Kolozsvár, 1891. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1891-01-21 / 16. szám

«v»­­1 ' ■* K­olozsvar, i»yi. —T Két képviselő halála. A képviselőháznak kettős gyásza van. Egyszerre két érdemes képviselőt ragadott el a halál. Ezek gróf Csáky László, a trencsén megyei Varin kerület és Frölich Gusztáv a temesmegyei Uj-Arad kerület képviselője. Pé­­chy Tamás elnök a képviselőház tegnapi ülé­sének elején bejelentvén a kettős halálozást, meleg és szívből jött szavakkal adózott az el­hunytak emlékének. Az az általános élénk megindulás, mel­­­lyel a képviselőház tagjai az elnöki bejelentést fogadták, legékesebben bizonyít a mellett, hogy az elhunytak mily általános rokonszenvek ör­vendtek, hogy bennük a közügyek mily tevé­keny munkásokat vesztettek el. Gróf Csáky László 1820. deczember 21- én született Bécsben. Már kora ifjúságában kezdte nyilvános működését Trencsén megyében, melynek 1842—46-ik tiszteletbeli aljegyzője, később pedig főjegyzője volt. Erélyesen küz­dött ellenzéki eszméi megvalósíthatásáért 1843— 44-ben 1847 —48 ban, mint a főrendiház, tagja az ellenzék legtekintélyesebb tagjai közé tar­tozott. A szabadságharcz természetesen szintén talpon találta, először mint Sárosmegye főis­pánja, 1848 junius haván mint királyi biztos Sárosmegyében és mint kormánybiztos Szepes­­ben működött a világosi fegyverletételig. Haza­fias magatartásáért incontumatiam halálra ítél­tetett, de külföldre menekült, 1852-ben az emi­­gráczióból hazajött s a hadi törvényszék halálra ítélte, de kegyelmet kapott. 1861-ben és 1865-ben ismét a törvény­­hozás tagja volt Majd a képviselőház üléster­mét a megyei tanácskozások termével cserélte föl. 1867-ben Nyitramegye főispánjává neveztetett ki és ez állást 1876 ig viselte, s távozásakor, kiváló érdemei elismeréséül a Lipótrend közép­­keresztjét nyerte. Azóta mindig képviselő volt,­­még pedig mindig a trencsén megyei Varin kerület tüntette ki bizalmával. 1887-ben a ház egyik alelnöké­­vé választatott. 1880-ban e valóságos belső tit­kos tanácsosi méltóságot nyerte. Elnöke volt az országos kertészeti egyesületnek és sok más közhasznú és jótékony egylet és társaság befo­lyásos és tevékeny tagja volt. Frölich Gusztáv, a képviselőház másik halottja, szintén széles körben ismeretes és tisztelt férfiú volt. Fröhlich 1837-ben született Pesten, itt végezte a gimnáziumot és a techni­kát. Innen N­ohenheimbe ment, a gazdasági tanfolyam látogatása czéljából, majd külföldi tanulmányútra ment, s hazatérve, temesme­gyei birtokán minta­gazdaságot folytatott. A képviselőház 1872 óta számította tagjai sorá­ba s az egész idő alatt az újaradi kerületet képviselte. Mindkét elhunyt képviselő hosszabb ideig volt súlyos beteg. igazgató megvetette a népszínház virágzásának immár megingathatlan alapját; mint hirlap­szerkesztő megalapította és az elterjedettség majdnem páratlan fokára emelte lapját; mint tényleges publiczista a tekintélyek sorában van. És mindenekfölött tisztavizű, lelkes magyar, a­ki a nemzeti ügynek, sokoldalú tevékenysé­gének minden ágában, fontos szolgálatokat tesz. — A kiváló írónak egyik hatásos színműve: „Magdolna“ adatott tegnap színházunkban. A közönség feszült érdeklődéssel kísérte a jó előadást, melyből kimagaslott a czímszerep vi­vője : H­u­n­y­a­d­y Margit asszony, valóban mű­­vészi ábrázolásával. A közönség sűrűen és lel­kesen tapsolta a művésznőt, ki utóbbi időkben nem egy kitűnő sikerrel gazdagítja eddigi ér­demes vállalkozásainak sorát. KOLOZSVÁR IRODALOM és MŰVÉSZETI Színházban. Tragédia-író, társadalmilap­, művek írója, vígjáték Író, bohó­zatLiró, operetteszörv>.i­. maité8Z. szinházi igazgató, hirlapszerkesztő, publiczista — ez Rákosi Jenő. És minden téren, a­hol tehet­ségeit, bámulatos munkaerejét eddigelé érvé­nyesítette és érvényesíti, csak sikereket, csak je­lentékeny sikereket aratott. Színpadi művei a magyar színirodalom maradandó becsű termékei közé tartoznak és „ Aesopus“-ával épen klas­­­szikus íróink közt foglal helyet, mint műstész a legtekintélyesebbek egyike, mint színház­. A színház köréből Mind a két operett e­­primadonnánk gyöngélkedik és e miatt egy­másután két napon történik darabváltozás. Teg­napról Küry Klára gyengélkedése folytán elma­radt a „Katonás kisasszony“, ma pedig Örley Flóra rosszulléte következtében a kitűzött „Pe­pita“ helyett a kolozsvári színház pályanyer­tes drámája: „Ildikó“ kerül színre. — Hol­nap, mint már említettük, Csiky Gergely „N­a­g­y­r­a t­e­r­m­e­t­t“-je adatik s a fölötte mulattató új vígjáték előadását a közönség me­leg figyelmébe ajánlhatjuk. — Pénteken lesz Megyeri Dezső operettejének , a „Kato­nás kisasszonyának első előadása. ” A debreczeni szinház-válság. Mint Deb­­reczenből jelentik, az ottani szinház-válság megoldatott. A belügyminiszter ugyanis jóvá­hagyta a negyedfélezer forintnyi szubvencziót, mely négy részletben fog a társulatnak félha­­vonkint kiadatni. A szubvenczió a tagok hátra­lékainak kiegyenlítésére fordittatik. * A felső bíróságok gyakorlata Jogirodal­munkat egy igen érdekes munkával gazdagította a „Jogtudományi Közlöny“ szerkesztősége.Czi­­me: „A felső bíróságok gyakorlata“ útmutató a döntvénytár ötvennégy kötetének re­víziójával. A döntvénytár ötvennégy kötetében oly nagy mennyiségű joganyanyag van felhalmozva , e mellett, a törvénymódosítások következté­­ben oly sok abban a mi már elavult, hogy a leggondosabban összeállított tárgymu­tató mellett is, nagy fáradtságba kerül, hogy a gyakorlati élet megfelelően kihasználhassa. El­­­jött tehát az ideje hogy a döntvénytár ha^-y^. megtörténjék lalt joganyag szakszerű revíziói 8 jL °!L^!^*ezési szakok szerint rendezés által megkönnyittesék a becses szellemi kincs kiak­názása. A Jogtudmányi közlöny nagy tudományu szerkesztői: Dr. D­á­rd­a­y Sándor és dr. Fay­er László vállalkoztak a rendkívül fáradságos munkára. A felső bíróságoknak, sőt a kir. Curiá­­nak is analog esetekre vonatkozó ellentétes decisioi hátrányára voltak a judicatura egyön­tetűségének. Idő kellett ahoz, hogy a judica­tura szilárdabb alapot nyerjen. A munka ki­adói e körülményre különös gondot fordítot­tak és a revideált joganyag egybegyűjtéseivel a felső bíróságok által követett határozott irányt tartották szem előtt s az ellentétes ha­tározatok csak annyiban foglalnak helyet e munkában, a mennyiben, bizonyos jogi kérdé­sekben a judicatura még nélkülözi a szilár­­dabb alapot. E vaskos kötet jogszolgáltatásunk két évtizedét öleli föl s akkora gonddal, oly kiváló szakismerettel van egy­beállítva, hogy ezáltal a kiadók nemcsak, hogy minden gyakorlati jo­gainak eleget tettek, hanem egyszersmind, bi­zonyára előmozdítják avval a judicatura egyön­tetűségét is, és így, a legnagyobb elösmerés illeti meg a „Jogi­ Közlöny“ szerkesztőségét, mely, e munkában huszonöt éves pályafutásá­nak méltó emlékét nyújtja. Az útmutató hat önálló részre oszlik: I. a törvénykezés és szervezet; H. magánjog; IH. hiteltörvén­y­ek IV. büntetőjog és bűnvádi eljá­rás; V. a Kir. Curia teljesülési határozatainak teljes szövege; VI. a budapesti kir. ítélő tábla teljes ü­l­é­­si határozatai és a III. IV. V. VII. polgári tanácsok elvi határozatainak gyűjte­ménye. A terjedelmes munka a Franklin-társulat kiadásában jelent meg s 66 tömött ívre ter­jed. Ára díszesen kötve 6 frt. E nélkülözhetetlen becses munkát mele­gen ajánljuk a jogászközönség figyelmébe. * (B. L.) Szabolcska Mihály költeményei. A debreczeni Csokonai-kör közelebbi értekezletén szóba hozták, hogy Szabolcsk­a Mihály, a nem régiben fölfedezett tehetsé­ges fiatal költő azzal a kéréssel fordult a körhöz, hogy támogassa őt költeményei kiadásában. Az irodalmi szakosztály pártoló indítványát a választmány elfo­gadta, kimondván, hogy Szabolcska költeményeinek kiadási költsége fejében 300 frtot szavaz meg s hogy a verskötet tiszta jövedelmét fölajánlja a költőnek. NEMZETI SZÍNHÁZ. Kolozsvárit, csütörtök, jan. 22-én. Bérlet 105. szám. Először: A nagyratermett. Karácsonyi-díjat nyert víg­játék, 3 felv. Irta Csiky Gergely. A királyné J fmy 0­1 ' Kezdete 7 órakor. SZEMÉLYEK A király Gál. Albert herczeg Földesi. Kanczellár Megyeri. Philibert Szathmáry. Leona Hunyady M. Carina Ditróiné. Emanuel (vánfi. Cantarini Fenyvesi. Santa Rosa Török. Káplán Szentgyörgyi. Udvarmester Szerémy. Bruno Delly E. Beppo Füredi------ és az egyik jegyzői tiszten gróf Bánffy Dé­nest találjuk.) A társaságot 78 tag alakította meg (köztük számos főrangú) 10—10 arany be­fizetéssel. 1793-ban létesült a már említett maros­vásárhelyi „Próbatársaság,“ melynek sét már nem akadályozták az udvar működő­részéről sem. Gazdag pénzadományok, könyvek, kézira­tok, régiségek stb. gyűltek össze. A társaság anyagi és erkölcsi támogatására egyesült az er­délyi magyar művelt társadalom, élén az arisz­­tokrácziával. Mindkét tudományos társulat mun­kásai és pártolói közt ott látjuk a főnemesség férfi- és nőtagjait. A díszes névsorból csupán a következőket említjük : Gróf M­i­k­e­s Zsigmond, gróf Nemes Ádám, gróf Bethlen Farkas, gróf Teleki Mihály, Domokos és László, br. W­esselényi Miklós, gróf Bethlen Imre és László, gróf Haller Zsigmond, stb. stb. A két társaságnak látható sikerei voltak, főként tudományos irányban. A­mi tehát az anyaországban akkor ered­­ménytelenül kísértetett meg, annak Erdélyben sikere jön, még pedig az arisztokráczia tény­leges közrehatása mellett. . . . Ugyan hol volt abban az időben a magyarországi arisztokráczia, melyet Marczali nagyon előtte lát az erdélyinek ? . .. Marczali 1818-tól datálja az erdélyi nem­zeti és művelődési mozgalmat. Kimutattuk, hogy ez valótlan állítás. Erdélyben már a múlt század utolsó éveiben két tudományos testület működött; a magyar nyelv és tudo­mányosság művelését felkarolták úgy a palo­tákban, mint a polgári házakban. A magyar szó egyszerre előtérbe lépett és 1794-ben ma­ga az országgyűlés adta ki Gyar­­mathi Sámuel nyelvtani művét, az „Okoskod­va tanító Magyar Nyelvmester“-t. A magyar művek elterjedtek, számos uj író és olvasó­társulat támadt. Ugyanakkor fölkarolták a nemzeti színművészet ügyét, majdnem egyidejűleg a nemzeti irodalom érdekei­vel. Ismét a főnemesség buzdító előljárása mel­lett elhatároztatott az erdélyi magyar színügy rendezése és a kolozsvári színház fölépítése. 1819-ben létesült a nagyszabású „M­uzs­i­k­a­i Társaság“, 1821-ben megnyílt Kolozsvárit a legelső magyar állandó színház (16 év­vel előbb mint a pesti). És ezeknél a nemzeti és művelődési sikereknél is a főszerepet az arisztokráczia játszotta — a­mint ez nemrég e lapok hasábjain részletesen elmondva volt. A kolozsvári színház megnyitása zárta be az erdélyi nemzeti kultur­törekvések alap­vető sikereinek első sorozatát. Ez történt 1821 ben. Hogy mindez hány esztendővel később kezdődött az anyaországban — azt mondja meg Marczali úr, a ki annyi grandez­­zával és annyi tá­ékozatlansággal ítél viszo­nyok és egyének fölött Ha már szíveskedik elismerő szavakkal méltányolni akkori főnemességünk nemzeti érzését — hát csak ismerje el ez érde­­demes arisztokráczia jelentékeny művel­t­­s­é­g­é­t is. Mert ez a két tulajdonság együtt járt Erdélyben. Legfőképen pedig lássa be Marczali úr azt, hogy a történelem-irónak nem szabad a kö­nyökéből szereznie az adatait és a bíráló megjegyzéseit. V. Január 21. Bálok, Kolozsvár, jan. 21. Csak úgy úszik a gyönyörűségekben az ember igy farsang idején szerkesztő úr! Pláne, ha rövid farsang esik, valóságos kedv­elés tapasz­talni, hogy miképen igyekszik az emberfia min­den lehető alkalmat megragadni arra, hogy tán­­czoljon. Van e­lé joga eg­­ gy czélnak, a mely farsangolásra hír, ki kérdi, ki kutatja? Csak mulatni, tánczolni — ez a fő. Szegény redoutank, ő nekie aztán ezek miatt kijut bőven a szenvedésekből. Hogy mér­gelődik is miatta! Hogy porzik, hogy tüszköl megreperált padlója, milyen grimaszokat vágnak kipirositott falai, az óra hogy remeg, hogy sir­nak — rínak a gázlángok! És ez igy van majdnem minden este. Úgy érezem már, mint a gazdatiszt a zab­érést, hogy mely estéken jut a redout ily sorsra, vagy rövidebben szólva, hogy mikor van bál. Ha valaki azt hiszi hogy nekem ezt kötelességem érezni, akkor igaza lehet, mert Kolozsvárit ilyenkor újságban forgolódó ember­nek nem lehet könnyebb és kellemesebb dolga, mint a bálokra járni. Tapasztalhatja aztán, hogy a nagy publikumnak sincs kellemesebb (bár nem könnyebb) dolga. Bál . . . bál ... A boltok kirakatai, férfi és női divatkereskedések, szabóboltok, virágáru­sok, kalaposok, czipészek, piperések, illatszeré­­szek — mind bált hirdetnek. A fiakkeres a báli közönséget zsarolja, a vendéglős, czukrász a szünóra publikumán élősködik. Legédesebb mo­soly, gyöngéd és durczás tekintet, legkifogásta­­lanabb léghuzam, legeslegeredetibb taszigálód­­zás, hol kapható most másutt, mint a bálok­ban? És ki az az elfeledett teremtése a földnek, a ki ilyenek után szivének gyönge korszakában ne vágyakozott volna valamikor, vagy ne vágya­koznék most. De, hogy ki ne szaladjak a térből meg kell elégednem a bálok ily hézagos ismertetésé­vel, annál is inkább mert a ki volt már bálok­ban, vagy most jár oda az ismeri ez időtolást eléggé, a ki pedig (egy-egy most bimbószakát élő leányka) még nem ízlelte meg — annak nem szabad megrontanom az álmodozásait. Különben is egy kötetnyi papír nem volna elég a bálok pszichologiájának tárgyalására. Olvastam én már nagy komoly politikai lapokban, vagy komoly vezérczikkeket is a farsangról, bálokról s arról a sajnos körülményről, hogy ma már alig van úgynevezett „párti bál“, hogy most már a far­sang nem igyekszik Hymennek segítségére lenni, a szíveknek egymáshoz való közelvivésében, rit­ka bál von oly következményeket (sic!) maga után, a­hol papra van szükség. No­ha az idén egyetlen bál sem lett vol­na párti bál, — bátran állíthatom, hogy a tegnap este a redontban tartott mulatság az volt. Nem rohanok azonban ajt­óról a házba. Tegnap este a kolozsvári izraeliták összejövetelt rendeztek a­ reállútoan. Irjam-e ne írjam, hogy a rósz ómenek előzték meg, hogy hire járt, hogy a közönség nagyobb részét nem hívták meg reá E bí­ek mint a rendezőség róla meg­győzött alaptalanok voltak s a rossz előjelek sem teljesedtek, mert a redout zsúfolásig meg­telt elegáns közönséggel. A notabilitások között ott láttam gróf Béldi Ákos főispánt, Galgóczy altábornagyot, gróf Kornist gr. Teleki Károly stb. A közönség túlnyomó részét a vi­dék ké­pezte. Maros-Vásárhely a Szilágy, Gyalu, Fenes, Bács, Pánczél-Cseb, stb szépen voltak képvisel­ve. Keleti rózsák­­ (mondta volna a poéta, ha betekint a redoutba). Az ifjúság is nagyobbrészt a vidék jómódú fiatalsága. E két jellegzetesség okán volt a tegnapi mulatság párti bál. A tánczot sikerült hangverseny előzte meg- N­á­t­h­á­n Regina és Irén kisasszonyok szokott sikerrel zongoráztak, Schönstein Mártonné asszony a „Rab asszony “-t szavalta gyönyörű sz é­­­pen, hévtelies és érzelmes előadásával magára­­ ragadva és aprü tapsokra késztve a­ hallgatósá­­­­got. Igen tetszett P­o­l­a Jenny kisasszony kelle­mes éneke. Zajosan éljenezték és ujrázták. — Krausz Helén kisasszony, kit a karácsonyi­­ bazár hangversenyéből előnyösen ismer a közön­­ség, gyönyörűen zongorázott, ízléssel és fejlett technikával köztetszés mellett adva elő egy ne­héz darabot. A műsort az ismeretes egyfelvoná­­sos vígjáték a „Fehér Othello“ zárta be, melyen a hallgatóság igen jól mulatott. Weisz Stefá­nia kisasszony egy szobaleány szerepében ked­veskedett, míg Fischer Flóra kisasszony, Her­­czöginé szerepét játszta sikerülten, a férfi szere­­t­pék dr. Fein Herman és Feldheim Béla urnái voltak jó kezekben. Meg kell még említenem, hogy a bálban szokatlan módra a tánczteremben pezsgőt, bort, különböző szeszes italokat és szivart árultak két sátorban. (A szivarokat azonban nem a tánczte­remben fogyasztották el.) Pongrácz Lajos kitűnő muzsikája mellett reggel négy óráig szakadatlanul tánczolt a tár­saság, annál inkább, mert számóra alig lehetett ! (hogy ezt a közönséges szót is használjam:) va­csorázni, minthogy vendéglős nem volt, az étkek pedig hidegek és roszak, drágák lehetetlennek és ehetetlenek voltak . A tánczoló fiatalságnak azon­ban jól esett tűrni és szenvedni a bál gyönyö­rűségeiért. Védnökei is voltak a bálnak : Ho­rowitz S. Kaufmann, Weisz M. Szóval teljes és tökéletes volt minden. Biztosra vélem, hogy mindenki jól mulatott. Az erkölcsi siker mellett nem maradt hát­ra az anyagi sem s arra a bizonyos jótékonyság czélra, melyért a bált tar­ottak szép összeg ju­tott. Most veszem azonban észre, hogy bálokról — többekről — akartam írni és íme egyről töb­bet írtam, mint az általánosságról. De tehe­­k én róla, hogy tegnap csak egy bál volt. A többiről máskor. B HÍREK. Erdélyi részek. Kolozsvár, január 21. — Kolozsvár Virilisei. A városi törvény­­hatóság igazoló választmánya és állandó vá­lasztmánya véglegesen megállapította Kolozs­vár viriliseinek névsorát. E szerint virilisek Ko­lozsvárit : Sigmond Dezső, Rucska János, Weisz Mór, Reményik Károly, Helfy Adolf, Horovitz Sámuel, dr. Jósika Sámuel, dr. Góth Manó, Hufflesz Károly, Biró Béla, Trandafir Miklós, gr. Bethlen Gergely, Kiss Sándor, Ferenczi Miklós, Heigel József, Tamásy János, Kőváry László, Rosenfeld József, Kirmayer Károly, Szász Gerő, Korbuly József, Gergely Ferencz, dr. Csiky Viktor, Reil Dániel, Kiss Sámuel, Mihály László, Holdampf Gerő, dr. Maizner Já­nos, Wolf János, Babos Sándor, Keresztesy Pál, Szacsvay Dénes, Züllich István, Stampa Keresz­­tély, K. Biasini Sándor, Id. Varga Dániel, Szat­­máry Elek, Schilling Rudolf, Orbán József, dr. Vályi Gábor, Bakonyi József, Grébe Henrik, Umilta. Irta: Ouida fordította : A—a (8) (Vége.) Umilta kételkedő tekintetet vetett Virgi­­niára. Vad kétségbeesése oly mély volt, hogy semmi se hathatta meg hamar. Visszahúzódott, mint egy megsebzett vadállat. „Menjen el“, mondá fogai között. „Men­jen Sári Nettóhoz. Ő eped maga után, én pe­dig nem törődöm magával. Hisz tudja, hogy tolvaj vagyok. Legalább azt beszélik.“ Aztán oly hangon nevetett, hogy megfagyott a Vir­ginia vére, mert egyszer a forró Palermoban egy őrültet hallott így nevetni. „Mondják azt“, felelt, igyekezve nyugod­tan és erélyesen beszélni. „Én nem törődöm azzal, hogy mit gondolnak. Oly ártatlan vagy, mint a ma született gyermek és én szeretlek Amilta. Hallgass meg. Ha nem bírlak kiszaba­dítani, akkor várni fogok reád. Igen várni fo­gok, s a­mely nap elhagyod a börtönt, felesé­gül veszlek — ha akarod. Ezt akartam elmon­dani neked . Nem igyekezett megfogni a leányt, egye­nesen állott s nagyon halvány volt, hisz egész életét kötötte le. Az őr nesztelenül visszahu­zódott s az ajtóban állott. Virginia megfelejt­kezet­t róla. Az Amilia arcza nagy változáson ment át, oly fényes, ragyogó lett, mint az ég, mikor a nap keresztültör a fellegeken. Azon­ban még egy szót sem szólott. „Nem érted ?“ folytató Virginia, kön­­­nyekkel hangjában. „Nem szeretsz, elutasítot­tál, s mint mondtad gyűlölsz ; de ez mit sem tesz. Szeretlek, magamhoz veszlek úgy a mint vagy, s megtartalak bár­mennyire is igyekez­zék az ördög elhódítani. A nagy Isten gyönyö­rű széppé alkotott, s te megőrizted ártatlansá­godat — arra meg mernék esküdni. Nem áll hatalmamban téged kiszabadítani, de várhatok. Midőn elhagyod ezt az átkozott helyet, jere hozzám, s ha később bár­ki is felhozná elle­ned ezt az aljas hazugságot, mely miatt most szenvedsz, akkor majd velem fog számol­ni. És sírni fog. Csupán ezt akartam mon­dani.“ A leány felfogta e szavakat. Büszke szá­ja reszketett, egész lénye megváltozott, s sze­relemtől égett. „Most mondod ezt ?“ kérdé nagyon hal­kan, nem bírva magához térni bámulatából.“ „Most és mindig csak ezt mondhatom.“ Amikta hirtelen felugrott, átölelte a kato­na nyakát s megcsókolta. „Akkor hát tudd meg az igazat. Sze­retlek !“ Egy pillanatig átölelve tartotta Virginiát aztán eltaszította magától. „Nem fogok szégyent hozni reád, so­ha, soha! Nem akarom, hogy miattam gya­lázat .“ Itt hangja megtört 8 keserves zokogásba tört ki. Egész büszkesége úgy elolvadt, mint a hó a meleg házban. „Nem értem, nem értem!“ kiáltott fel. „Nem is láttam a gyöngyöket. Hogy kerülhet­tek az ágyamba? Mondtam, hogy nem tudom. Mi egyebet felelhettem volna? Aludtam, mi­kor bejöttek s megtalálták a gyöngyöket. Alattam voltak, igaz. Épen anyád vette ki, de nem tudom, hogy kerülhettek oda, nem tud­hatom!“ Virginia gyöngéden lecsendesítette, s meg­csókolta borzos haját. „Nincs miért védd magad előttem. Bár csak itt lettem volna. De szeretsz — felelj, szeretsz-e ?“ Amikta kibontakozott karjaiból s gy­ngé­­den szemei közé nézett „Igen“, felelt komoly szeretettel, mely egész lényét átváltoztatta a rendetlen öltöze­tében szebbé tette mint valaha. „Igen, szeret­lek. De soha se fogok szégyent hozni reád. .Is­ten engem úgy segéljen!“ „Sohase hozhatnál szégyent reám“ felelt Virginio. Feje szédült, szive sebesen vert, lelke a legmélyebb örömmel volt tele. Elfelejtette, hogy börtönben van. „Most távoznia kell“ mondá az őr az aj­tóból.“ „Még csak egy pillanatig“ kéré Virginio, s még egyszer átölelve Amiliát, újból is meg­csókolta. „Menyasszonyom,“ szólt az őrnek. „Nem“ mondá Amilta, ismét eltaszítva a katonát magától. „Nem, a mig bűnösnek tar­tanak.“ „Az mit sem tesz, s nem lehet hossza­san igy“, felelt szerelmese. „Áldom ezt a töm­­löczöt angyalom, mivel itt árultad el szerel­medet.“ Ezzel elhagyta a leányt, s szép reményei és bizalma daczára, szive elszorult, midőn a re­teszek csörögtek, a kulcsok nyikorogtak, elzár­va Amiliát az élő világtól. Gyorsan távozott a Lastraból, s ösvénye­ken átment a hegyen, s az anyja házának tartott. Még korán reggel volt. Anyja s testvérei nagyott kiáltottak, midőn a küszöbön megpil­lantották, s Giorgio, a kutya, örömében reá ugrott. . . „Tömlöczben találtam a leányt, kit szere­­t­tek“ mondá keményen anyjának. Illő-e, hogy az, ki leányod lesz, ott szenvedjen?“ Donna Rosa eltakarta kötényével az ar­­czát, s zokogott. Fiának felesége egy tolvaj lesz ? Oh mily szerencsétlenség és mily nagy szégyen ! „Az, ki valaha azt a szót használja,soha se fog látni se ezen, se a más világon!“ mon­dá Virginia elhalványodva nagy felindulásában, s nem válogatva szavait. Nem várt a reggelire, hanem rögtön folytatta útját a ház felé, hol Netta lakott. Nem tudta mit gondoljon. Nem tudta mit tegyen. Azonban ösztönszerüleg érez­te, hogy az általa megsértett leány féltékeny­sége okozta mind ezt az átkozott kegyetlen rejtélyt Minden teketória nélkül lépett be a Sári hajlékába. Ez egy nagy kőépület volt, levágott fenyőktől környezve, Cerbaia felé. Netta törté­netesen egyedül volt, 8 szalmát font. Ő is fel­kiáltott, midőn megpillantotta a kard s a lengő tollak árnyékát Reszketett s ajkai megkékül­­tek, mintha fáznék. „Te írtad ezt?“ szólott Virginio, éleibe dobva a levelet, a­melyet Turinban kapott. „Én ? Soha !“ felelt Netta kész hazug­sággal,­­ igyekezve nevetni. „Miért írnék ne­ked Donaldi Virginio, még ha tudnék is írni ? S nem is tudok.“ „Te írattad, mi egyre megy“, válaszolt a katona, gyorsan igyekezve első véletlenül ta­láló feltevésének sikerét kihasználni. „SáriNet­ta hitvány teremtés vagy. Te rejtetted a gyön­gyöket az Amilta ágyába, hogy tönkre tedd becsületét.“ Csupán véletlen ösztönének engedve emel­te ezt a vádat, de azonnal észrevette, hogy gyanúja alapos. A leány rémülten nézett reá, egész testében remegett, s görcsös sirá­ba tört ki. „Vallj meg mindent!“­­kiáltott Virginio megragadva karját. A leány kiáltására, atyja ki a tisztásban fát vágott, rémülten szaladt be. Virginio egy mozdulattal csendet paran­csolt. „Leányod alávaló hamis tanú“, mondá nem bocsátva el a Netta karját „Ha okos em­ber vagy, jere le velem csendesen Lastraba, hozd magaddal leányodat, vagy a mily bizo­nyosan függ a Krisztus alakja a kereszten, ép oly bizonyosan kitépem nyelvét szájából, s sa­ját ajtódra szegzem fel“. Még mielőtt eljött a dél, lenn Lastraban a koma asszonyok újabb tárgyat nyertek plety­káiknak. í !­t í

Next