Magyar Polgár, 1877. július-december (11. évfolyam, 148-297. szám)
1877-12-08 / 281. szám
Sí. évfolyam. 281-dik szám Kolozsvárit, szombat, 1877. deczember 8. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre............................... Járt ki. Félévre..................... • • 8 ■ — ■ Egy negyedre................................4 . — , Egy hónapra ................................1960 . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A LYCEUM NYOMDÁBAN. KIADÓHIVATAL: A LYCEUM NYOMDA „KÖZPONTI IRODAIÁRAM" Főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötvör hamboxott garmondsorra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyngflsték kérön azámittatik Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTÉR: Soronként, vagy annak helye 26 kr. RECLAMOK: Hír füzérbe Boronként 1 Irt. 1 TARCZA: CSEVEGÉSEK az 1859-diki olasz hadjáratról. (Baráti emlékül Türr tábornoknak.) JELEKISÁNDORTÓL. (Folytatás.) A hogy beérek a faluba, jön velem szembe egy patrol. Engem kerestek, s én a helyett, hogy oda menjek, s azt mondjam: itt vagyok, ne!— elvesztem az eszemet, megbújok kergetett nyúl módjára egy petrencze mellé, — meglátlak persze, elfogtak, s vittek fegyver közt; vasat vertek a lábamra s bezártak. Katona törvényekbe állítottak. Váltig mondtam én nekik, hogy ugy önkényte- len jöttem vissza, nem használt a szabadkozás; azt a törvényt hozták, hogy háromszáz ember közt tízszer fel s tizszi » Neszszőt futok, s még köszönjem én^’ 1010 .sajátra sem ítéltek. Mondtam róm6 ’ °^“ Inkább a golyót választom, de nem volt pardon .nlítés‘ iS jf1“7 TM erre a kincs világra?! Meg akartam próbálni a nadrágszijjamra felakasztani magamat az ablak rostélyára, de nem fogott rajtam. A somkuti Nucza-czigány fia is be volt velem zárva, lajbli-lopásért, ő is vesszőfutásra volt ítélve, nagy tolvaj a gazember, ugy lopta pajtásait, mint a varjú. Ez meglátta mit akarok és elkezdett kiabálni, — én megszégyenlettem magamat, — mert az isten dolgába elegyedni szégyen, s akkor menjen el az ember ez árnyékvilágból, mikor az isten hijja, — neki szántam magamat, hogy már legyen meg, amint ő akarja. Másnap kivittek a placzra. A czigány ment elől, én utána. Levették az inget róla, s elkezdte járni. Suhogott az a vessző, s ütötték, mintha csak csépeltek volna. A hatodik fordulónál össze- esett, mint a zsák, — felkötötték egy padra, s minden legény kiadta rá a porczióját. Nagyon ütötték, mert a pajtásoktól lopott. Haldokolva vitték az ispitályba. Én szegény árva fejem ott álltam, néztem, hogy szakad a hátáról a hús, — reszkettem, mint a nyárfa-levél. A torkomat mintha fojtogatták volna, s a vér megakadt a belső részemben, s gondolom magamban : szegény kis Anikó. Rám került a sor. Megindultam sebesen, azt hittem , kifutom magamat. Egy öreg katona rám kiált: lassan Imre, szőrmentin jobban kibírod szuszszal. Lassabbra vettem. Engem kíméltek a legények, mert én nem loptam soha senkitől semmit, — a bűnöm is csak az volt, hogy szerettem volna látni a feleségemet, meg a kis Anikót. A tiszt urak is elfordultak, nem bánták, ha nem is vernek olyan nagyon, — azért mégis hosszabb út volt az, mint innen Beregszászig. Csörgött a vérem, s a vesszőnek a vége belefúródott a hátamba ; — szörnyű kínokat álltam ki eleintén, később csak úgy zsibbadott, de a mellem nem bírta; fuldokoltam, — kértem, engedjék hadd fújjam ki egy kicsit magamat. — Az isten áldja meg a kapitányomnak még a lába nyomát is — megengedte. — Még kétszer végig mentem, de már nem igen ütöttek, — csak úgy elvágtak mellettem. Az ispotályba vittek, kiszedték a vessződarabokat a hátamból, s megmostak sósvizzel; — a Krisztus sem szenvedett jobban, azt hittem, mindjárt szörnyet halok. Három hónapig feküdtem az ispitályban ; — azt mondta az arzt, hogy hektikába estem, s nem vagyok többet katonának való. A kapitány kiadta az obsitomat s hazaeresztett. Megköszöntem, — de megmondtam, hogy negyedikszer is megszöktem volna. — — Ilyen kivételes esetekben a megszökés nem bűn, de betegség; nem hűtlen elhagyása a zászlónak, hanem hallunitato. Korpádi Gergely Móré Imrében .. A haza veszedelemben van, megtámadják nyíltan, orozva; — egymás ellen uszítják népeit, véresen foly a testvérharcz, gyilkolnak mindenkit, felrúgják a csecsemőt, s lekéselik az aggastyánt, — az adott szó kimondásakor már hazugság, ahol nincsen fegyver: működik a gyufa, veres lángokban ég az ország, sok nemzetiségnek hazája, — Bécs felől fúj a szél, — a királyi adott szót a camarilla magyarázza, — az önérdek, az aljas nagyravágyás az asszonyi hiúság megsértett boszuja kezelik s szervezik a rémdrámát, s a megirt s ráesküdött törvényeket széttépik , s a képviseletnek szeme közé vágják. Feltámasztják Gesslert, felelevenítik Alba herczeget, leküldik őket, hogy csináljanak rendet, csendet, s temessék el azt, minek élete megközelíti az ezer évet, melyre koronás fővel esküdt meg egy —légió! Parancsokat adnak ki nyíltan, hogy el kell nyomni a lázadást, s titokban a lázadókkal esküsznek össze, — arczukon, álarcz, kezeikben orgyilok. Nyilvánosan kezet adnak Batsányinak, — titokban meg Jellasichot nyal- ják- falják. Hadat küldenek a lázadók ellen, titokban fegyvert csempésznek a felkelőknek. A várakat átadják, de ők tartanak bennük őrséget, mely a hitszegésnek vajkon engedelmeskedik. Az országon kívül tanyázó honi ez-zredeket hazahívják, de a ki mozdulni mer , azt lelövetik. Mit tesz a katona, ki egyszersmind a hazafi is? Összeszedi embereit, s a haza védelmére siet, így tevének negyvennyolcában Lenkey, Fiáth, Pompejus, Zsurnay, Virág, Desewffy Dénes és Stréter Lajos. És mit tett a haza velők szemben? A „Közlöny“ — az akkori hivatalos lap — 1848. október 18-án megjelent 130. számában olvashatunk egy ilyen esetről. „A Prágában fekvő nádorhuszárainkból egy félszázad, áthatva a honszeretet forró érzetétől, több helyeken, nagyszámú ellenálláson vitézül áttörve, veszteséggel ugyan, de mégis a hőn szeretett övéikhez, honunk megmentésére . Magyar hazánkba szerencsésen elérkeztek. Vegyék azért az egész félszázadnak lelkes vitézei a honvédelmi bizottmánynak a haza nevében elismerését, s szives köszönetét. Minek következtében addig is, mig minden vitézeit kellőleg megjutalmazhatná e haza, a honvédelmi bizottmány, az említett félszázadban következő előléptetéseket tett: Stréter Lajos százados őrnagygyá s a Pozsony megyében alakuló Frangepán-csapat vezérévé, — Desewffy Dénes alszázadossá, s az átjött század parancsnokává, — Szentpétery Sámuel és Lázár Sándor őrmesterek pedig hadnagyokká neveztettek ki. Budapest, október 16. 1848. —az országos honvédelmi bizottmány nevében (aláírva:) Kossuth Lajos elnök.“ (Folyt. köv.) KOLOZSVÁR, DECZ 7. Török győzelem az orhániei szorosban az orhániei szorosban folyt csatákról a Daily Telegraph“-nak egy hosszabb szófiai tudósításából a következőket veszszük át: November 27 én reggel (miután a törökök 24-én Orhániet — melyet az akkor ott lévő kevés katonasággal nagy kiterjedésénél fogva nem lehetett tartani — jó rendben kiürítették s Sakir pasa elővédje Vracsest tartotta még megszállva) az orosz tüzérség lődözni kezdte a vracsesi positiót; délig igen heves lett az ágyúzás, midőn Etropolból is előjött egy orosz hadoszlop Kemeny harcz következett, mely naplementig tartott, az ellenség túlnyomó erejénél fogva hatalmába keritvén az orhániei szoros melletti nyerget. Ozmán bej a bombázás alatt, megsebesülvén, a törökök éjjel csöndben kiürítették Vracsest. Másnap reggel hírül hozták, hogy nagy orosz gyalogsági tömegek jönnek Orhanién keresztül tüzérséggel, de a kémek nem tudták megmondani, hogy a csapatok mely irányban mozognak. E közben a szélső keleti positiót tartó török csapatok erősítést kaptak. Ezen redoute — Jildiz — mintegy középmagasságán van egy meredek halomnak, s két 6-6 ágyús üteg védi. A sűrü köd előszelvén, látni lehetett az oroszokat, amint fölfelé hatoltak a dombon, a redoute eleibe, ahonnan most borzasztó puska- és ágyutüzelés omlott rájuk, s megállásra kényszerítette őket. Ekkor azonban a szomszédos erdőből erős csapatok nyomultak elő a síkon ; egy másik haderő a halom keleti oldalán nyomult föl a halomra. Most a harcz valóban borzasztó lett. A Jildiz-redoute és a más kétítő pusztító tüzet ontottak a hóborította síkon levő oroszokra, míg a gyalogság a redoute mindkét felén szünetlen puskatüzelést tartott fenn. Az oroszok harczolási módjából kitűnt, hogy legjobb csapataik működtek, mert daczára a szörnyű öldöklésnek, folyvást előrenyomultak s több ízben már majdnem a redoute sánczaihoz értek. Koránkint a köd majdnem elhomályosította az operátiók menetét, s aztán ismét látni lehetett a harcz folyását, az orosz halottak és haldoklók elborítván a halom oldalait s a török tüzérség rettentő gyorsasággal ontván a gyilkos tüzet a puskatüzük is szintoly hathatós lévén. Négy óra felé az oroszok a végső rohamot intézték, hangos hurrázással. A rohamot pusztító tűz fogadta, a törökök mindkét oldalon egyszerre leugrottak a sánczokról. Az ottománok ezen rohama olyan hatalmas volt, hogy az ellenség sorai megtörtek, futásnak eredtek, a tartalék visszahúzódott az erdőbe. A muszkák futó tömegeit a redouteok sortüzelése a szó szoros értelmében halomra döntött, a győzelmes törökök riadói Allahiát kiáltottak végig az egész vonalon, s kinn és benn a zenekarok játszottak. A redoutetal szemben a havat orosz holttestek lepték el. A török csapatokat győzelmük nagyon föllelkesítette, s viszont Boszniából érkezett erős csapatok anyagilag is igazolják a török hadsereg fölbuzdulását. Az ottománok vesztesége aránylag csekély volt, védett positiójuk következtében, alig összesen 500 ember. Azt mondják, hogy több mint 40,000 orosz áll velük szemben. A törökök védett positiókban vannak a szorosban s a katonák hangulata kitűnő. Török készülődések Szerbia ellen. Serajevoból a „Pol Corr.” nov. 26 -áról ezt írja: Itt a kormány két proclamátiója képezi a közbeszéd tárgyát. Az elsőben felavatnak a bosnyákok, hogy az ország határának védelmére állítsanak önkényteseket. Ezen nyilatkozat a helyzet kifejezését képezi és abban nincs semmi különös. A másik proklamáczió azonban olyan, hogy méltán nyugtalaníthatja a kedélyeket, mert a múlt évi forradalmi rémlátványok emlékeit mind fölidézi. A porta azt hiszi, hogy szerb vazallusának hitszegése ellenében oly repres- táliákhoz kell nyúlnia, melyek az ottomán birodalom jövőjére végzetesek lehetnek. A konstantinápolyi kormány el van határozva, hogy ha a szerbek újra fegyvert fognak a porta ellen, akkor rájuk uszítja a basibozukokat és egész Szerbiát elárasztja ezek csapataival. Hű értelemben hangzik a második felhívás, melyet a porta közzétett. A Szerbiával határos kerületeknek összes muzulmán lakossága fegyverre szólíttatott, hogy a hitszegő ellenséget saját földjén pusztítsák el. A fegyverkiosztás pár nap múlva meg fog történni s a muzulmánok figyelmeztetnek, hogy szent kötelességük a karddal szerzett hazát utolsó csepp vérükkel is megutalmazni. Ámbár e fenyegető hang és a kivitel között nagy különbség van, mert Boszniában kevés a fegyverfogható muzulmánok száma, ezen eljárás mégis aggodalmat kelthet Bosznia keresztyén alattvalóinál, mert rájuk nézve rész következményeket hozhat. Miután Mehemed Ali segédcsapatai öszszevonattak, azok most a szerb határ mentén állíttatnak föl. Az országban lévő összes magánmérnökök Bjelina, Zvornik, Visegrád és Novi Bazárba rendeltetnek, hogy a szerb határ hosszában építendő sáncz munkáknál segédkezet nyújtsanak. Bjelinánál és Visegrádnál lesznek a legkiterjedtebb sánczművek, Janja, Zvonik, Srebrenicza, Novaváros, Sjenicza és Novi-Bazárban ellenben kisebbszerű védművek építtetnek. Kétségtelen, hogy a szerb határ mentén a muzulmán lakosság nagy áldozatkészséget és elszántságot tanúsít, mely a bennebb lakó oszmánok apathiájával élénk ellentétben áll. Nemcsak jelentékeny összeg készpénzt küldenek a sebesültek javára, hanem a sánczmunkák készítésében is tevékeny részt vesznek. Tegnap Kamenicánál egy felkelő csapat megtámadta a török nemzetőröket és mintegy 30 at leöltek, úgy, hogy az őrség a házakba volt kénytelen menekülni. A felkelők ezután elszéledtek. Három nap előtt pedig Grapiscánál és Török Bródnál volt egy kis csetepaté, ahol három felkelő család, a Száván át magyar területre akart menekülni. A törökök feltartóztatták őket. A tulsó partot csak 3 férfi érte el, a többiek részint a vízbe fúltak. Utóbbi időben mind sűrűbben előfordulnak oly esetek, hogy békés családok, kik a hadi contribuciótól menekülni akarnak, kiköltöznek osztrák-magyar területre. Megjegyzendő, hogy nemcsak a hatóságok, hanem török katonák is, kik hadseregüktől megszöktek. Az ily katonák irányában a kormány legnagyobb szigorral jár el, de a szökési esetek oly gyakoriak, hogy a hatóság nem rendelkezik elegendő eszközzel a bűnösök megbüntetésére. kiajánlatok a törökök részérőlazonnal oly készséggel fogadtatnának el, hogy öt havi fegyverszünet e fogadható lenne. Az orosz bákaajánlatok legelseje ugyanis a várnégyszög elhagyását kívánná, s valószínűtlen, hogy e feltételbe a jelenlegi tanácsosok, tekintve Konszitnjinájsony hangulatát, beleegyeznének. Az orosz főhadiszállás körében e szerint már nem biztosak abban, hogy Törökország, még ha Plevoa elesnék is, a fegyverszünetbe belenyugodnék, s azért tagadják, hogy fegyverszünet kötésére egyáltalában gondoltak. Oroszország, mint aKöln. 7.“ Írja, komolyan gondolt arra, hogy a jövő nyárig fegyverszünetet kössön, s minthogy nem épen bizonyos, vájjon a jövő évre vissza fognak-e térni a jelenlegi kedvező politikai constellatiók, az orosz irányadó körök még ezen esztendőben szándékoztak egy lehetőleg jó békét létrehozni, s ezen szándékukban nagyon jó barátok által megerősíttettek. E jó barátok magukra vállalták azt, hogy gondoskodnak róla, hogy a béke egyenesen Török és Oroszország között minden idegen beavatkozás nélkül köttessék meg. Ausztria-Magyarország, Németországgal egyetértve, szintén pártolta és pártolja ezen eszmét. Ha most egyszerre Oroszország részére azt mondják, hogy időelőttiek a fegyverszüneti és béketervek, ennek oka bizonyára a porta tanácsának körében történt változásban fekszik. A Konstantínápolyban utóbb történt események után alig lehet számítani arra, hogy az orosz ké t montenegrói hadjárat. Nikita fejedelem nov. 26 ától hosszabb táviratban tudatta a cetinjei helyőrségi parancsnokkal hadainak eddig elért eredményét Albániában. E szerint a montenegróiak előtte való este foglalták el a spizzai előhegyen fekvő erődöt, aznap reggel pedig Nehaj erőd s Spizza és Antivari városok kerültek kezökre. Az ideig mindössze kilencz erőd 22 nagy ágyúval esett a montenegróiak birtokába a montenegrói határtól egész a Bojana folyóig s a Scutari tóig nyuló területtel együtt. Átalában úgy látszik, hogy Nikita fejedelem táborában nagyon sokat tartanak arra, miszerint terveikből mi se jusson nyilvánosságra mindaddig, míg bevégzett lányéval nem állanak szemben. A fejedelem titkárja egy táviratában arról is említést tesz, hogy a katholikus albánok, sőt még a mohamedánok közül is számosan beállnak önként a montenegrói hadseregbe. E híresztelés azonban semmi alappal nem bír. Politikai hírek. A védtörvény provisoriuma tárgyában beterjesztett törvényjavaslathoz a honvédelmi miniszter a következő indokolást csatolta : ,A véderőről szóló 1868 : 40. t. sz. 11-ik §-a, mely a monarchia közös védelmére szükséges hadsereg s haditengerészet létszámát 800,000 főben határozzameg, egyúttal azon rendelkezést foglalja magában, hogy e hadi létszám a legközelebbi tiz évre, vagyis 1878. végéig érvényes, s az ennek tovább is változatlanul hagyására, vagy a körülmények szerint megváltoztatására szóló javaslatok, alkotmányos után leendő újabb megegyezés végett, még a kilenczedik év lefolyása előtt terjesztendők a monarchia két államának törvényhozó testületet elé. Ehez képest tehát a hadi létszám változatlan fentartására vagy megváltoztatására eélzó javaslatok, úgyszintén és ezzel összefüggőig, az ugyane t. ez. 13. §-a értelme Jövő számunk a közbeeső szent ünnep miatt kedden jelenik meg. ben a monarchia két államára nézve megállapított újoncz-jutalékok mennyiségének újabb meghatározását tárgyazó javaslatok is még ez év folyamában volnának előterjesztendők. E fontos kérdések napirendre hozatala azonban a jelen viszonyok közt időszerűtlennek s hátrányosnak mutatkozik. Mert egyfelől a monarchia két állama közt fenforgó közgazdasági egyezkedési kérdések oly számosak, s azok kielégítő megoldása annyi időt vesz igénybe, hogy azokat egy újabb, bárha a monarchia közös védelmét célzó kérdésnek szőnyegre hozatalával szaporítani már csak ez okból is nem látszik czélszerűnek. De másfelől az általános politikai helyzet s az Európa keletén dúló véres háború is, amelyek a monarchia érdekeivel a legszorosabban függnek össze, oly eseményeket képeznek , melyek a hadsereg létszámának további fentartása vagy változtatása iránti javaslatoknak tárgyalás alá vételét s a monarchia védereje kérdésének még csak vitatását is jelenleg egyátalában nem engedik meg, s bárminő végeredménye lenne is e tárgyalásoknak, azok több tekintetben csak hátrányos befolyással lehetnének. Ily körülmények közt, melyek oly általánosan ismeretesek, hogy azokat bővebben fejtegetni felesleges, legczélszerűbbnek s a monarchia érdekével leginkább öszhangzónak látszott azon ideiglenes intézkedés, mely által a jelen állapotnak egy évre való fentartása rendeltetik el. Ezen indokok szolgáltak alapjául a jelentvjavaslatnak.“ A delegatiok. 1. A magyar delegatio első ülése. Bécs, decz. 5. A magyar delegátió első ülésében 54 tag jelent meg. A közös kormány részéről ott voltak Andrássy gróf, Hofmann báró és Bylandt gróf; a magyar minisztérium részéről pedig Tisza, Széll és Wenckheim báró miniszterek. Zsedényi korelnök fölolvastatta Baross Gábor körjegyzővel a delegáltak névjegyzékét, hogy constatálja a határozatra szükséges 40 tag jelenlétét. A delegátió most Szögyéni Lászlót elnökké választotta 53 szavazattal, egy szavazat Festetics György grófra esett, Szlávy Józsefet alelnökké 54 szavazattal, Wodiager Albertet háznagygyá, jegyzőkké pedig Nagy Györgyöt, Szeniczey Ödönt és Zichy Ferraris Vetor grófot. Az elnök elfoglalja székét, köszönetet mond a belehelyezett bizalomért, azután így folytatja: Most már bezárhatnám beszédemet, mert amit még mondhatnék, ré-