Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-07-01 / 148. szám

Xn­. évfolyam. 148 dik szám. Kolozsvárit, kedd, 1879. julus 1. MAGYAR POLGAR POLITIKAI NAPILAP. T­id­ ■ ■A HIRDETÉSI DUAK: SZERKESZTŐSÉGI IRODA : ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Égess évre..................................16 frt. — Félévre.........................................8 frt. — Évnegyedre................................4 frt. — Egy hóra....................................1 frt 50. OtteOr hklábolott fwmoDdior, rmgr tn«lM4n.k Ira 8 tor. KAST HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK: MLkdte hlnk­tfe a Un I« ki. kaliu •■LnüW.llk. IYILTTER: Botvaktnt, na nnnnk htli« DB ki, UCLAJIOK: ______________Hi­tlimtu «d­onk«nl 1 H_____________ A „Maarv Polgár“ Hz" nünliik In T to. HteMtell boklIMtt kUoaitaYOk pen UrtlMitK, lontrotloo Hitel |M1 bénmaMtte loootok mm loguRotaok ti. HuzaálittM kill rítok mmm álltáik ilnn. i Lfod­a ■,■■1111» (bori I In i—U—I itetet UlteC ktel—teyk litten llb.) KIADÓ-HIVATAL: A gMniyttei kiiDWtl imá­lábu, »tér gr. T ti tel Dntei bál­­ban u tlMitteti péntk, hintettük, njl­ttori nikkte tnUtenáSk.) KOLOZSVÁR, JUNIUS 30. Észrevételek az erdélyi birtokrendezések tárgyában fölmerült javaslatokra. III. Az erdélyi birtokrendezések lassú haladása okául felhozott körülmények többi részét — használjuk az 1848 előtti emlé­kezetes jelszót — tárgyaljuk juncuim. S­övidebbek lehetünk s tisztább ké­pet is nyerünk. Erdély 1848 előtt három külön kis országból volt összetéve. Mindenegyiknek meg volt a külön területe, külön nemzetisége, eltérő külön törvénye, alkotmányának külön-külön alapja s fejlődése, s még a három terü­let birtokának eltérő külön jogi termé­szete is. Sok mindent elmosott az idő, de a három területüség — daczára a sok ösz­­szezavarásnak és visszacsinálásnak — Erdélyben mindenütt ott van, éles vo­násokban jelentkezik s a valódi életben hosszú ideig még ott is fog maradni. És ez leghatározottabban tapasztal­ható a birtokrendezéseknél. A volt királyföld területén sem ta­gosítást sem arányosítást — annál ke­vésbé elkülönítést még nem kért senki, s daczára annak, hogy az arányosítás már négy év előtt hivatalból lett volna meg­indítandó , még ez sem történt meg se­hol. Úgy látszik itt a bíróságok is azon véleményben vannak, hogy a kérdéses területre nézve az 1871. 55. t. sz. nin­csen még kihirdetve. A volt székelyföldön, a Maros men­tén nehány folyamba tett birtokrendezést kivéve tagosítás még nem történt s nem is kéretett, arányosítást részint a bírósá­gok által kinevezett ügygondnokok, részint az érdekelt felek indítottak nehányat, — sokat mondok: talán 25—30-at. Mindkét terület népessége értelmes szorgalmas s szegénynek sem mondható annyira, hogy átalában képtelen lenne a birtokrendezési költséget fedezni. Azon eszköz, mely Magyarországon a közbirtokosságok legnagyobb részénél jövedelmi alapot szolgált: az italmérési jog igénybe vehető lenne itt is, s aztán különösen olyan községek, melyek mért­föld szám szerint számítják az osztatlan közös erdő és havasbirtokot, tönkre men­teknek nem tekinthetők. Ezen két területre a birtokrendezést az 1871. 55. t. sz. tette lehetővé, azóta hét év telt el s az eredmény még alig áll a kezdet kezdetén. Pedig ha or­szágos érdek az erdők kiirtásának meg­­gátlása, s ha igaz, hogy Erdélynek köz­­gazdasági tekintetben természetszerű hi­vatása első­sorban a fakereskedés az állattenyésztés, és az ezekkel kapcsolatos ipar, úgy mindkét területen csakugyan országos érdek a birtokrendezés. A birtokrendezési kényszer egyik neme az ügygondnok-kinevezés s az ér­dekelt felek beleegyezése nélkül való el­járás. A székelyföld nagy részében az ará­nyosítás megindítását a bíróságok már évekkel ezelőtt neveztek ki ügygondno­kokat. ... eredménytelenül. Pedig az arányosítás csak birtokjog- és nem birtokrendezés. Az ügygondnoki intézményre később visszatérek. A fokozottakból már itt levonhat­juk azon következtetést, miszerint annak, hogy a székelyföld és Királyföld terüle­­tén — tehát Erdélynek több, mint fele részén a birtokrendezés a kezdet­ kezde­tén is alig áll;­­ nem oka a csekély bírói erő, mert­­ hol nincs per, nincs ügy, nincs kezde­ményező, ott eljárásnak sincs helye, s a bírói erő csekélysége, vagy nagysága­­­érthetetlen állítás; nem oka a népműveltség hiánya ha a nép­műveltség fogalma alatt a nép értelmességét, s azon képességet értjük, mely saját érdekei helyes felismerésé­ben áll; nem fő oka a vagyontalanság, me­lyet általános szegénységnek nevezni túlzás; nem oka az, hogy bírákra és nem szakközegekre bízta a törvény a rende­zést, mert a­hol senki sem kér rende­zést, senki sem ad munkát, a szakkö­zegek sem mutathatnak fel eredményt— és végül: nem oka tagosításokra nézve az V3 beleegyezésének szüksége; mert maga Schweinitz gróf úr kimutatott a kérdé­ses két területen fekvő sok községet —s kimutathatott volna még többet — hol a szükséges 73-ot a szoros értelemben vett községi és egyházi birtokok felérték, s ha itt a tagosítást hét év alatt még sem kérte senki, az mindaddig, mig ugyan­azon viszonyok fennállanak, melyek ed­dig fennállottak, csak kényszer utján len­ne foganatosítható. Ezen következtetéseken kívül a szé­kely- és királyföldi területre vonatkozó fennebbi tényállásból még egy más tény­állás is következik, — az t. i., hogy azon tagosítások és birtokrendezések, melyek Erdélyben idáig foganatosíttattak, emlí­tésre alig méltó kivétellel, mind a ma­gyar megyei területen történtek. Az 1854. június 21 -ki úrbéri pá­tens szerinti birtokrendezés csak ezen területen volt érvényesíthető, tehát a magyar megyei területre 25 év óta van birtokrendezési törvény s 22 év óta van kijelölt úrbéri bíróság. Az Erdélyben foganatosított bir­tokrendezésekre vonatkozólag elfogadom Schweinitz gróf úr adatait, ezeket azon­ban a fennebbi tényállás alapján kijaví­tom a szerint, hogy: az idáig összesen 200 községben foganatosított birtokrendezést nem az er­délyi összes 2500 község számához , hanem csak az úrbéres viszonyú magyar területen fekvő 1200 község számához viszonyítom s igy azt következtetem, hogy ezen terület községeinek rendezve van '16 része, ’16 részében pedig még az erdő és legelő elkülönítés sincs foganatosítva. Nem azért állítom fel ezen kedve­zőbb arányt, mintha kielégítőnek tarta­nám e hosszú 22 évi vajúdás eredmé­nyét, hanem ellenkezőleg : mellőzve min­den további érvelést utalok arra, hogy 1857—1860 és 1868—1872, tehát kilenc­ évig elkülö­­nözött úrbéri bíróságok működtek, utalok arra, hogy az úrbéri rende­zés foganatosítása, vagyis az erdő és le­gelő elkülönzése 1858 óta hivatalból volt eszközlendő; tehát kényszerjelleggel birt, — utalok arra, hogy 1872-ig kizáró­lag szóbeli és nyomozó eljárás állott fenn, — és elismerem, hogy a volt föl­desurak egy része — ezer és egy okból, melyek nem ide tartoznak a zilált va­gyoni viszonyok közé jutott, uzsorás ke­zekbe került; de nem ismerem el s túl­zásnak tartom azon állítást, hogy 22 év óta mindig ilyen körülmények között lé­tezett, és hogy ezen állítás a megyei birtokosságnak egész 5/­i részére általá­ban érthető lenne , ha hosszú évek alatt fennállottak ugyanazon feltételek, melyeket most az értekezlet tagjai főszükségletkép hangsú­lyoznak, s mégis ily hosszú idő alatt a magyar megyei területnek csak egy '/6 része rendeztetett, — jogosan kell következtetnem azt, hogy más tényezők hiányában kell ke­resni a rendezés lassú haladását, nem pedig azokban, melyek már fennállottak, de óhajtott eredményt nem mutatnak s melyek visszaállítva, ugyanazon viszonyok között, mindig ugyanazon csigahaladásra vezetnének. Sajnálom, hogy Schweinitz gróf úr nem számította össze az államkiadások azon összegét is, melyeket 1857 óta az úrbéri biróságok igénybe vettek és nem hasonlította össze azon összeggel, melybe a foganatosított rendezések az érdekelt feleknek kerültek. A kettő között alig lenne nagy kü­lönbség és ez is érdemes tárgy lenne a gondolkozásra. Bárminő részletességgel vizsgálom , nem találom a birtokrendezési eljá­rásban valódi okát annak, hogy általá­ban a birtokrendezés a Székely- és Ki­­rályföldön még kezdetét sem vette, a magyar megyékben pedig szembetűnő lassan halad és nem találom fő okát azon körülmények egyikében sem, melyekben azt a földművelésügyi minister úr elnök­lete alatt tartott értekezlet kereste. Elképzelem magamnak azon esetet, hogy a legnagyobbnak nevezett akadály elháríttatik, a mostani helyett a som­más szóbeli eljárás rendeltetik el. Ezen eljárás alatt a valódi sommás eljárást értem, és nem azt, mely Erdély­ben mint ilyen gyakorlatban van s mely nem egyéb, mint az osztr. pordzs sze­rinti szóbeli eljárás. Tehát tagosításoknál s elkülöníté­seknél is az elhelyezést, az érdekelt fe­lek szabad vitatkozása­ kizárásával, a bí­ró sommás után tárgyalná. Ugyan mit nyernénk vele ? Megszűnnék azonnal az eddigi kö­zöny? Múlhatlan gyorsabb lenne az eljá­rás ? vagy kevesebb lenne a költség ? ha a bíró a felek helyett egymaga ter­vez, gondolkozik: czélszerűbb, jobb lesz az eredmény? ha a bíró javaslatokat tesz, azokat visszavonja, módosítja, vitatkozik nézete helyessége mellett, szóval: ha a bíró vé­leménye előleges kifejezésre kényszerít­­tetik, nyer-e azáltal a bírói tekintély ? nem lehet-e ezt a felekre bízni ? Sommás eljárás elrendelése eseté­ben annyi bizonyos lenne, hogy az eredmény minősége egy ember kezébe lenne letéve s az egész felelősség egy ember vállára nehezülne és ez tulság úgy a hatalomból, mint a felelősségből. Gecse János, az őszszel az általános rész tárgyalása fog meg­kezdetni. ffy Előfizetőinket tisztelettel kérjük, méltóztassa­­nak megrendeléseiket a jövő félévre minél előbb megtenni, hogy a lap szétküldésében pon­tosak lehessünk. A magyar polgári törvénykönyv. Mint a „P. Lt.“ értesül, az igazságügyminiszter el­nöklete alatt a napokban értekezletet tartot­tak azon szakférfiak, kik a polgári törvény­­könyv egyes részeinek, és pedig a családjog­nak, az örökjognak, a kötelmi jognak és a dologi jognak kidolgozásával bízattak meg s ezen értekezleten egyúttal konstatáltatok hogy a munka minden egyes részben meny­nyire haladt. Az átalános rész, melynek szö­vege már több ízben revízión ment keresz­tül, már régebben kész volt, de az indoko­lás nem volt befejezve. A dologi jog már teljesen elkészült, csak az indokolás hiányzik. Az örökjog leg­nagyobb részben be van végezve, s a kötel­mi jogban is előre haladt a munka. A csa­ládjog szintén munka alatt van. A munkálat természetesen nem tekinthető még olyannak, mely akár csak előadói javaslatiz­épen is a nyilvánosságnak átadható lenne, a­mennyiben az előterjesztett szöveg még ezután fog ta­nácskozás alá vétetni. Az értekezlet elhatá­rozta, hogy az egyes részek a szerkesztők kölcsönös ellenőrzése alá foguak vétetni s hogy Kossuth — Szegedről. Elmélkedés Szeged reconstructiója felöl. Szokásom írásban adni magamnak szá­mot nézeteim felől, midőn oly kérdéssel fog­lalatoskodom, mely részletekre terjedő átgon­dolást igényel, így könnyebbnek találom meg­tartani gondolkozásomban a logikai egymás­utánt, az eszmék egymást sem agyon nem kergetik, sem el nem mossák. Én az elpusztult Szegednek, hazám má­sodik, a magyarság első nagy városának ok­szerű újjá­alkotására mind nemzeti, mind köz­gazdászai szempontból, igen igen nagy fon­tosságot helyezek. Aztán Szeged szerencsét­­lensége példátlan mérvben rezgésbe hozta az emberiség szívének részvothurjait. Felénk fordította a mivelt nemzetek testvéries fi­gyelmét. Reánk nézve hát nemzeti becsület kérdésévé is vált: megmutatni, hogy mivelt, értelmes, gyakorlatias nemzethez illően tu­dunk megfelelni a világ felénk fordult figyel­mének. Szeged reconstructiója a magyar nem­zet életrevalóságának fokmérője leszen azok előtt, kik az elpusztult nagy magyar város szerencsétlenségének enyhítésére segédkezet nyújtottak felénk. Én azt gondolom, a feladat sikeres meg­oldása első­sorban a kiindulási pontok helyes megválasztásától fü­gg. Hadd lássam hát, minő kiindulási pon­tok vannak az adott helyzet által indikálva? A megoldandó feladat természete azon tény által van adva, hogy Szeged síkon fek­vő folyamparti város, s annak is kell marad­nia, különben elvesztené nemzetgazdászati fontosságát s reconstructiója csak humanitá­rius érdekkel bírna. Én hát azon nézetben vagyok, hogy Sze­­gednek máshová áttelepítése szóba sem jö­het. Egy áttelepített Szeged csak névleg vol­na Szeged, valóságban nem. Sem az nem vol­na, a­mi a magyar nemzetnek a múltban volt; sem azzá nem lehetne, a mivé a jövendőben lenni hivatva van. Szegednek ott kell hullám­sírjából fel­emelkedni, a­hol ezred éven át élt. Ez nézetem szerint az alaptény. Hanem ez adott helyzettel két nehéz­ség is adva van, melylyel a reconstructiónál számolni kell. Egyik az árvíz lehetsége, másik a vízfakadások bizonyossága. Az árvíz veszélyt védgáti munkákkal­­ okszerűen kombinált folyamszabályozással mi­nimumra lehet is, kell is leszállítani, de az adott helyzetben egészen lehetetlenné tenni emberésznek, embererőnek nem adatott. „ Mit des Geschickes Mächten ist kein ewiger Bund zu flechten. “ Az olasz genius századok óta rajta van, hogy a Pó kicsapongásait féken tartsa. Csapokra ütötte a földmivelés kiszá­­míthatlan hasznára, még pedig oly mérték­ben, hogy mársodperczenként 660, tehát 24 óra alatt 54 és fél millió köbméter vizet le­het a Póból elvezetni. Cremonától kezd­ve pedig töltésekkel csináltak tág lefolyási medret a Pó dagályának s általánosan el van ismerve, hogy e töltések a hollandiakkal a legtökéletesebb védrendszert képezik az ár­víz­veszély ellen egész Európában , de azért, épen a­mint ezeket írom, siralmas jajkiáltá­sok hangzanak Ferrara s Mantova tájáról a töltéseket áttört árvíz miatt. A tapasztaláson okult emberész kétségtelenül megtökéletesít­­heti a védekezési rendszert, s hinni szere­tem, hogy az újjá­alkotandó Szeged biztosí­tására a legtökéletesebb védrendszer fog al­kalmazásba vétetni, melyet a természet tör­vényeivel számoló emberész csak kigondol­hat; de mind­ez Szegedre nézve az árvíz­veszélyt csak az eshetőségek minimumára re­ducálhatja, egészen lehetetlenné nem teheti. Mi következik ebből ? Következik az, hogy Szegednek akként kell reconstruáltatni, miszerint, ha rendkívüli meteorológiai zavarodások folytán (melyek nem csak lehetségesek, de sőt időnként el­következésük bizonyosnak tekinthető) az újjá alkotandó nagy magyar várost, minden vad­­munkák daczára, vitát találná meglátogatni, az csak kellemetlenséget, csak kisebb nagyobb kárt okozhasson, de pusztulást nem. Ez tehát az egyik tekintet, melynek Szeged reconstructiójánál irányadóul kell vé­tetni. Az adott helyzet másik nehézsége a víz­­fakadás. Itt egy természeti törvénynyel ál­lunk szemben, természeti törvényhez pedig alkalmazkodni kell, mert eltörlését nem le­het decretálni. Az alsó Tiszvölgy Bendant szerint csak 77 méternyi magas a tenger felett, a­mi borzasztóan csekély magaslat, ha meg­gondoljuk, hogy a Duna-, Tisza-völgy folyóit felfogó Fekete Tenger egyenes vonalban még 600 kilométernyi távolban van a roppant ki­terjedésű tiszai síkságtól, mely egykoron kétségtelenül egy nagy, még­pedig nem édes, hanem sós tenger fenekét képezte, miként a kül­területén található sólerakódások, a bel­­­lebb is előforduló sósvíz fakadások s az egész Tisza lapályt ellepő szikes földek mu­tatják, melyek úgy az által, hogy a sziksón s glaubersón (Na 0, S 03+K N­ 0) kívül konyhasót (Na Cl) is tartalmaznak, mint a szik folytonos képződésének legtermészete­sebb magyarázata által is tengeri só­ülepe­désre utalnak. A Tisza lapály ezen csekély magassá­gának természetes következése a Tisza lus­tasága, ennek pedig a Tisza medrének isza­­polódása, tehát emelkedése. Ennek viszont kikerülhetlen következése, hogy a lejtőtlen tiszai lapály alluviális homokairól az esővíz nem folyhat be a Tiszába, hanem leszivárog a homok alatti vízfelfogó geológiai képletre (mit geológusok vörös homokkőnek (Roth­­liegendes és kőszenes homokkőnek (grés houiller mondanak), ott összegyűl s a ma­gasabban fekvő Tisza medrébe le nem foly­hatván, a szikes homok talajban fel-felfa­­kad. Ez a vizfakadás még növekszik a Ti­sza vizének szivárgási (infiltratiója) által, minthogy a tiszavölgyi talaj felzett alkatá­nál fogva, a Tisza nemcsak hogy el nem viheti a lapályra eső vizet, hanem még ah­hoz szivárgás útján a magáéból is ad ki a szivárgás pedig nagy hatalom. Egyptora né­mely részében a Nílus vizének szivárgása a folyamtól nyolc­van kilométernyi távolságban is észlelhető. Ez a vízfakadás tehát olyan dolog­ jól meg­­re Szeged rekonstructiójánál még s azt a normáis viszonyok közt is okveth­o más érték­elni kellene. Hiszen a régiségbuvallomása szó­lásainál ez a vizsskadás ,még az a gacdasszonyt alkalmatlankodik, hát még meniokább kést áz­ván az a szegedi belterület ak­t revolvert is. De mind­ez még nem elég. BÚ, La tette dórnak emlékiratában („Szeged várdegáns, de alkotása érdemében“) azon megdöbben,­ve nagy figyelemre méltó körülményről olvasok, hogy „amióta a Tisza medre Szegednek feje felé kelttetett, a fakadó vizek által felvert vadszikek az egész talajt annyira lazává tet­ték s épületeit annyira megrontották, hogy Szegeden már a legszilárdabb tégla­házakra sem akartak a pénzintézetek hitelt nyújtani.“ Én azt gondolom, hogy Bakaynak jó részben igaza van, midőn azt mondja, hogy a Tisza medre Szegednek feje felé „kér it­­t e t­e 11“, de akár kerittetett, akár került, az a té­nyen nem változtat. Az a talaj laza­ság s épületromlás, melyet Bakay felemnít, az üzletvilág ama bizalmatlansága, melylyel a szegedi épületek szilárdsága iránt viselte­tik, egy véletlenül fontos körülmény, melyet Szeged reconstructiójánál ugyancsak figyelem­be kell ám venni. És ha ilyen volt a hely­zet már a márcziusi catastropha előtt, el le­het képzelni, mivé lett az a szikes laza ta­laj a több mint harmadfél hónap óta rajta fekvő árvíz mállasztó hatása alatt, habár az iszapüllepedésnek még oly mérséklő befolyást tulajdonítunk is. Én, megvallom, egy cseppet sem csodálkoznám, ha majd, mikor az el­öntött talaj szikkadni s összehúzódni kezd, azt hallanám, hogy a még fennmaradt épüle­tek közt is nem egy lesz, a­mely sülyedez­­ni fog. Mi következik mind­ezekből ? Következik az , hogy Szegednek oly terv szerint kell újra alkottatni, miszerint épületeinek szilárdságát a vízfakadás és ta­laj-lazaság ne kompromittálhassák. Nem ör­döngösség ez , csak nem kell elmulasztani, a­mit a helyzet természeti viszonyai igényel­nek. Elolvasván, a­mit eddig írtam, úgy lá­tom, hogy „locus communis­­oknak nevezhe­tő elementáris dolgokat írtam. Ez bizony igaz. De én arról vagyok meggyőződve, hogy ezek a locus communisok adják Szeged reconstuc­­tiójának feladatához a kiindulásási pontokat. Ezekre kell az egész reconstruc­­­tió tervének alapíttatni. Ez az újjéalkotás betűrendjének alphája. Nincs az a kigondol­ható terv,mely a természet elutasíthatlan tör­vényeinek s az adott helyzet imperativus követelményeinek megfelelhetne, ha nem ezen kiindulási pontokra lenne alapítva.­­ Tehát Szegednek akként kell recon­struáltatni, hogy 1) árvíz esetén el ne pusz­tuljon, s hogy 2) a reconstruálandó nagy ma­gyar város minden vizfakadás, a talajnak minden lazasága mellett is, szilárd fennállás­ra számíthasson.

Next