Magyar Polgár, 1877. január-június (11. évfolyam, 1-147. szám)

1877-01-03 / 1. szám

csatolás által ezen tábla területébe olvad be, tekintve, hogy a két kir. tábla területének az 1868. 54. te -ben foglalt meghatározása e részben az 1875. 36. te, mint előbbi törvény, s illetőleg az ebben foglalt felhatalmazás alapján kibocsátott miniszteri rendelet által megváltoztatottnak veendő, mindezeknél fogva azon járásbíróságok határozatai elleni fellebbezések elintézésére, melyek a minisztérium rendeletével a marosvásárhelyi kir. tábla területén levő törvényszékekhez osztattak be, ezen utóbb nevezett kir. tábla illetékes. Az év végén. Egy végzetes évet végeztünk be. Végzetes a bel- és külviszonyokra egyaránt. Még nem volt év, melyben annyi csapás ért volna, mint ebben — leg- alább nem az alkotmányos korszakban. Legnagyobb hazánkfiának elvesztése, árvíz, nagy tűzkárok, nagy fagyok, gyenge termés, és folyton növekedő elszegénye-ítés jellemzik ez évet, és még mindezek nem képezik a legnagyobb bajt. Mert í pótolhatan ugyan Deák, és a nagy ká- í rókát können pótolni nem lehet, de í ezek nem fenhetik meg hazánkat romlással. A külesedények és az Ausztriái val kitört viszály sorka komolyabb bajt ii képeznek, mert nehezesben elháríthatók és mélyebbre vágnak. De a kiállott sok csapatal szemben némi vigaszul szolgál az, hogy nemzet ereje megbirta azokat, és hogy államháztartás még egész év daczára folytonos javulást mutat fel. Mert országos csapások daczára fokozódtak az államjövedelmek és képessték a kormányt a mérleg javítására és a reformok folytatására. E tekintetben nem lehet panaszunk. Ez év nevezetes és gyökeres reformok életbeléptetését jelzi. A bírósági szerve------------^W5UX.III.Hugyri, a megyék új beosztással és közigazgatási bizottsággal Iőnek ellátva, az adófelügyelői intézmény, életbeléptettetett, 38 adóhivatal megszüntetése, 23 megye beosztása, 42 kisebb város beolvasztása vitetett keresztül, a tanfelügyelői intézmény új szervezést és hatáskört nyert, az egészségügyi törvény a megyei fegyelmi törvény, a gazda- és cseléd közti viszony szabályozása, a végrendeletek alakszerűsége elintézve lőnek. Tehát nem mondható, hogy a belreformok terén sok ne történt volna. És, hogy mindebben az általános irány,a részletekben vagy egyes kérdésekben előforduló hibákról nem szólunk) az önkormányzat erősítése, az állami közigazgatás javítása a pénzügy kezelése egyszerűsítése és az igazságszolgáltatás javítása volt — az bizonyos. Azt ellenfeleink sem tagadhatják. Igaz, hogy a czél elérve még nincs és az eddig létesített reformok hatékonyságát is rontja az a körülmény, hogy a kiegészítő törvények még hiányzanak. Az önkormányzat, a mezei és politikai rendőrség szervezése, a házipénztár behozatala és a békebíróság nélkül olcsón és jól az állami teendőket nem végezheti. A bíróság, magánjogi és bűnügyi codificatió nélkül, bármily szervezet és személyzet mellett, sem fogja az olcsó és jó igazságszolgtatást biztosítani. A pénzügyigazgatásnak egyszerűsítése és erélyesebbé tétele az államháztartás javítására csak a polgárok nagy erőfeszítése mellett hathat, mindaddig, míg a hitel és adóviszonyok reformálva nincsenek. De ha mind igaz ez, az év eredményéből levonhatjuk legalább azt a biztosítékot, hogy a tovább haladás és a nagyobb, sőt a hasznosabb és a polgárokra nézve is előnyösebb reformok épen az által vannak lehetővé téve, sőt úgy szólva biztosítva, hogy az állam végrehajtó ereje fokoztatott és annak külső szervezete erősebbé tétetett. Azonban , az Ausztriával függőben lévő kérdésekre nézve az év semmi örvendetest hátra nem hagy. Nagy erőfeszítéssel, a kormány és szabadelvű párt lágy önmegtagadásával jöttek létre a nájusi stipulatiok, sőt a szabadelvű pártban szakadást is idéztek elő. És még sem vezettek azok eredményre. Ma Mayarország, a monarchia külviszonyai iránti tekintetből és mérlegelve a monarchia két fele közti közgazdasági viszony előnyeit, hátrányait, kezdett beletörődni abba a gondolatba, hogy egyelőre egy dualistikus bankkal legyen elégtéve az ő hitelszükségeinek is. Az uralkodó és a világ meggyőződhettek arról, hogy Magyarország a vámügyekben is igen sokat hajlandó áldozni a monarchia összetartondóságának. És még az áldozatok is voltak elégségesek. Az osztrák kor- TM Dy visszarettent szavának beváltása:. “Ön,az izgatás miatt, mely Ausztriában e itt keletkezett. És most az v végén ott ágyunk újjal annak elején voltunk. De még ott, mert a magyar kormány a leyalitát- dualismus álláspontján áll, a király által helybenhagyott jegyzőkönyvekre támaszkodik, tehát minden gyanút eloszlatott Magyarország intenziói iránt. Míg másfelől: Ausztria bizonyita be separatistikus hajlamokat, midőn oly könnyedén veté fel a personal unió eszméjét. És ez évnek e tekntetben haszna még az is, hogy a dolgokat annyira érlelő, hogy az eldöntés rövid idő alatt bekövetkezhetik, ki lévén jelölve a Tisza kormánynak a határ, ameddig mehet és ezzel vagy más kormánynyal, de mindenesetre Magyarországgal számolni kell, mert ennek állása szilárdabb akkor, midőn legális alapon, a koncesssiókban bizonyos határig elmenne, alkuszik mint a merev követelések mellett. De még ennél is nehezebb súlyosabb feladatot szab élénkbe a keleti kérdés. Egy világforradalom csiráját hordja az magában. Kérdés, hogy ez év nem anyagírozta-e monarchiánkat oly irányban, mely vesztünkre vezet. Reméljük, tudjuk sőt követeljük, hogy az ne történjék. Az ország közvéleménye, pártkülönbség nélkül nyilatkozott — aki ellene tesz, az számoljon. H. Kossuthról a fővárosban az a hír volt elterjedve, hogy elfogadja a ceglédiektől kapott mandátumot és hazajö, helyét a képviselőházban elfoglalni. A hír Czeglédről érkezett, de hogy több e gyanitásnál vagy pium desideiumnál, azt még terjesztői sem tudják megmondani. A pénzügyminiszter közrendeletileg közölte „miheztartás végett“ az összes pénzügyi hatóságokkal a véderőről szóló 1868 : XL. tc. értelmében mozgósítás esetén a polgári alkalmazásukban nélkülözhetlen védköteles államtisztviselők és közegeknek állomásaikon leendő meghagyás, illetőleg az e részben évről-évre megújítandó nyilvántartás iránti — a magyar kormány által a közös hadügyminiszterrel egyetértőleg megállapított — határozmányokat. A vallás- és közoktatási miniszter, a „N. Hil." szerint egy körlevelet intézett hazánk román ajkú püspökeihez, melyben felhívja ezeket, hogy a dákóromán üzelmeket melyek főleg az erdélyi hazarészben nagyon elterjedtek, ellenőrizzék s erélyesen elnyomni igyekezzenek. Urias nyugodtsággal állott, s finom halványpiros ajkain különös mosoly játszadozott mig sötét aczélkék szemeinek bágyadt sugagarai, bizonyos szánalom kifejezésével tekintettek az anyára. A körülállók egy megértő pillantással egymásra, megegyeztek abban, hogy e finom elegáns férfinek jó, érző szíve van, hisz sajnálja az anyát, ki gyermek leányát ily korán bocsátja az élet komoly útjára. És a finom alak valóban sajnálattal volt eltelve : sajnálta a siró anyát, ki előkelő úri nő létére úgy megtud magáról feledkezni, hogy egész pórias modorban sirdogálva szorongatja leányát. — Óh, egy valódi delnő milyen másként adná ezt! — Finom, ünnepélyes arczczal kézen fogná leányát, odavezetné vőlegényéhez, szép választékos szavakban — mikben még azt is megmondhatná, hogy anyai szive kényezik az elválás miatt — rájuk adná áldását, a végén még homlokon is csókolná őket; igy lenne az illően ! De hiába, olyan kevés a jó modorú ember ! _ Tanultsága, esze lehet sok embernek, de jó modora bizony igen kevésnek van ! — Mikor még egy olyan finomul kinéző hölgy is, mint a menyasszony — Fenyvesi Erzsike — úgy sir, mint a faluja-beli paraszt leányok, mikor anyjuktól búcsúznak, akkor már nem csoda, ha a finom alak — Jenőfi Alfréd, a vőlegény ikertestvére — olyan szánó mosolylyal tekint végig rajtok. S a figyelmes mosolyból legnagyobb rész a testvért illeti, hisz annak most felül kellene emelkedni a szokásos köznapi jeleneten, könynyed, finom modorral ura lehetne a helyzetnek ... s a helyett, ott áll menyasszonya mellett meghatottan, azt sem tudni miért? — mint egy vénasszony! megfoghatatlan az, hogy némely ember — s azok között az ő testvére — oly sok előkelő társaság daczára, melyekbe maga vezette el, hogy maradhatott annyira közönségesnek? A, idegeket sértő boszantó komédia már ez, jó lesz véget szakítani mielőbb. Oda lépett a könyező anyához finom előkelőséggel, meghajtotta magát, s kelle-' - mesen csengő hangjának ^vkedvü hanvae ..!Kifejezést adva, megszólalt.VKeQVU vag — Bár túláradt anyai szérméi lee■ mgyobb tiszteletben állnak elötem mégis fénytelen vagyok azokat megzavar m?r, s \z idő telik, s nekünk indulni __ , De remélem enyhülni fog bánata, \,jsz » mi előidézte azt, talán nemcsak iletlen volt ? . . . azaz bocsánat, roszul fejeztem ki magam, úgy értettem, hogy egy dolog felett, melyet előre tudtunk, s nem volt okunk megakadályozni, talán tartósabb , bánatunk nem is lehet. — Remélem ifjú sógorném nem ellenzi rögtöni indulásunkat, s szives lesz karomat elfogadni? — Annyival inkább, mert minden lépés közelebb viszi őt boldogságához. Legalább igy szokták magukat kifejezni az emberek ilyen alkalmakkor. (Folyt, köv.) A fogarasi per Báthory és Békés közt. (Az erdélyi országgyűlési emlékek II. kötetéből.) Szilágyi Sándortól.* I. Az 1572-iki májusi országgyűlés által megszavazott török adót Kemény Istvány vitte el Konstantinápolyba. Ugyancsak e nyár folytán egy másik főkövet is ment a török fővárosba, Kendi Sándor. A szokott és a mindennapi életben akkor előfordult ügyek — milyenek a szomszédos bégek behódoltatásai, a Nagyvárad vidéki csatározások, felmerült egyes határsértések fölött — mint megjegyzéseiből látjuk — egy „titkos dologgal” is meg volt bízva. Ez a titkos dolog pedig nem más volt, mint hogy eszközölje ki a Báthoryt fejedelmi méltóságában megerősítő athnáménak kinősi még pedig úgy Diódon, hogy az ő halála esetére a fejedelmi méltóság családja mutatvány?ZerZD 8ZJTe88évéből közöljük ez érdekes _____ Szerk. ban hagyassék meg. Az a boámét csakugyan kinyerte Kendi. Hanem mialatt ő oda járt egy másik követe Bécsben, nem kevésbbi fontos ügy létrehozásán fáradozott. E köve Tamás deák volt: feladata Maximiliánt meggyőzni Báthory őszinte hajlamairól s ha lehet szóba hozni, hogy egy osztrák herczegnővel kötendő egybekelés által a viszont közte és a magyar király közt szorosabbra fezessék. De Tamás deáknak, a Báthory követének soka dolog volt Bécsben ellensulyozn földvárral() Békés ez idézi ismét Bécsbez mulató Erejének működését, ki e nyáron augusztus fiban Kassán át vette útját Masimilián székhelyére. Mint mindig, Békésnek most is tele vet a szája panaszszal. Fölenlítette, hogy ölsége nem segíti, szükségben hagyja, pedig egyetmn teremtett pártot neki Erdélyben , egy páti neki köszönheti, hogy a vajda nem lett „liber princeps;" azután követe utján maga és azok számára kiket a királynak megnyert, adományoka sürgetett, s hogy egy megkezdendő acrenal útját egyenesen kirívó szivekkel festette Báthory népszerűtlenségét. Báthorytól már elhajlottak az urak nagy részben, a székelyek oláhok ő felségéhez húznak, valamint a lengyelek, a két oláh tartomány s a szerbek is Nyújtsa ki ő felsége kezét az ország után , nevezze ki valamelyik fiát Erdély fejedelmévé, ez ellen a vajda se szólhatna, ebbe a török is belenyugodnék, csakhogy adóját meg kapja, az ügyet a a portán a budai basa által kellene mozgatni, kit egy csomó pénzzel akármire rá lehet venni. Neki Békésnek pedig engedje meg ő felsége, hogy a szászokat hittel kötelezhesse ő felségéhez s erre nézve adjon neki megbízó levelet. Oly tervek voltak ezek melyeket maga Maimilián sem tartott időszerűnek, egyenkint eltolta magától, sőt intette Békést, hogy alkalmazkodjék az időhöz, éljen szinléssel, sőt ha lehet, vesse ki szivéből a haragot és gyűlöletet a vajda iránt. De Báthory éber őrködéssel kísérte Békés lépteit, ki már ez időtt Konstantinápolyba is járatta futárát Maximilián oratorához, ez által remélvén és akarván a divány ülő vezérek ellenszenvét maga iránt ele-nyésztetni, s törekvéseinek ottan támaszokat nyerni. Nem engedte meg, hogy Maximilián emberei igazolás nélkül járjanak Erdélyben, Békésnek Budára küldött futárait elfogta, e Vallotta, egyet ezek közül tüzes fogókkal sütegetett, leveleit felbontotta, elolvasta. s Bár az elfogott levelek — a titkos jergyikkel írottaknak kulcsa meg volt Forgács- p □ál. — Békés szándékairól egy s más le- leplezést foglalhattak magukban : komolyabb v fellépést Báthory ez időszerint még nem tartott szükségesnek, elégnek hitte jelezni a rendek előtt, hogy a dologról van tudomása, s e czélból 1573. január 1-ére Kolozsvárra országgyűlést hirdetett. E gyűlésre már eljött Bikes is. A febedelmi előterjesztések elmondák, hogy bár ha a követ, ki a fényes kapu adójának meg- a vitelével meg volt bizva, útközben meghalt is, de az adó hiány nélkül be lett szolgáltatva, s a szultán minden kegyelmességét ígéri az országhoz, kívánja, hogy mi is hívek legyünk hozzá és egymás között is egyesek legyünk. E pont az ország rendei közt heves vitára adott alkalmat. Hogy e nyilatkozat Békesre és pártjára vonatkozik, mindenki érzi s a tanácsosok közül Bánfi Pál, Kendi Sándor, Tompa István s mások is a rendek közül felszólaltak. „Vannak, igen is — mondat — kik nem értenek velünk egyet, nem ismerik fejedelmeknek azt, kit azisten nekünk kimutatott s kiben a hatalmas császár is megnyugodott. Vannak, kik olyantól várnak támaszt, ki maga is beteg. Ennek az orasora most is azt sürgeti a portán, mit mi megnyertünk. Már egynéhányszor tapasztaltuk, mit ér a német segítség: most itt az ufó, hogy megsemmisittessük azokat, tél van , ne tápláljunk kígyót kebelünkben.« Ennyire nem akartak a mérsékeltebbek sem menni s a Békés-pártiaknak ezekkel sikerült kivinni az ilynemű indítványok elvetését, mert ez a dolog — mondok — nem részletes, hanem egyetemes gyűlésre tartozik. Azonban a törvények közé még is beiktatták: akkér igazgassa a fejedelem az országot, hogy a jó egyességbenmaradjon s egyesítse az egyenetlen elméket. Dehogy ebből veszedelem háruljon az országra. Egyszersmind megszavazták a szokásos adót is: 99 dinárt poránkint, ehez hasonló összeget vetettek a székelyekre, a szászokra, a magyarországi megyékre egy forintot. Továbbá Várad építésére 60 denrt portánkint, melyhez a fejedelem jószágai is járulnak. A magyarországiak oda a korábbi végzések szerint tartoznak követ hordani. A dézmák ügyében maradjanak meg a korábbi végzések, valamint az orvok kergetésében s a harminczadok ügyében is. A vallásban újitókat vizsgálják meg a superintendensek s ha csakugyan tanaik a bevett tanuktól eltérőknek találtatnak, szigorúan büntettessenek meg. Ha ki pedig az urak közül pártjukat fogná, azokat a közvádló perelje be. A gyűlés január 6 án oszlott el. II. Mióta a testamentomos urak közül egy meghalt, a triumvirátus tényleg megszűnt ugyan de annak helyét egyedül Békés foglalta el. Tisztában lévén azzal, hogy Báthory a két erős várat és nagy vidéket nem fogja az ő kezén hagyni, minden törekvését oda irányozta, hogy a birtokban maradásra nézve Maximilián védelmét nyerje ki, mint ennek közvetlen alattvalója. Bethlen Farkasban olvassuk, hogy ő, mindjárt Báthory megválas tatása után, társvajdává kivonta magátdé a magyar király által kineveztetni - azután terv kiérhetlensét belátta, vajdai ellenőrkint gerálta m^át. Fogaras ügyében követet küldött Bátoryhoz, megalkudni vele a vár fölött, piait ajánlván érte, folyamodjék Írásban kéri véllel, mint alattvalóhoz illik, mondá a vajda. Azután a januán országgyűlésen *Pafi György közbenjárását vette igénybe* de ea elutasitá magától e szerepet • »nem Niederlandban lakunk*, válaszoló neki, czélozván arra, hogy Fogarasnak nem» lehet olyan autonómiát en Kossuth legújabb levele. Kossuh Lajos Lukács Gyulához, a budapesti jogászsegélyző egylet elnökéhez válaszképen nagyérdekü levelet intézett, melyből az .Egyet.A következőket közti: Coliegno (al Baraccone.) Decz. 24. !876. Uram ! Ön véleményemet, tanácsomat kéri azon mozgalmat illetőleg, melyre az egyetem ifjú polgársága magát indíttatva érezte. Mielőtt véleményt mondanék önök minapi tüntetése felől, jónak láttam kissé indokolni, hogy miért látom én szükségesnek azt, hogy hazánkban a közvélemény határozott állást foglaljon a keleti kérdésben A keleti kérdésnek már 1864 iki phásisa alkalmával el lett diplomatice ismerve, hogy az orosz hatalom veszélyes Európa szabadságára, s hogy e kérdés megújulása ellen csak úgy lehetséges a jövendőt biztosítani, ha Oroszország hatalma Európa szabadságának ártalmatlan arányokra szállittatik le. Ez volt Anglia részéről 1854-ben a háború határozott czéljául kitűzve. De a Programm akkor Ausztria magatartása miatt nem valósittathatott, miként ez világosan megvan írva a Franczia Moniteur azon czikkeiben azon hivatalos revelatiókban melyekkel, III. Napoleon le akarta csendesíteni az angol közvélemény általam megindított azon áramlatát, mely e programmnak Lengyelország helyreállításával valósítását hatalmasan követette. De nem valósittatott s ennek köszönhetjük, hogy újra itt van a keleti kérdés veszélyesebb alakban, mint valaha. Veszélyesebb alakban azért, mert az Európa szabadságára, s különösen hazánkra már is veszedelmes orosz hatalmi tuhuly terjeszkedésének oly jellegét öltötte fel, mely még annál is veszedelmesebb, mintha nyíltan újabb territoriális annexiót tűzött volna ki programmjául. Az oroszok czárja hadüzeneti jelentőségű moszkvai beszédében ezt a szót irta zászlajára: .Szláv ügy.* Ez ekkorig csak a panszlavisták privát szótárában figuráit, de a hatalmi politika keretében nyíltan bevallva nem szerepelt. — Most a föld alul, ahol eddig sötétben turkált a 82 millió szolganép korlátlan urának karjain napfényre, a hatalmi actio terére lépett. A czár nyíltan, határozottan a panslavismus bajnoka gyanánt foglalt állást. És mi ez a panszlavismus ? Az nem nemzetségi ügy, nem szabadságügy. Egy fajnévbe absorbeálja a szláv népek különböző nemzeti egyéniségeit. Fajegységet substituál a nemzetiségnek. Fajhazalmat a szabadságnak. A szláv-ügynek mint orosz barezi programmnak értelme az, hogy a sz.-pétervári cabinet mindenütt, ahol szlávok laknak, bennes eszközöket keres, miszerint nyugtalankodásaik a tál egyik-másik hatalom politikáját feszélyezhesse, erejét zsibbaszthassa, és bennek ékeket keres, melyekkel államokat repeszthesen szét, ha hatalmi terjeszkedésének útjában állanak, s uj idomitásokat hozhasson létre, hatalmának akár eszközeiül, akár tárgyául. Most a török birodalom az üllő, melyet az orosz a szláv kalapácsával dönget. S első objectuma azon tartomány, mely hazánk és Ausztria életerének, a Dunának tenger közeli partja, s torkolatára szögellik. Rettenetes kérdés reánk nézve, hogy ott ki az ur Hogy a török után mi és Ausztria következnénk, az világos. Nem látni, vakság Látni s elejét nem venni: öngyilkosság. Tehát nem rokon-vagy ellenszenvről van itt szó, hanem arról, miképen hazánkra nézve valóságos életkérdés az, hogy a török birodalom integritása s fenhatóságának épsége, mindaddig sértetlenül fentartassanak, mig amannak csonkítását, emennek aláásását az Európa szabadságának ártalmatlan arányokra még le nem szállított orosz hatalom veszélyes preponderantiájának akár gyarapítására, akár csak consolidatójára is kizsákmányolhatja. Ez a helyzet philosophémája. No már az tény, hogy e veszélylyel szemben a diplomaták eddigi működése nekünk magyaroknak nem nyújt megnyugtatást. Dissimulálják, a valódi veszélyt még csak észrevenni sem akarják. Aztán a múltak traditiói nagyon aggasztók. Mert történelmi tény, hogy az egéssz múltban egyetlen egy példa sincs arra, hogy az osztrák kabinet a töröknek fogta volna pártját az orosz ellen, mindig az oroszhoz szított. Többnyire nyíltan vele tartott. Volt eset, hogy mint közvetítő szerepelt köztük (Nimierowban) és amint hírét vette, hogy az orosznak sikerült bevenni Oczakowot és benyúlni Czimeába, mediátor létére ő is fegyverrel tárvatta meg a szorongatott törököt. Szövetségi szerződéseket kötött az oroszszal a török birodalom feldarabolására. Osztozkodott is a zsákmányon. Az orosz kezéből vette át Moldva felét (Bukovinát) kiegyenlítéseül a lengyel zsákmányból kapott részhez, melyet kicsinylett, így csinálták azt ki a török rovására Kaunicz és Galiczin. Ilyenek a bécsi politika hagyományai a keleti kérdésben. Hogy e traditiók folytatása hazánkra s a monarchiára a legnagyobb mértékben veszélyes volna, az világos. Megengedni, hogy az orosz a keleti szlávoknak akár direct urává, akár dictatúrává legyen, vasabroncs, mely agyonszorít; osztozkodni annyi, mint szaporítani a szétrepesztéshez az ékeket. Nem is hihetem én, hogy ezen veszélyes traditiók az alkotmányos formák keretében mozgó kormánykörökben kísérthetnének. De vannak extra-constitutionális körök, befolyásos körök, melyek ezen traditionális politikához ragaszkodnak , mert megkedvelték ama Syrene-hangokat, melyek valahányszor az osztrák elvesztett valamit, mindig azt énekelték:menj kárpótlásért keletre . Ezek aggasztó dolgok. És a tény, hogy az aggodalmak eloszlására, a kedélyek megnyugtatására a magyar kormány ekkorig semmit sem tett. Egészen sötétben hagyta a nemzetet. Minden határon túl vitte a zárkózottságot, mely bizonyos fokig tanácsos lehet, de túlságba vive, hiba, rész számlás, ügyetlenség. Tehát, miután a sitatio veszélylyel fenyeget, a diplomátia nem nyújtott megnyugtatást, a múltak traditiói aggodalomra adna okot, s ennek eloszlatására a kormány semmit sem tett, nemcsak természetesen következik de sőt az önfeltartási kötelessé parancsolja a nemzetnek, hogy állást foglalgajon a keleti kérdésben, hogy a közvélemény nyilatkozzék miszerint tudva legyen a világ, a kormány előtt, minő politikai irányt tart létérdekeivel megegyezőnek, minő jelenkezőnek nemzetünk? minő irányú lehet számítani a magyar nemzet telkesült támogatására , melynek érzelmeit e kérdésnél nem venni számításba, bizony oktalanság volna. Ez : t. i. a közvélemény nyilatkozatinak szüksége volt az erő ködés, melyet jónak láttam tisztába hozni. Második kérdés az, van-e az egyetemi ifjúságnak joga, hivatása a közvéleményhez érzelmeinek nyilvántásával hozzájárulni ? Boldog isten! már hogyne volna? Hiszen önök nem gyermekek, uraim ! ! A közélet küszöbén állnak. Egyetemi polgárkrok! Önök a hazának polgárai! Egy kézfordulat alatt odáig mehet a válság, hogy önök tantermeinek ajtai bezárathatnak, miszerint önök izmos karjaikkal a hazát védjék, és , a haza érdekeiért ifjúnau léikus szíveiknek vérét ontsák ! S önöknek ne lenne joguk, hivatásuk azt kitüntetni, hogy melyik politikai irány az, mely önök áldozatkészségére számítat ! Karjaik izmait megaczélozza, s önök-böl hősöket csinál, küzdeni, vérzeni, halni készeket ? Ki érezzen melegen a hazáért, ha még önök s kortársaik sem éreznének ? Nem a felett kell megü kötni, hogy önök a közügyek iránt már érdeklődőek, ha nem a felett volna ok aggódni, ha ily fenyegető veszélyek kilátásánál önök közömbösök maradnának Hogy ez nem így van, nagyon jól van . Önök kitüntették a keleti kérdés felőli nézeteik politikai irányát. Hazafias kötelességet teljesítettek. Hogy tüntetésüknek török rokonszenvi szint adtak, én abban sem hibát, sem tapintatlanságot nem találok. s Csak czélzatos részakarat köthet ehet és oly ferde magyarázatot, mintha önök akár török zsarnoksággal rokonszenveznének, akár a szlávok iránt gyűlölettel, szabadságuk iránt ellenszenvvel viseltetnének. Szabadnak lenni egy dolog. Orosz szolgának lenni más dolog. Az elfogulatlanság másként nem , ítélhet az önök tüntetéséről, mint úgy, hogy az orosz nyomással, az orosz támadással szemben önök a török érdekeit hai Izánk érdekeivel azonosoknak tekintik, annálfogva természetesen a törökkel rokonszenveznek. Ez helyes felfogás. Logikus következtetés: a higgadt, mérsékelt szellemű „Journal des Debats“ nem rég oda nyilatkozott, hogy a keleti kérdésnél a vélemények bábeli zűrében egyedül a magyarok gondolkodnak logikailag. Aljon is meg a magyar a logika mellett Ellenvettetett, hogy azért kellett volna önöknek ily színezetű tüntetéstől tartózkodtak, mert az ellenkező színezetű tüntetést provokálhat. Ez helytelen ellenvetés. Oda megyen ki, hogy a magyar nemzet hallgasson. Hagyja a vészt nyakában omlani, bárgyún, tétlenül, hallgatagul. Aztán nincs is az ellenvetésben logika, mert vagy nincsenek nálunk emberek, kik az orosz panszlavistikus törekvéseivel rokonszenveznek, vagy vannak. Ha Folytatás a mellékleten.