Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-11-11 / 260. szám

1883 nov. 11. és miután továbbá gépészek létszámának szaporításából eredő többlet, a gépek növekvő fontossága és több hajó fölszerelése folytán indokolt, az ellátási költségek kiadási czimének növekvése pedig törvényes nyugdíjigényen és a szolgálat viszonyainak természetes fejlődésén alapul és egyebekben a költségelőirányzat majdnem egészen a régi keretben mozog, az albizottság azt általánosságban elfogadásra ajánlja. Az albizottság által megszavazásra ajánlott többletek az egyes czirneknél a következők : I. czim: fizetések 10.000 forinttal ; II. czim: zsoldok és ruházati átalányok 150,000 írttal; IV. czim: szolgálat a tengeren 200,000 írttal; V. czim: intézetek 3320 írttal ; VI. czim: a hajóhad anyagszereinek karbantartása, pótlása és üzeme 5500 írttal; X. czim: ellátási költségek 41.730 írttal. A póthiteleket, mint az előző évekre már megszavazott hitelek főnem használt maradványait az albizottság megszavazásra ajánlja. Külföld ra eső háromszáz millió tiz évi 30 milliomos részletre osztassák föl s az első részlet már az 1884-ki költségelőirányzatba fölvétessék. A pénzügyminiszter s a kamara pénzügyi bizottsága elfogadta a tervet s az első részletet a rendkívüli szükségletbe már föl is vette. Hire járt a napokban, hogy a párisi gróf a királyság helyreállítására nézve kérdést intézett a német kormányhoz. Ezt a hírt megczáfolták azzal a megjegyzéssel, hogy a német kormány tagadó feleletet adott volna, ha ily kérdést intéztek volna hozzá. A „Kölnische Zeitung" párisi tudósítója így nyilatkozik erről az ügyről: A német kormány folytatni fogja az eddig követett politikát, nem fog bajokat szerezni sem a franczia kormánynak, sem a köztársaságnak, sőt még szolgálatokat is iparkodik nekik tenni, amennyiben nem ellenkezik Németország érdekeivel, és amennyiben maguk a francziák nem akadályozzák meg oktalan eljárással. Németország csak abban az esetben támogathatná a legitimistákat, ha a királyság helyreállítása igen nagy és kézzelfogható előnyöket biztosítana neki, de erről nem lehet most szó. Ha pedig későbben valamikor a királysággal akarnák fölcserélni a francziák a köztársaságot, Németország ezzel szemben is a néző szerepére szorítkozhat. Francziaországban bármely kormányforma legyen, az uralkodó szellem, nevezetesen ami a minket érdeklő külügyi politikát illeti, mindig ugyanaz marad. Ha Németországnak kedve támadna beavatkozni Francziaország belügyeibe és támogatni a legitimistákat, nem érhetne el sikert, sőt talán a kitűzött czél ellenkezője történnék meg. A köztársaság koránt sem közeledik végéhez és az eddigi hibákra még számos hibát halmozhat, hogy komoly veszedelem fenyegetne az ország belsejében, föltéve, hogy kívülről nem fenyegeti veszedelem. A legitimista párt ezen kivnl gyöngébb, semhogy támadásra alkalmas volna. A legitimistáknak tehát, ami a legközelebbi jövőt illeti, nagyon kevés reményük lehet. Berlinben nemrég egy röpirat jelent meg, mely a franczia és német haderőt hasonlítja egymással össze. Mint mondják, a röpirat egy porosz tiszt tollából származik, ki saját közvetlen tapasztalatait adja abban elő. A mű tartalma a következőkben foglalható össze: A franczia hadsereg számszerűleg erősebb a németnél, mert 199.000 emberrel és 194 ágyúval többet tud kiállítani. A német hadseregben azonban egyöntetűbb a kiképzés, mint a francziában, ahol az újonczok szolgálati idejük szerint két osztályba soroztatnak, amint i. i. 40 hónapig, vagy 8—10 hónapig szolgálnak. A német hadsereg továbbá felülmúlja a francziát a keretek szilárdabb szervezete és a katonai anyag jobb minősége, tekintetében. A német hadseregnek képzettebb altisztjei, jobb sztratégiai vasúthálózata, gyorsabb mozgósítási képessége és nagyobb számú lovassága és jobb lovai vannak. Németországnak 372 lovasszázada van és 93 tartalékszázada. Francziaország, beleértve az afrikai mezt tette „mind fenyegetéssel , mind a vezérnek sok maga ajánlásával“, hogy köteles hűségüket Katalinhoz és a kormányzóhoz megtartsák. Ha a fejedelem s kormányzó meg is voltak elégedve az eredmény azon részével, hogy a porta még fegyverrel is késznek nyilatkozott megvédeni őket, de annál inkább megrémültek a Muharrem által hozott híren, hogy az egri basa készül táborba szállni, Gyulán már felült hadak vannak. Amit megindittattak a hét megye visszaadását és amit e sietéssel el akartak érni, hitelüket Ferdinándnál ezzel tönkre tehették volna. S már egyenetlenkedve egymással és tartva egymástól nem akarták kockáztatni a remélt jó véleményt. Megértették Muharemmel, hogy ez békeszegés volna, s siettek ezt a tömösvári beglerbégnek s a budai vezérnek is megmagyarázni. Hiszen a német csak erre vár! Behozza Lengyelországból kijött hadait és fellázítja Magyarországot. Nem akarják ők, hogy leszálljanak a török hadak, csak vonuljanak vissza Gyuláról Eszékre. Bethlen tanácskozott Muharremmel, midőn Kemény Bécsből megérkezett. Megmutatta neki a császár leveleit, ezzel is akarván hatni, hogy a török hadak állomásaikból ki ne mozduljanak. De csakhamar uj hírek jöttek a török hadak közeledéséről s jött öt nap múlva levél Papazogli Mehemet egri basától, hogy ő már meg is indult hadával s pár nap alatt Debreczenben lesz. Szegény Bethlennek több sem kellett. Meg volt ijedve hogy a török haderőnek ez újabb előnyomulása a béke felbontását vonhatja maga után, és Bethlen azonnal intézkedett, hogy Jenőbe, Váradba erősítések menjenek. Mehemet elé pedig Horváth Istvánt küldi, szokatlanul éles hangon egyenesen békebontással vádolva őt. Hogy pedig ez irányban megnyugtassa a budai vezért, azt a szint adta ez intézkedésének, hogy az a németek ellen van irányozva. De egyúttal csengve kérte Murtezát, hogy Mehemet pasát hivassa vissza, s a csapatokat is, csak 308 tábori és 84 tartaléklovaszászlóaljjal rendelkezik. Egy német században 150, egy franczia században 120 ló van. A franczia a szerző szavai szerint csak háborúskodó és nem katonás nép, míg a németek anyjuk fejével szívják magukba a katonai szellemet. A francziáknak nincs állandó fővezérük és nem állhatatosak, ha szerencsétlenség éri őket; nem is követnek oly vezért szívesen, ki nem arat rögtön diadalt. Ehhez járul, hogy a franczia hadsereg körében nagyon megrontja a katonai szellemet a politikai pártoskodás. A röpirat szerzője azon véleményben öszpontosítja észleleteit, melyeket a legújabb őszi gyakorlatok alkalmával szerzett Francziaorszázágban, hogy a franczia haderő még nemképes elég komoly hadviselésre. Páriából írják nov. 4-ről: Roche képviselő jelentése a közoktatásügyi költségvetésről nagyon érdekes adatokat közöl közoktatásunk fejlődéséről a júliusi monarchia óta. Ez adatokból kitűnik a roppant haladás, mely e téren főleg az utolsó időben történt. 1.825.000 frankról, melyet a közoktatásügyi budget a júliusi kormány alatt igényelt, az első 18 év folyamán 13.223.000 frankra emelkedett az. 1852-től 1864-ig még két millióval emelték. Akkor Durrey közoktatási miniszter a kiadások rohamos emelését vitte keresztül s az 1869-ki választások lefolyása alatt, 1870-ben a közoktatásra már 92 millió volt felvéve. Az 1871 ki nemzetgyűlés ez öszszeget is 51, millióval szaporította. 1876-ban újabb 11 milliónyi emelkedés történt s azóta ez a budget 134 millióra emelkedett. Tehát tizenhárom év alatt a köztársaság száz milliónál többel szaporította a rendes tanügyi budgetet. Ezenkívül a községekben és megyékben iskolák építésére s a tanszerek beszerzésére félmilliárdnyi hitelt nyitott, a tanítás ingyenességét és felekezetnélküli voltát, valamint a tankötelezettséget behozta, az iskolák számát a vidéken roppantul szaporította, az óvodákat és alsóbb iskolákat újjászervezte, mezőgazdasági és ipari iskolákat állított sok helyen, s végül a felnőttek számára rendezett esti tanfolyamokat jelentékenyen javította. A császárság legutolsó hivatalos kimutatása szerint a nyilvános iskolákban volt 70,441 tanító és tanítónő, továbbá 41/1 millió tanítvány. Most a tanítók száma 98,000-re emelkedett, a tanulóké 6.600.000-re. 186- ban az újonczok közül csak 786 °/0, 1881-ben már 862 °/# tudott legalább olvasni. Újabban a közoktatásért ismét nagy áldozatokat akar a kormány hozni. Az iskolaépítésre és tanszerekre 1885. végéig nyitott hitel már most fel van használva s Jules Ferry nézete szerint e czélra még mintegy hatszáz millió lesz szükséges. Azt indítványozza tehát, hogy e szükségletből az államtölte, hogy Bethlen Gábor óhajtása elfogadtatott s a fermanok már ki is állíttattak, sőt Hadsi Juszuf, mint követ, Erdélybe rendeltetett. Ekkor — decz. 2-án — jöttek meg a Bethlen Gábor halálát kialadó levelek — nos hát, mondák, itt az ideje, hogy amit a haldokló fejedelem kívánt, ahoz képest tegyék meg az intézkedéseket — s a nagyvezér ily értelmű levelet irt a kormányzóhoz, sőt a szomszéd beglerbégek, az oláh vajdák megkapták a parancsot, hogy ha kivántatnék, Erdélynek adjanak segélyt. Egyszersmind Murteza budai pasához is ment rendelet, őt bízván meg a fennebb irt levelek Erdélybe küldésével. Murtezza akkor már tudta a dolgot — de későn, nov. 24-én vette az első tudósítást a kormányzótól. Ő akkor a végvárakat látogatta. Azonnal intézkedett, hogy Muharrém szolnoki bég követségbe menjen Fehérvárra, irt a rendeknek, hogy Katalinhoz, Bethlenhez a hűséget megtartsák, ezekkel tudatta, hogy minden támadás megelőzésére intézkedett, hogy a temesvári bég készen álljon, veszély esetére Gyulára siessen, hová Murai bég is kirendeltetett. Aztán itt a császárnak, nádornak, hajdúságnak, „hogy a szent béke ellen ne igyekezzenek semmi módon." De hogy Esterházy készülődik, lovasokat, fogad, a hajdúkat felkelésre biztatja, arról Murtez a biztosabb hírt vevőn, decz. 3-án útnak indítá Muharremet, tudatva vele, hogy az egri basát egy lovas dandárral Debreczenbe küldte. Ugyanez napról Ibrahim, a temesvári beglerbég, is írt Bethlennek intézkedett, hogy Gyulánál elegendő haderő legyen concentrálva. Muharrem, a Murteza basa követe — az első török, ki Bethlen halála óta Erdélyben megfordult — s ki egyúttal azzal is meg volt bizva, hogy útközben hasson a hajdúkra, hogy ezek Katalinhoz hívek maradjanak decz. 8-án érkezett Fehérvárra, már másnap reggel isteni tisztelet, után kihallgatáson fogadtatott. A mint a fejedelemasszonytól kijött, a kihallgató terembe begyült rendeket figyeli hát vármegye restituálása elé akadályt ne gördítsen. Muharrem tíz napi Fehérvárit tartózkodása után már készült elhagyni az udvart, midőn egy váradi posta újabb híreket, hozott Martézitól. Bécsből jött követek beszélik, — írja a vezér — hogy ott a Homonnai fiát választották volna fejedelemségre, hadait Balogh, a tatai kapitány fogja vezetni; a nádor Horvátországban s a végekben gyűjti hadait, sőt a hajdúk közt is toborzanak — ezek következtében ő már megtette a szükséges intézkedéseket — tegye meg Bethlen is a maga részéről. Csaknem egyszerre e hírekkel jött a kapitiba Házy tudósítása Konstantinápolyból, hogy a hét megye vissza nem bocsátását ott már elhatározták. Hogy ez már elkésett s a visszacsatlás munkáján már dolgoznak, azt Bethlen tudta, s ez idő szerint legfőbb igyekezete még az volt, hogy a török meg ne tudja azt a visszacsatlást befejezése előtt, s hogy a felültetett hadak visszaparancsoltassanak. Nem ugyan világosan, de kezdett készületeinek olyan szint adni, mintha a török megrohanásától féltett Jenő védelmére tenné azt, egyúttal pedig mindenképpen meggyőőzni igyekezett a vezért, hogy a hét vármegye viszszacsatlásának meggátlása, a béke felbontását vonná maga után. Úgy történt, a mint számította: decs. 23-án kapta a budai vezérnek s a temesvári basának magyar nyelven írt leveleit, hogy a felültetett hadak leszállítására megtették az intézkedéseket. S amint ez megtörtént, azonnal sietett megnyugtatni a budai vezért, hogy Jenőért ő sohasem aggódott, tudatván, vele, hogy egy főemberét, Borsos Tamást, küldi hozzá követségben. E tapasztalt s számos követségben forgott férfin, ki decz. végén csakugyan elindult, volt hivatva megnyugtatni a vezért a hét vármegye ügyében. A visszacsatlás akkor már munkába volt véve. Decz. közepén Alaghy Menyhért és a többi biztosok elindultak, hogy Kassát Bornemisza Jánostól átvegyék s Bethlen bizony tisztában lehetett azzal, hogy a mint ez magtörténik, sokáig nem fog a török előtt titokban maradni. A portára a visszacsatlási intézkedések hírével Demjén Ferenczet küldő, s a biztosítással, hogy a római császár a fejedelemasszony s a kormányzó iránt őszinte jóindulattal viseltetik; egy főúr követe éppen útban van, a Keménytől is bejelentett Dietrichstein, s az az új év első napjaiban be fog érkezni. S ez, amint megérkezett, azzal, mit Fejérvártt látott, meg lehetett elégedve. Fejedelem és kormányzó versenyeztek abban, hogy ki mutasson több hűséget és ragaszkodást a császár iránt s ha a szónak nem is hitt volna a követ — előtte volt a tény, a megyék visszabocsátása a török hadak leültetése. Kárba veszett fáradság volt. A Ferdinand és Esterházy bizalmatlanságát, kételyeit e tények sem oszlatták el. Valamely biztos megállapított terv, hogy kit tegyenek esetleg fejedelemmé, ha sikerül a Bethleneket megbuktatni, sem elfogadva, s tán megbeszélve sem volt, de Esterházytól elkezdve le, Csákyig, mindenkiben élt a vágy, megbuktatni a Bethleneket. Maga Csáky félre nem érthető szavakkal mondja el ezt egész bizalmasan az első tanácsúrnak, Kornis Sigmondnak: „azért édes lelkem atyámfia, lelkemben, testemben velem egyező igaz jóakaró uram, gondolkodjunk jobban állapotunkról, mert nem hogy az vén Bethlen Gábor idejebeli dolgokról respirálhatnánk, de még ha az ifjú Bethlenem világára és azoknak fejedelmi botja alá juthatunk, jaj, jaj, keserves jaj lészen fejünkön, sem látom, aligha feljül nem fordulnak.“ A jan. 25-ére hirdetett országgyűlésen kelle a pártoknak megmérkőzni — mert egyelőre csak arról volt szó, hogy a török vagy a német párt jusson a kormányra, s ha Csáky fennebbi szavainak hihetünk, ez időben a Bethlenek ügyei jobban állottak. (Vége köv.) MAGYAR POLGÁR. (260 sz. ) A szerb lázadás. Belgrádból november 8-ki kelettel jelentik . Tegnap éjfélkor a megillant Pasics elnökön kívül elfogták a radicális központi választó bizottságnak mind a kilencz tagját és a várba szállították, köztük Grisicset, a római és népjog tanárát a főiskolában, két gymnasiumi tanárt, Tausanovics dohánykereskedőt, Mihajlovics miniszteri titkárt. A liberálisokat megkímélte ettől a sorstól lapjuknak a fegyverek beszolgáltatásával szemben követett tartózkodó eljárása. Minthogy tegnap a kanjai kerületben is kihirdették az ostromállapotot, Belgrádban nyugtalanító hírek keltek szárnyra, amelyek szerint terjed a lázadás. A minisztertanács permanentiában van. A miniszterek tegnap egész éjjel tanácskoztak. A krajnai (negotini) kerületre is kiterjesztik az ostromállapotot. Bogicsevics külügyminiszter nov. 3-ki kelettel körjegyzéket intézett Szerbia külföldi képviselőihez és tudatja velük a tajcsári kerületben támadt lázadást, valamint a lázadás gyors elnyomása végett a kormány által tett intézkedéseket. Egy szerb csapat menet közben Bajna mellett felkelőkre bukkant. Azonnal megkezdte a tüzelést, mely alkalommal hat felkelő leesett. A felkelők erre azonnal kitűzték a fehér zászlót, feltétlenül megadást ajánlottak és amnestiát kértek. A csapatok különben a felkelők összes főbb állásait elfoglalták Cestobrodiczánál és a kalafati magaslaton. A felkelőket körülvették és mindenütt szétszórták. A nyugalom és rend teljes helyreállítása a legközelebb időben várható. A radicálisok táborában nagy a csalódás és ijedtség. Nikolics tábornok jelentéseiből kitűnik, hogy a radicálisok a katonák megbízhatatlanságára számítottak. A kormány azért függesztette fel a sajtó és gyülekezés szabadságát, mert a „Szamoprava“ ismételve közölt fegyvveres lázadásra izgató felszólításokat és e czikkeket ágensek által tömegesen széthordatta az országban. Hasonlóképpen a forradalmat is, legalább elméletileg, hónapok ót hirdették a radicálisok gyűléseiben. Nikolics tábornok a lázadás leverésére öt zászlóaljjal és két üteggel rendelkezik. * A zajcsári kerület, mely a legújabb szerb zendülés főszékhelye, 1876-ban Ozmán pasa alatt Viddinből a török csapatok megszállották. A kerület Bulgáriával határos s lakossága nagyobbára román, csak a városi lakosság szerb. A negotini és kujazeváczi kerületekben, melyekre a mozgalom szintén kiterjedt, a lakosok közt szintén igen sok a román. A nép rendkívül szegény és tudatlan s a mellett a szerb papoktól és tisztviselőktől kegyetlenül kizsaroltatik. A szerbizálást is kérlelhetlenül folytatja a kormány az egyházban és iskolában. Minthogy a vidék igen zord, a lakosság pedig igen szegény, ide rendesen a legrosszabb hivatalnokokat szokás kinevezni s az a szerb köztisztviselő, kit ide helyeznek át, ezt büntetésnek tekinti s haragszik érte a kormányra. Azért az ottani tisztviselők mind a szélső radikális párt hívei. Ez kétségkívül nagy befolyással volt a mozgalom kitörésére. A történelmi társulatból. A történelmi társulat csütörtökön Tapázky Gedeon elnöklete alatt, az akadémia Kisfaludy-termében ülést tartott, melyen Szilágyi Sándor, a társulat titkára, töredékeket olvasott fel sajtó alatt levő munkájából, az Országgyüli emlékekből. Elsősorban Brandenburgi Katalin (Bethlen Gáborné), vezekléséről értekezett. Ez értekezést a „Nemzet“ után lapunk tárczarovatában közöljük. Utána Szilágyi Sándor még bemutatta munkájának Zólyomi Dávid nótaperére vonatkozó részét. — Az erre vonatkozó okmányok a vörösvári levéltárban őriztetnek Rákóczi Zólyomi Istvánnak és ifj. Bethlen Istvánnak köszönhette trónját. Zólyomi kissé felfuvalkodott és nagyon is ambiciózus ember volt. Egyszer csak elfogták, börtönbe vetették. Eddig azt hitték, ez azért történt, mert a fejedelem marosvásárhelyi udvarától 50 hajdút elcsábított és nem eresztette vissza. A kutató előtt tehát Rákóczi eddig nagyon igazságtalannak látszott, hogy ily csekélységért egyik legjobb emberét, akinek trónját köszönhette, nótaperbe fogta. De hát a dolog nem igy áll. Zólyomi nagyobb bűnt követett el. Rákóczi háta megett alkudozásba bocsátkozott az eperjesi követekkel, hogy hadait Wallensteinhoz csatolva, elfoglalhassa a hét megyét. Mikor pedig Rákóczi Gusztáv Adolffal nem kötötte meg a szövetséget, Zólyomi Strassburggal alkudozott, hogy hadait Morvaországba küldhesse Armin hadaihoz. Az elcsábított hajdúk száma nem 50 volt, mert egész hadtestek álltak Zólyomi rendelkezésére. Mikor a fejedelem ennek a dolog-