Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)

1883-05-05 / 103. szám

Tizenhetedik évfolyam. 103. szám. Kolozsvár, 1883. szombat, május 5. Előfizetési dij : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 50 kr. HIRDETÉSI DU: Petit sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr.— Nyitótér: sora 26 kr. Szerkesztőség ésadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája (Balközipntozse 2. sz.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használhatlan kéziratot nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. ___KOLOZSVÁR, MÁJUS 4. A felsőházi vita. A főrendeknek évek óta nem volt oly érdekes ülése, mint a középiskolai törvényjavaslat feletti általános vita kezdetén. Mintha csak ki akarták volna mutatni hogy a főrendiház jelen szervezetében is képes még hivatásához méltó szerepet betölteni s tiszteletet parancsolni, — olyan képe volt az ülésnek már külsőleg is. A főpapság igen nagy számmal megjelent, s a világi méltóságok is több főur által voltak képviselve. De még inkább imponálhatott, s tekintélyt parancsolhatott a felsőház azon mély tudományos ismeretről s valódi szónoki elegancziáról tanúskodó beszédekkel, a melyekkel az általános vita megindult. Ha valaki végig olvassa Schlauch Lőrincz szatmári püspöknek, Tamássá egri érseknek, Vay Miklós koronaőrnek és protestáns egyházfőnek , Haynald kalocsai érseknek s Tisza miniszterelnöknek beszédeit, melyek az általános vita első napján elmondattak, kénytelen lesz bevallani, hogy ezek igazán nagyszabású s klassikus szónoki formába öltöztetett beszédek voltak, melyek a világ első parlamentjének is becsületére válhatnának Kiváló érdem illeti meg különösen a főpapságot, mely a vita további folyamában is a szónokoknak még egész sorával vett részt a vitában, kik mind nemcsak szépen, hanem okosan is beszéltek. Hogy beszédeikben a vallásos erkölcsi tekintetek nagyon előtérbe léptek olykor-olykor, az igen természetes, mert hiszen hivatásuk hozza magával, hogy e nézeteknek legyenek szószólói. De a magyar állameszme, a nemzeti művelődés, a hazafias magyar politika sem találhatott volna náluk méltóbb szónokokat. S ha csak a legeslegelső beszédet, amelylyel Schlauch szatmári püspök, a közoktatási miniszternek rövid bevezető szavai után a vitát megnyitotta, vesszük magunk elé s azt elemezni kezdjük, jól esik lelkünknek látni azt, hogy mily igaz magyar hazafias szellem lakozik főpapságunkban. Igazán elszégyelhetik magukat azok a nagyszájú szász atyafiak, kik, mint a „Kronstadter Zeitung“ ápril 30-ai számában is, letagadni szeretnék a magyar állameszmét és magyar nemzeti kultúrát, ha egy magyar püspök által mondott e szavakat olvassák: „Az egy, aminek Magyarországon érintetlennek, minden alanyi apprecziaczio fölött állónak kell maradni, az a magyar állam eszméje.“ S midőn egy főpap mondja nekik: „A magyar állam nem lehet közönyös az iránt, vájjon a közművelődés kozmopolitikus, tehát esetleg nemzetellenes irányban vezettetik-e, vagy pedig felkarolván a tudományok összeségét, felemelkedvén a legelőhaladottabb nemzetek művelődésének magaslatára, asszimiláczióra törekszik-e oly módon, hogy individualizálván a közkincset, azt magyar zománczczal bevonja, azaz, hogy röviden mondjam: magyar nemzeti kultúrát teremt. A kozmopolitizmus megölné Magyarországot. A kultúra eszméje, mely nemzeti legyen Magyarországban, nem pusztán czél, melynek elérését az emberiség magasabb érdekei parancsolják; nemcsak az eszköz arra, hogy a nyugat-európai nemzetekkel versenyezhessen , hanem garancziája a nemzeti erőnek, garancziája az állam fennállásának. A magyar faj, mely századokon át nevéhez kötötte a politikai szupremácziát, mely épen ezen hivatásában teremtette a tudománynak és művészetnek nevéhez tapadó országos intézeteit, mely kiküzdötte a maga számára a műveit Európa elismerését, jogosítva van ezen zászló alatt czivilizáló missiójával, hogy hódításokat tegyen benn és künn.“ „Denn, hogy magyar polgárnak érezze magát mindenki, bármely nyelven beszél vagy tanul, bármely vallást is kövessen; künn, hogy nem mint föderatív és épen e miatt életképtelen, hanem mint egységes és azért erős állam álljon fenn.“ Arany szavak ezek, amelyeket nem ajánlhatunk eléggé szász polgártársaink figyelmébe, akik még mindig nem szűnnek meg abban keresni a hazafiságot, hogy államokat akarnának alkotni az államban, s feldarabolni az országot nemzetiségek szerint, hogy egységes magyar állameszméről szó sem lehetne. Annyira mennek ők e törekvésükben, hogy most is fennen hirdetik az előbb nevezett lapban, hogy egységes magyar állam nem létezik, hanem, hogy az, amit magyar államnak neveznek, csak a különböző nemzetek szabad szövetkezete, amelyben a magyar nemzet szupremácziát nem igényelhet magának. S igazán eredeti, hogy ugyanazok a szászok, akik Deák idejében annak reformműveivel szemben a leghatározottabb izgatást fejtették ki, most Deák alkotásaira, mint a szabadság institutióira szeretnek hivatkozni, de azokat megszüntetve látják azáltal, hogy ez institutiókat a magyar kormány és országgyűlés, a korszellemmel lépést tartva, tovább fejlesztik. De nem akarunk most a mi szász atyánkfiaival foglalkozni, csak a magyar főpapságnak hazafias gondolkozását akartuk figyelmükbe ajánlani. Más országokban a katholikus főpapok ultramontán eszméik által tűnnek ki, a magyar főpapok elsősorban magyarok is, csak azután papok. És helyesen mondá a miniszterelnök, hogy ő hazafias czélt lát abban, hogy a katholikus főpapság megtarthassa azon kedvező helyzetét, amelyhez hasonlóval Európa egyetlen államában sem dicsekedhetik. A miniszterelnök Haynald érsek aggressív fellépésével szemben igen határozottan megmondta, hogy mi ennek előfeltétele, s fel is kell tételeznünk a magyar katholikus főpapság mély politikai belátásáról, hogy igazat fognak adni a miniszterelnök szavainak s óvakodni fognak minden olyan fellépéstől, melyek ha a házban baj nélkül lefolyhatnának is, de az egyházra és tán a hazára is rész következősbek lehetnének. Kossuth Lajos levele Kolozsvár törvényhatósági bizottságához. Melyen tisztelt törvényhatósági bizottság ! Hálás érzéssel iktatom Kolozsvár sz. kir. város kegyes üdvözlő iratát a szives megemlékezés ereklyéi közé, melyekkel viszontagságos életem nyolczadik évtizedének lejárata a távol haza minden részéből megtiszteltetik. Mi vagyon én bennem, jóra tehetetlen, hontalan öregben, a mi megindithatá hazámfiait, hogy mielőtt életem pislogó mécse végkép kialudnék, hosszú hontalanságom száraz földjét a vigasztaló megemlékezés üdítő esőjével igy megöntözzék ? Nincs semmi, mint egy oly múltnak emlékezete, melynek iránya a jelenével kiáltó ellentétben áll. A jövendőre tartozik eldönteni: várjon csalatkozom-e vagy nem, ha azon hitnek engedem át magamat, hogy midőn egy ily észrevételre sem méltó véletlen, mint az én 80-dik születési évnapom elég arra, hogy a közérzület a magyar haza nagy részében a kegyelet áramlatával forduljon azon múltnak emlékei felé, melynek a jelen egyenes megtagadása : ez nem tünékeny felvillanás, mely nyomot nem hagy maga után, hanem egy neme az önkéntes „plebiscitum“nak, melynél az én nevem csak alkalmul szolgált arra, hogy a magyar kebelből az idők és viszonyok semmi változata által ki nem irtható aspiratiók tág körben nyilatkozatra jussanak. S minthogy e nyilatkozat logikájánál az én csekély személyem merőben elenyészik, szabad megjegyeznem, hogy én a kegyeletes visszafordulást a múltnak hagyományai felé, természetesnek találom. Élő fát gyökerei tartják fenn, gyökerei táplálják. Nemzetek, élőfák, melyeknek fentartó tápláló gyökere történelmük. Minden kornak megvan a maga vezéreszméje, mely a kor törekvéseinek irányt szab. Az emberi dolgok rendjében fekszik, hogy e törekvés némely egyesek munkásságában pronuncziáltabb módon jusson kifejezésre, mint másokéban, de azok akiknek e pronuncziáltabb munkakör jutott, nem szerzői a kor vezéreszméjének, hanem annak productumai; szerepük a képviselés szerepe, nem a teremtésé. Az igazság érzete nem is engedi elfogadnom a tisztelt bizottság azon szavait, hogy „én gyújtottam meg a szövémeket, mely honunk ujjászületési korszakát bevilágítá“. Még a leghízelgőbb betudás is legfölebb azon elismerésig mehetne, hogy egyike voltam azoknak, akik azt oly magasra tartották, mint a mennyire karjuk ért. A mi meggyujtotta, az ama láthatatlan nagy hatalom, melyet korszellemnek neveznek, s a mi és azért nagy hatalom, mert nem véletlenül születik, hanem nemzedékrőlnemzedékre torlódó szükségeknek, századokon át halomra gyűlő tényeknek eredménye. Abban azonban a tisztelt, bizottság az én meggyőződésemnek is kifejezést adott, hogy a korszellem által meggyújtott ama szövetnek, mely azt a korszakot bevilágítá, nem annak az egy múlékony kornak, melynek egyik porladozó romjaként maradtam ekkorig fenn, hanem „nemzedékek számára vala gyűjtén, kizontalan magányomban reá értem a történelem törveszámot vetni, meg is vagyok győződve, hogy azt a szövétneket, — bár időnként csak pislogni látszassák is — sem a tulanyagias irány széngőze, sem a viharok fergetege el nem olthatja. Megilletődött szívvel köszönöm a tisztelt bizottság azon kegyes ítéletét, hogy az, amit igénytelen közéletemből az „önzetlen hazafiság, jellemszilárdság és tetterő“ czímével méltóztatik megajándékozni : „ jutalmat a honboldogságban arathatna.“ Isten a bizonyságom, hogy más jutalomra sohasem vágytam; de épen mert másra nem vágytam, keservesen fáj annak tudata, hogy ezt megérnem nem engedtetett, de vigasztalást keresek a tisztelt bizottság azon biztosításában, hogy „szent sugallat lelkesíti a magyar kebleket a hon maradandó felvirulásán csüggedetlenuül munkálni.“ Ebben remény van. Csak adja meg az a szent sugallat a rendithetlen hitet, hogy az ezer éves Magyarországban amint megvan a hivatás, úgy a tehetség sem hiányzik visszaszerezni márá és nagyon nyelvel —” A mentelmi bizottság f. hó 2-án Verhovay Gyula, Pázmándy Dénes, Békássy Gyula és Prónay Gábor báró mentelmi ügyét tárgyalta. Verhovay Gyula hírlapi cautio ki nem egészítése által elkövetett sajtóvétség, Pázmándy Dénes, Békássy Gyula és Prónai Gábor a Pázmándy-Radó párbaj esetéből kérettek ki az illetékes bíróságoktól. A mentelmi bizottság mindkét ügyben a mentelmi jog felfüggesztését fogja a háznak javasolni. A megszállt tartomáynok helyőrségét, mely eddig 40.000 emberre ment, a hadügyminisztérium 5000 emberrel le fogja szállítani. A szerajevói fírhadparancsnokság az ide vonatkozó részletes terveket már felterjesztette Bécsbe. A rendszabály gyakorlati keresztülvitele most annál inkább várható, mert a viszonyok alakulata azon kerületekben, hol a lázadás folyt, hivatalos hírek szerint megnyugtató. Püspöki értekezlet Budapesten. A Magyar Korona jelenti: Kedden délután 5 órakor püspöki konferenczia tartatott a herczegprimás budavári palotájában. A tanácskozás főtárgyát az a kérdés képezte, hogy vájjon megjelenjenek-e a katholikus tanítók az országos tanítógyűlésen vagy sem? Tudvalevőleg a kultuszminiszter úr a kath. egyházmegyei tanfelügyelőket s a tanitóképezdei tanárokat kizárta az országos tanitógyűlésből és csak utólagossal egyezett bele, hogy összesen hetet küldhessenek a püspöki megyék. A konferenczián elhatároztatott, hogy az esztergomi, kalocsai, egri érseki, a Csanádi, győri, pécsi püspöki megyék egyet-egyet fognak küldeni a tanítóképezdék és egyházmegyei tanfelügyelők részéről. Kimondatott különben, hogy a kath. tanítók ebben az évben csak próbaképen jelenjenek meg.