Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)

1885-07-01 / 148. szám

színház, zene.­­ „A czigány princz“, Sziget­i­ Jó­zsef legújabb színpadi terméke, mely f. hó 26-án került először színre a gyapjú-utczai színház­ban, fél sikert aratott, a­mennyiben a közön­ség a mindenféle színpadi fogással, dalokkal, tánczokkal, a több effélékkel felsallangozott da­rabot elég rokonszenvesen fogadta, de a kri­tika, a színházlátogató elem másik fele, sem­mikép sincs megelégedve a „történeti színmű­vel“, mint a­minek szerzője keresztelte. A da­rab sokkal alantabb Diveamn áll, mint azt a színmű elnevezés megköveteli; a­mi pedig a történeti oldalát illeti, az egy, a nép száján fenmaradt adomán alapszik, melynek valósá­gához bizony sok kétely fér. A mese egy cse­kély akadálylyal járó szerelmi história, melybe közbejátszik egy paraszt-leány és a nagy­idai várba befogadott czigány trupp vajdájának a fia, a „czigány princz.“ Az előadás különben nagyon jó jó volt, tilahánénak pompás szerep jutott benne, s ez biztosítja is a darab sorsát hosszú időkre. Nógrádi János föllépte. NYÁRI SZÍNHÁZ. Kolozsvár, 1885 julius 1. Nap és hold. Operette 3 felvonásban Személyek: Pikratesz . Megyeri. Don Brazero Váradi M. Miguel . . . Nógrádi. Don Degoraer Török K. Manola . . Rónaszékiné. Beatrix . . Láng Etel. Kezdete 7­/a órakor. TUDOMÁNY, IRODALOM, Iskolai értesítők. A kegyes tanitórendiek vezetése alatt álló kolozsvári róm. kath. fő­­gymnasium 1884—5. tanévi Értesítője. Közli: Dr. Vajda Gyula, igazgató. A derék főgymnasium 1884—5. tanévének szellemi és anyagi mozzanatait a következő czimek alatt csoportosította a buzgó igazgató-tanár. A messzelátó. Természettudományi értekezés Tó­t­h Jenőtől. Tananyag, tankönyvek és tanárok. Tanügyi és egyéb adatok a főgymnasium beléletéről. 1. A tan­év kezdete. 2. Vallás-erkölcsi és egyházi ügy. 3. A vizsgálatok és tanév vége. 4. Önképző­kör. 5. Daltársulat. 6. A lyceumi könyvtár gya­rapodása. 7. Természetrajzi és természettani szertár. 8. Kézi és alapítványi ösztöndíjak és segélyző-egylet. 9. Jutalmak. 10. A főgymnasi­­umi tandíjpénz. — Tanári kar. Az ifjú­ság érdemsorozata. Statisztikai adatok: 1. A tanulók általános áttekintése. 2. A tanulók származáshelyének áttekintése. 3. A tanulmányozás eredményének áttekintése. 4. Az érettségi vizsgálatok eredménye. Figyel­meztetés. A kolozsvári felsőbb kereske­delmi iskola hetedik évi értesítőjét az 1884/85. tanévről Ki­ss Sándor igazgatóta­nár állította össze, az Értesítő arról tanús­kodik, hogy a fiatal intézet részint saját élet­revalósága, részint igazgatója buzgalma követ­keztében immár egészen megizmosult. E három­­osztályú kereskedelmi tanintézet a főgymna­­siumokkal és főreáltanodákkal egyenrangú. Azo­nos szervezetű és teljesen egyenrangú a buda­pesti kereskedelmi akadémiával, növendékeit ugyanazon életpályákra képesíti. A tanodát jó sikerrel végzett növendék a szoros értelemben vett kereskedelmi pályán kívül, a köztisztvise­lőkről szóló 1883. évi t.-cz. alapján több hiva­tali pályára is minősít. Gyászrovat. Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy Alsó- Lendvai Lendvay Rezsőné sz. Losonczi báró Bánffy Zsuzsánna, a szerető nő, test­vér, gyámanya és hu rokon, f. év junius 26-án d. u. 3 órakor, életének 74-ik, boldog házassá­gának 26-ik évében, hosszas szenvedés után, váratlanul jött szélhüdés következtében jobb létre szenderült. Alsó-lendvai Lendvay Rezső, nyug. m. kir. honv. huszár­ ezredes, férje: Báró Bánffy Dénes, testvér és gyermekei. Báró Bánffy Eszter Sebesi Gézáné, nevelt leánya, férje és fia, s minden közelebbi és távolabbi rokonok. T­olvajbanda-szö­vetkezet, Torda, június 20-án. Harminczkilenczen ültek a vádlottak pad­ján, ennyi felett határozott ma a tordai tör­vényszék , mind bágyoni és kövendi illetőségűek s nagyrésze a gyöngéd női nemhez tartozók; foglalkozásuk: tolvajság, formális véd- és dacz­­szövetségen alapuló. Az 1881. év deczember havában Sámonffy Samuné, Barducz Dánielné és Bajka Pál­né, a már elhalálozott Nagy Julával és Bottyán Já­nossal a közelebb eső országos vásárokra lo­pások elkövetésére szövetkezve, ezen czélza­­tukról Barducz Lászlót értesítették és fuvaros­nak felfogadták, szekerén Gyula Fehérvárra men­tek, ott szintén lopások elkövetése végett, még előttük odaérkezett Szathmári István és Albert . Kis Mózesnéval egyesülve, két csoportra oszol­­­­t­ak, az egyik csoportnak tagjai: néhai Nagy Jula, Barducz Dánielné, Bajka Pálné és Bot­tyán János, a másiknak pedig Simonffy Sá­­muelné, Szathmári István és Albert. Kis Mó­­zesné voltak Itt osztályonként több ismeretlen egyén­től különféle ruhaneműket loptak és a Bar­­docz László felügyelete alatt hagyott szekérre hordták. Innen fuvarosukkal Abrabányára hajtat­tak, hol az előbbihez hasonló módon két rész­re oszlottak és több lopást követtek el, miköz­ben Szatmári Istvánt az Imre Jánosné kárára elkövetett lopásokon tetten érték s letartóz­tatták. Ezzel hazatértek és a lopott portékákat egym­ás között felosztották, mindenik azon por­téka részletárában részesülvén, a melynek ello­pásánál közreműködött, míg Barducz László a testek mindenikével osztozkodott, s a bratli- Ari István osztályrészére jutott portékák árát is ő vette magához. Az ezen alkalommal lopott portékák közül Deutsch Simon és Deutsch Si­monné egy férfi­ ujjast és egy női felsőt Bar­ducz Dánielnél és Bajka Pálnétól 21 frton meg­vásárolt.; eladók bizonyítják, hogy a portékák lopott voltát előttük tudatták. Barducz Dániel­né 16 sing parkettet adott el özvegy Nagy Sá­­muelnének. 1883. év márc­ius hó 17-én a tordai pia­czon áruló Balánek István és Tamási András sátraiból 12 frt 80 kr értékű portékát loptak el. E lopást néhai Nagy Jula, Ágh Pálné és Barducz Dánielné követték el. 1882. május hó 8-án Nagy-Enyeden is ugyanazon hó 12-én Maros-Ujvártt tartott vá­sárokon működtek. Nagy Jula, Ágh Pálné és Bajka Pálné, s több egyéntől különböző por­tékát lopván el. — 1883. október 16-án Nagy- Enyeden Régenbogen sátrából Nagy Jula ve­zérlete alatt két bundát loptak el, más isme­retlen kereskedőtől egy ujjast, 3 tálczát, 1 se­lyemkendőt és kulcsot tartalmazó táskát. A lo­pott bundák egyikét Selezsán Demeternének árusították el,­­ egy ujjast eladtak két véka törökbázáért s 80 kron Kerekes Mózesnének adtak el. Kis Mihályné, Kis Mózesné, Székely Mi­­hályné, Kis Mihály és Kis Gáborné az utóbbi házánál összejőve, a Kis Mózesné indítványá­ra elhatározták, hogy 1883. évi november hó 12-iki maros­vásárhelyi országos vásárra lopni menjenek. Elhatározásukhoz képest Maros-Vá­sárhelyre mentek, ott Bányai Sámuel, Nagy Ferencz, Izmáel Ka­isly, Kathonai Gyula, Gás­pár Gyula, Sztefáni Demeter, Jakobi Herman, Kondrai János, Kassai Imre és Hesler Károly kereskedők és iparosoktól 81 frt 20 kr érté­kű ruhaneműket, hol együttesen, hol külön-kü­­lön loptak el és a Kis Mihály által tartott zsákba tették, s azután vasútra ültek. A vas­úton találkoztak maros­vásárhelyi vásárra szin­tén lopások elkövetése végett megfordult és onnan hazatérő Elényesi Mózesnével, ezzel szö­vetkeztek és közös elhatározásukból kifolyó­lag M. Ludason kiszállottak, s az ottani vásá­ron szétoszlottak; azonban Székely Mihálynét a Pap Domokos sátrában 8 selyemkendő ello­pásánál tetten érték és mindnyájukat letar­tóztatták. 1884. ápril 3-án Ágh Pálné, Kis Mózes­né, Kis Gáborné 3 kereskedésből 19 drb kesz­kenőt loptak el oly módon, hogy Kis Gábor­né az első lopás elkövetése után társaitól el­vált, s azután a társai által lopott s hozzávitt portékákra ügyelt fel. 1883. octóber 16-án Bardócz Dániel­né némely társával II.­Enyedről hazatérő útjá­ban Horváth Hilárné korcsmájába betérve, a záratlan kasztén portékáiból kötényét megrak­va, a szekeren ülő Simonffy Sámuelnének vit­te; azután visszamenve, a kasztén összes tar­talmát (87 frt érték) Mezei Sándorné őrködése alatt ellopta. Az ellopott portékát Kovács Ká­­rolynénak adta át megőrzés végett. 1884. november hó 27-én N.­Enyeden Ágh Pálné, Székely Mihályné, Kis Mikur Má­té, Mészáros József sátrából 40 fontnyi vat­­mohlt, Korbuly Bálint sátrából 24 frtnyi fla­nelt loptak, itt Székely Mihálynét letartóztat­ták. 1883. őszén Nagy Julia, Kis Mózesné, Kis­ Mihályné és Gáborné, Kis János szekerén Ko­­­lozsvárra mentek, s ott hol társaságban, hol külön, több ruhaneműt, gyolcsot loptak; két párnahajat Vágyás Jánosnénak adtak el, ki a portéka lopott voltát tudta. Elényesi Mózesné 1883. nov. 12-én M.-Vásárhelyt több ruhane­műt lopott két ízben. A lopott portékákból eladott Bodocsi Gábornénak, Halmi Lászlóné­­nak, Kis Jánosnénak, Vágyás Jánosnénak. 1884 január hó 15-én este előfordulha­tó zavargások elfojtására kirendelt éjjeli őrök egyike Kis M. Áron, községi biró Bölöni Már­ton utasítása nyomán két rendzavaró felkere­sése végett a Simonffy Sámuel telkére ment, a mint az udvarra lépett Simándi József és Simonffy Sámuel ottjárása oka felől kérdőre vonták, s a mint velők küldetését és hatósági községi minőségét közölte, megtámadták és üt­legelték.­­ 1881 deczember 24-én Simonffy Sámuelné és Szabó Zsuzsa Tordán az Amirás Márton üzlete elé kirakott 30 frt értékű vég flanelt ellopták, s azt özv. Nagy Samuné, Dali Andrásné számára megvásárolta. —■ Nagy Ju­la Herbst Mórtól 1881. deczember havában el­lopott 12 forint értékű gyűrűt s azt Ágh Pál­né megvette. Simonffy Samuné 1882. május hó 6-án Székely József mészárostól bárányhúst lopott. Ágh Pálné 1883. okt. 20-án Virág An­taltól kendőt, más alkalommal Dániel Ferencz­­től keszkenőt lopott. Bardócz Dánielné és Ko­vács Károlyné beismerik, hogy 1883. febr. 22- én M.-Vásárhelyt Izay Antal, Kondrai Márton és Varga Lászlónétól ruhaneműket loptak, hogy ugyanazon év október hava első felében 8 sing szőttest, csizmát és szalonnát loptak. — Ágh Pálné, Bajka Pálné 1883. kisasszonynapján Tordán a gyolcsárusoktól két vég gyolcsot és egy ujjast loptak el, más alkalommal öt kesz­kenőt; az ujjast Simándi Józsefnének adta el. — Ágh Pálné Kovács Károlyné Tordán 1883. nov. 8-án Nagy György mészárostól 4 kiló húst tulajdonítottak el. Kis Mózesné 1883. augusztus 7-én Ma­ros-Újvárt Lukáts Józseftől egy pár csizmát, Tordán és Kolozsvárt különböző lopások alkal­mával egy férfi ujjast, párnahajakat, gyolcsot, kalmüköt, parkettet, fürészspárgát, 2 pár ajtó sarkat, egy zárt, 1 pár posztó kesztyűt eltulaj­donított.­­ Beismerte azt is, hogy 1884. év nyarán Szathmári Istvánná társaságában Ko­lozsvárt lévén, ott káposzta-gyalut, négy sing parkettet . Nagy Jula társaságában más porté­kákat is lopott, az így osztályrészbe jutott por­tékák közül Kim­i Mariskának egy pár kendőt eladott. Ugyancsak ő Nagy-Enyeden a vásáron Kis Gábornéval, egy bundát, ujjast, két ágyta­karót, egy mellényt loptak, a bundát Csép Sa­raimnénak, az ágytakarót Német Ferencznének, a parkettet Balog Mózesnének árusították el. Kis Gáborné bevallotta azt is, hogy 1884. nyarán Kolozsvárt egy pléh lábost lopott, me­lyet Kis Jánosnénak adott el. — Kovács Ká­­rolyné 1883. deczember havában Tordán Ami­rás Mihály kereskedéséből szőttest, s vele egyet­értésben Székely Mihálynénak átadta, a kit a lopott portékával együtt letartóztattak.­­ Is­mét Ágh Pálné Nagy Jula társaságában Kolozs­várt egy csuprot és egy leveses tálat ellopott. Székely Mihályné több lopást követett el Jor­dán és Kolozsvárt, eltulajdonított: egy hordót, két csebret, káposzta-gyalut, 3 kendőt és szal­ma-kalapokat ;s a szőttest eladta Nagy Mózes­nének. Bardocz Dánielné beismeri a többi lo­pásokon kívül 1882 vagy 1883-ban egy ujjast lopott el, melyet Nagy Gábornénak eladott. Kis M. Máté bevalja, hogy Nagy Julától egy lopott kalapot megvásárolt.. Ez a vádindítvány. A kir. törvényszék dr. Damokos Antal elnöklete alatt, Sulutz Dénes és Barabás József birákból megalakul. A vádló szerepét Gyárfás László kir. ügyész viszi. S két napon át­ tartott a tárgyalás, mely igen kellemetlen benyomást tett a hallgatóra. Vádlottak Bágyon és Kövend köz­ségekből valók, ottani illetőségűek. Jobbára de­moralizált nép. Régibb időkben a bágyoniakat létomi tolvajoknak hívták, onnan, hogy a kö­zel fekvő Létom-hegytető országútját állták el az utasok elől. Még most is a kaczor járja minden összeszólalkozásnál s a gyújtás és em­berölés nem is ritka tünemény. A tolvajbanda is e két községben alakult, milyen kiterjedt szövetség volt az, a község majd minden lakosa birt tudomással sáfárko­dásukról s mégis csak tetten kapatások esetén kerülnek hűvösre. Nem csináltak nagy titkot az egészből. A nép „kereskedőknek csúfolta őket s­ok mesterségnek, keresetágnak vélték a tolvajságot. Szekereseket fogadtak s úgy ba­rangolták be az erdélyi részeket, a vásárokban gazdálkodtak. Elszomorító tények. Vádlottak nagy része beismerte tényét, számot azonban nem is tudtak adni a sok tol­­vajságról. Rég űzték a mesterséget, az értékre nézve sem voltak tisztában. Blényesiné különösen a tárgyalás ren­dén szemrehányást tesz önmagának, hogy e bandába elegyedett. Elnök: Hát Blényesiné nem volt tagja a szövetkezetteknek ? Vádlott: Nem én uram! A saját ke­zemre folytattam az üzletet, s jól is ment, so­ha senki sem ért utol. Egyetlen egyszer ele­gyedtem össze ezekkel M.­Ludason, akkor is rajta kaptak. Bánom is, a­míg élek e szövet­kezést! Ügyész: Mit érhetett a Blényesiné ál­tal ellopott portéka? Vádlott: Határozzák azt meg az urak, én nem tudom. Egyszer jobban, máskor rosz­­szabbul sikerült a mesterség, hát nem is tud­nám én minden portékának nevét és urát adni. Ügyész: Mit gondol, megért-e ötven fo­rintot ? Vádlott: De meg ám százakat is. Hiszen abból éltem! * Két napi tárgyalás után a törvényszék ki­hirdette ítéletét: Simonffy Sámuné 4 évi, Szathmári Ist­ván 2 évi, Bajka Pálné 3, Barducz Dánielné 6,­ Barducz László 2, Bottyán János 2, Ágh Pálné 5, Székely Mihályné 5, Kis Mózesné 6, Kis Mihályné 3, Kis Mihály 2, Elényesi Mózes­né 5, Kis Gáborné 4, Kis­s­ Máté 2, Kis Já­­­nosné 2 évi fegyházra, Szabó Zsuzsánna 6 havi, Deutsek Simon­ 6 havi, Demény Imréné 1 havi, Kováts Ká­­rolyné 11/1 évi, Simándi Józsefné 1 havi, Sze­­lezsán Orutzné 1 havi, Deutsek Simonná 4 ha­vi, Csép Samuné 1 havi, Vágyás Jánosné 2 havi, Simonffy Mihályné 1 havi, Nagy G. Mó­zesné 1 havi, Német Ferenczné 1 havi, Balog Mihályné 1 havi, Bodacs Gáborné 1 havi, Nagy Mózesné két havi fogházra, Mezei Sándorné 1 évi, Simándi József 6 havi, Simonfi Samu 8 havi börtönre ítél­tettek. Dali Andrásné, Nagy Sámuné, Kerekes Mózesné, Balog Mózesné a vád alól felmen­tettek. Halom Lászlóné ügye elnapoltatok. Elitéltek nagyrésze fölebbezett. Ez ügy­gyel megtisztul a levegő talán a két község­ben s egyáltalában annak értelmes lakossága igyekezni fog megtisztitni önmagát a sok sa­laktól, mely régi időktől fogva a két község nevéhez tapad. CSARNOK. A gyám. (Miss Rovel.) Regény két kötetben. Irta: Cherbuliez Viktor. Fordította: Julia. MÁSODIK KÖTET. (43) (Folytatás.) Mindezt a Benvenuto Cellini ércz­­ből készült Persius-sára fogadta, melyet a „Nagy­herczeg“ téren áthaladtában a loggia de nanzi-ban megpillantott, s eszébe jutván a ne­mes alkotású szobor talapzatára vésett sza­vak: „Te, fili, si quis laeserit, ulter erő“, büsz­kesége megkérdezvén szivét, halkan ismételte magában a mondatot: „Oh! fiam, ha valaki megsért, én leszek bosszusod!“ Raymond már fél négy óra előtt künn volt az indóváznál. Darab ideig csendesen várt, keresve azt, kit szemei, szive óhajtott; félve, hogy lady Rovel tán mást gondolt, egy időn túl kezdett lázassá válni. Végre megérkezett miss Rovel, követve podgyásza, Pamela, s egy öreg felügyelő által, kit lady Rover azért kül­dött, hogy segédkezzék Meg utikészületei­­s el­indulásánál. Mig ez egyén jelen volt, a miss arcza komorságot, s kedvetlenséget árult el. Alig hogy búcsút vett tőle, s a vonat kezdett megindulni, a ború szétoszlott homlokáról, s vidámság csillogott szemeiben. Raymond és maga részéről nagyon jól érezte magát. A megpróbáltatás, melylyel da­­czolni kellett, most kevésbbé nehéznek, kevésb­­bé veszélyesnek tetszett előtte, mint a­hogy előre gondolta; az ember néha a kielégített okosság nyugalmának veszi, valamely nagy öröm által okozott titkos megelégedést. Meg oly de­rült, oly élénk jókedvben volt, annyira megad­ni látszik magát sorsának, oly jó oldalról fog­ni fel az utazás minden lehető kellemetlensé­geit, hogy lehetetlen volt fel is tenni róla, hogy szívét az Arno partján hagyta volna, s Raymond, ki lopva szemmel tartotta őt, csakhamar szét­oszolni érze minden nyugtalanságát e részben. Minő valószínűség volna abban, hogy Natti her­­czegnek inkább sikerült volna, mint mr. Gor­donnak e vidám leányka szívére komoly be­nyomást tenni? Egyetlen felhő sem mutatko­zott arczán, minden szomorúságtól,és minden fáj­dalmas emléktől ment, tiszta lélek tükröződött azon, mely még mulatságai után sem bánkódik, biztos lévén a felől, hogy bárhol is feltalálja azt bőven. Midőn elérkezett az est, Raymond már kevésbbé nyugodtnak érezte magát s az éj hosz­­szúnak tetszett előtte. Meg jól beburkolódzva prémes felöltőjé­be, egész reggelig egyhuzamban aludt. Pamela is követni akarta példáját, de az álom kerülte sötét szempilláit. A bánat dúlt keblében, s át­kozta az ádáz sorsot, mely arra kárhoztatja őt, hogy szép bájait újólag eltemesse a Reme­teség halálosan unalmas magányába. Hat hó óta folyton valamely édes kaland bekövetkez­tében remélt. Lady Rover, ha vagy egy ruhá­ját megunta, neki ajándékozta, s Pamela min­dig abban reménykedett, hogy Meg is hason­lóképpen reá­unva valamely imádójára, annak szívét neki fogja átutalványozni. Még híven emlékezett reá, midőn egy ragyogó úri lovag azt mondta volt neki bizonyos zárda mellett: „Kecses barna hölgy, ha úrnődnél vesztett pe­rem lesz, nálad fogok vigaszt keresni!“ Em­berszerető szive kétségbeesett azon gondolat­nál, hogy a Remeteség szomorú elzárkózottsá­­gában nem fog találkozni egyetlen ügyes fiatal­emberrel sem, kinek felajánlhatná, hogy meg­vigasztalja. Ha néha sikerült mégis kissé álomba szenderülnie, a Natti herczeg csinos bajuszáról álmodva, azonnal felriadt, s hangos sóhajtásba tört ki. Raymond nem sóhajtott; valami ke­gyetlen, nyugtalanító érzés, kínos és lázas za­var vett erőt rajta. Akarata ellen is az ál-va­­rázslóra gondolt, s orákulumi szavaira, melyek oly csodás vegyülékei voltak a valónak, s téve­désnek. E bűvész vagy inkább féltékeny imádó ugyancsak nagy csalódásban volt meg érzelmeit illetőleg. Ki gyanúsíthatta volna e lánykát az­zal, hogy több, mint baráti érzelemmel visel­tetik gyámja iránt? Flórenczből való elutazásuk óta oly tel­jes lelki elfogulatlanságnak adta számos tanú­­jelét és modorának fesztelensége beszédjében a természetesség s őszinteség, éppen nem vallot­tak a titkolt szerelem tartózkodó óvatosságá­ra. Ha Meg nem szerette sem Natti herczeget, sem mr. Gordon­t, ez csak onnét eredt, mert szíve nem volt még érett ez érzelemre, s a szerelem órája nem ütött még számára. Kétséget nem szenved, hogy ez nagy sze­rencse volt, oly nagy szerencse, hogy Raymond csaknem lélekzetét érze maradozni e gondolat­nál, s több ízben lebocsátotta a kocsi ablakát, hogy égő homlokát felüdítse a hűvös éjji leve­gőn. A coupé nagyon is szűk volt, s Meg igen közel esett hozzá s félszemmel lesve szép arcz­­vonásait, azon vette észre magát, hogy átkoz­ta a lányka mély és nyugodt álmát, s keserű bánkódást érzett a felett, hogy az ál Merlin csak képzelődő, álomlátó, ki csak félig találja ki a dolgokat, és hogy ha már oly tisztán lá­tott, egy pontra nézve az emberi szívbe, miért csalódott oly nagy mértékben más oldalról. Örült, hogy pirkadni látta a hajnalt, mely megszólaltatá a kakasokat, s megszünteti a li­­dércznyomást, s még inkább örült annak, mi­dőn a susai tndóház előtti rakparton megpil­lantott egy kisded termetű, biczegő, s pisloga­­tó nőt, ki türelmetlenül látszék várni az érke­ző vonatra. Hallva, hogy nevén szólítják, a nőcs­­ke minden tartózkodás nélkül egy csendőr kar­jaiba rohant, őt nézvén fivérének. E perczben Meg hirtelen háta mögé kerülve, s megragad­va két vállánál fogva, igy kiáltott fel: „Oh kisasszony! Mily eszes kegyed még balfogásaiban is!“ Ferray kisasszony igyekezett megfordulni, hogy szembe láthassa Meget, s találomra mon­­dá neki, mind egykor Rond­ gróf jegyesének, d’Arpajon kisasszonynak: „Kisasszony, még ha csúnya is, úgy is nagyon fogom szeretni“. Végre félig meddig megpillantva arczát, jószívűségből így szólt: „Ki mondja, hogy a kicsike csúnya lett? Hisz’ elég formás most is.“ Aztán jól megnéz­ve közelről, felkiáltott: „Oh a kis hazug! Hisz’ szebb, mint va­laha! Valóságos angyal!“ (Folyt, köv.) Idegenek névsora. — Jun. 30. — Biasini-szálloda. Kovács Mózes k­iv. Sz.-Somlyó. Esztegár Gergely papnövendék Gy.-Fejérvár. Imre Domokos keresk. Ko­­vászna. Stiefried. Samu tanuló Deés. Nógrádi János szí­nész Brassó. Nagy Anna Torda. Weisz J. utazó Gy.­­Fejérvár. E r z s é b e t-s z á 11 o d a: Dr. Horváth János ügyvéd Déva. Hoffman Fe­rencz üzletvezető Brassó. Czink Károly titkár Brassó. Bódis Adolfné adótárnokné N.­Szeben. Muntyán Ágos­ton ügyvéd Deés. Nemzeti­ szálloda. Szentpéteri Irma magánzónő Torda. Szabó János püspök Sz.-Ujvár. Pálfi Károlyné tanárnő Torda. Korn­­stein Samu ut. Möedling. Stadler Lipót ut. Prága. Ha­­mersmidt R. irt. Drobobyz. Pell Mór keresk. Budapest. Weiss Mór keresk. Zilah. Dr. Káin A. ügyvéd Medgyes. Ilungária-szálloda. Fürst J. keresk Bpest. Norrara C. keresk. N.­­Szeben. Förster M. min. tanácsos Bpest. Kovács Albert birt. Sz.-Fenes. Szets Gerö ügyvéd Sz.-Ujvár. Knopf Ferencz keresk. Brün. Gr. Bethlen Pál birt. Bethlen. Batka Ferencz keresk. Prága. Pannonia-szálloda. Meidinger N. keresk. Bécs. Allerfatam Alajos ut. Bécs. Pálfy István M.-Vásárhely. Quittner ut. Bécs. Ja­kobi Jakab Pánczélcseh. KÖZGAZDASÁG. Az országos kiállítás és a magyar me­zőgazdaság versenye a külfölddel Írta : Dr. Wagner László tanár. t­­öbb oldalról r megkerestetvén az iránt, hogy nézetemet az országos kiállításnak a ha­zai földmivelésre és ennek fejlődésére való be­folyásáról tenném közzé ; teszem azt a kellő nyíltsággal a „Correspondance de Pesth“-ben, tekintettel arra, hogy e kérdés nem pusztán a hazai, hanem a franczia, német és általában az egész külföldi sajtót is érdekli. Magyarország ez idő szerint par excellen­ce földmivelő állam és ugyanaz fog előrelátha­tólag még hosszú ideig maradni; s habár nem tagadható, hogy egyes iparágak — közöttük nem egy olyan, a­melyet bízvást speciális ma­gyar iparnak nevezhetünk — kiváltkép az utóbbi időben fölöttébb örvendetes módon fej­lődtek hazánkban, mindazonáltal túlzott Chau­vinismus volna ma már azt állítani, hogy föld­mivelő államunk immár azon átmenetben van, mely őt ipar­állammá fogja átalakítani, vagy épen hogy már ipar­állammá is fejlődött. Ezt szem előtt tartva, a kormány,­­ valamint az egyes mezőgazdasági tényezők legfőbb törek­vésének oda kell irányulni, hogy mezőgazda­ságunk a kellő támogatásban részesüljön. Ez idő szerint mezőgazdasági krízis alatt állunk, a­mely nem pusztán hazánkban, hanem egész Európában, sőt részben a tengerentúli orszá­gokban is fennáll. Amerika csak úgy küzd e krízissel, mint India, vagy mint Európa legne­vezetesebb földműves államai, élükön Angliá­val és hazánkkal. A kérdés immár az: mit kell a mezőgazdának ily viszonyok közt tennie, miképen állhatja útját a napról-napra fenyege­tőbbé váló veszélynek? Az a küzdelem, a­mely szemeink előtt folyik, tényleg oly harcz, mely a létért vivatik. Az ebben való elbukás egyértelmű volna az ország és egyúttal az állam romlásával; meg kell tehát minden lehetőt tennünk, hogy e harczban a győzelmet ügyünknek kivívjuk. A kiállítás félreérthetetlenül jelöli ki amaz irányt, melyben a létért való küzdelmet javunk­ra dönthetjük el. Munkásság, takarékosság és észszerűség eljárásunkban csak létünknek fel­tételei. Az első két feltétel tárgyalásától ezút­­­tal elállván, a következőkben az észszerű el­járás fogalmát fogjuk a mezőgazda szempont­jából közelebbről megvilágítani. A gyakorlati életben az észszerűség és a belterjesség fogal­mait igen gyakran össze szokták zavarni és ha­misan alkalmazni. Nálunk, a mi sajátszerű kö­rülményeink között bizonyára nem arról van szó, hogy mindenütt belterjesen gazdálkodjunk, hogy intenzív gazdasági módszert hozzunk be ; nálunk a földünk észszerű munkálása játsza a főszerepet. Észszerű lehet minden gazdálko­dás, a külterjes is; épen úgy, a­mint a belter­jes gazdálkodás is lehet észszerűtlen, ha nem a maga helyén alkalmaztatik. Ama gazdasági mód­szernek meghatározása, a­mely bizonyos meg­határozott viszonyok között a föld követelmé­nyeinek legjobban tud megfelelni: ez feladata az észszerű gazdának,­­ így hibás volna például a répatemp’­ olyan helyen erőszakolni, a­hol a talaj termelés föltételei nélkül szűkölköd.S ugyanoly elhibázott dolog volna, • r kedvező conjuncturák mellett— ns *1 oly ipart, a mely által módunkban V®* földi terményeket értékesíteni, a mely. V lésére földünk és éghajlati viszonyaink is alkalmasak. Súlyt fektetek arra, hogy „ ként kedvező conjuncturák mellett“, a mi a munkás, — hitelpiacz­ viszonyok stb. értene A magyar mezőgazdának ez idő szerint épp­úgy, mint a nyugatinak a talaj javítása felé kell minden erővel iparkodnia és hogy azt el­érje, nem csupán a marhatenyésztést kell ész­szerűen űznie, hanem mezőgazdasági iparágakat is kell meghonosítania. Az állattenyésztés, ille­tőleg az állattermények előállítása szoros kap­csolatban áll a takarmány­termeléssel, az utóbbi pedig a mezőgazdasági iparágakkal, a­melyek alatt első­sorban azokat értjük, a­melyek me­zőgazdasági terményeket dolgoznak fel és a­me­lyek hulladékai értékes takarmányt szolgáltat­nak a házi állatoknak. Ez etjárás következménye a busás trá­gyatermelés. A trágya javítja a talajt és lehet­ségessé teszi a termelés fokozását. (Vége köv.) Felelős szerkesztő: AJTAI K. ALBERT. Laptulajdonosok: K. PAPP MIKLÓS ÖRÖKÖSEI. Nyilttér.*) Szepesi Gizella, Morgenstern Sándor jegyesek M -Vásárhely Kolozsvár Az Adriáról Fiume. Válaszolva b. le­velére, bocsánatot kell kérjem a válasz kése­delméért, mivel előbb észlelni akartam a ké­szítmény hatását. A Brandt R.-féle sweiezi lab­dacsokat rendetlen szék ellen használtam, — mely időnként dugulással és elnyálkásodással párosult, — mégpedig kitűnő sikerrel és nem kételkedem, hogy a használat folytatása után ezen bajok teljesen és ténykedésem akadályo­zása nélkül fognak elenyészni. Fogadja őszinte köszönetemet. Boiiquin H. cs. k. tanár. —Mi­vel a birodalomban a Brandt R.-féle labdacsok különböző utánzatokban léteznek, figyelembe veendő, hogy a dobozon egy fehér kereszt vö­rös alapon s Brandt R. névaláírása rajta legyen. *). E rovatban megjelenő közleményekért sem­mi felelősséget nem vállal a Szerk.

Next