Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1883-01-03 / 1. szám

e mében ő proklamálta III. Napóleonnak és családjának a trónról örök időkre való letételét, és a honvédelmi kormányban a belügyminiszteri tárczát vállalta el. Október 8-án léghajón hagyta el Pirist. Szerencsésen szárazföldre szállhatott le, és azonnal Toursba utazott, hol a kormány delegácziója időzött. Az volt a czélja, hogy a párisi és toursi kormányok közt felmerült differencziákat, melyek a képviselőválasztási módozatok miatt keletkeztek, eloszlassa és az újonnan organizált hadsereget a főváros felszabadítására küldje. Toursban a belügyminiszteri tárcza mellett átvette a hadügyi és pénzügyi tárczákat, magához ragadta a korlátlan diktatúrát is, a francziáknak a németek elleni ősi gyűlöletét kiáltványok és hatásos szónoklatok által igyekezett a honvédelem érdekében értékesíteni. Neki könnyű volt a nemzeti szenvedélyeket felgyújtani s a háborúnak olyan jelleget adni, melyet az engesztelhetlen gyülölség vezet (guerre a outrance.) Minden fegyverképes embert beosztatott a hadseregbe , ezáltal az uj haderő a következő hadtestekből állt: 1. Lilly mellett állt a hadsereg északi szárnya. 2. A középsereget a Loire mellett táborozó két részre osztott haderő képezte s végre a keleti szárny a Saône területén állomásozó hadcsapatokból állt. Mindez az ő műve volt. Ezen óriási hadvonal mögött nagy és erős csapatok táboroztak a megerősített sánczok mellett. A hadsereg felszereltetett és begyakoroltatott. A felszerelésre és a tüzérség felállítására szükséges óriási pénzösszeg fedezésére kölcsönt kötött a Morgan-bankházzal Angliában. A költségek fedezéséhez ezenkívül az ország is nagy áldozatkészséggel és tetemes pénzösszeggel járult. Gambetta az 1792. és 1793-iki harczokba és legendákba képzelte magát s ezeknek uralma alatt teljes hitével meg volt győződve, hogy diadalra juttatja a francziák ügyét, hogy sikerülni fog neki a homlokvonal ellen intézett támadásokat visszaverni és az ellenséget hátulról megtámadva, az ellenséges haderőt szétdarabolni és a németeket a haza szent földéről kiűzni. Ez egy ideig sikerült is. Gambetta annyira beleélte magát e gondolatba, hogy még a balsiker sem volt képes hitében megingatni. A kudarczok arra késztették, hogy maga is belevegyült a katonai akció vezetésébe. Tábornokokat bocsátott el és nevezett ki. A legkétségesebb katonai vállalatokat, mint pl. a keleti hadsereg előre vonulását stb. maga vezette. Hogy ez intézkedései, nézetei és a személye ellen irányuló oppozícziót elnyomja, a legszigorúbb rendszabályokhoz nyúlt, melyek indokolását az akkori kivételes viszonyokból merítette. Még Paris eleste után sem akart tudni a békéről és az 1871. január 31- kén hozott dekrétum alapján a békés elemeket a képviselőtestületből kizárta. Mikor ezt a dekrétumot a párisi kormány megsemmisítette, február 11-án Gambetta leköszönt állásáról. A harcz kimenetele után nem igazolta Gambetta vállalatait, de Francziaország közvéleménye osztatlan elismeréssel adózott az önzetlen nagy hazaimnak, ki bár áldozatok árán, a franczia név becsületét a világ előtt megmentette. Ez a közelismerés nyilatkozott abban is, hogy tíz választókerület tisztelte meg bizalmával. A törvényhozásban a béke ellen szavazott, és márczius 1-én több képviselőtársával lemondott mandátumáról. Viszszavonult San Sebastianba. Csak 1871. júl. 2-án a kommün megfékezése után lépett az akkori pótválasztások alkalmával ismét a törvényhozásba és átvette a republikánus baloldal vezetését. Sokan megtámadták és pedig ugyancsak kíméletlenül diktátori működéséért. De ez nem tántoritatviselőház alakítását követelte. A vidéken kérkezett, e tétel volt benne: „Ein wundervolles Produkt“, eljött hozzám s azt mondta: — Sándor!iere hozzám keseregni a wundervolles Produktból, ismét bolondul szavaztak az országgyűlésen. És keseregtünk, — és én kesergem utánna, s a mi még fájdalmasabb, kesergem hazámért ita el, nyugodtan megmaradt helyén. 1872-ben nyíltan hadjáratot intézett az akkori nemzetgyűlés ellen, a feloszlatását, valamint új képutat tett s nagyhatású beszédeiben szerzett népszerűséget politikai programmjának s eszméinek. Népgyüléseket hivott egybe, hol petitiók alakjában követelte a lakosság a nemzetgyűlés feloszlatását. Gambetta 1872. decz. 14-én ez ügyben a parlamentben is hatásos beszédet mondott, védte a képviselőtestület feloszlatásának eszméjét s ezt azzal indokolta, hogy az új választások a radikálisoknak többséget biztosítanak. Ezen többségen akarta ő felépíteni az új köztársaságot. 1873. ápril 17-én Barodet megválasztása mellett agitált Parisban s neki lehet tulajdonítani, hogy Remusat gróf s ezzel azután később Thiers is megbukott. Utóbb azonban mérsékeltebb tanokat hirdetett, mert belátta, hogy politikájának eredménye épen az ellenkezője lett annak, amit akart. A monarchista pártok egyesültek, és a klerikális befolyás mind jobban érezhetővé vált. Nagyban hozzájárultak mérsékléséhez a bonapartisták üzelmei, melyek ellen Gambetta 1874. június 9-kén szenvedélyesen kikelt. Hogy a köztársaságot megmentse, hozzájárult az 1875. február 25. alkotmányához, s a szenátus választásairól szóló törvényjavaslathoz, lemondott a képviselőtestület azonnal való feloszlásáról, miért igen sok kellemetlenséget és szemrehányást kellett szenvednie eddigi barátai részéről. Gambetta szónoki képessége bámulatos; tűzzel, hévvel adta elő tárgyát és szenvedélyesen védelmezte elveit. Ő alapította 1871. nov. 5-én a Republique Francaise czímű lapot. 1876-ban az új választásokban ő fejte ki a nagy küzdelmet a Buffet-kormány ellen, s neki köszönhető a 363 köztársasági képviselő ismételt megválasztása. A Buffet-kormány bukása, Mac-Mahon lemondása és a monarchista cselszövések meghiúsítása után a képviselőház őt választotta elnökévé. Még mint kamraelnök kezdte meg a harczot a választótörvény reformja, illetve lajstromos szavazás és az alkotmánykoalíció érdekében. Ez új programmja nagy visszatetszést keltett a mérsékelt köztársaságiak közt, míg másrészt tekintélye a párisi szélsőbb elemeknél is megingott. Aug. 16-án Gambettát Bellsvilleben a tömeg kifütyölte. Mindamellett a választások után a republikánusok roppant többségben voltak a házban. Október 28-án a kamarák megnyíltak. Gambetta lett a képviselőház ideiglenes elnöke. November 10-én a Ferry-minisztérium lemondott és a köztársaság elnöke Gambettát bízta meg a kabinet megalakításával. A kabinet 14-én alakult meg, Gambetta az elnökség mellett a külügyi tárczát tartotta meg. 1882. január 14-én Gambetta felolvasta a képviselőkamarában az alkotmány revisiójáról szóló javaslatot, melyben a képviselőválasztásokra vonatkozólag a lajstromos szavazás elvét mondta ki. Ez azonban általános visszatetszést keltett s a kamara január 26-án 305 szóval 117 ellenében e javaslatot elvetette. Ennek következtében Gambetta lemondott, s a köztársaság elnöke Freycinetet bízta meg az új miniszterium megalakításával. Azóta Gambetta, mint a kamara hadügyi bizottságának elnöke működött s csakhamar Freycinetet is megbuktatták. De nem maga lépett helyébe, hanem Duclerc lett miniszterelnök, kinek politikai irányára Gambetta állandó befolyást gyakorolt, mert több igen benső barátja ült a kabinetben. Betegsége, mely halálát okozta, nov. 27- én kezdődött. Az nap Párisból a következő távirat érkezett: Gambetta ma egy revolver kezelése alkalmával véletlenül megsebesítette kezét. A golyó csak a húsos részen hatolt át. A seb egyáltalában nem jelentékeny. Másnap azonban a táviratok már komolyabbnak jelezték a bajt. Parisban mindjárt nagy izgatottságot idézett elő az eset, mert nem hitték, hogy a seb olyan jelentéktelen lett volna. Azóta Gambetta nem hagyta el szobáját, seblázához más egyéb bajok járultak. Bélgyuladásban, majd orbánczban szenvedett. Gambetta betegsége sokféle mendemondára adott alkalmat, beszélték, hogy egy asszony lőtte meg boszából, féltékenységből. A múlt csütörtökön orvosai lemondtak róla, s mint vasárnap délelőtt Parisban feladott távirat jelenté, minden percben a katasztrófa bekövetkezésétől tartottak. De erőteljes teste egész éjfélutánig állott ellent a halálnak. Újévi tisztelgések. Tisza miniszterelnöknél. Az országgyűlési szabadelvű pártnak a fővárosban időző tagjai tegnap reggel fél tizenegykor a pártkör helyiségébe gyűltek, honnét Csáky László gr. vezetése alatt a miniszterelnöki palotába hajtattak, Tisza Kálmán miniszterelnököt az új év alkalmából üdvözlendők. A nagy teremben félkört alakítva, lelkesült éljenzéssel fogadták a minisztertársai kíséretében belépő miniszterelnököt, kit a következő beszéddel üdvözölt Csáky László gróf: Az évnek fordulója napján nem mulaszthatjuk el mi, kik őszinte barátaid vagyunk — előtted megjelenni s kifejezést adni óhajtásainknak, — melyekben velünk küldőink teljes mértékben osztoznak. Mielőtt ezt tenném, — engedd meg — hogy a lefolyt évre rövid visszapillantást tegyünk. Az elmúlt év — mondhatnám egészben — áldást hozó volt, mert szeretett hazánk legnagyobbrészt földje termékeiből élő népét bő természet áldotta meg s megkímélte a nagyobb elemi csapásoktól, melyekkel elődei nem egyszer sújtották. Hazánkban az általános jólét a lefolyt évben ennek folytán terjedett és emelkedett. És ebben ezen év előzőitől elvált, de hasonló maradt azokhoz azon eredményekben, melyeket te bölcs vezérleted által és minisztertársaid hozzájárulásával a törvényhozás és közigazgatás terén felmutattál, s amit mi mindannyian ez alkalommal is, úgy mint mindenkor — nyíltan és készségesen elismerünk. (Éljenzés.) Csak röviden legyen említve a képesítési törvény, mely biztosítékot nyújt, hogy jövőben szakavatott erők fognak a hivatalok minden ágazatában alkalmaztatni, a mi által közigazgatásunk javulása jövőre fokozatos élőhaladást teend. Az eddigi osztrák, most osztrák-magyar államvasút-társasággal létesített és törvénybe iktatott szerződés által, ezen kereskedelmi fontos fővonalakra nézve — eddig nélkülözött — érdekeinknek megfelelő befolyást nyertünk. A többi vasút építése következtében vasúti hálózatunk fejlesztése ismét tovább lépést tett előre, miáltal a közjólét útóbbi lendületet nyert. Ily után haladva, pénzügyeink folytonos javulása azon bizalmat erősíti meg bennünk, hogy ezek teljes rendezésüket már a közelebb jövőben reményelhetik. És e bizalmunkat megöregbíti ama, az ország előtt tett nyilatkozatod, hogy a közeljövőben a béke áldásainak örvendhetünk, melyekre hazánknak olyannyira szüksége van, így visszapillantva a lefolyt évre, legjobb reményekkel üdvözöljük a ma kezdődő újévet, mert tudjuk, hogy bölcs vezérleted és fáradhatlan tevékenységed áldást hozó leszen. Nyolczadik éve már, hogy téged szerencsénk van ügyeink élén üdvözölhetni s jövőre való kivonatunk is az, hogy téged még men- tül tovább bírhassunk és azért folyamodunk a Mindenhatóhoz, hogy drága életedet, lelki és testi erődet az emberi élet lehető leghosszabb határáig tartsa meg, nem csak szeretett hazánk javára, hanem az általunk tisztelt családod boldogságára is! Mi — kiket küldőink másfél évvel ezelőtt ide küldöttek, hogy jólétük elősegélésére törvényhozás útján működjünk — feladatunknak fogjuk tartani mindenkor, tégedet a haza javának előmozdítására teendő előterjesztéseidben és cselekedeteidben, valamint teljes bizalmunkat biró minisztertársaidat is, minden alkalommal teljes erőnkből pártolni és gyámolítani , azért kérünk téged, viseltessél irányunkban jövőben is azon baráti bizalommal és jóakarattal, melyet eddig tanúsítottál. (Hoszszas tartós éljenzés.) Az éljenzés csillapultával következőleg válaszolt Tisza Kálmán miniszterelnök: Tisztelt barátom! Fogadjátok mindenekelőtt úgy magam, mint tiszttársaim nevében tiszta szívből jövő forró köszönetemet az irántunk kifejezett rokonszenves barátságért és bizalomért. Hosszú idő az, melyet a közpályán együttműködve már eltöltöttünk s ha — mint hiszem — némi önérzettel tekinthetünk is viszsza a sokszor oly nehezen megküzdött pályára, mégis nem nézhetünk aggály nélkül arra, hogy mindazok daczára, amiket együttműködve tehettünk, mily tömérdek és halaszthatatlan teendő vár még reánk. De én azon hitben vagyok, hogy ha ezentúl is — amint hiszem és remélem — a kölcsönös bizalom vezetene bennünket, ha nem is egyszerre, amint óhajtanék, de fokozatosan, lépésről-lépésre, meg fogjuk bízni oldani azon nagyfontosságú kérdéseket, melyek még hátra vannak és előbbre fogjuk vezetni azokat, melyekre nézve a kezdeményezés már megtörtént. Hogy ezt tehessük, mint tisztelt szónokotok is igen helyesen monda, a béke az, mire hazánknak szüksége van. Ez irányban csak ismételhetem azt, amit a képviselőházban mondtam, hogy t. i. semmi okot nem látok arra, hogy a békébe vetett reményeink ez uj évben meghiúsíttassanak. (Élénk helyeslés.) Mindenesetre tudja a kormány, tudják a magyar-osztrák monarchia kormányai azt, hogy egyik első és főkötelességük a béke fentartására törekedni és épen azért egyik és főkötelességük ezentúl úgy, mint eddig tették, a szövetségest nem a háborúra, hanem arra keresni, hogy együtt a békét jobban megóvhassák. (Élénk helyeslés.) Én azt hiszem, hogy valamint eddig siker koronázta e törekvést, siker koronázandja ezentúl is, és megnyerjük az időt a hasznos és sikeres munkálkodásra. Én részemről, midőn köszönetemet ismételném, azt hiszem, mindnyájunknak nem kívánhatok jobbat, mint azt, hogy ezen bár első napján gazdasági szempontból nem aggálytalannak mutatkozó év, legyen gazdaságilag a múlt évnek itt követője, ha lehet, felülmúlója. Nem kívánhatok jobbat, mint azt, hogy így az anyagi helyzet iránt úgy is, mint hazafiak megnyugodva, teljes lelki erővel használhassuk fel az időt arra, hogy sikerrel, haszonnal működhessünk a törvényhozás terén együtt s teljesíthessük isten segélyével teendőinket mi, a kormány, a közigazgatás terén. Midőn ezen kivánatot általánosságban kifejeztem, engedjétek most még meg, hogy szívből szívhez viszonozzam úgy személyetekre, mind családotokra nézve mindazon jó kivánatokat, melyeket irányomban kifejezni méltóztattatok és kérhessetek, hogy addig, míg a rendeltetés kormányon tart bennünket, támogassatok az eddigi buzgalommal, ha pedig máskép rendeli a sors, tartsátok meg minden viszonyok közt számunkra, az általunk oly nagyra becsült barátságtokat. (Élénk, hosszan tartó éljenzés.) Szívélyes kézszorítások után a párt tagjai eltávoztak. A képviselőház elnökénél. A miniszterelnöki palotából a párt tagjai Péchy Tamás elnök lakására hajtattak, hol a belső és külső teremben félkört képezvén, Ivánka Imre a párt nevében következőleg üdvözölte a képviselőház elnökét: Tisztelt elnökünk! Nekem jutott azon feladat, hogy az év fordulójával, pártunk nevében üdvözöljelek. Édes örömest vállaltam e kötelességet, melynek teljesítését régi barátságunk olyannyira megkönnyíti, hogy nem kellene tulajdonképen mást mondanom, mint épen azt, hogy úgy szeretlek, becsüllek, mint régentén—épenúgy szeretünk, becsülünk mint mindenki, aki közeledbe jut és tapintatos modoroddal s a mellett szilárd jellemeddel megismerkedik. Tehát élj sokáig! De a bevett szokás mást rendel. A lejárt év viselt dolgairól a törvényhozás működéséről, a te bölcs vezetésedről kellene szólanom; nem teszem, inkább oda mutatok, mit várunk tőled ezentúl? mert hiszen nagy feladat megoldását kívánjuk épen reád bízni. Értem: a házszabályok átnézését és szükséges módosítását. Senki sem érzi mélyebben a szólásszabadság szükségét, mint épen pártunk tagjai; senki sem érzi mélyebben azon kötelességet, hogy a nemzet ezen jogát meg kell őrizni; és hogy épen a mi kötelességünk, akik ez idő szerint többségben vagyunk — nem engedni, hogy azon csorba ejtessük, mert hiszen mi vagyunk felelősek azért, hogy a nemzet többségének nyilvánuló akarata jusson érvényre majd akkor is, ha a képviselőház kebelében mások jutnak helyünkre vagy netalán a véletlen a világos kisebbséget emelkedtetné, percznyi uralomra. Pártunk szükségét látta a fennálló házszabályok átnézését és megfelelő módosítását épen most megindítani, nemcsak azért, mert annak tételei egyben-másban a tényleges viszonyoknak nem felelnek meg, de azért is, mert a kiküldendő bizottság elnöke te leszel, mert tudta, hogy bölcs mérsékleted, hazafias hűséged és a szabadság szeretete nem fog hozzájárulni soha oly korlátok vonásához, amelyek a meggyőződés nyilvánulását megnehezítenék és tudja, hogy úgy fogod irányozni a tanácskozást, hogy a szabad szó szabad legyen a többség tagjainak épen úgy, mint a kisebbségnek és egyének hatalmaskodása senkit a való elmondásában és vélemények tárgyilagos kifejtésében ne gátolhassanak s a törvényhozás tárgyalásainak komoly menete viszszaszerezze a képviselőháznak azon tekintélyt és nagyra becsülést, amely arra szükséges, hogy a meghozott törvények nem egyedül parancsoló erővel bírjanak, hanem mint a viszonyok és körülmények adta szükséges jótékony és czélszerű intézkedések ismertessenek el még azok által is, kik azoknak eltérő alakban való meghozását óhajtották volt. A törvényhozás és kormányzat tekintélye és tiszteletben tartása azonos a nemzet tekintélyével és tiszteletben tartásával. Az ország lakói számának, erejének és tulajdonságának, a törvényesen fennálló intézmények kisebbítése és becsmérlése, a különböző — s az alkotmányos élet folyamára múlhatlan szükséges — pártok, és ezek vezérférfiainak kölcsönös lealacsonyítása, a magán- és családi élet kíméletlen s a szőnyegen lévő tárgyhoz nem tartozó bevonása a vitába, akár élőszóval, akár sajtó útján, tárgyilagos érvelések helyett, nemcsak azokra veri vissza árnyékát, akik ilyesmit a vitába vonni jónak látják, de egyszersmind homályt vetnek a testületre, amelyben ezen eljárás szokásos, egyszersmind fegyvert nyújtanak ellen3®geinknek. Meg vagyunk az iránt győződve — de meg is várjuk tőled, tisztelt barátom, hogy a házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottságban a szólásszabadság s a tárgyilagos vita teljes megóvása egyrészt, — másrészt a há* * * * * Vastagh György emlékből lefestette arczképét — üdvözlöm az urat — megelevenülten állt előttem az elrejtőzött nagy ember, ki titokban volt nagy s szégyenlette, hogy másoknál magasabb; avval a nemes arczczal, gondolkodó homlokkal; szemei nem mosolyognak, mint életében, mert a képzőművészet csak is egy momentumot állíthat elő, s az ember arcza változékony, mint a tenger hullámai. Vastagh a gondolkodó Sámit festette, és hűségesen eltalálta; olyan volt , mikor a magyart baj érte, s aggódott érzékeny szive, nemes lelke, és határtalan szivjósága. Vastagh magasra emelkedett e képével, s meg lehet, hogy ha az utókor elismeri Sámi érdemeit, ki évtizedeken keresztül nevelt embert, azt fogja mondani egy történetíró: Sámi, mint Vastagh festette, mint ahogy Hugó Viktor a Roi s'amuseben a színésznek instrukczióba adja: I. Ferencz, ahogy Titian festette. MAGYAR. POLGÁR (1. sz.) 1883. jan. 3.