Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)

1885-04-08 / 79. szám

Tizenkilenczedik évfolyam, 79. szám. Kolozsvár, 1885. szerda, április 8. Előfizetési dijak: Égisz évre...................................../­ frf Fn­évre.......................................g Negyedévre................................4 fr[ Egy hira ................................../ frt 50 ke. Egy szála ára 5 kr. Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési dijak: Est négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gvárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­­iményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttár sora 28 krajczer. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA. Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepna­pok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR ÁPRILIS 7. A közművelődési egylet közgaz­dasági osztálya figyelmébe. Elmondtuk általánosságban, hogy a nagyszebeni határozattal szemben minő feladata van a kulturegyletnek és a me­gyei törvényhatóságoknak. A kulturegylet­nek a kezébe kell venni a fogyasztási szövetkezetek alakítását s a megyéknek erélyesen támogatni e mozgalmat. Lássuk tehát most e kettős feladat gyakorlati keresztülvitelét. A közműve­lődési egylet nézetünk szerint úgy old­hatja meg leghelyesebben feladatát, ha mindenekelőtt actio-programmot készít. Ezt megteheti egy külön e czélra ki­küldendő bizottság út­ján. A bizottság állhat pl. öt vagy hat tagból s abba oly egyéneket kellene fő­kép választani, akik a szövetkezeti ügyet meglehetősen értik s a bi­zottságnak felhatalmazást is kellene ad­ni, hogy legjobb belátása szerint ki is egészíthesse magát szakemberekkel. E bizottság aztán megállapíthatja a működési eljárást. Állandó iro­dahelyiséget nyit, mely minden szük­séges anyagot beszerez és feldolgoz egy nagyobb szabású társadalmi mozgalom szervezésére, így elkészíttetnek a min­ta alapsza­bály-javaslatok a fo­gyasztó­ egyletek alakítására s közzété­­tetik a felhívás népszerű röpivek alakjában. Ha az ügy ennyire haladt, akkor a mozgalom önmagától nagyobb-nagyobb hullámokat fog verni és országszerte meg­kezdődik a sorakozás a czél megvalósí­tására. Azaz alakulni fognak fogyasztási egyletek mindenütt, a­hol az egyletek működésének üdvös hatását felfogják. S mihelyt valamely községben meg­alakult a fogyasztási szövetkezet, az egy­szersmind maga ki fogja kutatni, hogy hol vannak számára a legjobb be­szer­zési források. Ebben lényeges segít­ségére lehet aztán ismét a központi bi­zottság, mely maga is csoportonként jegyzékbe veheti azon magyar iparo­sokat, kiket mint jó beszerzési forrá­sokat, különösen figyelmébe ajánlhat a fogyasztó­szövetkezeteknek. A szászokkal szemben specializer fel­adata volna a működő bizottságnak ki­kutatni, hogy minek azon iparczikkek, a­melyeket ők nagy mennyiségben elad­nak belföldön, s hogy kik azok a ma­gyar iparosok, a­kik ezekkel versenyké­pes árukat állítanak elő. Ezen iparosok készítményei kelendőségének növelésére különösen nagy buzgóságot kellene kifej­teni. S a bizottság ekként egy kis m­u­s­­t­r­a-gy­üj­t­e­m­én­y­t is összehozhatna hamar, melyből kívánatra minden fogyasz­tási szövetkezetnek mintákat küldhetne árjegyzékkel. így aztán lassankint minden fogyasz­tási szövetkezet is beszerezne magának árjegyzéke­s mintagyűjteménye­­ket mindazon áruczikkekről, melyek ki­válóan alkalmasak arra, hogy fogyasz­tási szövetkezetek útján szereztessenek be. A nagyszebeni szászok posztót, vász­nat, kötött árukat, kötélverő árukat, szappant, szíjgyártó- és szücsmunkát ké­szítenek főkép. Ezek mind olyan czik­­kek, a­melyek fogyasztási szövetkezetek útján előnyösen szerezhetők be. S ha pl. csak az erdélyi magyar városokban meg­alakulnak a fogyasztó­szövetkezetek és ezek elvül kimondják azt, hogy minden efféle czikkeiket csak magyar iparosok- ;­tól veszik, hát akkor a szász atyafiak örömest eltagadják még német szárma­zásukat is csak azért, hogy ők is ver­senyezhessenek ama fogyasztási czikkek szállításában. Ezt az egész mozgalmat a nemze­tiségi törvény keretén belül egy odiosus szó nélkül keresztül lehet vinni. És ha például a mozgalom aztán Erdély hatá­rán túl s még a törvényhatósági szük­ségletek beszerzésére is kiterjed, ami is­mét semmiféle korlátokba nem ütközik, akkor a szászok mint circum­spectus polgárok igen hamar meggyőződnek ar­ról, hogy nemzetiségi fúriájukkal üzleti érdekeikre halálos csapást mértek, mely­ből csak egy kisegítő út van: magyar­rá lenni szívvel, lélekkel, mert ez esetben a fogyasztási szövetkezetek ut­ján áruiknak az egész országban jó ke­lendőséget szerezhetnek s kiszoríthatják még a dunán­túl ,s az osztrák, cseh, mor­va importot. A működő bizottság munkálkodá­sának azonban még egy más irányba is ki kell terjeszkedni, arra t. i., hogy kül­földön élő magyar iparosaink­ról is adatokat szerezzen be az alakítandó fogyasztási szövetkezetek szá­mára. E czélból érintkezésbe kell lépnie a külföldi magyar egyle­tekkel s tőlük bekivánni az ide vo­natkozó adatokat, természetesen mustra­ TARCZA, Bossuet és Fénelon. (Irodalomtörténelmi kép.) Dr­oszoly Z. (Vége.) Gyöngyei nemcsak a vitairatoknak, írva a legelegánsabb, csakis a franczia irodalomban található modorban, de egyszersmind re­mekei a legszebb műprózának. Hogy mi jön a vége a sok fondorkodás­­nak, s hogy H. Innocenc pápa brevése szerint Fénelonnak meg kelle magát alázni — isme­retes. És mindezért mivel bosszulta meg ma­gát? Azzal, hogy egy rész szót sem ejtett ki ellenséges vetélytársa ellen, a­ki még akkor sem hitt Fénelon szavaiban, midőn megalázva látta. Nem kevésbbá nagyok, mint hittudósok és eronokok. Utóbbi téren Bossuetnak nyújtja az irodalomtörténet a pálmát. Különösen mint a galli­án egyház megalapítójának. — Hogy minő előnyt vívott ki egyházának, azt az idők folytán többször volt alkalma Fran­ciaországnak tapasztalni és áldást árasztó ha­tását élvezni. Czikkünk utolsó pontjához érve: tekint­etik őket nyájuk között. V. Bossuet és Fénelon, mint főpásztorok. Bossuet sajátos és kiváló jellemvonása: a józan ész, mely a 16. és 17. század ba­bonáitól eltérve, csakis az Úr igéjének olvasá­sban, fejtegetésében leli boldogságát, mondja Ninard. Főpásztornak született jellem, mely ha a szószékre szállt, még nagyobbodni látszott. Beszédei, melyek közül jókora rész maradt ránk, így A halálról, Az egyház egységességé­ül A szent kereszt felmagasztalásáról; továb­bá több rendű dicsbeszédei (Pannégrique de saint Paul), de mindenekelőtt világhírű „Orai­­sons funébres“-jei (halotti beszédek) — való­ságos classicus művek. Gyászbeszédei, neveze­tesen azok, melyeket Henriette, Anglia király­néja (1644.) és ennek szerencsétlen leánya fö­lött, melyet a híres Condé herczeg halálakor mondott. E beszédek, úgy a pompás és emelkedett nyelv, mint a gondolatok fenségességét illető­leg, népének legnagyobb egyházszónokai közé avatják Bossuetet. Méltón állhatnak a Periklee halotti be­szédje mellett, melyet az elesett athenébeliek felett mondott. S ép ezért megfoghatatlannak marad, hogy a század végén élő és hozá képest csak hal­vány fénynyel tündöklő csillagok, mint: Flé­­chier, Mascaron, Bourdalou, miként tudták az ékesszólás nagy mesterét a párizsiak előtt oly hamar feledésbe juttatni. A meauxi egyházmegyét elfoglalva, első gondja volt — a­mit már theolog­ működésé­nél kell vala említenünk — megyéjének hívői számára két jeles munkát közreadni: Meditation sur les Évangiles (Elmélkedések az evangeliu­­mok felett) és Élevations sur les mystices (Az isteni titkokhoz való felemelkedés). Fénelon szónoklatai úgy számra, mint ere­detiségre nem hasonlíthatók egybe a Boussetéi­­vel. Ha jellemeznünk szabad, azt kell monda­nunk, hogy népszerűbbek, szendébbek, mint a nagy vetélytárs szónoklatai, de nem eredetib­bek. Szónoklataikban egyik sem használta a tervszerű előkészülést. Nagy szellemek szokása szerint, az elmélkedés közben támadt főbb gon­dolatokat feljegyezték és ezek képezték prédi­kációnknak alapját Az isten dicsősége, az em­beri szívnek fölépülése, a szenvedélyek és gőg : ezek képezték szónoklataik alapigéit. Távol minden szóczifraságtól, maga Bos­suet jellemzi a keresztény szónoklatot, midőn így szól: „La simplicité et la vérité: Voila les seuls ornements de l’éloquence chrétienne“. (Egyszerűség és igazság, — Íme a keresztény­szónoklatnak egyedüli ékessége.) Ép ily jellem­zők Fénelon szavai, melyeket, mint püspök mond: „La véritable eloquence n’a lieu d’enflé et d’ambitieux , elle se modere et se proportionne aux sujets qu’elle traite et aux gens, qu’elle instruit.“ (A valódi szónoklat nem ismer sem­mi felfuvalkodottat, önzőt, mérsékli magát, al­kalmazkodva azon alattvalókhoz, kikhez szól és azon emberekhez, a kiket oktatni kíván.) Híveiktől szeretve hirdették éltük alko­nyáig — Bossuet 75,­ Fénelon 64 éves koráig — az úr szavát. Mint püspökök a legnagyobb pontossággal megtartották az egyházi, mint diócösis gyűléseket. A nagy és beteges kor da­czára sem esett sohasem terhükre, mint való­­j­di hű pásztornak, híveiket meglátogatni, a be­tegeket vigasztalni, a szegényeket segíteni, kór­os menházakat alapítani és felügyelni. Áthat­va azon eszmétől, hogy az egyház dicsősége a vallás megerősödése, s a nép ne­velése mindig a jó és képzett paptól függ: fő gondjaik közé tartozott a papi neveldéknek jó és a korszellemnek megfelelő korba való he­lyezése. Püspöki hatáskörükhöz tartozott a kath. vallás védelmezése a janzenisták­ és protes­tánsokkal szemben és ezeknek megtérítése, mit különösen Fénelon már fiatal lelkész korában a „Nouvelles catholiques“ intézetben nagy si­kerrel tett. Nemcsak megyéjükben, hanem egész Francziaországban úgy tekintettek, mint hí­veiknek atyja, kiket nemcsak idegenek, hanem maguk a protestánsok is irigyeltek tőlük. * A megelőző fejezetekben elmondottak és még inkább Nisard és Demogeot Ítélete nyo­mán a következőkben összegezhetnek a XVII. sz. e kiváló két lángelméjű főpapot és írót: Bossuet mindig egyszerű, komoly és méltóság­­teljes volt. Fénelon — rendkívül szikár terme­te daczára — vidám, szellemes, sőt — mint Saint-Simon (Mémores I. 124. I.) mondja — még kaczérkodó is volt. Mint szónok­ és író­ról azt mondhatjuk, hogy az egyik buzgó, de heves, néha vidám és kitörő, a másik (Fénelon) mindig nyugodt, mérsékelt és szende volt, mint a megtestesült apostol. Fénelon szerette a vi­lágot, kedvelte a művészeteket, sőt a színházat is. Bossuet gyűlölte a világot, a színházat, ki­vált a vígjátékot, az ördögnek sikamlós palló­ját. Fénelon, a főnemesek ivadéka, már szüle­tésénél fogva az udvari életre hivatva, kényte­len életének utolsó két évtizedét attól távol f­elélni, míg a zárdának született Bossuet az udvaron, vagy annak közelében kényszeríttetik élni. Értekezésünk folyamában Bossuetről több helyen úgy nyilatkoztunk, mintha a zsarnok­sághoz hajlott volna. Némely történetíró csak „i­n t­o­l­é r­a­n­t“-nak nevezi, neki tulajdonítván a nantesi edictum keletkezését, mely tudva­levőleg a hugenoták kegyetlen üldöztetését és sok ezer szorgalmas protestánsnak idegen föld­re való kiköltözését vonta maga után. Életrajzának megírója Baussuet,* a ké­sőbbi bibornok fényesen bebizonyította az el­lenkezőt. Épen Bossuet volt az­, kinek közben­járására a kiküldött vad katonák nyerseségé­től a protestánsok megmenekültek. Fénelonról, kit mi is a türelmesség jelképe gyanánt állí­tottunk az olvasó elébe, már nem ítél az utó­* Boussuet: Hist. de Bossuet IV. 120. 1. kor oly kedvezően.** Igaz, hogy úgy egyházá­ban, mint az udvarnál szerepelni óhajtott, de vájjon nem érzett-e magában erre rendeltetést? Vájjon hány dicsekedhetett kortársai közül azon kiváló lángelmével, mint a minővel­et a gondviselés megáldotta? Ha figyelembe vesz­­szük továbbá szeretetreméltó szerénységét, nyílt­­szívű megadását, őszinte istenfélőségét, lehe­tetlen hinnünk, hogy e nagy ember tetteinek rugója a dics­vágy, az ambitió lett volna. Gyakori álhatatlanságának okát egyéb­ben kell keresnünk. Fénelon azon gyöngéd és hajlékony ter­mészetek közé tartozott, kik tehetségeik és el­meélük tisztasága daczára, más erősebb jelle­mektől, vagy rendkívüli események által vezet­tetik magukat. Lelkében korának legnagyobb ellentéteit látjuk küzdeni: a katholicismust,­­ a protestantismust; a janzenizmust és jezuitiz­­must; a quietismust és dogmatismust. Minél inkább befolyásolják e küzdelmek érzékeny, jó lelkét, annál inkább iparkodik őseinek hitét tá­mogatni. Bossuet, az egyháznak e nagy hőse, tá­vol tudta magát tartani mindezen belső har­­czoktól, s a­milyen a jelleme, olyannak talál­juk hitét, meggyőződését is: megrendithe­­tetlennek. Fénelon, az emberi szívnek e nagy megfigyelője, ki annak hiányait és szük­ségeit jobban ismerte, mint bárki más; kinek vallásossága sokkal tárgyilagos volt, mint a protestánsoké, jansenisták­, vagy quiétistáké. Élénkségénél és tevékenységénél fogva kénysze­rítve való vallási meggyőződését a legnagyobb belső harcrok árán megnyerni, gyűjteményekkel egyetemben, hogy azok utján azon czikkeket is be lehessen sze­rezni, a­melyek belföldön elő nem állít­hatók, vagy nem kaphatók jó és elegen­dő minőségben. A közművelődési egylet ekként vég­telenül sokat tehet a magyar ipar és kereskedelem fejlesztésére. —­ A vámnovella az osztrák kormány hiva­talosan» közölte a rp.a£) «r­­anynyal a mó­dosításokat, melyeket az osztrák képviselőház vámügyi bizottsága a vámnovellán eszközölt, tette ezt azzal a kéréssel, hogy a magyar kor­mány fogadja el azokat. E változtatások, egy­nek kivételével, csekélyek ugyan, de ez eljárás által praecedens eset áll elő, a­mely a kor­mánynak nagyon megnehezíti oly kívánsággal fordulni a képviselőház közgazdasági bizottsá­ga elé, hogy a bizottság a maga részéről, ne tegyen változtatásokat a vámnovellán. A franczia kormányválságról ezeket jelentik: A Freycinet-vel folyt tárgya­lások nem vezettek eredményre. Freycinet pén­teken értesítette a köztársaság elnökét, hogy a kabinet alakításáról lemond. Grévy azután Constanst és Devést fogad­ta, s a válság felől tanácskozott velük. Constans és Devés meglátogatták Freyci­­net-t, hogy a minisztérium megalakítására bír­ják. De Freycinet tagadólag válaszolt. Azután Brissonhoz fordultak, hogy ő vállalná el a ve­zetést, de Brisson azt válaszolta, hogy a je­lenlegi pártviszonyok mellett nem hiszi, hogy hasznosan működhetnek. Devis erre visszavo­nult és Constans egymaga vállalta el a kabinet megalakítását. Constans erélyes férfiú, kit valamennyi párt jól szívet és ki szintén valamennyi pártból akarja az új kormányt megalakítani. Egyes hírlapok, külö­nösen a mérsékelt pártiak, a kamara feloszla­tását kívánják. Royalista körökben nagy mozgalom ész­lelhető, fel akarják használni a kormányválság folytán beállott zavarokat,­­ a helyzet bonyo­­dalmasságát; nagyon hiszik, hogy a legköze­lebbi napokban kísérleteket fognak tenni tö­rekvéseik megvalósítására. Az angol-orosz viszályról a következőket jelentik: A Times egy sugalma­zott vezérczikkében figyelmeztet, hogy az orosz választ ne tekintsék enge­sztelékenynek. Orosz­ország csak fitogtatja a békeszeretetet, de tény­leg csak időt akar nyeríti. Ugyancsak a Times a következő részle­teket közli az oroszok középázsiai akc­ióáról: A­mióta az oroszok meghódították Mervét, mindig úgy látszott, mintha Giers úr nem tar­tana számot Pendsdehre s tiltakoznak az el­len, hogy Pendsdehtől délre legyen a határvo­nal. Legalább úgy nyilatkozott mindig Angliá­val szemben az orosz külügyminiszter. Mikor az utolsó időben Lessar s a többi orosz Pends­deh felé nyomultak, kijelentette Giers Gran­­villenek egy tiltakozó jegyzékére, hogy az orosz határbizottság az orosz kormány meghatalma­zása nélkül járt el s hogy Oroszország nem akarja elfoglalni Pendsdeht. — A Times meg­jegyzi : Az orosz sürgönyök tartalma maga nem határozhatja meg a kormány magatartását. Bármily békés és barátságos is e sürgönyök tartalma, Oroszországnak mégis kedve van dél felé nyomulni, s az orosz csapatoknak Pends­­dehbe való hirtelen előnyomulását Giers nyi­latkozata daczára is lehetségesnek kell tartani. Az ügyek jelenlegi állása nem igazolná azt, hogy Angolország a fegyverkezéssel felhagyjon. A minisztertanács mai ülésén tárgyalta Gieru válaszát és az indiai alkirály sürgönyeit. Duf­­ferin sürgönyei ama egyesülésről szólnak, mely Ravulpindinél az előnyomulás alkalmával az afgán emirrel történt. A tankerületi főigazgatók ér­tekezlete. A közoktatásügyi minisztérium a tanke­rületi főigazgatók ez idei értekezletén, melyről néhány nappal ezelőtt említést tettünk, több fontos kérdést bocsátott tárgyalás alá. A ta­nácskozás eredményei közül a „Nemzet“ a kö­vetkezőket közli, mint olyanokat, melyek álta­lánosabb érdekűek. Minden középiskola jogosítva lesz a helyi viszonyok figyelembe vételével helyi tantervet állapítani meg, természetesen az általános ál­lami tanterv keretén belül s az abban kitű­zött czél koc­káztatása nélkül. E helyi tanterv­ben, mely az illető tanintézetre nézve állandó lesz, t. i. addig marad érvényben, míg megvál­toztatását a tanári testület szükségesnek nem találja, a tananyag részletezendő és pedig mód­szeresen. Ennek következtében az annyira ki­fogásolt eddigi hosszadalmas módszeres tanér­tekezletek egyszerűbbekké válnak. A módsze­res conferentiák csakis az olvasmányok meg­választásával s az írásbeli feladatok kitűzésé­vel fognak foglalkozni, vagy záratlan akadá­lyok felmerülése esetén az állandó helyi tan­tervben a tananyag-részletezés módosításával. A tanácskozás második nagy kérdése volt a tanintézetek nagyobb felszerelése. Sok tanintézetnél az újabb felszerelés elemei is hiá­nyoznak, különösen a tanári könyvtárak ma­radtak hátra, úgy, hogy a tanárok nem talál­hatják meg bennök szellemi táplálékukat. Ja­vaslatba hozatott tehát, hogy az eddigi egy­szeri 2 frt 10 kr fölvételi díj helyett 2 frtos évi fölvételi díj szedessék, s az így befolyó nagyobb jövedelem, mely az eddigihez képest még egyszer annyira fog emelkedni, a fölsze­relés nagyobb gyarapítására fordíttassék. A fel­szerelési átalány aránylagosan és pedig a tan­­osztályok száma szerint lesz megszabva. Külö­nösen némely vidéki középiskolák, melyeknek tanszeráltalánya alig fedezte a hazai tudomá­nyos folyóiratok költségét, fognak e tekintet­ben tetemesen emelkedni. Részletes tárgyalás alá bocsáttatott to­vábbá a közoktatásügyi minisztérium által ké­szített t­a­n­k­ö­n­y­v-e­ngedélyezési sza­b­á­l­y­z­a­t, melyet módunkban lesz nemsokára részletesen ismertetni. Kiemeljük már most be­lőle, hogy az új kiadások megbírálásánál a le­hető legrövidebb eljárás jön megszabva. Öröm­mel üdvözölte a tanácskozás a szabályzat azon passusát, mely a tankönyveknél az eddigi in­gadozó orthographia c­acsának megszüntetése czéljából a m. tud. akadémia által megálla­pított orthographiát kötelezővé teszi. E kérdés tárgyalásával kapcsolatban kimondotta a ta­nácskozás azt is, hogy a vegyes ajkú vidéke­ken, hol a tanulók még a magyar nyelvet nem bírják kellőleg, az átalán használt magyar tan­könyvek terjedelmes tárgyalásuk és nehezebb nyelvezetük miatt, nem felelnek meg. E vidé­kek számára is magyar tankönyvek szüksége­sek, de különösen az alsó osztályokban olya­nok, melyek a legegyszerűbb, tehát a legköny­­nyebben érthető nyelven vannak írva, s tár­gyalásukban a lehető legrövidebbek, mert a nyelvet még könynyűséggel nem biró tanulók sokat kénytelenek a szöveghez ragaszkodva ta­nulni. Ha ily könyvek kiadására magán­vál­lalkozók nem akadnának, a közoktatásügyi kor­mánynak kellene megbízás útján a szükséges könyvekről gondoskodni. Örömmel üdvözölte továbbá a tanácsko­zás azt is, hogy a közoktatásügyi minisztérium az országos középiskolai tanáregyesületet fel­hívta egy iskolai műszótár készítésére, mert már valóban tűrhetetlen volt az állapot, hogy némely fogalomra 40 műszó is vett forgalom­ban, mi majdnem lehetetlenné tette az öszsze­­hangzó oktatást. A főigazgatók egy része a meg­állapítandó műszók iskolai használatát kötele­zővé is kívánta tétetni, de a többség remény­­li, hogy a tankönyvírók higgadtabb többsége önként elfogadja a tanáregyesület által gond­dal megállapított műszakat, s így az általános használat rövid idő múlva meghonosuland is­koláinkban. Foglalkozott továbbá az értekezlet a kor­mány vezetése alatt álló reáliskolák érettségi vizsgálataihoz eddigelé kiküldött miniszteri vizs­gáló biztosok kérdésével is. E biztosok az új középiskolai törvényben nem fordulnak elő, de ez intézmény eddigi alakjában nem is volt tel­jesen czélravezető, mert a biztosok, kik mű­egyetemi tanárok voltak, nagyrészt csakis sa­ját szakukat vették figyelembe, s nem az álta­lános érettséget. Az értekezlet elismerte, hogy czélszerű dolog érintkezési kapcsot fentartani a középiskoláit és főiskolák között, hogy t. i. a főiskolai tanároknak alkalom nyíljék javaslatot tenni, ha a középiskola színvonala nem elég magas, de másrészt okulni is e tekintetben, hogy mindent nem lehet kívánni a középiskolától, s hogy az egyetemnek a tudományos búvárlás fe­neketlen mélységeibe való bocsátkozás helyett, mindenekelőtt a középiskolák által nyújtott ál­talános műveltségre kell fektetni szaktanítását, hogy tehát a főiskolai tanárnak legalább a kez­dő években alkalmazkodni kell a középiskolák nyújtotta általános képzettséghez. Ennélfogva elegendőnek találja a tanácskozás, hogy a főis­kolai tanárok csak figyelmes szemlélőkül, ta­nultul küldessenek az érettségi vizsgálatokra, intézhetnek kérdéseket, de az érdemjegyek meg­adásánál befolyással ne tehessenek s ki a ta­pasztaltakról jelentést s a tapasztaltak alapján javaslatokat tegyenek a miniszternek a középis- ** Donén, l’intoléraucs de Fénelon Paria 1872.

Next