Kolozsvár, 1889. július-december (3. évfolyam, 149-302. szám)
1889-07-01 / 149. szám
Kolozsvár, 1889. kormányzójának legújabb levelét, mely megkapó bensőséggel propagálja Kossuth ismert nézeteit. Az a hitvallás, mely Kossuth lelkét eltölti, e levélben is hatalmasan, lelkesen nyilatkozik. Természetes, hogy — bár mélyen át vagyunk hatva az érzelmektől, melyek Ő elé ideális czélokat tűznek — nem zárkózhatunk el annak constatálása elől, hogy Kossuth Lajos túlságosan sötét színben látja az uj Magyarország viszonyait. Negyven év óta él kivül e hazán, melynek uj életét közvetlen szemléletből nem ismerheti. Csak távoli perspektívából tekinti a haladást és a gyökeres átalakulásokat, melyeken azóta minden téren keresztülmentünk. Meglehet, hogy látja e metamorphosis fényoldalait is, de nem érezheti a fénynek melegét, mely csak itthon hevítheti lelkünket, amely jótékony hatásával nagyon sok árnyékkal tudná kibékíteni a Kossuth szivét is. Megjegyzés nélkül teszszük közzé Kossuth religiájának újabb nyilvánítását,s tisztelettel fogadjuk azt. A BELÜGYI REFORMHOZ. Kolozsvár, jól. 1. A mi közigazgatásunk nem volt tökéletes sohasem. Ezt minden ember tudja. S akkor, mikor a szolgabíró urak a pálczával mérték az igazságot, a deressel igazították a felebbezéseket, akkor volt a legtökéletlenebb. Hanem hiában keresünk mi tökéletes közigazgatást a világon. Minél szélesebb alapra fektetjük le az állampolgárok jogait, minél több törvényben biztosítjuk azoknak szent, sérthetetlen voltát , minél pontosabban írjuk körül a tisztviselők kötelességeit az állampolgárokkal való érintkezéseikben, azon jogok és szabadságok respektálásában, annál több panasz fog emelkedni a közigazgatás ellen, mert az állampolgárok annál érzékenyebbek lesznek s annál féltékenyebbek jogaikra, szabadságaikra s ez okon sokszor képzelt sérelmekkel, vagy épen elrejtett, de nem nyilvánult czélzatokkal fognak előállani. A régi időben nem volt panasz. A szolgabiró kimérte kinek-kinek a saját porczióját természetben s csendesség lett. De ma már az állampolgár szabad és beszélhet, van sajtója, rendelkezik mindennel, amikkel jogait és szabadságait megvédelmezheti. És a mi közigazgatásunk azért sem lehet tökéletes, mert a régi alapon még be nem fejeztük az építkezést. Nem lehet azért sem, mert részben régi elemekkel kell közigazgatnunk, amelyek egyáltalában nem tudják beletalálni magukat az új épületben s már nem tudnak tanulni többé. Húsz esztendő alatt nem lehet tökéletes közigazgatást megteremteni, mert egy jó közigazgatás százados tapasztalata folytán alakul. Nemcsak ezekben van a baj. A baj abban rejlik, hogy nálunk a közönség sincs még felemelkedve egy tökéletes közigazgatás színvonaláig. A közönségnek támogatnia kell a közigazgatást a maga működésében, a miénk csak bírál és gyanúsít, csak követel, de nem ad. Amikor a közönség nem fog vesztegetni, tisztviselőit felette nagyra fogja becsülni, akkor nem lesz megvesztegethető tisztviselő , midőn a közönség meg fogja tán megkoronázva látta. Mikor az intézetet megalapították, a legtöbb ember kételkedett, hogy sikerül Kolozsvárit ezt az intézetet állandóvá tenni, sőt voltak olyanok is, akik az ügy iránt határozott ellenszenvvel viseltettek. Ma mindez máskép van. Mindenki egész elragadtatással beszél a tegnapi vizsgáról: ez az erkölcsi eredmény. Szvacsina 8 hó alatt nyolca ezer pengőt gyűjtött az intézetnek; ez olyan anyagi siker, amely reményt nyújt arra, hogy nemsokára egy díszes süketnéma-intézet fog emelkedni Kolozsvárit, amelyben az ország minden részéből lesznek a tanítást olyannyira igénylő szerencsétlenek, vetni azt, akiről tudni fogja, hogy nem járt igaz úton, akkor a tisztviselő igyekezni fog igaz uton járni. Ha a közönségnek minden iránt kellő érzéke lesz s támogatni fogja a közigazgatást, vagy leálcázni irgalmatlanul, akkor a kinevezési rendszer nélkül is elértük a czélt s a régi alapon is boldogok lehetünk. Ámde megfordítva van a dolog. A tisztviselő czéltábla ma, be kell hogy gombolkozzék a közönséggel szemben, mert onnan jó minden támadás; ha jó a tisztviselő, baj; ha rész, baj. Szóval a tisztviselő jó ma egyáltalában nem lehet. Ezért volna szükséges a tisztviselő állását a kinevezési rendszerrel megszilárdítani. Ezért kellene az önérzetet benne fokozni és megmenteni őt attól, hogy jobb meggyőződése árán is szavazatokat hajhászszon. Teleki Géza gr. belügyminiszter nem adott határozott programmot e tekintetben. Nem is adhatott. Neki meg kell ismernie a talajt, amelyen építeni fog, meg kell ismernie a kezeket, amelyek segítségére lesznek. Vaktában nem ígérhet. S az ellenzéki sajtó ezt tőle rósz néven veszi. Az ellenzéki sajtó még azt is rósz néven veszi az új belügyminisztertől, mert azt mondta: „a korrupczió mennyiben igaz, mennyiben nem, azt nekünk meg kell tudnunk, meg kell látnunk!“ Az ellenzéki sajtó azt várta volna, hogy egy-egy hírlapi vádra az új miniszter azonnal tüzes ostorral kergesse ki a tisztviselőt kihallgatatlanul. Szóval az ellenzéki sajtó követelné, hogy a túlérzékeny közönség minden panaszára a tisztviselő nyaktiló alá hurczoltassék, mint akinek semmi joga sincs, csak kötelessége, mint a rabszolgának. Ez is baj nálunk. Az is baj nálunk, hogy a sajtó egy része nem igyekszik tiszta tényeket közölni. A némi hatalommal és összeköttetéssel bíró földesúr még ma is hirlapilag nyaktilózza a szegény tisztviselőt, aki minden védekezése daczára sem tudja magát a közvélemény előtt kitisztázni. A sajtó, a hatalom, hatalom mellé áll s ketten lebunkózzák a kötelességérző tisztviselőt. Mi Teleki Géza gr. belügyminiszter kijelentéseit nagy megnyugvással veszszük. Komoly munkára készül s ezen állapotban meg akar ismerkedni a talajjal. A sajtó adja meg neki a kellő támogatást mindenben. 1849. Bálint Szimion román prefekt 1849-kijelentése a bécsi kormányhoz. Románból közli: MOLDOVÁN GERGELY. (Folytatás.) E czéltól deczember 28-án Nagy-Oklóson tábort ütöttem elfoglalván fegyveres népemmel a legfontosabb helyeket. Közeledésemre a Rettegi által vezetett zabolátlan fölkelők viszszahúzódtak, miután Kis Oklós ártatlan népéből többeket megöltek. 1849 január 11-én vettük a hírt, hogy a Jarában állomásozó fölkelők Pápai Lajos és Rettegi vezetése alatt Kisbánya havasát lepték meg és ott két házat fölgyújtottak, ezek között volt a román pap háza is. Azonnal útra keltem, hogy a pusztításoknak véget vessek; azonban, mire én oda közeledtem, a felkelők visszahúzódtak , mindazonáltal Járáig üldözőbe vettem , megölettem két emberüket. Besötétedvén felhagytam az üldözéssel s visszatértem nagy-oklosi táboromba. Látván, hogy a felkelők nem szűnnek meg a gyújtásokkal és emberölésekkel s kerülik mindannyiszor a nyílt csatát, eltökéltem magamban, hogy járai fészkükben keresem fel s ott támadom meg őket. Január 14-dikén kiindulván oklosi táboromból, egész fegyveres népemmel Jára felé tartottam. Ezen városka területére érve, seryemet három részre osztottam ; a jobb szárnyat Enyedi (Ardán) Klement tribün parancsnoksága alá helyeztem, ki mellé Aranyosi Galgotti Jalinbunt rendeltem; a balszárnyat Teleki Dénes altribunra bíztam, a fő csapatot én vezényeltem s tartottam vele egyenesen Járának; a két szárny pedig mellékutakon haladt előre. Az először jelentkező 50--60 emberből álló felkelő csapat bizonyosan azon czélból, hogy minket irányunktól eltérítsen, félrevonult, én azonban a jobb szárny csak egy részét, Aranjossi Galgotti J. vezetése alatt rendeltem ki üldözésére. A mi embereink Jára és Szurdok között ától is érték a felkelő csapatot, nyolc embert belőle megöltek, a többieket Torda felé szalasztották meg. Miután a felkelők főcsapata észrevette hadi tervünket, két részre oszlott, az egyik Puszta-Egeres felé húzódott, elfoglalván egy halmot. Balszárnyunk azon rendeletet kapta, hogy a felkelők e csapatát tartsák lekötve. A felkelők sokkal nagyobb csapata a városkában maradt, melyben az alkalmasabb házakat és templom-tornyokat elfoglalva tartotta; mindazonáltal mi minden megállás nélkül előrehaladtunk. A város határához érvén,egy öregasszony azon kérelemmel fordult hozzám, ne mernék a városba lépni, mert benn nagy az ellenség száma s a felkelőn mindenáron rámakarják tenni kezüket. Ennek daczára fegyveres embereink a városba hatoltak, hol azonban a házak ablakaiból és a templomok tornyaiból sűrű puskalövésekkel voltak fogadva. Látván, hogy embereink közül már 12 en estek el, vissza akartam vonni a népet szándékom lévén a várost szigorúan körülzárolni; az emberek azonban annyira fel voltak ingerülve a felkelők által a szomszéd községekben véghezvitt kegyetlenségek miatt is, hogy rohammal akarták a házakat bevenni. E perezben a derék Berezes János, tizedes Valea Lupsáról, ötven kiváló emberrel, rohammal támadták meg az unitárius templomot, abba behatoltak és a torony lépcsőin felértek a folyton tüzelő felkelőkhez. Pár perez alatt ezek leverettek, többeket közülök megöltek, mások önmaguk jószántából ugrottak le a torony ablakaiból. Ez eset következtében a felkelők többi része futásban keresett menedéket; a házakból leverten kijövőket a fegyveres nép megölte, mindazáltal sokan Torda felé menekülhettek. A csatározás alatt több ház gyűlt meg. Megparancsoltam a tribunoknak, hogy a fegyveres néppel vonuljanak ki a városból, ami csak nagy erőfeszítésem után sikerült, mert csapataim nagy része a környéki falvak embereiből alakult, e falvak pedig mind felprédáltattak a felkelők által. Ezen tények s a városbelieknél talált ellenállás folytán a nép hosszú érzete tetőpontra hágott, így kénytelen voltam többször a város egyik részéből a másikba ellovagolni, behatolni a házakba és a feldühödteket onnan erővel vonszolni ki. E csatában az ellenség 121 embert vesztett, kik halva maradtak a helyszínen, a sebesültek száma előttünk ismeretlen. Részünkről 28 halott esett el , volt 15 nehéz sebesültünk. A fegyveres nép ismét visszatért Oklosra. Másnap nagy fájdalommal esett tudomásomra, hogy a rebellisek semmi tanulságot sem merítettek a nekik az előtt való nap adott leczkéből, hanem megszaporodván a Tordáról jövő csapatokkal, Jára vidékére hatoltak ismét és ott hamuvá tették Szurduk és Bikalas községeket; Járában pedig a román lakosság házait és templomát felgyújtották, több ártatlan öreget és gyermeket megöltek, akik már menekülni nem tudtak, ezek után ismét visszahúzódtak. Elvonulásuk után a leégett falvak román lakosai visszatértek és Koszuból Járában tüzet adtak a magyarok még érintetlenül maradt összes házainak. Jan. 17-én jött a hír, hogy a rebellisek számra nézve 1200-an Léta és Szent- László magyar községekben állapodtak meg. Január 18-án éjfél tájban elindultam fegyveres népemmel és reggel már a rebellisek előőrseire bukkantam. Itt a magyar-létai síkságon Creta fejlődött ki, mely két óra hosszat tartott; az ellenség visszavezetett. Ekkor a felkelők friss csapatokat nyertek Kolozsvárról, mely város csak két órányira fekszik az említett helytől. Értesülvén erről, Kákova felé húzódtam s ott elfoglaltam egy kiváló állást. Innen vadászaim és lándzsásaimmal az ellenség lovasságának egyik támadását visszavertem s felhasz használván az ellenség sorai között ez után beállott zavart, rohammal ereszkedtem le a völgybe és fél óráig tartó heves küzdelem után az ellenséget megszalasztottam. A felkelők 80 halottat hagytak a csatatéren, kiket Oláh Lóta lakosai később Szent-Lászlóra szállítottak , ott őket eltemették. Veszteségünk 13 halott és néhány sebesült. Január 22-én hírt vettem, hogy Torodokon 400 honvéd helyezkedett el és podbbi vidéket veszélyeztetik. Csapataim két részére két irányban indultam, hogy ha lehetségütt lesz, a felkelőket kétfelől támadjam meg- értesültek azonban közeledésemről és Caeg9*' re siettek, Aranyosszékbe. Bevonultam a v»* rosba s mert meg akartam kímélni, megi«91' tem a lakosság előkelőbbjeit táboromba, s ajka* lottam nekik a császár iránti hűséget ; intettem őket arra is, hogy a forradalmárok csapatait többé be ne fogadják, mindent megígértek, de mit sem tartottak meg, mert mi járt elindulásom után követeiket Tordára döfték, honnan tekintélyesebb csapatot tek Toroczkó és I.Szent György megszállás ! A tordai rebellisek a toroczkóiak kérését teljesítették is, Rákóczi vezénylete alatt tekintik számú csapatokat küldvén. Toroczkóról tőr visszajövetelem alkalmával a sötét éjjen, lovas sziklás helyre zuhantam alá s oly előadásoket szenvedtem, hogy kénytelen v° hadamat elhagyni s hazatérni gyógyulva lett. Tekintettel azonban arra, hogy a v felkelőinek czélja Offenbánya elfoglalása ^ e várost megvédendő, Baritz Sándor 8 bánt és Csuruban László tribünt a csapat egy részével Szolcsván hagytam hátra; 8 fék csapat gyanánt B rezest, Sí ár tos Offenbánya között elhelyeztem egy csapatot is. (Folytatjuk.) Emke-iskola. — Saját tudósításunk. — Kolozsvár, julius 1. Ünnep, hazafias lélekkel megült ünnep folyt le tegnap Kis Sebesen. A derék és nemes áldozatkészségével magának kiváló érdemeket szerzett Eibeschitz és Glasner czég által kezdeményezett, az Emke hathatós anyagi támogatásával létrejött iskola tart a zárvizsgálatot. A vidék élelmessége bebizonyít a meleg érdeklődésével, hogy ez iskolára büszke, hogy annak jövőjén, virágzásán szívvel-lélekkel csüng. A vendégszerető Glasner és Eibeschitz-házak díszes termei oly nagyszámú vendégsereggel teltek meg, hogy egy nagy város előkelő szalonjaiba képzelte magát az, aki jelen volt. Szép és jellemző vonás a czég hazafias felfogására nézve, hogy egy újonnan épített gyönyörű és fényes comforttal berendezett (vízvezetékkel, fürdőszobával, alagcsövezéssel ellátott) cottage szerű házát az Emke-iskola ünnepével egyszerre szentelte föl. Az ünnepély kezdete előtt a dúsan megrakott asztalok körül élénk csevegés közt díszes társaság élvezé a háznak pazar vendégszeretetét. Ott láttuk az Emke részéről dr. Biró Béla directoriumi tagot, dr. Haller Károlyt, az Emke-iskola gondnokságának elnökét, Bartha Miklóst, az Emke alelnökét, Hegedűs Istvánt, ki egyszersmind az iskola gondnokságának tagja, Merza Lajos egyleti főpénztárost. Jelen volt még Kozma Ferencz, kir. tanfelügyelő, nejével, Barcsny Domokos iskolagondnoksági tag, Kertész Samu, főszolgabíró, Gyarmathy Zsigmond, Virányi István (Irén és Margit leányaival) Hory Béla, Ajtai K. Albert, Győry, vasúti felügyelő, Kauffman, dr. Szerbek, Havas oszt. mérnök, Losy csúcsai áll. főnök, dr. Klatrovetz, Kaszó Dénes Csúcsáról, Pap kissebesi állomásfőnök, Kacsó vasúti titkár, Ágh Ferencz, bánffy hunyadi ügyvéd, Boga Károly, Gajzágó, ügyvéd. A Glasner és Eibeschitz házak részéről Glasner József, nejével, Gizella, Anna, Teréz, Irén leányaival, Eibeschitz Lipót és neje, két bájos leánya, Lőwyné és dr. Szörényiné, dr. Szörényi, Mansbergerné, Glasner Antal mérnök és szeretetreméltó neje. Kilencz óra tájt az egész társaság átvonult a fellobogózott, „Isten hozott!“ „Éljen az Emke!“ feliratokkal tündöklő iskolába, hová ez év áprilisébe költözött a 37 gyermekből álló népiskola. E népiskola helyiséget a czég adta, ő építtett, rendeztett és szerelte föl. A tanító, Makfalvi Ferencz fogadta a díszes közönséget. A vizsgálatot dr. Haller Károly, az iskola gondnokságának elnöke nyita meg egy rövid beszéddel, melyben kifejezte örömét, hogy már az első vizsgálaton ily népes iskolát talál. Ezután Makfalvi tanító úr előadta az iskola egy évi történetét. Szakavatott jelentéséből csak azt a tényt emeljük ki, hogy rengeteg akadállyal kellett megküzdenie a tanítónak. Először is a beiratkozás egész január hóig mind folyamatban volt, mert a kőbánya munkásai, kiknek gyermekeiből áll az iskola népessége, majdnem kivétel nélkül, folytonosan jönnek, mennek , a nagyobbak esetleg már kenyeret szereznek a bányában és kimaradnak. E viszonyokon segíteni nem lehet. A tanítónak sokat kell küzdenie, hogy az egyenletes tanítást az együttes haladást eszközölhesse. A tanító e jelentését ugyan csak igazolta a mulasztások roppant száma, melyet az iskolai kimutatásokból volt alkalmunk látni. És az eredmény ? Annál nagyobb dicsőségére válik a tanító buzgalmának és szakértelmének, hogy dicséretesnek mondhatni meglepő szépnek mondható. Kozma Ferencz kir. tanfelügyelő maga vezette a kérdezést. Szakavatott ügyességgel és beható figyelemmel tüzetesen mérlegelte az eredményt és teljes megelégedését nyilvánító. Ez eredmény jellemzésére legyen elég felhoznunk, hogy az iskola három osztályában 37 tanulóból az év elején 10 tudott jól magyarul, 12 egyáltalán semmit sem tudott és 15 keveset tudott és a vizsgálat alkalmával — mi különösen a beszéd és értelemgyakorlatokból tűnt ki — nem volt egy sem kitűrhetően ne beszélte volna nyelvünket és azok közül kik keveset tudtak magyarul többen jól beszélnek. Ami magát a tantárgyakban való kétséget illeti, a tanfelügyelő erre nézve is teljes megelégedését nyilvánítá. Nekünk kivált a harmadik osztály két tanulójának érelmes feleletei tűntek fel, melyeket a földrajzból adtak, Kolozs megye földrajzát derekasan tudják és annak térképét le is rajzolták, történeti emlékeit tudták. Ezt tartjuk mi a népiskolai oktatás legfontosabb tárgyának, ha jól kezelik: a hazafias emlékekkel hadd teljék el a gyermek szíve, lelke! Hazafias verseket, énekeket hogy tudták, azt felesleges is említeni, írásbeli dolgozataik is kielégítők. Mikor ez a gyermeksereg, mely német, oláh, olasz, tót ajkú szülők gyermekeiből verődött össze, tiszta accentussal énekelte a hymnust, bizony elcsompolygott szemünkbe, mint egy hívatlan vendég egy édes könycsen. A vizsgálat által felkeltett emelkedett hangulatot fokozta a vizsgálat végén a jutalomoszlás, melyet Haller Károly sugárzó arczczal végzett. Önmaga is egy csomó meglepetésbe részesítő a gyermekpublicumot. Akik a nyelvben előhaladtak, azok közt apró erszénykéket osztott ki, megtöltve színükig tiszta aranynyal... (új krajczárokkal) Valami tíz forintot osztott ki. Az Emke részéről az elnök egy csomó könyvajándékot hozott, melyeket a tanító osztott ki. Merza Lajos 5 forint ajándékot adott tallérban, a magyar nyelvben legtöbb haladást tett gyermekek közt: három gyerek közt oszták ki: egy oláh, egy zsidó, egy német gyerek kapta. A cég 20 forintot adott ruhára, azonkívül a két család köréből 9 9 frtot adtak, mely összegek takarékpénztári könyvekbe téve osztottak ki. Minden gyermek kapott valamit. Hogy volt általános jókedv, megelégedés, az világos. Ezután dr. Biró Béla megható beszédben köszönte meg a gondnokságnak az iskola körül kifejtett buzgalmát, a czég áldozatkészségét, a tanító szorgalmát. Dél tájban ismét együtt volt a a társaság Glasner úr fényes szállásán. Egy néhány percz múlva hallszottak a robbanások. A vendégek tiszteletére 5 helyt robbantottak dynamittal. Csak úgy indult meg a házzal szemben felmeredt sziklatömb Volt kedv, élet, tréfa elég. Azután a társaság átment, hogy a kőtörők munkáját nézte meg, hogy bámulva szemlélje, mint válik ketté az egy ponton megvésett, helyen beillesztet, ékre mért csapások alatt a szikladarab Megnézték egyesek a zúzdát, mely kő rostával van összekötve : ott a követ úgy szitálják, mint mi a másé lisztet. Ezután következett a fényes ebéd a fogások végére mehetetlen sorával, a legjobb borokkal, pezsgővel stb . . . Az étlap a következő volt: ÉTLAP. Kisssbssen, 1889. janin* 30-án. Leves, hamisított gombával. Gránitkőbányai sör, műbőr a Körösből Dynamitpástétomaszpikkal. Vörösbor chateau Kissebes , szökőkút fehér. Paprikás hal echt magyar á la EMKE. Margittal Knapp Izsák pinczéjéből. Bányászpecsenye körözve kavicscsal. Franczia pezsgő csöndes robbanással. Veuve Ram pass. Nem repülő szárnyasok. Compot á la Haloxylin, Saláta. Torós csusza ála Iskolamegnyitás. Fagylalt quart, kalotaszegi sajt. Sütemény, gyümölcs. Kávé. Cognac. A pohárköszöntők sorát a házi úr . Glasner József kezdé, ki az ujak felszentelését jelenté be a társaságnak, az isten áldását kérve. Köszöntőket mondtak dr. Haller Károly dr. Biró Béla, Bartha Miklós, Hegedűs István Gyarmathy Zsigmond, Kacsó, Virányi és többen. Persze kijutott az áldás a családra, az Emkére az iskolára. Dr. Haller finom tapintattal az első toasztot gr. Kún Kocsárdra emelte. Helyes! Az Emke ünnepélyeken az első köszöntő őt illeti. Délután kirándulás egy gyönyörű helyen eső forráshoz ... itt a víz csorgását annál nagyobb kegyelettel élvezhettük, mert bort ittunk mellette és kezdtük egymást mind nagyobb embereknek respectálni. Este a vacsora után fütyölt a vonat és mint minden szép és édes dolognak, vége szakadt ennek is. A család kíséretében a gyorsvonat elé mentünk és egy szép nap emlékével, de egy derék intézmény fejlődésében vetett édes reményével tértünk haza. A közönség érdeklődését kérjük a következő félévre is a KOLOZSVÁR számára. Nagy munkaideje van ez ország beléletében s nagy események forrongnak körülöttünk. Egy erdélyrészi újságnak kötelességei megsokasodtak. A küszöbön álló birtokrendezések s az adminisztráczió tervezett reformja kérdésében, sokban kel a helyzet tisztázásához, ismeretlen viszonyok meg ma KOLOZSVÁR Juliusa gyalázásához járulnunk. S mig részt veszünk a munkában, melyet az állam és társadalom anyagi és erkölcsi erősítésünk érdekében folytat , tájékoztatnunk kell a külpolitikában alakuló (pl. kezünket előmozdító vagy gátoló) körülményekről a közönséget. Igyekezünk, mindeddig, hazafias hiú szolgálatára lenni ez országrész érdekének Tudósítóink ugyanazon megbizható és figyelmes erők lesznek, kik eddig tették lehetőv, hogy az erdélyrészi közéletnek hű és lehetőig teljes tükre legyen a KOLOZSVÁR. Tárcza rovatunkban ezután is a változatosság mellett a tartalmasságra törekszünk. A szerkesztősig. Előfizetési árak: Félévre......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra ........................................1 frt 50 kr. A kiadó hivatal i HÍREK. Erdélyi részek. Kolozsvár, julius 1. — Lapunk mai csomához egy félig mellékletet csatoltunk. — Báró Szvetenay hadtestparancsnok szombaton reggel városunkba érkezett. A hadtestparancsnok a Hungária szállodába szállott s ma a helyőrséget megvizsgálta. Ma délután öt órakor Tordán át Abrudbányára utázik kocsin. — 25 esztendő után. Szombaton megtartották a találkozás ünnepét azok, kik 25 esztendő előtt végezték a kath. iskolát. Jó része immár deresebb ember. Mind jó társadalmi állásban vannak ; egy se züllöttel közölök. A legmagasabbra Béldi Ákos gróf főispán emelkedett. Van itt még egy kedves jó professoruk, aki akkor is itt volt: ez Salzbauer dr. Szíygenerácziót tanított Ő már a kolozsvári nagy iskolában, hát sok a számuk azoknak, kik őszinte szeretettel veszik őt körül s igyekeznek ezt kifejezésre is juttatni. A szombati ünnep központja is 8 volt. Reggel 8 órakor ő misézett, mint hajdan a piaristák templomában. Régi tanítványai énekelték, mint akkor, az örökszép templomi nótákat. A templomból hozzá mentek tisztelegni. A szónokuk Farkas Lajos dr. egy. tanár volt Mély meghatottsággal fogadta 23 fehéredő hajú fiát a tanító pap. Onnan elmentek együtt mind a fotográfushoz s mint az szokásos a diákok közt, levétették magokat. Délben a Nemzeti Szálloda egy külön szobájában ebédeltek. Egészen én familie voltak, a professorral élükön. Az első tesztot érte mondták. Nessenfeld tordai jegyző emelte fel a poharat. Hajdan is az iskolának ő volt az oratora. Csak olyan ékes beszédű s lelkes legénynek maradt, minő akkor volt, csak a gondolata több. A tanár válaszolt, éltetve tanítványait, kikben büszkesége telik. Ezután magyar társaságok szokása szerint a világon mindenért köszöntöttek, sőt ezenfelül is. Ezenfelül t. i. azok emlékéért, kik az örök álmot álmodják a föld alatt. Ilyen kilencz van. Az ebédről, mely 1 * * * * * */15 órakor ért véget haza ki*sérték Salzbauert, aztán Béldi gróf főispánt. Estére találkozót adtak adtak egymásnak Herczeg vendéglőjében a szőlőhegyen. A város, ahol boldog gyermekkoruk játékait játszták el, ott pihent szemeik előtt. város, megszépülve, megélénkülve. Az édes emlékeket megnyigatva, csendes víg beszélgetés közt telt el éjfélig az idő, így végződött a 25 évvel ezelőtt végzettek ünnepe. Fogadkoztak arra, hogy 10 év múlva ismét összegyűlnek találkozóra. Ide jegyezzük azok neveit, kik részt vettek, azzal