Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1883-02-20 / 41. szám

mely a részletes tárgyalásnál függőben hagyatott, a miniszter ajánlatára az eredeti javaslathoz képest 12-ben állapíttatott meg. A törvényjavaslat caime így formulázta­­tott: „Törvényjavaslat a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről.” Ezután a múlt ülésben letárgyalt utolsó szakaszok szövegezése rövid eszmecsere után hitelesíttetett. Módosítás alá ez alkalommal csak a 49. §. esett, a­mennyiben a bezáratni rendelt felekezeti iskolák vagyonának hovafor­­dítása tekintetében e helyett, a fennálló tör­vények szem előtt tartásával a miniszter elő­terjesztésére ő Felsége rendelkezik — ez lé­tetett : az illető felekezet közoktatási czéljai­­ra, ő Felségének legfőbb felügyeleti jogából kifolyó jóváhagyása mellett (1790/91. XXVI. t. sz. 10. §.) az illető felekezeti főhatóság ren­delkezik. Herman Ottó maga és elvtársa H­e­­gedüs nevében különvéleményt jelent be, de miután annak előterjesztése előtt ismerni kí­vánja a bizottsági többség jelentésének indo­kolását, azt közöltetni kéri s annak tanulmá­nyozására időt kér. Baross elnök megjegyzi, hogy a kér-­­ vény az eddigi állandó gyakorlatba ütközik. Hegedűs László támogatja Herman in­dítványát. Trefort miniszter nem akar a dolog újabb megakasztásába beleegyezni, a kérdést már egyszer el kell dönteni. Zsilinszky M. az előadó által szer­kesztett jelentés haladéktalan felolvastatását kéri. Elnök újabb felszólítása után S­z­a­t­h­­máry György felolvassa a jelentési javas­latot. Hegedűs László észrevétele folytán a jelentés pontonkint tárgyaltatik. E pontonkénti tárgyalásnál többek fel­szólalása után a jelentésen némely nem lénye­ges módosítások létettek, e módosításokkal a jelentés végleg elfogadtatott s a ház elé ter­jesztetni határoztatott. Hegedűs és Herman különvélemé­nye ez idő szerint, még előterjeszthető nem lévén, elnök javasolja, hogy a jelentés végén a különvélemény csak érintessék, s az annak idején a jelentéssel együtt fog kinyomatni és szétoszlatni. Trefort miniszter kijelenti, hogy a tör­vényjavaslatot még húsvét előtt kívánná a ház által tárgyaltatni. A törvényjavaslat előadásával az eddigi előadó, Szathmáry György bizatik meg. Ezzel az ülés véget ért. A vasúti szabadjegyek dr. Kemény Gá­bor közlekedésügyi miniszter a szabadjegyek­­ engedélyezése tárgyában az összes vasúti igaz­gatóságokhoz rendeletet intézett, melyben a kiadott szabadjegyek felől táblázatos és sta­tisztikai kimutatást kíván be a végett, hogy tájékozást szerezhessen magának az iránt­, hogy mely személyeknek és mily mértékben lettek a szabadjegyek kiadva? E rendelet a képviselőházban e tekintetben közelebb fel­merült vita kifolyása, minthogy a miniszter akkor kijelentette, hogy az ügyet teljes figye­lemmel fogja kísérni. Vagy ott van Desmarets, kit Colbert pénzhamisításon kapott, s kit hosszú kegy­­vesztés után pénzügyminiszterré tettek, hogy új adókkal kínozza az országot. Saint-Simon félelmet gerjeszt leírásával, midőn ez ember föllépését rajzolja: az általa kicsikart pénz oly borzalmat keltett, mint a kínzó­ eszközök által a testből kiontott vér. „A vidéki pénz­kezelők a fejadót tetszésük szerint megkét­szerezték, háromszorozták, négyszerezték; min­dennemű áru- és élelmi czikk négyszeres árra emeltetett; a különböző adók és járulékok nemest és parasztot, urat és egyháziakat egy­aránt sújtottak, hanem azért a király még­se kapott eleget, e alattvalóit külömbség nélkül­­ vérig szívta...........Egy hó se kellett ez embe- 1 ries érzelmű ügynököknak, hogy szörnyű ter-­­ veiket megvalósítsák. Belépésökkel egyidejűleg aláíratták a rendeleteket is, melyek villámo­kat szórtak az engedetlenek ellen. Az ered­mény nem felelt meg mindig az emberfalók terveinek, s így a király se fizetett senkinek, mint azt előbb téve. Végre ott van Bernard Sámuel, ki egy csőd által negyven millió óriási vagyont biz­tosított magának, s Malé és Mirepoix társasá­gába állva, a megszorult 14 ik Lajossal sétál­gatott Marly parkjaiban, az egész udvar nagy bámulatára. „A király — mondja Saint-Simon — úgy nyilatkozott Desmarets előtt, hogy nagyon szereti, mikor őket Bernarddal együtt láthatja.“ Majd ez utóbbihoz fordulva foly­tató : „— Ön még soha se látta Marlyt, jöj­jön, nézze meg, mikor rendes sétámat tartom, aztán visszaadom önt Desmaretsnek Bernard engedelmeskedett, s a király az egész séta alatt csak Bergheyckkel és vele beszélt, elve­zette őket mindenfelé, s azzal a kegygyel, melyben oly igen értett, valahányszor valakit meg akart nyerni, megmutogatott nektek min­dent. Én és többen csak bámultuk, hogy e szó-fukar király miként prostituálja magát Bernard-féle emberekkel. Nemsokára meg­tud­tam okát, s bámulva tapasztaltam, hogy a legnagyobb királyok is mire vannak olykor szorulva.“ A pénzemberek e kegyetlenül igazolt gyű­lölete általános volt. Olvassátok el La Bruyé­­re hallhatatlan fejezetét a Cz­inkosok ez­ alatt: minden vonás egy bélyeg, mely éget és megsemmisít. Le Sage egy személyben egye­sítette őket, ki ostoba volt, mint Geronte és nyers, mint Harpagon. Turcaret egész typus lett; neve a fiók és zacskó klassikus jelvé­nyévé vált. Sőt, mikor már a tönkrement főnemes­­ség jött-ment pénzemberek családjaival háza­sodott össze, mily zsarolásokkal fizette meg egyesülését! De Grignan asszony a Saint-Amand pénzügyi biztos leányát vétette el fiával. Saint- Simon szerint, „midőn menyét az előkelő kö­rökben bemutatta, bocsánatot kért, s édeskés pillantásokat vetve, orrfintoritással megjegyez­te, hogy időnként a legjobb földnek is szük­sége van trágyára.“ D­evreux gróf pedig még érintésre se méltatta a Crozat leányát, ki pedig, egybeke­lésük alkalmával 150 ezer font hozományt vitt magával, s 21 millió örökségre nyújtott ki­látást. Mikor aztán az új rendszer alatt ismét meggazdagodott, megtérítette a hozományt, e nejét vnaszaküldte atyjához. A polgárok iskolája cz. vígjáték a régensség korából egy adósságokba sülyedt már­kit mutat fel, ki nőül veszi a kis Benjáminét, a gazdag Ábrahám-asszony leányát. De a két­százezer font jövedelmen kívül, mit hozomá­nyul kapott, még egy százezer forintos adós­sága kifizetését is kívánta. S még ekkor is azt tartotta, hogy igen olcsó áron emelte ma­ I­gához a rokonságot. Különben ki nem állhat- I­ga a fiatal leányt, kinek kegyesen oda nyújta a kezét, a részakarata szemtelenséggel gúnyolja ki a családot, a­melyből él. A megoldásnál egy ily csúfondáros levele kerül az anya kezébe; a házasságot rögtön fölbontják. „Teringettet, kiált föl a márki, derék egy asszony ez az én anyósom, még nem is ismertem minden kitű­nő tulajdonát! Én megfeledkeztem magamról, meg rangomról,­­ elvettem a leányát, ő pedig nálam is többet gondol az én méltóságommal, s az örvény szélén föltartóztat. Ah, hadd ölel­jem meg, jó asszony, soha se feledem el szol­gálatát !* Ma a pénz teljesen emancipálva van, bá­mulatos elterjedése valóságos új elemmé téve. Az üzleti ügyek, melyek eddig egy-egy gyanús egyesületre szorítkoztak, kitörtek az osztályok korlátain. A pénzügy többé nem a publikánu­­sok sectájának érthetetlen zagyvaléka, hanem a közvagyonosodás nyitott könyve. A tőke ki­szabadult rejtekeiből, megtámadta és megújí­totta a természetet. Mint a gőz elenyészteti az anyag súlyát, s tova röpíti azt, úgy az üzér­kedés is megfosztja az aranyat nehézségétől,­­ az érez érzéketlenségétől. Szétterjeszti, meg­mozgatja és saját mozgása által megszázszo­­rozza, mint sokszorozódva látjuk a viz felüle­tén végig dobott követ, mely többször fölbu­­kik. A régi szabályos és öröklött vagyonnal szemben, melynek kereke mindig ugyanazon vágásban forgott, uj vagyon emelkedett, mely bizonytalan, mint a játék; gyors, mint az al­kalom ; változó, mint a vélemény, melynek mó­dosulásait visszatükrözi. A pénz eddig külön osztály volt ; most már demokratiává lett. Tussal O. MAGYAR POLGÁR. (41. sz.) A hétről. Budapest, febr. 17. Most már fel lehet vetni, a szél­­sőbali válság tekintetében, azt a kér­dést, hogy ki a nyertes ? Maguk a szél­­hali lapok (még a legnagyobb mérték­ben megtámadott kolozsvári lap is) azt akarják elhitetni a közönséggel, hogy mindenki, hogy az egyetértés, kibékülés teljes és tökéletes, hogy a párt megerő­södve és megifjodva került ki a küzde­lemből, és pedig anélkül, hogy valakin sérelem esett volna, anélkül, hogy bár­ki vesztesnek lenne tekinthető! Hát lehet-e ilyesmit komolyan és azzal a követeléssel írni, hogy azt az­tán mások is elhigyjék? Külső megtá­madás folytán keletkezett küzdelemmel szemben; igen, de belső harcz után és pedig olyan természetű belső harcz után, milyen lefolyt most a szélsőbalon, ezt állítani teljes lehetetlenség. Hisz nem kell hogy több, mint két heti emléke­ző tehetsége legyen a közönségnek, nem kell egyéb, minthogy az ember vissza­idézze emlékezetébe, milyen elnevezések­kel illették egymást a küzdő felek, hogy milyen követelményekkel léptek fel , hogy az ember meggyőződjék arról, hogy a kibékülésről szóló h­írek szem­fényvesztésnél egyébnek nem mond­hatók. Hát nem abból keletkezett-e a vi­szály, hogy „turbulens“ elemekkel és­­ „ázsiai" elemekkel az „európaiak“ tűr­hetetlennek találták az állapotot, lehe­tetlennek mondák az együttműködést? És kik kerültek felül a küzdelem vé­gén ? Bizony épen azok, kiket az ille­tők (most nem akarjuk fejtegetni mi­lyen alapossággal) turbulens és reactio­­narius ázsiai elemeknek neveztek. Mert bizony a zár­nyilatkozatot a 20 tag ál­tal formulázott programmal szemben, amazok formulázták, ezek pedig csak kapituláltak: egy szerény, de nagyon szerény ,­subintelligitur“-ral fel lé­vén találva az arany­híd, melyet Hel­­ly olyan szorgosan keresett. De hát azért elfelejtsük-e, hogy je­lentékeny számú tagjai a szélsőbalnak hivatalos nyilatkozatukban vádolták e pártot ország-világ előtt azzal, hogy pro­gram­jának ködös általánossága olyan i bő köpenyeg, mely maga alatt rejti a békés reform és alkotmányos küzdelem embereit és úgy, mint a turbulens for­radalmi, sőt socialistikus elemeket is. Talán olyan formulát nyert a pro­gramra, mely e kétértelműséget kizárja? Egyátaljában nem, sőt ellenkezőleg, Mo­­csáry azon eszméje győzött, hogy mi­nél általánosabb és több magyarázatra alkalmasabb a program is, annál jobb. Igaz ugyan, hogy az illető busz tag elég őszinte volt — egy gyenge perczében — beism­erni azt, hogy ez nem komoly és nem gyakorlati politika. No de most ezek is azt követelik a közönségtől, hogy ezt felejtsék el, és higgye el, hogy az eddigi szélbali programm egészen szabatos, leyális, jó politika alapját ve­ti meg, mely iránt mindenki tisztában lehet, úgy a czél, mint az eszközök te­kintetében, úgy, hogy az ember zavar­ba jön, hogy azon kabalisztikus magya­rázatok és eltérések, melyekkel a küz­delem közben előállottak, midőn az egyik nem akart engedni, mert ő „48“­­as kerület képviselője és fél a válasz­tóitól; a másik nem volt tisztában az iránt, hogy „függetlenségi“ választói a 48-ba beleegyeznek-e; a harmadik azon töprengett, hogy a személyes unió vagy a függetlenség-e az ő programmja — mondjuk, az ember zavarba jön, vagy komolyan beszéltek-e akkor, vagy ko­molyan beszélnek-e most? De annyi bizonyos, hogy tán azt nem vehetik rész néven, ha első meg­zavarodásukat, sem azt, ha másodsor­ban bekövetkezett kijózanodásukat ko­molyan a közönség nem veszi, hanem azon szánalomteljes gondolat támad fel benne, hogy úgy vannak, mint az új bortól megzavarodottak, úgy kell ne­kik. Miért nem töltenek tiszta bort a pohárba ? Hát még, ha az ember a részle­tekre is emlékezik, ha tudja, hogy Ug­ron Gábor a pártra ragadt piszokról beszélt és észreveszi, hogy most azzal szépen megfér; ha emlékezik, hogy el nem intézett párbajok (bizonyára nem épen udvarias kifejezések miatt) egész sora jön a kibékülésbe eltemetve: ugyan mit tartson az elemek homogenitásá­ról, szívélyes viszonyáról és egymás iránti lojalitásáról azon pártban, hol ilyesmi előfordul? Nem azért hoztuk fel ezeket, hogy kárörömet vagy bármiféle párttekinte­teket fejezzünk ki. Hanem egyszerűen azért, mert azt hisszük, hogy a nemzet előtt minden politikai tényezőnek tel­jesen komolynak és teljesen legálisnak kell lennie, hogy a nemzet előtt nem közönyös az, hogy milyen elemek és pe­dig milyen összeköttetésben kérik bi­zalmát, hogy azok milyen befolyások előtt hajolnak meg. És így jogunk van annyit most is koc­káztatni, hogy igen­is, a szélbali válságban van győztes győztes lett a Verhovay terrorizmusa.­ Ezt eldisputálni nem lehet. Hogy Ugrón őt értette-e a „turbulens“ elem alatt, nem tudjuk, de azt látjuk, hogy győzött. H. 8. 1883. febr.20. Rendezett tanácsú város árvaszéki ül­nöke, alkalmazható-e a megyei árvaszéknél pótülnöki minőségben. Ezen kérdést egy Alsó- Fehér megyében felmerült eset alkalmából, a bel­ügyminiszter, az illető rendezett tanácsú vá­ros meghallgatása után, i. e. 603. sz. a. kibo­csátott rendeletével oda döntötte el, hogy az ellen, hogy valamely rendezett tanácsú város árvaszékének rendes ülnöke, a megyei árva­­széknél rendkívüli esetekben mint pótülnök működhessék, — ha az ellen a rendezett ta­nácsú város képviselő testülete részéről kifo­gás nem emeltetik — észrevétel fenn nem fo­rog. Önként értetvén, hogy az ilyen pótülnök, a mgyei árvaszék olyan tanácskozmányaiban, a­melyekben aa az illető rendezett tanácsa város árvaszékének első fokban hozott vég­zése felett másodfokban határoz,­­ semmi szín alatt részt nem vehet. A csőd alá került közigazgatási tiszt­viselőkkel szemben követendő eljárás felől sem az 1870. XLII-ik, sem az 1876. VII. t.-czik­­kekben positiv rendelkezések nem foglaltat­ván, e részben egy közelebb előfordult con­­crét eset alkalmából a belügyminiszter azt az elvi jelentőségű elhatározást hozta, hogy a jog­erős bírói ítélettel csőd alá helyezett közigaz­gatási tisztviselő ellen a fegyelmi eljárást meg­előző vizsgálat, hivatalától a csődnek tartamá­ra leendő felfüggesztése mellett mindenkor el­rendelendő. Az indokolásban ez foglaltatik: Igaz ugyan, hogy az 1876. VII. t.-czikk 1. §-a a) és b) pontjaiban körvonalazott fegyelmi vétségek kö­zött a csőd alá jutás felsorolva nincs, de az 1870. XLII. t.-cz. 66-ik §-ának abbeli rendel­kezéséből, mely szerint közigazgatási tisztvi­selő csak az lehet, ki csőd alatt nincsen, ön­ként következik, hogy azon közigazgatási tiszt­viselő, ki hivatalos alkalmazása idejében csőd alá jutott, hivatalos szolgálatot nem teljesít­het, s hogy ennélfogva őt ezen időre, hivata­los állásától fel kell függeszteni. Minthogy pedig közigazgatási tisztvise­lőkre nézve a hivatalos állástól való felfüg­gesztés csak is az 1876. VII. t.-cz. által meg­szabott eljárás kapcsán mondathatik ki, en­nélfogva a közigazgatási tisztviselő ellen csőd­be jutás esetében, a csődnyitási bírói határo­zat alapján a fegyelmi eljárást megelőző vizs­gálatnak, hivatalos állásától való egyidejű fel­függesztés mellett helye van, önként értetvén, hogy a fegyelmi eljárás a csődbíróság részéről hozandó véghatározat idejéig függőben tartan­dó s csak ennek jogerőre emelkedése után lesz a fegyelmi ügy törvényszerű fegyelmi ha­tározattal ellátandó.­­ A belügyminiszter ezen elhatározása mindenben megfelel a birói fele­lősségről szóló 1871. VIII. t.-czikkben a tör­vénykezési hivatalnokok csődbejutása esetére foglalt határozatoknak. Az öngyilkosság és az életbiztosítás. A budapesti kir. tábla legújabban kimondotta azon elvet, mely szerint az élet­biztosítási szer­ződés nem veszti el hatályát, ha bizonyítta­­tik, hogy a biztosított az öngyilkosságot tel­jesen eszméletlen, a szabad elhatározást kizá­ró állapotban követte el. A fen­forgó új eset­ben ugyanis csak azért utasította el a kir. tábla felperest keresetével, mert felperes nem bizonyította, hogy biztosított teljesen önkívüli állapotban elkövetett, tehát oly cselekvénynyel vetett véget életének, mely az öngyilkosság fogalmát meg sem állapítaná. Ezen határozat nem csak az élet által követelt abrogatórius törvénymagyarázó jelentőségnél fogva (kér. törv. 504. §. 1. pont), de még azért is érde­kes, mert szintén különbséget tesz az önki­­végzés azon módozatai közt, mely a német judikatúrában a Selbstmord és Selberrödtung fogalmaiban nyert kifejezést.­­ A budapesti kir. tábla kimondotta ugyancsak azt is, hogy a kereskedelmi törvény 468. §-a értelmében a biztosítási szerződés az ajánlatot követő nap déli 12 óráján megkötöttnek tekintendő ugyan, ha az ajánlat vissza nem utasíttatott, de az idézett törvényszakasz nem zárja ki, hogy fe­lek az ajánlat elfogadására hosszabb időt köt­hessenek ki. Ha ily kikötés valóban történt, az a feleket kötelezi, Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 17-én. A képviselőházban ma a napirend előtt egy jó óráig tartó előcsatározás folyt a k­ö­­zépiskolai javaslat, vagy inkább a napirendre tűzés és ennek kapcsán a házsza­bályok fölött. A közoktatási bizottság részé­ről beterjesztetvén a jelentés a középiskolák-

Next