Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-07-02 / 149. szám
FELHÍVÁS előfizetésre. A közönség érdeklődését' kéri e felhívás a következő félévre is a Kolozsvár iránt. Azon meggyőző'*'9^611 munkálkodunk, hogy kötelességet iyesitünk. Nemzetiségünk ' egy Szif Szállomás“ minden magyar lap ez országrészbenTzüst idők járnak felettünk, hogy minél többb őrállomásra van szükség, a honnan őrizzük és oltalmazzuk a mi a miénk, neki engedve egy izet is elveszni a nemzettestből, — és a honnan ügyeljünk minden oly törekvésre, mely gyengítésünkre, kárunkra van. Óhajtjuk jól teljesíteni e kötelességet. Jelszavunk az, amely alatt egyenesen, buzgón küzdünk, mióta az első sort megírtuk ez újságban : a szabadelvűség. Tisztelete a más jogainak, őrzése a miénknek. Sürgetjük a mi gyámolításra szorult állapotaink javítását, irtjuk a gyomot s munkálkodunk a nemzetiségek egyetértésén. Amennyiben a közönség úgy találja, hogy e törekvéseknek jó kifejezői vagyunk, kérjük, gyámolítson. Gondunk lesz, hogy értesüléseink ezután is bővek, hűségesek legyenek az erdélyi részek minden vidékéről. Bő táviratokat adunk s tárczarovatunkban törekedünk a változatosra, az élvezetesre. A szerkesztőség Előfizetési árak: Julius—Deczemberre .... 8 frt. Julius—Szeptemberre .... 4 frt. Egy hóra......................................................1 frt 50 kr. A kiadóhivatal AZ ELSŐ OLÁH ZENDÜLÉS ERDÉLYBEN. Kolozsvár, jul. 2. Megtörtént Erdélyben — írja a Pesti Napló — az első oláh zendülés Földváron. Ugyanazon jelenségek közt folyt le. — mondja — mint Romániában a tavaszszál a parasztiázatások, folyasztás és birtokviszonyokból kiinduló izgatás az urak és hatóságok, a bírák, jegyzők és szolgabirák ellen... A mások földje, — oktat tovább a nevezett újság — a tulajdon elsajátítása, idegen kaszálók, legelők és erdők illetéktelen használata tetszik a műveletlen köznépnek, ha arra bujtogatják, hogy az az övé. S ily bujtogatók kivált az oláhság között akadnak bőven.“ Ezután inti a kormányt a P. Napló, hogy ügyeljen, nehogy közeges visszaéléseikkel és zaklatásaikkal a népet ingereljék. Oláh zendülés! földosztás és birtokviszonyokból kiinduló izgatással! Egy szó sem való mindezekből. Tagosítás volt Földváron, a felbujtott tömeg patáliát csinált. Csinált máskor is máshol is. Néhány év előtt Kolozs megyében is (Szucságon) csinált és csinált a Királyhágón túl is akárhányszor. A tudatlan tömeg nem érti meg, hogy neki mi jó a tagosításból. Valaki, akinek zsebe érdekében hasznára van e tudatlanság, felhasználja. És elrepül egy kő. Ha egy repült, a másik magától jön. Vérében van a mi népünknek, hogy szeret egy kicsit öklelődzni. A katonaság védi, akit dobálnak, akkor megdobálják a katonát s a katona lő. Egy ember elesik, azt eltemetik, aztán a bíróság kiszáll, hogy elvizsgálja az ügyet, amig elalszik Ennyi a zendülések története mindenütt. Ennyi volt Földváron is. A szász is, az oláh is, és magyar is vett részt az üvöltözésben. Akit meglőttek, az épen egy szász, akire dühöngtek, az épen egy szász. Az oláhot sok bolondra tanítják Erdélyben, de nem tanulja. A viszonyok minden ismerője tudja itt (írta is sokszor minden erdélyi lap), hogy a zakétát itt néhány spektákulumból élő ügyvéd, néhány fanatikus pap, néhány álomlátó afféle csinálja. A nép idegen tőle. Legalább eddig az. Jó egyetértésben él a többiekkel. Dolgozik egy kicsit s pihen sokat! Nem áhítozik ez a nép sem a Tisza után, sem a Dimbovicza után. Sem a „földosztás, sem a birtokviszonyoknál kiinduló izgatás az urak, a hatóságok ellen“ (mint ezt a P. N. ékesen kifejezi) nem érdeklik. Nagyon szegény nép ez. Nagyon lusta. A Mezőség mélyen nagy tömegben lakik, isten nagy áldásával dúsan ellátott világ. A földje őserejű. Legelői gazdagok. Az oláh nép. mp ufia. éhen e lóidon. Mert csaki akkor dolgozik, mikor a muszáj hajtja. A háza egy rettenetes viskó. Félig a földben, egészen a koldusságban. Együtt lakik benne télen az állatjával. S ezen téli napokon nem ábrándozik egy ideális Romániáról, melynek a Tisza mossa egyik szélét, hanem ábrándozik egy heringről, vagy egy font borjúhúsról. Nincs vágya, mert nincs tudása. Elmaradott, elfeledett nép ez, de nem rossz indulatú. Ez nem lázong az urak ellen, nem áhít idegen földet. A magáét se miveli meg becsületesen. Mi itt ha valamin törődünk a nemzetiségi kérdésben, ez az, hogy azoknak fogassuk be a száját, akik bolondokat sugdosnak a nép fülébe. Ezenfelül amit tenni óhajtunk, ez az, hogy ápoljuk a jó barátságot a mi népünk és közöttük. A lármát, sőt a kedvetlenségeket itt egy csomó senki csinálja — és most jön a Pesti Napló, ugyanazon lap, melynek súlya van nálunk azon okon, hogy régebben okos s a viszonyokat jól ismerő emberek irtak belé — és proklamál itt oláh lázadást. Ez még a kisebb baj. Nálunk mosolyognak rajta legfölebb, — de ahova felvilágosításokat adni jár e lap, csinos vélekedésben lehetnek ott a mi viszonyainkról e -callk után. Nagy baj, hogy ilyen czikkeket írnak rólunk. Nagyobb, mint a minőnek látszik igy első tekintetre. Ez egy nagy darab magyar földség ez az Erdély, amelyről íme a P. Napló is, ez elsőrangú újság oly mértéktelenül keveset tud, hogy azt Lapponiával szemben alig engedné meg magának. A mit a mi kis birtokairól beszél, melyen nem tud megélni a rész föld uián a nép s inkább napszámba megy, mert legjobb sorsa itt a cselédnek van, kiről ura gondoskodik; és a mit az urakról tud, kik sorra tönkre mennek, mert a földjük azonképen rész, hitelük nincs — az nem meglepő beszéd ugyan, mert nem először mondanak ilyet, hanem téves beszéd. A bajok gyökere nem ezekben van Az erdélyi részek dolgait azonban nem ismerik. A budapesti bürökből, honnan intézik ez országrész sorsát, mindinkább pusztulnak ki az erdélyi emberek. Succrescencia nincs. Most a hírlapirodalomban is rólunk keveset tudó emberek oktatják a világot, hogy mit kell nálunk csinálni s mint lehet itt segíteni. Ugyanazon lapnál, melybe Kemény Zsigmond báró még irt tegnap. Viszonyaink e nem ismerése egyik gátja e segítésnek. Földváron alig van a birtokosságban számbavehető oláh elem. Akik kezdi aták a zenebonát, azok a szászok, a kit a szerencsétlen vég ért, az szász. Földosztás, parasztlázadás! Senkinek itt esze ágában sincs efféle. És ha valakit figyelmeztetni kell, hogy ügyeljen a közegeire, nehogy tanulatlan beszédekkel izgatottságot keltsen a nép között, az nem a kormány (melyet a P. N. figyelmeztet), hanem a Pesti Napló. Mert afféle szóbeszéd, mintha az oláhság között akadna itt bőven oly bujtogató, ki az idegen tulajdon ellen izgat — az egyszerűen hamis állítás, és ok nélküli izgatottságot kelt. Mi itt igyekezünk egyenlíteni a békesség útját. Ne szóljanak idétlen beszédkkel bele a mi dolgunkba olyanok, akik nem ismerik itt a viszonyokat Segíteni akarván, rontanak. Mindenekfelett pedig az ország „e jobb keze“-ről jó volna a magyar sajtóban többet tudni. ----QlóFr . : _______ ___ 4 KOLOZSVÁR TAR0ZA.IA. Egy érdekes ember. — Életkép. — Irta DEÁK ALBERT I. (Folytatós.) Nem tudom, lehet-e a vagyont és származást egyébként is még combinálni, de ha igen, bizonynyal tartotta magát a többi kombináczió így legalább is azon mamák körében, — a kiknek háza tája azon körön kívül esett, — amelyet magáénak nevezte eddig. Mindezzel azonban Takács úr nem törődött. Legalább látszólag nem. Bizalmasa azonban - ha voltak - sejthették, hogy e sok mende-monda, mely hova-tovább inkább hánytorgatta hullámain a szép Takács nevét - se nem boszantja, se nem örvendezteti egy boldog birtokosát. Mégis, úgy látszott, nem szeret, ha magánügyeiben tredáltak mások. Az va a nézet,, hogy ezek specialiter az a privát o*i, a mikbe másnak egész, felesleges balett - ni az orrát. Megvetette a pletykát és „kisvár°8Í otrombanágnaktí D0V©zt0. Ezért orroltak is rá a „kisvárosi otrombaság“ személyesítői közül néhányan. De PTM a főszereplők találván a pletykát a e£na gyobb otrombaságnak, igazat adtak neki s csak annál inkább becsülték érte. Sehol sem volt olyan síiosztó látott, benfettes vendég, mint épen Döreyéknél, Döreyék benne lévén az intelligens társaság czentrumában, szívesen vették körükbe az új, érdekes egyént, mint a nap a tévelygő üstököst. Csakhogy ennek az üstökösnek furcsa természete volt. Nem olvadt fel az olvasztó gőzkörben. Melegedett, — de csillogó magva, mely a saját ködburkán át csillámlott, csillámlott folyton és jobban-jobban — de nem vált ki tisztán soha, az anyatűzzel érintkezendő. Nem bukott a napba, hanem forogni kezdett egy szűkebb, de azért önálló pályán körülie, így forog az elegáns agár a pihenőhelye körül, mielőtt ledőlne arra — és így kereng a héja, fent a levegőben, mielőtt a süldőre csapna, melyet ebédül kiüzemelt Klára valóban hasonlatos volt egy csinos kinyálhoz . . . Fürge volt, gyanútlan, és tele kíváncsisággal a nagyvilág iránt Sank, nem vonhatta kétségbe Takács jó ízlését, ha egyszer Klára mellett ült ,, VIÁ ., tüntetni kezdett. Klára abban a nyomban érezte az érdekes ember blivce hátától a mellben , ,obb tok . Éa Takác alighanem elhatározta, hogy szerelmes lesz be!e Mert ez az ember csodálatos « , mai brit és ép úgy el tudta határoznom abban, hogy szerelmes legyen, mint azt, hog gyen. Klára mindent akart és türelmezett6 T Takács ellenben nagyon meggondolt, perfJ° L illemes. A mama: közönyös szerepet • ^ mint a marnak eleinte rendesen. De a ZIVI. Ü mélyén öröm fogta el, valahányszor leányát az arany fiatalság ez elismert gyöngyének karján tova lebbenni látta. Bérczyék most érkeztek haza falusi birtokaikról. Klára már annyira volt Takácscsal, hogy Döreyné semmi veszedelmet sem látott abban, ha Takácsot Bérczyéknek is bemutatja. Katinka ugyan szép volt, gyönyörű volt, de már nem veszélyes, mert Tury Miksa, fiatal ügyvéd elfogadott széptevő volt a Bérczy-házban. Sőt némileg örült a jó asszony, hogy a gangos Bérczyéket kissé meggyötri az összehasonlítással. Katinka jövendőbelijére nagyon büszke volt a család. Eddigelé a legjobb parthie volt a városon. Kissé igénytelen, kissé tán fél szeg 1ó — ami Takács mellett annál inkább fel fog tűnni. Az uzsonna alatt ez a fiatal ügyvéd néhány hiába való kísérletet tett csevegni Katinkával — a azután tanulmányozni kezdte az érdekes embert. Némi nyugtalansággal szemlélte annak lendületlen nyugalmát, önuralmát. Látta fe jelenségét, melylyel minden hozzá intézett kérdésre válaszol. Kereste benne a kifogásokat — és sajnálattal vallotta be, hogy ilyeneket felfedezni nem bír. Abba a psychológiai csalódásba esett, melybe oly gyakran esünk az új, meglepőbb ismeretségeknél. És még szerelmes is volt hozzá, annál természetesebb volt ez. Legnagyobb boszuságára, minden igaz ok nélkül bá- U3UI... volt kénytelen ezt az embert. Többször dühösen kérdezte magában: miért van ez? Hiszen ez az ember semmit sem tesz, semmit sem mond, ami rendkívül, volna Es meg ,s, fokozódó gyűlölete daczára: bámulta, mint a kikerics a napot A társaság, a környezet betegsége, az „érdekes imádás“ zsibbadását érezte, s érezte, hogy a baj mind inkább erőt vesz rajta. Boszankodott kimondhatatlanul, de nem bírta kárhoztatni Katinkát, aki ugyanazon symptomák diagnosisát mutatta, amin maga keresztül ment. A vacsora végén annyira elvesztette a fejét, hogy midőn a zongorától felkelt s Takács a játékát megdicsérte, karon ragadta őt az ebédlőbe hurczolta, hol a boros palack és poharak az asztalon álltak és „brúdert“ h ivott vele. Takács bizonyos szelíd megütközéssel s alig észrevehető fölény tudatával mosolygott a szemébe. És kezét megszorította, férfiasan. Tury Miksa egészen boldogan ment viszsza az ebédlőbe s azon elhatározással távozott Katinka balján, hogy kész esetleg visszavonulni, ha Katinka reméli, miszerint Takács oldalán boldogabban fogja átélni az életet. Ezzel a tudattal feküdt le otthon. De egyszer csak kiugrott az ágyból. És a szoba közepén, egy ingben a földhöz vert egy széket. „De hát mi az ördög lelt engem, hogy egyszerre igy megbutultam ! Hát ki ez az ember! Mit tett, hogy határtalan bámulatom töményével teremtem, mint egy arany borjút! Mit tett, hogy megbolondultunk mindannyian, s magam mindannyinál inkább ! És visszafeküdt az ágyba megint, magára húzta a jó meleg takarót és nem birt sokáig elaludni nyugtalanságában, hogy kezet szorított ezzel az emberrel, aki bizonyára „a legnagyobb Schwindler“ mindazok közt, akik valaha rászolgáltak e névre. . . II. Mindamellett kénytelen volt elismerni Katinkáéknál, hol másnap e tiszteletre méltó úrral, „e legnagyobb schwindlerrel“ mindazok közt, a kik valaha e névre rászolgáltak, — találkozott, — kénytelen volt elismerni, hogy társadalmi modor tekintetében ezen az mindenkép kifogástalan s valami olyan önkénytelan elegancziát fejt ki, hogy azt utánoznia lehetetlen. „Nincs bennem annyi szemtelenség!“ mondá magában. De Takács komoly szemeivel épen ekkor véletlenül reá tekintett, nyugodtan ülve Katinka mellett egy lanterillben és ő sietett bocsánatot kérni magában a túlerős kifejezésért. És igy igazítani ki, amit előbb gondolt: „Nem bírok vele versenyezni!“ Magában boszankodott valamiért. Szinte kedve jött felugrani és a szobából kitaszigálni ez ellenállhatatlan felatont, a ki épen Katinka mellett ült, úgy, mintha ezredikszer ült volna mellette s a ki mellett Katinka ült úgy elfogadva, amint mellette egyszer sem, úgy találta, hogy Katinka soha sem volt oly bájos, öltözékére soha nem fordított annyi és oly szerencsés gondot, mint ma, midőn Takács úr látogatását várta. Hogy soha sem állott olyan jól neki a szemérmes, zavart sejtető pir és soha sem tette azt még kedvesebbé utánozhatlan nevetésével. Mennyire boszantotta ez a pir, e parvenu miatt! Érezte, mint törpül el a leány szemében, összes tudományával, terjedelmes és tekintélyes klientelájával, remek védbeszédeivel és zsíros honoráriumaival egyetemben, melyekről Katinka semmit sem tudhat. (Folytatjuk.) / 97 ' cv/c. vy c Il.+ik évfolyam 1888. 1-19. szám. Kolozsvárit, kedd, julius 2. Szerkesztő-iroda: CYBELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. FŐTÉR 7. sz SZENTKERESZTI-HÁZ lap szeli®®' részét illető minden közlemény ide intézendő ELŐFIZETÉSI DÍJAK: k/IHATOK NEM ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: Egész évre...............................16 Zrt. Fé évre.......................................8 frt. Negyedésre..................................6 frt. Egy hóra..................................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték min T -|( ,* . den hirdetés után 80 kr. j|lL p | 0 Jl Nyíttér apra 25 kr. A földvári háborúság. Kolozsvár, julius 1. A földvári háborúságról egymástól és főleg az igazságtól eltérő tudósítások láttak világot. A tisztán tagosítási zenebanát (mely abban a szerencsétlen véletlenben tér el a többi ily fajta háborúságoktól, hogy egy ember szomorú halálával végződött némely lap (például a Pesti Napló) oláh lázadássá fújja fel. Lapunk múlt számában igyekeztünk már való értékére leszállítani a hirleléseket. Most kimerítő tulivátás fekszik előttünk az egész rakétáról, melyet alább adunk. Nyilvánvaló e hiteles és apró részleteket tudó értesítésből is, hogy egyáltalán mi sem támogatja azt a feltevést, mint ha itt akárminemű komoly zendülésről volna szó. A parasztok fel voltak hajtva, nem a vagyon ellen, hanem a tagosítás ellen. Nem is oláh zendülés az (ez őrült birlelés most már másodszor terjed el Budapesten) hanem a tudatlan — a szász, az oláh s a csángó — tömeg neki uszítása a tagosításnak. Lárma, mely a falu határán már nem terjed túl, melyről a harmadik községben már alig tudnak. A tudósítás, melyet a „Bt.“ után adunk így szól: Scheip Péter birtokos, postamester kért tagosítást Földvárra. A tárgyalást a törvényszék f. hó 27-ére tűzte ki. A tárgyalás a főszolgabíró hivatali helyiségeiben volt tartandó, hova a mintegy 600 főnyi tömeg, mely ellenezte a tagosítást, behatolni akart. Pildner főszolgabírónak azonban sikerült a népet visszatartani. A lárma nőtten nőtt, a tömeg hurrah! kiáltásokban tört ki a tódust az épület felé, fel akarva menni. Két csendőr állott az ajtónál. Ekkor Pildner újból megjelent a nép között, csitítva őket, de már kiremelte a készletben volt fél és kadron gyalog huszárt, kik a csendőrökkel együtt körülzárolták a házat, visszanyomva a népet, mely a leggyalázatosabb módon szidalmazta őket. Ekkor dél felé közeledett már az idős Lengeru János ügyvéd ajánlotta, hogy a tárgyalás halasztassék délutánra, ami meg is történt. A bizottság tagjai nemkülönben a tagosítást kérelmezett Scheip Péter is a nagy vendéglőbe indultak ebédhez, követve a katonák által. Mikor a tömeg látta Scheipot, ordítani kezdett s fenyegetni, hogy megölik s kiabálta: Apucate! (ragadjátok meg !) A vendéglőbe érve, az már zsúfolva volt nagyobbára oláh néppel. Az urak elhelyezkedtek az egyik szobában s ebédeltek. De a nép mind fenyegetőbb állást kezdett foglalni. A vendéglő szűk folyosóját zsúfoltig megtöltötték s valahányszor a szoba ajtaja megnyílt, fenyegető öklök mutatkoztak Scheip irányában, mások meg bekiáltottak: Scheipnak ma még meg kell halnia! Ekkor Pildner főszolgabíró s Lengeru ügyvéd kimentek a nép közé, csitítandók azt. — De a néppel nem lehetett bírni. Csak ordítoztak: nekünk semmi bajunk az urakkal, nekünk Scheip kell, hogy öljük meg. Még a katonaság kivonulásával történt fenyegetés sem használt, a tömeg nem tágított. Ez alatt elérkezett az idő a tárgyalás folytatására. Pildner főszolgabíró látva a veszélyt, melyben elsősorban Scheip Péter áll, 6 gyalog huszárt s két csendőrt rendelt ki fedezetül, kik a tanácsban’? .kisérjék. Ezeknek — kivont karddal — fedezete mellett indultak meg az urak a korcsmából. Alig hogy a szobából kiléptek, a felvadult nép meg akarta ragadni Scheipot, de a katonaság visszalökte. A mint a korcsma kapuján kiléptek, az ez alatt mintegy 1500 főre felszaporodott tömeg dühöngeni kezdett, hatalmas ordításokban tört ki, sőt egy nagy kő repült el közvetlen Scheip füle mellett. Ez volt az első kő. Nemsokára követte a második, melyet Scheip nyakszirtje fogott fel, ki egészen összerezzent a fájdalom alatt A dühtől elkapatva, Scheip revolvert rántott elő zsebéből, fenyegetve vele a vad tömeget, mit Fischer szolgabiró látva, gyorsan lenyomta kezét a revolverrel együtt. Lépésről-lépésre haladva, mind sűrűbb lett a kőzápor s Scheip is, más is nem egy dobást kapott hátba s fejbe A katonaság és csendőrség borzasztó erőt fejtett ki a nép visszanyomására, mely mindenképen kiragadni akarta Scheipot. Ez azonban fedezve a katonák által, mindinkább siettette léptait, majd mintegy 100 lépésnyire jőve anyja háza elé, futásnak eredt s beszökött szerencsésen a házba, melynek kapuját maga után jól bereteszelte. Látva a dühöngő tömeg, hogy a kiszemelt áldozat megmenekült, a bizottságra vetette magát. Kő kő után hullott, akárcsak süni kőzápor s most már Pilchner főszolgabiró, Fischer szolgabiró s a bizottság többi tagjai is kemény dobásokat kaptak. A katonák s csendőrök sem maradtak megkímélve. Egyszerre nagy tömeg vette körül egyrészt Pildner főszolgabírót, másrészt Bisztray eljáró bírót, kik menekülni akartak. De a nép csak rohant feléjök. A legválságosabb pereiben, midőn már-már életveszély fenyegette mindkettőjüket s vad oláh hordák már a katonaság s csendőrök mögé kerültek, ezeket is fenyegetve, a zsandárok lőttek - - de csak a levegőbe. — De ez sem használt. Ekkor a csendőrök a tömeg közé lőttek s egy Scheip Bertalan nevű szász embert, a község legnagyobb izgatóját, és abban a perezben lőtték le, mikor egy nagy darab követ akart dobni A golyó homlokán hatolt be, minek folytán szörnyet halt. Egy másik, barcza ujfalvai ember megsebesült. E lövés a legutolsó pillanatban történt, midőn a helyzet tarthatatlanná vált s ha ez nem történik, úgy Bisztray biró, mint Pildner főszolgabiró veszve van. Ugyanekkor kapott Séra jegyző oly hatalmas dobást fejére hogy menten összerogyott. Most a nép, látva a halottat, még nagyobb dühvel rontott a főszolgabíróra, mint ki szerintük a lövést elrendelte, holott ő legalább 100 lépésnyire volt a zsandároktól s alighanem erőt is vesz rajta s leüti a lábáról, hogyha Mikn József földvári oláh pópa nem fúródik közelébe s azon ürügy alatt, hogy beszélni akar vele, daczára a tömeg orditásának, hogy: nu slobod! (nem szabad) stb. félre nem vezeti, miáltal Pildner megmenekült, a korcsma udvarára szaladt, átmászott a kerítésen s kerteken keresztül a táviró-hivatalba sietett, jelentést teendő az esetről az alispán