Kolozsvár, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-148. szám)

1888-01-02 / 1. szám

I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre..........................................16 frt. Félévre .................................................8 frt Negyedévre............................................4 frt Egy hóra ............................................1 frt 50 kr. Két hóra ..................................... 3 frt A KIADÓHIVATAL. IX-ik évfolyam. 1888. 1. szám. FITÉR 7 sz. szentkereszti­ ház. . lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADA­TNAK VISSZA UladClenik a lap mnden nap, a sor- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlem­ények te­kintetbe nem vitetnek.­­* Kolozsvárt, hétfő, január 2. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK! Égése évre.............................16 frt. Fél évre....................................8 frt. Negyedévre...............................1 frt. Egy hóra...............................l frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­d*­­­den hirdetés után 30 kr. t (r­­. Nyílttér sora 25 kr. A KÖZÖNSÉGHEZ. Hivatkozunk végzett munkánkra s kérjük a közönség bizalmát, támogatá­st. A Kolozsvár egy esztendeje tesz bi­zonyságot czéljainl, törekvésünk mellett, g tanúskodás alapján bocsátjuk ki az uj esztendőre ez előfizetési felírásunkat. Utunk irányi nem fog változni. Meggyőződésünk­et jelöli ki a legjobb­nak. Liberálisok igyekezünk lenni a vé­­lemények és törekvések megítélésében, tiberálisok nemzetiségi s politikai tekin­tsen. Öröksége ez irányzat az erdélyi magyarnak. Apátta kapta, úgy őrizi, hogy a­mikor véleményét megkérdik (mint a­hogy a lefolyt választások alatt megkérdez­ték) 74 választó keretből 56-ban szabad­elvű irányzatot képviselő követet küld, a maga nevében beszélőt. Becsületesen igye­keztünk, hogy a nekünk az irányzat ál­tal kiszabott útról le ne térjünk. Másik törekvésünk az, hogy er­délyi újság együnk továbbra is. úgy véljük leghívebben szolgálni a köz­érdeket, ha jól szolgáljuk az erdély részek érdekeit Az ország „jobb kezé­­­nek megerősítése, a test megerősítésére. Tényleg gyenge még ez a jobb kéz. El­feledkeztek róla. .. Emlékezetébe hozni a fejnek és sürgetni a meggyógyítását, ez a mi kötelességünk. Erdélynek jókora része hihetetlenül messze van az oszág szívétől. Azt mond­hatnánk, hogy egy­harmada ki van es­ve a világból. Megközelíthetetlen és el­maradott. Igyekezünk bevilágítani a sö­tétjébe. Legyen szabad reá­mutatnunk arra, hogy kötelességünket ez irányban mikép teljesítettük. A Kolozsvár is részt kér abból a mozgalomból, mely a Me­zőség ügyeinek javítása tekintetében a legutolsó időkben megindult. . .. Ezenkívül azokra nézve, a­mik a «_­n, K« hn’m­ résízink­ társadalmi a­pali­­tikai életében előfordulnak, — forrásul igyekezik szolgálni kifelé, s egyes vi­dékeket összekötő kapocsul itt benn. Hí­veink forrását megválogatjuk s nagy szá­mú levelezőink állandó elevenségben tart­ják azon rovatunkat, mely „erdélyi ré­szek“ czímet visel. Tudósításaink bősé­gét és hitelességét illetőleg ismét legyen szabad hivatkoznunk e lefolyt évre. Politikai rovatunk munkatársainak számát szerencséül volt igen becses erőkkel szaporítani. —­ Ez országrész szabadelvű­ pártjának legelőkelőbb férfiai tisztelték meg a Kolozsvárt, azzal, hogy véleményüket itt modják el, ígéretüket bírjuk a jövőre is. Tárcza­ rovatunkat azon a vonalon fogjuk tartani, melyik eddig volt. A kérdések tárgyalásának módjában is hívei leszünk annak az útnak, mely­re léptünk ezelőtt egy évvel. Nem azt valljuk kötelességünkké, hogy emberek hitét növesszük, vagy kissebbítsük , hanem hogy hiányok segítségében tegyünk szolgálatot. Azért nem érdekelnek a sze­mélyek, hanem a dolgok, s a­mennyi­ben lehetetlen kitérnünk a személyes hivatkozások előtt, méltányosak igyek­szünk lenni, kinek igaza elől sem zár­ván el a tért. Nagy napok vetik előre árnyéku­kat. Úgy lehet, életünkbe vágó ügyek dőlnek el a legközelebbi időkben. Az er­délyi részek sorsát kivált érdeklő felle­gek gyűlnek a politikai látóhatáron. Igyekszünk teljesíteni hazafias és hírlapírói kötelességünket. Az erdélyi ré­szek szabadelvű pártjának lapját a kö­zönség figyelmébe ajánljuk. A SZERKESZTŐ. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A fehér köntös. Irta: SZUNYOG Az már úgy van berendezve, hogy a bú­csuk dinyeérés idejekor esnek. Tán az égi ajtó akkor többet van nyitva. Bizonyosan az imád­ság beeresztéséért, de még talán azért is, hogy az a pompás VV.az­o­menyha, a­mit a csereerdők virágos alja ont a búcsus faluhoz vivő útban. Mikor megyünk, mikor jövünk, itt szok­tunk megállani a nagy fát alatt. Még a har­maton indulunk. A cseréi lábánál körbe ül­jük a tarisznyát és eszünk. Aztán beereszke­­dünk a dombról a faluba. Ott vannak a di- nyég szekerek. Ekkor viszint letelepedünk a szekérrudra, kasra és dinyét eszünk. S úgy el­­majszol csendesen a jámbor szivü ember az éles, leves dinyén, hogy a mise lejár szépen a'2a'att. Mikor aztán kijön a kápolnából a pap, 876*» sorban, felállnak a szekér mellől, skő­­*öntjük (ft Jgy végezvén istennel a búcsún^ ^indulunk a hegynek isnjét. A cserék alatt 41 czigány muzsika vár. Tehát letelepedünk 8 ^ünk. Hiszen is^nk is. j. Hy jó dolog a búcsú. Ezért csak a min­­^ ® fiatalság járja és az olyan öreg em­­a kiknek egyáltalán nincs étvágyuk. i­/e^eD a középkorú férfiak is érdeklődtek ^a- Ugyanis itt nyujtoztatták ki a tagjai­­^?ente. Nagyszerű verekedéseket lehetett tól a búcsuD, mig csak a zeandárok is el nem kezdték emez istenes sokadaloracak a lá­togatását. A férfiak most kimaradtak. Egyszer a búcsú­tartó barátok azt gon­dolták ki, hogy a szívekben szunnyadó égi zsarátnok megelevenítésére elhívják egyik hí­res nagyszájú testvérüket prédikálni. Ez a ba­rát egy cinikus őszülő, elszélesedett nagyfejű férfi volt, olyan lusta, majd lángban égő sze­mekkel, mint a milyen a bikáé; széles vádak­kal s öblös recsegő hanggal, mintha hosszú kürtön fújták volna ki. Egyszer (ah­ mikor ez az egész föld ifjú volt) fiatal dali legény volt. Még onnan ismerik őt felénk, hogy fel­állott a piaczi kút tornáczán akkor szólani a haza nevében. És ott hagyták az öreg embe­rek a betegágyat, ott hagyta siró menyasszo­nyát a szerelmes férfi, ott a diák az iskolát i­s mentek mind előre, előre ... a halálba. Gyönyörű ficzkó volt a barát. Az asszo­nyok bolondultak utána Lobogó sörényű, pat­togó izrau, csengő hangú izmos legény, úgy il­lett a kard a kezébe, mellére a hamuszin ko­kárda! Kigyuk­arczczal­­ énekelve, félkezében ne­héz zászlót lobogtatva, ment elől a nagy pia­­czon s utána mind, mind . . . A forradalom után bezárták. Ott aztán megcsendesedett szépen. Hát őt hívták el a búcsúra prédikálni. Volt is igyekezet a városban, hogy hallhassák. Borongós reggel volt a búcsú napján, mégis kocsikon és gyalogszerrel egész raj ember ment az illatos erdő aljában pihenő faluba. Már az első erdei stácziót kitartottuk, libáinknak felét elfogyasztván... már átsirt a kápolna hangja a jégen csalogatva, kérve minket; már csendesen készülődtünk is az indulásra — mikor az erdő szélén megjelenik Jula néni vénen és fehéren, szárazon s ked­vetlenül. . . . E csodára megadottunk. Tudni kell, hogy Jula néni vén leány, egy kelletlen és kiállhatatlan személy, a­ki haragban van az emberekkel. Figyelemre mél­tó dolog tehát, ha ő ily forradalomba fárad. Neki egy kis boltja van, a­hol sót árul, dohányt, zsemlét és édességet, efféléket. Azt hiszem világteremtésétől fogva ő mindig ily vénen a pudli mellett árult harapásra kész állásban. Nedves, sötét kis lyuk volt a boltja. Ő ott állott a dohodt, penészes szagban, s gya­nakodva nézte meg a vevőt. A vevőben is fel­támadt e szagra és e csontos személy láttára a félelem és ő is gyanakodva tekintett körül. Erre kikapták egymás kezéből a portékát és a pénzt s Jula néni leste a következő ál­dozatot. Jaj! ha nevetni mert volna valaki! Hiszem, hogy megharapta volna. Ő mindig azt hitte, hogy rajta nevetnek. Azt hiszem, dühös is volt általában a nevetőkre. Bolondult a gyermekekért. Ab! én is fél­tem valaha tőle. Mint egy pók­­igen, olyan száraz, hosszú kezű, szürke, mint egy pók) úgy lesett az ajtó sarkánál ránk. Ölébe kapott és össze vissza szorongatott, megcsókolt, megsi­mogatott. Hogy megmenekedtünk a karjaiból elfutottunk és kinyújtottuk a nyelvünket, s az iskolából hazatérve kikerültük azt a sort a­hol a boltja volt. . . Ezen felül semmi érzékenységéről vagy az emberekhez való hajlamairól nem tudott senki. Sőt részvétlen, szívtelen és kegyetlennek mondták. Én nem tudom miért? Valószínűleg, mere­ven volt kedvetlen és szegény. Emlékezem egy pünkösdre, akkor sokat beszéltek róla. Valami érte Jula nénit, s kiöl­tözött figurának. Egy százesztendős kalapot tett, a­melyik úgy állott a feje körül, mint a krézlis tyúknak a todkoszorúja.. . Milyen cson­tos volt, s mennyi sott is­ másli rajta. Ekkor azt mondták a vén emberek (persze a háta megett): „Ugy­e Jula most nem űznénk a kérőket „tíz lépésre tőlem...“ És beszélték, hogy ő is volt fiatal. Bársonyos, hamvas friss bőrét, sugaras szemét, karcsú derekát — — ah! ki hinné ? „Bolondos fehérnép volt — mondták — itt énekelt a piaczon a forradalom alatt és csinálta a kapszlit a várba, és kötözgette a sebeseket. Aztán, mintha el­vesztette volna a lelkét, utálatos, s rossz lett. S ilyen azóta.. . A német be is záratta egy­szer 2 napra... Visszautasította a kérőit.... Várt, várt, kire? S maradt aggszűznek. . .. Ő jött, Jula néni az erdő szélén. Tiszta fehérke volt. De olyan fényes fehér se­lyem-köntösbe, a­milyenbe a halottakat öltözte­tik. A híres húsvéti kalap terjedt el a fején és egy olyan parapli volt a kezében, a­melyik­ből legyezőt is lehetett csinálni, ha az ember ismerte a fortélyát. Az arczán egy pár szépség- Hastrom feketéllett. Ránk se nézett. Beértünk a faluba. Mások is kérdezték: Miért jött? Senki se tudta. Ekkor beharan­goztak. A mise lejárt. Némi dinyét ettünk. Az­tán fellépett a pap. Erre bementünk. Az égen fenyegető fellegek gyűltek. A völgy felett be­borult. Mellettem egy öreg asszony így szólt: „Nézd csak Julát. Ez a halotti köntöse. Ő ma­ga varrta a végett, hogy a koporsóba illendően nézzen ki. Ezenfelül narancsvirág-koszorút vett, hogy majd a homlokára tegyék. Szép is lesz. De ez a bogara. Mert ő egyszer lesz csak menyasz­­szony, a halál menyasszonya. Testét az öleli át, teremtett lélek sohase. Mintha akarná valaki. .. Ez a halottas köntöse. Miért vette fel? Tudnék valamit mondani. De nem szere­tek megszólni senkit. A­mivel az embernek nincs köze, hát nincs köze. De hogy épen e barát beszédére jött el, az jelent valamit. Hát a forradalomkor együtt voltak fiata­lok. Szép egy pár ember volt — az isten bo­csássa meg. Ki hinné el most, mi ?... Ekkor fellépett a pap. Lomhán morogta el az igéket. Úgy kotyogott a tokája. Később melegedni kezdett. Az Úr szerelméről beszélt. Ekkor homlokát, haját megsimogatta roppant kezeivel. Aztán a gonoszokat vette szájára. Nagy orczája kigyult s hangja zúgott ... . Jula belékapcsolta szemeit... A közben kinn suhogni kezdett a zá­por. A dingós szekerek fedél alá menekültek, s mi elkeseredtünk. A fél liba csontjait nem fog­ja látni az erdő illatos pástja ... íme búcsút se érhet az ember a világban boldogan. Kijöttünk s neki­vágtunk az erdőnek. Az urak felültek a szekereikre,­­ hajtottak ki a dombon. A kápolna előtti tér tiszta lett egy­szerre. Az ajtóban ekkor megjelent a pap. Csodálkozva megállott s fáradt szemeit .­­ Újévi tisztelgés a miniszter­­elnöknél. Budapest, jan. l. Az országgyűlési szabadelvű pártnak Bu­dapesten időző tagjai ma délelőtt 16V2 órakor igen nagy számban gyűltek össze a kör helyi­ségeiben. A képviselőház tagjain kívül a főren­diház több tagja és több főispán is megjelent. A körből testületileg hosszú kocsisorban történt a felvonulás a miniszterelnöki palotába. A tisztelgők a palota nagy dísztermének legnagyobb részét megtöltötték , miután a párt tagjai a belső terem főajtaja előtt félkört ké­peztek, megjelent Tisza Kálmán miniszterel­nök, kísérve Trefort, Baross, Fejérv­á­­rr F p hinj o­n 1 o V n g,.» xx 1?.. ní-mf-~.aj.lx által. A zajos éljenzés csillapultával előlépett Bánffy Béla gróf s a párt nevében kö­vetkezőleg üdvözölte a miniszterelnököt : Nagyméltóságu miniszterelnök ur, Tisztelt barátunk ! Másodszor vagyok szerencsés a szabad­­elvű párt megtisztelő bizalmából annak új évi üdvözletét előtted tolmácsolni. Midőn a múlt­kor tettem azt, azon országgyűlésnek utolsó új éve alkalmával történt, most ez öt éves tar­tamú országgyűlés első új éve ez. Kétszer vá­lasztott azóta a nemzet, kétszer adott e párt­nak, kétszer kormányának többsége­­.Teljes ön­tudattal tette ezt, szabad akaratának teljes mérvű­ kifolyása volt ez, mert lehetetlen lenne különben az, hogy a nemzet öntudatos akara­tával szemben más befolyások is ismételten ér­vényesülhetnének. S hogy ez mégis így történt­, daczára annak a nem mindig oly fényes ered­ményeknek, melyeket mindnyájan óhajtanánk, oka az, hogy a magyar államiság erejét e párt­ban,­­ ennek vezérében kifejezve látja ; oka az, hogy a nemzet hiszi, hogy bennünk meg­van az akarat, benned a tehetség azt érvénye­síteni. (Élénk éljenzés.) A mi feladatunk súlyos; összeegyeztetni a nemzet rohamos haladási vágyát a nemzet áldozatkészségével; megtagadni sok vágyat, s olykor jogos igényt, és mégis folyamodni a nemzet áldozat­képességéhez: nem mindig nép­szerű feladat. És méltán támadhat azon kér­dés, hogy váljon az, a­mit követelünk a ha­za nevében, nem szélta van elfecsérelése-e a közvagyonnak, vagy megéri-e az árát az ered­ményben? Kétségtelen, a­angy a magyar állam ereje mindinkább több tért nyer. Nem h­allvi­nisztikus szempontból mondom én ezt, nem úgy, hogy a velünk együtt élő más ajkú pol­gártársaink ellen harczot vívjunk, mert az egyé­ni és az egyedi jogosultságot teljes mértékben tiszteletben tartjuk, melynek az államiság kere­tén belül szabad fejlődése van. A szabad fej­lődés terén az állam intézményeiben, s úgy harcoi, mint béke­képességben és culturális fejlődésben egyre szilárdul. Ez a nemzet, mely ezelőtt egy év­ezreddel szilaj paripákon benyar­galva a világot, rombolta a civilisatiót, mely századokkal ezelőtt védte a kereszténységet, s újabb időkben a szabadságot, ma szabad, és terjeszti a polgáriasodóst. (Igen! ügy van!) Városaink nem sejtett felvirágzásban gyor­san fejlődnek; népnevelésünk, a nemzeti erős­­bülésnek ezen egyik talpköve óriásilag haladt; igazságszolgáltatásunk, bár sok kívánni valót hagy hátra, mindinkább fejlődik, s reméljük, hogy közel az idő, midőn eléri a többi cultur­államok jogbiztonsági állapotát, melyben egy­felől az egyéni jog és birtok, másfelől a tása­­dalmi rendnek őre. Horvát-Szlavonországokkal — ezen ve­lünk százados kapocsban együtt érző társnem­zettel — kormányzatod alatt az egyetértés­ mindinkább szilárdul, s mindinkább tért nyer azon felfogás, hogy a Szent Litván koronájá­hoz tartozandóságok kapcsa, a korvájc nemzeti fejlődésnek támasza. Daczára annak, hogy békés nemzet va­gyunk, s nem kívánunk sems terjeszkedni sem hódítani, elég erőseknek érezzük magunkat arra, hogy ezen kapocsban melyben a monarchia má­sik államával vagyunk, minden támadás ellen­té­telünket és becsületünket, cm /»védelmezzük. Mi Von­: Tejimi-f.ijg­yitartás. Egy oly fejlődésben levő nemzetnek, mint mi vagyunk, ez szükséges. De ennek megvan a maga határa. Ha létfeltételeink érdekei meg­­tá­madtatnának, azokat védelmezni fogjuk és feláldozzuk arra az utolsó csepp vért, s az utol­só fillért. (Igaz! Úgy van !) Bebizonyította ezen állításom igazságát nem egyszer a nemzet történelme a múltban, s bebizonyítaná, ha szükséges lenne a jövőben is. Fejlesztettük tehát véderőnket súlyos és nagy áldozatok árán, sohasem támadási, ha­nem a trón és a haza védelmezése szándéká­ból. És mi nyugton várhatjuk a bekövetkez­hető események fejlődését. (Helyeslés.) Közlekedésünk gyorsan fejlődik, majd­nem tízezer kilométer vasút szolgál a gazda­ság és kereskedelem forgalmára. Oly vidékek, melyek eddig a világ forgalmától el voltak zárva, most be vannak vezetve, és igy a nagy versenyt, mely jelenleg fejlődőben van, kiálltat­­juk. Ha még a világ többi részében új meg új vi­dékek nyílnának meg a forgalomnak, s hazánk ettől el lenne zá­ra, akkor átalános elszegé­nyedés következnék be, most pedig — bárha nagyon ránehezedik e földmivelő országra az idők súlya — átalános elszegényedésről szó nem lehet. (Igaz! Ugy van! És ha azon áramlat, melyben most min­den állam elzárkózás által keres menedéket, megszünnék s ha mindedik állam átlátja, hogy abból, a­miből feleslege van, a könnyű értéke­­síthetés a­mire szüksége van, a könnyű be­szerzés érdeke lesz a feladat, akkor hazánkra nézve nem vélt felvirágzás fog előállani, s a közvagyonosodás növekedni fog. Látja mind­ezeket, tisztelt barátom, a nemzet, és tudja, hogy ezen haladásnak előmozdítója vagy, azért fordul bizalommal előd. (Lelkes éljenzés.) Mi soha se vontuk kétségbe más pártok létjogosultságát, de köztünk és köztök űr van. Elválasztanak egyik részétől a közjogi alapok, — mi a közjogi alapokon állva a haladást képviseljük — eltérünk egyik részétől az alak­ban, másik részétől a haladás mikéntjében, s talán főleg abban is,­­hogy mi a te kipróbált hazafiasságodban és tehetségedben bízunk. Ezen hazafiságodnak újabb bizonyítékot adtak ak­kor, midőn elvállaltad azon nehéz és fontos tárczát, mely a jelen körülmények között any­­nyira súlyos. A gyermek nem ismeri a ve­szélyt, öntudatlanul belerohan, a hős katona öntudatosan azon részre áll mely legveszélye­sebb , te mint ez utóbbi úgy cselekedtél. (Lel­­kes éljenzés.) És pedig — a mire pártvezér­nek nagy szüksége van — népszerűségednek koc­káztatásával. Mert a pénzügyminiszteri ál­lás ez országban sohasem nagyon népszerű; megtagadni és követelni sokat, ez a két jelszó, mely működését körülírja. Megtagadni sokat, s megadni csak azt, a­mi nélkülözhetetlen, kö­vetelni, hogy becsülettel eleget tehessünk tartozásainknak. És daczára ezen nehéz hely­zetnek, a nemzet bizalommal fordul hozzád, mert tudja, hogy azt a mi tőle követeltetik, a hazának adja, s a­mi tőle megtagadtatik, az is azért történik. Mi ebben is segédeid leszünk, s óhajtjuk, hogy mint sok egyéb sikerült, úgy ezen hazafias törekvéseidben is sikered legyen, mert a siker a hazáé lesz. (Zajos helyeslés.) Tudjuk, hogy sok megtámadtatásnak né­­zessz elébe, de edzve vagy. Minden támadás, mely tárgyilagos, az eszmék tisztázására ve­zet, s csak az oly támadás kárhozatos, mely a személyes sértegetetés terére menve, sülyesz­­ti­ a tövényhozás méltóságát és tiszteletét­. Már­pediglen a törvényhozás tisztelete az alkotmá­nyos szabadság garantiájával, a törvény tiszte­letével azonos. Róma senatusa elveszte méltó­ságát, midőn a senatorok többé nem voltak tiszteletre méltók. Pártunk támogatásában bízhatsz. Nem vagyunk vak követők, de mert meggyőződé­sünk sugallja, hogy ez idők szerint te vagy hivatva bennünket vezetni, azért követünk. (Lelkes éljenzés). Haladj megfontolva férfiasan tovább, adja az ég, hogy czéljaidat elérd, s ez országot, rendező nagy feladatodban siker ko­ronázza. Mig ez után haladsz, követünk téged s kormányodat, és kívánjuk, hogy téged a haza­fit, téged a pártvezért, téged a családapát ha­zánk boldogságára, kormányoddal együtt az ur Isten sokáig éltessen. (Hosszantartó viharos lelkes éljenzés.) Erre a legnagyobb figyelem közt szót emelt Tisza Kálmán miniszterelnök: Tisztelt barátaim! Mint már sok alkalom- - mal, midőn mint most politikai, és engedjétek mondanom személyes jó embereim és barátaim új évkor megtiszteltek, úgy most is csak kö­szönettel kezdheted­, melyet szívességtekért és barátságtokért magam és társaim nevében ki­fejezni kötelességem. Sokan azok közül, kik az első években ily alkalommal jelen voltak, hiányoznak. Az egyiket a természet rendje, a másikat a politikai változások esélyei ragad­ták el közülünk. Sajnálattal nélkülözöm vala­mennyit. De viszont örömmel telik el keblem, midőn látom, hogy a mostani választások meny­nyi jeles fiatal erőt küldtek a törvényhozásba és a szabadelvűpárt kebelébe. (Tetszés) így van ez jól, mert hiszen e fiatal erőknek lesz kötelessége összekötni a jelent a jövővel és akkor midőn mi már vagy nem leszünk, vagy pedig összetörött szemlélői leszünk a politikai küzdelmeknek, tovább is lobogtatni e hazában a szabadelvűség zászlóját (Éljenzés) Készakar­va említem ezt nem csak azért, mert sokan vannak, kik e pártot azzal is támadják, hogy csak nevében szabadelvű, hanem említem azért is, mert nem lehet eltagadni, hogy széles e vi­lágon mindenütt s a közéletben minden téren a szabadelvűséggel épen ellenkező áramlatok kezdenek túlnyomók lenni. (Úgy van!) Ezen áramlatok akadályokat vetnek elénk is. (ügy van!) Ez az egyik, de talán legfőbb oka annak, amire t. barátom is hivatkozott, hogy a hala­dás lasabb lehet, mint a­hogy kívánatos. Azon­ban a körülményekkel bizonyos fokig megal­kudni mindenkinek kötelessége. De van egy, minek Magyarországon, ha azt akarják, hogy jövőnk legyen, megtörténnie nem szabad­­ az a visszaesés. (Úgy van!) De midőn az akadályokra rámutattam, ha­tározottan igazat adok t. barátunknak abban is, hogy úgy 1867 óta átalában, mint az utób­bi évtizedekben is, a haladást, mely ezen or­szágban mutatkozik, eltagadni nem lehet. (ügy van!) Az, ki elfogulatlanul bírálatot akar gya­korolni, mondhatja, még­pedig a subjectív fel­­fogásnál fogva, jogosan mondhatja, hogy a haladásnak gyorsabbnak kellett volna lennie, hogy azt talán más irányban kellett volna itt­­ott vezetni, de azt, hogy nincs haladás, ezt nem állíthatja jóhiszeműleg senki sem (Igaz!Úgy van!) De ha ebben van érdem: ez nem egyes embereké hanem — és bocsásatok meg, ám­bár sokkal inkáb­b tietek, mint egyeseké, kik az egyesek működését támogatást okkal lehető­vé tettétek — mindenekfelett és első­sorban ma­gáé a nemzeté, mert szabad alkotmányos or­szágban csakis a nemzet az, mely megadhatja a lehetőséget egyeseknek és pártoknak, hogy bizonyos irányban haladjanak. (Helyeslés.) Valóban különös tulajdonnal bír is a mi

Next