Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-10-02 / 226. szám

Tizenhetedik évfolyam előfizetési díj : Egész évre 13 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 10 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Pént sora 6 kr.­Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr.— Nyílttér: sora 26 kr. 226. szám. Kolozsvár, 1883. kedd, október 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal Magyar Polgári könyvnyomdája (T­olközés)­ato£A 2. sz. M­egjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, OKTÓ­BEE : A munka kezdetén. Az országgyűlés új ülésszaka nyu­­godtabb kedélyhangulatban nyílt meg, mint azon heves mozgalmak után kép­zelni lehetett, melyek az ország közvé­leményét hónapok óta izgatottságban tartják. Ez ülésszaknak is sok dolga lesz. Nagyon kívánatos volna, hogy ne vesz­tegessenek a képviselők sok időt oly kérdések tárgyalásával, a­melyeknek hosz­­szan és szélesen való megbeszélése csak elmérgesíti a kedélyeket, a­nélkül, hogy magából ama kérdések tárgyalásából va­laminő pozitív haszon háramolnék a közügyre. A horvát képviselők magatartásától függ főkép most, az ülésszak kezdetén, hogy ilyen beszédekre ne legyen ok. Ők tudhatják legjobban, hogy minő hálára vannak kötelezve Magyarországnak. Ma­gyarország oly pénzügyi kiegyezést kö­tött Horvátországgal, a­mely szerint a horvátok speciális nemzeti érdekeikre, a­melyekre Magyarország csak 17, sőt újabb időben csak 15 százalékát for­dítja összes bevételeinek, 45, mondd negy­venöt, egész százalékot fordíthatnak , a­minek aztán az a következése, hogy a közös magyar-horvát kiadásokhoz való járulásban igen messze elmaradnak tör­vényesen elvállalt kötelezettségeiktől. Ti­zenöt év alatt 62 millió frtot ajándé­kozott Magyarország Horvátországnak az invesztíc­iókon felül, a­melyek szin­tén közel 60 millióra rúgnak, mely ösz­­szegből csak 10 millió fedeztetett hor­vát s illetőleg határőrvidéki alapok igény­be vételével! Tudniok kell a horvát képviselők­nek, hogy Magyarország a fehérlap meg­­­adása óta 100 millió frtot áldozott Hor­­­­vátországra s a horvát nép oly háládat­­lannak mutatta magát, hogy három ma­gyar szó kifüggesztését sem akarja meg­engedni azon hivatalokra, melyek köz­ben járnak arra, hogy Magyarország ezen áldozatokat horvát érdekben kifi­zethesse ! Ne nagyon feszegessék hát a magyar kormány által a kiegyezési tör­vények ellen elkövetett sérelmeket, mert könnyen arra a térre terelhetnék a fi­gyelmet, hogy miért nem teljesíti hát Horvátország az elvállalt fizetési kötele­zettséget, és ha majd a horvát admi­­nisztrác­ió költségei leszállíttatnának ar­ra a színvonalra, melyet megbíznak, mind­járt egész más színben tűnnék fel a horvátok előtt a mostani állapot! Feltételezzük hát a horvát képvi­selőkről, hogy nem fognak sokat fész­­kelődni s hogy a horvát kérdés ez ülés­szaktól nem fog sok időt elrabolni. De ha e feltevésünkben csalódnánk, akkor csakugyan akadatolt volna Horvátor­szágnak Magyarországhoz való viszonyát komoly revisto alá venni és csupán a szigorú mathematikát e viszony rende­zésénél irányadónak tekinteni. A hor­­vátoknak ez esetben a monarchia és a magyar állam ügyeire csak akkora be­folyást lehetne megengedni, a­mekko­ra az általuk fizetett költségeknek meg­felel, s így a nagy horvát államról va­ló álmodozásnak is hamar vége lenne. Az új ülésszak nagy kérdései közt első­sorban említendő az államháztar­tási egyensúly helyreállítása. A rendes szükséglet és fedezet közt — meglehet — fog sikerülni az egyensúlyt helyre­állítani. De rendkívüli kiadásaink még sokkal jelentékenyebbek lesznek, mint az ország saját rendkívüli bevételei. A különbséget természetesen csak idegen tőkékkel lehet kiegyenlíteni. Ezek azon-­­­ban fedezetüket kell hogy találják be­ruházásokban. Az egyensúly helyreállítására irá­nyuló törekvés több pénzügyi reform­mal van kapcsolatban s azok közt a szeszadó megváltoztatása és az általá­nos jövedelmi pótadó fölemelése nagy­­fontosságú intézkedések lesznek. Több más pénzügyi reform is szőnyegre fog kerülni, de ezekre most nem terjeszke­dünk ki. Az ülészak alatt mindenik minisz­ternek lesznek nagyfontosságú előter­jesztései. Az elnökség és belügy részéről, mint már mondottuk, a felsőház reform­ja, a vallás és közoktatásügy reformja, a földmivelés, ipar- és kereskedelmi mi­niszter részéről a vízjogi törvény s az ipartörvény revíziója, a közlekedési mi­niszter részéről a vaskapu, több folyam és csatorna szabályozása, valamint a s munkács-szrgi vasút s még néhány ki­sebb vasút kiépítése; az igazságügymi­niszter részéről a magánjogi törvénykönyv s a büntetőjogi perrendtartás képezik azon kiválóbb kérdéseket, a­melyekkel ez ülésszaknak foglalkoznia kellene. Sok és nehéz feladat vár tehát ez ülésszakra és ezért ismételve is kifejez­zük azon óhajunkat, hogy minél komo­­­­lyabban és lelkiismeretesebben fogják­­ fel honatyáink magasztos hivatásukat, hogy ez ülésszak alatt is, mint a kö­zelebb lefolyt alatt üdvösen munkálkod­hassanak szeretett hazánk javára. Tárcza. Kolczu Bábi. Irta Moldován Gergely. A­ki a tölgyesi utón Moldovába ment, Holló k­özsége kezdetén, a zuhogó Bor pataka felett láthatott egy szép tisztás helyet, úgy néz ki, mint egy kis paradicsom, mint egy kis tündérkert. Ez a paradicsom jó magasan fekszik; a patak felőli oldal kőszikla, függélyes, mint a fal; a többi részét körülövedzi a havas, kö­rös-körül ott kezdődvén az emelkedés. Az egész tér fenn sima, egyenes, zöld pázsintos, a havas felőli részen élő nyír­fa képezi a kerítést, vegyesen a fiatal fe­nyővel. Közepén a helynek áll egy viskó, a­ki reá néz e képre, önkéntelenül megkívánja a lakást abban a kis házban, vagy megirigyli a helyet azoktól, a­kik benne laknak. A­mikor először jártam ez után, sze­membe ötlött e hely; felette szépnek találtam , én is felsóhajtok, mint sok más: ha én e házban laknám, bár egy hónapig! Ott lakni, a világ zajától távol; nem látni embert; egye­dül a természet szépségeiben gyönyörködve, bizonyára tovább elélnék esztendőkkel! S jártam e vonalon többször, de sohase haladtam el e hely mellett a nélkül, hogy meg ne bámuljam. A nép Kolczu Bábi-nak hívja. Mi ter­­mészetesebb annál: tudakozódtam az elneve­zés története felől; s egyiktől egyet, másik­tól mást hallottam; mindenik azonban meg­egyezett egyben, hogy ott hajdanában egy vén banya lakott; még­pedig nevezetes vén ba­nya lehetett, mert különben nem maradt vol­na fenn emléke, oda csatolva ahhoz a gyö­nyörű függő kerthez. Elmondom a Kolczu Bibi történetét. * * * A ki nem tudná, mi az a fánáriota? az olvassa el Moldova történetét, vérszipó, po­loska, emberi alakban! A görög jövevények annyira elszaporod­tak volt Moldovában, hogy még a legfőbb ha­talmat is magukhoz ragadták. A fényes porta ezekből tett még kormányzókat is. E század első tizedeiben uralmuk tűr­hetetlen volt. A felfelé alázatos, lefelé zsar­nok jövevények a nép nyelvét kiforgatták alakjából, idegen erkölcsöket és szokásokat csempésztek be; a népet zsarolták, kutya­szám­ba vették; a személy- és vagyonbiztonság a legnagyobb mértékben megtámadtatott; maga a kormányzás a legerkölcstelenebb; a meg­vesztegetés képezte a polgári törvénykönyv egyetlen paragrafusát; a hivatalok áruczikkek voltak a fanárioták kezeiben. Hanem ezek a jövevények pórul jártak. Nem ismerték a moldvai népet; azt hitték, hogy az a szolganép még gondolkodni sem tud s ha ütik, nem is fáj neki, olyan vastag a bőre. Pedig fájt neki minden s kellően tudta méltányolni a fanarita kormányzást és erköl­csöket. 1821-ik évben aztán függve találtak egy ágon egy fanaristát, még pedig a nagyjából. Másnap már kettő volt agyonütve s bedobva az árokba. Azután az ország másik részében har­madnap a vízből fogták ki a legkegyetlenebb adószedőt; az ország másik részéből ugyan­akkor nyomtalanul eltűnt a megyei főnök. Az investigatió nem derített ki semmit, sőt eredményezte azt, hogy az addig ügyesen szőt összeesküvés egyszerre csak lángba borí­totta az egész országot, előállott még a ve­zető is, Vladimirescu, az egyetlen jelszó volt: „Üsd a fanariotát!“ Ütötték is még, pedig oly sikerrel, hogy az ország rövid idő alatt egé­szen megtisztult tőlük; a kormányzás újólag a román nép kezeibe jutott: a papok a tem­plomokban hála isteni tiszteletet tartottak a legnagyobb jóért, a legnagyobbszerű ered­ményért. A szegény fanárioták futottak a szélró­zsa minden irányában. Mindenik a határ fele­vette útját; mindenik kifelé tartott, magával vive mindenik azt, a­mi legkedvesebb volt, az összegyűjtött kincseket. Az is természetes, hogy nem is országúton, nem is ösvényen ha­ladtak, hanem torony irányában, a legelha­­gyatottabb helyeken, hol ember nem járt, ma­dár nem szólt, mert könnyen megállíthatták volna és könnyen felaggathatták volna az utol­érteket sorban a legközelebbi fákra. A nép haragja kegyetlen, utálatos, ártatlant is sújt, mert vak és határtalan. A Csalhó-kő sziklaoldalán három alakot látunk kifelé igyekezni. Egy férfiú és két nő. A férfiú az ötven évet meghaladta: az egyik nő már a a van évnek is viselte a ránczát; az évek ereje­n még háta is meggörbült; a másik nő alig le­hetett húsz éves. Öltözetük pórias, rongyolt. Némán haladtak lefelé és meglehetős sietség­gel, mintha felette sürgős volna utjuk. Mikor az aljba értek, a fiatal nő azt mondá: — Atyám, ihatnám! Egy pompás forrás bugyogott ki a kő­sziklából, letelepedtek körülötte. Egyik se szólt, a fáradság, a bánat, vagy az aggodalom né­mává tette mindeniket. Mindenik arezon ott ült a gond, az aggodalom; mindenik homlok tanúskodott arról, hogy a szív igenis sokat érez és igenis sokat gondolkodik a fő. A leányka Moldova felé veté tekintetét, hosszan merengett, aztán két nagy könycsepp hullott le arczára, mind a két szeméből. A férfiú, a­ki igen jól látta azt a két könycseppet, elfordítá tekintetét a leánytól, majd pohárfélét vett ki tüszőjéből, oda tartá a csorgó alá s tele merítve átnyujta leányának. — Igyál kedves gyermekem! Olyan édes ez a viz, mint a tej ! megenyhiti belsődet. A leányka ivott és látszott, hogy igen jót tett neki az ital. A vén asszony mit se szólt s nem is látszott figyelni semmire. „Nemsokára czért érünk. Három-négy órai út után egészen biztonságban leszünk. Erdély jó ország, népe barátságos, embersze­­■ — mi igen jó hazát lelünk majd ben­ne!“ szól a férfiú, a­ki vigasztalni igyekezett a leányt. De a leány nem volt megvigasztalva. „Egyetlen egy kívánságom van, — szól végre a leány — ne menjünk messze a ha­tártól!“ — s itt ismét két könycsepp per- Bizalmi nyilatkozat. Lúgosról jelentik, hogy Krass­ó-Szörény megye közön­sége Palik-Ucsevnyi Arthur indítványára, Mun­tean nemzetiségi bizottsági tag felszólalása el­len, a kormánynak a horvát ügyben tanúsított magatartásáért nagy lelkesedéssel bizalmat szavazott. Az országgyűlési szabadelvű párt szom­bati értekezletét Vizsolyi Gusztáv elnök meg­nyitván, előterjeszti a kijelölő bizottság javas­latát a képviselőházi elnökség, a jegyzők, ház­nagy és a bizottságok választására vonatkozó­lag. Ennek alapján kijelöltettek a párt részé­ről : első alelnökké: Kemény János b., második alelnökké: Szontagh Pál, ház­­nagygyá: Visontai Kovács László, jegyzők­ké: Rakovszky István, T­i­b­á­r Antal, Berzeviczy Albert, Zsilinszky Mi­hály és Pejacsevich Tódor gróf. Az el­lenzék részéről az illető pártok jelölik ki a jegyzőket, és a bizottsági tagokat, kimondat­ván egyszersmind, hogy az eddigi számarány a bizottságoknál is megtartatik. Kimondatott továbbá elvül, hogy a bi­zottságok tagjai az eddigiek maradnak s csak a hiányzó helyekre választatnak új tagok. E szerint kijelöltettek: az igazságügyi bizottságba: L­é­s­z­a­y Lajos, a könyvtári bi­zottságba : L­á­n­c­z­y Gyula, a közlekedési bizottságba: Székely Elek, a számvizsgá­ló bizottságba: P­e­r­é­n­y­i Péter dr. A pénz­ügyi-, kérvényi-, naplóbíráló-, mentelmi- és közoktatási bizottságokban nincs változás. A javaslat helyesléssel fogadtatván, az értekezlet véget ért. A hagyatékoktól vagy hagyományoktól járó örökösödési illetékek biztosításainál a kir. bíróságok és gyámhatóságok által követendő eljárásra vonatkozólag az igazságügyminiszter által 1881. évben 26,809. sz. a. kibocsátott szabályzat módosítás alatt áll. Változtatást fognak pedig szenvedni az említett szabály­zatnak 2., 4. és 5-ik pontjai, a mennyiben ezek részint a pénzügyi és hagyatéki ügyvi­tel kívánalmainak, részint pedig az illető ma­gánfelek érdekeinek megfelelő pótlásokkal szán­dékoltalak kiegészíttetni. Az erdőtörvény végrehajtásának nehéz­ségeit panaszolván Bars megye közigazgatási bizottsága, kívánatosnak jelenti ki, ha ezen törvény végrehajtása, vagy kizárólag a köz­­igazgatási bizottságra ruháztatnék, és pedig egy külön szakelőadó alkalmazása mellett, mely esetben az erdészeti albizottság nélkülözhető­­vé lenne, vagy pedig hogy az összes erdei ügyeket önállóan, minden jelentéstétel nélkül

Next