Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)
1887-07-11 / 160. szám
160. szám. I-ső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ SZENTKERESZTI-HÁZ 4 lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. kéziratok NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvár hétfő, július 11. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egész évre . . . ... . 16 frt. Fél évre.............................8 frt. Negyedévre........................4 frt. Egy hóra ...... 1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 6 centiméternyi,tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. MAGYAR-E VAGY POLYGLOT? Kolozsvár, jul. 10. (S) Diamandi Manóié a brassói kereskedelmi- és iparkamara elnöke hosszú czikket tesz közzé a „Tribuná“-ban, melyre a szebeni újságlap különösen felhívja olvasói figyelmét. Diamandi az Ixion kerekét hajtja, motollál, mint az ördögkorona, jobban és jobban belekeveredve a logikai hamis kiindulás pókhálózatába. Diamandi gondolata az, hogy Magyarország polygroi állam s ebből neki eredve veti a bukfenczeket, melyek végeredménye, hogy a magyarok impostorkodásának a nemzetiségekkel szemben egyedül csak a korona vethet véget. Szerinte addig itt minden csak abusus, igazságtalan és ferde állapot, a töredék magyarság jogtalan uralkodása a kétharmad nem-magyar többség fölött, a szabadalmak lefoglalása egyetlen faj javára. Szerinte a fenti közbelépés nélkül a nap urainak, specialiter Tisza Kálmánnak és kormányának ereje és extensiója egyre csak nőni és szélesedni foghat, mert az föl nem tehető, hogy önkéntes addictio folytán távozzék el ez a kormány mely a többség akarata ellenére él, terjed és uralkodik. Következtetéseket czikkiró nem von tovább, hanem a koronára való hivatkozással lemetszi eszmefonalát, azzal az irálytani fogással, mit elhallgatásnak nevezünk. Miért írta czikkét, mit akart kihozni? nem tudja halandó. Talán a küzdelem hiábavalóságára akarja figyelmeztetni lapja embereit s ezzel a megtérés és megjavulás örvendetes jeleit adja? Vagy a szokott üres ideje volt a brassói kereskedelmi- és iparkamara hűvös elnöki szobájában s nyári játszisággal kicsapta gondolatait a zabszemhegyezéssel való mulatozásra? Polyglot állam! Hol van ez megírva a magyar korona alkotmányában s miként lehet a jogot összekeverni az ethnographiával a mellett, hogy egy kereskedelmi- és iparkamarai elnök sem összeadni, sem a história elemeiből valamicskét nem tud! Magyarország népei a törvény vasbetűje szerint az egységes és oszthatatlan magyar nemzetet alkotják, kiknek ethnographiai tárgyalása sem a parlamentben, sem a constitutióban nem, csupán az egyetemi kathedrán s a tudós akadémiákon fordulhat elő. Magyarország népei nem summázhatók — mint Diamandi teszi — a magyar ellen, mert nem egynemű részek az általa összeadottak, összeadni pedig csak egyneműeket lehet. Magyarország népei közt legkevésbé szólhatnak az állam történelmi status quo-ja ellen épen a rumänek. Szólhatna a szláv, kit ha kard erejével le is vertünk vala, de legalább itt találtunk; szólhatnak a németek, kiket hasznot hajtó multi városainkon megörökitődött nyomok hirdetnek kegyeletünkben; de a pár száz óta bevándorolt pásztorkodó rumänek most Írástudóvá lett egyesei azzal a komolysággal, mit csak az igazság adhat meg a lelkiismeretnek, nem emelhetik szavukat s ha, mert nyelvök tornázi akar, mégis szólanak, nem számíthatnak, nem tarthatnak igényt arra a meghallgatásra, mit akár az igazság, akár az irgalom, még kedvünk ellenére is, mint emberektől, megkövetel. Bejöttek a magyar földesur pásztoraiként, leszálltak a keresztyénségnek a török ellen való védésében elvérzett magyarok falvaiba, helyet foglaltak városaink szélein, majd pedig vérünk extasisának egy pillanatában szabaddá s s velünk egyenrangúvá lévén általunk — miféle tradition, miféle hivatalos fonalon emelik föl ma hangjukat a brassói kereskedelmi- és iparkamara elnökében az ezer év óta itt ur és törvényszabó gyanánt gyökerező egységes és oszthatatlan magyar nemzet ellen, melynek az adoptatio által, ha más nyelven is beszélve, ők is tagjai, miként a háztartásban családtag mindenki, ki a házfentartó gondja s felelősége alá tartozik. A fogadd be a tótot-féle közmondás úgy látszik lassanként változatra szorul. Hanem elég. Nem uj ez a hang, nem is először válaszolunk, de nem is utoljára. Holnap is nap, holnap is hallani fogjuk, holnapután is, mint a szenvedélyek és a képzelődés súgásait halljuk minden erényre törekvésünk ellenére felfelkelve bennünk; mint a tesvériség egyetemes keresztyén elve daczára egyre lesznek gonoszak, s mint a gyomlálás és nemes növények terjesztése mellett mindig fölkel a gyom. A teremtett világ tendentiája azonban nem az, hogy az önámítás kerüljön a valóság fölé, hogy a kétséges homály elnyelje a fényt. Ha a románok számára Petru Major örökségkép lefoglalta az itt található uj római leleteket, számunkra Horváth István rokonság gyanánt lefoglalta isten és választott népét magát, s ha Diamandiék Trajánra hivatkoznak, mi az ős időkbe megyünk s elsőbbségi jogunk bizonyítására Ádám apánkra mutatunk, ki e földet a rajta levőkkel nekünk adá, midőn Éva anyánk ennek gyümölcséből éve, azt igen pompásnak lelé. (Kolozsvár, jul. 11.) Kossuth és a kőszegiek. Lapunk matt számáran megbotránkozásunknak adtunk kifejezést a fölött, hogy Kőszeg képviselő-testülete szótöbbséggel elvetette azon indítványt, hogy Kossuth a város díszpolgárává választassák. Most Kőszegről azt jelentik, hogy ez igen feltűnő határozat egy rut visszaélés eredménye, melyet a kőszegi függetlenségi párt Kossuth nevével űzött. Ugyanis a szélsőbal, mely a választásoknál megbukott, a saját érdekében akart demonstrálni azzal, hogy Kossuth díszpolgárrá választassák. Oly irányban és czélzattal indította meg a mozgalmat, hogy az a függetlenségi párt többségét bizonyítsa. Valóságos házalást vittek véghez Kossuth nevével s nem riadtak vissza semmiféle kortesfogástól sem. Ezt a lépést a függetlenségi párt józanabb része is rosszalla, mert belátták, hogy a politikai demonstratiónak helye nincs s nem megtisztelés a megtisztelendőTM nézve, ha tüntetve tüntetik ki. Ez az oka, hogy a városi közgyűlésen az indítványozó 17 képviselő közül is csak 11 jelent meg. A szabadelvűpárti képviselők, szám szerint harminczan, ellene szavaztak az indítványnak, mely megbukott. A szavazás eredményének kihirdetése után a szabadelvű párt hívei azt javasolták, hogy az indítvány alkalmasabb időben, amidőn a szándék tisztaságához semmi kétely sem fér, nyittassék meg. Erre az indítványra azonban a függetlenségi párt hívei közül többen elhagyták a termet. A többiek hozzájárultak a szabadelvű bizottsági rangbk javaslatához, mely ily módon egyhangúlag elfogadtatott. Ebből látszik, hogy a szélsőbaliak pártdühe és tiszteletlensége sajnálatos kényszerhelyzetbe sodorta a kőszegi képviselő-testület többségét, és a szavazás után nyomban hozott határozat mutatja azt is, hogy az indítvány megbukása kizárólag a magukról megfeledkezett indítványozókat és nem Kossuthot érinti. Efféle „stikli“ -t gyakran csinál a függetlenségi párt Kossuth nevével, és nagy hazánkfiát olyan kellemetlenségeknek kitenni, minő a kőszegi is volt, ahoz bizonyára nagy adag durvaság kell, melyet el kell hogy ítéljen minden igaz hazafi, kinek szivében méltó kegyelet és a nemzet nagy alakjai iránt. (Budapest, jul. 10.) A telekkönyvi betétek szerkesztése. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886. évi XXIX. törvényczikk végrehajtása tárgyában kibocsátandó rendelet alapos elbírálására az igazságügyminiszterium részéről szeptember vagy október hóban enquétet hívnak össze. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló törvény oly fontos és életbevágó és az azzal karöltve járó érdekek oly nagyok, hogy az enquéte egybehívását csak helyeselhetjük, oly tervezettel szemben is, mely par excellence telekkönyvi szekférfiu: Süteő kar. biró tollából ered. (Budapest, jul. 10.) A középiskolák tanárai. A közoktatásügyi minisztérium legközelebb a középiskolák tanári karát illetőleg számos intézkedést, kinevezést, áthelyezést, előléptetést eszközölt. Az üresedésben levő összes igazgatói és tanári állások betöltettek. Nem kevesebb, mint hetvenöt különböző állásról volt szó. Az ide vonatkozó ügyeket még Trefort miniszter külföldre utazása előtt intézte el. (Kolozsvár, júl. 11.) A bolgár válság. Koburg Ferdinand herczeg tehát elfogadta a választást, ami azonban természetesen még nem egyetértelmű a bolgár válság megoldásával. Magában Bulgáriában is megnehezült a helyzet a fejedelemválasztás következtében. A régensség tagjai és a kormány között régen lappangó viszály most nyíltan kitört, amennyiben mind a ketten beadták lemondásukat. A régensek a szobranyéra bízták, hogy vagy az ők, vagy a kormány lemondását fogadják el. Hanem a szobranye azon lesz, hogy a két faktort békítse ki, de a válság még folyton tart, nem kevéssé zavarva az amúgy is zavaros állapotot, melyben Bulgária sinylődik. Arról, hogy a hatalmak meg fogják-e erősíteni a fejedelemválasztást, egyelőre még csak annyi biztos, hogy Oroszország nem fog ahoz hozzájárulni. Állítják, hogy Németország is visszautasítását készül kijelenteni, ami önként érthetőleg fölötte kétségessé tenné, hogy Koburg herczeg egyátalán elfoglalhatja-e a bolgár trónt. Biztos értesülések e tekintetben nincsenek még, de tény, hogy a német sajtó, bár igen tartózkodóan, de rokonszenv nélkül ítéli meg Koburg herczeg lépését. Hir szerint Bismarck ez ügyben így nyilatkozott: „Németországot nem szabad felelőssé tenni egyes német herczegek kalandvágyáért. “ A bolgárok egyébiránt nagy lelkesedéssel fogadták azon hírt, hogy Koburg herczeg hajlandó a szobranye hívásának eleget tenni. Általános a remény, hogy az uj fejedelem ki fogja vezetni a bolgár nemzetet azon válságokból, melyek eddig erőtlenitették. A Konstantinápolyi távirat szerint az ottani bolgár ügyvívő már átnyújtotta a nagyvezérnek azon jegyzéket, melyben a porta értesittetik, hogy Koburg herczeg fejedelemmé választatott és hogy a herczeg a trónt elfogadta. Végül pedig felkéretik a porta, hogy a választást hagyja jóvá. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A derzsi sirko. Derzsnek, Udvarhely megye a szászok felől szélső székely falujának az utóbbi időben nemcsak a goth stylu temploma falain Huszka F által feltakart frescoi, de egy sirköve is gyakran vannak említve. Ezen sírkő, — mely hir szerint a Pekri Lőrinczé lenne, — csak közelebbről, midőn a mesteri lakot javították, került elő. Több mint száz év óta írásos felével lefelé fordítva a mesteri lak bejárata előtt hevert s lépcsőül szolgált. Jelenleg a templom déloldali pitvarában könnyedén a falhoz támasztva van elhelyezve. Még mielőtt a követ megtekintettem volna, tudakozásomra Hatházi József derzsi uit. lelkésztől azon felvilágosítást nyertem,hogy ezen kő nem a Pekri Lőrinczé, hanem valószínűen a Petki Jánosé. Petki Jánosé, ki a 17-ik század elején (1605) a székelyek generálisa volt s ki mint lengyelországi követ is szerepelt s kinek sirkövét br. Orbán Balázs, midőn a Petki Jánosné sz. Kornis Katáét Dályán megtalálta, itt és itt hiába kereste. A sírkő, melynek hátsó része a rajta járók lépései által fényesre csiszolódott, a nép állítása szerint márvány, de nézetem szerint trachyt tuff, mely valószínűen Jánosfalváról került ki. Magassága 195 cntra, szélessége 80 cntm s vastagsága 19 cntm. Vastagságát tojás és lomb alakú faragott disz borítja. Első lapja már első tekintetre elárulja, hogy e kő egy Petki számára készült, mert felső részén 75 cmm magasságú téren elég ügyesen kidolgozva!) czimerpaizs, körülötte foszlányul finom hajlású növénydísz látható; a paizsban nemesi korona fölött mellét tépő s szárnyát kiterjesztve tartó pellikán, —a Petki család czimere — áll. (A Petkiek hosszú ideig voltak Derzs urai s czimerek szürke trachytba vésve a templom szentélyének egyik gyámkövén is igen szépen látható.) A sir.fő előlapját a czimeren alóli téren 22 sorban és pedig oly módon, hogy a páratlan sorok hosszabbak, a párosak rövidebbek, akövetkező felirat foglalja el: PETCHIVS ECCE JACET RICIDA SVB MOLE MIHAEL POSTVBI JAM VITAE DEBITHA FINIS ADEST BATHORE1S PLACVIT MATVRIS FIRMIOR ANNIS PRICIPIBVS QVORVM NVMINE FVLTVS ERAT COCNATIS CHARVS FVERAT IVCVNDVS AMICIS OFFICYS SVMMOS DEMERVITQ VIROS ASTRAEAM DONEC V1XIT TELLVRE. COLEBAT ATQ INÓPVM LARGA DAMNA LEVABAT OPE POST MODO IAMQ VIRI FLORENS AETATE VICEBAT LVSTRAQ SEX ANNIS VICERAT ILLE TRIBVS CHR1STVS QVINGENTOS ET MII.LE PEREG ERAT ANNOS ATQ OCTO DICES ETSVPER HOSCE DVOS BIS SENO RADIANS SEPTEMBER FVLSERAT ORBE IMPIa CVMEATI LICIA PARCA SECAT CVIVS CLARA VOLAT TOTO IAM FAMA SVB ORBE HVNC MOERENS LACRIMIS POSTERA TVRBA VOCAT PIGNORIBVS CONIVNA- CARISSIMA QVINQ RELICTIS QVEM FL. ET AETERNVM CVPIT ESSE POLVM IOANNES PRIMVS FRANCISCVS DINDE. SECVNDVS TERCI A MATRIS HONOS NOME JVDIT HABET ANNA RVDICICIAE CVSTOS PIA QVARTA VOCAT VR DVLCIS IMAGO MATRIS POSTERAMRGRI. Kőhalom, 1887. jul. 9. TÉGLÁS ISTVÁN. Románia vámjavaslatai. Kolozsvár, julius 11. ügy látszik, hogy Romániával nem fogunk szerződéses állapotra jutni. Erős védvámos irány jutott túlsúlyra ott is, s a közvélemény önálló nemzeti ipar megteremtését követeli. Ezek vannak kifejezve a román kormány válaszában, mit nagy későre monarchiánknak adott. Románia kormánya egészen másként ír, mint ahogy beszél. Javaslatai lényegesen eltérnek azoktól, miket képviselői a közös tárgyalásokon mondottak. Most a szerződésből ki akarja zárni a gyapjúárakat, papirost, üveget és a közönséges faárut. Más czikkekre, köztük a bőrneműekre valóságos tilalmi vámokat akar vetni. És végül fölajánlja a legtöbb kedvezményt az állatkonvenczióért. Erre mindkét kormány azt fogja válaszolni, hogy nem kell. És valóban nem se tehet egyebet. Legfőbb forgalmi czikkeink egy részét kizárni a szerződésből, más részét pedig tilalmi vámokkal sújtani, annyi mint: nesze semmi, fogd meg jól. Főleg, ha az eddigi önkényes vámkezeléseket tekintjük, melyek mellett minden szigorú meghatározás mellett is megtörténhetnék, hogy a román vámhivatalok önkénykedése még e nagy megszorításokon is túl menne. Ezzel iparunkon, főleg erdélyrészi iparunkon nem lenne segítve semmi. A gyapjúáruk czime alatt posztóiparunk továbbra is szerződésen kívül, tehát a mostani vámháború alatti állapotban maradna. Ugyanez állana papír-, üveg- és közönséges faáru-iparunkra, tehát épen azokra, mikkel eddig legtöbb forgalmat csináltunk. Bőr és egyéb iparunk pedig oly magas vám alá vettetnék, hogy a szerződéses állapot előnyei itt is csak képzeltek volnának, de a gyakorlatban semmire redukáltaménak. .. Ami pedig a legnagyobb kedvezmény záradékának fölajánlását illeti, ezzel is édeskeveset nyernénk. Hiszen Romániának a nyugati államokkal kötött szerződéseiben csak a finomabb czikkek vannak lekötve, minőket mi nem állítunk elő. Tehát meg lenne a legtöbb kedvezmény záradéka, de nem volna mire alkalmazzuk. Erre is elmondhatjuk, hogy: port a szemébe ! . • És mind a sok hangzatos semmiért mit követel Románia? Állatkonvepcziót, nyers terményei bebocsátását! Valóban, sok naivitást tesz fel rólunk, hogy ily javaslatokkal mer előállani ! Mert e javaslatok értelme az, hogy mi érjük be a semmivel s Romániának adjunk meg mindent, saját kárunkkal mozdítsuk elő Románia érdekeit? Mert követeléseinek teljesítésével károkat okoznánk gazdáinknak anélkül, hogy azok az iparosaink által nyert előnyökben recompensatiót találnának. A román gabona és szarvasmarha még inkább lenyomná az árakat, holott azok épen e czikkekben máris annyira estek, hogy gazdáink nem tudnak pénzt szerezni. Ha mi most, midőn nyugat zárai csukva vannak, még Románia terményeit is ide zúdítanék, ez valóságos gazdasági válságot idézne elő hazánkban. Annyival inkább, mert iparunk egyidejűleg nem találhatna A bomba. — Elbeszélés. — írta: CHARLEY. Francziából: Gyalul Farkas. 7) (Folytatás.) A távolról fekvő város körvonalai sötét tömegben folytak össze, időnként világította meg egy-egy villámlás, melyet tompa, zúgó dörej követett. Gyakran a villanás és a dörej között sivítást hallott a fül, ezt a löveg okozta a levegőben, mikor közel járt felénk. Ezek a dörejek és a sivitások nagyon különböztek egymástól, amennyiben teljesen a lövegek nagysága szerint váltakoztak és kis ügyességgel meg lehetett őket egymástól különböztetni, sőt meg is határozni. A nehéz súlyos lövegek sivító bugása jellemzetes volt, ép úgy, mint a szórólövegeknek mintegy panaszos nyöszörgése végig a levegőn. A vaslánczos golyók sajátságos zenei hangot adtak, mintha valami szomorú gyászének elhaló zümmögése lett volna az a hang. A nagy bombák különösen érdekesek voltak a megfigyelésre. Lassan emelkedtek fel jókora magasságra, maguk körül forogtak, hogy mintegy megérjék tüzes tartalmuk, e közben folyton sziszegő hangot adtak : „tüzet, tüzet!“ Ezt ismételték folytonosan. Mikor már legmagasabb pontjára érkeztek el pályafutásoknak, nagy gyorsasággal értek le, mely gyorsaság rohamosan növekedett és végül igazán borzasztó gyorsasággal csapott alá és okozott kárt. Általában a bombák a sánczok közé hatolhattak és sokkal veszedelmesebbek voltak reánk nézve bármelyik lövegnél, mert ezek inkább a tüzérség és az ágyuk ellen voltak irányozva. Ezért tehát nagyon kellett vigyázni arra, hogy lehetőleg ne jusson be közénk egyetlen egy bomba sem. Ha már közeledett és lebegett fejünk fölött, valamelyik őr elkiáltotta magát: — Vigyázz! Bomba jön! És míg lecsapott — minden vádja nélkül a gyávaságnak — arczra vághatta magát mindenki, hogy ezáltal kerülje ki a biztos halált. E zajhoz és e hangokhoz hamar hozzászoktunk. Voltak aztán más hangok is, amik nekünk nagyon tetszettek. Fejeink fölött suhogtak el a mi ütegeink súlyos lövegei, melyek az ellenség erődjeit erősen rongálták. Érczes, zengzetes hangjuk, mmely rezgeti mint a harangkongás, nagyon kellemesnek és dallamosnak tetszett füleinknek. Nem kell azonban azt hinni, hogy ez szakadatlanul így tartott. Ha olykor olykor a tüzelés nagyon is hevessé vált, amennyiben szó volt arról, hogy valamely löveg ellen erős támadást intéznének, ilyenkor is perczenként egy-két lövésnél nem tettek többet, ami azonban mégis jelentékeny mennyiségű lőport fogyasztott el. Az éj első órái minden esemény nélkül teltek le. Szemeimet a körülöttem elterülő sötétségre irányoztam és nagy élvezettel kisértem ezt a költészettel teljes éjt, mely a maga nyájas, nyugodt csendjével nagy ellentétet képezett az emberekkel, kik egymás pusztítására törekedtek a nélkül, hogy tudták volna voltaképen miért ? A hold utolsó negyedében lassan emelkedett fel baloldalomnál, a Malakoff-torony mellett. Ez az óriási épület az erődijtvény kulcsa volt. E felé haladtunk mi lassan, lassan. Azon pillanatnyi szünetekben, melyek alatt az ágyuk hallgattak, a tücskök csiripelése volt hallható. A háború zaja nem űzte el minden vendégét e puszta emelkedésnek. Még a legerősebb ágyúzás alatt is pacsirta és a rigó víg éneke üdvözölte a nap felkelését és csengett messze a levegőben. A katonák elandalodva hallgatták, mindig a madárdalt , távoli hazájukat juttatta eszükbe, szemeik elé varázsolta a mezőket, amelyek mellettük felnőttek. Márk miután elvégezte rendelkezéseit , visszavonult. Nem akartam megkísérleni, hogy,elűzzem azt a ködöt mely fejére nehezedett: azt a hitet. Hiában akartam volna, a kinek érzetét semmi sem oszlatta el. Talán csak még inkább izgattam volna azáltal. Mindinkább elkomoruló arcza azt látszott bizonyítani, hogy sötét sejtelmei nemhogy oszolnának, hanem még inkább gyűlnek és szaporodnak, növekednek. Ezért tehát, amint azelőtti napon úgy cselekedtem, tartózkodtam attól, hogy felzavarjam gondolatait és megzavarjam töprengésében. Valahányszor végignéztem a kirendelt őrszemet, mindannyiszor el kellett haladnom előtte. Aggodalmasan nézegette a medaillont, melyet elővont kebléből. Mártha arcza nagyon sápadt volt.