Kolozsvár, 1891. július-december (5. évfolyam, 146-298. szám)

1891-07-01 / 146. szám

V-ik. évfolyam 1891. 146. szám. Kolozsvár, szerda, julius 1. Szerkesztő-iroda: BELMONOSTOR­ UTCZA 8. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Sértelenül beküldött közlemények te­­kintetbe nem vétetnek.KOLOZSZÁR HI Kitdóhitatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK : évre................................IS frt. Fii ivn............................* frt. Negyedévre........................* frt. Egy hóra............................1 frt SO kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér tára 25 kr. A NAP ESEMÉNYE: Kolozsvár, jul. 1. Azzal a bizonyos hírrel lepték meg m­a a világot, hogy a hármas­ szövetség szerződését június hó 28-án az érdekelt hatalmak tényleg aláírták, hat eszten­dőre megújították. Ez kétségtelenné vált. Kijelentette ezt Vilmos császár a hamburgiak előtt; ezt sejtette Rudini olasz miniszter a kamarában adott válaszában, az angol közleményei pedig már hozzák, a hármas szövetség megúyittatott ugyan, de a régi szerződésen némi vál­toztatásokat tettek. A világnak ez a legérdekesebb, de egyúttal legfontosabb híre. Hat évre az európai béke meg van tehát teremtve és a népek dolgoz­hatnak saját anyagi és szellemi felvirá­goztatásukon. A népeknek úgy szíves más vágyuk, mint fenntartani a bé­két, hogy annak áldásait felhasznál­ván erősödjenek anyagilag, szellemileg. Mi bizonyos aggodalommal tekin­tettünk a hármas szövetség lejárati ide- Aggodalom fogott el, hogy vájjon megújítható lesz-e szövetség, mely Euró­pában a béke legbiztosabb garancziája és aggodalommal néztük azért, mert nekünk még nincs szükségünk háborús­kodásra a mi aligha be nem következik, hogy ha a hármas szövetség megújítása elmarad. A magyar állam területén még a tenni való. Még nem vagyunk berendezkedve mindenképpen és intéz­ményeink még az idők próbájára szo­rultak. Ausztriában sincs ez másképpen. Ausztriának is talán inkább szüksége van a béke áldásaira, mint nekünk s azért tapasztalható volt, hogy sem ná­lunk sem pedig Ausztriában nem ala­kulhatott párt, a­mely a hármas szö­vetség megdöntését tűzte volna ki élete czéljául. Nálunk tehát ez irányban nem volt baj és nem is magunk miatt kellett aggodalmaskodnunk, mert hiszen mi a hármas szövetség értékét a három ha­talmasság közül talán legjobban fel­fogtuk és becsültük. De láttunk már megelőzőleg moz­galmat Olaszországban és Németország­ban a szövetség ellen oly egyének ré­széről a­kiknek, szavuk van a politiká­ban, a közállapotok megteremtésében; láttuk különösen Bismarck herczeget az oroszok oldalán, az oroszok ér­dekeit képviselve, nem sokat törődvén hazájának jól felfogott érdekeivel. Másfelől a francziák nagy hódítá­sokat tettek Olaszországban. A fran­cziák minden követ megmozdítottak Olaszországban, hogy az olaszokat visz­­szatartsák a szövetség megújításától. Rudini nem jelentéktelen küzdelmeken, akadályokon törte magát keresztül, hogy elérje azt, a­mi hazája érdekében szin­tén annyira fontos volt. És mi legin­kább az olaszoktól tartottunk, a­kik között az orosz-barát francziák nem minden siker nélkül működtek, a­mint ezt az olasz parliament legközelebbi ülése is tanúsította. Ki ne ismerné mindazon cselvetést franczia és orosz részről, hogy a szövet­ség megújítása egyik-másik hatalmas­ság részéről megtagadtassák ? hiszen láttuk, hogy ilyen irányban még a Laj­­thán túl is emelkedtek hangok, holott az orosz­ szövetség ajánlatba hozatala ná­lunk valóságos hazaárulás. Az orosz és franczia mesterkedé­sek mind meghiúsultak , dugába dőlt minden igyekezet és minden törekvés eltántorítani a középeurópai hatalmakat a fontos szövetségtől, s ma Európának nagy része, a francziákat és az oroszo­kat kivéve, kivétel nélkül minden nép örvend ezen alkotásnak, mely úgyszólva az egész világnak biztosítja hat évre a békét. Az angol hírlapok arról adnak hírt, hogy a szerződés némi módosításokkal létesülhetett. E módosítások különösen az olaszokat érdeklik a francziákkal szemben. Nem lehet még ismerni a mó­dosítások természetét; a változások két­ségtelenül lényegtelenek lehetnek s in­kább arra szorítkoznak, hogy a régi szerződés homályosabb pontjai annál vi­lágosabban legyenek körvonalazva. A változtatások semmi esetre sem érinthe­tik a szerződés lényegét. Ez oldalról nincs okunk aggodalmaskodni. Oroszok, francziák elszigetelvék, kü­­különböző érdekeikkel még maguk kö­zött sem tudnak biztos megállapodá­sokra jutni. Európában egyáltalában nem tudnak rokonszenvező elemekre szert tenni. Másképpen áll a hármas szövet­ség ügye, a­melylyel a hatalmas Anglia is annyira rokonszenvezik. Mi teljes megelégedéssel vehetjük tudomásul a nagy eseményt, a­mely az európai békét számunkra és Európa szá­mára biztosította. (Budapest, jan. 30.) Az országházból. A képviselőházban ma folytatták a közigazgatási vitát. Beniczky Miksa a munic­ipalizmus mellett beszélt. Körösy Sándor a törvényja­vaslatot védelmezte s polemizált az ellenzéki szónokkal. Fejtegette az ön­kormányzat lénye­gét, amely szerinte nem a választási jogból áll, hanem a reá ruházott intézkedési jogkör terjedelmétől függ. Az önkormányzat kifejlesz­tését jövőben a községektől várja, ha ezek meg fognak erősödni, de addig is biztosítani kell azt a vármegyének. Bízik a kormányban, hogy a közszabadságot biztosító törvényjavas­latokat egymás után be fogja terjeszteni s ezért elfogadja és elfogadásra ajánlja a tör­vényjavaslatot. Eötvös­­Károly félreértett szavait igazittotta helyre Az ülés végén Szendrey Gerzon beszélt a javaslat ellen. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Az ebéd. — Budapesti életkép. — Irta BEDE JÓB. Mikor ezelőtt egy hónappal a fővárosból haza érkeztem s mindenkinek a ki csak érdek­lődött iránta után útfélén azt híreszteltem, hogy pirulva vallom be, de ez alkalommal először láttam Budapestet: szentül meg volt rémülve az egész redukczió és valamennyi ismerősöm, hogy na most lesz aztán mit hallani. Szokás szerint azt hitték, hogy legalább is egy évne­­gyedes előfizetési saisonon át, nem fognak egyebet hallani és olvasni, mint Budapest fő­város nevezetességeit, földrajzi, egészségügyi, közigazgatási, politikai, társadalmi és kultur­­históriai leírását. És mikor egy hét alatt nem adtak egy árvaszót kicsikarni belőlem, elkezdtek biztatni, ösztökélni, vigasztalni és hangulatba rántani, hogy lássunk halljunk valamit a fő­városról. * Minthogy ily természetű leírásokat az öndicsekvés árnyalata nélkül sohasem olvas­tam, ügyelve és félve rejtegettem írni valói­mat és halasztgattam mostanáig. Miglen az uborka saison teljes hevével be nem köszön­tött és miglen a rózsakiállitás, siketnémák, nőipariskolai kiállítás, meg a Mária Valéria ház árvái meg nem­ ették összes thémáimat. Most aztán nagy buzgalommal böngészek már-már összepenészedett útitáskámban és szedegetem sorra elő az emlékeket. Lehetőleg ügyelek arra, hogy Baedekkert ne csináljak s azért kezdem rögtön az ebéden. A nagy Gergely, a Ferencz és öcscse a Bérezi az én jó utitársaim már vártak a re­dout éttermében déli egy órakor egy kerek asztal mellett, a­melyik a nagy terem első fe­lében a középtájon volt, úgy­hogy be lehe­tett mellőle látni az egész ebédelő társa­ságot. Ezt a körülményt azért kell kiemelnem, hogy ne tessék valószínűtlennek, hogy a terem nyugati részén ülve elláthattam a déli oldalra, a­hova épen e pillanatban telepedett le egy szépséges fiatal leány szerényen és kellemesen egy négyszögü asztal mellé. A vidékieknek sokat megbocsájtanak nagy városhelyt s megbocsájtották nekem is, hogy (daczára hogy a couvert még csak egy fogás­nyit fogyott és a daróczi bor is érintetlenül állott) az oldatomról hatalmas színházi látcsö­vet vettem elő és neki szegeztem amaz égtáj­nak a mely irányban a fiatal leány ült. Ah! hisz ismerős. Ma és a tegnap is ott lát­tam egy váczi utczai női ruha kereskedés vagy kalapkereskedés kirakata előtt többször is, rö­vid időközökben. Úgy volt, hogy legelőször akkor pillantottam meg, mikor a kirakat üvegajtóját kinyitotta és mögötte valamit,­­talán egy szallagot, vagy egy tollat meg­­r izzított. A kirakat kinézése semmit sem válto­zott s ő elégedetten csukta be az üvegajtót és hódító tekintet lövetve maga körül, visszament a botba. Ezért — gondoltam figyelmesen nézve a kirakatot — kár volt azt a nehéz és kényes üvegajtót kinyitni. És filozofikus eszmék szál­longtak az agyamba ab­ról, hogy az emberek egy része, milyen hiábavalóságokkal lopja az időt, meg­pazarolja az erejét. De e töprengé­seim közben még a Kant elveinek a tetejéig sem juthattam el s arra sem volt időm, hogy Stuart Mill és Descart ide vonatkozó tételeire gondoljak, mikor ime ismét kilebben az ajtón a fiatal leány, nagy komolyan megy a kirakat­hoz, fontoskodva kinyitja, megigazítja ugyan­azt a sza­lagot, vagy ugyanazt a tollat, újra becsukja; hóditó tekintettel, most már hosszabb ideig néz körül, aztán visszamegy a boltba, de csak az ajtóig, innen üde mosolylyal végig néz az utczán s aztán bemegy a boltba. Ekkor már nem filozofáltam, hanem a praktikus kereske­dői fogásokról gondolkoztam. Mert perczek múlva ugyanez a jelenet ismétlődött újra meg újra. Az utczán nemcsak nők, hanem fiatal emberek, nagy urak sarjai, meg idősb embe­rek, szürkülő hajú agglegények és tömött er­szénynyel bíró kapac­itások haladtak és megál­lottak egy pillanatra. Némelyiknek volt kér­dezni valója is a leánytól, akár a kirakat mel­lett, akár a bolt­ajtóban. Ha jól emlékszem mondottam már, hogy a leány szép. Elegáns divatos és egyszerű a ruhája, szőke haja elől a halántékára simul, kék szemei örökké mosolyognak s kellemes őt nézni, ha jár, ha áll, ha a kirakatnál babrál, ha a bolt ajtó árnyában végig tekint a járó­kelőkön. Az arcza színe miatt nem merném egész bizonyosan azt mondani, hogy szépítő szereket használ, de azt még kevésbé monda­nám, hogy ez az érdekes félig halavány, félig piros arcú az ő természetes színe. Szóval a maga egészében a kis kaczér­ hódításra szü­letett. De milyen más itt ebédközben. A sok nyelvű, sok hangú és színes idegen társaság közepette milyen szerény, milyen intelligens és kedves. Nem néz se jobbra, se balra, kalapját és napernyőjét maga mellé teszi a székre és várja, m­íg jön a pinczér, kinél egy kis adag levest rendel. Míg a leves megérkezik, megjelenik a terem bejáratánál egy kifogástalan öltözetű félig fiatal, félig komolykás korú úri­ember, keskeny arany lánczczal, ezüstös fejű bottal és világos kalapban. Megjelenik és a leány felé tart, kit (csupán könnyítés okából) nevezzünk Mathildnak. Az idegen ur kégsé megemelieti a kalapját s leül a szomszéd asztal legszélső szegletén, melyet e szerint két szeglet választ el Mathild kisasszonytól, a ki emez asztal innenső szeg­letén ül. Sokáig nézve az idegen arczát azt tapasztalom, hogy mintha láttam volna azok között, a kik a váczi utczai kereskedés előtt velem egy időben fel s le jártak. A komolykás úri ember halat rendel s a mikor elhozzák, visszaküldi, gondolom azért, mert fogast értett és kecsegét adtak. E közben oldalvást néz a kisasszony felé s nem csalódik,­­ hogy tekintetük merészen találkozott, legalább is úgy mint két szomszéd pohárról összeverődő szivárványnak a sugara. Erre az úri­ember bátorkodik egy szót szólani. “Kézmozdulataiból és arczkifejezéséből azt olvasom ki, hogy a buta pinczéreket szidja. (Ez épen úgy thóma Budapesten, mint Kolozsvártt akár Moszkvában) Mathild kisasszony már viszonozza is, a mit az idegen ur mond s erre az idegen ur kissé fölemelkedik helyéről és bátorságot vesz magá­é­nak, hogy megmondja a nevét. A kisasszony­­ mosolyog, s a mosoly egyike azoknak az aczél metszésű fél hideg félig meleg mosolyoknak, mihez hasonlót a kereskedés kirakata előtt láttam az arczán s mikről az ember nem tudja önkénytelen mosoly-e, kaczérság, biztatás, vagy gyermekség. Az idegen ur­ is körülbelül e felett töprengett, mert leültében alig egy arasznyira merte közelebb tolni a széket. De csodálatos! a kisasszony közelebb volt már hozzája legalább három arasznyival mint eleinte. Tehát ő is segített a távolság elenyésztetésé­­ben. Ha a leves és a sült között, más oldalon a hal és leves között ennyi közeledés történt mathematikai tudománynyal ki lehet számítani, hogy az ebéd ötödik fogásánál mind a ketten egymás mellett ülnek, még­pedig, ha a kis­asszony a közeledési gyorsaság mértékét meg­tartja, a két asztalközi hézag kikerülésével, ő jut az idegen asztala mellé s mind a ketten az asztal szögleténél fognak ülni. Csak az aggasztott, hogy Mathild kisasz­­szonyból nem néztem ki öt fogásos ebédet és nem is tanácsoltam volna, hogy a divatüzlet dél­utánját megrontsa azzal, hogy itt túlságosan bankettezzék. Az időt is tekintve, számba vet­tem azt, hogy ha ennyi közeledésre tizenöt perez volt szükséges, mig az óhajtott helyet elérik épen egy órába kerül s akkor már fél három lesz, mikorra azonban a kisasszonyt kötelessége a kirakathoz szólítja. De nem is úgy történt. Váratlan fordulat segített a dolgon. A tizenhatodik perczben ugyanis az idegen ur egy üveg finom bort rendelt s abból felhajtott egymásután két po­hárral. A kisasszony mintha biztosabban mo­solygott volna. Egy perczre el voltam foglalva azzal, hogy valami toló fánkra szedegettem a mézet, mit a Gergelyek nagyon dicsértek. De a­mint a másik perczben vissza­néztem, meg volt a vál­tozás. Az idegen úr terítékestül, borostul ott ült a kisasszony asztalánál. A lány eleinte némi zavarral fogadta, de a zavar is csak egy-két perczig tartott. Aztán A hármas szövetség. — A szövetség megújítása. — Nagyfontosságú hírek érkeznek Hamburg­ból és Rómából. Hamburgi távirat jelenti, hogy a Hollandia felé útban volt német császár, a hajón folytatott beszélgetés közben, élénk örömének kifejezése mellett közölte, hogy a hármas szövetségnek jövő évben lejáró szerződését jan. 28-án este további hat évre meghosszabbították.­­ Ugyane tárgyban Rudini gróf olasz miniszterelnök fontos kijelentéseket ten a ró­mai képviselőház és szenátus tegnapelőtti ülésén. A képviselőház zajos ülésén a mi­niszterelnök kinyilatkoztatta, hogy a kormány meg akar maradni amellett a békepolitika mel­lett, amelyet Olaszország már hosszú idő óta követ. Hogy elérjük e czélt, — mondja a mi­niszterelnök,— szilárdan és állandóan fönn fogjuk tartani a közé­p-e­u­r­ó­­pai hatalmakkal fönnálló szövet­ségeinket. Olaszország és Erópa — ismét­lem — meg lehetnek győződve arról, hogy a szövetségek megmaradnak és a béke hosszú időre m­eg­ó­v­a­t­i­k. (Az egész ház — kivéve a szélsőbalt — élénk tetszéssel fo­gadta a miniszterelnök nyilatkozatait.) Az olasz szenátus hétfői ülésén Taverna szenátor általános figyelem közt kérdést inté­zett Rudini miniszterelnökhöz ama híit ille­tőleg, mely szerint Olaszország Angliával és a középeurópai hatalmakkal szerződéseket kö­tött volna, és kéri, hogy erre nézve adjon fel­világosításokat a szenátusnak. Rudini miniszterelnök azt válaszolta, hogy mindenekelőtt a kormánynak a külpoli­tikára vonatkozó szándékai a szenátus előtt már ismeretesek, minthogy szólónak a kül­­ügyminisztériumi költségvetés legutóbbi tár­gyalásánál alkalma volt azokat kifejteni. Jó azonban a mondottakat újból megerősíteni. Olaszország kitartással és szívósan akarja a békét és szóló nem ismer oly kérdést, mely­ben Olaszország és Anglia felfogása nem volna, azonos. A­mi a köz­ép európai hatal­makhoz való viszonyt illeti, régóta­­ tudjuk, hogy a benső és hogy Olaszország­­ba-­­­rátsága Németországgal és Ausztria-Magyar­országgal élénk és őszinte. Az aláírt szerző-­­ dések erős és megbízható biztosítékát képezik a békének. (Nagyon helyes.) A szerződések le­járta közeledett. Természetes volt, hogy be-­­­állott egy időszaka a határozatlanságnak, a­melynek bizonytalansága a közvéleményt a bel- és külföldön nyugtalanította. Ennek kö­vetkeztében Ő (Rudini) szerződésszerű kötelezettséget vállalt és biztosít­ja a szenátust, hogy még mielőtt a régi szerződések lejárnak, az újak már régóta hatályban lesznek. Szövetsé­geink szilárdan és őszintén fen fognak tartat­ni, hogy az európai béke hosszú időre bizto­sítva legyen. (Helyeslés.) Taverna köszönetet mond és kifejezi ama biztos reményét, hogy az egész szenátus jóvá fogja hagyni Rudini nyilatkozatait. (Általános helyeslés.)* A történt nyilatkozatok kapcsolatában jelentik, hogy a bécsi és berlini kabine­­­tek már régen tisztában voltak erre nézve s a­­­mi különösen a magyar közvéleményt illeti, itt­­ soha egy számba vehető hang nem emelkedett a szövetség ellen. Ausztriában is csak a cse­­­hek egy kis töredéke foglalt el a külpolitiká­­­ban ellenséges magatartást. A német sajtó és közvélemény szintén a leghatározottabban ra­gaszkodott a szövetséghez; csak Bismarck her­­czeg offieziózusai fondorkodtak a két szomszéd hatalom barátsága ellen és igyekeztek az Orosz­országgal való kibékülésnek hangulatot csinálni. De sikertelenül, mert a legvadabb Bismarck­­imádó németek is belátják, milyen előnyös ha­­tájokra a monarchiánkkal való szövetség. Bécs­­ben és Berlinben nem forgott fenn tehát aka­dály a szövetség megújítása iránt s csak Olasz­országban támadhattak Crispi bukása után aka­dályok. Ezek elhárítása körül Anglia igen nagy érdemeket szerzett s Salisbury lord törekvései tetemesen elősegítették a kívánt eredmény el­érését. Ma a szövetség meg van újítva s ter­mészetes, hogy azon buzgalom, melyet angol részről megújítása körül kifejtettek, a legszo­rosabbra fűzte a kapcsokat Anglia és a hár­mas szövetség közt is. Salisbury nem vállalt ugyan írásbeli kötelezettségeket. De minthogy, föltétlenül helyesli a másik három állam béke­törekvéseit, ezzel természetszerűen Anglia is azon hatalmak közt foglal állást, melyek egész erejöket, minden igyekezetüket a béke fenn­tartására összpontosítják. Mindebből az követ­kezik, hogy a hármas szövetség nemcsak meg van újítva, hanem ma hatalmasabb mint valaha volt s igy czéljait még több sikerrel fogja valósithatni, mint eddig. * A hármas szövetség megtörtént meg­­hosszabbitását a középeurópai államok sajtója teljes örömmel üdvözli. Megelégedésüknek adnak kifejezést az angol hírlapok is. A Standard azt mondja, hogy Franczia­­ország, a­mely alig heverte ki vereségeit, már­is nyilvánította volt az elhódított tarto­mányok visszavételére irányuló szándékát Né­metországnak tehát aközött kellett választania, hogy vagy röktöni háború által harczképtelen­­né tegye Francziaországot, vagy hatalmas bé­keligát alapítson, mely mindennemű ellenséges támadást távol tartson. Ez az eredete a szö­vetségnek. Tekintettel Oroszország megtartására Ausztria-Magyarország természetszerűleg Né­metországgal lépett érintkezésbe. A­mi Olasz­országot illeti, senki sem fenyegette területi épségét, de a tuniszi affaire volt az, a­mely a félszigeten az aggodalomnak és bosszúságnak áramlatát szülte; mindazonáltal Olaszország csatlakozásában a szövetséghez mi sem rejlik olyan, a­mi Francziaországnak izgalomra ad­hatna okot, mert a római kabinet ismételten kijelentette, hogy Olaszország soha sem vete­mednék Francziaország ellen intézendő táma­dásra. Ez a pont a hármas szövetség meg­­nyításának valószínűleg még élesebben körvo­­nalaztatott. Ugyancsak a Standard jelenti, hogy a hármas szövetség bizonyos módosíások­­k­a­l nyittatott meg. Az alkalommal létesült megállapodások és illetőleg módosítások felől közelebbit még nem tudni. Az angol kormány a tárgyalásokhoz nem járult hozzá tanácscsal, de nem is kértek tőle. A lap továbbá kifejti, hogy Európa közvéleménye jogosan fölteheti azt, hogy a hármas szövetség megújítása erősebb békegarancziák alapján tör­tént meg. A hatalmak biztosak lehetnek Anglia rokonszenve és helyeslése felől. Búcsutisztelgés dr. Bánffy Zoltánnál. Maros-Vásárhely, jun. 30. Midőn báró Bánffy Zoltán Maros-Torda­­megye és Marosvásárhely város főispánja feb­ruár végén állásáról lemondott,­­ tartós be­tegsége és gyógyíttatása végett hosszas távol­léte miatt nem volt a város azon helyzetben hogy tőle személyesen is búcsút vehessen. Most tehát midőn csaknem teljesen egész­séges állapotban Beresztelkére haza érkezett, a város polgárságának számos tagja — Geréb Béla polgármester vezetése alatta — köztük Kovács Ferencz apát, Deák Lajos tanfelügyelő, Tauszik B. Hugó a kereskedelmi iparkamara elnöke, Bernádi György gyógyszerész, Sztupiczki Béla kereskedő, Vass Tamás lelkész, Petri Zsig­­mond iparos stb. stb. összesen huszonketten kiszállottak a volt főispánhoz, a város dísz­polgárához tiszteletüknek, szereteteknek és ra­gaszkodásuknak kifejezést adni és a fölött ér­zett örömüket nyilvánítni, hogy egészségi ál­lapota helyre állott. Geréb polgármester igen hatásos szavakban adott hangot a közérzésnek, visszapillantva a múltra és előre tekintve a jövőre kívánván, hogy a nyolcz éven át meg­izmosodott benső és kellemes visszony a város és a volt főispán között továbbra is fenma­­radjon. Báró Bánffy Zoltán meghatva és meleg hangon mondott köszönetet a váratlan és ked­ves megtiszteltetésért és ígérte, hogy mint a város polgára kedves kötelességének tartja mindig annak érdekeit előmozdítani; azután ba­rátságosan meghívta vendégeit asztalához, hol már a jótékonyság széles körben ismert lel­kes nemzője gróf Teleki Eliz a fenkölt szellem

Next