Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)

1887-07-11 / 160. szám

160. szám. I-ső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ SZENTKERESZTI-HÁZ 4 lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. kéziratok NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Kolozsvár hétfő, július 11. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egész évre . . . ... . 16 frt. Fél évre.............................8 frt. Negyedévre........................4 frt. Egy hóra ...... 1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 6 centiméternyi,tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. MAGYAR-E VAGY POLYGLOT? Kolozsvár, jul. 10. (S) D­i­a­m­a­n­d­i Manóié a brassói kereskedelmi- és iparkamara elnöke hos­­­szú czikket tesz közzé a „Tribuná“-ban, melyre a szebeni újságlap különösen fel­hívja olvasói figyelmét. Diamandi az Ixion kerekét hajtja, motollál, mint az ördögkorona, jobban és jobban belekeveredve a logikai hamis kiindulás pókhálózatába. Diamandi gondolata az, hogy Ma­gyarország polygroi állam s ebből neki eredve veti a bukfenczeket, melyek vég­eredménye, hogy­ a magyarok impostor­­kodásának a nemzetiségekkel szemben egyedül csak a korona vethet véget. Szerinte addig itt minden csak abu­­sus, igazságtalan és ferde állapot, a tö­redék magyarság jogtalan uralkodása a két­harmad nem-magyar többség fö­lött, a szabadalmak lefoglalása egyetlen faj javára. Szerinte a fenti közbelépés nélkül a nap urainak, specialiter Tisza Kál­mánnak és kormányának ereje és exten­­siója egyre csak nőni és szélesedni fog­hat, mert az föl nem tehető, hogy ön­kéntes addictio folytán távozzék el ez a kormány mely a többség akarata ellené­re él, terjed és uralkodik. Következtetéseket czikkiró nem von tovább, hanem a koronára való hivatko­zással lemetszi eszmefonalát, azzal az irálytani fogással, mit elhallgatásnak ne­vezünk. Miért írta czikkét, mit akart kihoz­ni? nem tudja halandó. Talán a küzdelem hiábavalóságára akarja figyelmeztetni lapja embereit s ezzel a megtérés és megj­avulás örvende­tes jeleit adja? Vagy a szokott üres ideje volt a brassói kereskedelmi- és iparkamara hű­vös elnöki szobájában s nyári játsziság­­gal kicsapta gondolatait a zabszemhegye­­zéssel való mulatozásra? Polyglot állam! Hol van ez megírva a magyar ko­rona alkotmányában s miként lehet a jogot összekeverni az ethnographiával a mellett, hogy egy kereskedelmi- és ipar­kamarai elnök sem összeadni, sem a história elemeiből valamicskét nem tud! Magyarország népei a törvény vas­­betűje szerint az egységes és oszthatat­lan magyar nemzetet alkotják, kiknek ethnographiai tárgyalása sem a parla­mentben, sem a constitutióban nem, csu­pán az egyetemi kathedrán s a tudós akadémiákon fordulhat elő. Magyarország népei nem summáz­hatók — mint Diamandi teszi — a ma­gyar ellen, mert nem egynemű részek az általa összeadottak, összeadni pedig csak egyneműeket lehet. Magyarország népei közt legkevés­bé szólhatnak az állam történelmi sta­tus quo-ja ellen épen a rumänek. Szólhatna a szláv, kit ha kard ere­jével le is vertünk vala, de legalább itt találtunk; szólhatnak a németek, kiket hasznot hajtó mult­i városainkon meg­­örökitődött nyomok hirdetnek kegyele­tünkben; de a pár száz óta bevándorolt pásztorkodó rumänek most Írástudóvá lett egyesei azzal a komolysággal, mit csak az igazság adhat meg a lelkiisme­retnek, nem emelhetik szavukat s ha, mert nyelvök tornázi akar, mégis szó­lanak, nem számíthatnak, nem tarthat­nak igényt arra a meghallgatásra, mit akár az igazság, akár az irgalom, még kedvünk ellenére is, mint emberektől, megkövetel. Bejöttek a magyar földesur pász­toraiként, leszálltak a keresztyénségnek a török ellen való védésében elvérzett magyarok falvaiba, helyet foglaltak vá­rosaink szélein, majd pedig vérünk ex­­tasisának egy pillanatában szabaddá s s velünk egyenrangúvá lévén általunk — miféle tradition, miféle hivatalos fo­nalon emelik föl ma hangjukat a bras­sói kereskedelmi- és iparkamara elnöké­ben az ezer év óta itt ur és törvény­­szabó gyanánt gyökerező egységes és oszt­hatatlan magyar nemzet ellen, melynek az adoptatio által, ha más nyelven is be­szélve, ők is tagjai, miként a háztar­tásban családtag mindenki, ki a ház­­fentartó gondja s felelősége alá tar­tozik. A fogadd be a tótot-féle közmon­dás úgy látszik lassanként változatra szorul. Hanem elég. Nem uj ez a hang, nem is először válaszolunk, de nem is utoljára. Holnap is nap, holnap is hallani fogjuk, holnapután is, mint a szenve­délyek és a képzelődés súgásait halljuk minden erényre törekvésünk ellenére fel­felkelve bennünk; mint a tesvériség egye­temes keresztyén elve daczára egyre lesz­nek gonoszak, s mint a gyomlálás és ne­mes növények terjesztése mellett mindig föl­kel a gyom. A teremtett világ tendentiája azon­ban nem az, hogy az önámítás kerül­jön a valóság fölé, hogy a kétséges ho­mály elnyelje a fényt. Ha a románok számára Petru Ma­jor örökségkép lefoglalta az itt talál­ható uj római leleteket, számunkra Hor­váth István rokonság gyanánt lefoglalta isten és választott népét magát, s ha Diamandiék Trajánra hivatkoznak, mi az ős időkbe megyünk s elsőbbségi jo­gunk bizonyítására Ádám apánkra muta­tunk, ki e földet a rajta levőkkel ne­künk adá, midőn Éva anyánk ennek gyümölcséből éve, azt igen pompás­nak lelé. (Kolozsvár, jul. 11.) Kossuth és a kősze­giek. Lapunk m­att számáran megbotránkozá­sunknak adtunk kifej­ezést a fölött, hogy Kő­szeg képviselő-testülete szótöbbséggel elvetette azon indítványt, hogy Kossuth a város dísz­polgárává választassák. Most Kőszegről azt je­lentik, hogy ez igen feltűnő határozat egy rut visszaélés eredménye, melyet a kőszegi függet­lenségi párt Kossuth nevével űzött. Ugyanis a szélsőbal, mely a választásoknál megbukott, a saját érdekében akart demonstrálni azzal, hogy Kossuth díszpolgárrá választassák. Oly irány­ban és czélzattal indította meg a mozgalmat, hogy az a függetlenségi párt­ többségét bizo­nyítsa. Valóságos házalást vittek véghez Kos­suth nevével s nem riadtak vissza semmiféle kortesfogástól sem. Ezt a lépést a független­ségi párt józanabb része is rosszalla, mert be­látták, hogy a politikai demonstratiónak helye nincs s nem megtisztelés a megtisztelendőTM nézve, ha tüntetve tüntetik ki. Ez az oka, hogy a városi közgyűlésen az indítványozó 17 kép­viselő közül is csak 11 jelent meg. A szabad­­elvűpárti képviselők, szám szerint harminczan, ellene szavaztak az indítványnak, mely megbu­kott. A szavazás eredményének kihirdetése után a szabadelvű­ párt hívei azt javasoltá­k, hogy az indítvány alkalmasabb idő­ben, a­midőn a szándék tisztaságá­hoz semmi kétely sem fér, nyittas­­sék meg. Erre az indítványra azonban a füg­getlenségi párt hívei közül többen elhagyták a termet. A többiek hozzájárultak a sz­a­­badelvű bizottsági rangbk javasla­tához, mely ily módon egyhangúlag elfogadtatott. Ebből látszik, hogy a szélsőbaliak párt­dühe és tiszteletlensége sajnálatos kényszer­­helyzetbe sodorta a kőszegi képviselő-testület többségét, és a szavazás után nyomban hozott határozat mutatja azt is, hogy az indítvány megbukása kizárólag a magukról megfeledke­zett indítványozókat és nem Kossuthot érinti. Efféle „stikli“ -t gyakran csinál a függet­lenségi párt Kossuth nevével, és nagy hazánk­fiát olyan kellemetlenségeknek kitenni, minő a kőszegi is volt, ahoz bizonyára nagy adag durvaság kell, melyet el kell hogy ítéljen min­den igaz hazafi, kinek szivében méltó kegyelet és a nemzet nagy alakjai iránt. (Budapest, jul. 10.) A telekkönyvi beté­tek szerkesztése. A telekkönyvi betétek szer­kesztéséről szóló 1886. évi XXIX. törvényczikk végrehajtása tárgyában kibocsátandó rendelet alapos elbírálására az igazságügyminiszterium részéről szeptember vagy október hóban enqué­­tet hívnak össze. A telekkönyvi betétek szer­kesztéséről szóló törvény oly fontos és életbe­vágó és az azzal karöltve járó érdekek oly na­gyok, hogy az enquéte egybehívását csak he­lyeselhetjük, oly tervezettel szemben is, mely par excellence telekkönyvi szekférfiu: Süteő kar. biró tollából ered. (Budapest, jul. 10.) A középiskolák ta­nárai. A közoktatásügyi minisztérium legköze­lebb a középiskolák tanári karát illetőleg szá­mos intézkedést, kinevezést, áthelyezést, elő­léptetést eszközölt. Az üresedésben levő ös­­­szes igazgatói és tanári állások betöltettek. Nem kevesebb, mint hetvenöt különböző állás­ról volt szó. Az ide vonatkozó ügyeket még Trefort miniszter külföldre utazása előtt in­tézte el. (Kolozsvár, júl. 11.) A bolgár válság. Koburg Ferdinand herczeg tehát elfogadta a választást, a­mi azonban természetesen még nem egyetértelmű a bolgár válság megoldásával. Ma­gában Bulgáriában is megnehezült a helyzet a fejedelemválasztás következtében. A régensség tag­jai és a kormány között régen lappangó viszály most nyíltan kitö­rt, a­mennyiben mind a ketten beadták lemondásukat. A régensek a szobranyé­­ra bízták, hogy vagy az ők, vagy a kormány le­mondását fogadják el. Hanem a szobranye azon lesz, hogy a két faktort békítse ki, de a vál­ság még folyton tart, nem kevéssé zavarva az amúgy is zavaros állapotot, melyben Bulgária sinylő­dik. Arról, hogy a hatalmak meg fogják-e erő­­­síteni a fejedelemválasztást,­­ egyelő­re még csak annyi biztos, hogy Oroszország nem fog ahoz hozzájárulni. Állítják, hogy Németország is visszautasítását készül kijelenteni, a­mi önként érthetőleg fölötte kétségessé tenné, hogy Koburg herczeg egyátalán elfoglalhatja-e a bolgár trónt. Biztos értesülések e tekintetben nincsenek még, de tény, hogy a német sajtó, bár igen tartózko­dóan, de rokonszenv nélkül ítéli meg Koburg herczeg lépését. Hir szerint Bismarck ez ügyben így nyilatkozott: „Németországot nem szabad fe­­lelő­ssé tenni egyes német herczegek kalandvá­gyáért. “ A bolgárok egyébiránt nagy lelkesedéssel fogadták azon hírt, hogy Koburg herczeg­ haj­landó a szobranye hívásának eleget tenni. Általá­nos a remény, hogy az uj fejedelem ki fogja ve­zetni a bolgár nemzetet azon válságokból, melyek eddig erő­tlenitették. A Konstantinápolyi távirat szerint az ottani bolgár ügy­vívő­ már átnyújtot­ta a nagyvezérnek azon jegyzéket, melyben a porta értesittetik, hogy Koburg herczeg fejede­lemmé választatott és hogy a herczeg a trónt el­fogadta. Végül pedig felkéretik a porta, hogy a választást hagyja jóvá. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A derzsi sirko. Derzsnek, Udvarhely megye a szászok felől szélső székely falujának az utóbbi időben nem­csak a goth stylu temploma falain Huszka F­ által feltakart frescoi, de egy sirköve is gyak­ran vannak említve. Ezen sírkő, — mely hir szerint a Pekri Lőrinczé lenne, — csak közelebbről, midőn a mesteri lakot javították, került elő. Több mint száz év óta írásos felével lefelé fordítva a mes­teri lak bejárata előtt hevert s lépcsőül szol­gált. Jelenleg a templom déloldali pitvarában könnyedén a falhoz támasztva van elhelyezve. Még mielőtt a követ megtekintettem vol­na, tudakozásomra Hatházi József derzsi u­it. lel­késztől azon felvilágosítást nyertem,hogy ezen kő nem a Pekri Lőrinczé, hanem valószínűen a Petki Jánosé. Petki Jánosé, ki a 17-ik század elején (1605) a székelyek generálisa volt s ki mint lengyelországi követ is szerepelt s ki­nek sirkövét br. Orbán Balázs, midőn a Petki Jánosné sz. Kornis Katáét Dályán megtalálta, itt és itt hiába kereste. A sírkő, melynek hátsó része a rajta já­rók lépései által fényesre csiszolódott, a nép ál­lítása szerint márvány, de nézetem sze­rint trachyt tuff, mely valószínűen Jánosfal­­váról került ki. Magassága 195 cntra, szé­lessége 80 cntm s vastagsága 19 cntm. Vas­tagságát tojás és lomb alakú faragott disz bo­rítja. Első lapja már első tekintetre elárulja, hogy e kő egy Petki számára készült, mert fel­ső részén 75 cm­m magasságú téren elég ügye­sen kidolgozva!) czimerpaizs, körülötte foszlá­nyul finom hajlású növénydísz látható; a paizs­­ban nemesi korona fölött mellét tépő s szár­nyát kiterjesztve tartó pellikán, —a Petki csa­lád czimere — áll. (A Petkiek hosszú ideig voltak Derzs urai s czimerek szürke trachyt­­ba vésve a templom szentélyének egyik gyám­kövén is igen szépen látható.) A sir.fő előlapját a czimeren alóli téren 22 sorban és pedig oly módon, hogy a párat­lan sorok hosszabbak, a párosak rövidebbek, a­­következő felirat foglalja el: PETCHIVS ECCE JACET RICIDA SVB MOLE MIHAEL POSTVBI JAM VITAE DEBITHA FINIS ADEST BATHORE1S PLACVIT MATVRIS FIRMIOR ANNIS PRICIPIBVS QVORVM NVMINE FVLTVS ERAT COCNATIS CHARVS FVERAT IVCVNDVS AMICIS OFFICYS SVMMOS DEMERVITQ VIROS ASTRAEAM DONEC V1XIT TELLVRE. COLEBAT ATQ INÓPVM LARGA DAMNA LEVABAT OPE POST MODO IAMQ VIRI FLORENS AETATE VICEBAT LVSTRAQ SEX ANNIS VICERAT ILLE TRIBVS CHR1STVS QVINGENTOS ET MII.LE PEREG ERAT ANNOS ATQ OCTO DICES ETSVPER HOSCE DVOS BIS SENO RADIANS SEPTEMBER FVLSERAT ORBE IMPIa CVMEATI LICIA PARCA SECAT CVIVS CLARA VOLAT TOTO IAM FAMA SVB ORBE HVNC MOERENS LACRIMIS POSTERA TVRBA VOCAT PIGNORIBVS CONIVNA- CARISSIMA QVINQ RELICTIS QVEM FL. ET AETERNVM CVPIT ESSE POLVM IOANNES PRIMVS FRANCISCVS DINDE. SECVNDVS TERCI A MATRIS HONOS NOME JVDIT HABET ANNA RVDICICIAE CVSTOS PIA QVARTA VOCAT VR DVLCIS IMAGO MATRIS POSTERAMRGRI. Kőhalom, 1887. jul. 9. TÉGLÁS ISTVÁN. Románia vámjavaslatai. Kolozsvár, julius 11. ügy látszik, hogy Romániával nem fo­gunk szerződéses állapotra jutni. Erős védvá­­mos irány jutott túlsúlyra ott is, s a közvé­lemény önálló nemzeti ipar megteremtését kö­veteli. Ezek vannak kifejezve a román kor­mány válaszában, mit nagy későre monarchi­ánknak adott. Románia kormánya egészen másként ír, mint a­hogy beszél. Javaslatai lényegesen el­­térnek azoktól, miket képviselői a közös tár­­gyalásokon mondottak. Most a szerződésből ki akarja zárni a gyapjúárakat, papirost, üveget és a közönséges faárut. Más czikkekre, köztük a bőrneműekre valóságos tilalmi vámokat akar vetni. És végül fölajánlja a legtöbb kedvez­ményt az állatkonvenczióért. Erre mindkét kormány azt fogja vála­szolni, hogy nem kell. És valóban nem se te­het egyebet. Legfőbb forgalmi czikkeink egy részét kizárni a szerződésből, más részét pe­dig tilalmi vámokkal sújtani, annyi mint: ne­sze semmi, fogd meg jól. Főleg, ha az eddigi önkényes vámkezeléseket tekintjük, melyek mellett minden szigorú meghatározás mellett is megtörténhetnék, hogy a román vámhivata­lok önkénykedése még e nagy megszorításokon is túl menne. Ezzel iparunkon, főleg erdél­y­részi iparunko­n nem lenne segítve semmi. A gyapjúáruk czime alatt posztóiparunk tovább­ra is szerződésen kívül, tehát a mostani vám­­háború alatti állapotban maradna. Ugyanez ál­lana papír-, üveg- és közönséges faáru-iparunk­ra, tehát épen azokra, mikkel eddig legtöbb forgalmat csináltunk. Bőr és egyéb iparunk pedig oly magas vám alá vettetnék, hogy a szerződéses állapot előnyei itt is csak képzel­tek volnának, de a gyakorlatban semm­ire re­dukáltaménak.­­ .. A­mi pedig a legnagyobb kedvezmény záradékának fölajánlását illeti, ezzel is édes­ke­veset nyernénk. Hiszen Romániának a nyugati államokkal kötött szerződéseiben csak a fino­mabb czikkek vannak lekötve, minőket mi n­em állítunk elő. Tehát meg lenne a legtöbb ked­vez­mény záradéka, de nem volna mire alkalmaz­zuk. Erre is elmondhatjuk, hogy: port a sze­mébe ! . • És mind a sok hangzatos semmiért mit követel Románia? Állatkonvepcziót, nyers ter­ményei bebocsátását! Valóban, sok naivitást tesz fel rólunk, hogy ily javaslatokkal mer előál­­lani ! Mert e javaslatok értelme az, hogy mi érjük be a semmivel s Romániának adjunk meg mindent, saját kárunkkal mozdítsuk elő Románia érdekeit­? Mert követeléseinek teljesítésével károkat okoznánk gazdáinknak a­nélkül, hogy azok az iparosaink által nyert előnyökben recompensa­­tiót találnának. A román gabona és szarvasmar­ha még inkább lenyomná az árakat, holott azok épen e czikkekben már­is annyira estek, hogy gazdáink nem tudnak pénzt szerezni. Ha mi most, midőn nyugat zárai csukva vannak, még Románia terményeit is ide zúdítanék, ez valóságos gazdasági válságot idézne elő hazánkban. Annyival inkább, mert iparunk egyidejűleg nem találhatna A bom­b­a. — Elbeszélés. — írta: CHARLEY. Francziából: Gyalul Farkas. 7) (Folytatás.) A távolról fekvő város körvonalai sötét tömegben folytak össze, időnként világította meg egy-egy villámlás, melyet tompa, zúgó dö­rej követett. Gyakran a villanás és a dörej között si­­vítást hallott a fül, ezt a löveg okozta a le­vegőben, mikor közel járt felénk. Ezek a dörejek és a sivitások nagyon különböztek egymástól, a­mennyiben teljesen a lövegek nagysága szerint váltakoztak és kis ügyességgel meg lehetett őket egymástól külön­böztetni, sőt meg is határozni. A nehéz súlyos lövegek sivító bugása jel­­lemzetes volt, ép úgy, mint a szóró­lövegeknek mintegy panaszos nyöszörgése végig a le­vegőn. A vaslánczos golyók sajátságos zenei han­got adtak, mintha valami szomorú gyászének elhaló zümmögése lett volna az a hang. A nagy bombák különösen érdekesek vol­tak a megfigyelésre. Lassan emelkedtek fel jókora magasság­ra, maguk körül forogtak, hogy mintegy meg­érjék tüzes tartalmuk, e közben folyton szisze­gő hangot adtak : „tüzet, tüzet!“ Ezt ismétel­ték folytonosan. Mikor már legmagasabb pontjára érkez­tek el pályafutásoknak, nagy gyorsasággal ér­tek le, mely gyorsaság rohamosan növekedett és végül igazán borzasztó gyorsasággal csapott alá és okozott kárt. Általában a bombák a sánczok közé ha­tolhattak és sokkal veszedelmesebbek voltak reánk nézve bármelyik lövegnél, mert ezek in­kább a tüzérség és az ágyuk ellen voltak irá­nyozva. Ezért tehát nagyon kellett vigyázni arra, hogy lehetőleg ne jusson be közénk egyetlen egy bomba sem. Ha már közeledett és lebegett fejünk fö­lött, valamelyik őr elkiáltotta magát: — Vigyázz! Bomba jön! És míg lecsapott — minden vádja nél­kül a gyávaságnak — arczra vághatta magát mindenki, hogy ezáltal kerülje ki a biztos halált. E zajhoz és e hangokhoz hamar hozzá­szoktunk. Voltak aztán más hangok is, a­mik ne­künk nagyon tetszettek. Fejeink fölött suhogtak el a mi ütegeink súlyos lövegei, melyek az ellenség erődjeit erő­sen rongálták. Érczes, zengzetes hangjuk, mm­ely rezgeti mint a harangkongás, nagyon kellemesnek és dallamosnak tetszett füleinknek. Nem kell azonban azt hinni, hogy ez sza­kadatlanul így tartott. Ha olykor olykor a tüzelés nagyon is hevessé vált, a­mennyiben szó volt arról, hogy valamely löveg ellen erős támadást intéznének, ilyenkor is perczenként egy-két lövésnél nem tettek többet, a­mi azonban mégis jelentékeny mennyiségű lőport fogyasztott el. Az éj első órái minden esemény nélkül teltek le. Szemeimet a körülöttem elterülő sötétség­re irányoztam és nagy élvezettel kisértem ezt a költészettel teljes éjt, mely a maga nyájas, nyugodt csendjével nagy ellentétet képezett az emberekkel, kik egymás pusztítására töreked­tek a nélkül, hogy tudták volna voltaképen miért ? A hold utolsó negyedében lassan emel­kedett fel baloldalomnál, a Malakoff-torony mellett. Ez az óriási épület az erődijtvén­y kulcsa volt. E felé haladtunk mi lassan, lassan. Azon pillanatnyi szünetekben, melyek alatt az ágyuk hallgattak, a tücskök csiripelé­­se volt hallható. A háború zaja nem űzte el minden ven­dégét e puszta emelkedésnek. Még a legerősebb ágyúzás alatt is pa­csirta és a rigó víg éneke üdvözölte a nap felkelését és csengett messze a levegőben. A katonák elandalodva hallgatták, min­dig a madárdalt , távoli hazájukat juttatta eszükbe, szemeik elé varázsolta a mezőket, a­me­lyek mellettük felnőttek. Márk miután elvégezte­­ rendelkezéseit , visszavonult. Nem akartam megkísérleni, hogy,elűzzem azt a ködöt mely fejére nehezedett: azt a hitet. Hiában akartam volna, a kinek érzetét semmi sem oszlatta el. Talán csak még in­kább izgattam volna azáltal. Mindinkább elkomoruló arcza azt látszott bizonyítani, hogy sötét sejtelmei nemhogy oszol­nának, hanem még inkább gyűlnek és szapo­rodnak, növekednek. Ezért tehát, a­mint azelőtti napon úgy cse­lekedtem, tartózkodtam attól, hogy felzavarjam gondolatait és megzavarjam töprengésében. Valahányszor végig­néztem a kirendelt őrszemet, mindannyiszor el kellett haladnom előtte. Aggodalmasan nézegette a medaillont, me­lyet elővont kebléből. Mártha arcza nagyon sápadt volt.

Next