Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)
1876-06-03 / 126. szám
X. évfolyam. 126-dik szám. Kolozsvárit, 1876. szombat, június 3. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egény évre.................................16 ft. — kr. Félévre......................................8. — , Egy negyedre............................ 4 , 0 , Egy hónapra ....................... 1,0, SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. Kiadóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-hoz. 70 HIRDETÉSI DIJAK: & Ötször hasábozott g&rmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön azámittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok, hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, JUNIUS 2 Küküllőmegye. Junius 1. 1875. Bámulatos, mily kiterjedést öltött napjainkban a hirlap-irodalomban azon elv, hogy minden dolgot nem csak egyoldalúlag, hanem azt még el is ferdítve, hoznak a nyilvánosság terére. Minek szerencsétlen következménye aztán a közvélemény félrevezetése. Mert kétségtelen, hogy úgy a politikában, mint az egyes megyék belviszonyainak megismerésében — a közvélemény megállapítására, — a hírlap irodalomnak nevezetes befolyása vagyon, és ép ezért sajnos, hogy még oly zuglikászok is tollat ragadnak, kik egy vagy más dologban sértve érzik büszkeségüket; a azért boszosak, hogy egy egész megye — avagy ország, miért nem gondolkozik az ő saját belátásuk szerint; mert nem tartja azt példányképnek, kit ő bámul és végre mért lát más embert az orrán túl is, mikor erre ő maga képtelen ?! Egy ily példányát a valóságos elferdítésnek közli aKelet* mult havi 111 -ik száma; Küküllő megyének mult hódikán és következő napjain tartott bizottmányi gyülésének lefolyásáról. Hosszas és annak lefolyásáról kevésbé esmeretes egyénekre nézve unalmas volna az egész három hasábra terjedő czikk minden pontját kritika alá véve, válaszolni. S igy csak annak főbb mozzanataira szorítom észrevételimet, mert elferdítő képességét a tisztelt levelező úr ezekben vette leginkább igénybe. Nepotizmussal vádolja levelező úr Küküllőmegye bizottságát és avval, hogy a valódi érdem és tisztességnek ezen nepotizmus elől félre kellett vonulnia, mert minden véderő nélkül állott a lefolyt közgyámi választáson Ha nem ismerném személyesen Küküllő megye tisztikarát, úgy hitelt kellene adnom levelező úr ezen állításának és azt kellene felőle hinnem, hogy ezen megye is azok egyike, melyben az egyes főbb családok ivadékai foglalják el a legfőbb és legtöbb hivatali állomásokat. De igy egyebet nem tehetek, mint utalni levelező urat, tekintsen körül Küküllőmegye tiszti karában s meggyőződik, hogy épen ezen megye azon kevesek egyike , melyben a nepotizmus legsilányabban van képviselve, anélkül azonban, hogy avalódi érdem és tisztesség lenne ez által előtérbe helyezve, hanem igen is egy, még a nepotizmusnál is veszedelmesebb, ha tetszik nevezzük jezsuitizmusnak. Ez a jezsuitizmus Küküllömegyében az uralkodó párt, s mivel történetesen a lefolyt közgyámi választáson verességet szenvedett, jelöltjével krokodilusi könyekben tör ki levelező úr. Menjünk tovább, nem jó e képnél hosszasan időzni, melynek szemlélése csak az unalom érzetét kelti fel bennünk. Különben már megvigasztalódtak az árvaszéki ülnök helyettesítésénél. A tisztelt levelező úr átmegy a megyének egy nevezetes kérdésére, a Kis-Küküllő völgyén lakó birtokosoknak százados sérelmére, melyet a Küküllő vizének gyakori kiöntései idéznek elő és azt mondja, hogy már 1848 előtt megkisértetett annak orvoslása a malomgátok leszállításával, de mindannyiszor írott malaszt maradott a hatalmas malombirtokosokkal szemben, és oly hosszú idő után csak az utóbbi években sikerült a megyének a szabályozást keresztülvinni, egynek kivételével — és ez a mikefalvi malomgát — a jelenben az összes gátok szabályozva vannak, reméli, hogy a kivétel alatt levőnek is rendezése minden hatalmi befolyás mellett is be fog következni és be kell hogy következzék. E tételnél azonnal szembe ötlik levelező úr állításának valótlansága, mit inkább az ügykörülmények nem ismerésének és a hydrotechnikábani járatlanságának akarok tulajdonítani, mint személyes részakaratnak. Ugyanis, teljesen bizonyítják a legújabban a nagyméltóságú közlekedési miniszter úr által eszközöltetett lejtmérések, hogy nemcsak a mikefalvi malomgát, de azon alól még három, egész D.-Szat.Mártonig, szabályozva nincsenek. Az ezeknél észlelt rendezetlenségek iszonyú nagyok. S vajjon mi lehet más oka, hogy ezek még nem rendeződtek s nemzetgazdászati szempontból is a vidéknek úgy, mint a malom tulajdonosoknak egymásközt oly nevezetes korai behunyt szemmel elnézetnek, mint épen azon jezuitizmus, mely mindenben irányadó szerepet játszik megyénkben, s melynek hatalmi befolyása alatt vajmi gyakran megtörik az igazság és jogosság követelménye. Örömmel üdvözöltük ezért a nagyméltóságú közlekedési miniszter úr határozatát, mely ezen ügy feletti újabb tárgyalásé az 1840 ik X. t. sz. értelmében a bizottmányi gyűlés által kiküldendő három tagú bizottságra bizta, mert egyedül igy, — ezen jezuitismus befolyásától menten, remélhető, hogy végre DSzt.-Mártonon felül is keresztül vitetik gátregulatió a törvény és méltányosság alapján, 8 teljesedésbe megy valahára, mind ezen vizmenti birtokosoknak, mind magoknak a malom tulajdonosoknak hosszú időn keresztül táplált óhaja. Hogy három alsó gátnak rendezetlen állása mellett épen a Mikefalvinak szabályozását sürgeti levelező úr, azt újból a hydrotechnikábani járatlanságának, avagy személyes részakaratnak és teljes tájékozatlanságnak kell tulajdonítnom. Mert kevésbé laicus ember is igen jól tudja, hogy közbül egy gátot addig szabályozni nem lehet, míg az alatta fekvők teljesen szabályozva nincsenek. Nem az egyes malom tulajdonosok hatalmi befolyása alatt tört meg a regulatió keresztül vitele igen tisztelt levelező úr, hanem igenis a jezuitismus alatt. Végre kérem levelező urat, elferdítő, hogy ne mondjam rosz akaratú tehetségét ne gyakorolja épen megyénken, mert mindannyiszor annak megczáfolásával mi sem maradunk adósok. Y. TARCZA. B 0 S S U E T. Bossuet 1627-ben Dijonban született és 1703- ban halt meg, nemes, de nem nagy úri családból és ez volt akadálya annak, hogy XIV. Lajos kedvelése daczára sem juthatott el a legnagyobb méltóságra. Oly neveltetésben részesült, hogy jellemét egyátalában nem magyarázza meg. Eleinte a jezsuitáknál növekedett, később 10 évig a navarrai oskolában, azután Sorbonneban lesz theologia doctors. Mindig ahitat08, vallásos dolgokkal foglalkozik, a Biblia olvasásánál sír, mert, habár csak görög és latin fordításban olvassa, felismeri annak költői szépségét, úgy, hogy benne a héber és franczia szellem fúziója jö létre, ami páratlanná teszi stílusát. Ezért mondák róla, hogy az ő hazája Judea, tanítója Ezsaiás. ő 9 éves korában már felvette a tonsurát, 13 éves korában kanonok lesz és midőn doktori disputatióját tartja Condé herczeg jelenlétében, az appugnansok ellenében, ez karjával akar védelmére kelni. Tény, hogy teológiában növekedett fel, vagy, mint Lamartine mondá, született főpap ő. Minden körülmény befolyt arra, hogy pap és szónok legyen. És mégis ő sem valódi pap, sem valódi szónok. Mert a valódi papnak, atermészetfölötti* doktorának, bírnia kell kegyességgel, a vallás iránti feltétlen odaadással, de ő kegyetlen, durva, csak ambitiójának szolgája. A valódi pap szereti az igazságot és emberiséget, ő nem szereti egyiket sem. Még kevésbé valódi szónok, mert ennek az igazság érzetével kell bírni és ő nem bir. Bossuet épen akkor jő Párisba, mikor Izicelieu megérkezik provenczei útjából, hol a protestánsokat üldöztette, betegen, haldokolva jött haza és Bossuetnak örökös czélja volt, ő utána, bíbornokká és miniszterré lenni. Megteszik a Dauphin nevelőjévé, ekkor kezdődik udvari élete, ekkor kezdődik, mint Lamartine mondá, kettős szerepe: a szentet játsza kifelé és benn hódol ambitiójának. Több alkalma van a magas társaságban, estélyek alkalmával (ami akkor szokásban volt) egyházi beszédeket tartani, így a Rambouillet kastélyban, Chambert asszonynál, az orleansi herczegnőnél. Ez jó iskola volt reá nézve, és megfelelt szellemének, mert ő a pompát, a színészies előadást szereté, felhasználta a profán és szent irodalom minden eszközét, mint Lamartine mondá: ,Az Isten színésze volt az ő templomában, ez jól jellemzi, de egyszersmind elitéli. Midőn a herczeg nevelését befejezi, menuji püspökké teszik, már előbb elnyerte volt a condonnei püspökséget, de két évig Boha megyéjében meg nem jelent. A Dauphin nevelése által (kis öreg Dauphinnak hívtak, mert fiát, az ifjú Dauphint Feneion nevelő) nem nagy érdemet szerzett, ő rész tanító volt, mert sokat tanított és könyveket is irt tanítványa számára, de minthogy nem birt szeretetet vegyíteni tanításába, a tárgy és tanítványa iránt, beszéde annak feje fölött ment el, sőt annyira meggyűlöltette tanítványával a könyveket, hogy ez felfogadta, hogy ha megszabadul, soha egy könyvet sem nyit fel. És ezt mégis tarta. Nem olvasott egyebet, mint a Gazette de Francéból a humen híreket és 50 éves korában úgy halt meg, hogy semmit sem tett. Bossuet mindenek fölött szónak, de nálánál népszerűbb, korában is. Bourdaloux, Bossuet-t az udvar tiszteli, hallgatja, de Bourdaloux-t mindenki szereti. Sokan magyarázták e különbség okát. Azt mondák, hogy Bossuet oly nagy szónok volt, hogy még bámulni sem merek. De ez nevetséges állítás. A valódi ok abban volt, hogy Bossuet inkább udvari ornamentális, hivatalos szónok volt és Francziaországban soha sem szerették a hivatalost. Ő szereti a pompát, a színészies előadást, ezért halotti beszédei a legsikerültebbek; a gyászczeremonia, díszítés az ő tehetségének kiegészítő része. Neki a gyászbeszéd eszköz, hogy udvaronczi kötelességének eleget tegyen; noha ő maga megvall rá, hogy oly kevés jó van a nagyokban, hogy Isten szolgái ritkán dicsérhetik; de ezzel gyászbeszédeit maga ítéli el, (melyek saját szavai szerint) az emberi dolgok hiábavalóságának pompás bizonyítékai.* Az egyházi szónokok e korban írott beszédeiket recitálták, így tett Massilon és Bourdaloux is, ki különben szemeit behunyta s csak képzeletben követte az Írott sorokat. Bossuet, mint Feneion mondá róla, egész életében készíté beszédét, de a pillanat inspiratiójára bízta a szavakat. Miért nem tettek így a többi szónokok? Mert nem mertek. Akkor jól meg kell csatolni minden szót, mert különben XIV. Lajos nem tűrt volna olyan forma beszédet, milyen volt az, melyben az uralkodó figyelmeztetve van múlandóságára és ha a pap azt mondja neki, hogy a férgek emésztik fel, sértés lett volna. Vagy midőn Peronnet a keresztyénséget salátához hasonlítja, melyen a papság képezi a sót, az önkínzás az eczetet és a jezsuiták az olajat, ha ezt XIV. Lajos előtt mondta volna el, miután még hozzá téve, ha a szelíd, jó jezsuitákat a vidékre kiteszik, hamar megszaporodnak — nagy sértést követett volna el. Bossuetnak sokoldalú tehetségeit dicsérék. Igaz, hogy itt filosófiai munkát, theologiát, történetet, politikát és szónok volt; de egyik téren sem tanúsított eredetiséget, mindenütt csak egy tehetsége van : a szolgaiság, egy könyv képezi forrását: a Biblia és egy tekintélye van : a király. — Azon könyv, melyet tanítványa számára irt, a „Discours sur historie universelle (ime annyira szónok, hogy midőn történetet ír, akkor is „Beszéd"-nek nevezi) első részében csak egy kis kronológiát képez, második részében fejti ki, hogy a történet nem egyéb, mint a profétiák megvalósulása és akik részben a császárságok egymásra következését adja elő, olyformán, hogy ezek a keresztyénség eljövetelét előkészítik és azután uralmának megvalósítására vannak hivatva. Tehát fogalma sem volt a történet folyamáról és még kevésbé későbbi következményeiről, kifelejti a Protestantismus, szabad gondolkozókat stb- Műve történelmi és bölcsészeti szempontból egyaránt fölötte hiányos. Noha vannak szép részei, igy az, melyben Rómáról, Carthagóról ir, és melyekben Montesquieut is inspirálta. — A filosofiában ő Cartesianus volt, mert akkor ez volt a divat és ő mindig az uralkodó hangulatnak hódolt meg. De minthogy Descartes kegyvesztett és száműzött volt, így filosófiáját úgy tanítá tanítványának, hogy szerzőjét meg sem nevezi. Legkitűnőbb Bossuet tagadhatatlanul, theologiai controversiában, Ő a protestánsokat üldözi elsősorban. Már a metzi kerületben szervezett egy missiót ezek ellen, később írja :Histoire des variations des eglises protestantes.“ Győzelme könnyű volt, mert ellenfelei, Claude és Jurieux jelentéktelen tudósok volak, kikkel szemben páratlan stylje, erős dialektikája könnyen győzött. De azért nagyot, maradandót e téren sem mutat fel, mert a művészet csak akkor igaz, ha az igazság képezi alapját és nagy lélek hevíti alkotóját, Bessuetban mind a kettő hiányzik. Neki a tudomány eszköz, uralkodó tehetsége a szó, ezért inkább szónok, különben is egy nagy szónok nem lehet nagy gondolkozó. Mert a nagy gondolkozó inkább befelé fordul, a szónok kifelé akar hatni, így Bossuet is inkább csak szónok, ő minden középszerű, divatos eszmét elfogad, maga nem nyomoz, újat nem keres, sőt nem szereti az újítókat, a zajt kerüli, conservativ szellem. Ezért ellensége a jansenismusnak is, noha ellensége a jezsuitáknak is. Sőt határozottan elítéli a Guyet asszony és Fene Ion által teremtett quietismust is, de a római udvar ítélete szerint is, Feneleon ép oly túlzásba esett az Isten iránti szeretetben, mint Bossuet a közellévők szeretetében. Erősen megtámadja, úgyszólván megöli Richard Simon theologust is, ki a judai forrásokat tanulmányozza, a Biblia kutatására minek ez, ha újat talál, Róma elitéli, úgysem ér semmit, így akarja Bossuet a hitet conserválni és midőn meghalt, azt gondolá, hogy megmenti azt, nem látta a protestantismust, a szabad gondolkozás terjedését, nem látta előre a készülő A török trónválság. A keleti viszonyok alakultában új, nagy fordulat állott be. A papok és tanulók békés forradalma megdöntötte a tehetetlen Abdul Aziz trónját s helyére a volt szultán legidősebb fiát ültette, aki V. Murad névvel vette át az uralmat. A nagy esemény részleteiről még nincsenek tudósításaink, de a tény maga kétségkívül történeti jelentőségűvé lesz a török állam fejlődésében. Május 29- én ment végbe a trónváltozás. Mi előzte meg azt és mi történt a szerail titkos világában, azt homály borítja s talán sohasem is fog kellően földeríttetni. Jellemző, hogy egyetlen egy kéz sem emelkedett az uralkodó szultán védelmére; a trónváltozás minden erőszak, sőt minden zaj nélkül ment végbe. Hétfőn, végezték el a dolgot a palotában, s kedden reggel hivatalosan tudatták a török birodalom lakóival, hogy V. Murad szultán ,Isten kegyelméből s a nép akaratából átvette az uralmat. Az új padisa beigtatása még tegnap megtörtént. A nép örömujjongva hallgatta a híreket; este a várost kivilágították s a lakosság három napig tartó örömünnepet rendez. Keresztények és muzulmánok egyaránt meg vannak a fordulattal elégedve, ami fődolog, a rend nem jön egy pillanatig sem zavarva és a forradalom egészen békés maradt. De nemcsak Konstantinápolyban, hanem a külföldön is nagy megelégedéssel üdvözölték a változás hírét. A tőzsdén az árfolyamok lényegesen javultak, s a politikai világ is a legkedvezőbb reményeket fűzi az eseményhez. Mindenütt az a nézet uralkodik, hogy a keleti bonyodalmak megoldása immár lényegesen meg lesz könnyítve. Annyi bizonyos, hogy legalább erélyes, józan s a viszonyokhoz képest becsületes kormány fog alakulhatni, melynek nem kellene attól félnie, hogy a nagy úr szeszélye legüdvösebb tevékenységét is meg fogja hiúsítani. Midhat pasa lesz a nagyvezír, Khalil Sherif pasa vendi a külügyeket és Sadik pasának lesz feladata némi rendet hozni a zilált pénzviszonyokba. A trónváltozás a Gorcsakoff-féle emlékirat sorsát, úgy látszik, szintén végképen eldöntötte. A nagyhatalmak tervezett beavatkozása ellen irányult a szufták egész mozgalma, mely kezdetben csak Mahmud pasát akarta elűzni, s most a a szultán megbuktatásával teljes diadalt aratott. Ha már eddig is igen valószínű volt, hogy Konstantinápolyban nem fogják elfogadni a berlini Programm főelveit, úgy ma a tagadó válasz föltétlenül bizonyosnak tekinthető. Másrészt Szerbia és Montenegro harczkedvére is remélhetőleg érzékenyen vissza