Magyar Polgár, 1886. július-december (20. évfolyam, 146-294. szám)
1886-12-09 / 282. szám
lenzéki tagoknak más, mint jobb jövő reményére appellálva, a házban tenni meg azokat. Ezek után átment a bizottság a tárcza budgetjének részletes tárgyalására. Bolgár események. Belgrádból írják: A bolgár küldöttség tagjai hétfőn fogadták a londoni Daily News levelezőjét. Stoilovski vezére a küldöttségnek, hosszas beszélgetés közben kifejtette küldetésük czélját: A nagy szobranje, a nép és e kormány nevében megyünk — mondá — az európai hatalmakhoz. Megállapított programmunk nincsen, s főleg azt iparkodunk kitudni, hogy mint gondolkoznak az európai hatalmak a bolgár ügyre vonatkozólag, s hogy milyen úton volna a kérdés véglegesen megoldható. Végül a bolgár ügyben szárnyra kelt tévedések iránt is fel akarjuk világosítani a hatalmakat. Természetes, hogy a jelöltség kérdését is fel fogjuk vetni, hogy Bulgária végre fejedelmet kapjon. Szeretett Sándor fejedelmünket, ha nehéz szívvel is, de külpolitikai okokból elhagytuk távozni. — Ugyanily okokból megválasztottuk Waldemár herczeget, kinek érdekében már négy év óta akartak folyton hangulatot kelteni. De mindez eredménytelen volt. Mást szántak a mi országunknak, az anarchiát akarták úrrá tenni fölötte. Ki fogjuk jelenteni a hatalmak előtt, hogy a mingréliai herczeg a Vogorides Emmánuel jelöltsége lehetetlen, s hogy csak oly fejedelmet fogadhatunk el, akiben Bulgária függetlenségének biztosítékát látjuk. Különben egész eljárásunkat attól tesszük függővé, hogy milyen fogadtatásban részesülünk ott. Oda fordulunk először, mert Ausztria-Magyarország politikája, továbbá Kálnoky gróf és Tisza Kálmán nyilatkozatai nagy bizalmat keltettek az országban. Jövetelünket az összes európai nagyhatalmaknak bejelentettük, a pétervári kabinetnek is. A mi Belgrádban való tartózkodásunkat illeti, határozottan kijelenthetem, hogy minden politikai háttér nélkül való. Udvariasságból és hálából Szerbia előzékenységéért mentünk Milán királyhoz, kinek országával ezentúl hihetőleg folytonos érintkezésben fogunk maradni. Stoilov ezután kiemelte Gladstonenak Bulgária körül szerzett érdemeit, s örömét fejezte ki ama rokonszenv fölött, melylyel a mostani miniszter, Salisbury is viseltetik irántunk. Kaulbarsról nagyon tartózkodólag nyilatkozott. S egészben véve is igen rezerváltan beszélt. Legyen meggyőződve, —■ jegyzé meg — hogy mi a magunk részéről mindent el fogunk követni, hogy Bulgária függetlenségét megóvjuk ; bízunk azonban a hatalmak belátásában, hogy a mostani helyzet rendeztessék. Dicsérőleg emlékezett meg az európai sajtó magatartásáról is, mely a legnehezebb pillanatokban bátorságot öntött a bolgárok lelkébe. (P. K.) A szultán egyenes parancsára a porta tervezetet dolgozott ki a bolgár kérdés szabályozására, úgy, hogy e mellett folytonos érintkezésben állott az orosz nagykövetséggel. A tervezetet a szultán nem helyeselte és viss szaküldte a portának. Hogy mi a tervezet tartalma, erősen titkolják. Schlauch püspök beszédéből. Schlauch Lőrincz szathmári r. kath. püspök a Szent László társulat jubilaris közgyűlésén rendkívül értékes beszédet mondott, mely kétségkívül országszerte általános feltűnést fog kelteni. A nagy jelentőségű beszédből adjuk a következőket: Igen, a katholikus elemet ott terjeszteni, annak befolyását hatványozni, ápolni, megerősíteni azt, ami vonzerejénél fogva egykor e vidéket közvetlenül hozzánk kötötte és tán ma a nyugati civilizációhoz ismét közelebb hozhatná; — amit százados viszontagságok és mulasztások vétettek, a nemzeti lelkesedés és áldozatkészség által pótolni oly tevékenységgel, mint szellemi és erkölcsi hatalmával a nyugati kultúrának határjelzőit mindinkább kelet felé tolván, ott számunkra oly érdekkört teremtsen, melyre támaszkodván, állami fennállásunk legalább erkölcsi biztosítékait szaporíthassuk; — mindez oly törekvés, mely a katholikus kötelességérzetnek, a magyar büszkeségnek és hazaszeretetnek legszebb feladatát képezhetné. Társulatunk közvetlen czélja honosaink és fajunk vallását és nemzetiségét a hon határain túl is fenntartani. E czél alatt egy nagy nemzeti eszme rejlik, melynek valósítására előbb utóbb a nemzetnek vállalkozni kell, mert a kultúra útja nyugatról kelet felé irányul és a magyar nemzet, kell, hogy ennek előharczosa legyen, mert ez reá nézve életkérdés. A püspök ezután kijelenti, hogy csak néhány általános eszmét akar fölvetni, amelyek különösen az emberiség középkori művelődésére vonatkoznak. E részben a középkort mentegetve a „sötétség“ vádja alól, így folytatja : A középkorban a mélyebben kutató szellem a nyugati keresztény világnak egy olynemű egyszerű mozgalmát észleli, mely nem pusztán a vallási térre volt korlátozva, hanem a szó teljes értelmében általános és mélyen járó hatásában a modern kultúrának előkészítő mozgató ereje lett. Mert akár az evolúció elméletét alkalmazzuk a művelődési történelem ezen korszakára, úgy amint azt az újabb tudomány az emberi lét minden ágára teszi, akár az emberiség nevelésében egy magasabb kéz, az isteni gondviselés vezetését fogadjuk el; — mindkét esetben a középkor, különösen a XII. századtól kezdve az emberi szellem csodálatos vergődését, szívós kitartását és a nyers erő elleni küzdelmét és győzelmét legérdekesebb és hozzáteszem, a legfényesebb világításban tünteti elő. És ezt állítani lehet még akkor is, ha csak száraz adatokban csoportosítanék az egyes kimagasló tényeket, vagy szellemi vívmányokat, melyek a középkort olyannyira emelik. Árnyoldalai mellett, — melyektől a XIX. század sem ment — oly fénypontjai vannak, melyek intenzív hatásukkal a mai műveltebb korra is átvilágítanak. Minden korszak az elvek magasztosságától és az eszmék nemességétől nyeri jellegét és becsét, és az emberi ész és az emberi szív annál nagyobbaknak tűnnek fel előttünk, mennél nagyobb szorgalommal és erőfeszítéssel igyekszik a tudományt előbbre vinni, vagy a kedélyeket nemesíteni. Ennek a kornak becsét még az, ha az elvek és eszmék oly magasztosak, hogy valósításuk a jövő századokban is a törekvésnek legszebb feladatát képezi. Kitér ezután a főpap a középkor kezdeteire, a katholiczismus és a pápa szilárd uralmára, a hűbéri rendszer fénykorára, s ezután a feudális földbirtokra. E részben a következő eredményekre jut: Egyes családok hatalmának fen tartása és innen kihatólag sok nemzetek fennállásának záloga épen a birtok oszthatlanságában feküdt, ennek ellenkezője az egész nemzet gyengeségét vonhatta volna maga után. A földbirtok ma is a konzervatívizmus fő támasza és én nem hiszem, hogy az ennek ellenében előszeretettel vallott szabadelvű felfogás a mai szocziális viszonyoknak nagyobb szilárdságot kölcsönözne. — Vájjon, a mi a középkorban a harczi, folytonosan megújuló zavarok közt bizonyos megbízható hátvédet képezett, vájjon az ma a műveltségnek azon magaslatán, a melyen állunk és a melyen a végletekre való hajlandóságot alig tagadhatjuk, nem szolgálna-e mentő deszka gyanánt, ha a feloszlató szoczialis elemek ttülsúlyra vergődnének ? A hűbéri viszonyokhoz az egyház jótékony befolyásánál fogva még más nemesebb, az ember egyéni jellemére vonatkozó eszmék lettek csatolva: a hűség, az áldozatkészség, az élet azon kelleme, mely a vár urát védnökévé, sokszor atyjává tette jobbágyainak: — mindezek oly, a kedélyéletre mélyen beható viszonyokat teremtettek, melyeket a mai, az önzésre törő nemzetgazdászati irány nem ismer. A főpap befejezvén a feudalismus fölötti elmélkedését a „két kard történelmére tér át, s az állam és egyház között fennálló viszonyt igy ítéli meg: Az egyensúly a két hatalom közt — ez volt felfogása a pápáknak és ha az megzavartatott, nehéz harczok követték. A két hatalomnak egyensúlya a középkorban az újabb közjogi felfogásnak nyitotta meg útját, mely abban talált és ma is talál kifejezést, hogy az egyház önkörében épen oly független, mint az állam, hogy mindkettő nem harcira, hanem az emberiség érdekében összhangzatra és békére vannak utalva. Az újabb államjogi elméletek sem mondhatnak mást, mint: a vallás nem sértheti az állam jogait, az állam nem intézkedik a vallás és lelkiismeret dolgaiban. A dualizmus ezen eszméje a középkor legnagyobb és hozzá tehetői, legegyháziabb szellemű férfiak nézetével találkozott. Ezután az egyéniség fölszabadítását fejtegeti, s ezzel együtt az egyház és iskola kérdéséhez jut. íme: Az egyéni felelősség, az egyéni szabadakarat, a lelkiismeret, a kötelesség. íme ez volt a felfogás már a középkorban is az ember társadalmi állásáról, és ez a felfogása az egyháznak is az emberi szabad tevékenységről. Szabadság, kötelesség, tiszta lelkiismeret, mindhárom leszármaztatva istentől. Ezen eszmék tehát nem az újabb kor szüleményei. Olyan régiek, mint az egyház, mely azt evangéliumával a világban terjesztette, ápolta és ama „sötét“ korban érvényre juttatni igyekezett. Az egyház által czélba vett oly nevelése az egyénnek, hogy az lelkébe, mely a természet ölén dajkáltatott, fölvegye a természetfölöttit is, és azt önmagában, magán és társadalmi életében át megítélvén, gyakorolja ez egy hatalmas lökés volt arra, hogy az egyéni szabadság előtérbe lépvén, előkészítse azon általános szabadságot, mely a polgári elemet már a középkor második felében oly hatalmassá tette. A tudós püspök ezen tétel történelmét, hoszszasabban is kifejti s azután az egyházművészet történelmi hatására, majd még a társadalmi bölcseletre tért át s e részben eredményei a következők . Az igaz, hogy míg az újabb gondozási mód mindent alulról felfelé épít, kezdvén az állati ösztöntől a műveltségnek legmagasabb fokáig, amilyen minden szépítgetése daczára az eredetnek tisztán anyagi sajátságai mégis mindig felismerhetők és a legműveltebb embert is csak az állati fokozat legmagasabb lépcsőjén állónak tünteti föl, addig a középkor és vele Aquioni Tamás, egy magasabb világrend fogalmából indul ki és azonosítva magát a keresztény germán jog elvével, az embert fölülről lefelé konstruálván, a természetes és pozitív jogok őréül nem az államhatalmak vagy az emberek, a polgárok közakaratát, hanem magát az Istent teszi, kitől ered minden hatalom, minden jog kitől származik minden, kihez visszatér minden. Hogy mely felfogás nemesebb és az emberhez méltóbb, az iránt senki sem lehet kétségben. A jog nem szabály pusztán, melyet az emberek önmaguknak alkotnak, hanem az Isten akaratából alkotott rend, úgy, mint az erkölcsi rend Istenben birja eredetét. A természeti jog Isten joga, mert ő adta teremtményeinek. A jogegyenlőség nem abban van hogy mindnyájan egyenlő jogokkal bírnak, hanem abban, hogy mindenki a maga hivatáskörében az ahhoz szükséges jogokkal védve legyen; nem abban, hogy mindenki azt tehesse, amire egy másik jogosítva van, hanem abban, hogy senkinek ne legyen megtiltva, senki se legyen akadályozva azt megtenni, mit neki az erkölcsi törvény, mint kötellességet parancsol. — Teljes odaadás és a hűség képezte a középkorban a becsület alapját. A főpap ezen eszmekor bő kifejtései után átmegy a család kérdésére s e részben a kereszténység óriásit haladását fejtegeti. Beszédének befejezése a következő: „Magyarország a nyugati czivilizáczió kötelékébe lépett már Szent István alatt. Magyarország utolsó állomása volt az európai kultúrának, mert míg itt a művészetnek maradványai az építészetben, a szobrászatban, az eötvös-művekben és az ipar és egyéb ágaiban még feltalálhatók, addig kelet felé haladva és Magyarország határain átlépve, ilyenek alig tálalhatók.Eetett okunk a középkort oly sötétnek gondolni, mint azt az elfogultság, az érdek, vagy a felületesség rajzolja, de legkevésbé van okunk nekünk magyaroknak ezt olyan Nemzeti életünk bölcsője a középkorban állott és mi teljes önérzettel tekinthetünk e korra melyben alkotmányos szabadságunk gyökerei vannak, melyben az arany-bulla, nemzetünk ezen magna chartája keletkezett,melyben nemzeti függetlenségünk és dicsőségünk annyi emlékeit jegyezte föl a történelem. Legnagyobb alakjaink akkor fénylettek és fényük átsugárzik hozzánk. Sz. István államférfim nagy alkotó ereje, mely országunkat és alkotmányunkat oly alapra fektette, melyen nyolcz század után ma is állunk. — Sz. László eredeti magyar jelleme és lovagiassága, ki nemzetét teljesen kibékítette a kereszténységgel, ki tiszteletet szerzett a magyar névnek Európában, ki elött az európai fejedelmek meghajoltak, ki nemzetét szerette és viszonzásul a nemzet által három éven át gyászoltatott, — Bölcs Kálmán, ki mi jön szilárdan a katholikus egyház mellett állott, első volt Európában a fejedelmek közt, ki a boszorkány hitet lerombolni törekedett; — Nagy Lajos, ki országának határait oly meszszire terjesztette ki, mint addig senki és mely tán ezután sem fog odáig terjesztetni; — Zsigmond, ki a magyar királyok főkegyúri jogait oly erőteljesen védte a konstanci zsinaton, mely jog tudvalevőleg Magyarországban az állam és egyház közti öszhangzatnak oly drága bizonyítékát képezi. — Hunyadi Mátyás, az európai műveltségnek ezen nagy védnöke és terjesztője, kinek nevéhez fűződik nemcsak barezi dicsőségünk, hanem nemzeti kultúránknak egyik legszebb emléke: — melyik magyar nem emeli büszkén föl fejét, midőn ezek nevei említtetnek ?! Nem kívánja senki — így végzi beszédét, — a középkori állapotot visszaidézni, ami egyébiránt lehetetlen is és nagy tévedés, hogy ne mondjam, igazságtalanság van abban, ha ezen szándékkal a katholikus egyház gyanúsíttatik. Igen, ha lehetne valamit visszahozni, az azon mély vallásosság volna, mely a középkort átszellemítette, az azon eszményi felfogása az életnek volna, mely sajnosan, ma a rideg materializmusnak kénytelen helyet adni, azon isteni erő volna, mely áthatván családjainkat, nemesítvén a közerkölcsiséget, adjon a nemzetnek a középkori nagy férfiakhoz hasonló fennkölt szellemeket, kik nemzetünk géniuszát magukban felölelvén, teremtsék azon magasröptű idealizmust, mely nélkül a leggazdagabb nemzetek sülyedésnek indulnak. Ezt kívánnók mindnyájan visszahozni, akik az emberiséget szeretjük, mert hisszük, hogy ez csak a kultúrának nemesítésére szolgálna. És ezen eszmének szenteli a Sz.László Társulat is egész tevékenységét, mert ezzel nemzetünknek vél szolgálatot tehetni. Isten áldása legyen ezután is a társulat ezen tevékenységén. Mái egy lábig a padon hevertek. Az ifjú Chikara volt a legelső mindenütt. Mint bőszült fiatal tigris, veté magát egész csordákra, s kaszabolta az emberfejeket, mint a mythosok hősei. Kuranosuke ellenben tartózkodó modorban harczolt, s csak azt ölte meg, a ki hozzá vágott pallosával. Nem gyilkolni jött s nem akarta, hogy más keze által essék el, így jutottak Kotsuke szobáihoz. De nem volt azokban senki. A roninok fölkutattak minden zegzugot, s üvöltöztek dühökben.Azt hitték, áldozatuk valamely egér után menekült. Már kétségbeesve, fel akarták hasitni gyomrukat, midőn észrevették, hogy a herczeg ágya még meleg. Itt kell lennie a közelben! Újra kereséséhez fogtak. Egyikük egy falszekrény ajtaját rúgta be, és egy aggastyánt láttak abban üldögélni. Fehér selyem lepel volt rajta. Oly tisztes alak volt s oly szánandólag nézett ki mégis, hogy a roninok eleinte megütközve álltak meg előtte. Homlokán sebforradás volt, mit Takumi kardja hagyott rajta. Erről ismertek Kotsukéra benne. Kuranosuke hozzá lépett és térdre ereszkedett előtte. Oly nemes és derék volt eronin, ki megadja ily nagy urnak a korát és rangját illető tiszteletet, bár ez undok, nyomorult és vétkes. Azután így szólt Kuranosuke: „Uram! mi Takumi-no-Kami emberei vagyunk. A múlt évben Magasságodnak viszálya volt vele. Neki meg kellett halnia, és családja nyomorba jutott. Mint jó és hű jobbágyai, eljöttünk ma éjjel, hogy bosszút álljunk értte. El kell ismerned vállalkozásunk igazságos voltát. S most ó, uram, esdünk, végezd el magadon a harakirit! Az én szerencsém lesz ebben segítségedre lehetni s a fejedet, tartozó tisztelettel vinni el Takumi úr sírjára.“ De a Kossuke nem volt ily beszédre méltó. Ah, e vén ember nagyon félt a haláltól. Csudálatos ez! Hát oly édes ez élet, hogy sohasem lehet elég belőle? Reszketett és sokkal gyávább volt, semhogy a nemes ember halálával meg tudott volna halni. De a roninok ideje drága volt. Kuranosuke tehát lecsapta fejét ugyanazon késsel, melylyel Takumi gyomrát felmetsző és miután minden lángot gondosan eloltottak, hogy tűz ne támadjon a palotában, a fejet egy kosárba tették és eltávoztak. Reggel már mindenki tudta a történteket. A nép hangosan dicsérte a negyvenhetet, s üdvöt kiállott nekik, mikor véresen, szakgatott ruhában, hosszú néma sorban a Sengakuji templomba vonultak, elfogatásukat bevárandók. De Takumi barátai s rokonai összegyűjtött, samurájaikkal készek voltak megvédeni őket, kik igy megbosszulák az árokon ejtett sérelmet. Midőn pedig Sandái herczeg vaskhéja előtt elmentek, ennek udvarmestere felkérte őket, hogy lépjenek be a palotába s itt borral és rissel megvendégelék. Mikor Takumi sírjához értek, győzelmük véres jelét, Kotsuke fejét meg- s mosták egy közeli kutban, aztán letették uruk sírjára. Kuranouke összes pénzét átadta a templomban a papnak s megmondd, hogy magukon harakirit követnek el. A boncz szemei könybe lábadtak. Végre a főtanács elé idéztettek s kimondták halálitéletüket, mert a kormány és város iránti tiszteletet megsértették. De el voltak készülve a halálra! Mindenik zsebében hordta azt az igazoló iratot, mi nélkül egy japán sem fog valamely fontosabb vállalatba, hogy halála esetén tudomására jusson a szándéka, így szólnak ebben: „Mi a te kenyeredet ettük.“ „Ne élj ugyanazon ég alatt, se ne lépj azon földre, melyen atyád, vagy urad ellensége él!“* „Miképen mondhattuk volna el ezt pirulás nélkül ?“ Meghaltak, nemes emberhez illően, harakiri által. Midőn az utolsó ronin is kimúlt — s ez az ifjú Chikara volt — egy kis házikó lobbant fel Kiyotoban. Az emberek összeszaladtak s oltották a tüzet, de hiában. Leromboltak néhány szomszéd kis épületet, hogy a többit megmentsék, de a kigyuladt skunyhó tövig égett. Chikara lakott volt abban. A szép Shira sietett a férje után a lebegő szikrák közt, melyek az örök kék égbe szálltak . . . * Konfucius mondata. Levelezés. K -Vásárhely, decz. 5. Igen szép tanujelét adta Háromszékmegye törvényhatósága, kir. törvényszéke, járásbírósága igaz tiszteletének és méltó elismerésének azon férfiú iránt, ki valódi hazafias buzgalommal csaknem félszázad óta szolgál az igazságszolgáltatás terén. Id. Donáth József tervszéki elnök érdemeit úgy hivatalos állásában, mint a közügyek terén, eléggé elismerni, méltányolni alig lehet. Szeplőtlen jelleme, alapos miveltsége által mintakép volt mindnyájunk előtt. Ő a tudományát nem arra használta fel, hogy a létező békés helyzetet politikai vagy társadalmi téren felforgassa, hanem arra, hogy a népben és hivatalnok társaiban a kormány és közigazgatás iránt a bizalmat felkeltse s öregbítse. Szónoklata, mély belátása és tapintata nem egyszer gyakorolt döntő befolyást úgy a politikai, mint az egyházi élet mezején, s épen a legválságosabb pillanatban oldotta meg a gordiusi csomót. Mint ember, gazdagsága, előkelő állása mellett is, mindig a szerény, a mindenkit becsülő ember volt. Ő nem nézte azt, hogy az ember iparos, kereskedő, vagy kisebb állású hivatalnok, hanem kit kit a megérdemelt becsülésben részesített. Bár ilyen lenne hivatali utódja is, mert Kézdi Vásárhely polgárai a gőg előtt soha, de a humánus ember előtt mindig meghajolnak. E városnak pedig a haladásra nagyon is nagy szüksége van, s a kinevezendő elnök vezére lehet. A közebéd, mely a városi tanácsház dísztermében, ma d. u. 1 órakor rendeztetek, a kedves emlékű elnök tiszteletére fényesen sikerült. Az első nagy asztalnál Potsa József főispán ur ő méltósága és Szacsvay Sándor ur, mint helyettes tr.-széki elnök között foglalt helyet — a már megjelenésével is tiszteletet parancsoló érdemekben megőszült id. Donáth József. A más négy nagy asztalnál a megye területén levő ügyvédek, tr. bírák s más hivatalnokok, a városi tanács, szolgabíróság, orvosi honvédtiszti-, tanítói kar, kereskedők, iparosok stb. stb. foglaltak helyet. A második fogás után Szacsvay Sándor helyettes elnök a tőle megszokott, eszmékben gazdag, hivatalos előde érdemeit kellően méltányló emelkedett szellemű pohár köszöntőt mondott Ezután Potsa József főispán úr emelt poharat, kiemelve az ünnepelt férfiúnak érdemeit a közigazgatás stb. terén. Pnf0*Kr?Vásári-lstván k -vásárhelyi járásbiró Pozsa József főispánt éltette általános lelkesültség között. Majd Szőcs József polgármester mint a város igaz barátjáért, jóakarójáért emelte poharát, kérvén a távozó elnököt, hogy szeretetében, párfogásában elhagyott városunkat ezután is tartsa meg. vei ál tahin n ^ J?D°8 ^ pap SZ(5noki hév' ve általános figyelem és tetszés között, az köszönté^feT^'10^’ teré" szerzett érdemeiért köszönte fel a búcsúzó elnököt. Szilágyi Ferencz az ügyvédi kar nevében tartjá a fias szónoklatot. “ ha*&Mindezekre a közönség viharos éji perczekig tartott. Az éljenzések csillapulása tisztes ősz alak, az ünnepelt férfi állott , s az összes szónoklatok essentiáját összev oly eleqaentiával, oly megragadó szépzettel reducalta azt valódi értékükre, oly ***' leg szavakkal vett búcsút tiszttársai’tól tattól, ismerőseitől, hogy az mindnyájon,!^ meghatott. * JUQlsat Az ily kedélyesen folyt búcsu-ebéd ecé estig tartott, a midőn a város polgársága feg*lyás-zenével tisztelte meg a közszeretet álló távozó elnököt. A polgárság érzelmeit is* Dobay János városi tanácsos tolmácsolt melyre a legbensőbb meghatottsággal válaszolta ünnepeltünk, hogy városunkat ezután is szeretni, polgárait érdemük szerint becsülni fogj' Adjon isten szegény magyar hazánknak sok ily buzgó hazafit, mint id. Dováth József a éltesse őt még soká, hogy munkálhasson a haza jóllétén, boldogságán. Veritás. NAPI HÍREK. * Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem elhunyténak 300 ik évfordulója alkalmából e hó 11-ik napján délelőtt 10 órakor a főtéri róm. kath. anyatemplomban ünnepélyes isteni tisztelet fog tartatni . A kolozsvári róm. kath Szent József finevelő intézet (Seminárium) egyetemi ifjúsága f. évi decz. hó 12 én, vasárnap d. e. 11 órakor az intézet helyiségében dicsőült alapítója Somlyai Báthory István halálának 300 éves évfordulója alkalmából rendezendő emlékünnepély műsora következő: Az ünnepélyt megnyitja az intézet igazgatója Dr. Szalzbauer János. 1. Lengyel hymnus; énekli az intézet egyetemi ifjúsága. 2. Alkalmi felolvasás; tartja Drotleff Béla, joghallgató. 3.Traum der Sennerin, (Duett) Jungmanntól; előadják: Fekete István és Schopf Endre joghallgatók. 3 Szavalat Vertán Endre joghalgató által. 5. Népdalcsoport; előadja az intézet, zenekara 6. Szavalat Kovács Gerő joghallgató által. 7. Szózat: énekli az intézet egyetemi ifjúsága. * Reform közegészségügyi adminisztrácziónkban A városi képviselet és hatóság körében többször képezte komoly megfontolás tárgyát az az eszme, hogy a közegészségügyi adminisztráczió decentralizáltassék, azaz: a város minden közigazgatási kerületébe egy egy orvos tétessék, kinek kötelessége volna kerületében lakni és minden egészségügyi hivatalos teendőt végezni. Ezzel azonban sohase mentek túl a tanácskozásokon, azon egyszerű okból, mert a város nem alkalmazott öt, hanem csak három hatósági orvost. Most azonban, dr. Bartha János főorvos javaslatára oly határozatot hozott a tanács, mely ama régi eszmét meglehetősen megközelíti. Kimondatott ugyanis, hogy a város közegészségügyi szempontból három kerületre osztatik, mégpedig — a főorvos tervezete szerint — a következőleg:lső kerület: a külmonostor és külszén kerület, a belvárosból a következő részekkel: egész főtér, óvár, belmonostor, belszén, kis-és nagybuza, fogoly, kismester, kötő és rózsa utczák. II ik kerület: külmagyar-külközép kerület, a belvárosból pedig : belfarkas, belkirály, belközép, beltorda, Bethlen, csillag, minorita, szentegyház, tivoliutczák. Illik kerület: hidelve és kétvízköz, s a belvárosból: hid, könyök, rejtek, szép utczák és az öt szappan-utcza. Az első kerületbe esik 8794, másodikba 8539, harmadikba 11094 lakos. Az első kerület orvosa : Mihály László; másodiké: Dr. Nappendruck Kálmán; harmadiké : Dr. Veress Lajos. E beosztás jövő január 1-én lép életbe s erről a közönség hirdetményileg fog értesittetni; ez időn túl mindenik orvos saját kerületében fog lakni (az I. és III. kerületben már tényleg elég van téve a kívánalomnak), s az oda tartozó hivatalos dolgokat: ojtást, halottkémlést, vagyona anők ápolását, piaczvizsgálatot stb. fogja végez. Csak a prostitutált ellenőrzését végzik jövőre is rendre, az eddigi rendszer szerint. A központtal s a főorvossal az eddigi naponkénti ?g]órai inspectiók utján biztosittatik az összeköttetés. Mi e reformot mindenesetre a közösség a közegészségügy érdekében levőnek találja , s elösmeréssel vagyunk keresztülviteléért n?.T a tanács, mint a kezdeményező főorvos *181) * Báthory István erdélyi fejedelem *3 lengyel király halálának háromszázados évedulója alkalmiból a székely-udvarhelyi r-■* ' főgymnasium által 1886. deczember 12 én 5 órakor a megyeház nagytermében fenneztendő ünnepély programmja: 1. Dallam Dj'?L Lochdorftól. Előadja az ifjúság zenekara■ rályhymnusz, Machik Józseftől. Énekli az 1 !ság férfikara. 3. Bithory István történelmi é replése, Soó Gáspár tanártól. 4 Lengyel a ^ I hymnusz, Heim Ignácztól. Énekli az A*J vegyes kara, kisérve az ifjúság zenekera • Két ország ölelkezése, Petőfi Sándortól- ga valja Szilágyi Ferencz VIII. oszt. ta°° Három hallgató magyar. Vonó-négyes Live| tól. Előadja az ifjúság zenekara. 7. A fogoly, Csengeri G. tól. Szavalja Gencai VI. oszt tanuló. 8. Népdal-egyveleg, Alj Kornéltól. Énekli az ifjúság 'Tegyeskara 'ajig dúló „Fidelio“ dalműből, Bethoventőlaz ifjúság zenekara. jj. * Szilágy-Somlyó város nagy 8L lettének: Somlyai Báthory István . fejedelem, lengyel király halálának három ^ dós évfordulója alkalmából 1886. decz. ^ ünnepélyt rendez. Az ünnepély sírt. gyást paint lapunknak írják — a következő^ • I isteni tisztelet és emlékbeszéd a r. k.tejban. 2. A templomból ünnepélyes nev0.a nepévárosházához. 3. A képviselő testület u gyj. lyes gyűlésének megnyitása. 4- HymnU8, el®' adja a helybeli dalárda. 5. Báthory 8 .jellék. Oda, P. Szathmáry Károlytól- Hymnus 7. Báthory István életrajza. - ^ Ez alkalommal a Báthory vár, mely a család tulajdona, s melyben Báthory