Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)
1876-05-04 / 101. szám
X. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: 2/1 Egész évre................................16 ft. — kr. Félévre......................................8» — » Egy negyedre............................ 4 ■ — ■ Egy hónapra ....................... 1 » M ■ gy SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában" főtér gr. l-] Teleki Domokos-ház. 101-dik szám. Kolozsvárit, 1876. csütörtök, május 4. MAGTÁR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmond Borára, vagy annak területe 6 kr. künden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye IS II. Reclamok: hirfillérbe soronként 1 irt. KOLOZSVÁR, MÁJUS 3 A kormány és pártja, II. Bittó csak mint egyén lépett fel, tehát tervéhez legalább most még nem lehet fűzni semmiféle töredék létezését. És mégis akadt egy szemfüles levelező, ki Budapestről az osztrák kormány félhivatalos lapjának, a „Politische Correspondenz-“nek el tudta mondani, hogy Bittónak már pártja van, hogy ez a volt Deákpárt elemeiből alakulva, kiválna a szabadelvű pártból és Szlávyval, Sennyeyvel alakítna egy kormányt, mely a fogyasztási adók közösségének alapján kötné meg a szerződést Ausztriával. Ezt Bécsben többen komolyan vették és így az osztrák kormány kénytelenítve érze magát, másik félhivatalos lapjában, a „Wiener Abendpost“ban kijelenteni, hogy ahoz a czikkhez semmi köze. Mi azt hiszszük, hogy ama czikkben sokkal több a puszta kombináczió és merő feltevés, mint a való. Sőt Szlávy már tiltakozott ilyen feltevés ellen és azt hisszük, hogy következni fog az más oldalról is. Mert nem hisszük, hogy legyen valamire való okos ember (hogy a „hazafiság és becsület“ terére ne is vigyük a dolgot) ki ha elégületlen lenne is a szabadelvű párt egyes alkatelmeivel, vagy a kormánytól eltérő nézeteket vallana is egyes kérdésekben, akár most, akár később arra merjen vállalkozni, hogy a Tisza-kormány követeléseinél kevesebbel álljon elő Ausztriával szemben és ilyen alkuval lépjen a magyar országgyűlés elé , mert ez az ember, vagy ez a töredék nemcsak ezen a parlamenten, de azt hisszük, bármely más parlamenten sem számíthatna többségre, már pedig azt hisszük, hogy ha lenne is egyesekben vagy a miniszterséghez újra visszajutni, — mert igaz Palmerston azon mondata, hogy nincs miniszter, ki tárczájától szabadulni ne igyekeznék és nincs exminiszter, ki ahoz vissza ne kívánkozzék — mégis fel kell tételezni egy államférfiról annyi számítást, hogy oly terv alapján kísérlené meg ezt, melynek a pártcsoportosításra és sikerre kilátása lehet és nem olyan alapján, melytől az emberek visszariadnak, mint kísértettől. Ezért vagyunk bátrak azt állítani, hogy ha van is egyesekben hajlandóság vagy vagy külön párt alakítására, (ezt különben mi nem állítjuk, csak „dato, sed non consesso)“ azt hazafiságból és úgy, mint józan számításból most meg nem kísértenék. Mert az tény, hogy aki sikert akar aratni, annak kevesebbet vagy roszabbat követelni Ausztriától nem lehet; aki pedig többet akar követelni, annak tekintetbe kell vennie a kivihetőséget, nemcsak Ausztriával szemben, de a parlamenti pártok konstellácziói szerint is. Noha a több követelésnek, sőt a teljes elszakadásnak is sokkal könnyebben lehet (és ha egy előnyös alku nem sikerül, kell is többséget szerezni, akár ezen az országgyűlésen, akár az új választásokban, mint bármelye alku válnak, melyet egyszerűen kivihetetlennek tartunk. Ha pedig a szabadelvű párt bármely elemét vizsgáljuk, akár azt a„separatistát”t, minek a bécsi í félhivatalos a volt balközépet nevezi, akár a szabadelvű Deákpártot, nem fogunk sem a múltból, sem a jelenből következtetve oly alapot és oly elemeket találni, melyen és amelyekből, bármely kombináczióban, a szabadelvű párt felbontásával új többséget lehetne teremteni. Igen vannak egyesek, kiknek hajlama vagy szélső jobbra, vagy szélső balra vonz ; lehet, hogy ezek el is esnek ,de a szabadelvű pártot felbontani csak egy Ausztriával való rosz szerződés képes, és azt hisszük , hogy erre a Tisza-kabinet nem vállalkozik. Ha pedig más valaki a többség ellenére vállalkoznék ilyesmire, ekkor a kormány lelép, pártjával egyesülten ellenzéket képez , hogy ha ezért az országgyűlés feloszlattatik — ítélni fog a nemzet. H. S. TARCZA: Egy híres franczia írónő. Sevigné asszony, családi nevén Marie de Rabutin Chantal, született Párisban. Atyja híres párbajvivó volt, Richelieu alatt kegyvesztetté len, és Ré szigetén halt meg, az angolok elleni hadjáratban ; anyja jó polgári családból származott. Nagyanyja apácza főnök volt és kanonikáltatott, tehát szent volt. Egy éves volt, midőn meghalt atyja és 10 éves, midőn anyját veszté, nagyanyja és nagybátyja, de Coulange abbé, nevelő, ki neki is hagyta vagyonát, őt halhatatlanitá leveleiben „a jók java czím alatt.“ Sevigné asszony tehát szerencsétlen volt gyermekkorában, nem ismerte a szülői szeretetet. Nem volt szerencsésebb házasságával sem. Sevigné úr nem volt a férjek mintaképe, ilyen nem sok volt a 14-ik században. 7 évi együttlét után férje meghalt, 26 éves korában özvegygye len, két gyermekkel és egy nagy vagyonnal, mely különben nagyon meg volt rongálva. Ettől kezdve szerencsétlensége megszűnik és más esemény nem fordul elő életében, mint a leányával való levelezés. Ha az ember de Sevigné asszony leveleit olvassa, lehetetlen nem szeretnie őt, nemcsak az írót, de az egyént is. Szereti az ember ezt a naiv, őszinte, finom szellemű, mozgékony, szeretetreméltó nőt, ki egyik tárgyról, a másikra megy át, mindeniket csak megérinti és mégis úgy lefesti, mintha látná és előttünk is láthatóvá teszi, ő mint “ő és mint író jó kedvű, bir az öröm tulajdonságával. Ez becses ajándék, mert azt mondják, hogy a lélek jó kedve annak erejét bizonyítja, a valóban erős lelkek jókedvűek. Hangja fecsegő, affektáczió nélküli, semmiben sem mutat túlzást, csak egy dologban: az anyai szeretetben; csak két dolog ellen gyulad haragra: az esztelenség és rész hiszem ellen. Leveleiben kora társadalmának oly élénk képét találja fel az ember, hogy ismerni véli az ő szellemét is, ezt a ragyogó lelket, mely Lafayette asszony mondása szerint, elvakítja a szemet, a mély jellemző kifejezés azt jelenti, hogy szelleme megvilágító arczát, ragyogott szemeiből, úgy, hogy őt fecsegni látva, egy süket is élvezetet talált volna társalgásában. Sevigné asszony könnyű kézzel nyúl minden tárgyhoz, a nehéz kérdésekhez ép úgy, mint a könnyűekhez. Ugyanazon egy levélben beszél a háborúról, egy szónoklatról, egy nagy csatáról és arról, hogy Grignau asszony gyermeke számára dajkát keresnek, vagy hogy miféle házasságok történnek. Mekkora hajlékonysága a szellemnek kellehhoz, hogy a tények, eszmék, kérdések e vegyülékét ugyanazon egy levélben tudja egyesítni, minden átmenet nélkül . Sevignének két gyermeke volt: Grignau grófné és Sevigné lovag. A lányról nem sokat lehet beszélni, noha érdekes, mert ő volt a hihetetlen anyai szeretet tárgya. Ez meglepő szó, mert az ember azt gondolná, hogy soha sem lehet túlzás az anyai szeretetben, pedig úgy van. Sevigné aszszonynál ez érzelem nemcsak szenvedélyes, lelkesülő, de egy kissé szabálytalan is. Ezt ki lehet magyarázni. Reá nézve az anyai szeretet helyettesíte minden más szerelmet, nem ösmerte a gyermeki szeretetet, roszul ismerte a férjszeretetet, így megtakaríta a gyöngédséget, felgyűjté, hogy mind leányának fejére halmozza azt. Úgy dicséri szépségét, mint egy szerető, hangja egyátalában nem illik egy anyához. Szellemét oly szavakban dicséri, hogy most még a Sevigné asszony szellemességét sem dicsérnék annyira. Sevigné lovag elég érdekes személy. Anyja levelei közül sok van hozzá intézve. Bátor katona, fényesen folytatta a háborút, de az udvarnál sikert nem aratott. Miért ? Ugyanazon okból, melyért egész családja. A Sevigoék Retz bíbornokhoz csatlakoztak, kapcsolatban állottak volna a régi fronddal, mindig gyanúsak voltak és az udvartól távol maradtak; ezen felül a jansenistáknak is barátai voltak. A lovag egyébiránt ritkán ment az udvarhoz és a király azt szerette, hogy oda menjenek, mutogatni magukat. Különben ő is úgy élt mint kortársai, viharos fiatalság után megnősült s áhitatosságnak szentelő magát, neje által vezettette magát és szent hírében halt meg. Ez alkalommal látjuk, hogy gondolkozik Levigne asszony a vallásról. Nem mondható, hogy bölcsész vagy szabad gondolkozó lett volna, de mit mond róla leánya? Egy kissé áhitatosnak nevezi, kinek áhitatossága nem sokat ér; ez a kifejezés gyakran előfordul a levelekben. Azt is mondja, hogy anyja „sem Isten sem ördög.* Lágy meleg volt egész végig. Sevigné asszony e tekintetben kivétel e században: nem volt miért bűnhődnie, tehát nem is lett bűnbánó, nem ösmerte a tiltott szerelmet, tehát nem vett lelki vezetőt. Lelkének egészsége, erős értelme még erősítve jön az olvasás által, egész életében egyformán viseli magát; ez nagy dicséret, mert ritkán fordul elő még a legnagyobb elméknél is. Nem genie, de egészséges elme. Sevigné asszonynak többen felajánlók szívüket és kezüket és kérték tőle cserében vagy mindkettőt vagy csak egyiket. De ő az udvarlókat és kérőket egyaránt visszautasitá. A visszautasitottak közt történelmi egyének is vannak. Ilyen Conti herczeg, ki hamar megvigasztalja magát és megnősül; azután a hírhedt Bussy unokatestvére, kivel Sevigné asszonynak annyi baja van, eleinte leveleznek, azután szakítnak, haragusznak egymásra, végre kétesen kibékülnek, ő különös jellem, nem tehetségnélküli, de nem szeretetreméltó; ő volt a „Gallok szerelmi történetének* szerzője; ez valóságos „Chronique scandaleuse*. Jelleme sem szeretetreméltó, gyáva volt a királylyal szemben, könyve miatt kegyvesztett lesz, a Bastilleba vettetik, az udvartól száműzetik, csúszott, mászott, de bocsánatot soha sem nyert. Még kevésbé tiszteletreméltó magaviselete Sevigné asszonynyal. Sevigné asszonynak nem volt kifogástalan férje, Bussy a férjnek hibáiban társa volt, azután elárulta őt nejének és felajánla neki szívét; csak egy mentsége van és ez az, hogy nagyon szerencsétlen. Visszautasítását megboszulta Bussy, az ő „Gallok szerelmi történetében” nagyon különös képet rajzolt Sevigné asszonyról. E rajz érdekes; először szüljénél fogva, Bussy figyelemreméltó író, sok szellemmel bír; másodszor azért, mert ebben el van mondva mindaz a rész, mit Sevigné asszonyról mondani lehet. Már pedig semmiféle dicséret nem lehet oly hízelgő reá nézve, mint az, amit Bussy ír, így azt mondja, hogy „elméje hajlandó volt elkövetni mindazt az ostobaságot, amit ő el nem követett.“ Tehát kénytelen bevallani, hogy bölcs volt. Másutt azt mondja: „Miért mulatja annyira magát az erénynyel?“ Ez egy szemtelen cinikus szava, de ez is Sevigné dicsérete. Egyik udvarlója volt tanítója, Menage, ki latinra és olaszra tanitá; pedáns volt kiről azt mondák, hogy latinul harap és olaszul sóhajt. Őt is visszautasítá Sevigné asszony, de barátja maradt. Jegyezzük meg, hogy Sevigné asszony nevelése igen solid volt, ő a komoly olvasmányokhoz volt szokva. „A frivol olvasmányok halvány szint adnak a léleknek* ezt mondá ő. Ő olvasta pl. Nicole 15 kötetes „Morál“ ját és oly jónak, oly hasznosnak találá e könyvet, hogy azt mondá: „elnyelném mint a levest“; olvasta St. Augusztinust is, de az igaz, hogy csak esős időben. Egyik barátnője volt Lafayette asszony, ez a XVII-ik század egyik legnagyobb asszonya. Lafayette asszony több könyvet irt és ezek közt egy remekművet. Regényei: „Zaide“, mely képzelmének regénye és a legjobb, „de Clives herczegnő“,amely szivének regénye. Ez a könyv forradalmat csinált az irodalomban: eddig a regény nagyon hamis, valótlan irodalmi nem volt, d’ Urfé, Scudery, Calprenid regényeiben: persa, görög és római hősöket láttak úgy beszélni és öltözködni, mint XIV. Lajos kurtisanya. „Clives herczegnő“ helyes útra vezette azt, ebben a XVI. századból (II. Henrik uralkodása idejéből) kölcsönözött nevek alatt, Lafayette asszonynak de la Rochefoucauld herczeggel való viszonya van elbeszélve. II. Henrik XIV. Lajost képviseli, Valentinois herczegnő Montespau asszonyt, Nemours Rochefoucauldot. E könyv most is érdekes, XIV. Lajos udvarának és a kor erkölcseinek rajzát adja. Lafayette asszony viszonya La Rochefoucaulddal 25 évig tartott. Irodalmi téren is közreműködtek. La Rochefoucauld átdolgozó „Maximes”-jait, Lafayette asszony befolyása alatt, enyhité némelyiknek keserűségét, viszont ő adott barátnőjének tanácsokat: „La princesse de Cleves“ megírásához. Ezért mondá Lafayette asszony Rochefoucauldról: „ő eszmét adott nekem és én reformáltam szivét.“ — Különben is ő büszke, nemeslelkü ember volt, úgy hogy midőn a ronde után, visszatért a királyhoz, XIV. Lajos is hitt neki. Lafayette asszony pedig azt mondá róla: „Oly gyöngédséggel láttam őt sírni, hogy imádságra indítja az embert.“ Külföldi politikai szemle. A lefegyverkezési kérdéshez hozzászól most újabban a bécsi értekezlet alkalmából Bismarck lapja is, a „Nordd. Alig. Ztg.a Más ízben is megjegyeztük volt, hogy e lap csak úgy félválról beszél ezen ügyről, s tekintve azon öszszeköttetéseket, melyek között e lap él, érdemesnek tartjuk megismertetni véleményét közönségünkkel, annál inkább, mert most határozottabban és tüzetesebben nyilatkozik ez ügyről, mint ezelőtt. „Anélkül, hogy a bécsi értekezlet tagjait legtávolabbról is sérteni akarnók, nem halgathatjuk el abbeli nézetünket, hogy maguk az értekezleti tagok sem hisznek ezen törekvéseknek sikerében a jövő évtizedek, s mondjuk ki ezen század folyama alatt. Habár az aranyérték korszakában az aranynak szükségét érezzük, mégis még nagyobb távol levőnek látszik azon „aranykor” visszatérése, melyben mint Ovid is énekli, a jót és helyest szabad akaratból minden biró nélkül cselekedtek. Ez és úgy áll az államok belügyei, mint a nemzetközi viszonyok tekintetében. Minden európai képviselőtestületben — csak az egy franczia nemzetgyűlés képezett ebben kivételt — uralkodik a hajlam: lehetőleg leszállítni a hadseregre és védelmi czélokra fordított összegeket, és mi nem vonjuk kétségbe, hogy egy ily módon ad hoc összehívott képviselőértekezleten sokat lehetne beszélni az örök békéről s az álandó hadsergek által képezett nagy csapásokról. De alig volna érdemes a fáradságra, egy ily conferencia mandátumát megvizsgálni. Az egyes tagok legjobb esetben is hazai kamarájuk többségét képviselhetik, legtöbben pedig annak kisebbségét fogják képviselni. Kitűnő beszédekben sem lesz hiány. A népek testvérisülése nagy szerepet fognak ott játszani, úgyszintén annak kimutatása, hogy a hadseregekre fordított pénzt sokkal czélszerűbben lehetne cultorczélokra, iskolákra, egyetemekre, műintézetekre, csatornákra vasutakra, stb. fordítani. Hogy ily törekvések épen Bécsben találnak oly kedvező talajra, ezen nem fog csodálkozni az, ki évek óta figyelemmel kíséri azon rendkívüli (?) tartózkodást, melyet a delegátiók (!) a hadügyminisztérium követeléseivel szemben tanúsítnak s könnyen elmennek azon határig, melynél a sereg harczképessége átalában kétségessé válik. De föltéve az esetet, hogy pl. Németország lehetőnek tartaná hadseregének reductióját, vagyis bevégzett, kipróbált és drágán megvásárolt rendszerének desorganizatióját és Ausztria-Magyarország, Olasz- és Francziaország kormányai is hajlandók lennének magukra vállalni egy ily rendszabályért a felelősséget, még mindig marad hátra három nagy hatalom, melyek „az átalános lefegyverkezésnél súlyosan nyomnak a latba: Orosz-, Török- és Angolország s úgy látszik, hogy a bécsi urak ezek nélkül csinálták meg számadásaikat. Orozsország és Törökország egy európai congressuson előre láthatólag nem lesznek képviselve. Oroszország épen most veti alá egész hadügyét egy nagy átalakításnak és bajosan fogná rászánni magát, hogy a nehezen kivívott eredményt egy chimaerának föláldozza, eltekintve attól, hogy Oroszországot ázsiai szomszédai csakhamar az ideál és az élet közti különbségre fognák emlékeztetni. Törökország a maga részéről épen most tapasztalja, hogy ha általában csak fölfegyverkezve létezhetik, és fentartására szükséges, hogy sokkal jobban legyen fölfegyverkezve, mint jelenleg. De ha Orosz- és Törökország vonakodnak részt venni a fegyvereknek ekékké átalakításában, a többi európai hatalmakra nézve elveszet még lehetősége is annak, hogy egy ily tervről azt tart.