Magyar Polgár, 1883. július-szeptember (17. évfolyam, 149-225. szám)

1883-07-01 / 149. szám

Tizenhetedik évfolyam 149. szám. Előfizetési díj : Egész évre 18 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr. HIRDETÉSI DU: Petit sora 6 kr. — Bélyegilleték : minden hirdetés után 30 kr.— NyHttér: sora 26 kr. — Szerkesztőség és­­ Kiadóhivatal agyar Polgári könyvnyomdája (Balközép-utcza 2. sz.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével. H­asznál­atlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Előfizetési felhívás. A „Magyar Polgár” tizenhetedik évfolyamának második félévére kibo­­csátjuk az előfizetési felhívást. Lapunk, az eddigi terjedelemben és beosztással, megmarad eddigi irá­nya mellett. Sem pártpolitikai, sem munka­programmunk nem változik. A bel- és külföldi politika jelentősebb eseményeinek megbeszélésén kívül, — igyekszünk teljesí­teni azon kötelességet, melyet állami és nemzeti érdek egy erdélyrészi hírlapnak a nem­zetiségi kérdésben kijelöl. Kiváló gondot fordítunk a gazdasági, ipari és keres­kedelmi ügyekre. Általában feladatunknak tekintjük : híven szolgálni mindazon tényezők apróbb, de együttvéve nagyfontosságú érdekeit, melyek prosperálása a közjóléttel szorosan összefügg. A „Magyar Polgár" terjedelme lehetővé teszi, hogy a nap történe­téről teljes és hű képet adhassunk; munkatársaink száma, mely újabban ismét tetemesen megszaporodott,­ biztosítékul szolgál, hogy e feladatot lehető gonddal teljesíthetjük. Gyors, pontos tudósításokat hozunk minden kiválóbb politikai, ipar és gaz­dasági, társadalmi, úgyszintén irodalmi s művészeti eseményről. Vidéki és budapesti összeköttetéseink eléggé ismeretesek. Budapesti rende­­munkatársaink gondoskodnak arról, hogy a „Magyar Polgár” olvasóközönsége a központi s egyéb országos érdekű eseményekről gyorsan és kimerítően tájékozva legyen. Párisban, Bécsben rendes levelezőink vannak és a vidék minden jelentékenyebb pontján nagyszámú külmunkatárs tartja a „Magyar Polgár"-t folytonos érintkezésben azzal az egész körrel, mely lapunkat fentartja és melynek ez­­ szolgálni akar. „Tárcza“-rovatunk, „Irodalmi"- és .­Színházi-tárczái­nk kisebb közlemé­nyei mellett a „Csarnokiban érdekes regényeket és elbeszéléseket adunk, többnyi­re az angol, franczia, német szépirodalom legkiválóbb termékeiből. Előfizetési árak: Félévre (jul.—decz.)......................................8 frt. Negyedévre (jul.—szept.)..............................4 frt. Egy hóra.........................................................I frt 50 kr. Az előfizetési pénzek postautalványnyal lapunk kiadóhivatalához (..Ma­gyar Polgár*1 könyvnyomdája, Kolozsvárt, belközép-utcza 2. sz.) intézendők. Mutatványszámokkal — kívánatra — ingyen szolgálunk. Kolozsvárt, 1883. jun. hó. A szerkesztőség és kiadóhivatal. (­423­ Kolozsvár, 1883. vasárnap, julius 1. K­OLOZSVAR,JUNIUS 30. A nyíregyházai tárgyalás. Budapest, jun. 29. Sajátságos jogfogalmakat árulnak el azok, kik a szenvedély által annyira elvakittatják magukat, hogy a tisza­­eszlári bűntén­nyel kapcsolatosan, ki akarják zárni annak lehetőségét, hogy a sakterek ártatlanok is lehetnek és nemcsak a vádat tartják teljesen és tö­kéletesen bebizonyítottnak, — de egy­szersmind a védelmet sem tartják meg­engedhetőnek, sőt az előzetes vizsgálat minden bírálatát egyenesen a megvesz­­tegetettség gyanújával torolják meg. Így aztán természetes, hogy in­gerült a tárgyalás Nyíregyházán, a társaskörökben és a napi sajtóban, mert mindenek felett uralkodik az a feltevés, hogy a­ki el nem fogadja va­kon Bary vizsgálóbíró állításait és con­­binátióit, a­ki nem hisz feltétlenül Recs­­­­ky Bandi és Péczely állításainak, az­­ okvetlenül a zsidók bérében van. És igy azután a közvádlók egy­­másnLl­ v.« feszittetnek keresztre. Mert hát a­mit most mondanak Szeyffert ellen, azt felhozták Havas Imre, Nagy László és Székely ellen is. Ezekre is csak ezt mondták, hogy nem az igazság kiderí­tése képezi feladatukat, hanem a zsi­dók védelme, úgy, hogy a­ki ezeket a vádakat komolyan hiszi és visszaem­lékezik arra, hogy mindenik állami ügyész ellenében egyformán hangzik az, annak, ha a vádaskodók részéről még bona fidesz is feltételez, okvetlenül ab­ban a hitben kell leledznie, hogy Ma­gyarországon valamennyi közvádló a Ka­­gal kezében van, mert bár azok mind egyformán fogták fel feladatukat. Holott az egész dolognak magya­rázata csak az, hogy annak a compá­­niának, mely a tisza­eszlári rejtélyes esetet ki akarja vetkőztetni egyéni jel­leméből és vallásfelekezeti, valamint faj­­gyűlöleti capitálist akar magának csi­nálni belőle, hogy abból népszerűséget és előfizetőket nyerjen ki magának, — tökéletesen mindegy, akárki teljesíti a vádló vagy a védő szerepét, gyűlöletet és gyanúsítást fog az ellen lehelni, szitani és terjeszteni, mindaddig, mig az igazságot el nem borítja szenvedél­lyel, míg czélját nem éri. Hanem hát a kérdés épen az, hogy lehet-e Magyarország belnyugalmát és külföldi reputatióját ennek a campániá­­nak feláldozni? Lehet-e kitenni az igaz­ságszolgáltatást Magyarországon annak a vádnak, hogy fajgyűlöletből szolgáltatók és mér különböző mértékkel? Azt hiszem nem. Na, és akkor akár rokonszenvez az ember valakivel, vagy valakikkel, akár nem, csak azt kell, azt szabad vizsgál­nia, hogy ártatlan-e, vagy nem. És tü­­­ retemmel, méltányossággal kell meghall­gatnia a védőket, a nyomozásnak ked­vező és kedvezőtlen fázisait, tényezőit egyaránt. És nem szabad a közvádlótól azt követelni, hogy minden áron vádol­jon és ne iparkodjék: a szabálytalan­ságokat és enyhítő okokat vagy ártat­lanságot bizonyító tényeket kikutatni és így az igazságot kideríteni. De azok, kik most a nyíregyházi tárgyaláson — publicumban és a hír­lapírók közt—olyan nagy lármát csap­nak a „fizetett védők“ (de hát nem minden ügyvéd kötelessége ez?) és a közvádló ellen ezt a szempontot nem­csak elárulják, de érvényesítik is, da­czára annak, hogy minden második sza­vuk csak az igazság kiderítésére vonat­­ kázoza. Egy régi adat a jel­en tanúsá­gára. Mi magyarok jól tudjuk, hogy nemzeti­ségeink közt kevés a megbízható barátunk. A helyes politikai érzék magash műveltségi jel­lemvonás, mint a minőkkel ők bírnak. S áb­rándok után annál könnyebben indul a mive­­letlen és félmüvelt sokaság, minél kalando­sabbak azok. Ilyen ábrándja a szásznak az osztrák birodalmi egység; a szerbnek, románnak a lak­földüknek tőlünk elszakítása, a miből, a mi hitünk, jogunk s hatalmi erőnk szerint soha sem lesz semmi. Németeinktől, tótjainktól nem toltunk. Ők érdekeik által vonzatnak hozzánk,­­ beleélték magukat szabadságukba, megsze­rették azt. Tisztán tudjuk, látjuk tényekből, a la­pok nyilatkozataiból, beszélik közöttünk élő testvéreink, hogy a szász, román és szerb elé­gedetlenek közt a kifelé gravitálás ma is úgy megvan, mint 1848—49-ben, midőn fel vol­tak bujtogatva. És most ez inkább érdemel figyelmet, mert sikerek által táplált aspiratio és külső izgatás szítja a tüzet. A kormány éber, közigazgatásunk rend­szere képes ellenőrzésre, de a szólási-, levele­zési- és sajtószabadság tág tért nyit s sza­bad utat enged ábrándos eszmék terjesztésé­­re s a nagy tömegbe is átültetésre. Hazánk­ban állandó nemzetiségeink közt a kézalatti izgatás. Szívesen látjuk a magyar loyális állam­­polgárság zászlói alatt azon más nemzetisé­­gűeket, a­kik hosszú éveken át tettleg adták jelét nemzeti intézményeinkkel rokonszenve­­zésüknek, de a többiekre éberül ügyelni, sza­vukat megfontolni, ígéretükben szerfelett nem bízni, jelen való észleletek s a mult tapasz­talatai késztetnek. Tudjuk, hogy a kik magyar kormányi állomásokon vannak, nem könnyen koczkáz­­tatják azt. A népnek i s be kell látni felsza­badulása előnyeit. Politikai jogának becsét érezni műveltsége ugyan nincs, de természe­tes ösztöne van s az mai jobblétét vele el­hitetni képes. Van egy mérsékelt, higgadt, mi­velt nép közöttük, a mely látja némely vá­gyak teljesülhetlenségét. De vágyaik szerinti elhelyezést nem találó elégedetleneik, a régi vezetőkkel egyesülve, folyvást akadályozzák a kedélyek megnyugvását. A túlzókban, minők mindenhol vannak, épen gyűlölség él a ma­gyarok iránt, passivitás és közöny az intéz­mények ellenében. Ezért lenne szükség az 1848—49-ki ese­mények hű történetét leírnunk, hogy lássuk, kik ellenfeleink, mire törekesznek, mik esz­közeik. . Én a következő eredeti adatot ily czél­ból közlöm: hivatalosan küldötte be azt a m kri miniszterelnökhöz egy hazafias érzel­mű hivatali főnök, a­ki e lap olvasóit két­szeresen érdekelni fogja, ezen tette nemzeté­nek szeretetéről tanúskodik, s mert ő épen kolozsvári volt.­­ E férfi Kolozsvár egykori kedvelt pol­gármestere volt, Szentkirályi Zsigmond, akkor moldva­ bányai bányamester, felirata kö­vetkező : „Miniszterelnök úr! „Polgári kötelességünknek tartjuk önt azon alkotmányellenes mozgalmak felől, me­lyeknek titokteljes szövése ön előtt tán nem ismeretlen, de melyek napról-napra komolyabb szint öltenek magukra, értesíteni. „Az egész magyar őrvidékben, azaz: a német-illyr és oláh-bánsági ezredekben lázit­­ják a cs. kir. hadi tisztek a népet a horvát­országi mozgalmakhoz csatlakozni; igyekez­nek minden módon a magyar hon iránt gyű­löletet, csepegtetni s a magyar nemzetiséghez­ hajlamot kioltani; igy szólitá fel p. o. egy cs. kir. hadnagy az ó-moldovai kir. harmin­­czadost, a nemzeti zászlót a magyar állami harminczadi épületről levétetni. „A Karloviczon tartandó egyházi gyű­lést arra akarják használni, hogy ezen kárté­kony mozgalmak nyilvános kitöréssé kétsze­­resittessenek. 1.A cs. kir. hadi tiszteken kívül polgári kiküldöttek járnak szerte, kik az uj szerb királyt nyilvánosan éltetik, a magyar minisz­tériumot s annak egyes tagjait minden ki­gondolható koholmányokkal becsmérlik, s a nép előtt népszerütleníteni akarják, a szerb honi lázítókkal nyilván tanácskoznak és hir­detik, hogy a magyar nyelv még a házi kö­rökbe is be fog hozatni, s a földnek egy ré­szét a magyarok osztandják fel maguk közt. A szerb színeket hordják. „Éhez képest a határőrvidéki nép már zajongani kezd, s úgy állanak a dolgok, hogy a legkisebb alkalom a lappangó szikrát ré­­mületes lángra lobbanthatja, a kikindai ese­mények példájára. __ „Tudják, tapasztalják ezeket számtala­non, s csak idő a alkalom hiánya, hogy e jelentés alatt több ezerek neve nem áll. „A segítség, az orvoslat még nem késő, de a késedelem csak előmozditandja a kitörő­félben álló veszélyt. „Moldovabányán, május 10-én 1848-ban Szentkirályi Zsigmond m. k bányamester és bá­­nyafőtisztségi h. ülnök. Hoffmann Móricz m. k. bányamester és h. kir. bá­nyabiró. Ruzsinszky Kornél m­. k. plébános. Boitner János m. k. igtató. Pálffy Samu, bányagyakornok, m. k. Ivacskovics Mátyás m. k. bányatiszt, Czastsia m. k. ellenőr. Theodor Marescherko, Handelsmann, m. pr. Marescherko György m. k. kereskedő. Hoffmann Ádám m. k. Backlimann Antal m. k. erdősáfár. Zeilinger Antal m. k. Gróf Arnold m. k. polgár. Ivamninek Gábor m. k. kir. tanító. Neumann Frigyes, ügynök, m. k. Numy Fridolin, m. k. bányabirtokos. Szuvasik József m. k. kir. harminczados. Pajor József, k. mérnök, m. k. Zeilinger m. k. kókmester. Marischerkó Miklós, kereskedő, m. k. Loidel Mihály, m. k. kir. bányamérnök. Szász Mátyás, m k. cs. kir. bányásztiszt. Bécsből. Thomas Popesko m. pr. gr. n. n. parochus. Popeszko Konstantin m. k­­ör. nem egy. káplány. Ez adat igazolja, hogy a bányászati bí­rósági, kereskedői kar, minden vallási­ papság, a harminczadi hivatal tisztei, szóval Moldva­­bánya értelmisége hűséget érzett s ragaszko­dást tanúsított a magyar haza, az uj alkot­mány és magyar felelős kormány iránt: hu­szonnégy tekintélyes férfi írta alá a kormány­hoz benyújtott aggódó és gyors intézkedést kérő fölterjesztését, de kijelentik, hogy csak a dolog sürgőssége akadályozta meg, hogy több Mai számunkhoz egy negyedik hirdetés-melléklet van csatolva.

Next