Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)

1885-03-11 / 58. szám

és mutatta nekem ragyogó moszkvai és indiai képeit.“ * Párbajt vívó gyermekek Mint Párisból írják, ott a napokban két tizennégy éves gyermek a párbajcodex szabályainak tö­kéletesen megfelelő módon megverekedett egy­mással. Eltűnt milliók. Egy rendkívül érde­kes történet, mely már két évszázad óta iz­gatja a kedélyeket, az utóbbi időkben megint előtérbe lépett­ milliókról van szó, melyeket Hollandiába vándorolt bajorok német rokonaik­nak hagyományoztak, melyeket sok nehézség leküzdése után a bajor meghatalmazottnak ki is fizettek és melyek azóta­­­eltűntek. A hagyományozok voltak : Schleder György Trier­­ből, ki 1636-ban Amsterdamban meghalt és rokonaira 7 tonna aranyat hagyott (1 tonna — 100.000 németalföldi forint); Joós András Mátyás, az előbbinek veje, ki Amsterdamban 1664-ben halt meg és 14 tonna aranyat ha­gyott hátra; unokaöcscse Joas János 1709 ben ugyancsak Amsterdamban halt meg és szintén több tonna aranyat hagyott az örökösöknek ; Joas (Jais) Ignácz, ki II. Károly spanyol ki­rály alatt San Domingo kormányzója volt és rokonainak 1.700.000 frtot hagyományozott, és végül Pongratz József Antalt, ki bajor ro­konainak 2.800.000 frtot hagyományozott. A rokonok a napokban kiadtak egy röpiratot, melyben azt bizonyítják, hogy Halder augsbur­­ki bankár annak idejében átvette a milliókat és hogy 1855-ben halottas ágyán meggyónta, hogy ezekkel az örökségekkel szerezte nagy vagyonát; nála 60 millió van letétben és kéri a gyóntató atyát, hogy értesítené erről az örö­kösöket. A lelkész ezt megtette, de Halder örököse megtagadott minden felvilágosítást. A rokonok 1871-ben kérvényt nyújtottak be a német birodalmi gyűléshez, de a kérvényről nem létetett jelentés. A bajor kamarák pedig kijelentették, hogy illetéktelenek az ügy elíté­lésére. A bajor államminisztérium is megta­gadott 1883-ban minden beavatkozást. Az örö­kösök meghatalmazottja ezután Halder bankár örököséhez fordult, de ez egyszerűen kiutasí­totta őt. Az örökösök már most a beszerzett bizonyítékok alapján f. évi jan. 12-én bünfe­­nyítő feljelentést tettek Haider örökösei ellen és az augsburgi esküdtszék lesz hivatva az ügy­ben dönteni. SZÍNHÁZ, zene. „A protekczió“, Bérezik Árpád­­ig játéka, tegnap adatott másodszor színpadun­kon. Az érdekes újdonság most is szépszámú közönséget gyűjtött össze, mely élénk tetszés­­nyilatkozatok közt nézte végig az előadást. Bérezik a „Protekczió“-ban nagyjelentő­ségű társadalmi kérdést vet föl, s azt ismert virtuozitásával, kiválóan szellemes könnyedség­gel tárgyalja. A protekc­ióval való visszaélé­sek nevetséges, boszantó és káros oldalait fel­tüntetve, s a­hol szükséges ostorozva, eléri azon czélját is, hogy a folyton derült hangu­latban tartott közönség, a mellett, hogy élve­zetes estét tölt, helyesen ítél a szőnyegre ho­zott s sok félreértésre alkalmat nyújtó kér­désről. Az iró véleményét önkénytelenül elfo­gadjuk , ragaszkodunk hozzá. Mulattunk, gyönyörködtünk, véleményünk az iróé, s egy modern színműíró ennyivel el­mondhatja, hogy diadala megvan. Bérezik vígjátéka szép sikert aratott, s közönségünk, mely érdeklődéssel fogadta ed­digi két előadását, bizonyára tartósan fog még érdeklődni a „Protekc­ió“ iránt. Az újdonság előadása mindkét estén élén­­kebb, összevágóbb lehetett volna. De a fenfor­­gó színházi válság izgalmait tekintve, valóban nem lehet csodálni, hogy színészeink nem vég­zik feladatainkat a megszokott buzgalommal és lelkiismeretességgel. A sérelem, mely érde­keiken méltatlanul ejtetett, s a bizonytalanság, melyben most élnek, sokkal sebzőbb, hogysera bár a színpadon el tudnák felejteni. Nem az ő hibájuk, hogy kellemetlen kö­rülmények közé jutottak s igy igazságtalanság volna őket okozni, ha izgalmuk károsan hat színpadi működésükre is. A „Protekczió“ szereplői közül egyéb­iránt dicsérettel kell fölemlítenünk Gönczi­nét, Nagy Ibolyát, Gerő Linát és Szent­­­györgyit. Vedrese, Megyeri és Zilahi szintén igyekeztek sikeresen teljesíteni felada­tukat, de a színpadi „közhangulat“ ot azért Berczik szellemes ötletei sem tudták annyira fölélénkíteni, hogy a kellő összjáték hiá­nyát ne érezzük. A közönség több ízben kitüntette Szent­györgyit, Nagy Ibolyát és Zilahit. * A nyári színidény. Színtársulatunk néhány elsőrendű férfitagja tegnap gróf Es­terházy Kálmán intendáns jelenlétében ér­tekezletet tartott, melyen elvben megállapitta­­tott, hogy a társulatnak szerződés nélkül ma­radt tagjai, E. Kovács Gyula művezetése mellett, május 1 - től augusztus hó végéig Ko­lozsvárit előadásokat fognak rendezni. Gróf Esterházy kijelente, hogy kész a társulat­nak úgy a színházat, mint az összes fölszere­léseket díjtalanul rendelkezésére bocsátani, s ezen kívül is teljes jóindulatáról, minden le­hető támogatása felől biztosíta a vállalkozó­kat. Ezenkívül a társulat azon három tagját, kiknek szerződése októberig tart, tehát a nyári idény alatt is fizetést nyernek, az intendáns úr kötelezni fogja, hogy a nyári előadásokban díj­talanul közreműködjenek. E három tag: Nagy Ibolya, Gönczi­né és Megyeri. Mindeneset­re tetemes könnyebbség a vállalatra nézve, hogy ilyen elsőrendű tagokhoz minden költség nél­kül jut. Az értekezlet köszönettel tudomásul vette a gróf­ intendáns nyilatkozatát s most a társulattal együtt fogják megállapítani a további módozatokat. A dolog sikere csak attól függ már, hogy Nagy Vincze igazgató (ki e hét végén fog nyilatkozni az itteni tagok szerződtetése tárgyában) kiket szándékozik a társulatból a nagyváradi idényre magával vin­ni. Mert ha többeket és jelentékeny erőket visz el, a vállalat természetesen koc­káztatva lenne. Reméljük, hogy az új igazgató is hozzá fog járulni ahoz, hogy az itt maradó tagok kétes helyzetén a mennyire lehet segítve legyen, s a vállalat elé a maga részéről nem fog nehézsé­geket gördíteni.* Nagy Vincze színigazgatót, a­mint értesülünk, a szegedi színügyi bizottság haj­landó ugyan fölmenteni ottani személyi köte­lezettségei alól, de társulatát m­e­g a­k­a­r­­ják tartani a szegedi színház szá­mára, nehogy a jövő idényre Szeged esetleg színtársulat nélkül maradjon. Az ügy eldöntése különben legközelebbről várható. — E tény­nyel szemben valóban csodálkozunk, hogy a kérdés megoldásának könnyebb és sikeresebb módját miért kerülték el erőszakosan. Kolozs­várnak kell a saját eddigi társulata s igen ter­mészetesen nem kell a szegedieké. Szeged nem ragaszkodik a Nag­y Vincze személyéhez (isten látja lelkünket, mi sem), de ragaszkodik színé­szeihez. Hát aztán miért nem tesszük mi meg Sze­ged városának azt a barátságot, hogy csak azt vegyük el tőle, a­mit szívesebben idead, s a­mit mi is (tekintve, hogy Nagy Vincze akkor a mi jelenlegi társulatunkat, fogná átvenni) könnyebben elviselhetünk?—Hogy a kolozsvári „országos nemzeti“ színházzal már most mi lesz? hogy lesz? —az tehát Szeged város színügyi bi­zottságának a szavazatától függ. A mi minket itt izgalomban tart, azt a szőke Tisza partján fogják eldönteni. Ezután olyanformán lesz „or­szágos“ a kolozsvári színház, hogy széles ez országban mindenfelé fognak döntögetni felette, csak itt Kolozsvárit nem, csak a közvetlenül érdekeltek és hivatottak nem. E zűrzavarok közt, melyekkel a magánvállalkozói rendszer bekö­szöntött, bizonyára nincs irigylésreméltó hely­zete Nagy Vinczének sem, ki biztos állást ké­szül elhagyni egy bizonytalanért, s viseli az experimentum minden következményeit. Ör­vendenénk, ha ez ügy, mely — daczára an­nak, hogy a szerződés már megállapíttatott — még mindig függőben van, mielőbb véglegesen befejeztetnék. A zavar és izgalom, mely napon­ként növekedik, csak nehezebbé és elégteleneb­bé teszi a megoldást. — Kérjük tehát Szeged városát, igazítsa már el ezt a mi dolgunkat, de úgy, hogy fosszon meg minket minden áron a saját társulatától! * Nagy Ibolya k. a. jutalomjáté­­kául márcz. 19 én Goethe „Faust“-ja kerül színpadra. A remek tragédiát régen nem lát­tuk , jövő heti előadása bizonyára már csak ezért is élénk érdeklődést fog kelteni a közön­ségnél A jutalmazott Margitot fogja adni.N­a­g­y Ibolya kisasszonyt ritkábban láthatjuk színpa­don, mint a­hogy, jeles képességeinél fogva, az előadások érdeke megkivánná; de abban is, a­mit e téli idényben egy néhány nagyobb sze­reppel bemutatnia alkalma nyílt,­­ eléggé igazolta kiváló tehetségeit ahoz, hogy a juta­lomjátékul választott nagy műszereptől szintén nevezetes sikert várhasson a közönség. Faustot E. Kovács Gyula és Mephistot S­zen­tg­y­ör­­gyi fogják játszani s a tragédia többi szere­pei is egyenként jó kézben lesznek. Arról, hogy a rendezés kifogástalan s a darab látványos­ságai fényesek, hatásosak legyenek — E. Ko­vács Gyula ismert rendezői talentuma gondos­kodik. — „Faust“ ez igen élvezetesnek ígér­kező előadására már most felhívjuk a közönség figyelmét. TUDOMÁNY, IRODALOM. A tud. akadémiából. — Eredeti tudósítás. — Budapest, márcz. 9. A magyar tud. akadémia II. osztálya ma délután 5 órakor tartotta havi felolvasó ülé­sét, Pulszky Ferencz elnöklete alatt. Nyáry Jenő dr. ez alkalommal tartotta székfoglalóját Magyarország bronzkul­­túrájáról, melyet a külföldi tudósok a leg­újabb időkig kétségbe vontak, azt állítva, hogy a hazánkban talált bronztárgyakat más kultúr­­népek hozták be. E véleményt azonban a leg­újabb ásatások megc­áfolták. Legmeggyőzőbb bizonyítékokat e tekintetben a pilinyi bronz­kori sírmező szolgáltatott, hol a halottak mel­lé helyezett kisebb műaszközök között öntő­mintákat és kohókat is találtak, melyek arról tesznek csalhatatlan bizonyítékot, hogy a ha­zánkban lakott ősnép bronztárgyát maga ké­szítette. Közel a temetőhöz tűzpadok találtat­tak, a­hol állatokat áldoztak. Nem messze ezektől kiváló érdekű kunyhómaradványokra találtak, melyek a szenes fák után ítélve, nyolczszögüek voltak; mindegyikben egy-egy őrlő­kőre akadtak. A bronzkori sírmezővel ösz­­szefüggésben van az átmeneti korból álló te­mető, hol úgy bronz-, mint vastárgyak vegye­sen találtatnak; mivel pedig e tárgyak a bronz­kori temetőben találtakhoz feltűnően hasonlí­tanak, világos, hogy a bronzkori népnél las­sanként a vas is terjedni kezdett. A magyar­­országi bronzleletek mind azt bizo­nyítják, hogy hazánk bronzkori népénél az isézumvesség meglehetős magas fokon állott is önálló jel­leggel birt. Az érdekes tanulmányért, mint olyanért, mely a külföldön is méltó feltűnést fog kelte­ni, Pulszky Ferencz az akadémia nevében kö­szönetet mondott a felolvasónak. Utána Kováts Gyula levelező-tag tar­totta székfoglalóját ily czim alatt: Szilágyi (Sylvanus) Márton tanítása az el­jegyzés felől 1690 ben. Köszönetet mond­va megválasztásáért, ama feladatokkal foglal­kozott, melyek a jogtudomány művelése tekin­tetében az akadémiára várakoznak. Kováts ma­gyar jogtörténeti alapon áll és ebből indulva ki, körvonalazza az akadémia teendőit. Igen érdekes vállalatnak tartaná, ha az akadémia a magyar jog rendszerét úgy, a mint, az 1848 ig fennállott, megh­atná. Nagy súlyt fektet a ká­­nonjog magyarországi fejlődésének megírására is. Áttérve tárgyára, az értekező legelőbb Szi­lágyi Mártonról mond el egyet mást, ki akkor, midőn a szóban forgó munkáját (Triga divor­tialis) megírta, a debreczeni főiskola rektora volt. Munkáját a czélból irta, hogy a protes­táns atyafiainál elharapózott házassági váláso­kat „megregulázza.“ A munkának függelékében foglaltatik az a rész, mely az eljegyzésről szól. Az értekező kimutatja, hogy Szilágyinál eljegy­zés alatt mindenkor házasságkötést kell érte­ni. A régi eljegyzési fogalom létezésének be­bizonyítására Kováts több rendbeli kútfőt szó­laltatott meg, többek közt Tinódy Sebestyént. Istvánffy Pál, Volter és Griseldiséből a követ­kező helyet idézte: Atyád is akarja, légy az én jegyesem. Ez napságtól fogva a­s­s­zo­n­y­f­eles­ég­em. A Szilágyi és Hajm­ási népballadából pe­dig ezt: Mert van nekem otthon jegy­esőm, gyűrűsöm, Hűttel elkötözött hűtés feleségem. Az új akadémikus székfoglalóját élénken megéljenezték. Végül O­r­­­v­a­y Tivadar levelező érteke­zett a hazai és praehistorikus kőeszközökről. Előadó a dán, svéd és norvég gyűjtemé­nyekben tett tanulmányai alapján arra az ered­ményre jut, hogy a középdunai praehistorikus kőkultúra mi összefüggésbe sem hozható az észak-európaival. Egyrészt a kőeszközök jel­legeltérései és anyagkülönbsége, másrészt pe­dig a fenmaradt, félig kész, vagy rosszul sike­rült eszközök, a gyártási helyeken található kőforgácsok az önálló locális produkc­iót bi­zonyítják. Vizsgálja továbbá a hazai kőkultúra kereskedelmi és forgalmi viszonyait és úgy ta­lálja, hogy a forgalom csak lokális volt. A K­özépduna és Északeurópa nem függtek össze forgalmilag, de létezett már a kőkorszak ide­jén, nyilván a neolith-korban egy déli kultur­­nép, mely úgy Északeurópában, mint a Duna mentén járt és ott létezőnek nyomait a tisz­tán kőkori leletekkel előkerülő primitiv üveg­gyöngyökben hagyta ránk. Végre kutatja a magyar és északeurópai kőeszközök­ régiségét és arra az eredményre jut, hogy a kiszépdunai és általán a középeurópai kőeszközök az észak­európaiaknál idősebbek. A tetszéssel fogadott értekezés után az ülés véget ért. Ipolyi Arnold beszédéből. Ipolyi Arnold püspök a­ képzőművészeti társulat évi közgyűlései alkalmából nagyobb arányú elnöki beszédeket szokott tartani, me­lyeknek különösen műkritikai része közfigye­lemre méltó. Vasárnapi beszéde is számos ér­dekes pontot tartalmaz, így Munkácsy művé­szetét Ipolyi Arnold a következőleg jellemzi: „Az érzések és szenvedélyek legmaga­sabbra fokozott skálájáig mindent életteljesnek és természetesnek találunk, kezdve a magasz­tos fájdalom és feláldozás, a szenvedés és két­ségbeesés, a részvét és könyörület, a harag, düh és boszu, a fanatikus vakhit és egyked­vűség, a részvétlen vagy bután eltompult ér­zés,­­ a magát Istennek átadó rezignáció s emelkedett lángoló vallásérzet különféle kife­jezésein át, mint ez az emberiség isteni meg­váltásának jeleneteiben oly nagy mérvben mu­tatkozhatott, és mint ezt csak az Istentől meg­áldott oly dús tehetség képes kifejezni s elő­állítani. És mindezt a legnagyobb realitással megalkotva bár, egy magasabb eszményi érzet­tel áthatva, tisztultan mutatja elő. Éhez járul még azután ama páratlan szintökély, mely — eltekintve a kifogásolt világosság felosztásától s alkalmazásától — a festményt még így is oly magasra emeli, hogy Munkácsy színezésé­vel nemcsak minden kor legkitűnőbb festői között, sőt bátran azok felett is foglalhat he­lyet. A műben valóban mély érzés a legneme­sebb kifejezéssel, a költői lelkesedés a való­sággal, a magas felfogás az élethűséggel, s mindez a legelegánsabb technikával párosul. Alakításaival mesterünk egy újabb klasszikus tökélyű egyházi és történelmi festészeti isko­lának vetette meg alapját. A mű szemlélésé­nél újra emelkedik azon hitünk, melynek már a múlt alkalommal bővebb kifejezést adtunk, hogy az újabb egyoldalú realizmus által kiszo­rított eszményi irány nemesebb szint­­ézisben egymással egyesülhet.“ Az elnök ezután elősorolja a nagy díj kiadását. (Mint tudva van, Zala György szob­rász Mária-csoportja nyerte el.) megemlékezik Huszár Adolf érdemeiről, elősorolja a Munká­­csy-kiállítás anyagi eredményét, (92,520 belép­ti jegy adatott ki, s összes bevétel 32,527 fo­rint.) fölemlíti azon örvendetes körülményt, hogy a lengyel festők nagy előszeretettel keresik fel a magyar kiállítást, de konstatálja, hogy a rendes kiállítások anyagilag nem igen sikerül­nek, mert a tetemes költségek az egész jöve­delmet elnyelik. Beszéde további folyamában Ipolyi fölem­líti Lotz ünnepeltetését, a fővárosi építkezé­seket, a Deák-mauzóleumot, a mesteriskolát, s a közoktatási miniszter egyéb intézkedéseit. Ezután Ipolyi pillantást vet összes kép­zőművészeti mozgalmainkra, s azokról nem ked­­vezőleg nyilatkozik, így szól: „A nemzeti irányú és jellegű magyar mű­vek száma, melyek három év előtti tömeges föllépte, mind említők, magasabb reményre jo­gosított, mint kevesebb és gyengébb. Elég le­gyen erre jellemzésül csak annyit felhoznunk, hogy utóbbi kiállításunkon alig néhány közön­ségesebb magyar genre mellett, még a Rococo is, legfelebb mosolyt, gerjeszthető alakjaival, bővebben volt képviselve, mint csak a magyar génre is. Ennyire megcsappant a magyar lel­kesedés, s felburjánzott helyette a rosz ízlés. Míg éppen tavalyi előterjesztésünkben a német műprodukc­ió statisztikai adataival figyelmez­tettünk, hogy ha már külföldieskedünk, kö­vessük ne csak a külföld iskolai biablonjai alakjait, hanem azon újabb fordulatát is, hogy nemzeti, s történeti kép ott jelenleg immár a műalkotásnak igen tetemes százalékát képezi. A magyar történeti festészet géniusszá pedig éppen gyászt ölthet, mert műveit sem kiállításunkon, sem másutt nem üdvözölhet­tük, sőt már ennek óhajtását is álürügyek alatt nyíltan megszólják. Történetfestészeti pályadí­junk pedig, melynek pályanyertesei az előbbi években annyi reménnyel kecsegtettek, jelen­leg, évek sora után az idén először, kiadható sem volt többé.“ Ezzel kapcsolatban Ipolyi igen tüzetesen kifejti, s a fölmerült polémia ellenében alapo­san megvédi a művészet nemzeties jellegéről tavalyi beszédében mondottakat, s a társulat feladatául azt hangsúlyozza, hogy a hazai irányt elő kell mozdítania a rendelkezésére álló esz­közökkel és költséggel. E szempontból Ipolyi különösen sajnálja, hogy a választmány három szónyi többsége el­vetette azt az indítványt, melylyel 14 ezer írt ajánltatot­t a művészet és művásárlás számára s az eddigi összeget csak négy ezer írttal emel­te fel. Végül Ipolyi fölemlité, hogy gróf Pálffy- Daui Lipót, végrendeletében, testvére gyerme­keinek utódok nélküli kimúlta esetén, a tár­sulatnak százöt­ezer forintot hagyomá­nyozott. A hírlapi hirdetések bélyeg­illetéke.* A budapesti kereskedelmi és iparkamara a következő felterjesztést intézte a földmivelés , ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium­hoz a hírlapi hirdetések bélyegilletékének el­törlése tárgyában . Nagyméltóságú miniszter úr! A tisztelettel alulírt kamara egy kebelé­ben tett indítvány és az annak folytán tartott beható tanulmányozás és tárgyalás alapján azon tiszteletteljes kérelmet terjeszti nagyméltóságod elé, méltóztassék kegyelmesen oda hatni, hogy a hírlapokban közölt vagy azokhoz nyomtatás­ban csatolt mindennemű hirdetések után járó bélyegilleték az illető törvényes határozatok­nak megfelelő módosítása által eltöröltessék. Tiszteletteljes kérelmünk indokolása czél­­jából ki kell emelnünk első­sorban azon nagy fontosságot, melylyel a hirdetési ügy, annak mai állapotában, a kereskedelemre és iparra nézve általában, nem kevésbbé pedig a közmű­­velődés szempontjából fontos feladatot teljesítő hírlapokra nézve bír. A kereskedelem és az ipar ma uralko­dó versenyviszonyok közt a széleskörű hirde­tést éppen nem nélkülözheti. Az üzleti hirde­tések a keresetnek minden körülmény között és igen gyakran még be nem hozható áldo­zatok árán is alkalmazandó eszközévé lettek, melynek külön megadóztatása nem a kereset eredményét, hanem annak módját terheli és már ezen körülménynél fogva sem látszik mél­tányosnak. Ehhez járul, hogy teljesen lehetetlennek látszik módot találni a hirdetési bélyegilleték­nek méltányos és igazságos megszabására. Mert nem csak az iránt foroghat fenn igen sok eset­ben kétség, hogy valamely hírlapi közlemény a hirdetések kategóriájába tartozik és e sze­rint bélyegilleték alá vonandó-e­­ oly kérdés, melyet a kincstár végrehajtó és ellenőrző kö­zegei természetesen mindig a kincstár javára lesznek hajlandók eldönteni,­­ hanem maguk­nak a hirdetményeknek belső értéke is oly ki­meríthetetlen sokféleségű, hogy azoknak egyen­lő kulcs szerinti megadóztatása (mint ma tör­ténik igazságtalannak látszik, különféle kulcs szerinti megadóztatása pedig keresztül nem vi­­hetőnek mutatkozik. Ugyanis valamely hirdetmény belső érté­kének megítélésénél figyelembe kell hogy jöj­jön nemcsak annak terjedelme, hanem­ annak tartalma is, valamint azon lap olvasókörének jelleme és terjedelme, melyben a hirdetés köz­­zététetik. Mind e körülményeket figyelembe venni a bélyeg­illeték megszabásánál lehetetlen, figyelembe nem venni pedig és a bélyegilleté­ket minden lehető esetre alkalmazott egy té­telben kiróni igazságtalan. Másfelől azt hiszszük, hogy az általunk felvetett kérdés megítélésénél a kereskedelem és ipar versenyképessége mellett figyelmet ér­demel a hirlapok érdeke is, melyekre nézve a hirdetésekből eredő bevétel a jövedelem egyik legfontosabb forrását képezi. A hirdetés olcsób­bá tétele a hirdetési bélyeg eltörlése által nem­csak a hirlapok fennállatását könnyítené, és nemcsak ezek munkaképességét, fokozná, ha­nem nem éppen fontosság nélküli eszköz vol­na a kereskedelem és ipar, különösen a kiske­reskedés és a kisipar versenyképességének eme­lésére is. Ha már az előadott körülmények maguk­ban véve is teljesen indokoltnak tüntetik fel tiszteletteljes kérelmünket, különösen indokolt­nak tűnik fel az, ha figyelembe vétetik az élénk összeköttetés, mely piaczunk és az auszt­riai piacz között fennáll. Ausztriában a hirde­tések után járó bélyegilleték az általunk fent felsorolt okokból az 1874. évi márczius hó 29- én alkotott törvénynyel tényleg eltöröltetett. * Közöljük e figyelemreméltó kérést, mint a­me­lyet mindenben teljesen osztunk. Minthogy azonban ebben a nyomdaipar bajai egyátalában nincsenek ki­merítve, e tárgyra közelebbről visszatérünk .Szerk. és így a magyarországi kereskedő, vagy iparos, ausztriai versenytársával szemben kedvezőtle­nebb helyzetben van az által, hogy a hirde­tésnek nélkülözhetetlen eszközét vagy csak na­gyobb kiadással alkalmazhatja, vagy a kiadás kímélése végett saját versenyképessége rovásá­ra kisebb mértékben alkalmazza, vagy végre hirdetéseivel, a hazai hírlapok nem csekély ká­rára, a szomszéd ország hírlapjait kénytelen felkeresni, melyekben azok bélyegdíj fizetése nélkül jöhetnek be az országba. Szemben a kifejtett nehézségekkel és a most jelzett viszszássággal, alig jöhet figyelem­be a kincstárnak e czímen eredő és semmi esetre sem jelentékeny jövedelme, melynek el­este különben kétségkívül kárpótoltatnék a hir­detései bélyegdíj eltörléséből eredő közgazda­­sági és közművelődési haszon által. Ezekre való tekintettel tisztelettel kérjük nagyméltóságodat, hogy ez előterjesztésünket nagybecsű figyelmére méltatni kegyeskedjék. Budapesten, 1885. évi márczius hó - án. A budapesti kereskedelmi és iparkamara. Távirat. Budapest, márcz. 10. A képvise­lőházban ma benyujtatott a vám­szer­ződés módosításáról szóló törvény­­javaslat, száz vámtétellel és a franczia s német vámemelések elleni intézkedé­sekkel. A ház, a szabadkutatási tör­vényjavaslat elfogadása után, megkezdő a nyugdíj­javaslat tárgyalását, me­lyet Hegedűs Sándor velős és nagy tetszéssel fogadott előadói beszéddel nyi­tott meg. Idegenek névsora. — Márczius 10. — Biasi­ni-8­7 áll o­d­a. Grosz Éliás keresk. N.-Várad. Bányai Károly keresk. Sz.-Újvár. Rozman Jakab birt. Mocs. Boér Ká­roly birt. Dengeteg. Hosszú Teofil birt. Mocs. Losi Bé­la és családja hivatalnok Kolozsvár. Pránzl János ügy­védjelölt Eger. Hollaki birt. M.-Sz.-Jakab. Vakszmann és fia birt. Kis-Czég. Göbl Lajos keresk. Várad. Bene­dek Dávid keresk. Várad. Placsintár Kristóf keresk. Sz.-Ujvár. Markovits István birt. Mikeháza. Rajtz István segéd-sz.-biró N.-Arad. Sándor Imre sz.-biró M.-Örmé­­nyes. Bárdi Károly birt. M.-Lápos. Szörcsei Gábor birt. N.-Nyúlás. Rozman Mihály birt. Mocs. Nemzeti­ szálloda. Rozenblum S. keresk. N.-Szeben. Lobi Adolf keresk. N.-Várad. Pollák Emil hiv. Bpest. NEMZETI SZÍNHÁZ. Athália . . . Medgyaszai. Történik Tímár házánál, Ko­máromban, egy évvel később A 4-ik kép: „IDÜLLIÉLET.“ Sz­em­ély­ek : Tímár. . . . E. Kovács. i Teréza. . . . Göncziné. . Noémi . . . Gerő Lina.­­ Krisztyán . . Vedress.­­ Történik a Senki szigetén. Az 5-ik kép: „A HŰSÉG ÁTKA.“ S­z­em­é­l­y­ek: Levetinczy . E. Kovács. Tímea.... Nagy I. Kadisa . . . Csíki L. Athália . . . Medgyaszai. Történik Komáromban, öt évvel később. Bérlet 120-ik szám. Kolozsvár, 1895. márcz. 11. Az arany ember. Eredeti dráma 5 felv. irta Jókai Mór. Az előjáték: „A SENKI SZIGETE.“ Személyek: Tímár . . . . E. Kovács. Trikálisz . . Hegedűs. Tímea.... Nagy I. Teréza . . . Göncziné. Noémi.... Gerő L. Krisztyán . . Vedress. Granicsár . Zilahi Gy. j 1_s°) csempész Megyeri-­­ 2 ikj csempész Krasznai Granicsárok. Tört. a század­­ XX-as éveinek elején.­­ A 2-ik kép: „A BRAZO­­VICS-HÁZ.“ Személyek: Levetinczy . E. Kovács. Tímea.... Nagy I. Brazovics . . Sárdi. j Zsófia .... Krasznainé. j Athália . . . Medgyaszai. i Kadisa . . . Csíki László, j Fabula . . . Török K. ■ Fabula 7 fia. Történik Ko­­­­máromban. A 3-ik kép: „AZ ALABAS- i­TROM SZOBOR.“ Személyek: Levetinczy . E. Kovács. j Tímea .... Nagy I. A 6-ik kép : „A BALATON­­PARTI KASTÉLY.“ Sz­e­mély­ek: Levetinczy . E. Kovács. Krisztyán . . Vedress. Noémi.... Gerő L. Galambos . . Osváth. Történik a Balaton mel­lett, Mihály házában. A 7-ik kép: ,A SZENT­­GYÖRGY KÉPE.“ Személyek: Levetinczy . E. Kovács. Timea .... Nagy I. Kadisa . . . Csíki L. Athália . . . Medgyaszai. Történik Komáromban. Kezdete 6­­, órakor. Felelős szerkesztő: AJTAI K. ALBERT. Laptulajdonosok : K. PAPP MIKLÓS ÖRÖKÖSEI. Nyilttér.*) FOGORVOS Perl József, American Dentist Dr. of Dental Surgery. Amerikában kiképzett Plorabeur Kolozsvártt, főtér 22. szám, az ev. ref. status uj épületé­ben, (régi lábos­ ház). Készít műfogakat, darabját 3 fo­rint; egy felső, vagy alsó légnyomá­­sú fogsort 35 frt; egy légnyomási­ egész mű fog­sor felső és alsó 50—60 frt; egy cement, vagy ezüst amalgam plombot 2 frt; egy arany amalgam plombot 3 forint; egy kristály-arany plombot 4 frt. Foghúzások lokális rineszeste alkalmazá­sa mellett, fájdalom nélkül eszközöltetnek. Rendel délelőtt 9 órától 12-ig, délután 2 órától 5-ig. Közkedveltségnek örvendő és elismert jó­­ságú, saját készítményü szájvize és fogpo­ra kapható Kolozsvártt Csapó Sándor és Gergely Ferencz urak üzletében. Ára egy üveg szájvíznek 1 frt., egy doboz fogpornak 60 kr. 5—10

Next