Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)
1884-07-01 / 150. szám
Előfizetési díj: Egész évre 16 frt. Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 50 kr HIRDETÉSI DU: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyeg illeték: minden hirdetés után 20 kr. — Nyílt tér: sora 25 kr. Szerkesztőség ésKiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája (Retfo&zapotexa 9. a . ) Vm -r. ifszennyolczadik évfolyam 150. szám. Kolozsvár, 1834. kedd, julius 1. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelére Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Előfizetési felhívás. A „MAGYAR POLGÁR“ tizennyolczadik évfolyamának második félévére kibocsátjuk az előfizetési felhívást. Lapunk az új félévben tetemesen megszaporított munkaerőkkel folytatja pályafutását. Gondoskodtunk arról, hogy a „MAGYAR POLGÁR" a politikai szélcsend most következő napjaiban állandóan a legélénkebb, legváltozatosabb olvasmányt nyújhassa olvasóközönségének. Aj összeköttetéseink s eddigi munkatársaink buzgó közreműködése lehetővé fogják tenni, hogy a ..MAGYAR POLGÁR“ úgy a fontosabb napieseményekről való gyors és pontos tudósításaiban, mint egyéb közleményeiben a fokozottabb igényeket is minden irányban kellőleg kielégíthesse. Azon jelentékeny áldozatok, melyeket lapunknak sok tekintetben új berendezése meg fog kívánni, természetesen csak úgy lesznek állandóan folytathatók, ha az olvasóközönség a „MAGYAR POLGÁR"-t megfelelő nagybecsű támogatásában részesíti. E támogatást kérjük s ennek biztos reményében megyünk az új félév elé. A „Magyar Polgár előfizetési ára: Félévre.................8 frt.* Negyedévre 4 frt Egy hóra . 1 frt 50 kr Előfizetési pénzek — legczélszerűbben postautalványnyal — a ..MAGYAR POLGÁR“ kiadóhivatalához (Kolozsvár, főtér 2-ik szám) intézendők. Mutatványszámokkal — kívánatra — szívesen szolgálunk. TÁRCZA. Irén. (Részlet az „Irén“ cz. nagyobb verses beszélyből.) — Az utolsó órák. A búcsú. — A nyár heve már beköszöntött, A városban kihalt a zaj; A fingás népség szétüzönlött Fürdőkre, falvakra. E faj, Mely otthonát nyáron utálja, Hogy fáradalmit kipihenje, Szalad, rohan onnan sietve, Hol élveit már nem találja, Oda, hova uj öröm vonzza, S hol a természet beszél hozza. Megy mutogatni szép ruháit, — Mert fürdőre mi másért áhit ? — Megy udvarolni, s azt fogadni; A természet meg fogja adni, Mit a város mord falai Nem engednek meghallani, S mind megtagadnak, eltakarnak. Mi más élet az, hol akarnak S tudnak mulatni nyáron át! Hol nem kell vonni az igát, V Mit terhes munka tol a vállra, S hol életgondtól messzi válva Lehet mulatni és örülni, — Habár mindez hitelbe megy — Lehet naphosszant tétlen ülni, — Csak ez az élet, ez az egy ! S Irén Hát menni került ő is, Le nem divatból tettem Oh, tudja jól a sudár kőris, Mely látott könyt, hallott panaszt, Ha Irén, hintaszékén rengve, Ült este, árnyában merengve. A kőrislomb, az nem beszél, De ha megzizzenti a szél, Úgy visszasugja azt neki , Hogy mind meg tudja érteni, A mit sohajja, könnye mondott, Tengernyi bút, ezernyi gondot; A kőris tudja, mi a bánat, Mióta látta ezt a nőt És tudja, hogy a bútért támad, Hogy hallá fölzokogni őt; — Búját-baját a kőris lombja Fájón zizegve visszamondja. Úgy visszabúgja: „Értem, érzem; Sirok harmattal teveled. Én is megsirom, én is vérzem, A mely lehull, a levelet. S a szél ha szárnyaira vette, Ha zord vihar zúg el felette, Fáj az nekem is, mert hiszen A szállongáló falevél, Mit szelek szárnya elviszen, Az enyém volt, rólam beszél: Az éltető, anyai tőről, A lágyan kelő rügybölcsőről, Hol fölfakadt a tavasz tértén,.... Az enyém volt, az én levélkém!.. .“ Irén is az volt: elszakadva, Egy szállongáló falevélke. A hol pihenne, a Hol nyugodna, Az enyhe fészek sem kímélte. Az enyhe fészek? Édes otthon? Hát volt-e néki otthona, Hová fejét lehajtsa nyugton, Hol ápolgassák s ahova A külvilág siket zaja Ne dördülhessen bé soha, — Hol anya csókja melengesse, Hol ágyát anya keze vesse, S hol őrködjék az anyaszem Fölötte nappal s éjjelen? Csak menni, menni, menni mindég, — Ha nem is idegenbe tán — Hogy hálátlannak ne tekintsék, Szívvel fizetni azután, Ha részesiték minden jóban, Csak szeretetben nem valóban. Irén lelke, e tiszta lélek Érezte csak, hogy mi ez élet. Nem madárélet, — hisz’ nincs benne Se csicsergés, se szárnyalás, Nincsen menybolt, mely derült lenne, S sugár, mely fénynyel száll alá, — Csak zugó-bugó, zord vihar . . . És két erőtlen, gyönge kar. — Ez úntalan életkerengés Hová vezet, mit tudja ő, A beteges, a gyönge nő ? A czéltalan, borús merengés, A végczélt, azt nem fejti meg. Az indulás órája jő, — Irén fölkészül, útra megy, Még sorba járja ismerőit, Azok meg őt fölkeresik, Sopánkodik majd mindenik. És Albert? Mit keresne ő itt, Hol az érzést igy elhazudják? Az ő szerelme nem hazugság. Nem is megy hozzá, csak levélben Vesz tőle búcsút melegen. Röviden ír, csak úgy sebtében .. . Pár könyfolt van a levele«. „Már távozik? Hát Isten önnel! — Így kezdődik a kis levél — „Tőlem, tudom, nem válik könnyel,— „De e szegény szív még remél. „Még vágya sincs, ábrándja csak „S a sóvárgásba az se’ csap. „De mégis, bár madár lehetnék: „Utján mindig elől lebegnék, „S csicsergeném a tiszta légbe, „Hogy im, betölt hát érkezése. „Vagy tán, bár könnyű szellő lennék: „A fák, virágok közt lebegnék, „Bólintva, hogy köszöntsék sorba „A fák, virágok, meghajolva. „De nem, hisz’ fogva tart az élet! „A mit hiszek, a mit remélek, „Sem mint szellő, sem mint madárka „Nem szállhatok rövid útjára, — „Búcsúm csak e pár szó legyen : „Ne feledje, hogy szeretem!“ Nincs messze az a másik otthon — Távol csupán az igazi. -Pár óra s Irén ott van, otthon, ott majd el fogja mondani, Hogy mért késett megjöttivel ... S a régi éltet kezdi el. KOLOZSVÁR, JUNIUS 30. Védelem. Őseink hajdanában véres kardot hordtak szét, ha veszély fenyegette a hazát. És az ország minden ép fia síkra szállt, hogy az ellenséget visszaverje. Járványos, ragályos kórok fenyegetése veszélyesebb minden hadseregnél, mert e harczban fegyvereink egyenlőtlenek; épen azért miniszteri rendelet alakjában, a figyelmeztető véres kard bejárta már az országot, s ha mindenki megteszi kötelességét, emberi számítás szerint elkerülhetjük a pusztítást, mely különösen lassan szaporodó fajunknál és általában gyér népességű hazánkban csak tetézné a közbajokat, melyekkel naponként meg kell küzdenünk. Kolozsvár törvényhatóságában nem csalódtunk, mert, pár nap előtti hason tárgyú czikkünk reményei szerint, azonnal megtett minden lehető lépést az óvintézkedések iránt. Közegészségügyi bizottsága járványbizottsággá alakult és Bokros Elek h.polgármester, mint törvényszerű elnök vezetése alatt, sürgős határozatokat hozott, melyekből erélyt és bizalmat olvashatunk ki. Az egész városnak közegészségügyi szempontból való megszemlélése; a rendetlenségek, tisztátalanságok elenyésztése; élelmi piacunk naponkénti vizsgálata; köz- és magánhelyek gyakori fertőtlenítése, és végre a közönséget figyelmeztető és tájékoztató hirdetmény kibocsátása, mind oly határozatok, melyek kétszeres értékűek most, midőn biztos kilátásunk van arra, hogy nem maradnak a bizottság jegyzőkönyveiben, hanem szigorúan végre is hajtatnak. Ne keressünk ezekben semmi oly rendkívüli intézkedést, mi az aggodalmak alaptalan fokozására s a kedélyek ok néküli alkarmirozására vezetne. Mindazok elő vannak írva közegészségügyi törvényünkben s teljesitendők lettek volna eddigi rendes viszonyaink között is. Csak hatóságunk eddigi rendes közönye ad azoknak most rendkívüli színezetet. Hanem a múltakra vonatkozó rekriminácziók rendesen nem érnek semmit. Főleg egészségügyi kérdésekben csak annak lehet gyakorlati értéke, hogy a jelenre vonatkozó határozatok miként alkalmaztatnak, az actuális intézkedések miként foganatosíttatnak. E tekintetben különösen a város megszemlélésére kiküldött hat tagú bizottságnak kívánunk erőt és kitartást. A leglényegesebb intézkedések megtétele az ők munkájuktól függ, mely tehát ép oly fontos, mint nehéz lesz. Hiszen léptennyomon találhatnak kifogásolni és följegyezni valót. Kezdve főterünktől, ki egész a város belterületének legszélső pontjáig Elismerjük, hogy nehéz munka a bizottságra, de el azt is, hogy csakis ez lehet az egész várost felölelő általános közegészségügyi intézkedések legradikálisabb kiindulási pontja. Tisztaság az egészég első föltétele. E tekintetben pedig városunkban sok a kivánni való. Hibás volt eddig ebben a hatóság, de a közönség is. A hatóság azért, mert az országos törvény, az ide vonatkozó törvényhatósági szabályrendeletek s alkalmilag kiadott hirdetményei alapján mindig csak rendelt és fenyegetőzött, de sohase ellenőrködött, még kevésbé büntetett, Így aztán lassanként elveszett minden tekintélyes a közönség körében egészen kiment divatból, jobban mondva: divatba se jött a közegészségügyi rendelkezések teljesítése. És így fokról-fokra úgy lejárták magukat a közegészségügyi tekintetek, hogy különösen külvárosi polgáraink többet gondolnak szarvasmarháik, mint családtagjaik egészségével s a köztisztaságra való figyelmeztetést még a miveltebb körökben is a legtöbben oly naiv eljárásnak tartják, mit nagyon sok belvárosi ronda telek tulajdonossá szánalmas mosolylyal fogad s tovább tenyészti önmagában a csökönösséget, telkén a mérges gombákat. Hibás a hatóság a szegények ápolása körül követett eljárásában is. A gyógyköltségek fölhajtásában elmegy a vagyontalanok egyetlen ingéig s e szigorral annyira elriasztotta ezeket a közkórházak használatától, hogy ezek forgalma észrevehetően megcsökkent. A felületes szemlélő könnyen a közegészségügyi viszonyok javulásának vehetné ezt, holott épen ellenkezőleg, a szegényebb nőposztiány pusztulása következik, belőle, melynek tagjai inkább kényszeregnek különben is egésségtelen viskóikban, hiányos táplálkozás mellett és orvosi segély nélkül, semhogy kórházba menve, utolsó rongyaikat is kockáztassák a gyógyköltségek miatt. Ámde hibás a közönség is. Légióként azért, mert a közegészségügyet nem részesíti méltó figyelemben. Felio-