Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-05-05 / 103. szám
SZERKESZTŐSÉG: íí.KÖZÉPUTCZA 2 8Z■ (HELFY-HÁZ.) oMíl-WU költemények nem közöltetnek. lOB-dik szám. jíí. évfolyam. a««*gilbellio kétiretek nem edetoek »inen. Ottk bármente* terelek fo*edetn*k el.MAGYAR POLGÁR ■91 Kolozsvárt, 1882. péntek, május 5. KIADÓHIVATAL: BELKÖZEPUTCZA 2. SZ. (HELFY-HÁZ.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre ... 16rt. 1 évnegyedre . 4 írt — Év félévre...................8 . Jegy kére . . 1 , 60 . Hirdetési díj: petit tvre 6 kr.—Bélyegilleték: minden hírdetés után 80 kr. — Nyílttéri sora 86 kr. Oroszország belviszonyai. — Két clikk. — A legutóbbi óriás mérvű ás valódi barbarizmussal végrehajtott zsidó- üldözések ismét Oroszország belviszonyaira fordították Európa figyelmét. Vallási és társadalmi türelmetlenség, nihilista terrorismus, háborús tervek és mégis kereskedelmi ügy, mint pénzkrízis, teljes tehetetlenség és corruptio a köz- és magánéletben, irtózatos eszmezavar minden téren, általmnea fejetlenség ... jellemzik Oroszországot. Végzetes helyzet, melyben minden perez meghozhatja a katasztrófát. Hiszen csak szikra kell, hogy a cár birodalma forradalmi lángba boruljon az Uraitól egész Pétervárig. És a kormány még sem tesz semmit. Ignatiev nagy szavai, még nagyobb tettei csak szappanbuborékok, melyek szétpattannak anélkül, hogy hatások lenne; pedig a távolból, a zaj után ítélve, bombáknak gondoljuk azokat. S ez az Ignatiev a kormány lelke, kit a czár s a közvélemény egy ideig mint gondviselésszerü férfit gédelgetett! Az ő kezébe van letéve a legfontosabb közhatalom ...só teljesen tehetetlen. Vájjon mit művelhetnek a többi miniszterek, kikről — a hads pénzügyminiszteren kívül — soha egy szót sem tulnak ! Meg van bennök is kétségtelenül a jó szándék: segíteni hazájuk millió nyomorúságán; de teljesen megbénítja őket a barcancratismus legmagasabb fokára fejlesztett kormányforma, s a lélekölő absolutismus, mely minden peresben ellentétbe kerül önmagával. Bénítja őket az a sokszor ■yilt, de legtöbbször földalatti harcz is, melyet a nihilismus folytat ellenök, jobban mondva a rendszer ellen, melynek képviselői. Ez az orok, elkeseredett harez egyaránt fárasztó mindkét félre és talán reménytelen is mindaddig, mig a nihilismus nagyobb elterjedést nem nyer, mig tisztességesebb elemeket nem vesz föl kebelébe, mig eddigi erkölcseivel küzd. A mostani nihilistáknak kilencz tizedrészök kívül áll a társadalmon, mostani elveikkel: „Elvünk csak azt tenni, a mi legjobban és leggyakrabban megbuktathatja a kormányt, a mi a monarchiám hatalmat a nép, vagy legrosszabb esetben a forradalom képviselőinek kezeibe juttathatja, — így írta legutóbb egyik közlönyük — semmi reményük sem lehet a győzelemre. Hiszen cseberből vederbe jutna Oroszország, ha zöldágra hagyná vergődni e szervezett sectát. A czár kormánya helyett talán a „harmincz“, vagy ami még százszor roszabb lenne, háromszáz, vagy ha úgy tetszik, harminczezer zsarnok kormánya ülne nyakára, Robespierre guillotine-je helyett kancsukával, Szibériával, ólombányákkal s méreggel, tőrrel fegyverzetien és irtózatos nadrágtalan büszkeséggel. Ily elvek, meggyőződések és ezélok csak a nihilistáknak lehetnek kedvesek, csak őket lelkesíthetik tettekre. A nemzet nagy zöme és intelligens része irtózással fordul el tőlük ... de épen ezért kellene a középosztálynak fölhagynia eddigi tétlenségével és kibontakozni apathiájából, hogy előkészítvén a talajt, reformálhassa, újjáalkothassa hazáját, az Oroszországban egyedül lehetséges alkotmányos-foederális alapon. S ezt annál inkább meg kellene tennie, mert a kormány, daczára annak, hogy mind „competens férfiak” ülnek a piros székekben, zöld asztal mellett, képtelen még egy csekély jelentőségű napi kérdést is megoldani úgy, hogy az elintézettnek legyen tekinthető , tennie kellene, mert az ingerültség az alsóbb néposztályokban a kormány ellen folytonosan növekszik, s ez könnyen oly mélyre terjedhet, hogy mozgalmak támadhatnak, melyek a kormány híveinek az eddig követett rendszer egyedül üdvözítő voltába vetett bizalmát megsemmisíthetik, melyek a kormányt, középosztályt elseperhetik, mint pelyhet, mert amaz legnagyobbrészt gyáva emberekből áll, kiket páni rettegés fog el minden szokatlan társadalmi jelenség láttára, s mert emez elfordult a néptől. És ez a forradalom már készül Oroszország déli részén. Szt.-Pétervárott és Moszkvában sokan hiszik, hogy egy osztrák-magyar háború, még ha szerencsétlen lenne is, megmentené Oroszországot, s hogy utána rendet lehetne csinálni a széles birodalomban. — A déli részeken, hol legkiállhatlanabbak a közviszonyok, mindenki háborút óhajt, mindenki dicsőíti a Demosthenes-generalist harczias szónoklataiért. — A közvélemény háborút kíván .... s az irányadó körök jóllehet más nézeteket táplálnak, kénytelenek engedni e pressionak. Legalább ennek a jele az, hogy a hadügyér a táborkar főnökének Obruzsevnek elnöklete alatt összehívott tábornoki konferentiához a következő kérdéseket intézte: 1) Várjon casus bellinek tekint-e-e Oroszország, ha az osztrák-magyar csapatok megtámadnák Montenegrót ? 2) Vájjon képes lenne-e Oroszország azonnal megindítani a háborút a Habsburgok hatalmas birodalma ellen ? A conferencia mindkét kérdésre tagadólag válaszolt. Daczára ennek, a hadügyminiszter gondosan tanulmányozza a helyzetet, s megtesz minden előkészületet még azon esetre is, ha Németország segélyére sietne Ausztria- Magyarországnak, sőt még arra is megbízást nyert a minisztertanácstól, hogy a táborkari körökkel egyetértően május végéig teljes mozgósítási tervet készítsen. Ezzel egyidejűleg Obrutsev a táborkar tisztjeiből négy bizottságot alkotott, melyek közül kettő foglalkozott a német, kettő pedig az osztrákmagyar háborúval foglalkozik. A támadó háborút lehetetlennek állíták ezek is, de azért folytaták tanulmányaikat a védelem szempontjából. -g.l. TARCZA: Az orlenbányai és verespataki arany-bányákban. (A „Magyar Polgár“ eredati tárcsája.) (Vége.) Figyelmeztetve lettünk a bányában „fütyülés* tilalmára, mivel a fütytyet, a nép hite szerint létező „bányarém* (Vurvu Bei) nem szereti. Van az aranybányáknak is, a bányász nép hite ■cerint, „bányaréme*, egy alig egy méter magas, hosszú, sieges szakállu, éles tekintetű, ránczos arczu alvilági lány, aki az irány tellérekre ügyel fel, s nehézzé tenni igyekszik azok feltalálását a kincsvágyó embereknek. E rém jámbor lelkületű, csak akkor haragszik meg, ha „fütty"-hangot hall. Erre dühbe jön és szerencsétlenséget készít elő, amelyet bajos kikerülni. A mely bányászt e rém megszeret, itt nyomon követi, nemcsak, de magát azelőtt láthatóvá is teszi, a egy fehér zsebkendőt kér, amelyet kezébe véve, azon hely felé int vele, ahol sok arany található, — az ilyen ember aztán bizonyosan kincsre fog találni. Az offenbányai aranybányában majdnem minden bányamunkásnál láttam is ily fehér keszkenőt, vagy más fehér ruhadarabot, készen tartva azt netaláni szeren«*4« eshetőségekre. Csak sajnos az, hogy * .bányarém* oly ritkán veszi igénybe a kiízen tartott „fehér zsebkendőkatl* A „Glück auf* jelszónk hangoztatásával jöttünk ki a bánya sötét mélyéből; kevés ideig voltunk benn, s mégis kijőve, oly jól esett szemeinkkel néznünk újra a napot.. Megemlítem , hogy a hivatásának szorgalommal megfelelni igyekvő bányafelügyelő, Vach Mátyás állítása szerint 2 ezer mázsa követ kell a zúzdának porrá törni, hogy Vi font arany legyen nyerhető ; egy mázsa kő tehát csak annyi aranyat tartalmaz, mint egy gombostű hegye. * Tiszta, derült időben indultunk el Offenbányáról, hogy a verespataki kincstári aranybányát is megtekintsük. Az út Offenbányától Topánfalváig, szintén a hegyek között, közvetlenül az Aranyos vize mellett vonul el. Ez útvonal is nem egyszer elragadó természeti panorámával gyönyörködtet. Az óriási magas és sokszor szeszélyes alakú hegyek, a hegységek tisztásabb és lankásabb részein látható kunyhók, vagy majorok, alant a völgyekben elszórtan egyes községek (Numcsel, Brezest, Bisztra stb.) melyek mindenikének kiterjedése több mértföld, miután a házakat egymástól rendesen elég nagy távolság választja el, sokszor hegyek, vagy néha halmok, e vidéknek igazán vadregényes kinézést kölcsönöz. Csak egy tünemény az, amely szomorítólag hat: a hegyek nagy részének kopaszsága, a letarolt erdők sivár képe! Nem csoda, mert a hegyoldalakon, hegymagaslatokon bármerre is tekintsünk, mindenütt emberi lakos láthatók. S miután e havasi vidéken a gabonatermesztést a helyi viszonyok meg nem engedik, a nép a fakereskedés ülésére van különösen utalva. Ebből magyarázható ki e vidéken a községi házak nagy szét szórtsága is. Az oláh oda épiti hajlékát a hol az erdőt keze ügyében találja, hol végzi aztán a maga romboló munkáját Innen az erdők letaroltsága, az erdők helyén kopárság, a melyet a fenyves örök zöld mezével vajh mikor fog újólag enyhiteni, s mikor fog ismételve sudár suda mellé sorakozni, mint valami szálas őrsereg, ide gyökerezve, hogy a mogorva uralkodó bércztől a fejszével fölfegyverkezet tolakodó, háborgató ember viszszatartoztassa ? Talán ha nem is mi, de utódaiul utódai valamikor megérhetik azt az időt hogy a most letarolva levő erdők helyét kinőtt új erdők fogják gyönyörködtetni a szemet, feltéve, hogy a legújabban hozot erdőtörvény intézkedései szigorú alkalmazást nyerendenek hazai erdőgazdászatunk emelése érdekében . . . Topánfalva községébe megérkezve, fáradt lovainkat megetetve, elindultunk másfél óra járásnyira fekvő Verespatakra Topánfalvából alig hogy kiérkezünk, eg gyönyörű völgybe jutunk, a melyen keresztül az u. n. „Abrud vizen foly, hajtv az egész Verespatakig a völgyben lev zuzómalmokat. Százakra megy számuk eze malmoknak, a melyek éjjel-nappal törik a aranyat tartalmazó köveket a folyton a zakatolás, mely a völgy minden részébn hangzik, arra figyelmeztet, hogy az erdélyi aranybányászat főtelepéhez közeledünk Hogy egy kis patakot, mint amilyen a „Abrud vize“ miképen lehet az ipar szolgáláséra valóban fölhasználni, az csak it tapasztalható: a völgyben elszórt nagyszámú zuzómalmok mindegyikéhez apró sokszor egymást keresztező kanálisokon van a víz elvezetve; a zuzókon alól a számos vékonyabb, vastagabb erekre felosztott víz újra a főmederben egyesül, hogy a szinte közvetlen közelségben fekvő újabb zúzómalmok czéljaira hasonló módon felhasználtassék. Verespatakon már a zúzdák egész telepe működik; ritka az olyan ház, amelynek udvarán is ily zúzda fölállítva ne lenne, törve a követ éjjel-nappal szüntelenül. Meg sem pihenve Verespatakon, egy bányanagy (Kornya György) vezetése alatt azonnal felkerekedtünk, megnézendők az „Orlai szt. keresztaltárna” néven ismert kincstári aranybányát. Itt már nem fából készült sínek vezetnek be a bányába, hanem vad sínek teszik a bánya belsejével való közlekedést gyorsabbá és élénkebbé. Egy lóttal a vasemen vont u. n. „csillén* indultunk be a tárnába, a szokásos „Glück auf*-ot hangoztatva. 2000 métert mentünk vízszintes irányban befelé jól conzervált tunelen, még pedig a tárna uszádától 60 méterig befelé kárpáti homokkőzeten; ezentúl 2200 méterig helyi üledék kőzeten, tovább innét dacit kőzeten. Megemlítem itt, hogy Verespatakot több hegység környezi: a „Kirnyik“, a „Zeusz“, a „ripaalbai* és a híres „Csetátye*, vgy a „Csetátye* külső csúcsától 160 ölnyire; a „Kirnyik“ csúcsától 198 ölnyire; a „Zeusz* hegy csúcsától 121 ölnyire, a „ripaalbai* hegy csúcsától pedig 123 ölnyire jártunk mélyebben a bányában. Ezen bányát 1783- ban kezdették bányászni, melynek száma 6—700 ölre nyugatra van a verespataki fővölgyben levő aranyvidéktől. Sokszoros megszakításokkal építgettek e bányán; legújabban az 1852 ik évben kezdte az állam, mint a bányatársulat egyik főrészvényessé, nagyban mivelni. Miután pedig az államkincstár ez időtől kezdve 2/2 millió frtot fektetett e bányába, a mely befektetéshez a bányatársulat többi tagjai semmivel nem járultak, jelenleg az aranybánya jövedelmét — igen természetesen — csak a kincstár húzza... A bánya bemenő fő vonalától jobb és balra számosak azok a sziklába vájt sikátorok, amelyek — mint kibányászott helyek — már fel vannak hagyva. Ha a bányász egy vékony aranyeret lát a kemény kőszikla külső lapján, a munka annak nyomán kezdetét veszi, és rövid időn az aranyér mentén szikla sikátorok ágatuak mindaddig, amíg csak az arany telérnek vége nem szakad. Ha tehát látunk az aranybányákban vízszintes, vagy függőleges irányban menő szikla sikátorokat, és kérdezzük a bányászt ez üregek eredete felől, válaszul azt nyerjük: e szikla sikátorokban egy vékony aranyér húzódott volt keresztül, amelyen a kincskereső bányász a szerencse kecsegtető reményével indult el. Egy vékony aranyér helyén most egy nagy kiterjedésű szikla üregi... Szünnap lévén épen, a bányászok munkája szünetelt, csak a bányában szakadt víz kihúzásával folyton működő emberek fárasztó munkáját láthatók. A víz mintegy 10 ölnyi mélységből húzatik fel egy csatornába, amelyen keresztül a szabadba vezettetik. Láttunk oly bánya üreget, mely egy nagy, körbe menő teremhez hasonlít, amelynek alatta és felette szintén másik terem van, mindegyik a bányász izzasztó munkája által állítva elő. A bánya főbejárása 1200 méternyire a bánya külső szádától három másik főágra oszlik, a melyek „Vágat*-nak hivatnak ; ilyen vágatok : a „fő vágat“, „Orlai vágat* és „Cenzei vágat“, az első a „Kirnyik* hegy alatt, a másik a „Zeusz* hegy alatt végződvén; míg az utolsó, tehát a „fő vágat* a „Csetátye“ hegy csúcsát is túlhaladja. Hogy pedig a bányászok a szikla gyomrában levegő dolgában meg ne szoruljanak, a sziklába fölfelé menőleg u. n. „szikla-kürtők“ vannak vágva, amelyeken keresztül időnként levegőt eresztenek be kívülről a bányába. Alkalmunk volt egy ily jelenetnek tanúja lehetni: a beeresztett levegő akkora robajjal és dördüléssel jött a „szikla-kürtőn“ be a bányába, hogy önként megrémültünk, s alvilági rész szellemek harcza jutott eszünkbe. A bányából egyenesen fölfelé alkalmazott falétrákon ki lehet jutni Verespatak piacza közepére is. Láttunk számos „bányatükröt“, amelyben a bányász nem magát nézi, hanem azokat a kis aranyereket és aranyszemzéseket, amelyek azt mutatják, hogy ott „lehet bányászni.* Ilyen „bányatükör“ egy bányában több is van; s ha valamely, már munkálatban levő aranyteller kibányásztatott, a „bányatükör*hoz tér vissza a bányász, kalapácsával belevág és kezdetét veszi a bányatükörnek a mélyítése, azon irányban, amely felé a csillogó aranyerek elágaznak. A verespataki bányában az aranybányászat nem lefelé történik, hanem is. Az országgyűlési szabadelvű párt kedden Dániel Pál elnöklete alatt tartott értekezletén elsősorban a képvielőház zárszámadási bizottságának az 1880 kiá 1- s ami zárszámadásokra vonatkozó jelentése tárgyaltatott. A jelentést Lukács László előadó indokolta és az Szapáry gr. pénzügyminiszter, továbbá Hegedűs Sándor, Éles Henrik, Prileszky Tádé és Wahrmann Mór felszólalásaik után elfogadtatott. Ezután a vadászati törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vétetett fel, melyet Szapáry gr. pénzügyminiszter és Harkányi Frigyes előadó indokoltak. A kérdéshez hozzászóltak Tibád Antal, Dániel Gábor, Dobránszky Péter, Jónás Ödön, Horváth Gyula, Wahrmann Mór, Csáky László gr., Éies Henrik, Bánffy Béla gr., Rónay János és Szemeryey János. A törvényjavaslat egyébiránt a jelen ülésszak alatt nem tűzetik napirendre. A közös pénzügyminiszteri állás letöltése, mint a „Bohemiának” jelentik, hosszabb ideig nem fog megtörténni, miután előbb elvi elhatározások fognak történni. Nem lehetetlen, mondja a forrás, hogy a boszniai ügyek kivéteznek (?) a közös ministérium hatásköréből, miáltal e minisztérium csekélyebb jelentőségre száll alá. Irányadó katholikus körökben, mint az „Ellenőr” értesül, a katholikus autonómia életbeléptetése közelebbről komoly és beható tanácskozások tárgyává fog tétetni. A katholikus tanügy szervezése és a közalapítványok jogi természete kérdésének a vallás- és közoktatási miniszter által az e czélra kiküldött országgyűlési bizottságban megsürgetett s közel kilátásba helyezett eldöntése, a katholikus érdekek képviselői előtt óhajtottnak tünteti fel azt, hogy e nagyjelentőségű kérdés, melyet már Eötvös K. kezdeményezett, megoldása felé tereltessék. A magyar kormány szerződése az osztrák államvasút-társasággal. Páriából a következőket írják a „Correspondance de Pesth“-nek: Ön bizonyára csodálkozik azon, hogy a magyar kormány s az osztrák államvasút között létrejött egyezmény, mely a budapesti és bécsi sajtóban annyi port vert fel s annyi tollat hozott mozgásba, a párizsi lapok előtt nem igen ismeretes s állatok egyáltalán kommentárral nem kísértetik. Csak a magas financzialis körökben foglalkoztak komolyan Joubert ur missiójával, ki Egyptomban s az Union généraleaffaire-ben nyert babéraihoz új diadalt fűzött. Joubert ur jelen missiója alkalmával nem mint az osztrák államvasut párizsi felügyelőinek egyike szerepel, hanem mint a „tranque de Paris et des Pays lis“ volt elnöke, ő a tulajdonképi igazgatója ezen nagy és tekintélyes vállalatnak, mely mint ön tudja — az osztrák államvasuttal egyetemben aspirált a bolgár-román vasutak kiépítésére vonatkozó concessióra. Teljesen biztos forrásból tudjuk, hogy Joubert úr ezen bécsi urakkal szemben,— kik közül néhányan születésre nézve magyarok — semminemű chauvinistikus előítéletet nem táplál, ellenkezőleg helytelennek tartja azon ellenséges álláspontot, melybe az osztrák államvasut bécsi közegei e nagy társulatot Magyarországgal szemben helyezték, mert ez álláspont nem felelt meg egyáltalán az osztr államvasut által kibocsátott értékpapírok franczia birtokosai érdekének. Ha Joubert-féle emberek már régebben vezették volna a társulatot, ez mind a részvényesek, mind a magyar kormány javára lett volna. Mi magunk is nemrég kijelentettük az osztr államvasút párizsi bizottságának egyik tagja előtt, hogy egyáltalán fel nem foghattuk, hogy ezek a nehézkes bécsi urak sohasem szánhatták magukat önálló határozott lépésre, s azért nem is csodálkozunk, hogy nem kapták íreg a concessiót a szerb vasútat" A Habsburgok monarchiájára jótékony hatású dualismusnak az államvasútra való kiterjesztése ezen urak előtt — úgy látszik már a világ végét jelentette. Ezen urak most megbuktak. Az utas, ki Budapestről vagy Temesvárról Bécsbe vagy Párisba utazik, ezentúl már akad az osztr államvasúton oly gyorsvonatra, mely ép oly gyorsasággal halad Budapest és Bécs között, mint a Strassburg és Páris között közlekedő gyorsvonat. Nem akadunk többé az osztr. államvasút szegedi indóházában oly jegyárusra, ki szót sem tud magyarul. Joubert úr interveniója nélkül nem jöhetett volna létre az Ordódy közlekedésügyi miniszter és Hieronymi államtitkár által előkészített egyezmény és jókor, hogy a Szlávy úr lemondása következtében keletkezett szomorú hangulatot ellensúlyozza. Ezen inkább financiális mint politikai levelet azon óhajjal zárjuk be, vajha Joubert úr nemsokára tüzetesen foglalkoznék a déli vasútnak Magyarországhoz való viszonyával. Igaz, hogy ezen relátiók már javultak, de bizonyos tervek valósítása kölcsönös megértés esetén igen sokat használhatna mindkét félnek. Joubert urnák intim viszonyai a Rothschild házhoz, melyek már régóta fenállanak kapcsolatban a Magyarország iránti újabb jó relátiókkal, e feladatra különösen alkalmasnak tüntetik fel. HORVÁT TARTOMÁNYGYŰLÉS: A horvát tartománygyűlés folytatta kedden a határőrvidék bekeblezésére vonatkozó rendeletek beczikkelyezését. Kamenár a beczikkelyezés ellen szól, az elnök mindjárt beszéde elején a többség ellen használt sértő kifejezés miatt rendreutasítja őt azzal a figyelmeztetéssel, hogy a legközelebbi alkalommal megvonja tőle a szót. Kamenár kifejti, hogy Filippovics egyetértésben a császárral többet követelt a határőrvidék számára, de a magyarok befolyása folytán, akikhez a bán csatlakozott, kiadattak ezek a rendeletek. Azt mondják, hogy a határőrvidékiek most nem jöhetnek a tartománygyűlésbe, mert a délen lázadás van. De ily közigazgatás mellett lázadás mindig lesz. Az éhség fogja ezt előidézi. Míg a szent István koronáját nem ismertük el, Bécsben s Pesten körülrajongtak minket, most lábukat teszik nyomunkra. Ti minket kiszolgáltathattok a magyaroknak, pénzünket s vérünket egyaránt. Mi erősebbek vagyunk, mint a magyarok, ők nekünk sohasem segítettek, de mi nekik igenis segítettünk. Ne hajtsuk végre a beczikkelyezést. Leghálásabb lesz érte a király. Kamenár után Miskatovics szól. Azt mondja, hogy Starcsevics Dávid önkénytelenül nagy igazságot mondott, midőn azt állította, hogy a tartománygyűlés temetését eszközli a katonai őrvidéknek, mely mér egy év előtt meghalt, s most e javaslattal eltemetik. Bizonyára megirigyelnek minket őseink, kik mérhetlen idők óta a határőrvidék egyesítését eredménytelen Laférfára azáért. AvS-határnokigája alatt lehelték ki lelküket, ha ma láthatnák, hogy mit csinálnak az élők, arczuk fájdalmas kifejezését derült tekintettel cserélnék fel s mondanák: Dicsőség istennek, meg vagyunk boszulva, gyermekeinknek nem fog kelleni úgy tűnni, mint nekünk. Ez eredményt azonban nem a határőrvidékiek, nem egy tábornok vagy akár tíz Coronini meggyilkolása által érték el; a gyilkosság útja szörnyű áldozatokhoz vezet, de nem az ország jogaihoz. E jogot a horvát tartománygyűlések türelmes, de folytonos kitartás által érték el, s ha méltányosak akarunk lenni, akkor azt is el kell ismernünk, hogy a horvát tartománygyűlést ez eredményhez a magyar jog győzelme segítette; de ha e jog fölött a centralista Ausztria diadalmaskodott volna — még ma is interpellálhatnánk az iránt, hogy a határőrvidék bekebelezésének szerencsés napja, mikor fog beköszönteni, de e császári rendeletek beczikkelyezése fölött ma nem tanácskoznánk. E beczikkelyezés ellen irányul Mrazovics képviselő indítványa, mely napirendre térést követel addig az időpontig, míg a határőrvidék a tartományi gyűlésen képviselve lesz. Szóló abban a véleményben van, hogy a beczikkelyezést nem abból a czélból kívánják, hogy a rendeletek a határőrvidék számára törvényes erőt nyerjenek, mivel ez erővel már úgy is bírnak. De a horvát királyságot illetőleg áll az, hogy e rendeletek e beczikkelyezés által nyernek törvényes erőt, melyet azután a horvát tartománygyűlés hozzájárulása nélkül nem lehet viszszavonni. Csakis a beczikkelyezés által lesz a katonai határőrvidék véglegesen és visszavonhatlanul egyesítve Horvátországgal. Az a követelés, hogy a határőrvidékiek a beczikkelyezésnél képviselve legyenek vagy felesleges, vagy csak azzal a jelentőséggel bírhat, hogy a határőrvidéknek a beczikkelyezéstől hozzájárulásukat megtagadhatják. Ezen elv ellen azonban a horvát tartománygyűlésnek kell leghatározottabban tiltakoznia, mert ez elv szerint, a határőrvidéknek az is jogában állana, hogy Horvátországgal való egyesítés jóváhagyását megtagadja. És úgy, mint Horvátországnak Magyarországhoz s a monarchiához való közjogi állása ellen a határőrvidék képviselői a határőrvidék nevében kifogást nem tehetnek, mert e viszonyt a horvát tartománygyűlés a határőrvidék, mint a horvát királyság kiegészítő része helyett is, állapította meg. Végül a szónok a határőrvidéki erdők kérdését fejtegeti s kimutatja, hogy a határőrvidékiek a császári rendeletek által az erdőségekből nagyobb részt kaptak, mint a monarchia bármely országa. Arról, mit a kiegyezési törvénynek e rendeletek által való megsértéséről szóltak, a részletes vitánál fog szólni. Crnadak a magyarok gazdálkodása ellen szónokol, Horvátország gazdasági érdekeivel szemben, különösen kikel a vasutak építése ellen, kijelenti, hogy a határőrvidékiek mindazt, mit ma nevükben határozunk, meg fogják egykor dönteni. Starr. navi na _ TkAjkH n tahh^aa nak titeket.* Pisacsics azt mondja: a tartománygyűlést senki sem tette a határőrvidék gondnokává. Szóló lelkiismerete nem engedi, hogy törvényre szavazzon a határőrvidék meghallgatása nélkül. Ha a határőrvidék azzal megbízott valakit, az mutassa be mandátumát, mert szégyen ilyen . . . (Tetszés a baloldalon és a karzaton.) Szónok folytatja. Nem találok kifejezést annak megjelölésére. Elnök kiürítteti a karzatokat, melyek Pisacsics szavaira zajos tetszésnyilatkozatokba törnek ki. Végül még Lories beszél állítólagos kiegyezés szempontjából, melyet védelmez. Az esti ülésben első szónok Vukatinovics a bizottság javaslata mellett szólalt fel. Azt a helytelen állítást -------------------------------