Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-11-18 / 266. szám

6 * Regény. Varsói lapok beszélik a kö­vetkező esetet: Egy orosz lovaskapitány egy­szer szolgálati ügyben egy Varsó melletti fa­luba vetődött, hol egy sétalovaglás alatt meg­látta VV. falu kovácsának rendkívül szép leá­nyát, Terézt és beleszeretett. Intézkedésére a 16 éves leányt egy varsói intézetbe vitték, a­hol egy sereg tanítónő igyekezett a tiszt meny­asszonyának nagyban elhanyagolt nevelését ha­marosan pótolni. Alig sajátított el a lány valamit a nagyvilági hölgyek modorából, nagy fénynyel megtartották az esküvőt. Az ifjú pár élete eleinte mintaszerű volt. Az ifjú asszony ösztönzésére a tiszt kilépett a hadseregből, hogy teljesen nagy birtokai ke­zelésének és a feleségének élhessen. A mézes hetek alatt egyszer W.-né meglátogatta leá­nyát egész váratlanul. Csakhamar kiderült, hogy az egykori lovastiszt nem nagy örömet talál anyósának túlságosan egyszerű modorá­ban, s hasonló érzelmeket tálált fiatal neje is. A messaliance kellemetlen következményei most kezdtek érezhetőkké válni, s a két há­zas szinte megkönnyebbülten lélegzett föl, mi­dőn a paraszt asszony egy napon hirtelen meg­halt. A volt kapitányt azonban már több kö­rülmény elkeseríte, s az asszony is elkedvet­lenedett, s a boldogságnak ezzel hamarosan vége volt. A férj egyszerre csak azt vette ész­re, hogy szőkefürtű szép neje egy ismert Don Joannal folytat szerelmi viszonyt, boldogtalan házasságáért való befelejtőül. A megcsalt férj annyira bánkódott keserű sorsán, hogy súlyos beteggé lön, s daczára a leggondosabb ápolás­nak, három nap alatt meghalt. A szokatlan betegség, mely megölte, gyanút keltett, annyi­val inkább,­mert tüneményei és olyanok vol­tak, minek között az anyósa befejezte életét. S nemsokára mérgezésről beszéltek. A ható­ság hírét vette a szóbeszédnek, s mindkét holttest kiásatását elrendelte. A kovácsné holt­testét bonczolni már nem lehetett, de a volt kapitányon a mérgezést ki lehetett mutatni, s sok gyam­ok mutat arra, hogy az ifjú me­nyecske anya- és férjgyilkos volt. Múlt héten került volna ez ügy a szavropoli törvényszék elé, de a szép bűnös véget vetett életének börtönében, s lehetetlenné tette, hogy a bírák e borús regény részleteit kiderítsék.­­ Figyelmeztetjük olvasóinkat Hacker Móricz china-ezüst-áruk gyárának mai hirdetésére. Készítmé­nyei, úgy anyaguk jósága, mint kiállításuk csinossá­ga folytán jó hírnévnek örvendenek. E czégnél a trónörököspár részére is létettek megrendelések s a ház főnöke több magas perzsa, belga és tunisi rend­del tüntettetett ki. CSARNOK. Ariadne. Regény három kötetben. Irta : Ouida Fordította Julia. ELSŐ KÖTET. Első fejezet. „Ez Ariadne, minden esetre Ariadne! Bab­us volna? Badar beszéd.“ Egyre e szava­kat ismételtem magamban, a­mint egy meleg, nyári nap lankasztó déli óráiban a szobor előtt ültem, egymagamban, mert a terem­­re jó barátom volt s olyankor is gyakran bebo­­csátott, midőn a csarnokok a közönség szá­mára zárva voltak; hisz tudta jól, hogy ké­szebb vagyok imádattal szemlélni a márványt, mintsem kárt tenni benne. Körültem mély csend honolt. Kint a nap égetően és ragyogóan sütött alá a bemoho­sodott terrasse-ok-­s folyósokra; a lankadó cédrusok s égfelé meredező fenyők egyetlen ága sem rezdült meg a tikkasztó jégben. A nagy íves ablakok egyike nyitva állt. Láttam a messze kiterjedő, virágokkal borított puha zöld gyepet, a hatalmas tölgyek egymás fölé boruló árnyát, s az illatos zöld fűben árnyat kereső házi állatok pihenő alakjait. A mada­rak elnémultak s még a gyíkok is mozdulat­lanul feküdtek a felséges Borghese villa sürü méhboritotta, hajdan faunokkal benépe­sített utain, melyeken Rafael szokott volt napkeltekor sétálgatni, kilépve kis hálószobá­jából, melyet ecsete oly elragadóan díszített fel, vidáman enyelgő ámorkák, virág­koszoru­­zott istennők, rózsákkal teli vázakat emelő nymphák csoportjai s imádott Fornarinája mellképeivel. „Ez nem más, mint Ariadne“,— szóltam, a hosszan elnyúló, szép világos, „Császári csar­nokban“ ülve, e gyönyörű teremben, melynek széles vasrácscsal ellátott ablakai kitekinte­nek az erdő zöldjére, a sötét, sűrü növényzet­tel bevont csillogó tavakra s a tömött lomb­­sátor által enyhített, aranyló napsugarak fé­nyére. Ismeritek a szobrot, melyről beszélek ? Egy bronz mell­szobor ez, erezetes alabás­­tromból készült oszloptalapzaton, tömötten font repkénykoszorúval fürtöi közt. Itt a Borghese-palotában nem Ariadne a neve, hanem fiatal Bachusnak van bejegyezve, de ez merő ostobaság. Nevezzétek, nem bá­nom, akár Persephone, vagy Liberanak, az én meggyőződésem szerint Ariadne szobra ez, nem más. Hasonlít a capitoliumi Ariadnehoz, me­lyet majd Bachusnak, majd Leukotheának ne­veztek el, és van benne valami, mi valódi ifjúságot, igazlétet, reményteli lelkesültséget tükröz vissza, mi igazán szép benne s egé­szen sajátszerűvé teszi. Eredj oda idegen utas és nézd meg őt, a­mint ott áll, azoktól a puffadt képű, álla­tias kinézésű porphyr császároktól körülvéve, szemben a kis Herkules fiúval, az oroszlán­­bőr-föveggel fején, és meglátod, hogy igazam van, nemde határozottan Ariadne az, mielőtt elhagyták volna őt Naxos szigetén. Ím, e villában van egy Bacchus-szobor, — nem egy, több is van, — hanem egy van itt a császárok termében, mely a homér­i Dionysos tökéletes eszményképe e földön, és itt áll, itt a császárok között. Nem szabad őt összetéveszteni az első csarnokbeli Bacchussal, az meglehet, ékesebb szobor, talán finomabb idomokkal és általá­nosan ismertebb is, de kevésbbé hordja ma­gán az istenség bélyegét, s csakis az által, mert szemeiben lélek ül, s ajkai életet lát­szanak lek­ellni. De im, ez különben is fiata­labb Bacchus, tökéletes isten, a valódi Dio­nysos, aminő volt, mielőtt ázsiai s római ha­misítvány a görög felfogást kizsákmányolta s lerombolta volna. Ez a megtestesült ifjúság, melynek lép­tei nyomán a szerelem s szenvedély virágai fakadnak, de ifjúság, a fenkölt szellem minden magasztosságával, minden erejével, erejével és nem gyengesége­s elpuhultságával, mert iste­ni, nem emberi tűz látszik benne; gyönyör­ködtet, de uralkodik is felettünk. Ez a Bacchus szobor s az én Itriadném egymás mellett állanak, egészen egymás kö­zelében, s még sem egyesülve, mint két sze­relmes, kiket a kérlelhetlen sors elválaszt egy­mástól. Előttük ültem s gondoltam magamban, már századikszor is szemlélve Ariadne­m ar­­czát, hogy bizony, ha híven eljutottak hozzánk a régi mondák hagyományai, sorsa épen nem javult, mióta Pan sípja szét lett törve. Az ember csaknem óhajtaná, bár Ephe­­meros soha se született volna. Ő volt az, ki azt legelőbb összerontotta. „Ariadne, minden bizonnyal Ariadne“ — susogtam halkan magamban. M­a­r­­­x, a nagy szobrász, kinevetett e szavamért, de aztán be­ment egy másik szobába s én megmaradtam véleményem mellett. A hőség nagy volt, a csend tökéletes, a lég zamatos a közeli erdők illatától. A mult éjjel nagyon keveset aludtam, mert egy régi könyv-töredék akadt a kezembe, melyet az Aldus nyomdájából származottnak véltem, s hogy ebben megbizonyosodjam, egész hajnal­­hasadtáig ültem fenn kincsem mellett, egy tu­dós szerzetes barátom társaságában, s még akkor is ébren voltam, midőn a nap első su­garaival a csalogányok elhallgattak, s a ri­gók és pintyek, folytatva a félben maradt da­nát, megkezdték a Janus-domb bokrai között verseny­dalaikat. Most én oly álmos voltam én is, mint a hosszú nap. Délben, (a dél helyettesité az éjfélt,) mély álom és nyugalom száll minden élő­lényre. A fürge gyík pihen és sütkérezik a napon, s még a tücsök is, a nyári jég legzajosabb gyer­­meke, mintha szégyellené a végnélküli öndi­­csőítést, mit a testében rejlő csodás zengő hangon végbe visz, csöndesen ül a zöld fa közt, csak egy-egy tompa sziszegéssel adva néha az emberek tudtára, hogy egészen még sem feledkezett meg képességéről, mert a tü­csökre is épp úgy, mint reánk nézve, kedves énje képezi a világ központját. Minden oly csöndes, oly meleg s mégis oly enyhe volt, úgy telve édes illattal, bóditó nyugalommal a Borghese villa környékén, hogy egy neme a fél­álomnak fogott el; de azért mégis, mint az nappali alvásnál gyakran meg­esik, teljes öntudatával bírtam mindennek, mi kö­rülöttem történik: éreztem a nyitott ablakon át besuhanó enyelgő szellőt, hallottam a vá­rosi harangok öszhangzó zúgását, mint talál itt a fák sűrűjében elhaló viszhangra. Félig nyílt szemekkel láttam a nyitott ablakot, széles vas rácsával, a csaknem feke­tébe átmenő sötétlő tölgy-ágak bronz színét, a buja, magas füvet a pihenő állatokkal, s a szélesen kiterjedő kék eget, mit Rafael any­­nyira kedvelt, s magam előtt láttam a fehér márvány istent, s Ariadnem repkény­ koszo­­rúzta fejét. „Igen, igen, egészen bizonyos, hogy Ariad­ne“, mormogtam fél­álomban, mert az ember mindig örül, ha kimondhatja véleményét. „Egy felfedező Ariadne, — ugyan hogy is lehet eb­ben kétkedni, olyan vaknak lenni?“ Ébredező nőiesség sugárzik minden voná­sából. De Naxosról még mit sem tud. S a­mint így szemléltem őt, úgy tetszett, mintha felém fordulna, s hallgatná szavaimat; a bronz ajkak kissé szétnyíltak, s ezt lát­szanak felelni: „Igen, én Ariadne vagyok. De honnan tudod ezt? Te, öreg ember létedre, ki egész hosszú napon át az utcza-szegleten üldögélsz, egészen távol az istenek társaságától ?“ Most egyszerre nagyszerű változáson ment át a szobor, s pezsgő élet tüze látszék elbo­rítani a bronzot és alabástromot; az egyptopy kőoszlop olvadni látszott, aztán összehúzódni s más alakot felvenni, mint mikor a virág ki­fejlődik kelyhéből — könnyed, csaknem át­látszó mézét öltve fel, a­melyen egy ifjú lány rózsaszínű, gömbölyded idomai csillognak át. Az éret, melyben a művész ihletett gon­dolatait fejezte ki, hasonlóan kezdett felol­vadni, s életdúsan duzzadva, hússá változni át, míg kebel és nyak, arcz és homlok a rög­tön támadt élet üde, piros fényében ragyo­gott. A szemek nedvesen csillogókká váltak, mint hold­fényben ragyogó tó vize; a repkény koszorú üde zölden, harmatosan fonta körül homlokát; a lengő fürtök aranynál fénylőb­­ben omlottak alá, mintha szét játszadoznék velük; a szobor élt és némán szemlélte maga körül a sok fehér, hallgatag istenséget. (Folyt. köv.) KÖZGAZDASÁG. A mezőgazdasági állapot. (Hivatalos adatok.) A mezőgazdasági állapotra vonatkozólag a földmivelési miniszterhez érkezett jelentések szerint a vetési munkálatok majdnem min­denütt be­végeztettek. A vetések általában jól kikeltek és szépen fejlődnek, helyenkint tulbuják. Sokhelytt azonban, különösen a fel­vidéki és a dunántúli megyék egyes járásai­ban a parád és a drótféreg pusztításai, több erdélyrészi megyében pedig a szárazság által szenvednek. Némely vidékről a vetések sár­­gulását és rozsdásodását jelzik. A repeteveté­­sek a kedvező időjárás folytán több helyet megjavultak. A szüret az ország túlnyomólag nagy részében befejeztetett. A szántási mun­kálatok a tavaszi vetések alá, kedvező időjá­rás mellett, több helyt folyamatban vannak. Az erdélyi részekre vonatkozólag követ­kező részletes adatokat közöljük: A­l­s­ó-F­eh­ér megye kisenyedi já­rásában az őszi vetések a szárazság és férgek pusztításai által szenvednek, a csombordi já­rásban a vetések szépek. Fogarasmegye árpádi, fogarasi és sárkányi járásában a vetések szépek, de las­san fejlődnek. Háromszék megye kezdi alsó já­rásában az őszi vetések szépek. Hunyadmegye gyógyalmási járásá­ban a tavaszi buza, zab és tengeri gyenge ter­mést adott. Kisküküllőmegye hosszuaszói járásában az őszi vetések jók. Kolozs megye kolozsvári járásában az őszi vetések szépen diszlenek. Szilágymegye (Zilahi, zsibói és tasnádi járás.) A zilahi járásban a vetések szé­pen kelnek; a szüret közép, a tengeri és a bab jó — középtermést adtak; a zsibóiban a vetések szépen kikeltek. A tengeri jó termést adott, a tasnádiban a vetések szépen fejlőd­nek ; itt-ott a rozsda mutatkozik. S­z­o­l­n­o­k-D­oboka megye. (Sza­­mosujvári, kaczkói és kékesi járás.) A sz.-uj­vári járásban a tengeri jó, középterr­ést adott; a vetések szépen kikeltek; a burgonya közép­­termést adott; a répa jól fizetett; a kaczkói­­ban a tengeri jó termést adott; a repere jól áll; gyümölcs sok termett; a kékesi járásban a vetések jól fejlődnek. Tord­a-A­ranyosmegye. (Torocz­­kói és marosludasi járás.) A toroczkói járás­ban a tengeri közép, a zab középen felüli ter­mést adott; a marosludasiban az ősziek szé­pen kelnek; a tengeri középtermést, a burgo­nya gyenge termést adott. Udvarhelymegye. (Homoródi és keresztúri járás.) A homoródi járásban a veté­sek szépen fejlődnek; a keresztúriban a bú­­zavetések a szárazság folytán szenvednek. pénzintézetek és takarékpénztárak az ott k­il­rt tőkéből folyó kamatjövedelem öss­z és a kifizetett kamatok összegét évnteg kint, minden márczius, junius, szeptembe­r deczember havának utolsó napján a kk­ .-8 hivatalnak kimutatni s a megfelelő adót idejüleg beszolgáltatni tartoznak. A törv^­ rendelkezésének a kitűzött határnamrm ^ nnnmnn follOOltnoo­t» Ilii II nZmoln — 1 • . . pontos teljesítése ellen némely pénzintézet4'-! az a nehézség merült fel, hogy az üzleti hiiny közöse­n levő plké­• adó­ügyminiszter méltányolva e nehézségeket ^eD2' onn.uUo­ll ACMT a­llOOnnlA llollr­olk« „ 1 *. veknek rendesen naponkint délben eszközl­­tetni szokott lezárásánál fogva, a szóban le*' (,lke­hivatalnak kiszolgáltatható nem volt. A pén^ kimutatás a meghatározott határnapon" Mi szű­hető s az illető adóval együtt a kir .j/ —......j-------át­engedte, hogy a hasonló helyzetben levő pénz­­intézetek évnegyedenként, az üzletévre követ­kező hó­­t első napjaiban, késedelmi kama­tok felszámítása nélkül eszközlendő utólagú kiegyenlítés fentartása mellett, az előző évi ugyanazon évnegyedi üzleteredmények meg­­felelő adóösszeget szolgáltathassák be az ár" . A porosz parasztbirtok eladósodá­sáról közöltük a napokban azon jelentéseket melyeket a gazdasági egyesületek a porosz földmivelési miniszter megkeresésére az orszá­­gos gazdasági főtanácshoz intéztek. A kérdé­sek, a­melyek iránt a miniszter a gazdasági egyesületektől felvilágosítást kért, a követke­zők voltak: Az utóbbi években észlelhető-e jelentékeny magassága vagy gyors növekedése a paraszt földbirtoknak? Ha igen, mely tája­kon, mily magasságban s mely okokból ? (örök­­ségi osztozkodás, rész gazdálkodás, igen cse­kély üzleti tőke, rész aratás stb.) . Nagyobb s középbirtokok többszörösen parczellíroztat­­tak-e az eddigi birtokosok által vagy iparsze­­rű vállalkozók által rontattak-e meg? Az il­­lető parczellák inkább a nagyobb vagy közép­birtok kikerekítésére használtattak-e fel, vagy kisebb gazdaságok alapítására ? — A huszon­­nyolcz gazdasági egylet jelentéseit az országos gazdasági kollégium ez ügyre vonatkozó tár­gyalásaival együtt épen most adták ki egy vaskos kötetben. E jelentések szerint keleti Poroszországban Gumbinnen kerület nem mu­tatja a parasztbirtok eladósodásának gyor­sabb emelkedését, sőt inkább csökkenés ész­lelhető némely vidéken és a kevésbbé jól szituált königsbergai kerületben sem nagy a földbirtok jelzálogi terhe, kisebb, mint a nagybirtoké és átlag­­ajda a vételér­­téknek. Legkedvezőbb a bransbergi s porosz­hollandi kerületek helyzete, hol a parasztgaz­dák túlnyomó részének nincs is jelzálogi ter­he. Kedvezőtl­nül hangzanak e­lenben a jo­­hannisburgi s­etzeni kerületből érkezett tu­dósítások, de itt is remélhetőleg javulást fog maga után vonni az allenstein-johanniaburg­­lycki vasút. A paraszt jólét emelkedésének rész aratások sora által való gátlását csak a königsbergai kerületből hangsúlyozzák. A pa­rasztság itt túlságos kiterjedésben űzi a gab­­naművelést, s kevesebb figyelmet fordít az ál­lattenyésztésre; ellenben a jólét emelkedése a gumbinneni kerületben nemcsak a földárak emelkedésének, hanem főleg a mezőgazdaság tökélyesbítésének köszönhető. Az ottani pa­rasztbirtokok élő felszerelését legalább is hat­­szorosára becsülik a harminc­ évvel ezelőtti­nek, s különösen a ló-és szarvasmarhatenyész­tés fejlődése teljesen megváltoztatta, s nem hátrányukra, a parasztbirtokok kinézését. Az allenburgi s fischauseni kerületekből azt is je­lentik, hogy a szarvasmarhatenyésztés maga­sabb bevételei az eladósodás terjedését feltar­tóztatták. Mindezekből kitűnik, hogy a pa­rasztbirtokság helyzetét keleti Poroszország­ban kedvezőnek lehet nevezni. Gyászrovat. A szent Ferencziek fogarasi zárdája fájdalommal tudatja főtisztelendő Márton Lajos, atya, szent Ferencz-rendű áldozár, érdemült gymn, bölcsészeti, hittudo­mányi tanár, házfőnök, tartományi főnök-őr­­tanácsos és titoknoknak, folyó év és hó 14- dikén d. u. 6 órakor, végelgyengülés követ­keztében, élete 73-ik és áldozársága 48-dik évében, a haldoklók szentségének áhitatos föl­vétele után történt gyászos elhunytát. A bol­dogult Fogaras város rom. kath. hitközségé­nek 17 évek során át buzgó és ernyedetlen szorgalmú lelkipásztora volt; s benne a szer­zet-tartomány egy fenkölt tehetségű egyénisé­get és kipótolhatlan tagtársat vesztett el. Az örök világosság fényeskedjék neki! Fogaras, 1883. november 15-én. MAG­YAR POLGÁR. (266. sz.) — A pénzintézetek évi VII. t.-cz. adókimutatása. Az Hl. t.-cz. szerint a hitelüzlettel jog­pénzbetétek átv­ételére jogosított 1883.nov. ig Felelős szerkesztő: AJTAI K. ALBERT. Laptulajdonosok. K. PAPP MIKLÓS ÖRÖKÖSEI Nyilttér.*) A felülmulhatlannak ismert eredeti St*E­ger varrógépek családok és kézműve­k részére, melyek 1 frtos heti részlet, tt1 5 frtos havi részlet­­fizetés mellett Neu 1 . G. urnái Kolozsvárit, belközép-utsza 5. sz * kaphatók, a t. közönségnek legjobban aj­hatók. / ' 1» cf Bútorok, elegáns és olcsó, gazdag tékban. J. Gr. & L. Franki asztalos- és kárpitosnál, Bécsben 1Ao „ Schol­li. Obere Donaustrasse 1Ö3. lerhof mellett. Képes Butor-Album es *0 ^ ingyen. SO®' -.--o *) E rovatban megjelenő közlemenyek'J^ jogosított mi felelősséget nem vállal el a

Next