Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-04-22 / 90. szám
évfolyam. SZERKESZTŐSÉG. ..TORDA-UICZA, NYOMDAÉPÜLET. 01»1 nyévtelenüll beküldött költemények nem kötöltetnek. . I h a 11 an kéziratok nem adatnak vitat a. gulB*1“* Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 90-dik az,am. Kolozsvár, péntek, 1881. április 22. KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-U ICZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DIU: egén évre . . . 16 firt. 1 évnegyedre . 4 frt — kt félévre...................8 . egy hóra . . . 60 „ Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyiltter: tora 36 kr. Az ezen tavaszi áradások alkalmával, melyek a húsvéti ünnepek alatt .itt engedtek semmi pihenőt az Alföldnek s ennek népét most is mindent a Maros, Körös, Berettyó és a Tisza mentén remegésben tartják, lanyak vala az első, mely rámutatott nyiltan és tartózkodás nélkül arra, hogy ez a minden év tavaszán meg -meg újuló rettenetes állapot és borzadalmsigg viaskodás az elemekkel, előbbutóbb ki kell hogy pusztítsa az államfentartó magyar elemnek egyik legjelentékenyebb, legvagyonosabb, legadóképesebb részét, ha mielőbb hatalmas, az egész bajt minden oldalról felkaroló segély nem érkezik. Mondok, hogy ha Magyarország nem akarja megsiratni a mulasztást, még a mostani nemzedéknek, az egész országnak el kell szánnia magát arra, hogy egy óriási nagy áldozatot vállaljon magára az alföldi magyarság megmentése végett. Mondtuk, hogy itt csak egy ország, egy egész nemzet közös támogatása segíthet a bajon, vagy az egész alföldi magyarság úgy el fog tűnni egy szép napon a földszinéről, mint az az indián néptörzs, melyet nyomtalanul elnyeltek a Mississipi bősz hullámai. Utánunk a többi lapok is, nevezetesen a budapestiek, lényegileg úgy nyilatkoztak, mint mi, többé-kevésbbé rámutatván egyúttal ama rettenetes visszaélésekre és fonákságokra, melyek az alföldi, összesen nem kevesebb, mint 38, mondharmincznyolczot szabályozó társulat és „érdekeltség" ugyanannyi és pedig ellentétesnek hitt és semmiesetre sem országos szempontból tekintett érdek védelmére irányuló úgynevezett „vízvédelmi munkálataiból" származtak és hoztak oly szörnyű veszélyeket és kiszámíthatlan károkat a magyarságra. Az az átka épen és szerencsétlensége az egész Tisza-menti magyarságnak, hogy az az irtóztató számú szabályozó társaság, számszerint 38 an, ki jobbra, ki balra, ki csára, ki bajszra, egyik a másik kárára és veszedelmére, valamennyien pedig a magyar tönkrejuttatására olyannyira agyonszabályozták a Tiszát és mellékfolyóit amúgy igazi palócziasan „felelről“ kezdve, hogy a vízáradásokról fölvett hivatalos följegyzések és statisztikai adatok kétségbeejtő tényeket állítnak szemeink elébe , mielőtt a vízszabályozások Magyarországon megkezdettek volna, tehát mikor a Tisza folyását nem korlátozta emberi kéz mesterséges műve s „a legmagyarabb folyó" istenadta, őstermészet alkotta medre és völgyében osztotta szét hullámait szabadon csapongva, mikor kiöntött, például Szegednél a vízállás maxiumuma 4 méter volt, mely magasság a sói disput „szabályozások" által annyira emeltetett, hogy ma már a 8 métert is jóval felülhaladta. A folyó mind jobban összeszorittatott s mind a hét parti töltésekből a földet ágynak hordja el maga alá s így magasodik lassanként toronymagasságra, úgy hogy az alföldi magyar városok és községek mélyen alatta feküsznek a viz felszinének! Ilyen viszonyok mellett pusztult el 79-ben Szeged, a múlt hetekben Körös-Tarcsa, s ilyen viszonyok mellett történhetett meg csak az is, hogy az árvíz még most is, ily előhaladott évszakban, rajta hever a magyar földnek mintegy 40 mértföldnyi területén, mely az idén sem a gazdának valamit teremni nem fog, sem az államnak adózni nem lesz képes. Ilyen állapotokat teremtett, és isten csodája, hogy különbeket nem teremtett az, hogy oly eminenter állami, országos és nemzeti érdekű ügy, mint a minő egy hatalmas és rá összeterjedő vízszabályozás, 38 autonomikus, helyi közegre és társulatra, nem pedig, mint kellett volna, egyedül és kizárólag az államhatalom központi kormányára bízatott, mely egyedül lehet hivatva és lehet képes egyfelől elegendő, mert országos pénzerővel rendelkezni ez óriási vállalatra, másfelől egyedül van hivatva és csak egyedül képes ily roppant művet az egész, az ország, a köz szempontjából tekintve, összevágólag, egységes terv szerint, s igy hasznosan, áldást hozólag keresztül vinni. Hallatlan és hajmeresztő részleteket olvasunk a 38-as Krühwinkli-rendszer viselt, illetőleg nem viselt dolgairól, így — hogy csak pár példát hozzak föl — egy, kormányköreinkhez igen közel álló, tehát alaposan értesült forrás írja, hogy a bökénymindszenti társulat hallatlan hanyagsága következtében, a kormány múlt év vége felé, végrehajtási úton rendelte el az említett vonalon a roskatag gátépítkezések kijavítását és tökéletesítését, hogy a tavaszi áradásoknak, amennyire csak lehetséges, ellenállhassanak. Télen kellett épülni, mikor az idő az ily építkezésekre nem igen szokott kedvező lenni, mert a jeles társaság elpipázta a gátépítkezésre szükséges és hasznos időt. Ha az államkormány el nem rendeli karhatalommal ezen építkezést akár télen, s ho így a vizár átszakítja a bökény-mindszenti védgátat, ma sokkal nagyobb volna a katastrófa, mint volt 79-ben, mikor Szeged elpusztult, mert elveszett volna egyebek közt Mindszent, Makó, Hód-Mező- Vásárhely stb. Hogy még más irányban mit eredményezhet az, ha százan és ezeren a magok szakállára, speciális érdekek védelmére össze-vissza, keresztül-kasul építhetnek védgátakat, mutatja a példa, mely szerint egy felső-magyarországi megyében két nagybirtokos család óriási uradalmaik védelmére oly módon építtették a védgátakat, hogy ha a Tisza földagad, okvetlenül a hullámok alá temeti egy nagy vidék lakosságát községei és szántóföldjeivel együtt, miért is a nép a szóban levő töltés ellen indult, hogy azt átvágva, megmentse magát a kikerülhetlen veszedelemtől; azonban az alispán Kassáról hozatott pár század katonaságot, s miután emberélet esett áldozatul, a nép, mint tengerár, morogva, forrva, visszafordult. Hát még a kunszentmártoni lázadásszerű véres eset! És most, mikor minden horribilis és továbbra tarthatatlan dolgokat látva és tapasztalva, minden józan gondolkozása magyarnak, aki törődik egy kicsit fajtájának érdekeivel és fenmaradásával, első gondolata: vajha a magyar államkormány egy hatalmas, fenkölt elhatározással rátenné kezét az egész vízszabályozási szervezetre; vajha azt egészen és kizárólag magára vállalva, egységes, összevágó terv szerint, nemzet és ország érdekeinek megfelelően, a maga szigorú felelősségének terhe alatt hajtaná végre, és vajha törvényhozási után poklok fenekére küldené azt a 38 pipázó társulatot, melyek már-már agyonszabályozták a magyart, anélkül, hogy azért valamelyiket közülök felelősségre lehetne vonni : előáll a Naplóban Bánhidy báró s a 38 Krühwinklit noli me tangerének állítja oda. Szerencsére, ez nem egyéb, mint a kabarékok ismeretes kétségbeesett kaczérkodásainak egyike a népszerűséggel, s mi erősen meg vagyunk győződve, hogy ha — természetesen a kedves „érdekeltségek" kivételével — megszavaztatnák az egész országot, vagyis az egész magyar nemzetet, az egész arra szavazna, amit mi fennebb lényegileg mondunk. E tekintetben igen biztató jelenségekre utalhatunk, így a fennebb említett authentikus külforrás, mint látszik, a kormánykörök e részbeni nézeteinek visszatükrözésével ezeket mondja a vízszabályozó társulatok viselt dolgaira vonatkozólag : „E gazdálkodást lehetetlen tovább így folytatni, anélkül, hogy az ország munkája eredményétől, szorgalmának gyümölcsétől megfosztassák. A szabályozó társulatok, melyek anélkül, hogy a szabályozási munkálatokkal, mint egészszel, törődnének, csak a saját érdekeiket — gyakran még azokat sem — szolgálják, melyek évenkint milliókat elszabályoznak ; töltéseket építenek, melyeket az árvíz évenkint megsemmisít; e társulatok feloszlatandók és az egész szabályozás az államhatalomra ruházandó, mely általános és egyöntetű szabályozási tervet állapítson meg és vigyen keresztül saját közegei által." Ez az, amire azt mondjuk mi és velünk kétségkívül a magyar józan többsége, hogy amen, úgy legyen lóhajtjuk, hogy úgy legyen! Fölötte jellemző, hogy a különben oly nagyon szélső, de meg kell adni, hogy nagyon is erős nagy ar érzelmű és észjárás a „Függetlenség,“ mely pedig az autonómia eszméjének és intézményeinek minden téren véres szájú védője szokott lenni, közli a fennebb idéztük sorokat a nélkül, hogy azokhoz egy betű ellenészrevételt tett volna. Rajta tehát: cselekedjék a kormány, a mint szerencsés impulzusa és a nemzet érdekei sugalják. Azonban a Tisza-kormány által a magyarság érdekében foganatosított legnagyobb konczepcziója, ha megvalósítná az eszmét, mely e soroknak kiindulási pontját és anyagát képezte! TARCZA: A pénzről. Irta: Gönczi János. A mily nyomasztó az emberre nézve s szükség, ép oly kedves azon eszköz, melynek segítségével azt enyhíteni tudja. De mint a legjobban tartott gyomor bizonyos időn túl ismét éhessé lesz, úgy a legdusabban kielégített szükség is, idő múltán ismét újabb kielégítést kíván. És így azon eszköz, melylyel a meg-megújuló szükséget folytonosan ki lehet elégíteni, felette becsessé lesz az ember előtt. Egy ilyen, a szükségekkel mindig kibékéltetni tudó eszköz lesz tárgya igénylőj én előadásomnak. Azonban míg nevét kimondanám, megjegyzem, hogy ez anyaira meghódította az embereket, miszerint mivoltánál sokkal nagyobbnak, jón eszköznek, hanem épen czélnak tekintik. S eszeveszetten futnak feéje és pedig néha nem a legválogatottabb utakon. Pedig csodálatos valami 921 az ellenséget kibékélteti, a barátokat ellenségekké teszi, a testvért idegenné 8 az idegeneket testvérekké varázsolja gyakran. Előtte földre hull a kivont kard, meghunyászkodik a hatalom, elnémul az Eszaig, megtántorodik az erény, megingaz a szeretet . . . érett, szennyet tűr magán a jellem. Másfelől szerencsét hoz, :** 8 nyomort, ínséget, megalapítja egye- 8 ' családok és országok jóllétét, megna- hyobbitja a hatalmat, függetlenséget ad az éspek. Jó is, rész is szülemlik általa , épen ezért áldás és átok egyaránt reá fór. Ezen eszköz, mely felé oly nagy érdeklődéssel fordul a figyelem, s mely mindennél feljebb becsültetik, nem egyéb, mint a pénz. Ez lesz tehát előadásom tárgya, melynek különben is szerepe van itt, mert ez estély is fillérestély, amennyiben az itt található szellemi élvezetet kiki filléreken vásárolta meg, de azért, hogy ez által segélyezve legyen azon ifjú egylet, melynek erős alapokra helyezkedése és felvirágzása e nemes város minden jóra kész polgárának érdekében fekszik, mert az embereket egymáshoz közel hozó társulás egyik legerősebb tényezője a haladásnak, művelődésnek. Ha igaz ez, hogy kettős úton halad az emberi élet, egyik a gyakorlat, másik az elmélet, úgy az is igaz, hogy a társalgás csatornáján nemcsak eszméket és gondolatokat cserélhetni, hanem el lehet juttatni egymáshoz a szerzett tapasztalatokat is, ezt pedig mindig saját okulására s közvetőlegesen hasznára fordíthatja főleg az iparos, mert „dús bánya a tapasztalás, melyből az ember életkincset ás", ezt ha költő mondta is, nem üres fantázia, hanem a valóság által bebizonyított igazság. Midőn kiki filléreivel ismét javát munkálja e társulatnak, melynek létrehozását eléggé indokolja czélszerűsége, s czélszerűségét majd bebizonyítandja hasznossága, alkalomszerűnek tartom én is épen a pénzről szólani, mert ez egylet felvirágzásának is egyik alapfeltétele kétségen kívül a pénz. A pénzt legszívesebben forgatja az ember kezében, s legkevésbé sajnálja tőle a perczeket, sőt idejének azt a részét tekinti magára nézve legértékesebbnek, vagy leggyümölcsözőbbnek, mely ezt meghozta neki. Mi hát a pénz ? Arany, ezüst, réz, vagy papiros — felelhetné tán valaki, vagy egy szellemes iró jellemzése szerint: oly mozgékony valami, amely mint a kéneső, épen akkor siklik ki a kézből, mikor megszorítani akarja, vagy mint a kámfor, volt . . . nincs . . . De arra, hogy a pénzt csak bár felületesen is meghatározhassuk, ennél hosszabb és más értelmű felelet kell. A pénz egy olyan eszköz, mely mások által is elfogadott érték el bír s ezért általa megszerezhető azon dolog, melyre az embernek szüksége van. A pénz értékével mindig összehasonlítva kell hogy legyen azon dolog értéke, melyet megszerezni akarunk vele. A pénz tulajdonképen csere eszköz, melylyel mindig, midőn kezünkből kiadjuk, valamely más dolog cserélődik birtoklásunkba. És így a vásárlás nem egyéb, mint a pénznek kicserélődése portékával, a vevő kezében, s viszont a portékának pénzzel az eladó kezében. Tehát a pénznek olyan anyagból kell állani, melynek magában ió értéke van, hogy mindenki szívesen elfogadja felesleges javaiért. De az ilyen anyag csak akkor válik pénzzé, ha olyan alakot és bélyeget nyer, melynél fogva mindenféle szükséges dolgokat lehet cserélni vele. Maga azon anyag, melyből a pénzt csinálják a portékák közé tartozik, mint szintén a pénz is portékává lesz, ha pénzen vásároltatik, például, ha régi pénzeket szerez össze valaki. Pénz gyanánt, a különféle időkben különféle tárgyakat vettek fel, próbáltak pénzül használni bőr- és fadarabokat, továbbá vasat. Később a fékemhez fordultak, midőn az aranyat, ezüstöt kezdték pénzzé alakítani, ezekben olyan anyagokat vettek forgalomba, melyeknek általános és maradandó beesők van, ha ezeknél czélszerűbbet nem fedez fel valamely kor szerencsés vegyésze A pénznek természetesen, határozott ismertető jegygyel, czimerrel, s hiteles körülírással és évszámmal kell bírni, mely szükséges kellékek jótállást biztosítanak annak használhatósága és forgalomban léte felől. Megkülönböztetendő az úgynevezett helyi pénz, melyet valamely helység felsőbbsége adhat ki szükség idején, mit szükségpénznek neveznek, továbbá az országpénz, melyet valamely ország kormánya, vagy felhatalmazottja ad ki, — itt önkénytelenül is eszünkbe jut a Kossuth bankó, mely Magyarország sorsának balvégzetes fordulatával oly hamar kiesett a forgalomból — végül megkülönböztetendő a világpénz, mely finom anyagjánál fogva mindenütt használható, mint a hollandi arany és spanyol piaszter. Minthogy minden országban nagyobb azok száma, kik kisebb mennyiségban vásárolnak, s e mellett a legfényesebb háztartás sem lehet, és csekély értékű portékák nélkül, múlhatatlanul szükséges kellő mennyiségű apró pénzről gondoskodni minden államnak. De mivel az ezüst is becsesebb annál, hogysem oly csekély értéket képviselhessen, mint a minő a forintnak századrésze, ennélfogva krajczárok előállítására rezet használnak. Felteszem, a mi krajczárainkkal az érték elég alanti fokára lehet leszállani, midőn ez a forint értékű portékának százfelé aprózását teszi lehetővé. A pénzdarabokon egyes különálló betűket lehet látni, mi azon hely jelölésére utal, ahol a pénz készült, így például az „A" betű Francziaorzágban Párint, Bajorországban Banberget, Poroszországban Berlint és Ausztriában Bécset jelenti ; a „B" betű Körmöczbányát, a „C* Prágát, a „D" Graczet, az „E“ Károlyvárt stb. A pénz nemcsak fele az értéknek, hanem igazi érték, mert biztos eszköze valamely portéka megszerezhetésének; továbbá zálognak sem tekinthetjük, mert a záloggal oly kötelezettség jár, miszerint azt bizonyos ideig meg kell tartani, s ha a kikötött értéket lefizetik érte, azonnal visszaszáll előbbi birtokossára. Míg ellenben a pénz birtokosa szabad tulajdonosa annak, azt teheti vele, amit akar. Olyan becses pénz, amely magában is értéket képvisel, kettő van: az arany és ezüst; a rezet nem számíthatjuk ezen kategóriába Még kevésbé számítható ide a bankó, mely egy darab papirosból lesz úgy, ha az kellő rajzzal és jegygyel ellátva, olyan folyamatot és értéket nyer, mint a vertpénz. De ez természetesen csak úgy történhetik meg, ha a papiroson hiteles felirat biztosít arról, hogy tulajdonosa a rajta kitett értéket vertpénzben feltétlenül megkapja, vagy vertpénz helyett mindenki által, vonakodás nélkül, elfogadtatik. S az ily biztosításnak oly hatalomtól kell származnia, mely teljes hitellel bír, s adott szavának minden pillanatban és hiány nélkül való beváltására módja van. Az érték megkapásának biztosítása történhetik más papirosokban: váltók, körlevelek, bankrészvényekben , de ezek nem tekinthetők pénz gyanánt szolgáló eszközöknek , amennyiben nincs pénzjellegük, mert értéküket nem mindjárt, nem minden pereben lehet megkapni, mivel készpénzzé változtatásuk meghatározott időtől függ,s gyakran oly körülmények jöhetnek közbe, melyek elköltésüket késleltetik, vagy éppen megakadályozzák. Azonban ezek mégis használtatnak pénz helyett. Minthogy a papirospénz, anyagját tekintve, mit sem ér, s becsét csak az általa képviselt vertpénztől veszi; ennélfogva rendes váltásból, vagyis agio nem jár vele ; sőt, mivel a papirospénz a kibocsátónak hitelén alapul, ez a körülmény könynyen előidézheti becsének alább szállását a hitel megingásával. Mikor valamely kormány papirospénzét névszerinti értéken alól esni engedi, akkor azok veszítenek legnagyobbat, kik a papirost teljes értékében kapták volt, mert azon értékben tovább nem adhatják. A papirospénz kibocsátójának vigyáznia kell, hogy annak megfelelő éretértékkel rendelkezzék. A papirospénz azonban előnynyel is bír, amennyiben a kezelést és a nagyobb fizetéseket megkönnyíti. Ezer forint ezeres bankóban a zseb áremlésében is elfér, s viszont ezer forintot ezeres bankóval éppen olyan kevés idő alatt ki lehet fizetni, mint egy forintot az egy forintos pénzdarabbal. Ha a pénz egyesek zsebében megfeneklik, ebben az iparnak és kereskedelemnek van érzékeny kára, mert pénz és portéka kölcsönösen hozzákegymást forgalomba. A pottéka is kézről-kézre adva néha hosszú utat teszen meg, míg az utolsó vevőtől használás által fölemésztetik. De a pénz útja még hosszabb, az nem végződik be, mert az ő sorsa folytonos vándorlás, hogy szüntelenül újabb, meg újabb portékákat mozdítson ki helyükből* 4 nemzetközi pénzkonferenczia. A „Hon" írja a következőket: A nemzetközi pénzkonferenczia megnyitása képezi jelenleg a legfontosabb eseményt. Különböző hírek voltak elterjedve arról, hogy a konferenczia sikertelen leend, sőt hogy az egészen el is fog maradni. Mint távirataink jelezték, s mint egy alábbi közleményünk is mutatja, a konferenczia nagy jelentőségű, mondhatni világtörténelmi eseménynyé válhatik. Tizenöt állam van azon képviselve, s miután a meghívás a bimettalizmus meghonosításának előkészítése érdekében történt, föltételezhetjük, hogy ez államok legnagyobb része jóakaró közreműködésre kész a kitűzött cél érdekében. Nagy jelentőséggel bír különösen azon tény, melyet tudósítónk előadott, hogy Németország képviselője hivatalosan bejelenti, hogy kormánya a további ezüsteladásokat megszünteti. Ezáltal el van hárítva az a nyomás, mely az ezüstpénzpiaczra nehezedett, s úgyszólván lehetetlenné tette azt, hogy az ezüst jelentékeny áremelkedést tapasztaljon s előbbeni értékét megközelitse. Monarchiánk tartózkodó állásban marad ugyan a konferencziával szemben, de annak megállapodásait a maga részéről is remélhetőleg el fogja fogadni, ha — mint kétséget alig szenvedhet — hazánk pénzügyeire azokat előnyösnek találandja.Aban az összes nagykövetek Asszim pasához mentek, ahol Hatzfeld gróf felolvasta, átnyújtotta a hatalmak együttes jegyzékét. Ez együttes jegyzékben az mondatik, hogy a hatalmak, miután a berlini conferencia ludernale,-ját nem fogadták el, békés megoldásra jutottak ős Konstantinápolyban székülő nagyköveteiket utasították, hogy puhatolják ki és állapítsák meg azt a határvonalat, mely a helyzet követelményeinek leginkább megfelel. A már közölt határvonal részletes leírása után a jegyzék hangsúlyozza, hogy a hatalmak, miután helybenhagyták az indítványt, utasították a nagyköveteket, hogy tudassák a portával, hogy a jelzett vonal, mely a berlini konferenczia által megállapított vonal helyébe lép, Európa határozata gyanánt tekintendő, ha kérjék fel a portát, hogy fogadja el ezt a javaslatot. A jegyzék a terület kiürítésére és átadására szükséges rendszabályokról nem tesz említést, a rendszabályokat később fogják tárgyalni. Bukarestből írják, hogy miután Bratiano testileg és lelkileg kimerültnek érzi magát és ragaszkodik lemondásához, azt hiszik, hogy Bratiano Demeter, a miniszterelnök bátyja és jelenleg konstantinápolyi követ fog a király által az új kabinet megalakításával megbizatni. Bratiano számítha a korona és szenátus támogatására. A „Tribune de Génévé" szerint Francziaország Lyon mellett hadtestet állít fel, hogy Olaszország ellen ellenőrizze a határt. Savojában és különösen a semleges területeken a hatóságok utasításokat kaptak, franczia csapatok befogadása és élelmezésére nézve. A nemzetközi pénzkonferenczia hétfőn nyílt meg Párisban. A konferenczia a külügyi hivatal üléstermében tartatott. A terem az összes résztvevő nemzetek lobogóival volt díszítve. Maga St. Hilaire külügyminiszter is jelen volt, s a pénzügyminiszter elnökölt. A küldötteket a külügyminiszter üdvözölte a kifejté a konferenczia czélját. St. Hilaire megnyitó beszéde után Evars amerikai küldött indítványára Magnin pénzügyminisztert választá az értekezlet elnökül. Magnin kifejté beszédében a kérdést, a melyről szó van. Beszédében az 1867-iki pénzkonferencziára utalt, mely az aranypénzének mellé az oroszpénzérték elfogadását is ajánló ideiglenes társul. Utalt ezután ezen rendszernek hátrányaira Németországban. Az amerikai kongresszus 1867-ben bizottságot nevezett ki, hogy orvoslatot nyújtson. Ez a kettős pénzértéket hozta javaslatba. Magnin ezután az 1878 diki konferenczia munkálatait s a sikertelenség hátrányait fejtegette. Nézete szerint, hogy az ezüst értékét visszanyerhesse, múlhatlanul szükséges, hogy mint hajdan, az ezüst szabadon álljon az arany mellett. A nemzetközi pénzkonferenczián tehát megegyezésre kell jutni ez iránt, és ő reméli, hogy a pénzkonferenczia tárgyalásai be fogják bizonyítani azt, hogy a nemzetközi kettős pénzérték az egyedüli rendszer, mely a földgömb összes részein a pénzviszonyok szabályszerűségére fog vezetni. A feladat nem az, hogy egy oly szerződés feltételei beszéltessenek meg, amelynél az egyik fél nyeri a másik részit. Egy félnek sem kellene áldozatokat hoznia, arról sincs szó, hogy egyik fél a másikat oktassa, egyszerűen csak arról van szó, hogy bizalommal viseltessenek egymás iránt, s hogy a tárgy ismeretével hozzanak határozatokat, melyek minden részre egyaránt kedvezők legyenek. Magnin így végző beszédét: „Egyátalán nem akarjuk nézetünket másokra tukmálni. Minden rendszer érvényesülhet és szabad tanácskozás tárgyát képezheti." Miután a konferenczia konstituálta magát, egy bizottság neveztetett ki. Újra majd csak akkor tart ülést a konferenczia, ha a bizottság munkálatát elkészítő, KÜLFÖLD. Konstantinápolyból jelentik ápril 19-iki kelettel. A délután folyamá n görög kormány válasza. Komanduros görög külügyminiszter a következő jegyzékkel felelt a hatalmak ápril 7-ki idiaticus jegyzékére: „Athén, ápril 13. A görög kormány, midőn elfogadta a berlini ünnepélyes szerződés határozatait, azzal a teljes bizalommal fogadta el akkor és fogadja el ma is, hogy az európai nagyhatalmak ezen határozatai jogokat és kötelezettségeket hárítottak úgy Görögországra, mint Törökországra, úgy a Görögországba kebelezett tartományokra, mint Európára. Ma azonban fölszólalnak a nagyhatalmak és kijelentik Görögországnak, hogy a berlini conferencia acte fináléjában foglalt határozatok, tekintettel a viszonyok hatalmára, nem hajthatók végre békés módon, amit a kabinetek szemük előtt tartottak. Megbízták tehát nagykövetüket, hogy egyetértve iparkodjanak oly határvonalat megállapítani, amely legjobban megfelel a helyzetnek. A nagykövetek határozatai, amelyeket Európa is elfogadott, és amelyeket az 1880. júl. én kelt okmány helyébe tesz, gyökeres módon megváltoztatják a berlini conferencia határozatát. Egészen új határvonalat állapítanak meg, amelynek főpontjai nem nyújtanak semmi biztonságot és semmi természetes védelmet. Ezt a vonalat, a