Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-05-05 / 103. szám

SZERKESZTŐSÉG: íí.K­ÖZÉPUTCZA 2 8Z■ (HELFY-HÁZ.) oMíl-WU költemények nem közöltetnek. lOB-dik szám. jíí. évfolyam. a««*gilbellio kétiretek nem edetoek »inen. Ottk bármente* terelek fo*edetn*k el.MAGYAR POLGÁR ■91 Kolozsvárt, 1882. péntek, május 5. KIADÓHIVATAL: BELKÖZEPUTCZA 2. SZ. (HELFY-HÁZ.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre ... 16­­rt. 1 évnegyedre . 4 írt — Év félévre...................8 . J­egy kére . . 1 , 60 . Hirdetési díj: petit tvre 6 kr.—Bélyegilleték: minden hírde­tés után 80 kr. — Nyílttéri sora 86 kr. Oroszország belviszonyai. — Két clikk. —­­ A legutóbbi óriás mérvű ás va­­lódi barbarizmussal végrehajtott zsidó- üldözések ismét Oroszország belviszo­­nyaira fordították Európa figyelmét. Vallási és társadalmi türelmet­lenség, nihilista terrorismus, háborús tervek és mégis kereskedelmi ügy, mint pénzkrízis, teljes tehetetlenség és cor­­ruptio a köz- és magánéletben, irtó­zatos eszmezavar minden téren, álta­­lmnea fejetlenség ... jellemzik Orosz­országot. Végzetes helyzet, melyben minden perez meghozhatja a katasz­trófát. Hiszen csak szikra kell, hogy a c­ár birodalma forradalmi lángba bo­ruljon az Uraitól egész Pétervárig. És a kormány még sem tesz semmit. Ig­natiev nagy szavai, még nagyobb tet­tei csak szappanbuborékok, melyek szétpattannak anélkül, hogy hatások lenne; pedig a távolból, a zaj után ítélve, bombáknak gondoljuk azokat. S ez az Ignatiev a kormány lelke, kit a czár s a közvélemény egy ideig mint gondviselésszerü férfit gédelgetett! Az ő kezébe van letéve a legfontosabb közhatalom ...só teljesen tehetetlen. Vájjon mit művelhetnek a többi mi­niszterek, kikről — a had­­s pénzügy­miniszteren kívül — soha egy szót sem tul­nak ! Meg van bennök is kétségte­lenül a jó szándék: segíteni hazájuk millió nyomorúságán; de teljesen meg­bénítja őket a barcancratismus legma­gasabb fokára fejlesztett kormányfor­­ma, s a lélekölő absolutismus, mely minden peresben ellentétbe kerül ön­magával. Bénítja őket az a sokszor ■yilt, de legtöbbször földalatti harcz is, melyet a nihilismus folytat ellenök, jobban mondva a rendszer ellen, mely­nek képviselői. Ez az orok, elkeseredett harez egyaránt fárasztó mindkét félre és ta­lán reménytelen is mindaddig, mig a nihilismus nagyobb elterjedést nem nyer, mig tisztességesebb elemeket nem vesz föl kebelébe, mig eddigi erkölcseivel küzd.­­ A mostani nihilistáknak ki­­lencz tizedrészök kívül áll a társadal­mon, mostani elveikkel: „Elvünk csak azt tenni, a mi legjobban és leggyak­rabban megbuktathatja a kormányt, a mi a monarchiám hatalmat a nép, vagy legrosszabb esetben a forradalom kép­­viselőinek kezeibe juttathatja, — így írta legutóbb egyik közlönyük — sem­­mi reményük sem lehet a győzelemre. Hiszen cseberből vederbe jutna Orosz­ország, ha zöldágra hagyná vergődni e szervezett sectát. A czár kormánya helyett talán a „harmincz“, vagy a­mi még százszor roszabb lenne, három­száz, vagy ha úgy tetszik, harmincz­­ezer zsarnok kormánya ülne nyakára, Robespierre guillotine-je helyett kan­­csukával, Szibériával, ólombányákkal s méreggel, tőrrel fegyverzetien és irtó­zatos nadrágtalan büszkeséggel. Ily elvek, meggyőződések és ezé­­lok csak a nihilistáknak lehetnek ked­vesek, csak őket lelkesíthetik tettek­re. A nemzet nagy zöme és intelli­gens része irtózással fordul el tőlük ... de épen ezért kellene a középosztály­­nak fölhagynia eddigi tétlenségével és kibontakozni apathiájából, hogy előké­szítvén a talajt, reformálhassa, újjáal­­kothassa hazáját, az Oroszországban egyedül lehetséges alkotmányos-foe­­derális alapon. S ezt annál inkább meg kellene tennie, mert a kormány, da­czára annak, hogy mind „competens férfiak” ülnek a piros székekben, zöld asztal mellett, képtelen még egy cse­kély jelentőségű napi kérdést is meg­oldani úgy, hogy az elintézettnek le­gyen tekinthető , tennie kellene, mert az ingerültség az alsóbb néposztályok­ban a kormány ellen folytonosan nö­vekszik, s ez könnyen oly mélyre ter­jedhet, hogy mozgalmak támadhatnak, melyek a kormány híveinek az eddig követett rendszer egyedül üdvözítő vol­tába vetett bizalmát megsemmisíthetik, melyek a kormányt, középosztályt el­seperhetik, mint pelyhet, mert amaz legnagyobbrészt gyáva emberekből áll, kiket páni rettegés fog el minden szo­katlan társadalmi jelenség láttára, s mert emez elfordult a néptől. És ez a forradalom már készül Oroszország déli részén. Szt.-Pétervárott és Moszkvában sokan hiszik, hogy egy osztrák-ma­gyar háború, még ha szerencsétlen len­ne is, megmentené Oroszországot, s hogy utána rendet lehetne csinálni a széles birodalomban. — A déli része­ken, hol legkiállhatlanabbak a közvi­szonyok, mindenki háborút óhajt, min­denki dicsőíti a Demosthenes-genera­list harczias szónoklataiért. — A köz­vélemény háborút kíván .... s az irányadó körök jóllehet más nézeteket táplálnak, kénytelenek engedni e pres­­sionak. Legalább ennek a jele az, hogy a hadügyér a táborkar főnökének Ob­­ruzsev­nek elnöklete alatt összehívott tábornoki konferentiához a következő kérdéseket intézte: 1) Várjon casus bellinek tekint-­­e-e Oroszország, ha az osztrák-ma­gyar csapatok megtámadnák Monte­negrót ? 2) Vájjon képes lenne-e Orosz­ország azonnal megindítani a hábo­rút a Habsburgok hatalmas birodalma ellen ? A conferencia mindkét kérdésre tagadólag válaszolt. Daczára ennek, a hadügyminiszter gondosan tanulmányoz­­za a helyzetet, s megtesz minden elő­készületet még azon esetre is, ha Né­metország segélyére sietne Ausztria- Magyarországnak,­­ sőt még arra is megbízást nyert a minisztertanácstól, hogy a táborkari körökkel egyetértően május végéig teljes mozgósítási tervet készítsen. Ezzel egyidejűleg Obrutsev a táborkar tisztjeiből négy bizottságot alkotott, melyek közül kettő foglalko­zott a német, kettő pedig az osztrák­magyar háborúval foglalkozik. A tá­madó háborút lehetetlennek állíták ezek is, de azért folytaták tanulmányaikat a védelem szempontjából. -g.­l. TARCZA: Az orlenbányai és verespataki arany-bányákban. (A „Magyar Polgár“ eredati tárcsája.) (Vége.) Figyelmeztetve lettünk a bányában­­ „fütyülés* tilalmára, mivel a füty­­tyet, a nép hite szerint létező „bánya­­rém* (Vurvu Bei) nem szereti. Van az aranybányáknak is, a bányász nép hite ■cerint, „bányaréme*, egy alig egy méter magas, hosszú, sieges szakállu, éles tekin­tetű, ránczos arczu alvilági lány, a­ki az irány tellérekre ügyel fel, s nehézzé ten­ni igyekszik azok feltalálását a kincsvá­gyó embereknek. E rém jámbor lelkületű, csak akkor haragszik meg, ha „fütty"-han­­got hall. Erre dühbe jön és szerencsét­lenséget készít elő, a­melyet bajos kike­rülni. A mely bányászt e rém megszeret, itt nyomon követi, nemcsak, de magát az­előtt láthatóvá is teszi, a egy fehér zseb­kendőt kér, a­melyet kezébe véve, azon hely felé int vele, a­hol sok arany talál­ható, — az ilyen ember aztán bizonyosan kincsre fog találni. Az offenbányai aranybányában majd­­nem minden bányamunkásnál láttam is ily fehér keszkenőt, vagy más fehér ruhada­­rabot, készen tartva azt netaláni szeren­­«*4« eshetőségekre. Csak sajnos az, hogy * .bányarém* oly ritkán veszi igénybe a kiízen tartott „fehér zsebkend­ő­katl* A „Glück auf* jelszónk hangoztatá­sával jöttünk ki a bánya sötét mélyéből; kevés ideig voltunk benn, s mégis kijőve, oly jól esett szemeinkkel néznünk újra a napot.. Megemlítem , hogy a hivatásának szorgalommal megfelelni igyekvő bánya­felügyelő, Vach Mátyás állítása szerint 2 ezer mázsa követ kell a zúzdának por­rá törni, hogy Vi font arany legyen nyer­hető ; egy mázsa kő tehát csak annyi ara­nyat tartalmaz, mint egy gombostű hegye. * Tiszta, derült időben indultunk el Offenbányáról, hogy a verespataki kincs­tári aranybányát is megtekintsük. Az út Offenbányától Topánfalváig, szintén a he­gyek között, közvetlenül az Aranyos vize mellett vonul el. Ez útvonal is nem egy­szer elragadó természeti panorámával gyö­nyörködtet. Az óriási magas és sokszor szeszélyes alakú hegyek, a hegységek tisz­­tásabb és lankásabb részein látható kuny­hók, vagy majorok, alant a völgyekben el­szórtan egyes községek (Numcsel, Brezest, Bisztra stb.) melyek mindenikének kiter­jedése több mértföld, miután a házakat egymástól rendesen elég nagy távolság választja el, sokszor hegyek, vagy néha halmok, e vidéknek igazán vadregényes kinézést kölcsönöz. Csak egy tünemény az, a­mely szomorítólag hat: a hegyek nagy részének kopaszsága, a letarolt erdők si­vár képe! Nem csoda, mert a hegyolda­lakon, hegymagaslatokon bármerre is te­kintsünk, mindenütt emberi lakos látha­tók. S miután e havasi vidéken a gabo­natermesztést a helyi viszonyok meg nem engedik, a nép a fakereskedés ülésére van különösen utalva. Ebből magyarázható ki e vidéken a községi házak nagy szét szórtsága is. Az oláh oda épiti hajlékát a hol az erdőt keze ügyében találja, h­ol végzi aztán a maga romboló munkáját Innen az erdők letaroltsága, az erdők he­lyén kopárság, a melyet a fenyves örök zöld mezével vajh mikor fog újólag eny­hiteni, s mikor fog ismételve sudár suda mellé sorakozni, mint valami szálas őrse­reg, ide gyökerezve, hogy a mogorva ural­kodó bércztől a fejszével fölfegyverkezet tolakodó, háborgató ember viszszatartoztassa ? Talán ha nem is mi, de utódaiul utódai valamikor megérhetik azt az időt hogy a most letarolva levő erdők helyét kinőtt új erdők fogják gyönyörködtetni a szemet, feltéve, hogy a legújabban hozot erdőtörvény intézkedései szigorú alkalma­zást nyerendenek hazai erdőgazdászatunk emelése érdekében . . . Topánfalva községébe megérkezve, fáradt lovainkat megetetve, elindultunk másfél óra járásnyira fekvő Verespatakra Topánfalvából alig hogy kiérkezünk, eg gyönyörű völgybe jutunk, a melyen ke­resztül az u. n. „Abrud vizen foly, hajtv az egész Verespatakig a völgyben lev zuzómalmokat. Százakra megy számuk eze malmoknak, a melyek éjjel-nappal törik a aranyat tartalmazó köveket­­ a folyton a zakatolás, mely a völgy minden részébn hangzik, arra figyelmeztet, hogy az erdé­lyi aranybányászat főtelepéhez közeledünk Hogy egy kis patakot, mint a­milyen a „Abrud vize“ miképen lehet az ipar szol­gáláséra valóban fölhasználni, az csak it tapasztalható: a völgyben elszórt nagy­számú zuzómalmok mindegyikéhez apró sokszor egymást keresztező kanálisokon van a víz elvezetve; a zuzókon alól a számos vékonyabb, vastagabb erekre fel­osztott víz újra a főmederben egyesül, hogy a szinte közvetlen közelségben fekvő újabb zúzómalmok czéljaira hasonló mó­don felhasználtassék. Verespatakon már a zúzdák egész telepe működik; ritka az olyan ház, a­melynek udvarán is ily zúzda fölállítva ne lenne, törve a követ éjjel-nappal szünte­lenül. Meg sem pihenve Verespatakon, egy bányanagy (Kornya György) vezetése alatt azonnal felkerekedtünk, megnézendők az „Orlai szt. keresztaltárn­a” né­ven ismert kincstári aranybányát. Itt már nem fából készült sínek vezetnek be a bányába, hanem vad sínek teszik a bánya belsejével való közlekedést gyorsabbá és élénkebbé. Egy ló­ttal a vasem­en vont u. n. „csillén* indultunk be a tárnába, a szo­kásos „Glück auf*-ot hangoztatva. 2000 métert mentünk vízszintes irányban befelé jól conzervált tunelen, még pedig a tárna u­szádától 60­ méterig befelé kárpáti ho­­mokkőzeten; ezentúl 2200 méterig helyi üledék kőzeten, tovább in­nét dacit kőzeten. Megemlítem itt, hogy Verespatakot több hegység környezi: a „Kirnyik“, a „Zeus­z“, a „r­i­p­a­a­l­b­a­i* és a hí­res „C­s­e­t­á­t­y­e*, v­­gy a „Csetátye* külső csúcsától 160 ölnyire; a „Kirnyik“ c­s­ú­c­s­á­t­ó­l 198 ölnyire; a „Zeusz* hegy csúcsától 121 ölnyire, a „ripaalbai* hegy csúcsától pedig 123 ölnyire jártunk mé­lyebben a bányában. Ezen bányát 1783- ban kezdették bányászni, melynek száma 6—700 ölre nyugatra van a verespataki fő­völgyben levő aranyvidéktől. Sokszoros megszakításokkal építgettek e bányán; legújabban az 1852 ik évben kezdte az állam, mint a bányatársulat egyik főrészvényessé, nagyban mivelni. Miután pedig az államkincstár ez időtől kezdve 2­/2 millió frtot fektetett e bá­nyába, a mely befektetéshez a bányatár­sulat többi tagjai semmivel nem járultak, jelenleg az aranybánya jövedelmét — igen természetesen — csak a kincstár húzza... A bánya bemenő fő vonalától jobb és balra számosak azok a sziklába vájt si­kátorok, a­melyek — mint kibányászott helyek — már fel vannak hagyva. Ha a bányász egy vékony aranyeret lát a ke­mény kőszikla külső lapján, a munka an­nak nyomán kezdetét veszi, és rövid időn az aranyér mentén szikla sikátorok ágat­­uak mindaddig, a­míg csak az arany te­lérnek vége nem szakad. Ha tehát látunk az aranybányákban vízszintes, vagy függő­leges irányban menő szikla sikátorokat, és kérdezzük a bányászt ez üregek ere­dete felől, válaszul azt nyerjük: e szikla sikátorokban egy vékony aranyér húzódott volt keresztül, a­melyen a kincs­kereső bányász a szerencse kecsegtető reményé­vel indult el. Egy vékony aranyér helyén most egy nagy kiterjedésű szikla üregi... Szünnap lévén épen, a bányászok munkája szünetelt, csak a bányában sza­kadt víz kihúzásával folyton működő em­berek fárasztó munkáját láthatók. A víz mintegy 10 ölnyi mélységből húzatik fel egy csatornába, a­melyen keresztül a szabadba vezettetik. Láttunk oly bánya üreget, mely egy nagy, körbe menő teremhez hasonlít, a­melynek alatta és felette szintén másik terem van, mindegyik a bányász izzasztó munkája által állítva elő. A bánya főbejárása 1200 méternyi­re a bánya külső szádától három másik főágra oszlik, a melyek „Vágat*-nak hi­vatnak ; ilyen vágatok : a „f­ő v­á­g­a­t“, „O­r­l­a­i v­á­g­a­t* és „C­e­n­z­e­i v­á­g­a­t“, az első a „Kirnyik* hegy alatt, a másik a „Zeusz* hegy alatt végződvén; míg az utolsó, tehát a „fő vágat* a „Csetátye“ hegy csúcsát is túlhaladja. Hogy pedig a bányászok a szikla gyomrában levegő dolgában meg ne szo­ruljanak, a sziklába fölfelé menőleg u. n. „szikla-kürtők“ vannak vágva, a­melyeken keresztül időnként levegőt eresztenek be kívülről a bányába. Alkalmunk volt egy ily jelenetnek tanúja lehetni: a beeresz­tett levegő akkora robajjal és dördüléssel jött a „szikla-kürtőn“ be a bányába, hogy önként megrémültünk, s alvilági rész szel­lemek harcza jutott eszünkbe. A bányá­ból egyenesen fölfelé alkalmazott falétrá­kon ki lehet jutni Verespatak piacza kö­zepére is. Láttunk számos „bányatükröt“, a­melyben a bányász nem magát nézi, ha­nem azokat a kis aranyereket és arany­­szemzéseket, a­melyek azt mutatják, hogy ott „l­e­h­e­t b­á­n­y­á­s­z­n­i.* Ilyen „bá­nyatükör“ egy bányában több is van; s ha valamely, már munkálatban levő arany­­teller kibányásztatott, a „bánya­tükör*­­hoz tér vissza a bányász, kalapácsával be­­levág és kezdetét veszi a bányatükörnek a mélyítése, azon irányban, a­mely felé a csillogó aranyerek elágaznak. A verespataki bányában az arany­bányászat nem lefelé történik, hanem is. Az országgyűlési szabadelvű­ párt ked­den Dániel Pál elnöklete alatt tartott ér­tekezletén első­sorban a képvielőház zár­számadási bizottságának az 1880 ki­á 1- s a­m­i zárszámadásokra vonatko­zó jelentése tárgyaltatott. A jelentést Lukács László előadó indokolta és az Szapáry gr. pénzügymi­niszter, továbbá Hegedűs Sándor, Éles Henrik, Prileszky Tádé és Wahrmann Mór felszólalásaik után elfogadtatott. Ezután a vadászati törvény módosításáról szóló tör­vényjavaslat véte­tett fel, melyet Szapáry gr. pénzügymi­niszter és Harkányi Frigyes előadó indo­koltak.­­ A kérdéshez hozzászóltak Ti­­bád Antal, Dániel Gábor, Dobránszky Pé­ter, Jónás Ödön, Horváth Gyula, Wahr­­mann Mór, Csáky László gr., Éies Hen­rik, Bánffy Béla gr., Rónay János és Sze­­meryey János. A törvényjavaslat egyéb­iránt a jelen ülésszak alatt nem tűzetik napirendre. A közös pénzügyminiszteri állás le­töltése, mint a „Bohemiának” jelentik, hosszabb ideig nem fog megtörténni, mi­után előbb elvi elhatározások fognak tör­ténni. Nem lehetetlen, mondja a forrás, hogy a boszniai ügyek kivéteznek (?) a közös ministérium hatásköréből, mi­által e minisztérium csekélyebb jelentőségre száll alá. Irányadó katholikus körökben, mint az „Ellenőr” értesül, a katholikus auto­nómia életbeléptetése közelebbről komoly és beható tanácskozások tárgyává fog té­tetni. A katholikus tanügy szervezése és a közalapítványok jogi természete kérdé­sének a vallás- és közoktatási miniszter által az e czélra kiküldött országgyűlési bizottságban megsürgetett s közel kilátás­ba helyezett eldöntése, a katholikus érd­e­­kek képviselői előtt óhajtottnak tünteti fel azt, hogy e nagyjelentőségű kérdés, melyet már Eötvös K. kezdeményezett, megoldása felé tereltessék. A magyar kormány szerződése az osztrák államvasút-társasággal. Páriából a következőket írják a „Correspondance de Pesth“-nek: Ön bizonyára csodálkozik azon, hogy a magyar kormány s az osztrák államvas­út között létrejött egyezmény, mely a bu­dapesti és bécsi sajtóban annyi port vert fel s annyi tollat hozott mozgásba, a pá­rizsi lapok előtt nem igen ismeretes s ál­latok egyáltalán kommentárral nem kísér­tetik. Csak a magas financzialis körökben foglalkoztak komolyan Joubert ur missió­­jával, ki Egyptomban s az Union générale­­affaire-ben nyert babéraihoz új diadalt fű­zött. Joubert ur jelen missiója alkalmá­val nem mint az osztrák államvasut pári­zsi felügyelőinek egyike szerepel, hanem mint a „tranque de Paris et des Pays l­is“ volt elnöke, ő a tulajdonképi igazgatója ezen nagy és tekintélyes vállalatnak, mely mint ön tudja — az osztrák államvas­­uttal egyetemben aspirált a bolgár-román vasutak kiépítésére vonatkozó concessióra. Teljesen biztos forrásból tudjuk, hogy Joubert úr ezen bécsi urakkal szemben,— kik közül néhány­an születésre nézve ma­gyarok — semminemű chauvinistikus elő­ítéletet nem táplál, ellenkezőleg helyte­lennek tartja azon ellenséges álláspontot, melybe az osztrák államvasut bécsi köze­gei e nagy társulatot Magyarországgal szem­ben helyezték, mert ez álláspont nem fe­lelt meg egyáltalán az osztr­ államvasut által kibocsátott értékpapírok franczia bir­tokosai érdekének. Ha Joubert-féle embe­rek már régebben vezették volna a társu­latot, ez mind a részvényesek, mind a ma­gyar kormány javára lett volna. Mi ma­gunk is nem­rég kijelentettük az osztr­ államvasút párizsi bizottságának egyik tagja előtt, hogy egyáltalán fel nem foghattuk, hogy ezek a nehézkes bécsi urak sohasem szánhatták magukat önálló határozott lé­pésre, s azért nem is csodálkozunk, hogy nem kapták ír­eg a concessiót a szerb vas­útat" A Habsburgok monarchiájára jó­tékony hatású dualismusnak az államvas­útra való kiterjesztése ezen urak előtt — úgy látszik már a világ végét jelentette. Ezen urak most megbuktak. Az utas, ki Budapestről vagy Temesvárról Bécsbe vagy Párisba utazik, ezentúl már akad az osztr­ államvasúton oly gyorsvonatra, mely ép oly gyorsasággal halad Budapest és Bécs között, mint a Strassburg és Páris között közlekedő gyorsvonat. Nem akadunk többé az osztr. államvasút szegedi indóházában oly jegyárusra, ki szót sem tud magyarul. Joubert úr interveniója nélkül nem jöhetett volna létre az Ordódy közlekedés­­ügyi miniszter és Hieronymi államtitkár által előkészített egyezmény és jókor, hogy a Szlávy úr lemondása következtében ke­letkezett szomorú hangulatot ellensúlyozza. Ezen inkább financiális mint politi­kai levelet azon óhajjal zárjuk be, vajha Joubert úr nemsokára tüzetesen foglalkoz­nék a déli vasútnak Magyarországhoz való viszonyával. Igaz, hogy ezen relátiók már javul­tak, de bizonyos tervek valósítása kölcsö­nös megértés esetén igen sokat használ­hatna mindkét félnek. Joubert urnák in­tim viszonyai a Rothschild házhoz, melyek már régóta fenállanak kapcsolatban a Ma­gyarország iránti újabb jó relátiókkal, e feladatra különösen alkalmasnak tüntetik fel. HORVÁT TARTOMÁNYGYŰLÉS: A horvát tartománygyűlés folytatta kedden a határőrvidék bekeblezésére vo­natkozó rendeletek beczikkelyezését. Kamenár a beczikkelyezés ellen szól, az elnök mindjárt beszéde elején a többség ellen használt sértő kifejezés mi­att rendreutasítja őt azzal a figyelmezte­téssel, hogy a legközelebbi alkalommal megvonja tőle a szót. Kamenár kifejti, hogy Filippovics egyetértésben a császár­ral többet követelt a határőrvidék számára, de a magyarok befolyása folytán, a­kikhez a bán csatlakozott, kiadattak ezek a ren­delet­ek. Azt mondják, hogy a határőrvi­dékiek most nem jöhetnek a tartomány­­gyűlésbe, mert a délen lázadás van. De ily közigazgatás mellett lázadás mindig lesz. Az éhség fogja ezt előidézi. Míg a szent István koronáját nem ismertük el, Bécsben s Pesten körülrajongtak minket, most lábukat teszik nyomunkra. Ti min­ket kiszolgáltathattok a magyaroknak, pén­zünket s vérünket egyaránt. Mi erősebbek vagyunk, mint a magyarok, ők nekünk sohasem segítettek, de mi nekik igenis segítettünk. Ne hajtsuk végre a beczikke­­lyezést. Leghálásabb lesz érte a király. Kamenár után Miskatovics szól. Azt mondja, hogy Starcsevics Dávid ön­­kénytelenül nagy igazságot mondott, mi­dőn azt állította, hogy a tartománygyűlés temetését eszközli a katonai őrvidéknek, mely mér egy év előtt meghalt, s most e javaslattal eltemetik. Bizonyára megiri­gyelnek minket őseink, kik mérhetlen idők óta a határőrvidék egyesítését ered­ménytelen Laférfára azáért. AvS-határnok­­­igája alatt lehelték ki lelküket, ha ma láthatnák, hogy mit csinálnak az élők, arczuk fájdalmas kifejezését derült tekin­tettel cserélnék fel s mondanák: Dicsőség istennek, meg vagyunk boszulva, gyerme­keinknek nem fog kelleni úgy tűnni, mint nekünk. Ez eredményt azonban nem a határ­­őrvidékiek, nem egy tábornok vagy akár tíz Coronini meggyilkolása által érték el; a gyilkosság útja szörnyű áldozatokhoz ve­zet, de nem az ország jogaihoz. E jogot a horvát tartománygyűlések türelmes, de folytonos kitartás által érték el, s ha mél­tányosak akarunk lenni, akkor azt is el kell ismernünk, hogy a horvát tartomány­­gyűlést ez eredményhez a magyar jog győ­zelme segítette; de ha e jog fölött a cen­tralista Ausztria diadalmaskodott volna — még ma is interpellálhatnánk az iránt, hogy a határőrvidék bekebelezésének szerencsés napja, mikor fog beköszönteni, de e csá­szári rendeletek beczikkelyezése fölött ma nem tanácskoznánk. E beczikkelyezés el­len irányul Mrazovics képviselő indítványa, mely napirendre térést követel addig az időpontig, míg a határőrvidék a tartomá­nyi gyűlésen képviselve lesz. Szóló abban a véleményben van, hogy a beczikkelye­­zést nem abból a czélból kívánják, hogy a rendeletek a határőrvidék számára tör­vényes erőt nyerjenek, mivel ez erővel már úgy is bírnak. De a horvát királyságot il­letőleg áll az, hogy e rendeletek e beczik­kelyezés által nyernek törvényes erőt, me­lyet azután a horvát tartománygyűlés hoz­zájárulása nélkül nem lehet viszszavonni. Csakis a beczikkelyezés által lesz a kato­nai határőrvidék véglegesen és visszavon­­hatlanul egyesítve Horvátországgal. Az a követelés, hogy a határőrvidékiek a be­­czikkelyezésnél képviselve legyenek vagy felesleges, vagy csak azzal a jelentőséggel bírhat, hogy a határőrvidéknek a beczik­­kelyezéstől hozzájárulásukat megtagad­hatják. Ezen elv ellen azonban a horvát tartománygyű­lésnek kell leghatározottab­ban tiltakoznia, mert ez elv szerint, a ha­tárőrvidéknek az is jogában állana, hogy Horvátországgal való egyesítés jóváhagyását megtagadja. És úgy, mint Horvátország­nak Magyarországhoz s a monarchiához való közjogi állása ellen a határőrvidék kép­viselői a határőrvidék nevében kifogást nem tehetnek, mert e viszonyt a horvát tartománygyűlés a határőrvidék, mint a horvát királyság kiegészítő része helyett is, állapította meg. Végül a szónok a ha­tárőrvidéki erdők kérdését fejtegeti s ki­mutatja, hogy a határőrvidékiek a csá­szári rendeletek által az erdőségekből na­gyobb részt kaptak, mint a monarchia bármely országa. Arról, mit a kiegyezési törvénynek e rendeletek által való meg­sértéséről szóltak, a részletes vitánál fog szólni. Crnadak a magyarok gazdálko­dása ellen szónokol, Horvátország gazda­sági érdekeivel szemben, különösen kikel a vasutak építése ellen, kijelenti, hogy a határőrvidékiek mindazt, mit ma nevük­ben határozunk, meg fogják egykor dön­teni. Starr. navi na _ TkAjk­H n tahh^aa nak titeket.* Pisacsics azt mondja: a­ tarto­­mánygyűlést senki sem tette a határőrvi­dék gondnokává. Szóló lelkiismerete nem engedi, hogy törvényre szavazzon a ha­tárőrvidék meghallgatása nélkül. Ha a ha­tárőrvidék azzal megbízott valakit, az mu­tassa be mandátumát, mert szégyen ilyen . . . (Tetszés a baloldalon és a karzaton.) Szónok folytatja. Nem találok kifejezést annak megjelölésére. Elnök kiürítteti a karzatokat, me­lyek Pisacsics szavaira zajos tetszésnyilat­­kozatokba törnek ki. Végül még Lories beszél állító­lagos kiegyezés szempontjából, melyet vé­delmez. Az e­s­t­i ülésben első szónok Vukatinovics a bizottság javaslata mellett szólalt fel. Azt a helytelen állítást -------------------------------­

Next