Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-01-15 / 11. szám
évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: MOHOHDA-UTOZA, NYOMDAÉPÜLET. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek, sziználatlan kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 11-dik szám. Kolozsvár, szombat, 1881. január 15. KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: N A JI L A P. egész évre félévre . . évnegyedre egy hóra . 16 frt. 8 . 4 frt - kr . 60 . Hirdetési dij: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilt tér: sora 36 kr. Imor, franczia, olasz feszültség. Tán soha sem volt nagyobb szűksé." Európa koncertjének szilárd repuillására, mint épen most, a török görög háború előestéj ért, mely ha kitör, mint Barthelény St. Hilario decz. 24- isttárjegyzékében alaposan kifejti, nemcsak az egész Balkán félszigetet borítná lángba, hanem nagy valószínűséggel nyugati Európa békéje is a legnagyobb veszélynek volna kitéve. A török görög kérdésben eddig elégég fennáll, szerencsére, a hatalmak között a jó egyetértés, azonban vanak a láthatáron oly sötét pontok, melyektől tartani lehet, hogy csakhamar borús és fergeteges felhőkké változnak. Azon nagyhatalmak egy része közt, melyek őszintén egyetértenek még ma abban, hogy minden törekvésükkel és befolyásukkal oda hassanak, miszerint a török-görög kérdés békésen oldassák meg, máris őket közelebbről érdeklő ügyekben feszültségeilőtt be. E hatalmak ezek : Anglia-, Franczia- és Olaszország. Ismeretesek a már régibb keletű súrlódások okai, melyek Tunis miatt a két szomszédos hatalom : Olasz- és Francziaország közt fennállanak. — E két hatalom a Tunis feletti döntő befolyás fölött versenyez egymással. Az olasz machiavellisztikus intrigák már odaérlelték az ügyet, s a tunisi bert annyira befonták, hogy kétségkívül ennek ösztönzése és támogatása mellett egy még meg nem hódolt arab törzshaddal tört be Algériába, hol sok dolgot ad a francziáknak, s a többi meghódolt törzseket is felkelésre nógatván . Hogy külsőleg is dokumentálva legyen az egyetértés, Tunis és Olaszország között — utóbbinak királya a napokban tüntetőleg fogadá Palermotan a tanisi bey küldöttségét, mely magasrangú mohamedánokból s a bey atyafiaiból állott. E viszonyok nem tarthatnak így sokáig a nélkül, hogy a két versenyző hatalom között komoly konfliktusok törjenek ki s a baj annyival fenyegetőbbnek mutatkozik, mert Anglia is beleártotta magát, részint boszúból, hogy Francziaország, melyet feltétlen szövetségesnek tartottak Londonban, nem támogatá Gladstone kalandoros keleti politikáját s a franczia külügyér nemrégiben, az említett jegyzékben nulla fokra szállíta le a berlini konferenczia határozatait, melyek elsősorban Gladstone és társai erőlködéseinek szüleményei; részint pedig mivel — mint angol részről állítják — a franczia befolyás megerősödése Tunisban veszélyeztetné idővel Anglia tengeri útját Indiába. Mindezen okoknál fogva tehát Anglia már most a tunisi kérdésben Olaszország pártját fogja és befolyását támogatja; holmi ide vonatkozó stipulatiók létesítése végett pedig Menabrea tábornok, londoni olasz nagykövet „szabadságidőrel haza utazott Olaszországba. Franczia részről a szultán útján kívántak hatni a tunisi beyre, miért is Grévy köztársasági elnök a becsületrend nagy szalagjával hiszite fel a szultánt, hogy őt kedvezően hangolja, de az olasz intrigyák annyira vitték a beyt, hogy ez kijelentette, miszerint a szultánt csak egyházi ügyekben ismeri el tekintélynek. E viszályok és versengések tehát épen akkor törnek ki a három nyugati hatalom között, midőn Francziaország erélyesen kezébe véve a görög kérdést, hogy azt a többiek segélyével békés megoldásra segítse. Sajnos, hogy így van. Mert ezzel jelentékenyen alább szálltak a békés elintézés chance-ai s Francziaország a maga saját ügyeivel is eléggé el lévén foglalva, nem fejthet ki kellő erélyt Athénben és Konstantinápolyban, így hát a tunisi olasz velleitások, párosulva Anglia rosz akaratával és féltékenységeivel előmozdítják egy oly keleti háború kitörését, melynek beláthatlan következményeitől a béke minden barátjának komolyan tartania kell. TÁRCZA. Árny és fényképek. (Andersen.) (Folytatás) Hetedik este. „Ismertem egy vén leányt“ beszóló a hold, aki télről-télre ugyanazon sárga atveszfelöltőben járt, ő mindig uj öltönydarabja volt egyetlen divatja ; minden nyáron ugyanazon szalmakalapot s talán ugyan azon kékesszürke köntöst viselte. Csakis a vele szemben lakó egyetlen idős barátnéjához szokott ellátogatni ; az utóbbi években azonban ezt sem tette, mivel barátnéja meghalt. A viaszt vonultán 18 vén leány mindig az ablak közelében szokott foglalkozni, amelyen nyáron át takabarkán nyíló virágok, télen pedig egy nemezkalapba vetett zsázsa virítottak. Az elmúlt hónapban nem láttam őt az abok közelében, tudtam azonban, hogy életkont kell még lennie, mivel még nem indult ama hosszú útjára, amelyről gyakran beszégett barátnőjával. „Úgy van“, fapadogatta nem egyszer, „ha én majd meghalol, oly hosszú utam lennd, amilyet soha sem tettem életemben ; hat mértföldnyire van családi sírboltunk, engem oda Hszoet ott fogok aludni, többi rokonaim között.“ Tegnap éjjel egy szekér állott meg a ház ajtaja előtt, a melyen egy koporsót etek ki az emberek; ekkor már tudtam, hogy meghalt az aggleány, szalmát hintetek a koporsóra, s a szekér megindult. aggleány, ki az utóbbi években nem hagyta el lakását, most már nyugodtan Pihent; a szekér oly gyorsan gurult ki a kapun, mintha sétakocsizásra vinné a ház egykori lakóját Az országúton a lovak még sebesebben kezdettek ügetni, a kocsis néha lopva tekintgetett hátrafelé; aligha attól nem tartott, hogy a koporsó fedelén ülő helyzetben látja meg a sárga atlaszfelöltőt; ezért korbácsota oly eszeveszetten lovait, s e mellett feszesre vonta a gyeplőt, hogy a lovak szája tajtékzott; egyszerre egy nyúl ugorván át a tüzes cikók utján, ezek elragadták a szekérét. az öreg hallgatag leány, ki életében egy nap, mint másnap lassan csoszogott át barátnőjához, halála után most nyakra főre rohan az országút mentében. A gyékényekbe göngyölgetett koporsó ide oda ugrándozott, s azután lemaradt a vágtató lovak által ragadott szekérről. A pacsirta felröppent a vetés körül, s a koporsó fe lett lebegve, csattogtatta reggel énekét, azután pedig lebocsátkozván, mintha azt szét akarná tépni, csipkedni kezdette a gyékénytakarót. A pacsirta ezután dalolva emelkedett fel ismét a magasba, én pedig a hajnali rózsapirban ászó fellegek mögé rejtőztem.“ S -------y. Az osztrák-magyar kormány jegyzéket intézett a portához a keleti vasútnak a bolgár határtól a konstantinápoly-philippopoli vonallal való egyesítése iránt. A porta ebben a kérdésben Ausztria-Magyarországgal szemben, hír szerint a kellő előzékenységet akarja tanúsítani. A pénzügyminiszter a magyar papírjáradék szelvényeinek beváltási, illetve kifizetési helyét az Union-bankra ruházta. A budapesti iparos körnek egy küldöttsége jelent meg szerdán este az országgyűlési szabadelvű párt körében s emlékiratot nyújtott át Vizsolyi Gusztáv pártelnöknek, melyben a cukor-, kávé és sörfogyasztási adóról szóló törvényjavaslat mellőzését kérik a szabadelvű párttól. Vizsolyi elnök átvevőn az iratot, megígérte, hogy annak tartalmát akkor, midőn ajavaslatban a párt értekezletén tárgyaltatni fog, az értekezlet elé terjasztendi. Nyolczadik estve. Menyegzőt tartottak,a beszóló a hold, pekellek toaszoztak Minden díszesen és yesen folyt le , a vendégek elbúcsúztak, dez már éjfélen is túlvoltak, az örömiák megcsókolták a menyasszonyt és egényt, ennek már csak magam volt szemtanúja, a függönyök csaknem egén össze voltak vonva, egyetlen lámpa sa világította meg a bizalmas szokács- Hála isten, csakhogy már elmentek Izudá a fiatal férj, s megcsókolta menyzonya kezeit és ajkait; ez pedig a vízben úszó lotusvirághoz hasonlóig si- Iván keblére, sirt és nevetett egyszeerű boldogságról tanúskodó édes szava : suttogtak egymásnak. „Szépet álmod-“ monda a férj „Mily szelíd fénynyel a hód,* szólalt meg a nő, szemei azon- 1 versenyt ragyogtak sugaraimmal. Nós, csókold meg a költő lantját, valamyszor az élet titkairól zengnek hár kilenczedik estve. „Pompejiről is vázolhatsz egy képet gyűjteményed részére,“ monda a hold a következő estve. „A külváros ama részében voltam, amelyet az ott látható szép emlékkövekről Temető utczának neveznek, ama helyen, hol hajdan a rózsakoszorúzott, ifjak Lais szép nővéreivel tánczoltak. Most halotti csend uralkodik ama helyén ; ottlétemkor a nápolyi szolgálatban álló német zsoldosok kártyáztak és koczkáztak az őrtanyán ; az egyik őr vezetése alatt az Alpeseken túl fekvő országokból érkezett idegenek vonultak a városba. A föld mélyéből kiásott várost az általam árasztott fénysugarak világításában akarták megtekintgetni, s én megmutattam nekik a lávával kövezett utczákon a kocsi kerekek nyomait, megvilágítottam a bolt ajtók felett épségben maradt feliratokat és szegeket, megtekintgették a kisded udvarokon levő szökőkutaknak,csigák és kagylókkal diszitett vízmedenczéit, a vízsugár felszökkenését azonban még sem láthatták ; ama falfestményekkel diszitett termekből sem hangzott elő az emberi szó vagy ének, amelyek ajtainál érczből öntött ebek őrködtek. Valódi halottak városa volt ez, csak a Vesuv dörögte örökös himnuszát, amelynek minden egyes versszakát egy egy új kitörésének nevezik az emberek. Venus hófehér márványból épült templomához is ellátogattunk, hol a szomorufűz új sarjai borulnak a főoltárhoz vezető széles lépcsőzetet környező tört oszlopokra; a világoskék égboltozatba sötéten felnyúló Vezúv képezte ezen felséges tájkép hátterét, s ez a tűlevelű fenyőfa felnyúló alakjához hasonlító fűzoszlopot sziporkázott a magasba, a tűzoszlop felett pedig vészjelző lobogóként terült el a vörhenyes fényben gomolygó füstfelhő. Ezen kiránduló társaságban egy énekesnő, egy igazán elsőrendű énekesnő is volt; — magam is szemtanúja voltam, hogy miként hódoltak Európa nagyvárosai tehetségének. Midőn a társaság a régi színház közelébe érkezett, helyet foglalt a színkör egymás fölött, kiemelkedő kőlépcsőzetein, s ép úgy, mint évezredek előtt, nézőközönség töltötte be egy kis részét. A színpad falból épített színfalai változatlanul állottak helyükön, s a kiemelkedő két oszlop között a hajdani közönség képzelmét foglalkoztató tájkép, a Sorrento és Amalfi között húzódó hegylánczolat képezte a színpad hátterét. Az énekesnő negédesen lépett az ókori színpadra és énekelt. Maga a hely lelkesítette őt, oly könnyedén, oly biztonsággal énekelt, hogy önkéntelenül is a pusztai arab ménre kellett gondolnom, midőn tuszkolva rázza meg sörényét s tovarohan a sikföldön; majd ismét oly mély érzelem zokogott fel hangjából, hogy a golgothai kereszt tövében gyötrődő anya jutott eszembe. S köröskörül felhangzott az ezredévek előtt elnémult üdvriadal: „Szerencsés vagy! „Égi adományt, bízsz hangodban!” Öt percz múlva a színpad üres volt, visszamerült előbbi némaságába, a társaság tovább ment, a romok azonban változatlanul meredeztek ég felé, amint még ezredévek után is állani fognak, amikor már senkinek sem leend tudomása ezen pillanatnyi üdvriadalról, a szép énekesnő szétrepülő hangjai és mosolyáról; az idő a feledékenységet ápolja, s talán még én is csak elmosódott álomképhez hasonlólag őrizem meg ama pillanatokat.őket. Az egyik kert sövényében egy teljes virágában álló orgonafa árasztotta illatját, egy kis lányka ült tövében s a két kunyhó között terpeszkedő vén tölgyfára meresztette szemeit. Ezen tölgy reves törzséről az egyik nagy ág már lehasadt, s az ezen tönkön fészkelő gólya ép akkor kelepelve tekintgetett alá a kunyhóra. Egy fiucska futva jött a kis leány mellé, testvérek voltak. „Mit nézesz?“ kérdé a fiú. „A gólyát nézem,“ viszonzá kis húga. „A szomszédáé mondta, hogy még ma egy testvérkét hoz számunkra, azért leskelődöm a gólyára.“ — „Ej,“ viszonzá a fiúcska, „hidd el nekem, hogy a gólya semmit sem hoz, ezt csak a gyermekekkel hitetik el az emberek . én is kérdeztem nénitől, de nem merte rámondani a bizonyt, azért nem is hiszem az egészet. — „De hát akkor honnan jönnek a gyermekek?“ — „Azokat is tenke hozza köpenye alatt, s minthogy őt senki sem láthatja, a gyermeket sem láthatjuk.“ Ugyanazon pillanatban megzördült a fejek fölött terjeszkedő orgonabokor, s a megrezzent gyermekek összekulcsolt kézzel néztek egymásra. Tudták már, hogy megérkezett kisded testvérek, s azért kézen fogva tartottak a kunyhó felé, amelynek ajtaja feltárulván, a szomszéd néni e szavakkal fogadta őket: „Siessetek, a gólya kis öcsét hozott számotokra.“ A gyermekek egymás felé bólintottak fejekkel.“ Ezzel a küldöttség, mely az ellenzéki pártkörökben is átnyújtotta emlékiratát, sőt egyes képviselőknél is megfordult, eltávozott. A munkás párt és a szélső baloldal. A függetlenségi párt országos értekezletére, mely tudvalevőleg t. e. január 23-án kezdi meg tanácskozásait a fővárosban, az országos munkás párt is küld képviselőket. A munkás párt választmánya ugyanis legközelebb ülést tartván, ezen értekezleten való képviseltetésükre dr. Csillag Zsigmond és Csorba Géza urakat kérték fel. A Boszniában és Herczegovinában elhelyezett csapatok csökkentéséről volt szó a napokban. E kérdést az az értekezlet is tárgyalta, amely a napokban Alrecht főherczeg mellett tanácskozom. A „N. w. Tagolau“ értesül, hogy a megszálló sereget nem fogják ebben az évben csökkenteni, Kumm ezután is körülbelül 27.000 emberből fog állani, márczius és április hónapokban azonban nagyobb helyőrség-változás lesz, amely alkalommal föl fognak váltatni azok a csapatok, amelyek 1878. nyarán mentek Boszniába és Herczegovinába, és részt vettek az actióban. A következő csapatok fognak tehát távozni a megszállott területről: A prágai 1. vadász zászlóalj, a belovári 16. Vezlur ezred, a zombori 23. Alfoldi ezred, az egri 60. Nagy ezred, a soproni 76 Knebel ezred és az eszéki 78. Lokcsevics ezred. A transvaali boérok, a „Daily Telegraph“ pietermaritzburgi tudósítója január - től jelenti, hogy Transvaalban következő a helyzet. A praetori váron és sánczokon, a standertoni váron és talán még a potchefstroomi váron kívül is az egész ország a republicánusok birtokában van. A tudósítónak azt beszélte Lambart kapitány, akit elfogtak a boérek, de becsületszavára a heidelbergi táborból szabadon bocsátottak, hogy Winslow ezredes és a potchefstroomi többi tiszt hir szerint elveszett és hogy a potchefstroomi várat elfoglalták a boérek. A boérek hosszú proclarantiát bocsátottak ki, amolyból kiktaltják függetlenségüket. A triumvirátus (Konger, Pretorius és Joubert) levelet intézett Sir George Pomeroy Colleyhez, Langon ezredeshez és Brandhoz a Szabad Állam elnökéhez, amelyben azt fejtegetik, hogy a potchefstroomi összeütközésért és a Pretoria közelében vívott csatáért az angol hatóságok felelősek, mert ők kezdették meg a lövést. Az is be van már bizonyítva, hogy Potchefstromban nem esett áldozatul egyetlen polgári egyén sem. Azt is mondották, hogy a boérek agyonlövéssel fenyegették Raaf parancsnokot, a boérek azonban nem hajtották végre ezt a fenyegetést. Riaf és Clarke őrnagy most is foglyok. Kimberleybe és Natalba naponként érkeznek elbocsátott katonák. A 94. ezredből 62 ember becsületszó mellett Coleusoban tartózkodik. A boér hadsereg három osztályból áll, amelyekig vannak elhelyezve: Azon a helyen, melyet Meck névvel jelöl Jepp földabrosza, figyelő sereg áll, a másik sereg Heidelberg közelében van elhelyezve, a főhadiszállás Heidelbergben van. A humadik osztály Potchefstroomban táborozik. Decz. 17., 18. és 19 kén gyenge volt a boérek actiója ezen vár ellen és nekik is csekély veszteséget okozott az angol tüzérség. A transvaali utak járhatatlanok. Bizonyosnak látszik, hogy az Orange szabad államban lakó boérek csatlakozni fognak transvaali honfitársaikhoz, ha az angolok nem fognak sietni a lázadás elnyomásával. A Cape gyarmat nyugati vidékein lakó boérek tettei is bizonyítják rokonszenvüket a republicánusok iránt. A bélyeg és illeték törvények. A budapesti ügyvédi kamara a „bélyeg- és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok“ némely határozatainak módosítása tárgyában a pénzügyminiszterhez fölterjesztést intézett. A fölterjesztésben a kamara a következő megjegyzéseket ajánlja a miniszter figyelmébe: „1. a feleknek meg lenne adandó a jog, hogy mint az okiratoknál és ítéleti bélyegeknél, úgy minden más beadványnál is a bélyegjegy alsó részét átírhassák vagy saját pecsétükkel átüthessék. A javaslat 4-ikhoz azért előlíttetik ez föl, mert sok esetben megtörtént, hogy ismeretlen tettesek az aktákról levették a bélyeget, s ez sok kellemetlenséget okoz a feleknek. 2. A 6. §. c) pontjában a számlák, kivonatok vagy jegyzékek II. fokú utóbélyegezéséről lévén szó, miután a szövegben a „kifizetés végett“ szavak nem foglaltatnak, aggály forog fenn, hogy oly értelmezés is lesz adható ennak, amely szerint magánfelekre szóló számlák is utánbélyegzendők, ha perben bizonyítékkép mutattatnak be. Ezt ugyan nem teszi föl a kamara, ha azonban a javaslat azt is ezélozza, akkor szabatosan meghatározandó, hogy számláknál, könyvkivonatoknál, jegyzékeknél, melyik összeg után rovandó le pótlólag a II. fokozat szerinti nyugtaibélyeg. Kívánatosnak tartja a felterjesztés, hogy a törvény ez irányban is világos, félre nem érthető rendelkezéseket tartalmazzon, hogy ne csak a számla végeredményét feltüntető kivonat mutattassék be, hanem olyan, amely több évi üzleti öszszeköttetés eredményét magában foglalja, s az utóbélyegzés csak a vitás összegre lenne szorítandó. Átalában kívánatos volna, hogy a közönség jogosítva legyen bármily okiratot vagy beadványt a ráillesztendő bélyegöszszeg meghatározása végett a pénzügyigazgatóságnál rövid uton bemutatni, mely esetben ez tartoznék az összeget haladéktalanul meghatározni s ezt okiratra is nyomban feljegyezni. Ha több követeltetett volna, az a félnek folyamodására visszatérítendő.“ Sérelmesnek találja a javaslat 6. §-át Tizedik ejtve. Hold barátom mai látogatásával ezt mondta: „Az erdei ösvény mellett két kunyhó áll, ajtaik alacsonyak, kisded ablakaik össze vissza nyílnak a kidőlt bedőlt falakon. A mohos szalmafedél sárga pimpimvirággal és mezei sóskával van benőve, körülötte borókafenyő és kökörcsinbokrok virítnak. A körülöttük elsövényelt kisded kertben néhány burgonyaszár és rongyos levelű káposztafej képviseli a veteményea felirat. E szakasz felhatalmazza a minisztert, hogy szemléket és kutatásokat tarthasson minden oly üzleti és egyéb irodai helyiségekben, ahol hitelt érdemlő értesülés szerint a bélyegrövidítés tárgyai tartatnak. A javaslat az 1876: XV. t.-cz. 65 §-ra hivatkozik, amely azonban csak „hivatalos szemlét“ enged meg, a javaslat már kutatást is kiván. A hivatali törvény csak hivatalos levéltárakra vonatkozik, ez minden üzleti irodákra kiterjeszkedik. Ez az intézkedés ha csak az 5. és 6. pontban érintett bélyegköteles iratok kiállítóinak üzleti helyiségeire is fog szorítkozni, még akkor is szükségtelen és káros a fölterjesztés szerint. E javaslat ugyanis többféle garanciákat állít fel a bélyegjövedelem biztosítására: felfüggeszti azok joghatályát a bélyegdíj és bírság befizetéséig (11. §.), megállapítja a bírságot az egyszerű illeték 50 szeresében (8. §) megköti a bíró kezét, hogy még méltánylást érdemlő okok esetében se szabhasson ki kisebb büntetést (10. §.) megtiltja a beadványok tárgyalás alá vételét, míg azok fel nem bélyegeztetnek, stb. Ezeken túl menni nem volna czélszerű. E szakaszt tehát mellőzendőnek tartja a fölterjesztés, vagy legalább okvetlenül szabatosabban kívánja szerkesztett, s a közönség érdekében garancziákat felállítani. Ilyenek a) a kutatást vagy szemlét csak a jövedéki bíróság rendelheti el, és pedig egyénenként; b) csak a bélyegrövidítést elkövető üzleti helyiségére, s nem magánlakásra terjeszthető az ki; c) a szemle vagy kutatás harmadik személyre ki nem terjeszthető; d) s a bélyegrövidítések fel nem fedezése esetén a kutatottnak joga legyen a „hitelt érdemlő adatok“ közlését követelni, amelynek alapján a kutatás elrendeltetett; 4. a 11. §. c. pontját akkér módosítaná a fölterjesztés, hogy: „a fentebbi 5. és 6. § ba elősorolt iratok bírói figyelembe, vagy bírói cselekvények alapjául csak akkor vétethetnek, ha előbb, stb.“ 5. a 17. §-ban intézkedés volna teendő, hogy a javaslat e szakasza a váltó és polgári pereljárásokkal összhangzásba hozassák akkép, hogy az ily beadvány be sem igtatható, vagy ha rövid idő alatt föl nem bélyegeztetni, de nem anynkat tekintetni; 6. a törvényjavaslat 21. §-át a fölirat oda módosítaná, hogy az ítélet meghozatala előtt az ítéletbélyeg felperes által lerovandó, s az államkincstár ezen jövedelme az által lenne biztosítandó, hogy a bíró mindaddig meg nem hozza az ítéletet, amíg az egyik, vagy másik fél le nem rója az egész ítéleti bélyegilletéket. Azért van „egyik vagy másik fél“ kitüntetve, mert lehetséges, hogy a felperes látván perének elveszését, megtagadhatná a bélyegadást; a per eldöktének ez által függőben maradása az alperes érdekeit sérthetné ; 7. a 22. §-ban azon esetek mellé, midőn „a bizonyító fél közbejötte nélkül tartatik birói szemle, vagy tanúkihallgatás,* felveendő még a szakértők meghalt Tizenegyedik este. „A lüneburgi puszta felett úsztam el,“ beszóló a hold; „az út szélén levő kunyhó melletti bokorban egy társaitól elmaradt fülerajle csattogott. Az éj hidege megvette szegényt; hattyúdala volt, mit a bokorból hallatott. A hajnalok szétáradó világossága egy kivándorló földmives családokból összeverődött karavánt kalauzolt Hamburg felé, honnan ábrándképeikből szőtt szerencséjük megvalósithatássának reményét vivőn utitársakul, Amerikába voltak áthajózandók. Az anyák hátukra kötötték kisded gyermeiket, mig a nagyobgatása és a hivatalból foganatosított végrehajtás is. 8. a 23. §-ra megjegyzi a fölirat, hogy islette veszélyes volna kimondani azt, hogy a bélyegrövidítés ismétlése jövedéki kihágássá minősíttetik. Pénzintézeteknél, stb. a hol naponkint többféle iratok bélyegeztetnek, ez előfordulhat. Ez ellen úgy is ott van az intézkedés, hogy a bíróság a bélyegtelen okmányokat nem tárgyalja. Ugyanazért elmellőzendő volna; 9. a javaslat 6. 8. 11. 17. 19. §§-ai is súlyos intézkedéseket tartalmaznak, mert sok tekintetben alárendelik az állam fiskális érdekeinek a magánjogok hatályát, és az igazságszolgáltatást, de ezek ellen a felirat nem szól, s csakis a fentebbi szakaszokra hívja föl a kormány figyelmét. Végül megjegyzi a felirat, hogy miután a bírósági és hatósági beadványok bélyegtelenül nem tárgyaltatnak, a bírósági bélyegrövidítések csak ritka és oly esetekre apadnak, amelyekben a törvények és rendeletek homályos intézkedései miatt történik a helytelen bélyegzés. Ezekkel szemben pedig indokolatlan lenne az 1873 : IX t. ez §-ának további érvényben tartása, s azért az hatályon kívül volna helyezendő, a javaslat törvényerőre emelkedésével. A sajtóperek. A kir. főügyész úrtól a következő sorokat vette a „P. N.“: A „Függetlenség“ czímű napilap egy idő óta több ízben említi, hogy ő a „Függetlenség“ fennállása óta kettő híján, már negyedszázra rugó sajtóperrel zaklattatik; nevezetesen, hogy csak legutóbbról is a „Rostow-Dinstl“-ügy alkalmából nem kevesebb, mint hat per fenyegeti őt. Azután világgá bocsátja azon hírt, hogy az inkriminált czikkek egyik részét a magyar hírlapírók együttes nyilatkozata képezi, mely czikket a „Függetlenség“ is közölt, végre pedig megjövendöli, hogy az ellene megkísérlendő perek sikere szerint, a közvádló a magyar hírlapirodalom, illetőleg a legnevesebb hírlapírók — Jókai, Fálk, Csávolszky, Urváry — ellen fog egy átalános csapást kockáztatni. Minthogy ezen sajátságos közleményeket több lap — a többi közt a ,,P. N.“ 19 — uiluueu nagy tuto u eiual titrotio, a nélkül, hogy a védelem ezen módjának bízálgatásába csak távolról is bocsátkozni akarnék, kénytelen vagyok kijelenteni,hogy a „Függ.“ ama szenzáczionális adatainak, híreinek egész sorozata alaptalan. A „Függetlenség“ ellen — a lap keletkezte óta — a közvádló mindössze hat sajtópert vitt az esküdtszék elé. Hogy a többi — a „Fig“ által említett — 10—13 sajtópert ki indította, hogy azzal ki vette üldözőbe a nevezett lapot, arról a közvádlónak tudomása nincs. Igaz, hogy a közvádló a közös hadügyminiszter felhívása folytán újabban nyújtott be két panaszt a sajtóbírósághoz a „Függetlenség" ellen, — de hogy ebből még lesz-e per, vagy hogy épen hat per lesz e belőle, — azt megmondani ma már, midőn az ügy még csak az elővizsgálat elsőstábocskák oldaluk mellett tipegtek előre, egy gebbett ló által vont taliga némi házi bútorokkal volt megterhelve. A hűvös szól sivitott, miért is a kis leány közelebb simult anyjához, ki fölvetvén szemeit fogyó korongomra, visszagondolt a hátuk megött hagyott nyomorra és meg nem birt terheikre. S az egész karavánt ugyanezen gondolat űzte előre, míg a fölkelő nap egy boldogabb jövőt jósló hírnökként Űzte szét aggodalmaikat, sőt még a haldokló csalogány énekéből is csak szerencsés jóslatot olvastak, hallották e kellemes hangokat, de nem látták a haldokló madarat, s ezért nem is érthették meg e szavakat: „Ne rettegj a tenger viharaitól! A hosszas utazás költségei fejében mindennel adóztál, szegényen és segélytelenül lépsz az ígéret földjére! El kell adnod önmagadat, nődet, gyermekeidet, de nem tartós szenvedéstek. A növények széles levelei közé rejtőzött halál várakozik rátok, üdvözlő lehelete öldöklő lázt öntend véretekbe! Csak előre keljelek át a duzzadó hullámok felett !“ S a karaván örömrepesve figyelt ezen látszólag boldogságot jósló hangokra Egyszerre a nap sugarai is előtörtek a sűrű fellegek mellől, s a puszta széltében szétszórt kunyhó lakói a középen kiemelkedő templom felé tartottak; a feketébe öltözött nők fehér felkötőikkel a régi falfestményekből kilépett szellemekhez hasonlítottak. Köröskörül a domblánczolatok által hullámossá tett végtelen puszta, amelynek kiégett sík területein legfeljebb az aszott árvaleányhaj ingott a reggeli szellőben. A nők énekeskönyveikkel hónuk alatt a templom felé tartanak. Imádkozzatok ! Mondjatok egy imát amazokért is, kik a háborgó tenger túlpartján rájok várakozó sírjok felé zarándokolnak !* Tizenkettedik estve. „Ismerek egy bohóczot,“ mondá a hold, „a közönség tombol örömében, valahányszor megpillanthatja bohóczomat, ki-