így a jövedelemre is, de elsősorban nemzetgazdasági szempontból tárgyalandó. Nem mondom én azt, hogy semmi tekintettel ne legyünk az osztrák iparra, hisz ugyanakkor a mi iparunkra is tekinthetünk, de épen ott van e tekintetben engedményeinkben a természetes határvonal, hol már kezdődik iparunk megkárosítása az osztrák ipar érdekében, fogyasztóink túlságos megterheltetése ,és egyszersmind a vámjövedelem csökkenése ; mert, ha csakugyan elérné czélját valamelyik vámtétel (amit nem hiszek) a tekintetben, hogy a külföldi czikkek behozatalát megakadályozza, ez ipso apadni fog a vámjövedelem. Pedig most egyik törekvés épen az, hogy (ha megmarad a vámközösség) fokoztassék a közös vámjövedelem. Ez egyfelől a forgalom fejlesztése által (mi védvámokkal lehetetlen), másfelől pénzügyi vámokkal érhető el. Ez utóbbira az osztrákok hajlandók is, a más tárgyakra, mint mi és csak az esetben, ha mi is engedünk. Említem a határvonlat, ha eddig elmegy a kormány és létrejö az egyesség, nagyon jó. Ellenkező esetben kárunkkal fog az járni. A fogyasztási adók jövedelme is két irányban forog fenn. Egyik az az újabban felmelegített eszme, hogy tétessék közössé a fogyasztási adók jövedelme és ezáltal a közös kiadások fedezete biztosíttassék. Ez veszedelmes lenne, úgy az alkotmányos budgetjog, mint közgazdasági érdekeink szempontjából. Előbbi ellenzi azt, hogy oly sok pénz (tőlünk 13, Ausztriától 60 millió) kivonassák a parlamentek kezelése alól, mert a delegációk akkor könnyebben fognák megszavazni a milliókat, ha nem lesznek kénytelenek minden forintért az adózóhoz fordulni. Azt hiszem, hogy ez eszme elejtve lesz. Nemzetgazdasági szempontból ártana gazdasági iparunknak. A másik kérdés az, hogy mi kárpótoltassunk azon kárért, melyet az osztrák sör, ez akor fogyasztás után járó adónak az osztrák kincstár által szedésében szenvedünk. Erre bizonyos kis mértékig hajlandók az osztrákok, de csak oly feltétel alatt, ha a quotánkat is emeljük, illetőleg, addig tárgyalni sem akarnak, mig a quota-kérdés elő nem kerül. Pedig ez a két kérdés csak az osztrákok 1867- ki speculáczióiban és hírlapjainak mostani czikkeiben van kapcsolatba hozva. A quotakiszámításnál az akkori államjövedelmek vétettek alapul, de nem köttetett ki „és a magyar polgárok fogyasztási adóját is az osztrák kincstár szedi.“ Ezt akarják az osztrákok stabilizálni, pedig ez a közelebbi években kifejlett anomalia, mely 1867-ben tekintetbe sem volt vehető, mert előre látni nem lehet, vagy ha lehet, arra szerződést kötni nem szokás. Eddig az osztrákok ezt nem akarják belátni, pedig a kiegyezés ennek belátásától függ. Nem mondom, hogy engednünk valamit nem lehet, de az egészet soha, semmi szín alatt oda nem adhatjuk. Másfelől gondoskodnunk kell arról, hogy gazdasági iparunk a fogyasztási adótörvény hozása által meg ne károsíttassék, mint eddig történt. H. S. — A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung’ a magyar és osztrák alkudozások dolgában ismét egy érdekes budapesti levelet közöl ápril 4-ről. Nem a tárgyalások folyamáról tudósít az, de a kérdések előzetes stádiumáról igen becses felvilágosításokkal szolgál. Előre bocsátva, hogy kiegyezés mindkét oldalú engedmények nélkül nem képzelhető, így folytatja : A jogi állásponton bizonyára Magyarország áll. A magyarok, ha érdekükre hasznosnak tartják, felállíthatják az önnálló vámterületet s az egész vitának véget vethetnek, ezáltal nem veszélyeztetvén a közjogi kiegyezést; de a magyar kormány vonakodik Ausztria és Magyarország közt felidézni a nemzetgazdasági harcrot, mert azon nézeten van, hogy Magyarországnak van más dolga is s a nép erejét jobbra is fordíthatja, mint küzdelemre Ausztriával, politikai szövetségesével. Ez álláspontból indulva ki, a Tisza kabinet mindent elkövetett, hogy egyrészről megóvja Magyarország jogi álláspontját, másrészről azonban a magyar követelések érvényesítésénél lehetőleg tekintetbe vette Ausztria kívánalmait s az osztr kormány helyzetét. — Meghiúsulnak vagy nem a tárgyalások, — párt vagy miniszterválságról Magyarországon nem lehet szó, mert a parlamenti többség Tiszát követi; másrészt pedig az utóbbi az engedékenység végső határáig elment ; következőleg Tisza útjába sem alulról, sem felülről nem helyezhetők nehézségek. A közgazdasági kiegyezés tehát léreje, mert a magyar kormány nem követel semmit, amit az osztrák kormány kénytelen lenne megtagadni s végre az Auersperg-kabinet is bizonyára kétszer is meggondolja, mielőtt Magyarországot a közgazdasági szeparatizmusba kényszeritné. De ha az alkudozások meghiúsulnak is, nagyobb szabású válságról nem lehet szó. A magyar kormány eddigelé egy lépést sem ten a király jóváhagyása nélkül, s minden eshetőség, még a tárgyalások meghiúsulása is, számba volt véve a kormány programmjában, melyet az megállapított akkor, mikor az ügyek élére híva lett, s melyet annak idején jóvá hagyott a király is. TÁRCZA. GRÜN ANASZTÁZ. (Gróf Auersperg Antal.) Kolozsvárt, április 11-én 1876. I. Szükséges e hozzátenni az egyszerű polgári névhez a grófit is? Hogy főrangú ur rejtőzik a szelíd, szinte fiatal ártatlan (szóval — zöld) név mögött — ez már rég volt titok. Apáink idejében azonban roppant rejtélyes s titokszerű volt a Grün neve és személyére vonatkozó bármily tudakozás. Hiszen Metternich idejében lépett fel Grün és gyakorolt legnagyobb hatást, ama sárgafekete, epés, undok, szerencsétlen, azaz ausztriai korban, mely alatt apáink oly sokat tűrtek és szenvedtek. De a világon meg van minden rosznak a jó oldala is. Ezen rothadt, penészes márciuselőtti idők elleni természetes reactiónak köszönjük ama tűzlelkű német úgymint magyar költőket, kik örök díszei fognak maradni nemcsak Német és Magyarország irodalmainak, hanem az egész világkulturának! Ezekhez tartozik a falu jegyzője ez a gondolatok szerzője, ezekhez a szerelem gyöngyei és a felhők költője, s ezekhez tartozik Grün is, a „Schutt" írója. Igaz, hogy a német költő, jelentőségére nézve, messze marad az említett lángészpártól, mert ez a pár páratlan a világirodalomban; igaz, hogy az osztrák főur nem bír tartalomra nézve oly mély , gazdag philosophiai tehetséggel, mint a magyar főur, bár formára nézve, ami a német nyelvnek ésaláposabb szerepét illeti, nagyobb előnyben van; de azért Grünnek jelentősége az universalishoz legalább is nagyon közel érő annál tiszteletreméltóbb jelenség, minél közelebb állott socialis tekintetben azon a magaslaton, hol minden liberálisabb, szóval igazabb és őszintébb érzület az etiquette fagyos athmospharajában könynyen elszokott hervadni. Gróf Auersperg-nek szabadságérzülete ezért annál tiszteletreméltóbb, mivel legkevésbé sem affectált, mint a legtöbb úgynevezett liberalis főrangú uraké. Szabadságérzülete nem liberális sport, vagy varialio, mely tudvalevőleg delectat, nem is külső kényszer, divat, körülmények stb., szülöttje, hanem benső ösztön. De elvégre ezt se lehetne még valami különösnek venni egy gróf részéről, azon évszázadban, amely nemcsak egy szegény polgári egyén fejére hullatott császári vagy királyi koronákat . Ily féktelen, nyugtalan szabadságszeretet, legyen még oly hű és állandó, nem vezethető-e vissza csak bizonyos physiologiai tulajdonságokra, az idegek és a vérereknek bizonyos alkotására? . .. Az igaz, hogy ily kérdések feszegetésével minden csak gondolható személyes érdem megszűnnék.. .. Nem is tart igényt senki, ki valódi érdemekkel bir, — személyes érdemekre. Minél nagyobb valaki, annál szerényebb — de csak úri magával szemben, hogy Petőfi fordulatával éljünk*) (Mert a világgal szemben való szerénység többnyire csak ártalmas portéka, ha már egyébért nem, csak azért, mert többnyire alkalmat ad Goethének ismeretes definitiójára.) S csakugyan ez a tény, hogy t. i. igenis helyén valónak tartatik ez az unimagával való szemérmetesség, az emberi nagy lelkeknek ez a castitása — valóban ez bebizonyítja f. érintett kérdésünknek jogosságát, noha ily kérdéssel már •j Utilevelek Kerényi Frigyeshez. XVI. a legszélső határokig jutottunk el, hol megszűnik emberi tudománynak válasza. A két főrangú kortárs, és sok tekintetben rokon költő Grün és Eötvös közt nagyon érdekes párhuzamot lehetne vonni. Névleg ha összehasonlítanék a két rendbeli alapot, melyen mindkettőnek határozott liberalismusa fekszik. (Csakhogy a liberalismus az Eötvösök oldaláról kissé solidabb szokott lenni, mint azon absolut szellemű agitátoroké, kik a forradalmak idején főszerepet szoktak játszani i. e. a népeket távutakra vezetni.) Grün liberalismusa féktelenebb, mint az Eötvösé; Grün politikai költő, a mi Eötvös sohasem volt. Grün ezenkívül optimista, a mi szerencsénkre Eötvös újból nem volt. Ebben rejlik a különbség a két szabadlelkű költő-aristokrata (nem aristokrata költői) közt s a kinek kedve telik erről teljes meggyőződést szerezni, kézzel foghatóbb adatok alapján, az később meg fogja köszönni nekem, hogy csak a két költő műveire utaltam. Mert nagy élvezet mindkettőt olvasni, sőt az egyiket olvasni s a másikkal összevetni, ez oly szerencse, mely rendszerint csak a magyar embernek jutott! Legyen szabad ezúttal csak egy kis helyecskét Eötvös gondolataiból kiemelni, egy önvallomást, amely nemcsak az ember, hanem a költő jellemét talán hivebben festi le, mint kötetekre menő jellemrajzok. Nekem rész néven veszik sokan, hogy az aristokratákat nem tisztelem eléggé és ámbár körökben születtem hozzájok semmi rokonszenvet nem érzek. Furcsa vád. Vájjon a folyó vizének azon részét, mely a nap sugaraiban csillog, mily józan ember tartja a többinél különbnek! Elismerjük előnyös helyzetét s megengedjük, hogy szebbnek látszik, de a ragyogás, melyet egyedül helyzetének köszön, miben változtatja meg természetét?" S miért tisztelném a hiú csillogást, mely rövid idő múlva máshol fog látszani és mely által az egyes habocskák a külső fényen kívül nem nyernek még annyit sem, hogy a nap fényétől áthatva melegebbé válnának? Ha most már Grünnek később felemlítendő több rendbeli műveiből számtalan helyeken elszórt liberális bizonyítványait mind rendre szednék és ide iktatnák, meggyőződnénk arról, hogy ilyen bizonyítvány mint Eötvösnek ezen mély metaphyzikai önvallomása, nincs Grünnél, nincs talán az összes aristokrata költészetben se. (Nem költőaristokratia !) II. Gróf Auersperg Antal, Sándor, Mária ma hetven éves; született tehát április 11-én 1800 ban. Csak hat évvel idősbb Eötvösnél, de fájdalom ép annyi éve, hogy a fiatalabb Eötvös nincs többé ! Auersperg kraini nagybirtokos családnak ivadéka, némelyek szerint az egyik családi kastélyon Thure ara Hart-on született volna; többnyire azonban Laibach, a közel fővárost említik mint szülőhelyét. Most már Steiermarki lakos. Erdő oktatását egy ex-franciscanus vezette. Látszik a későbbi liberalismusán. Az akkori franczialitkának parancsnoka (gouverneur genéral) Marmont, kinek az ügyes fiú alkalmasint nagyon megtetszett, szerette volna rábírni az öreg grófot, hogy küldje Párisba fiát, valamely állami intézetbe. (Vége köv.) Fővárosi levelek, Budapest 1876 ápril 9-én. Kedves barátom ! Ezelőtt alig egy órával találkoztam a képviselőház egyik nagy érdemű excellencziás tagjával, ki ma reggel jött Bécsből s helyzeténél fogva mindent tud, mit tudni lehet. És ez az én tisztelt excellenciás barátom fényesen igazolta azt, mit mult levelemben írtam, hogy t. i. a Correspondenz ek és Isten tudja minő más lapok hoszazu combinálgató tudósításai nem egyebek ama vajúdásnál, mely a tollak hegyének rágásából s valódi tárgy hiányból szokott származni. A dolog úgy áll, hogy még ma reggelig az ország e nagyfontosságú függő ügyeire nézve semmi reálist tudni nem lehetett s az excellenciás úr állítása szerint, ki pedig a legfürkészőbb szellemek közé tartozik, Tisza végleges szándékáról és megállapodásáról még minisztertársai sem tudnak semmit. Az azonban a jelen helyzetből is kitűnik mennyire helyes volt a magyar miniszterelnöknek általam már régen jelzett férfias politikája, ki nem henczegett és nem fenyegetőzött, mint az osztrák miniszterek, sőt teljes készségét fejezte ki a czélszerű és mindkét ország javának megfelelő kiegyezkedésre nézve, mig másfelől a magyar képviselőházat is egy ilyen egyezkedés elfogadására kívánta hangolni s mint külföldi lapok jelzik, egyetlen lépést nem tett a fejedelem megegyezése nélkül. Az osztrák miniszterek épen az ellentétes utat követték: conventiculumokat, csináltak nagyhangú nyilatkozatokat s a nagy közönség előtt be nem váltható ígéreteket tettek. Mindezek miatt most ők jutottak hamis helyzetbe; ha a kiegyezkedés létre nem jöhet, a helyzet egész ódiumát veszik vállaikra, ha pedig létre jö, ami természetesen csak különös engedmények útján történhetik, akkor saját képviselő testületökkel jőnek kellemetlen ellentétbe. De hát mindezen törjék ők a fejeket, úgy is elég nagy. Mi pedig csak legyünk türelemmel mindaddig, míg a tények egész határozottságukban állanak előttünk s a conjecturák helyett akkor ítéljünk, midőn csakugyan van mi felett. Elég bajunk van mi nekünk a magas politikán kívül is ide benn. Az országos krach vastagabb részét talán már átéltük , de most a higabb rész köszöntött be a Tisza és Duna áradásaiban, melyek az ország legszebb vidékeit látogatták meg. Az, hogy Görögországban és Amerikában a leggyalázatosabb korrupció tényei jönnek napfényre, hogy Angliában is van egy kis krach s Belgiumból is megszöknek a milliókkal pénztárnokok, reánk nézve ugyan csekély vigasztalás, annyival kevesebb, mert a biztosan kifelé vezető utakat még korántsem találtuk meg. Ha költségvetésünk kevesebb is lesz egy pár millióval, közösügyi kiadásaink Hazai iparunk II. Rákóczy Ferencz korában. A pozsonyi Toldy-körben Thaly Kálmán érdekes fölolvasást tartott „hazánk társadalmi, művelődési és művészeti viszonyairól II. Rákóczy Ferencz fejedelemsége alatt," mely előadásból rs késnek tartjuk az akkori iparviszonyokra vonatozó részletet közölni.