Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)
1886-04-08 / 80. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 60 hz Mindennapi elárusításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 6 kr. Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 36 krajoxár.80. szám. Kolozsvár, 1885. csütörtök, április 8. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. bg. Ilfoffjelenik mindennap reggel, vasár- és ünnepnapok utáni reggelek kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 7. A községi törvényjavaslat. A közigazgatásnak legfontosabb orgánumai kétségkívül a községek. Ha ezek ügyeiket jól administrálják, akkor a megyei és az állami teendők igen megvannak könnyítve; ha ellenben a községek rosszul végzik teendőiket, akkor lehet a megye akármilyen bölcs, s a központi kormány akármilyen erélyes és tapintatos — mégis rosszul fog menni az adminisztratió az egész országban, mert száz ügy közül 99 a község által, vagy annak hozzájárulásával intézendő el, s ha itt fennakadás van, hasztalan írja a minisztérium a rendeleteket s hiába adja ki azokat az alispán, vagy szolgabiró felelősség terhe alatt a községi közegeknek, a dolgok mégsem fognak úgy menni, mint kellene. A községi administratió az általános művelődéssel lépést tartva fejlődött hazánkban. Törvényhozásunk gyakorta foglalkozott már azzal. A kiegyezés óta három négy törvény is hozatott, mely a községi közigazgatást egészben vagy részben javítani czélozta. De ezek közül egyik sem volt olyan fontos, mint a most tárgyalás alatt levő. Ez már egy kodifikált mű, mely a köztörvényhatóságokról szóló új s a képviselőházban az imént elfogadott törvényjavaslat kiegészítéséül szolgál. E javaslat, mint a köztörvényhatósági is, az önkormányzat elvén sarkal, s kerüli és kizárja az állami administrate, amennyire csak lehet. A polgári szabadságnak és alkotmányos jogoknak tehát igen lényeges garanciái vannak e törvényjavaslatokban letéve, s e szempontból az országgyűlés minden pártja örömmel üdvözölheti azt. A mérsékelt ellenzék nem is talált okot a törvényjavaslatnak általánosságban való elfogadását ellenezni, s a függetlenségi pártnak is csak mesterkélve lehetett oly ürügyet kigondolni, amelylyel a javaslatnak a bizottsághoz visszautasítását, úgy, ahogy megokolni kívánták. Tisza miniszterelnök azonban már a javaslat védelmére mondottelső felszólalásában igen meggyőzően kimutatta, hogy az a felfogás, amelylyel az ellenzék ezen pártja a javaslatot kifogásolja, teljesen alaptalan. A községi törvényjavaslat 2 §-ban kimondott azon elv, hogy a község a maga korlátai között önállóan intézi saját belügyeit, nem üres frázis gyanánt van a javaslat alapelvéül felvéve, hanem az elv igen komolyan keresztül is van vive. S amennyiben erre vonatkozólag korlátozások stipuláltatnak, azok épen a közérdekben feküsznek. Ilyen például a törvényhatóság jóváhagyásának kikötése a községi adó kivetésénél, községi vagyon elidegenítésénél, kölcsönvételeknél, új hivatali állásoknál terhes szerződések kötésénél, történelmi s műemlékek átalakításánál s lebontásánál. Hogy a községek ily esetekben ne járhassanak el minden centroleria nélkül, azt csak természetesnek találhatja mindenki. Mert igen könnyen előfordulhat bárhol, hogy oly egyének jutnak azügyek élére, akik intellectuális vagy morális tekintetben nem állnak feladatuk magaslatán Ez bizony nagyon helytelen volna, ha a törvény ezek kénye-kedvének kiszolgáltatná az egyes községeket. Remediumnak tehát kell lenni e tekintetben s ha az önkormányzat elvének hívei vagyunk, akkor az orvoslatot csak a községek felett álló megyehatóságnál kereshetjük És minthogy az az eset sincs kizárva, hogy esetleg a megyei intéző körök czopfosok és ellenzik az okszerű haladást, hizául a község és megye közt a felelős kormányt kellett megtenni, melyet viszont a törvényhozó testület ellenőriz. Ezek tehát olyan elvek, amelyeket az önkormányzat érdekében kellett a községi törvénybe igtatni A község jogait és teendőit a törvényjavaslat elég tág keretben körülírta: a község saját belügyeiben határoz, szabályrendeleteket alkot, azokat választott elöljárói és közegei által végrehajtja, rendelkezik a község vagyona felett, adókat vet ki és hajt be a czéloknak megfelelőleg, amelyeket megvalósítani akar stb. stb. Hát mi czélra szükségeltetnék még ennél nagyobb hatáskör? Valóban a községek jogai és teendői úgy vannak megállapítva, hogy e tekintetben kifogást a javaslat ellen tenni nem lehet. De kifogásolják a virilis intézményt. Minthogy azonban ez a kérdés a vagyoni érdekek kérdése, lehetetlen, hogy ha még oly demokratikusan gondolkozik is valaki, hogy ezt az intézményt rosszalhassa. Mert ha valaki a kezébe vesz egy statisztikát és abban a birtokok megoszlását tekinti, azt fogja látni, hogy a kisbirtokok száma tízszeresen is felülmúlja a nagybirtokokét, és ha az egész képviselőtestület tisztán szabad választással alakíttatnék meg, akkor mindenütt a kisbirtokosok illetőleg a vagyontalant nők képeznék a többséget s csak időkérdése volna, hogy a kommunizmus elve általános diadalt üljön az országban Hogy pedig a kommunizmus mit jelent, azt már Paks példáján láttuk: a vagyon felgyújtása volt ott az egyik fő czél, hogy ekként erőszakos uton törekedjenek egy oly egalitás előidézésére, mely természettani absurdum és egy huszonnégy óráig sem tarthatná magát fenn. A virilizmus intézménye végelemzésében a tulajdon védelmét jelenti, aki e védelmet akarja, annak magát az intézményt is el kell fogadnia. Oly társadalomban, melyben nagy a proletarismus, a vagyonos osztályt az ezek részéről fenyegető veszély folyton növekedőben van. A veszély elhárítására intézmények szükségesek, de azok szüksége megszűnik, mihelyt a közjódlét oly magas fokot ért el, hogy a tulajdon szentségét a többség feltétenül respectálja. Meglehet ugyan, hogy Magyarország nagyobb részében ezt az állapotot ma is feltaláljuk, de tekintettel kell lenni arra is, hogy egyes agitátorok fanatizálhatják a köznépet helyenként, és akkor bizon nagyon szomorú sors várna például az oly magyar nagybirtokosokra, akiknek román falvakban vannak jószágaik. A virilizmus intézménye tehát az uralkodó magyarságnak is védelmére, befolyására, biztosítására szolgálhat nemzetiségi vidékeken, és ezért kár volna ezt az intézményt, legalább magyar részről ostromolni. Az a körülmény, hogy kivételesen a virilis intézmény a szászságnak is előnyére szolgál a románok és magyarokkal szemben mitsem változtat az intézménynek általánosságban fenntarthatóságán. Ez az előny ily esetben csak növelni fogja annak érzetét, hogy a magyar állam nyelvre való különbség nélkül oltalmat ad és önkormányzati jogokat biztosít minden polgára számára, és így megerősíti őket a magyar állam eszméje iránti hódolatban és a hazaszeretetben. m. TÁRCZA. Bűn és szerelem. — Angol regény két kötetben. — Irta B. L. Farreon. (Folytatás.) (15) Tizedik fejezet. (A „Telehold“ tudósítója ismeretséget köt egy picsiny gyufaáruló leánykával ) „A kék csengettyűhúzat megránditani és ötször kopogni, ez a kérés annál kevésbbé volt visszautasítható, mert a kis fölkérő alig negyedfél láb magas portéka volt, s így valóban nem érhette föl. A dolog azonban mégis nehézségekkel járt, mert tudósítónk, ki már megrándított valamennyi csöngettyűt a házban, hiába nézdelődött ama bizonyos „kék“ után. — Kedves kicsikém, itt nincs kék csöngettyűhúzó, — szólt. — Mert nem keresi a maga helyén, — válaszolt a leányka hegyesen. — Menjen csak a túlsó oldalba, ott van az, egész egyedül. Tudósítónk az utasítás szerint cselekedett, a házajtó baloldalán rátalált a kék fogantyúra, „egész egyedül“ olyan helyen, ahol ilyes Csöngettyűhúzók egyáltalán nem szoktak állani; csöngetett és ötször kopogott. — Jól csinálja, — kiáltott föl a kis leány olyan hangon, mely vékony és éles volt, akár a kanári madár hangja. — úgy kopogjon, mint a levélhordó, — igy kell hangozzék : ratttat, — ratt-tat tat! Tudósítónk hallgatózott, s el volt rá készülve, hogy késő éjjel ütött lármájáért ismét felelősségre vonják, de senki sem látszék rá figyelni, a csöngetésére és kopogtatására senki sem jött elő. A kis leány türelmesen várt, türelmesebben, mint tudósítónk, ki újra és újra meghúzta a csöngettyűt és kopogott, s a mellett úgy nésett ki, mint az olyan ember, ki méltán tart attól, hogy elpüfölik. — Hát fölhagyjak vele ? — gondolta magában, — s a következő perczben már mégis felelt magának: Nem, én beszélni akarok Antony Cowlrick-kel, vagy legalább is megakarom tudni, hogy mi lett belőle? Aztán lepillantott a kis leányra s megszólná : — Hé, kis leány ! De az nem felelt; a küszöbre hajolt öszszesugorodva s egy mukkot sem szólott. A ház, mely előtt tudósítónk működött, árnyékban állott; messze távolságon, sehol sem volt utczailámpa s az éj földsötét volt. — Hallod, kicsike? — ismételte tudósítónk hangosabban. Ismét semmi felelet. Lehajolt a leánykához, kezét vállalra tette, de az meg se moczczant, s midőn még mélyebbre hajolt, hogy arczába tekintsen, észrevette, hogy a kicsike elaludt. A vaksötétség daczára is látta tudósítónk, hogy milyen sajnálatra méltó állapotban volt az apróság. Sovány, kiéhült arcza piszkos volt, s könyek barázdái voltak vonásain fölismerhetők. A haja kuszáltan, borzosan omlott homlokára, kezei feketék voltak a koromtól, ruhái rongyosok és lábain egy pár elviselt atlaszczipőt hordott, melyek valaha a hallétben ékeskedhettek. Túlságos nagyok voltak neki, s azért a bokáján spárgával voltak átkötve, s a mi rajtuk valaha atlasz volt, most jog szerint a rongyszemet illette volna meg. — Szegény gyermek — sóhajtott föl tudósítónk, — félreismerhetlen a környezet, a melyben nevekedtél. Aztán megkisérte felébreszteni, s mikor ez szavakkal nem sikerült, gyöngéden megrázogatta, mire a leány valamit mormogni látszik, de olyan elmosódottan, hogy semmit sem lehetett belőle megérteni. — Mit mondasz? — kérdé tudósítónk, fülét közelebb hajtván a kicsi szájához. — Két doboz egy penny, — suttogta a gyermek. — Vegyen tőlem valamit, —■ a mamám nagyon beteg .. . nincs mit együnk. E perczben egy nő jelent meg, ki sört hozott, ama ház előtt állott meg, melynek ajtaja előtt tudósítónk volt. Mialatt fölnyitotta a kaput, futó pillantást vetett az alvó gyermekre s igy szólt: — Igen, ez a kis Fanny. — Megkért engem, hogy a kék fogantyút húzzam meg, s ötször kopogjak — monda tudósítónk. — Igen, hogy az az ifjú nő hallja meg, ki három lépcsővel fennebb lakik, a hátulsó szobában. — És az az ifjú asszony — kérdő tudósítónk, egy hat pence-darabot csúsztatván a nő markába, melyet az, mint a mi szegényeink teszik, nagy örömmel fogadott el — az az ifjú asszony itthon van e harmademeleti hátsó szobájában. — Isten tudja, — válaszolt a nő, —ki nem akart adós maradni a hat pencéért, — mert ez a neve az ifjú asszonynak mindig olyan csöndes, hogy senki se veszi észre, itthon van-e vagy sem. — Mennyi ideje lakik Blanche ebben a házban ? — kérdé tudósítónk látszólagos gondolkodás után. — Egy negyedéve lehet már, — szép jószág, — — mi ? — Nagyon csinos és nagyon fiatal. Tulajdonkép igen fiatal arra, hogy Fanny anyja lehessen. — Fanny anyja, . . . Istenem, hiszen semmi köze Fannyhoz, — kiáltott föl elcsudálkozva a nő. — Talán nem is tudja, hogy Blanche hajadon személy? Azt hittem, jó ismerőse neki. — Az vagyok ugyan, de ma először jöttem ide, hogy meglátogassam. — Ön egyáltalán az egyetlen, ki nála látogatást akar tenni. — Tehát nincs sok barátja? — Egy árva lélek se, amennyire legalább én tudom. — De ma rátalált egy régi barátjára, — jegyzi meg tudósítónk, ki ezáltal Antony Cowlrickról vélt valamit megtudhatni. — Csakugyan ? Na, ezen örvendek. Mindig csodálkozom azon a leányon, s az egész utczában mindenki bámult rajta. Minden barátságossága mellett se közlekedett velünk sohasem, mindig magába zárkózik. Na, de most már be kell mennem, — tette hozzá a nő vigyorogva. — Az öregem még majd azt gondolja, hogy megszöktem valaki mással. Belépett a házba, s tudósítónk, ki karjaira vette az alvó Fannyt, követte. Az első emeleten elhagyta az asszony, míg ő a harmadik emeletre ment föl. A lépcsők sötétek voltak, s nagyon kellett vigyáznia, hogy lábszáraiban kár ne essék és hogy zajt ne üssön, mi a lakókat fölzavarná. Végre fölért a harmadik emeletre, meggyújtott egy gyufaszálat, s megpillantaná, hogy csak két ajtó van, melyek közül könnyen föl volt ismerhető az, mely a hátulsó szobába vezetett. Kopogott, de nem kapott feleletet, — ekkor megnyomta a kilincset, az ajtó megnyílt, s a sötét szobába lépett. — Bocsánatot kérek — kezdé, s a szoba vélt lakójához fordulva, — de mivel kopogtatásomra senki sem felelt.. .. Elhallgatott, mert a mély hallgatás köröskörül, nagyon nyomasztólag hatott reá; helyzete kétségtelenül válságos volt. Hallgatózott, hogy nem hallszik-e az alvó lélegzése, de mi sem volt hallható. — Félrevezetett volna Antony Cowbrick ? — kérdé önmagától. Aztán másik gyufaszálat vett elő, meggyújtotta avval a gyergyát, mely egy kis asztalkán állott, körülvilágitott vele,— a szoba üres volt. — Ha nem ez a szoba az, melyben engem Antony Cowlrick fogadni akart, — szólt tudósítónk magában — s ha jogos lakója — legyen az férfi vagy nő — hirtelen visszatér, bajos dolog lesz ittlétemet indokolni előtte. Még jobban körülnézett, sehol egyetlen ruhadarab, mely a szoba lakójának neméről felvilágosításul szolgálhatott volna. A háttérben jól megvetett ágy állott, melyre a kis Fannyt letette; aztán az asztalon ételmaradékokat pillantott meg, nehány darab vajas kenyozta, hogy ez a szóló által mult évben az idegenek betelepedésére vonatkozó javaslattal kombinálva, a szakaszt újra szerkeszsze. A ház azonban a §-t Horváth Lajos, Iványi és Teleszky módosításával elfogadta. A 19., 20., 21., 22., és 23. §§. vita és módosítás nélkül fogadtattak el; a 25. §-nál a ház Schmidt Gyulának egy módosítását tette magáévá. A 23. §-nál is hosszabb vita fejlett ki, melyben Grünwald nagy rabulismussal azzal vádolta Tiszát, hogy javaslatainak egyik §-ában a mi jogot ad, azt a másikban visszateszi s mindent a maga részére confiscált; mire Tisza azt felelte, hogy Grünwald, bár az állami közigazgatás hívének vallja magát, mindig alsóbb szervezeteknek akar nagyobb jogokat adni a magasabb, az állam rovására. Az osztrák képviselőház keddi ülésén Haase határozati javaslatot adott be, mely szerint a kormány felhívandó, hogy a külügyi hivatal közbenjárásával tárgyalásokat indítson az iránt, hogy Ausztria-Magyarország és Oroszország között szerződésszerűleg szabályoztassék a bíróságaik által polgári ügyekben hozott végzések kölcsönös végrehajtása körül követendő eljárás. Tausch a forintos és krajczáros pénzegység kisebbítésének szükségességét hangsúlyozván, kérdést tett, várjon a kormány a Magyarországgal folytatott tárgyalásoknál figyelemmel volt az ezüst és váltópénz kívánatos reformjára, mire Niebauer osztályfőnök kijelente, hogy a ház az annak idején bemutatandó kiegyezési törvényjavaslatokból meggyőződést fog meríthetni, hogy a kormány a pénzérték kérdésének rendezését nem tévesztette szem elől, minélfogva jelenleg már ez oknál fogva sem mutatkozik czélszerűnek, hogy pénzegység megváltoztatásának kérdése tárgyalás alá. A képviselőház folytatta tegnap a községi törvényjavaslat részletes tárgyalását, mely bezárólag a 26. §-ig haladt előre. Még többet is dolgozott volna a ház, ha az ülés elején, száz képviselő nem lévén jelen, névsor nem olvastatott volna, miáltal a ház időt veszített. Az elnök ez incidens alkalmából komolyan figyelmeztette kötelességeire a ház tagjait. Hosszas és élénk vita fejlett ki a 15. §nál, hol az antisemiták, mint Andreánszky és Veres, kiknek még Orbán Balázs is secundált, újra kibontották zászlójukat és előhozakodtak gyűlöletes jelszavaikkal. Irányi a szakaszt a bizottsághoz visszautasítai indítvaAz anarchisták ügye Svájczban. A szövetségtanács, mint Bernből írják, attól tart, hogy a belgiumi zavargások folytán keresetüktől megfosztott munkások nagy része Svájczba fog menekülni. Fölszólította tehát a brüsseli főconsult, hogy ezt nyílt óvással akadályozza meg, tudtul adva, hogy a svájczi üveghuták és bányák fölösen el vannak látva munkásokkal, s az új jövevények, ahelyett, hogy kenyerüket megkeresnék, csak a biztos nyomornak lennének áldozataivá. Minthogy a belga izgatók közül néhányan mindenesetre átlépték már a határt, a büntetés elől menekülésükben, a svájczi hatóságoknak gondjuk lesz rájuk, hogy őket folyton éles szemmel kisérjék Ami a baseli famunkások strikejét illeti, az valószínűleg legközelebb meg fog szűnni, minthogy követelésüket — 10 órai munkaidő, de leszállítás nélkül — már 20 munkaadó ígérte teljesíteni. Szerb miniszerválság, Budapest, április 5. (K) Mint a ma reggel ideérkezett táviratok jelentik a szerb miniszterválság váratlan fordulattal lehetőleg kedvező megoldást nyert. A kombináció, hogy Risztics álljon a szerb kormány élére, megbukott és Milán király újból Garasanint bízta meg a minisztérium szervezésével, ki a megbízást elfogadta és feladatát szerencsésen megoldotta. Kedvezőnek mondottuk a Szerbiában a háború óta lappangó válságos helyzet ilyen tisztázását. A krízis híre sok port vert föl Európaszerte , de irányadó körökben távolról sem keltett oly nyugtalanságot, aminőre következtetni lehetett volna a nagy zaj után. Azóta, hogy a bolgár háború Szerbiára nézve kellemetlen befejezést nyert, úgy Budapesten, mint a külügyi hivatalban igen jól tudták, hogy erős emóciók nélkül lehetetlen lesz konsolidálni a viszonyokat Szerbiában a képen, hogy a kedélyek ismét megnyugvással tudjanak tekinteni a belgrádi kormányra. Épen ezért meglepetést nem keltett irányadó köreinkben mikor jött a hír, hogy Garasanin beadta lemondását. Természetesnek találta mindenki, de azért élénk érdeklődéssel várták a hosszadalmassá fejlődött bonyodalom megoldását. Garasanin a király kívánságára többször visszavonta lemondását , de utóvégre is el kellett fogadni, hogy legalább kísérlet tétessék más kormány alakítására. Aki ismeri a személyesen is feszült viszonyt Milán király és Risztics között, az elképzelheti, mily nehezére eshetett Riszticset megbízni a kabinet-alakítással. Nálunk kétségtelenül szívesebben látják Garasanint, mint Riszticset a szerb kormány élén, de azért egy Risztics-kabinettől sem ijedtek volna meg. Monarchiánk az utóbbi években oly szilárd positiót foglalt a Balkán-félszigeten, hogy Risztics bizonyára kevés ember ennek a positiónak a megingatására. Külügyi politikánk a természetes viszonyt — a mi mindig az egyedüli reális alapja a politikának — állította helyre monarchiánk s Szerbia között ; ennek megbolygatására kísérleteket tenni lehet, a minthogy Risztics bizonyosan nem maradt volna adós azokkal — de először ezek a kísérletek hasonlíthatlanul többet ártottak volna Szerbiának, mint monarchiánknak , másodszor pedig állandó eredményre nem vezethettek volna. Tizek a körülmények magyarázzák meg, hogy irányadó köreink miért nem voltak túlságos nyugtalanságban a Risztics-kombináció miatt. Garasanin újabb miniszterelnöksége — egy teljesen rekonstruált és kitűnő erőkkel fölszerelt kabinet élén — azonban mégis kiváló jelentőséggel bír. Bizonyítja a Risztics-párt teljes megboml