Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)

1886-04-08 / 80. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 60 hz Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 6 kr. Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 36 krajoxár.­­80. szám. Kolozsvár, 188­5. csütörtök, április 8. SZERKESZTŐSÉG ÉS KI­ADÓHIVATAL MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. bg. Ilfoffjelenik mindennap reggel, vasár- és ünnepnapok utáni reggelek kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 7. A községi törvényjavaslat. A közigazgatásnak legfontosabb or­gánumai kétségkívül a községek. Ha ezek ügyeiket jól administrálják, akkor a me­gyei és az állami teendők igen meg­vannak könnyítve; ha ellenben a köz­ségek rosszul végzik teendőiket, akkor lehet a megye akármilyen bölcs, s a köz­ponti kormány akármilyen erélyes és tapintatos — mégis rosszul fog menni az adminisztratió az egész országban, mert száz ügy közül 99 a község által, vagy annak hozzájárulásával intézendő el, s ha itt fennakadás van, hasztalan ír­ja a minisztérium a rendeleteket s hiába adja ki azokat az alispán, vagy szolga­­biró felelősség terhe alatt a községi közegeknek, a dolgok mégsem fognak úgy menni, mint kellene. A községi administratió az általá­nos művelődéssel lépést tartva fejlődött hazánkban. Törvényhozásunk gyakorta foglalkozott már azzal. A kiegyezés óta három négy törvény is hozatott, mely a községi közigazgatást egészben vagy rész­ben javítani czélozta. De ezek közül egyik sem volt olyan fontos, mint a most tárgyalás alatt levő. Ez már egy kodi­­fikált mű, mely a köztörvényhatóságok­ról szóló új s a képviselőházban az imént elfogadott törvényjavaslat kiegészítéséül szolgál. E javaslat, mint a köztörvény­hatósági is, az önkormányzat elvén sarkal, s kerüli és kizárja az állami ad­ministrate, a­mennyire csak lehet. A polgári szabadságnak és alkotmányos jo­goknak tehát igen lényeges garanciái vannak e törvényjavaslatokban letéve, s e szempontból az országgyűlés minden pártja örömmel üdvözölheti azt. A mér­sékelt ellenzék nem is talált okot a tör­vényjavaslatnak általánosságban való el­fogadását ellenezni, s a függetlenségi pártnak is csak mesterkélve lehetett oly ürügyet kigondolni, a­melylyel a javas­­latnak a bizottsághoz visszautasítását, úgy, a­hogy megokolni kívánták. Tisza miniszterelnök azonban már a javaslat védelmére mondott­­első felszólalásában igen meggyőzően kimutatta, hogy az a fel­fogás, a­melylyel az ellenzék ezen párt­ja a javaslatot kifogásolja, teljesen alap­talan. A községi törvényjavaslat 2 §-ban kimondott azon elv, hogy a község a maga korlátai között önállóan intézi saját bel­­ügyeit, nem üres frázis gyanánt van a javaslat alapelvéül felvéve, hanem az elv igen komolyan keresztül is van vi­­ve. S a­mennyiben erre vonatkozólag korlátozások s­­tipuláltatnak, azok épen a közérdekben feküsznek. Ilyen például a törvényhatóság jóváhagyásának kiköté­se a községi adó kivetésénél, községi va­gyon elidegenítésénél, kölcsönvételeknél, új hivatali állásoknál terhes szerződések kötésénél, történelmi s műemlékek át­alakításánál s lebontásánál. Hogy a köz­ségek ily esetekben ne járhassanak el minden centroleria nélkül, azt csak ter­mészetesnek találhatja mindenki. Mert igen könnyen előfordulhat bárhol, hogy oly egyének jutnak az­­ügyek élére, a­kik intellectuális vagy morális tekintet­ben nem állnak feladatuk magaslatán Ez bizony nagyon helytelen volna, ha a törvény ezek kénye-kedvének kiszolgál­tatná az egyes községeket. Remediumnak tehát kell lenni e tekintetben s ha az önkormányzat elvének hívei vagyunk, akkor az orvoslatot csak a községek fe­lett álló megyehatóságnál kereshetjük És minthogy az az eset sincs kizárva, hogy esetleg a megyei intéző körök czopfosok és ellenzik az okszerű hala­dást, hizául a község és megye közt a felelős kormányt kellett megtenni, me­lyet viszont a törvényhozó testület el­lenőriz. Ezek tehát olyan elvek, a­me­lyeket az önkormányzat érdekében kel­lett a községi törvénybe igtatni A község jogait és teendőit a tör­vényjavaslat elég tág keretben körül­ír­ta: a község saját belügyeiben határoz, szabályrendeleteket alkot, azokat válasz­tott elöljárói és közegei által végrehajt­ja, rendelkezik a község vagyona felett, adókat vet ki és hajt be a czéloknak megfelelőleg, a­melyeket megvalósítani akar stb. stb. Hát mi czélra szükségel­tetnék még ennél nagyobb hatáskör? Valóban a községek jogai és teendői úgy vannak megállapítva, hogy e tekintet­ben kifogást a javaslat ellen tenni nem lehet. De kifogásolják a viril­is intéz­ményt. Minthogy azonban ez a kérdés a vagyoni érdekek kérdése, lehe­tetlen, hogy ha még oly demokratikusan gondolkozik is valaki, hogy ezt az intéz­ményt rosszalhassa. Mert ha valaki a kezébe vesz egy statisztikát és abban a birtokok meg­oszlását tekinti, azt fogja látni, hogy a kisbirtokok száma tízszeresen is felül­múlja a nagybirtokokét, és ha az egész képviselőtestület tisztán szabad válasz­tással alakíttatnék meg, akkor mindenütt a kisbirtokosok illetőleg a vagyontalan­t nők képeznék a többséget s csak idő­kérdése volna, hogy a kommunizmus el­ve általános diadalt üljön az országban Hogy pedig a kommunizmus mit jelent, azt már Pak­s példáján láttuk: a vagyon felgyújtása volt ott az egyik fő czél, hogy ekként erőszakos uton töre­kedjenek egy oly egalitás előidézésére, mely természettani absurdum és egy huszonnégy óráig sem tarthatná magát fenn. A virilizmus intézménye végelem­zésében a tulajdon védelmét je­lenti, aki e védelmet akarja, annak magát az intézményt is el kell fogadnia. Oly társadalomban, melyben nagy a proletarismus, a vagyonos osztályt az ezek részéről fenyegető veszély folyton növe­kedőben van. A veszély elhárítására in­tézmények szükségesek, de azok szüksé­ge megszűnik, mihelyt a közjódlét oly magas fokot ért el, hogy a tulajdon szentségét a többség feltétenül respec­­tálja. Meglehet ugyan, hogy Magyarország nagyobb részében ezt az állapotot ma is feltaláljuk, de tekintettel kell lenni arra is, hogy egyes agitátorok fanatizál­hatják a köznépet helyenként, és akkor bizon nagyon szomorú sors várna példá­ul az oly magyar nagy­birtokosokra, a­kiknek román falvakban vannak jószá­gaik. A virilizmus intézménye tehát az uralkodó magyarságnak is védelmére, be­folyására, biztosítására szolgálhat nemze­tiségi vidékeken, és ezért kár volna ezt az intézményt, legalább magyar részről ostromolni. Az a körülmény, hogy kivé­telesen a virilis intézmény a szászságnak is előnyére szolgál a románok és ma­gyarokkal szemben mitsem változtat az intézménynek általánosságban fenntart­hatóságán. Ez az előny ily esetben csak növelni fogja annak érzetét, hogy a ma­gyar állam nyelvre való különbség nél­kül oltalmat ad és önkormányzati jogo­kat biztosít minden polgára számára, és így megerősíti őket a magyar állam esz­méje iránti hódolatban és a hazaszere­tetben. m. TÁRCZA. Bűn és szerelem. — Angol regény két kötetben. — Irta B. L. Farreon. (Folytatás.) (15) Tizedik fejezet. (A „Telehold“ tudósítója ismeretséget köt egy picsiny gyufaáruló leánykával ) „A kék csengettyűhúzat megránditani és ötször kopogni, ez a kérés annál kevésbbé volt visszautasítható, mert a kis fölkérő alig ne­gyedfél láb magas portéka volt, s így valóban nem érhette föl. A dolog azonban mégis ne­hézségekkel járt, mert tudósítónk, ki már meg­­rándított valamennyi csöngettyűt a házban, hiába nézdelődött ama bizonyos „kék“ után. — Kedves kicsikém, itt nincs kék csön­­gettyűhúzó, — szólt. — Mert nem keresi a maga helyén, — válaszolt a leányka hegyesen. — Menjen csak a túlsó oldalba, ott van az, egész egyedül. Tudósítónk az utasítás szerint cseleke­dett, a házajtó baloldalán rátalált a kék fo­gantyúra, „egész egyedül“ olyan helyen, a­hol ilyes Csöngettyűhúzók egyáltalán nem szoktak állani; csöngetett és ötször kopogott. — Jól csinálja, — kiáltott föl a kis le­ány olyan hangon, mely vékony és éles volt, akár a kanári madár hangja. — úgy kopogjon, mint a levélhordó, — igy kell hangozzék : ratt­­tat, — ratt-tat tat! Tudósítónk hallgatózott, s el volt rá ké­szülve, hogy késő éjjel ütött lármájáért ismét felelősségre vonják, de senki sem látszék rá figyelni, a csöngetésére és kopogtatására senki sem jött elő. A kis leány türelmesen várt, türelmeseb­ben, mint tudósítónk, ki újra és újra meghúz­ta a csöngettyűt és kopogott, s a mellett úgy nésett ki, mint az olyan ember, ki méltán tart attól, hogy elpüfölik. — Hát fölhagyjak vele ? — gondolta ma­gában, — s a következő perczben már mégis felelt magának: Nem, én beszélni akarok An­tony Cowlrick-kel, vagy legalább is megaka­rom tudni, hogy mi lett belőle? Aztán lepillantott a kis leányra s meg­szólná : — Hé, kis leány ! De az nem felelt; a küszöbre hajolt ösz­­szesugorodva s egy mukkot sem szólott. A ház, mely előtt tudósítónk működött, árnyékban ál­lott; messze távolságon, sehol sem volt utczai­­lámpa s az éj földsötét volt. — Hallod, kicsike? — ismételte tudósí­tónk hangosabban. Ismét semmi felelet. Lehajolt a leánykához, kezét vállalra tet­te, de az meg se moczczant, s midőn még mé­lyebbre hajolt, hogy arczába tekintsen, észre­vette, hogy a kicsike elaludt. A vaksötétség daczára is látta tudósí­tónk, hogy milyen sajnálatra méltó állapotban volt az apróság. Sovány, kiéhült arcza piszkos volt, s könyek barázdái voltak vonásain fölis­merhetők. A haja kuszáltan, borzosan omlott homlokára, kezei feketék voltak a koromtól, ruhái rongyosok és lábain egy pár elviselt at­­laszczipőt hordott, melyek valaha a hallétben ékeskedhettek. Túlságos nagyok voltak neki, s azért a bokáján spárgával voltak átkötve, s a mi rajtuk valaha atlasz volt, most jog sze­rint a rongyszemet illette volna meg. — Szegény gyermek — sóhajtott föl tu­dósítónk, — félreismerhetlen a környezet, a melyben nevekedtél. Aztán megkisérte felébreszteni, s mikor ez szavakkal nem sikerült, gyöngéden megrá­­zogatta, mire a leány valamit mormogni lát­szik, de olyan elmosódottan, hogy semmit sem lehetett belőle megérteni. — Mit mondasz? — kérdé tudósítónk, fülét közelebb hajtván a kicsi szájához. — Két doboz egy penny, — suttogta a gyermek. — Vegyen tőlem valamit, —■ a ma­mám nagyon beteg .. . nincs mit együnk. E perczben egy nő jelent meg, ki sört hozott,­­ ama ház előtt állott meg, melynek ajtaja előtt tudósítónk volt. Mialatt fölnyitotta a kaput, futó pillantást vetett az alvó gyer­mekre s igy szólt: — Igen, ez a kis Fanny. — Megkért engem, hogy a kék fogantyút húzzam meg, s ötször kopogjak — monda tu­dósítónk. — Igen, hogy az az ifjú nő hallja meg, ki három lépcsővel fennebb lakik, a hátulsó szobában. — És az az ifjú asszony — kérdő tudó­sítónk, egy hat pence-darabot csúsztatván a nő markába, melyet az, mint a mi szegényeink te­szik, nagy örömmel fogadott el — az az ifjú asszony itthon van e harmademeleti hátsó szo­bájában. — Isten tudja, — válaszolt a nő, —­ki nem akart adós maradni a hat pencéért, — mert ez a neve az ifjú asszonynak mindig olyan csöndes, hogy senki se veszi észre, itt­hon van-e vagy sem. — Mennyi ideje lakik Blanche ebben a házban ? — kérdé tudósítónk látszólagos gon­dolkodás után. — Egy negyedéve lehet már, — szép jó­szág, — — mi ? — Nagyon csinos és nagyon fiatal. Tu­lajdonkép igen fiatal arra, hogy Fanny anyja lehessen. — Fanny anyja, . . . Istenem, hiszen sem­mi köze Fannyhoz, — kiáltott föl elcsudálkoz­­va a nő. — Talán nem is tudja, hogy Blanche hajadon személy? Azt hittem, jó ismerőse neki. — Az vagyok ugyan, de ma először jöt­tem ide, hogy meglátogassam. — Ön egyáltalán az egyetlen, ki nála látogatást akar tenni. — Tehát nincs sok barátja? — Egy árva lélek se, a­mennyire leg­alább én tudom. — De ma rátalált egy régi barátjára, — jegyzi meg tudósítónk, ki ezáltal Antony Cowl­­rickról vélt valamit megtudhatni. — Csakugyan ? Na, ezen örvendek. Min­dig csodálkozom azon a leányon, s az egész utczában mindenki bámult rajta. Minden ba­rátságossága mellett se közlekedett velünk so­hasem,­­ mindig magába zárkózik. Na, de most már be kell mennem, — tette hozzá a nő vi­gyorogva. — Az öregem még majd azt gon­dolja, hogy megszöktem valaki mással. Belépett a házba, s tudósítónk, ki kar­jaira vette az alvó Fannyt, követte. Az első emeleten elhagyta az asszony, míg ő a harmadik emeletre ment föl. A lép­csők sötétek voltak, s nagyon kellett vigyáz­nia, hogy lábszáraiban kár ne essék és hogy zajt ne üssön, mi a lakókat fölzavarná. Végre fölért a harmadik emeletre, meggyújtott egy gyufaszálat, s megpillantaná, hogy csak két ajtó van, melyek közül könnyen föl volt is­merhető az, mely a hátulsó szobába vezetett. Kopogott, de nem kapott feleletet, — ekkor megnyomta a kilincset, az ajtó megnyílt, s a sötét szobába lépett. — Bocsánatot kérek — kezdé, s a szo­ba vélt lakójához fordulva, — de mivel kopog­tatásomra senki sem felelt.. .. Elhallgatott, mert a mély hallgatás kö­röskörül, nagyon nyomasztólag hatott reá; helyzete kétségtelenül válságos volt. Hallgató­zott, hogy nem hallszik-e az alvó lélegzése, de mi sem volt hallható. — Félrevezetett volna Antony Cowbrick ? — kérdé önmagától. Aztán másik gyufaszálat vett elő, meggyújtotta avval a gyergyát, mely egy kis asztalkán állott, körülvilágitott vele,— a szoba üres volt. — Ha nem ez a szoba az, melyben en­gem Antony Cowlrick fogadni akart, — szólt tudósítónk magában — s ha jogos lakója — legyen az férfi vagy nő — hirtelen visszatér, bajos dolog lesz ittlétemet indokolni előtte. Még jobban körül­nézett, sehol egyetlen ruhadarab, mely a szoba lakójának neméről felvilágosításul szolgálhatott volna. A háttér­ben jól megvetett ágy állott, melyre a kis Fannyt letette; aztán az asztalon ételmaradé­kokat pillantott meg, nehány darab vajas ke­­nyozta, hogy ez a szóló által mult évben az idegenek betelepedésére vonatkozó javaslattal kom­binálva, a szakaszt újra szerkeszsze.­­ A ház azonban a §-t Horváth Lajos, Iványi és Teleszky módosításával elfogadta. A 19., 20., 21., 22., és 23. §§. vita és módosítás nélkül fo­gadtattak el; a 25. §-nál a ház Schmidt Gyulának egy módosítását tette magáévá. A 23. §-nál is hosszabb vita fejlett ki, melyben Grünwald nagy rabulismussal azzal vádolta Tiszát, hogy javaslatainak egyik §-ában a mi jogot ad, azt a másikban vissza­teszi s mindent a maga részére confiscált; mire Ti­sza azt felelte, hogy Grünwald, bár az állami közigazgatás hívének vallja magát, mindig al­sóbb szervezeteknek akar nagyobb jogokat adni a magasabb, az állam rovására. Az osztrák képviselőház keddi ülésén Haase határozati javaslatot adott be, mely szerint a kormány felhívandó, hogy a külügyi hivatal közbenjárásával tárgyalásokat indítson az iránt, hogy Ausztria-Magyarország és Orosz­ország között szerződésszerűleg szabályoztas­­sék a bíróságaik által polgári ügyekben hozott végzések kölcsönös végrehajtása körül követen­dő eljárás. Tausch a forintos és krajczáros pénzegység kisebbítésének szükségességét hang­súlyozván, kérdést tett, várjon a kormány a Magyarországgal folytatott tár­gyalásoknál figyelemmel volt az ezüst és váltópénz kívánatos reformjára, mire Nie­­b­a­u­e­r osztályfőnök kijelente, hogy a ház az annak idején bemutatandó kiegyezési törvény­­javaslatokból meggyőződést fog meríthetni, hogy a kormány a pénzérték kérdésének rendezését nem tévesztette szem elől, minélfogva jelenleg már ez oknál fogva sem mutatkozik czélsze­­rűnek, hogy pénzegység megváltoztatásának kérdése tárgyalás alá. A képviselőház folytatta tegnap a köz­ségi törvényjavaslat részletes tárgyalását, mely bezárólag a 26. §-ig haladt előre. Még többet is dolgozott volna a ház, ha az ülés elején, száz képviselő nem lévén jelen, névsor nem ol­­vastatott volna, mi­által a ház időt veszített. Az elnök ez incidens alkalmából komolyan fi­gyelmeztette kötelességeire a ház tagjait. Hosszas és élénk vita fejlett ki a 15. §­­nál, hol az ant­isemiták, mint Andreánszky és Veres, kiknek még Orbán Balázs is se­­cundált, újra kibontották zászlójukat és előho­zakodtak gyűlöletes jelszavaikkal. Irányi a szakaszt a bizottsághoz visszautasítai indítva­Az anarchisták ügye Svájczban. A szö­vetségtanács, mint Bernből írják, attól tart, hogy a belgiumi zavargások folytán keresetük­től megfosztott munkások nagy része Svájczba fog menekülni. Fölszólította tehát a brüsseli főconsult, hogy ezt nyílt óvással akadályozza meg, tudtul adva, hogy a svájczi üveghuták és bányák fölösen el vannak látva munkásokkal, s az új jövevények, a­helyett, hogy kenyerüket megkeresnék, csak a biztos nyomornak lenné­nek áldozataivá. Minthogy a belga izgatók kö­zül néhányan mindenesetre átlépték már a ha­tárt, a büntetés elől menekülésükben, a sváj­czi hatóságoknak gondjuk lesz rájuk, hogy őket folyton éles szemmel kisérjék Ami a baseli fa­munkások strikejét illeti, az valószínűleg leg­közelebb meg fog szűnni, minthogy követelé­süket — 10 órai munkaidő, de leszállítás nél­kül — már 20 munkaadó ígérte teljesíteni. Szerb miniszerválság, Budapest, április 5. (K) Mint a ma reggel ideérkezett táviratok jelentik a szerb miniszterválság váratlan fordulattal lehetőleg kedvező megoldást nyert. A kombináció, hogy Risz­­tics álljon a szerb kormány élére, meg­bukott és Milán király újból Garasanint bízta meg a minisztérium szervezésével, ki a megbízást elfogadta és feladatát szerencsésen megoldotta. Kedvezőnek mondottuk a Szerbiá­ban a háború óta lappangó válságos helyzet ilyen tisztázását. A krízis híre sok port vert föl Európaszerte ,­ de irányadó körökben távolról sem keltett oly nyugtalanságot, a­minőre következ­tetni lehetett volna a nagy zaj után. Azóta, hogy a bolgár háború Szerbiára nézve kellemetlen befejezést nyert, úgy Budapesten, mint a külügyi hivatalban igen jól tudták, hogy erős emóciók nél­kül lehetetlen lesz konsolidálni a viszo­nyokat Szerbiában a képen, hogy a ke­délyek ismét megnyugvással tudjanak te­kinteni a belgrádi kormányra. Épen ezért meglepetést nem keltett irányadó köreinkben mikor jött a hír, hogy Garasanin beadta lemondását. Ter­mészetesnek találta mindenki, de azért élénk érdeklődéssel várták a hosszadal­massá fejlődött bonyodalom megoldását. Garasanin a király kívánságára többször visszavonta lemondását , de utóvégre is el kellett fogadni, hogy legalább kí­sérlet tétessék más kormány alakítására. Aki ismeri a személyesen is feszült viszonyt Milán király és Risztics között, az elképzelheti, mily nehezére eshetett Riszticset megbízni a kabinet-alakítással. Nálunk kétségtelenül szívesebben lát­ják Garasanint, mint Riszticset a szerb kormány élén, de azért egy Risztics-ka­­binettől sem ijedtek volna meg. Monarchiánk az utóbbi években oly szilárd positiót foglalt a Balkán-félszige­ten, hogy Risztics bizonyára kevés em­ber ennek a positiónak a megingatásá­ra. Külügyi politikánk a természetes vi­szonyt — a mi mindig az egyedüli reá­lis alapja a politikának — állította helyre monarchiánk s Szerbia között ; ennek megbolygatására kísérleteket ten­ni lehet, a minthogy Risztics bizonyosan nem maradt volna adós azokkal — de először ezek a kísérletek hasonlíthatla­­nul többet ártottak volna Szerbiának, mint monarchiánknak , másodszor pedig állandó eredményre nem vezethettek volna. Tizek a körülmények magyarázzák meg, hogy irányadó köreink miért nem voltak túlságos nyugtalanságban a Risz­­tics-kombinác­ió miatt. Garasanin újabb miniszterelnöksége — egy teljesen rekonstruált és kitűnő erőkkel fölszerelt kabinet élén — azon­ban mégis kiváló jelentőséggel bír. Bi­zonyítja a Risztics-párt teljes megboml

Next