Magyar Polgár, 1884. október-december (18. évfolyam, 226-300. szám)

1884-12-30 / 299. szám

1884. decz. 30. MAGYAR POLGÁR, 299. sz.) ezen pillanatot hő óhajtásainkkal, a melyeket szentségednek fölajánlunk az előbbi alkalmakkor kifejezettekkel együtt. A pápa a bibornok-dékán szavaira következőleg válaszolt: „Urunk születésének ünnepélyes évfordulója, melyet nagy örömmel ünnepel meg az egész egyház, nekünk is nagy örömet okoz, s szívesen fogadjuk azon üdvözleteket és jókívánságokat, melyeket ön, bíbornok úr, ez alkalommal először fejezett ki az egész szent kollégium nevében. S e vigasság még tisztább, még örömteljesebb volna ránk nézve, ha az idők nem lennének oly szomorúak az egyházra s ennek kormányzását kevésbbé nehezitenék meg. E nehézségek közt a legnagyobb az, a mi a mi jelen helyzetünket illeti, melyet többször nyilatkoztattunk ki elviselhetetlennek, s mely mindinkább ilyennek tűnik ki az előforduló alkalmakkor. E lehanyatló év is bebizonyította, amint ezt ön, bíbornok úr, megjegyezte, hogy a jelen körülmények közt a pápa még a szeretetem sem gyakorolhatja az ő Rómájában. Mindnyájan emlékeznek, hogy a nyilvános sajtó nagy része mily agyarkodással kelt ki azon szándékunk ellen, hogy a vatikán közelében, saját költségünkön esetleg egy kórházat nyissunk meg a cholerabetegek számára; mindnyájan emlékeznek, hogy mily inszinuációkkal és rosszakaratú magyarázatokkal igyekeztek elferdíteni ezen tényt; mily mesterkedéssel és fenyegetéssel igyekeztek megakadályozni ezen terv kivitelét, s ha mást nem, hát alkalmat vettek maguknak, hogy éreztessék velünk azon új helyzetnek összes keserűségét, mely a pápát az egyszerű magánember méltatlan helyzetébe sodorta. De ez még nem minden s nem is a roszszabb része. Mély sajnálattal és végtelen aggodalommal tekintjük azon gonoszságot, melylyel a protestánsok szabadon és büntetlenül terjesztik eretnek tanaikat, s megtámadják szent vallásunk legszentebb és legfelségesebb dogmáit még itt is, Rómában, a hitűek központján, az egyház egyetemes és csalhatatlan magisztériumának székhelyén, itt, ahol a leghatékonyabb módon kellene megóvni a hit integritását, s megőrizni az egyedül igaz vallás tiszteletét. Elszorul a szív azon dolgok láttára, hogy a nyilvános törvények védelme alatt a heterodoxia templomai szaporodnak s hogy itt, Rómában, nyíltan merényletet lehet intézni az olaszok legszebb, legdrágább egysége, a vallási egység ellen azoknak oktalan erőlködései folytán, kik azon gonosz missiót arrogálják maguknak, hogy uj egyházat alapítanak Olaszországban, kívül azon szegletkövön, amelyre Jézus Krisztus elpusztíthatlanul alapitá az ő mennyei épületét. S mi Krisztus vallását újabb és még súlyosabb támadásoktól féltjük. Az imént terjesztették be a parlamenthez a házassági elválásról szóló törvényt, mely több esetben megengedvén a házassági kötelék széttépését, egyenesen az Isten által a világ kezdetekor az embernek adott parancs ellen: quod Deus conjunxis, homo non separet, —irányul, mely törvény ellenkezésben van a legfőbb törvényhozónak, Jézus Krisztusnak tanával és az egyháznak a házasságra vonatkozó összes rendelkezéseivel, mely törvény nem ismeri el ezen nagy szentségben azon fenséget, amelyre Jézus Krisztus emelte, s egyszerűen úgy veszi, mintha ez közönséges polgári szerződés volna, mely törvény degradálja és lealacsonyítja a nőt, kockáztatja a gyermekek nevelését és jóllétét, mely fölbontja a házi társadalom kötelékeit s e társadalmat elszéleszti, mely az egyenetlenség magvát hinti el a családok közt, mely a korrupczió forrása a közerkölcsök tekintetében, az államokra nézve pedig a romladozó hanyatlás elvét rejti magában. Valóban, az utóbbi idők tapasztalása oly keserű s oly gyászos volt, hogy a házassági elválás híveit is arra kényszerítette, hogy a kódexekben helyreállítsák a házasság fölbonthatatlanságát. Ha a szekták és a szabadkőművesek követelése megvalósulna, oly ellenkező törvény lenne ez az ezen Róma városában promulgált katholikus elvekkel, ahonnan csak a kinyilatkoztatott igazságok tiszta fényének és a katholika hit világának kellene kiáradnia az egész kereszténységre. Ha az urnák tetszenek Olaszországtól elhárítani ezen nagy csapást, a legmélyebb hálának érzetével köszönnék ezt meg; de nem zárkózhatunk el a legélénkebb félelmek elől, máig csak a dolgok jelenlegi állapota tart. A jelenlegi helyzet magában véve is ellenkezvén a souverain-pápa méltóságával és függetlenségével s megtámadván Róma püspökeinek szabadságát legfőbb hatalmuknak gyakorlásában, szükségképen ilyenül kell nyilvánulnia minden alkalommal, mind terhesebben éreztetvén velünk az idegen uralom súlyát s mind jobban megértetvén a katholikus világgal azt, hogy lehetetlen alkalmazkodni a dolgok jelen állapotához s lehetetlen velök szemben közönyösnek maradni. Az Istennek emberré lett fia, ki csecsemő korában megmenekülvén a gonoszok üldözésétől, megváltoztatta a világ arczulatát, bizonyára megszomorodott egyházát is segíteni fogja, s meg fogja javítani méltatlan helytartójának helyzetét. De az egész világ katholikusaitól függ, hogy az isteni irgalmat álhatatos imáikkal, különösen azonban keresztényieé, az általuk vallott hittel és törvénynyel megegyező életmódjukkal siettessék. Ez érzelmekkel tetszik nekünk is szívből jövő jó kívánságainkkal a szent kollégium felé fordulni. A legbőségesebb égi kegyelmek zálogául, különös jó indulattal vagyunk szerencsések apostoli áldásunkat adni a szent kollégium minden egyes tagjára s az egybegyült püspökökre és prelátusokra. Keleti confoederatio. Risztics szerb exminiszter lapja az „Usztavnoszt“-ban egy sajátságos tervet pendít meg, amely azért is igényt tarthat az érdeklődésre, mert nézeteivel nem egyike találkozik azon eszmékkel, amelyek egy nagyhírű magyar államférfiú keleti politikájának programjába illenek, vagyis illettek bele. A keleti konfoederatio eszméje Risztics orgánuma által fejtegetve, mindenesetre csakis annyiban figyelemre méltó, amennyiben a keleti kérdésnek egyik merész thémáját képezi. Magának Riszticsnek politikai egyénisége annyira jelentéktelenné vált, hogy az ő személye iránt való tekintetből a kérdés fejtegetése bizonyára egészen alárendelt jelentőségűnek lenne tekinthető, habár jellemző tényként utalnunk kell arra, hogy Szerbiának egykori miniszterelnöke hazájára nézve sokkal függetlenebb és önállóbb helyzetről álmodozott hatalmának idejében, mint aminőt alapja jelenleg szán és ajánlt Szerbiának. Az „Usztavnoszt“ a következőkben adja elő annak a módját, mikép véli megvalósíthatónak a keleti confoederatiót: Mindenekelőtt bizottságot kell alakítani Belgrádban, Czetinyében, Bukarestben, Szófiában és a Balkánfélsziget más részein. Ha megvannak a bizottságok, az összes balkánfélszigeti népek képviselőit egy közös gyűlésre kell összehívni, vagy Belgrádba, vagy Athénbe, vagy Bukarestbe. Ebben a gyűlésben megalkotják a szövetségi szabályzatot, mely regulázná az öszszes kül- és belviszonyokat. Természetes, hogy minden állam és minden nép megtartaná saját teljes autonómiáját és individualitását a szövetségben. A közös külügyeket közös egyetértéssel döntenék el. E czélból olyan osztrákmagyar delegativfélét lehetne alkotni, mely a szükséghez mérten összegyűlne és tanácskoznék. A közös külügyekhez sorozhatók közgazdasági érdekeink is. A Balkán félsziget államainak közgazdasági színvonala azonos , többé-kevésbbé földmivelő ország mindegyik. Hogy egyfelől előre haladjunk a közgazdaság minden részében és másfelől ellentállhassunk az idegen betörésnek, közösen kell működnünk és egymást támogatnunk, — e czélból pedig leghasznosabb eszköz a közös vámszövetség. A fő külügyekhez tartozik a honvédelem is, melylyel egy e czélra rendelt szövetségi bizottság foglalkoznék. A közös gyűléseken elintézést nyernének és szabályoztatnának ethnographiai viszonyaink is és a közös szabályzat megállapítaná a kétségbevonhatatlan határokat is. Ez a szabályzat védelmezne bennünket a kültámadások és veszedelmek esetén és az egyik vagy másik szövetséges belerőszakoskodása ellen is. Egy szóval, a szabályzat elhárítna minden ártalmast, biztosítana és megszilárdítana mindent, ami jó és hasznos. Lehet ugyan, hogy kül- és belellenségeink ki fognak nevetni és azt mondani, hogy ez lehetetlen, mert a görögök soha le nem mondanak a nagy byzanczi birodalomról, Bulgária pedig el nem áll a sanstefanoi Bulgáriától. De mi azt hisszük, hogy csalatkozni fognak, mert a valódi hazafiak lelkiismeretesen fogják meghányni-vetni közös szabadulásunk emez ügyét. A balkánfélszigeti népek igaz fiai fogják tudni szert ejteni annak, miképen kell garantiát nyújtani mindegyiknek a magáéért. Ők fogják tudni elejét venni egyfelől a görögök és a bolgárok, másfelől a bolgárok és a szerbek közti félreértéseknek. A balkánfélszigeti népek közt világosak az ethnographiai határok, tehát világosan meg is állapíthatók. A szerbek nem fogják maguknak kívánni az olyan földeket, ahol szerbek nem laknak, a görögök ne tulajdonítsák el maguknak azt, ami nem tartozik nemzeti tulajdonukhoz, úgyszintén a bolgárok is. Ez esetben meg lesz a közös egyetértés, az akadályok elháríttatnak. Ezt pedig jó akarattal és testvéri tanácskozással el lehet érni. Mindent meg kell vitatnunk egymás között. Sokkal jobb és hasznosabb ez, mint egy idegen ellenség beavatkozása, aki a vitatkozó felek mindegyikét csak meggyengíti. Íme rövideden a mi gondolatunk a balkáni népek eme szövetségének megvalósítását és feladatát illetőleg. Hisszük, hogy eszménk minden igaz hazafi helyeslésével fog találkozni. Az idő komoly, a körülmények pedig arra kényszerítenek, hogy minél előbb fogjunk a megvalósításhoz. A balkánfélszigeti népek felébredt öntudata és fiainak műveit gondolkodása segítséget fog nyújtani abban, hogy az Athénben megkezdett ügy, a keleti népek közörömére és boldogságára befejeztessék. A keleti népek jó geniusa fényes jelvényt adott egynknek, melyre tüzes betűkkel van írva Keleti szövetség. Tisztelnünk kell e szent szavakat és törekednünk minél előbb megvalósítani azokat, mert ellenségeinken való győzelmünk, boldogságunk és jobb jövőnk eymbolumaink. A keleti népek szövetsége biztosítja számukra a Keletet. Tehát előre ebben a szövetségben valósuljon meg minél előbb, hogy a baráti egyetértés és az őszinte testvér szeretet minél előbb uralkodjék közöttünk.“ Három táblabiró, Kossuth, Széchenyi, Deák és Kölcsey 1836-ban lőnek Borsodmegye táblabiráivá, s a „Vas. Újság“ vasárnapi száma azon helyzetben van, hogy egész terjedelmükben közölheti az uj táblabirák köszönő leveleit, melyek Szathmáry Király József alispánhoz intézték. E történelmileg is becses levelekből, — melyek eredetijét a borsodi levéltár őrzi, — itt közlünk egyes részeket. Kossuth leveléből a következőket közöljük: „ ... szabad legyen megvallanom, hogy bár keblemben, s a hazafi kötelesség érzetében elég erőt találtam volna is tántorithatatlanul megmaradni az ösvényen, melyet Hazám javára csekély körömhöz képest nem egészen haszontalannak ítéltem; — de mégis, önkény, rossz akarat, gonoszság, szolgaiság, ármány, titkos rágalom, nyilt erőszak, s az üldözésnek ezer nemei oly temérdek nyilakat szórnak utamba, hogy szükségem volt valamire, a mi homlokomat felderítené, s utam tövisei közé rózsát is hintene. Engedje tekintetes első alispán ur nyilván kijelentenem, hogy ezen varázserőt Borsodvármegye kegyességében fellelem, most már nemcsak szilárdul (a mint különben is teendő valék), hanem derült kedvvel is fogok az ösvényen haladni, melyen ezen nemes megyének nagybecsű serkentésével találkozom. Mélyen érzett alázatos közönetem gyanánt azon erős esküt teszem le Tekintetes alispán úr kezeibe, hogy változni nem tudó állhatatossággal Hazámnak holtiglan hű fia maradok, s hogy ámbár tehetségeim csekélysége miatt az irántam mutatott kegyességet kiérdemelni képes nem lehetek is, de megszabni nem fogom. Tekintetes Borsod vármegye Rendeinek kegyes bizodalmát; — és ámbár egyoldalról a pokolnak minden ijedelmeit rettentésül, más oldalról a mennynek minden örömeit csábitó ingerül állítsák is előmbe: soha sem fogok azok sorába tartozni, kik a nemzet bizodalmát rut hálátlansággal viszonozzák, s kikben nemzetünk oly keservesen csalatkozott. Méltóztassék Tekintetes alispán úr iránta mi kedvezéseit azzal is tetézni, hogy, ha szerénység sértése nélkül regeshetik, legalázatosabb köszönetemnek ezen nyilatkozása a Tekintetes Karok és Rendekkel tudatva legyen; és tudatva azon tiszta érzelmem, miszerint én Tekintetes Borsod vármegyétől nyert fényes megkülönböztetésemet ezerszerte becsesebbnek tekintem mindennél, amit egyes — bár a földi méltóság legmagasabb fokára helyezett emberek kegyelme a hiú fényen kapkodóknak fegadakozóbb kedvében is képes nyújtani.“ Széchenyi rövid köszönő levelének magva e pár sor : „Valahányszor jóakaró polgártársaim által hasonló megtiszteltettetésben részesíttetem, mindannyiszor mintegy számvetőleg kérdem magamtól: valljon mi lehet irányomban bizonyított annyi kegyességnek oka ? S minthogy tetteimet, melyek által egyedül hazám iránti tartozásomnak, habár csak legparányibb részét is igyekeztem lefizetni, oly szerfelett kegyes figyelemre még eddig elégtelennek találom : legbelsőbb gyönyörömre szolgál honoska részéről tapasztalt azon érdemem feletti megbecsülést, szeretett honunk javát forrón szomjazó tiszta szándékom jutalmául vehetnem. Mi lelkemnek annál édesebben esik, minthogy midőn eltökélem magamban minden honi hiányt és hibát, mik csak előhaladásunk útjában saját meggyőződésem szerint állani látszanak, hizelkedést nem ismerő magyar őszinteséggel felfedezgetni, oly engedékenység iget, oly szerfeletti szívességet, sőt még együttmunkálási készséget is, mint melylyel polgártársaim nagy része irántam viseltetik, soha még remélni sem mertem volna.“ Deák Ferencz levele majdnem egész terjedelmében a következőkben hangzik : „A polgári kötelesség szigorú teljesítése önkeblünknek megnyugtató érzetében már szép jutalmat lel; de kétszeresen édes ez, midőn hű keblünk buzgó érzelmei jeles és lelkes férfiak előtt is méltánylást nyernek. Mélyen érzem én a kegyességet, melylyel a derék Borsodnak lelkes Rendes tehetségeim hiányában a jó szándékot is tiszta érdem gyanánt véve, engem szép megyéjük tagjává emeltek, mélyen érzem azon megtiszteltetést, hogy engem ismeretlent, testvéri körökbe felvevőnek , e kegyességért a köszönet és a hála buzgó érzelmei szivemben örökösek. Tisztelettel és szives bizodalommal kérem tehát tekintetes első Alispán urat, legyen a Nemes Megye Rendei előtt tolmácsa buzgó érzelmeimnek; adjon szavakat néma, de forró köszöneterűnek s ajánljon engem továbbra is a Rendeknek kegyességébe! — Kölcsey leveléből adjuk a következőket: „Hogy valaki nevezetes dolgokat vihessen véghez, arra tehetséget Isten ad; azért attól, ki sorsától parányi erőt kapott osztályrészül, nagy tetteket igaztalanság nélkül senki sem várhat. De hive lenni a hazának: mindentől kitelik; s ez oly kötelesség, mi alól ki magát feloldozza, bűnössé leszen, s polgártársai megvetését s átkát méltán vonja magára. Igyekeztem én is hűségemet a haza iránt megtartani; s ezért, mint kötelességért, hist sem nem vártam, sem várnom nem illett. De ha csekély igyekezetem a mélyen tisztelt Borsodi Rendeknek figyelmét megnyerte, s megnyerte, hogy figyelmöket megbecsülhetetlen hajlandóságok kimutatásával nyilvánossá is tenni jónak lássák, ezen való örömömet úgy hiszem, hiúság nélkül lehet kinyilatkoztatnom. Hajlandóságát nyerni meg azon szép megyének, mely mint mindég, úgy a mult, nevezetes országgyűlés folytában előre haladó hazafisága és lelkesítő viselem által az egész ország szemeit nagy mértékben magára fordító, csak boldogító érzeményt gerjeszthet.“ 3 Levelezés. Déva, decz. 28. Déván a polgármesteri állás azóta, hogy Apáthy László 1883. májusában a budapesti kir. törvényszékhez biróvá neveztetett be, még pedig 1883 végéig Tóth László volt helyettes polgármester, ennek pedig megyei tiszti ügyészszé történt megválasztatása után Csűrös Antal városi jegyző vezette kiváló szorgalommal és tapintattal mind e mai napig a polgármesteri teendőket. A f. hó Ildikón tartott megyei közgyűlésen Hollaky Imre dévai ügyvéd az iránt terjesztett be interpellate, mikor lesz már déván a polgármesterválasztás, mire az alispán azt válaszolta, hogy még e hó folyamán meg fogja a választást ejtetni. Kissé csodálkoztunk az interpellation, de még inkább bámulatba ejtett az alispáni válasz. 1883. május hava óta senki sem bolygatta, nyilvánosan legalább, a polgármesterválasztást s most, hogy a városi rendes tisztújítástól csak egy félév választ el, amennyiben az jövő évi augusztus havában fog megtörténni, jut eszébe egy megyei bizottsági tagnak interpellálni, s Barcsay Kálmán alispán, mintha csak erre a nyilvános felszólalásra várt volna, a lehető legrövidebb határidőre szorítkozva, de 2z. hó 28-ára kitűzi a választást. A választást az alispán vezette, a városi képviselők meglehetős számban jelentek meg. Dobay Károly ügyvéd azon indítványt terjeszti be, hogy az általános tisztújításig halasztassék el a választás, de az elnöklő alispán erről hallani sem akar, kijelenti, hogy a mai gyűlés választási czélból van összehíva, s ennélfogva semmiféle más indítvány nem tárgyalható. Ezen alispáni enuntiatio tudomásul vétele után, mivel Vitán László ügyvéd s Csűrös Antal volt helyettes polgármester a jelöltségtől visszaléptek, elnöklő alispán az egyetlen megmaradt pályázót Márkosy Lászlót, Hollaky Imre irodájában működő ügyvédjelöltet kiáltotta ki Déva város polgármesterévé. Ezen választás ellen tiltakozott Nicola György, számos elvtársával fellebezést jelentve be, azon okból, hogy Márkosy a törvény értelmében, miután nem községi választó, nem választható meg községi elöljáróvá! S így majdnem két évi főségszünet után a mai választás eredményeként mondhatjuk, hogy van is, nincs is polgármesterünk! A hunyadmegyei történemi és régészeti társulat kezdeményezése folytán minden szombaton estve a dévai casino nagytermében, népszerű, ismeretterjesztő felolvasások tartatnak; ezek a nőegylet gondoskodása folytán egy-egy szavalattal, zongorajátékkal s énekrészszel bővülve, valódi fillérestélyekké váltak, s mennyire van szükség erre Déván, mutatja azon körülmény, hogy a nagy sár daczára is, a legszebb közönség tölti be mindig a casinó tágas helyiségeit, s a 30 krajczáros belépti díj mellett a bevétel mindig jóval fölülmúlta a 20 forintot. A tegnapi estélyen felolvastak dr. Sólyom-Fekete Ferencz törvényszéki elnök a kenyérmezei csatáról és dr. Darvas Móricz főreáliskolai tanár Khartum hőséről; énekeltek Jónás Ferenczné úrhölgy és László Ilka k. a., szavalt Löpkér Sándor műegyetemi tanuló. A deczember hó 31-én a dévai szegények javára rendezendő piknik, az előkészületekből ítélve, igen fényes sikerű mulatságnak ígérkezik, de erről, valamint egyebekről a reánk köszöntő újév első napjaiban többet. 1. 1. Torda decs 16. Tisztelt szerkesztő úr! A helybeli vörös kereszt-egylet ismét életrevalóságának, s főkép magasztosabb felfogásának adott kifejezést, midőn szegényeket segélyező bizottsága, nem kimérve időt és rá-