Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-07-01 / 148. szám
Ei a feladat. A kérdés hát az: mit kell tenni? miként kell eljárni, hogy e kettős feladatnak a reconstructi megfeleljen ? Először is én határozottan helyeslem Bakay emlékiratának azon javaslatát, hogy Szeged belterületét fel kell tölteni. Mindenütt-e, vagy csak helyenként, mily kiterjedésben s mily magasságig? azt a fék- és lejtmérés fogja megmutatni, de a feltöltést inthesi az okszerű reconstructio egyik alapfeltételének tartom. Erre nemcsak a város belterületének alantas fekvése utal, hanem a Tisza medrének emelkedésére való tekintet is. Mert tévedésnek tartom azon nézetet, hogy, ha a Tiszaszabályozás eddigi rész — rosszabb, mint rész, mert rendszertelenül kapkodó — módja helyébe bármely okszerű rendszert fog is elfogadtatni, a Tisza medre többé épen nem fog emelkedni. Erről az említett 77 méternyi magasság mellett a 600,000 méter távolban fekvő tenger felett álmodni sem lehet A dolog nézetem szerint ekként áll: A Maros delta képző természeténél fogva az úgy nevezett „munkás folyók* (Fleuves travailleurs) közé tartozik, s ez a munkás folyó csaknem derékszögben löki oldalba a Tiszát Szegednél, s mert ez lassúbb folyású amannál, hát természetes, hogy a Maros a maga torkolati iszapját nem a saját medrébe, hanem a Tiszáéba rakja le, aminek (kapcsolatban a szabad víz lefolyásának hidak stb. által megszorításával) következése az, hogy a Tisza medre (mint Bakay magát kifejezi) „Szegednek feje felé kerittetik.“ Tehát a Maros levezetésével (melynek tehetségére a Maros-ártéri erekkel maga a természet reá mutat) s a vízlefolyás akadályainak elhárításával azt igen is el lehet érni, hogy a Tisza medre úgyszólván mesterségesen mind magasabbra ne keríttessék Szeged feje felé. Ez lehetséges. Továbbá kellő távolságban czélszerűen emelendő töltések által (a Pó mentében Ponte Lagoscaro táján kettős töltéseket is láttam, a Missisipi 4000 kilométer kiterjedésű s némely helyütt 13 méter magas, fent 13, alant 96 méter széles töltései közt hármas töltések is vannak fokozatos magassággal s normális viszonyok közt mivelés alatt levő tág körökkel egymás háta mögött), mondom : töltések által az árvizek lefolyására mesterséges medret lehet készíteni, aminek az lesz következése, hogy az árviziszap legnagyobb részben nem a Tisza medrébe nagy károsan, hanem a medren kívül rakodik le a földmivelésre nagy hasznosan (colmatage.) Végre a Tisza torkolatának rendezésével kapcsolatban az esésnek logikai sorrendű,s nem mint eddig a hydraulica legelementárisabb törvényeivel ellentétes növelésével, és helybeli folytonos kotrásokkal Szegednél a folyamágy emelkedését mérsékelni szintúgy lehetséges. Ezt és ennyit igen is el lehet érni, de mig semmi mesterséggel nem lehet elég a Tisza medre Szegednél a töröslacsony színvonalra vissza leszá^ ’ .mnS,^.,Utá n, minthogy vaiLuit csináljunk is ilább Csapon, ne mondjam T.-Uj . mindig lomha folyó leszen, azt is s ténynek vehetjük, hogy a folyamügy kellő óvintézkedések folytán lassan de még is folyvást emelkedni fog; mert hiában a folyók vizében úszó szilárd anyag lerakodása ép úgy, mint a habcsapás által erupsió földünk geológiai törvényei közé tartozik. Ezek igy lévén, Szegedet belterületének feltöltése nélkül magas töltésekkel karimázott katlanba építeni belé csakugyan képtelen gondolat volna. Hiszen igy épitve még csak az utcza kövezeten összegyűlő eső vize sem lehetne a város minden részéből levezetni, az alantabb fekvésű városrészek csatornáin pedig a víz igen gyakran nem a városból ki, hanem a városba befolynék. Én hát határozottan azon nézetben vagyok, hogy a feltöltés mind az adott helyzet, mind a józan ész, mind a tudomán által parancsoló szükségül van indikálva. A második dolog, melyet szintúgy elkerületlenül szükségesnek tartok: a feltöltendő város alagcsövezés és csatornázása. Bakay emlékiratában azt olvasom, hog Szeged szikes salétromos talaja a fakadó vizek miatt már már folyékonnyá vált. No má ahol ily talaj van az embernek a talpa alat ott alagcsövezés (Drainage) nélkül okszer építkezésre csakugyan gondolni sem lehe Ez annyira világos, hogy nem is gondolom szükségesnek az indokolást. De a miként a vadvizes laza talaj a alagcsövezés szükségére, úgy az alagcsövező a vízvezető csatornákra utal. Ez azonban nem valamely új költség rovat, mely csak az alagcsövezés folytán kerülne elő. Mert az alagcsövek által felfogot fakadó vizek elvezetésére szolgáló csatorna egyszersmind a városi piszok, mocsokfolyt hók elvezetésére is szolgálandnak; márpedig ez olyan dolog, hogy e nélkül akarni ez 70—80 ezer ember lakta várost. Magyaroszág második, a magyarság első nagy városát reconstruálni csakugyan oly vadoni barbár eszme volna, melynek Európában XIX-ik század utolsó negyedében nincs helye. Ezt azon feltevésben írom, hogy ekkorig Szeged külvárosai mocsokvíz levezető ősitornákkal nem igen voltak ellátva; e feltivéssel azonban nem akarok gáncsot mondni Szeged múltjára, mert a csatornázás hygnaicus eszméje régi városoknál, még ha égi szén városiasan emeletes házakból állana is, a nagy költség miatt csak nehezen tr magának utat; nem csoda tehát, ha Szegednek inkább jó módú falu, mint nagy vár typusu külvárosaiban, hol emeletes ház ritkaságok közé tartozott, a csatornázás ekkorig elmaradt. De most, midőn nem átalakításról, hanem legnagyobb részben egészen új alkotásról van szó, azt gondolom már csak tisztasági s hygienikus szempontból is menthetlen mulasztás volna, az újból alkotandó város akármely részét is csatornázás nélkül hagyni; itt azonban nemcsak ez a tekintet forog fenn, hanem a város biztonságának tekintete is, melyet a fakadó vizek elvezetése nélkül egy oly talajnál elérni lehetetlen, melynek lazasága miatt még a legszilárdabb téglaépületek sem tekintettek már a hitelnyújtásra biztos alapnak. Itt a helyzet olyan, hogy a mit a hygienicus tekintetek javasolnak, azt a talaj vízfakadásos laza természete imperativus szükséggé teszi. A feltöltés alá kerülő városrészek alag- Csövezésével összekötött csatornázással tehát kettős czél éretik el, és pedig éppen mert a pusztulás folytán nem egy fennálló város átalakítása, hanem újalkotás a feladat, ez a kettős czél sokkal kevesebb költséggel érezhetik el, mint amennyibe egy már fennálló nagy város csatornázása kerülne;— minthogy a feltöltendő városrészeken az alagcsövezés és csatornázás végett, nem is igen kellene árkokat ásni, hanem — amint az utczák ki lesznek jelölve a természetesen vízhatlan résszel készítendő concrete (beton) csatornákat csak le kellene rakni, — az alagcsövezés végett pedig jobbra balra szintúgy nem árkokat ásni, hanem inkább annyi feltöltést csinálni, a mennyi a csövekbe szivárgandó víz lefolyása végett szükséges, az így előkészítendő lejtőre az alagcsöveket lerakni , aztán a többi kellő feltöltést a lerakott alagcsövek s csatornák főkbe illeszteni. Lehet, hogy a feltöltés egy vagy más fenmaradott ház tulajdonosának egy kis kellemetlenséget okozhat, nem tudom okozna-e? De meglehet. Hanem midőn csakugyan azt kell czélul kitűzni, hogy a reconstructio nem egy kétséges jövendőjü faluvárost tákoljon össze, hanem egy szilárd biztonsággal épült, szép jövendőjü nagy magyar várossal ajándékozza meg a nemzetet, egy két ember partikuláris érdekecskéje miatt nem szabad magát a czélt kockáztatni. Annál kevésbé szabad, mert az ily nemű kellemetlenségek csak múlékonyak, azokat az élet kis idő alatt ki szokta egyenlíteni, miként ezt még sokkal kevésbé fontos közérdek tekintetéből okozni szokott sokkal nagyobb kellemetlenségek körül is tapasztaljuk, például midőn pusztán utczaszabályozás miatt egy egy ház kiszögellő része levágatik. Különben is egyesek eseti'5,' ges kellemetlensége bőven kárpótoltat^', telek és házérték növekedésével, r . ‘K. . ‘ hetetlen kimaradni, ha Szeg'"1 i\lie Jn\t tátik újjá, a mint azt a ’ - t;* ^kkmt alkotfelvirágzás tekintete/ ■ b,ztonsAá' 3 J°vfjő lendő Szegeden a V'TTfr A/GpU nval egészen * ' felek' és baz’ erték blZ0uy táttdtnüli ’ lesz, m'nt lett R1'ra kárhoztés kai” - ' »°eg ott Rubbaszkodjék a körtőlfeits crmázta katlanban, feltöltetlenül s miért iltetlenül, hát pocsolyákban lubiczkolvaesőviz idején, mely a katlanból ki nem folyhat, áradás idején pedig remegve tekintgetve fel a feje felett háborgó vizekre, melyek a várost nem csak meglátogatással, hanem katlana fenekén elbomlással is fenyegetnék. Londonban tartózkodásom alatt egész új városrészeket láttam puszta mezőkön felemelkedni; városrészeket, melyeknek ravndenikében több ember lakik, mint Szeged összes lakossága. Láttam ily új városrészeket magasabb fekvésű tereken, láttam mocsaras, vadvizes lapályokon erelkedni,de úgy az egyik, mint a másik helyen, amint az utczák kijelöltettek a legeslegelső munka a csatornaépítés volt, vadvizes helyeken az alagcsövezéssel (Drainage) kapcsolatban mindig ezen kezdették az új városrész építést. Azt gondolom, Szeged reconstructiójánál is ekként kellene eljárni. S ezt még azon esetben sem kellene elmulasztani, ha e munka költsége (az országtól nyerendő hoszszt törlesztési karmatlan vagy legalább olcsói kölcsön mellett) a város terhére esnék. De miután Szeged szerencsétlenség! - még a külföldön is annyi nemes részvétté találkozott, én szeretem reményiem, hogy - Magyarország, melyre nézve Szegednek a - életre juttatása nem pusztán hurmanitárius kérdés, hanem úgy nemzeti, mint közgazdászati tekintetben saját szerves élete integritásának érdekkérdése; üiberalitásban nem folg a külföld mögött hátra maradni, s az újjágalkotás költségeinek azon részét, mely a hullámsírjából új életre kiszólítandó nagy magyar város szilárd fennállásának biztosítását szükséges, az ország fogja elvállalni. Még azon kérdés fordul elő, hogy vadvizeket és a városi mocsokvizet elvezető csatornákat hová kell kiömleszteni ? A Tiszába még ha lehetne sem szabat mert az csakugyan különös egy neme volna az okszerű reconstructiónak, hogy a T. ■ - sza, az újjá alkotandó város életére befertőtnt tessék, pedig a csatornák oda ömlesztésével befertőztetnék, mert ezek nemcsak a fakadó vizekre, hanem a városi mocsok vizre ! szolgálandnak. De ha szabad volna sem lehet a Tiszába vezettetniük, — mert a f e 11 - 11 és igénylő városrészekben a csatornáknak, miszerint a vizfakadással kapcsolati a talajlazaságon segíthessenek, szükségszerükn oly mélyen kell feküdniük, hogy legfölebb , csak igen alacsony vízállás mellett folyhasnának be a Tiszába; — legtöbbnyire a Tisz , tolakodnék be a csatornákba s a csatornázás- mind a két czélja meghiúsulna. n Tehát mi a teendő? Épp e napokban hozott a kolozsvár „Magyar Polgár“ több számon át egy nagyon tanulságos tárczaczikket ily czim alatt „Útirrás Páris alatt, Gamauf Vilmostól. Ez a czikk Útmutatásul szolgálhat az s nézve, hogy mit kell a szegedi csatornáké csinálni. Tartányt vagy tartányokat kell építeni a városon kívül fekvő nyomási kertföldet legalkalmasabb táján, abba vagy azokba kell a csatornákat belevezetni, a mocsok víz termékenyítő részét a szegedi földmivelés kiszámíthatlan hasznára felhasználni, s a megszűrődött tiszta vizet néhány lóerejű gőzgép működése által kellő magasságú csatornán a Tiszába ömleszteni. Némely magyar lapokban azon óhajtás kifejezésével találkoztam, hogy az újjá alkotandó Szegedben hazánk a magyarság minta városát mutathassa fel. Lelkemből óhajtom, hogy úgy legyen. Nem is valamely ábrándos gondolat ez. Mert ez a mintaváros eszme teljességgel nem involválja azt, hogy Szeged most mindjárt egész kiterjedésben oly monumentális alakban emelkedjék ki hullámsírjából, miszerint az a „paloták városának“ neveztethessék, miként az olaszok Vicenzát nevezik. Ez lehetetlen is, de nem is szükséges. Csak gondoskodva legyen (a fentebbiek szerint) arról, hogy a vizfakadásos talaj lazasága az épületek szilárdságát ne compromittálja s az árviz lehetségének hátterében pusztulás kilátása ne álljon; kétségkívül lesznek egyesek, kiket a Szeged szép jövendője iránti bizalom arra fog ösztönözni, hogy már most nagyobb stílusban hozzájáruljanak annak valósításához, amit az uralkodó ígérete kilátásba helyezett; s nem kétlem, ez az ígéret a középületeknél s mindannál a mi a kulturális feladatok körébe tartozik, már a reconstructiónál valósulni fog, de az a szegedi nép, mely Szeged múltjának typust adott, melyet én nemzetem büszkeségének nevezteka, az a szegedi nép, mely megtörhetlen szívósságával őre volt az alföldön a magyarságnak, szorgalmával a magyar faj plasticitását személyesítette, sőt szerény tűzhelye mellől—mint a rajt bocsátó anyaméhköpü— a magyar faj számára tért is hírt foglalni, ez a nép, a szegedi külvárosok e népe bizony nem fog mindjárt monumentális palotákat építeni. Az a múltban csak arra vágyott, hogy ne zselléreskedjék, hanem saját házában maga s családja számára otthonnal bírjon, s bizony a reconstructiónál is csak e határok közt maradand vágyaival. Azt igenis meglehet s meg is kell tőle kívánni, hogy építkezési módjával az ujjáalkotás biztonságának igényeihez s szerény családi lakának alakjával a városias csin kívánalmaihoz alkalmazkodjék. De többet tőle kívánni is lehet, nem is szükséges, mert Szeged igy is a magyarságbann javai.Ssgyaránt emelkednetik ki un .múltjából, ha oly terv szerint alkottatik újra, mely csin, tisztaság, egészségi tan s utilitarizmus tekintetében a kultúra mai igényeinek megfelel s hazánk többi városainak például szolgálhat. No már ha meggondolom, hogy Szeged - mint általában magyar faj lakta városaink — nemcsak soha nem volt, de alkalmasint soha sem is lesz tisztán és kirekesztőleg csak műiparos város, hanem helyzeténél fogva a műiparos és kereskedelmi emelkedés mellett, részben a mezőgazdasági foglalatosságra is utalva van: lehetetlen azon meggyőződésre nem jutnom, hogy Szeged a mintavárosiasság eszméjének egyik igen nevezetes vonásával dicsekedhetnék, ha első lenne hazánk városai közt, amely gyakorlati példáját adná annak, hogy miként kell azt a piszkot-mocskot, mely a városok levegőjét megfertőzted, a mezőgazdaság kiszámíthatlan előnyére hasznosítani, óhajtanám hogy a szegedi lapok reprodukálják Garnaul Vilmos említett értekezését, s hogy akadjon 1 ember, a ki ezen véghetetlen fontosságú kulturális eszmét, a minden jó iránt annyira s fogékony, s gyakorlatias józan eszével anynyira kitűnő szegedi népnél popularizálni iparkodnék. Ha Szegeden a nyomási kertföldek birtokosaival megértetné valaki, hogy a csatornavizek gazdasági értékesítése által egy egy holdnyi kertföld jövedelmét 600-tól 100 forintig , még azon is felül lehet emelni,s lehetetlen volna meg nem győződniök, hogy a csatornavíz tartányokra fordítandó költség a lehető leghasznosabb befektetés, melyet csak gondolni is lehet. S ez a költség Szeged rekonstrukcziójánál nem is volna oly igen nagy. Mert csatornázni az útonalkotandó várost — nemcsak hygienikus, hanem talajszilárdítási tekintetből is okvetlenül kell; ez az okszerű rekonstrukció nélkülözhetlen föltétele. Elvezetni a csatorna vizeket szintúgy kell valahová (mert a Tiszába nem is szabad, de nem is lehet) ezen költség tehát mindenesetre megteendő ■ lévén, csak azt lehet költség-toldaléknak tekinteni, ami arra fordíttatnék, hogy a min ■ denesetre elvezetendő csatorna-víz hasznot okozólag vezettessék; ez pedig nemcsak nem meddő kiadás, de sőt oly kiadás, mely időjártával az egész csatornázási költséget, részint direkt bevétel, részint a földmivelő női vagyonosságának nevezetes növekedése álla gazdagon bonifikálná. Összefoglalva nézeteimet: én a belterületi feltöltést, a feltöltött terület alagcsos vezését s az egész város csatornázását Szeged okszerű rekonstrukciójánál alapföltételnek tekintem. Az építés módjára nézve pedig ekkén gondolkozom, s 1-szer. Már Bakay is megemlíti Emlékiratában, hogy Szegednek sok vízhatlan meszet keilend alapépítményeibe felhasználnia. Én azon nézetben vagyok, hogy nem a csak sokat keilend felhasználnia, de az alap építményekbe más, mint vízhatlan mesze nem is szabad használnia. Ma már nemcsal oly vízfakadásos, laza talajnál, minő a szegedi, hanem jóformán átalános szabálynál van az egész világon elfogadva, hogy alapépítményekbe vízhatlan mészvegyületet (beton-konkrétet) használni legtanácsosabb - Szegedre nézve ez nemcsak tanácsos, hanem elkerülhetlenül szükséges. Sőt én megvallom, ha azon szerencsés helyzetben volnék, hogy Szegeden magamnál házat építhessek, én nemcsak az alapesítménybe, de a földszinen felől is konkrétet használnék a márcziusi katastrófa által jelzett vízvonal magasságáig. Ismeretes tény, hogy Spanyolországban a ciudad rodrigosi vár falai egész kiterjedésükben konkrétből építvek. A falak külsején mégis kivehetők a deszkák nyomai, melyek a félig folyó anyagot a megkeményedlésig összetartották; csakhogy a szabadban álló falakhoz, a vízhatlan mészbe nemcsak (mint rendesen szokás) porond és homok, hanem kissebb nagyobb gorkövek is vegyiztettek, mik azon tájon nagy mennyiségben fordulnak elő. Ha nem csalatkozom, újabb tapasztalások átalában oda mutatnak, hogy az alkalmazott anyagok nagyságának különfélesége a konkrét falak szilárdságát nagyon növeli. A vegyület arányai főképen a mész minőségétől függvén, természetesen kísérletek általi meghatározást igényelnek; annyi azonban bizonyos, hogy a homoknak soha sem szabad a mészhez képest kevesebbnek lenni, mint kétannyinak. Mészről szólva eszembe jut, mennyire csodálkoztam eleinte, midőn azt láttam Angliában, hogy ott nem oltanak előre meszet az építéshez, a nem előre oltott meszet kevernek a homokba, hanem a párkányosan feltöltött homok közepébe hányják a mészkövet, ott oltják meg, s amint szétmállott, azon melegen összekeverik a homokkal s nyomban hordják a kőmiveseknek, —s ez igy megy az egész építés alatt folyvást, mondhatni meleg malterral építenek. Csodálkoztam, mert ahhoz voltam szokva, hogy nálunk a ki építeni szándékozott, legelső dolga volt, nagy mészgödröt ásatni s abba száz szekér számra meszet oltatni, a mi aztán ott állott, hol födve, hol födetlenül hónapokon, néha éveken át, mielőtt malterrá kevertetnék. Nem tudom, most is ez a szokás, de azt tudom, hogy ily mésszel nem lehet szilárdat, tartósat épiteni. — A régi római építmények bámulatos szilárdságát szakértők által annak hallottam tulajdonítani, hogy az oltott meszet azon melegen használták. Annyi bizonyos, hogy konkréttal (betonnal) építésnél a keveréket azon melegen kell használni. — Ez lényeges dolog. 2-szer. A feltöltést Szeged rekonstrukciójánál az okszerűség léti^£^''[^ztudátumának mondo^tujajjfgérde a töltött földre nem_ leji^t^épiteni. Ebből az következik, hogy Szeged belterületének feltöltendő részein, vagy legalább a mélyebben fekvő helyeken czölöpökre kell építeni, — czölöpökre kell a vízhatlan mészszel készített betonból az alapot rakni. Angliában a vas olcsóága folytán, igen sok helyütt fa helyett vas czölöpöket használnak. Ezek közt a habverte, vizinosta, vagy fakadékos, laza talajon a Mitchell által feltalált csavarczölöpök annyira sikereseknek tapasztaltattak, hogy azok segítségével még a Maplin-Sands világító tornyának szilárd megalapítása is lehetségessé vált; oly feladat, melylyel a tudomány előbb nem tudott boldogulni. Szakértők által dr. L St. Potts által behozott javításokat is nagyon magasztaltatni hallottam, de miből állanak e javítások, már nem emlékezem. Azt gondolom, hogy ha majd a halottaiból feltámadandók, Szeged annyira megizmosodott, hogy a voltnál „szebb“ város, tiszaparti hosszában kőfalpartról (quai) is gondoskodandik: építő mérnökei majd számot vetnek a vascselöpük előnyeinek kérdésével. Most azt gondolom, a szegedi építkezés szükségleteinek a feltöltendő területen a hegyezett végükön megszenesített facsölöpök tökéletesen megfelelnek, melyeknek bevetésére a gőzerő a kézi munkánál minden tekintetben, még költség tekintetében is előnyösebb, 3-szor. Az utczák kikövezésének szükségét, azt gondolom, említenem is fölösleges, annyira magától értetik. Itt Olaszországban még falut sem tudok kövezetlent. Persze az olasznak könnyű kövezni, van köve elég. Szegednek annyi sincs, amivel egy ablakot lehetne beverni kortesvilág idején. De Magyarország egy mikrokozmosz. Adott annak a természet mindenféléből úgy, hogy akinek szállítási módja van, az mindenre szert tehet. Szegednek ez van vizen is szárazon is, tehát köve is lehet. Köveznie pedig minden utczáját ki kell , nemcsak azért, hogy a nagyvárosi névre méltó legyen, hanem még inkább azért, mert a feltöltött földet közvetlenül tenni ki az esővíz általi ellucskosodásnak, vagy épen elmosásnak, absurdum volna. Magától értetik, hogy a feltöltés által kelllőleg fölemelt talaj kövezetéről az esővizet a Tiszába kellene lefolyatni, nem a más czélra szánt csatornába. Hanem Szeged reconstructiójánál tömérdek a teendő. Az egész város kikövezése pedig hosszú munka, és vadvizes talajon a kövezethez is alap kell. Az eszmelánczolat itt eszembe juttatja az ép oly egyszerű, mint bámulatosan czélszerű manipulácziót, melyet néha órákig elnézegettem Londonban, a posványos, vadvizes új városrészek építésénél. Ott amint az utczák kijelöltettek, azonnal hozzáfognak azok felületének égetett földdel megrakásához. S ezt a földégetést minden költséges vagy mesterséges apparátus nélkül kimondhatlan egyszerűséggel hajtják végre. Ledobnak a földre néhány zsák kőszénport, egy pár czövekkel vagy deszkadarabbal szelelőről gondoskodnak, aztán földet hordanak felibe-köribe targonczákkal, azt közben-közben meghintegetik kőszénporral a közbenső szenet meggyujtják, s amint égni kezd, folyvást halmozzák a földet körülé s tölibe heteken hónapokon át közbe-közbe szénport hintegetve, mig halommá, dombbá, ha kell hegygyé emelkedik; lassan füstölög, tűz nem látszik, de az égetett föld készen van. S ez oly sikeres szikkasztó, hogy ahol egy napon a vadvíz miatt még gyalog sem tudtam átgázolni, másnap a mint égetett föld lett rajta elegyengetve, egész könnyűséggel mentek az építőanyagokkal terhelt szekerek; a városrész felépült s kikövezése az égetett földalapon csak azután következett. Van-e Szeged közelében ily égetésre alkalmas föld? — nem tudom. De hogy ez a manipuláczió vizenyős talajnál bámulatosan czélszerű, azt tapasztaltam. 4-szer. Végre még a czölöpölés és konkrét megemlítése egy mondhatatlanul fontos körülményre vezeti gondolataimat. Júniust írunk. Néhány nap híján három hónap óta borítja a víz Szeged belterületét, s ekkorig még csak a víz szivattyúzásához sem lehetett hozzáfogni. Ha egyszer hozzáfognak, maga ez a munka legalább is hat hetet fog igénybe venni, s csak ennyit azért mondok, mert a nyári meleg folytán erős elpárolgásra számítok, és mert ismerve a magyar természetet, tudom, hogy ha majd egyszer a kinevezendő királyi biztos Szegedre érkezik, annyi lesz a sok mindenféle „dicto“, hogy a vízáradat jó része futamodik a szóáradat előli félelmében. Aztán még a víz elapasztása után is mennyi lesz a baj, a nehézség, a mindenféle teendő, míg építkezésre kerülhet a sor. Csak maga az útonalkotandó város alaptervének megállapítása, utczák kijelölése, háztelek-szabályozás stb. mennyi időt fog elvenni a mintegy öt hónapból, mely a tél beálltáig még hátra van. Bizony nehéz télnek néz elébe a Borssujtotta derék szegedi nép! A lelkem is sajog bele, ha reá gondolok. A vagyonosabbak felett nem aggódom. Azok majd csak gondoskodnak magukról, hogy hajléktalanul ne maradjanak a zord évszakra. De a külvárosoknak, szerény helyzetében egykor oly boldog, most oly boldogtalan szegényebb háztulajdonos népe! — — Mi történjék ezzel ? A felebaráti könyörületre utasittassanak-e, hogy annak ölébe hajtsák le télre fejeiket, s nőik és gyermekeik fejeit? Tudom, a felebaráti szeretet nyílt karrokkal fogadná amott az Alföldön e szétrencsétleneket a télen át is. De ez ne'm megoldása a problémának. Könyörületre lenni utalva — nagyon fájdalmas dolog. Magyar ember inkább gyakorol könyörületet, mint el-' fogad. Ez a magyarnak vérében van. — Én én nem ok nélkül neveztem Szeged népét u Ttnjúr'.emn büszkeségének. Ez a nép valóságos lyputil» a.«Víratlan ^n»agyn£ faj önérzetes ősi jellemének.Ez nem tud, nem szeret tolakodni. Felötlött ez önérzetes jellemvonás az uralkodónak is. Egy kolduló magyar kéz sem nyúlt ki felé,a mint a mindenét elvesztett, hajléktalan, fedezetlen, didergő csoportok sorai közt elhaladt. Felötlött azon kegyes nők előtt, kik a menekültek felruházásával, élelmezésével bajlódtak. Nem egy levelet vettem, mely megilletődéssel adott kifejezést azon szembetűnő különbség feletti csodálkozásnak, mely szerényen háttérbe húzódó „szegedi ember“ és a kérést karékra halmozva tolakodó „adventikus“ szegedi lakos közt fenforgott. Én egy cseppet sem fogok csodálkozni, ha majd azt hallom, hogy a tősgyökeres szegedi ember, a mint elpusztult háztelke a vízből kibukkan, „haza“ siet s neki áll, hogy összeomlott háza romjaiból magának otthont tákoljon össze a készebb, nyomorult deszkabódéban, de sajátjában küzdeni még a tel zordonságával, mintsem hogy másnak terhére legyen. Ilyen ez a nép! Bakay azt mondja emlékiratában, hogy „ideiglenes épületekről kellene gondoskodni; az üres telkeken, az e nyáron építés alá nem veendő telkeken ideiglenes lakásoknak kell készülni; okvetlenül kell hogy készüljenek.“ Igaz, Okvetlenül kell. De csak azok számára, kik saját házzal nem bírtak; azokra nézve pedig, kik ilyennel bírtak, csak annyiban, amennyiben állandó lakások e nyáron nem építtethetnének. Mert ha az ideiglenes lakók építésének költsége azok terhére esnék, akik azokat állandó otthonaik fölépítéséig lakni fognák, ez igen érzékenyen súlyosítaná már e nélkül is eléggé súlyos helyzetüket. Ita pedig a bel- és külföldről összegyűlt segélypénzekből fedeztetnék e kiadás, az a segélyösszeget állandó eredmény nélkül nagyon befogyasztaná. Pedig nemcsak az okszerűség, de az egyszerű kötelességérzet is oly eljárást parancsol a segélyadományok kiosztásánál, hogy a történelemben példátlan közrészvétnek maradandó látszata legyen. A kérdés hát az: lehetséges-e a külvárosok hajléktalan népének azon részét, melynek saját lakházai elpusztultak, oly építési módra utalni, melylyel még e nyáron tökéletesen lakható, egészséges, szilárd , az újjáalkotás tekintete által parancsolt városi csínnak is megfelelő, állandó otthonra tehet szert? Én azt gondolom, lehet. Reá van e lehetségesre mutatva Bakayt Emlékiratának eme szavaiban: „Van egy szilárd és gyors építkezési mód, amely tűznekvíznek ellentáll, rögtön száraz és azonnal lakható. Ez a vízhatlan mészbe tömött kavics vagy homok (szabatosabban szólva: kavics- és homok) építkezés. Más szóval ez, amit a franczia „betou“nak, az angol „concreto"-nak nevez. (Már említettem, hogy a ciudad-rodrigói vár egészen ebből van építve. Ez pedig a hajdani Lancia Transcudana helyén a XIII dik században építtetett, nem egy ostromot állott ki s mai nap is áll. És pedig vár, nem egyetlen család lakául számított házikó. Ez az építési mód van a helyzet által Szegeden azon néposztály számára indikálva, melyet Bakay Emlékirata Előszavában 6 szavakkal jellemez: „Szegeden minden ember iparkodott saját házában lakni. Ezolt a szorgalom egyik rúgój ez volt a polgár megelégedés büszkesége. S minden emberipar