Kolozsvár, 1894. január-június (8. évfolyam, 2-148. szám)
1894-01-19 / 15. szám
Kolozsvár, 1894. A törvényjavaslat lényege ez : 1 §■ A felekezetek, törvényhatóságok községek és társulatok által, vagy örök alapítványokból (ide nem értve a szerzetesrendek kezén levő alapítványokat) fentartott középiskolák, felsőbb leányiskolák, kereskedelmi középiskolák (akadémiák), valamint az ily jellegű jogakadémiák, tanító-, tanítónő- és kisdedóvóképző intézetek számára országos nyugdíj- és gyámintézet állíttatik, melyből az ezen tanintézeteknél alkalmazott igazgatóknak, tanároknak, tanítóknak, igazgatónőknek, tanítónőknek, nyugdíj vagy végkielégítés, özvegyeik és árvák részére temetkezési járulék és özvegyi ellátás, illetőleg nevelési járulék biztosittatik. E nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe csak oly nyilvános tanintézetek vehetők fel melyeknek állandó fenmaradásuk biztosítva van. 2. §. E nyugdíj- és gyámintézetekre nézve mindenben, amiről külön említés nincs, nevezetesen : a szolgálati idő beszámításának s a nyugdíjazási és gyámolítási igény beálltának feltételei, valamint a beszámítható javadalmazásnak s az igényelhető nyugdíjnak, ellátási vagy nevelési járandóságoknak meghatározása stb. tekintetében az 1885. évi XI-dik Törvényczikknek a tanárokra vonatkozó rendelkezései szolgálnak zsinórmértékül. 3. §. A nyugdíj és gyámintézet jövedelmei: a) A fentebb felsorolt tanintézetek minden rendes igazgatója, tanára, tanítója, igazgatónője avagy tanítónője köteles évi törzsfizetésének 300 forinton felül levő összege, valamint fizetésének minden szaporodása után (ide nem számítva a lakpénzt) egyszer s mindenkorra is részt a nyugdíj- és gyámintézet javára lefizetni. b) A tanintézetek fentartói iskolájuk minden igazgatói, tanári, tanítói, igazgatói vagy tanítónői rendes állásának törzsfizetése s e törzsfizetés szaporulata után évenként. 5°/0-nyi összeget fizetünk. c) Az elősorolt intézetek tanulóitól (kivétel nélkül) fejenként és évenként a jogakadémiáknál 6 forintnyi, a többi tanintézeteknél három forintnyi dij szedetik. d) E nyugdij- és gyámintézet kötelékébe tartozó mindazon tanintézetek fenntartói, kik iskolai épületre vagy leinházásra állami segélyt kapnak, e segély után 15 éven át 3°/hoz tartoznak a nyugdíj- és gyámintézet javára fizetni. e) Az államkincstár a nyugdíj- és gyámintézet szükségleteihez évenként 60.000 forinttal járul hozzá. Az a) b) és c) alatt kijelölt jövedelmi forrásoknak egymáshoz való arányát az iskolátsmertok a helyi viszonyok szerint esetleg módosíthatják, de a jövedelemnek végösszegének változatlannak kell maradnia. A b) alatt kitüntetett 5 százalékból az illető tanerők terhére áthárítható részlet maximuma 2 százalékban állapíttatik meg. 4. § A már fennálló tanintézeteknek e nyugdíj- és gyámintézetbevaló belépése az illető iskolafentartónak jelentkezése alapján, mely jelentkezésnek e törvény életbeléptetése után féléven belül kell végbemennie, önkéntesen történik. Ha valamely már fennálló iskola fentartója tanintézetével később lép be, köteles a járandóságokat visszamenőleg is és pedig 4 százalékos késedelmi kamatokkal együtt leróni. A jövőben keletkező iskolák fentartói azonban kötelesek tanintézetükkel belépni, vagy alkalmazottjaik számára legalább oly nyugdíjas és hozzátartozóik számára oly ellátásról gondoskodni, mint aminőt a jelen törvény biztosít, ellen esetben iskolájuk nem számíthat a nyilvánossági jogra. A nyugdíj- és gyámintézetből kilépésnek nincs helye. 5. §. Az országos nyugdíj- és gyámintézet javára befolyó jövedelmek az állam pénztárában a néptanítói országos nyugdíj és gyámintézet szabályai szerint a kormány kezelése alatt álló közalapként kezeltetnek. A fenntartókat terhelő e fizetések behajtása az állami közadók módjára történik. 6. §: A törvény életbeléptetését követő minden 10 év után a nyugdíj és gyámintézet jövedelmeiről és kiadásairól részletes matematikai mérleg készitendő s ha e mérleg a jövedelmek apasztását megengedi, a befizetések mértéke lejebb szállittatik. 7. §. E nyugdíj- és gyámintézet a kötelékében álló tanintézeteknek nemcsak azon igazgatóira, tanáraira, tanítóira, igazgatóira, tanítónőire terjed ki, kik ez országos nyugdíj- és gyámintézet életbelépte után törvény- vagy szabályszerűen megállapított ily rendes állásokra megfelelő képesítéssel, megfelelő minőségben, törvény- vagy szabályszerű módon állandóan alkalmaztatnak, hanem kiterjed azokra is, kik e törvény életbelépte után léptek jelen szolgálatukba és pedig már eddig teljesített szolgálatuk beszámításával. Oly igazgatók, tanárok, tanítók, igazgat tónők, tanítónők, kik ezen nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe tartozó s ugyanazon iskolafentartó gondozásában álló más tanintézetnél is vannak közös iskolai szolgálatra alkalmazva, az ezen közös iskolai szolgálat után egységesen rendszeresített fizetések szerint jönnek e nyugdíj- és gyámintézetnél tekintetbe. Ha azonban ez egységesen rendszeresített fizetésük magasabb, mint a nagyobb fizetésű tanintézet megfelelő állásának fizetése, a nyugdíj megállapítása csakis ez utóbbi fizetés mértéke szerint történhetik meg. Az oly igazgatók, tanárok, tanítók, igazgatónők, kik más, e nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe nem tartozó tanintézetnél, vagy más hivatalban is vannak alkalmazva, ha a másik intézetnél vagy hivatalnál nyugdíjra van jogosultságuk, ez országos nyugdíj- és gyámintézetbe föl nem vehetők; ha pedig máshol nincs nyugdíjra jogosultságuk, csak ez esetben vehetők fel ez országos nyugdíj- és gyámintézetbe, ha ennek kötelékében álló tanintézetnél nagyobb mértékben vannak alkalmazva, mint a másik tanintézetben, vagy hivatalban, ha alkalmazásuk rendszeres, állandó. 8. §. Oly esetben, amidőn a föntebb elősorült alkalmazottaknak nincs természetben való lakásuk vagy lakpénzük, állandó járandóságuk egyötödrésze lakpénznek vétetik A már megállapított fizetést az iskolafentartó semmi körülmények közt sem szállíthatja fel. 9. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter hiteles okmányok alapján , az iskolafenntartók meghallgatása után minden egyénre nézve külön állapítatja meg azt, hogy a múltban teljesített szolgálati idejük és élvezeti járandóságuk a nyugdíjazásnál mennyiben számítható be. Ez alkalommal az illetőknek a 24-ik körévet megelőző szolgálat ideje a nyugdíjba nem számítható be. A jövőben alkalmazandóknál azonban e megszórításnak nincs helye. 10 §. E törvény életbeléptekor már alkalmazásban levő egyének fizetésüknek és fizetésük szaporulatainak beszolgáltatandó egyharmad részén kívül, javadalmazásuk elnyerésének időpontjától az említett egyharmad rész teljes lefizetéséig számítva, 4 százalékos kamatot is kötelesek fizetni. Megengedtetik azonban, hogy tartozásukat 35—48 havi egyenlő részletben törleszthessék. 11. §. Az ezen országos nyugdíj- és gyámintézet életbeléptét követő első hat évben csupán azon czímen, hogy valamely alkalmazott a 30-ik szolgálati évet betöltötte, nyugdíjazásnak nincs helye. Azontúl azonban e megszorítás megszűnik. 12. §. A felsorolt alkalmazottak önmaguk kérte nyugdíjaztatásuk ügyében az illető felettes hatóság véleményes előterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter határoz. 13 §. Egyrészről a jelen országos nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe tartozó tanintézeteknek itt elősorolt alkalmazottjai, másrészről az 1885. évi XI-dik törvénycikk alit eső tisztviselők, tanárok és tanitók közt a nyugdij és ellátás szempontjából viszonosság biztosittatik, igy a már megtörtént, vagy megtörténendő átlépés esetén előbbi szolgálatok kölcsönösen számításba vétetik. Kiterjesztetik továbbá e viszonosság a nyilvános népoktatási, kisdedóvó s egyéb idetartozó intézeteknek az 1875. évi XXXI. és 1891-ik évi XL111 tv. cz. rendelkezése alá eső alkalmazottjaira is akként, hogy a népoktatási, kisdedóvó s egyéb ide tartozó intézeteknél eltöltött 4 szolgálati év mind a jelen törvényezikkben, mind az 1885 évi XI. törvényczikkben értett tanintézetekhez történt átlépésnél 3 szolgálati évnek és viszont az ezeknél eltöltött 3 szolgálati év a népoktatási s a többi intézetekhez történt átlépésnél 4 évnek számíttatik 14. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter e nyugdíj- és gyámintézet ügyében évenként kimutatást tett ezt a törvényhozás elé. E kimutatás egy-egy példánya mál.ki delikatanintézetek mindazon témárunak, kik ez országos nyugdij- és gyámintézet költségeihez hozzájárulnak. Még egyszer az arany lakodalomról. (Folytatás.) Volt, aztán, már az elemi oskolában is egy kedves tanítóm, Székely János, aki leczke után sokszor ott tartott az oskolában s mesélt nekem régi szép adomákat s Mátyás királyról, Mária Terézia udvari bohóczairól , mondott találós meséket is, a melyek közül erre az egyre emlékezem ma is : „Az elseje mindig fut, a vége láz előtt csipked, szúr , ha kitalálod is furcsa, ha nem találod is furcsa.“ Ezek mind arra buzdítottak, hogy én is csináljak találós meséket, még pedig versben. Az első siker, pedig arra ösztönzött, hogy még merészebb kísérletet tegyek, írtam is egy-két hoszabb verset. Történt, hogy odafönt járt akkor Komáromban Tóth Lőrincz, a tud.akadémiától pályakoronázott író, s meglátta az én két versemet ; elhozta Pestre és kiadatta az egyiket a „Regélő“, a másikat meg a „Társalgó“ czimű újságban s alányomatta az egész nevemet, életkorommal együtt. Kilencz éves voltam. Ezzel el volt döntve, hogy nem lesz belőlem se szolgabiró, se vicze-fiskális Tíz éves koromban a szüleim cserébe adtak. Régi szokás volt ez ; két család összebeszélt, az egyik lakott Pozsonyban, a másik Komáromban, az egyiknek a gyermekei nem tudtak Agyarul, a másikéi németül : kicserélték őket. Családi gond, jó iskola, egyforma mind a két helyütt. A Pozsonyban lakó Zsigmondy tanár fiai és lányai voltak az én testvéreimnek, és nekem helyetteseim voltak, így volt egy édes anyjuk Komáromban és egy „liebe Mutter“-juk Pozsonyban, nekünk, azoknak is, mindenikünknek, úgy tekintettük egymást, mintha testvérek volnánk. Az akkori tanítási rendszer mellett már a 11 éves gyereknek kellett tanulnia költészet- tant, mértant, természetesen latinul, aztán meg a kegyetlen görög nyelvet. De mind hasznát vehettük emezeknek ! Mikor Pozsonyból hazakerültem, már akkor az én feledhetetlen jó apámat halálos betegen találtam. Még abban az évben meg kellett ismernem azt a megmérhetlen nagy fájdalmat, ami az árvaságra jutás. Ez annyira összetörte lelkemet, hogy halálos beteg lettem utána, s csak áldott Eszter néném ápolásának köszönetem, hogy megmaradtam. Ekkortájban hozta elém a sors azt a férfit, akinek befolyása egész életemre kikötött. Vályi Ferenczet. Előbb tanárom volt egy sógorom lett. Egyszerű, szigorú, s mint Jókai mondja tudományos, s a kötelezett tantárgyakon kívül mindenféle hasznos és műveltségre szükséges tantárgyakat is, rendkívüli tanórákban. Mivelte lelkét, reggeltől esteiig, gyönyörűség volt tőle tanulni. Egy évben előszedette Jókaival a gymnasium könyvtárából a nagy régi könyveket s azokból készíttetett vele tanulmányokat, s 3 év alatt megtanított francziául, angolul, olaszul. Mindennap, télen-nyáron, öt órakor reggel Vályinál volt Jókai, úgy hogy most is mindig éjfél feléig dolgozik ; mikor más két, ő már elvégezte s jár mindennapi dolga után. Azalatt mindennapi gyakorlatai voltak a szónoklattan és a költészettan föladványai. Tizenhét éves korában, mint maga folytatja, a pápai főiskolába küldte szeretett jó anyja, hol, mint a bizonyítványát aláírók neveiből láttuk, kitűnő tanerők működtek, mind tudományos tekintélyek, akiknek előadásait öröm volt hallgatni. Tanulótársai is voltak, kiknek szelleme nemes versenyre buzdítá őt, így Kerkápoly, Petőfi, Petrich, Gondol Gábor, Bárány Gusztáv, Bathó Bálint, Gaál Péter mind oly nevek, a melyeknek betűi máig is fényesek. „Képzőtársaságot“ alakítottak, irodalmi műveket olvastak föl s kiadták azokat bírálatra, róluk a bírálatokat is felolvasták, s ez évben „Tavasz“ czímü zsebkönyvet szerkesztettek, ebben jelent meg Jókai első elbeszélése. Pápán gyakran fájt a melle, elhitette magával, hogy tüdővészben van. Jó anyja azt hitte, hogy a pápai éles levegő és meszes viz a baja s elküldte az áldott levegőjű alföldre, Kecskemétre, a jogi tanfolyamra. Áldott legyen érte ! Mert itt lett belőle, mint maga mondja, ember, e derék, tősgyökeres magyar városban, és különösen itt lett belőle magyar író. Itt ismerte meg az gazi magyar népéletet a maga kifogyhatatlan változatosságában, a néphumort, a puszták világát. Egész írói működésének az alaphangulatát ott sajátította el s a mellett testileg is megerősödött. Tizennyolcz éves volt, folytatja Jókai, a midőn az első színdarabot irta (1843.) a minek a czime „Zsidó fiú“ a melynek sorsát már előbb ismertettük. A munkának természetesen nagy hibái voltak, mondja Jókai. Vörösmarty, Bajz nagynevű íróink, szeretettel hívták magukhoz s nem mestettek naphosszat fáradozni vele, hogy ezeket a hibákat kiigazítani segítsék. Utoljára pedig mégis csak azt mondta: „Írok én ennnél jobbat, menjen ez a semmiségbe.“ S a „Zsidó fiú“ czimű színdarab soha sem jelent meg nyomtatásban. A tárgyat később feldolgozta „Fontinátus“ czim alatt novellának. Tizenkilencz éves koromban írtam, végzi Jókai, ez egy szépen jellemző és oly sok igazsággal bővelkedő, lélek- és életrajz részletét , az első regényemet, a „Hétköznapok“ czimű könyvet Ezentúl nem kellett nekem a prókátoréig Tavaly múlt egy éve annak, hogy a legelső elbeszélésem az olvasó közönség elé került. A czime „Isten Ítélet“. Pályamű volt: egy aranyas jutalmat nyert s megjelent a „Tavasz“ czímü Almanachban. Azóta nagyon sokat írtam, hogy menyit? magam sem tudom biztosan megmondani. A prókátorsággal azért hagyott föl, mivel első ügyvédi functiója is kegyetlen fölperes megnyert perében hozott ítéletnek a végrehajtása volt. „Hites személyek kíséretében hajtattam, beszéli el maga Jókai, egy falusi rozzant nemesi curia elé, hogy kilakoltassuk abból a pervesztes alperest, ki csak az erőszak előtt akart meghajolni. Odabent iszonyú kép tárult elénk. A pervesztes alperes nem várta be az erőszakot, ott feküdt a nagy szobában felállított ravatalon s ott siratta őt hangos, szivet facsaró zokogással megtört özvegye és hét síró árvája. „Mikor magunkhoz tértünk, mindnyájunk könybe lábbadt szeme, a velünk érkezett fölperesre szegződött. Azt akartuk tudni, hogy mihez kezdjünk ? Odaléptem hozzá kérdeztem: „Bevárjuk-e a temetést, vagy nyomban induljunk hazafelé?“ „Csak nem folytatjuk az executiót?“ „Azért jöttünk. Végezzünk!“ „Én reám ne számítson, én megyek viszsza, de izibe.“ „Teheti, de az úr sem lesz ám jövőre az én prókátorom.“ „Nem ám, de a másé sem.“ Eddig tart a Jókai fölöttébb tanuságos, mert nyilván egészen őszinte, szép nyilatkozata, most haladjunk tovább életrajza folytatásában. Jókai és Petőfi Pápán ismerkedett meg, 1841-ben. Petőfi katonáskodása után szintén odament diáknak. Jókai jómódú fiú volt, Petőfi nyomorgott, de azért a két genre, szeretetben fogott kezet egymással nem is sejtve, hogy egykor babérkoszorú fogja mindkettejük homlokát köritni. Az önképző körben szintén működtek s a Petőfi versei voltak, természetesen, s legjobbak, Jókai még akkor festőművésznek készült. Egy év múltán Jókai Kecskeméten belekezdett a „Hétköznapokéba, Petőfi pedig a kecskeméti szintársulat tagja volt. Barátságuk természetesen fölújult, ha lehet, még hőbb lett, mint Pápán volt. Azután évekig nem találkoztak. Petőfi Pestre került s verseivel országos hírre tett szert. Jókai csak 1846-ban, ment utána s tagjává lett a „tízek Társaságáénak, s együtt lakott Petőfivel, mindig együtt élve, hatva lelkesítő módon egymásra. A szabadság fölvirradása fölrázta a főváros és az ország népességét, a fővárosi lakosság élén Petőfit és Jókait. Akkor már szerkesztő társak valának, de itt a két genie meghasonlik egy költemény fölött, melylyel Petőfi sújtotta, méltalanul, Vörösmarty Mihályt, csupán ama kicsinyes politikai oknál fogva, mivel a lánglelkű költő egy politikai kérdésben a kormány előterjesztésére szavazott, míg Petőfi az ellenzékkel tartott. A Petőfi jelzett költeményének refrainje így hangzott: „Nem én téptem le homlokodról, Magad tépted le a babért.* Csoda e, ha a jó szelíd lelkű Jókai biztos* merte megkísérteni, hogy Petőfit józan észtre térítse sőt, talán, bár ez alig lehet vala hihető, legfelebb csak Jókai áldott jószive kecsegtethette magát aval, hogy békítő kísérlettének sikere lesz. Nem lett s azért a jóhiszemű Jókai illettel szólt tárczájában úgy, amiként idéztük. És Petőfi egy oly érdemes és valóban világi hírre érdemes költőtársát sértette meg, szokott túl kevés vérmérsékleténél fogva, aki őt, bár Petőfi föllépte alkalmával sokkal nagyobb és hírnevesebb költő volt a fiatal kezdőnél, sőt egyenesen úttörőnek, hatalmas kezdeményezőnek lehetett lehet ma is nevezni azt, aki a magyar eposzt — Arany János előtt — tetőpontra emelte, a ki valóságos elődjeként tekintendő Petőfinek, Aranynak mind a nemzeti szellem, mind a népies elemnek a magyar költészetbe, még Csokonainál is hatalmasabb módon való, — bizonynyal fordította oly tökéletesen Shakespeare egyik darabját mint Petőfi Coriolanust és ezt a Vörösmarttyt, a ki Petőfit egész jóakarattal fogadtatva, magát tanácsával éretette mert ő, hevétől elragadtatva oly kíméletlenül sújtani s deklamizálni költői magaslatáról, az a Petőfi, ki, akkor még, sokkal alább állt a dicsőség tetőpontján magasló Vörösmartynál Ezt a bűnét soha meg nem lehet Petőfinek bocsátani. KOLOZSVÁR József főherczeg Jókairól. Az „Élet“ mai száma a következő levél töredékét közli József főherczeg egy leveléből, mely Alcsuthon kelt jan. 11-én: „Mikor alcsuthi szőlőm még javában virult és a filloxerának híre sem járt ezen a vidéken, a szüretet régi magyar szokás szerint tartottunk. Egy budapesti estély alkalmával találkozván Jókai barátommal, említem mily szép volna, ha egyszer meglátogatná ezt az egyszerű falusi ünnepélyünket. Meg is jelent a szüretre kitűzött napon, le is irta ottani élményeit ékes tollával a szabadban főzést, a czigány zenét, az esti tánczot, ahol ő is járta a palotást stb. Mulatás közben tudományos dolgok is szóba jöttek, többek közt czigány nyelvészeti tanulmányaim is és írásaim, melyikét csak úgy a magam használatára gyűjtögettem Jókai megkért, mutassam meg neki irataimat. Este odaadtam, hogy nézze át, reggelre már elolvasta és azzal az indítványnyal adta vissza. bocsátanám napvilágra, mert kár volna, ha a sötétben lappangva elvesztk Eleinte ugyan vonakodtam, de Jókai annyira kiemelte annak hasznos voltát, ha a magyar irodalom ilyen művei gyarapodnék, hogy elszántam magam, az egész csomagot bírálatra átengedni a magyar tudományos Akadémiának. Így aztán csakugyan nyilvánosság elé került a munkám. Ez alkalommal láttam, hogy Jókai mindig kis nyolczadrét papírokra irogat, melyek az oldalzsebéből kerültek elő. Kérdeztem, mi lesz abból és megtudtam, hogy im ez a „Kis királyok“ nagyszabású regénynek a keletkezése, így itt Ő otthon, a sétán, a szüreten, szóval mindenütt és mindenkor egyes lapokat, azokat sajtó alá bocsátotta, és lett belőle egy nagy egész összefüggő munka. Bámultam emlékező tehetségét. Más iró megírja az egész művét, aztán átnézi, igazit rajta és úgy nyomtat,aki. így aztán könnyű fentartani az összefüggést, de ahogy Jókai mivelt, fejében kell az egészet kezdetétől végig, hogy hézag ne támadjon. Mikor megjelent a regény, a „Kis királyoké, fokozott érdekkel olvastam, megvallom, a kritikus szemével kerestem benne, hátha nyomára találnék valahol az egyes kis paprikáknak, de bizony hiában kerestem, összeillett az mind egészen, mintha csak úgy nőtt volna. Azóta nálunk is befészkelte magát a fillokszóra, nem is volt több szüretünk! De talán lesz ismét, ha az amerikai vesszők és ha majd megterem az új homoki szőlő. Akkor aztán újra bekopogtatok Jókai barátomnál, tottak szét. Maga a tánctrend is elmés ötlet. Ugyanis felülete egy rámába foglalt diplomát mutat a következő felírással: „Diploma a jogász bálról.“ Lassankint zsúfolásig megtelt bájos tánczosnőkkel és urakkal a terem. A négyeseket 60 pár tánczolta Egy óra tájban kezdődött a szünóra s annak befejeztével a fokozott kedvvel megújított tánct. Fölösleges tán mondanunk, hogy Pongrácz Lajos zenéje kitűnő volt, s hogy Vikol Simon „Orient“-négyesét még egyszer oly jókedvvel lejtették. Említettük már, hogy a közönség szerfölött díszes volt. A notabilitások közül ott láttuk : Szász Domokos püspököt, Zeyk Dánielt, Bethlen Géza grófot, Brandt egyetemi rectort, Heppes Miklós kir. táblai tanácselnököt, Sigmond Dezső képviselőt, dr. Óváry Kelemen, dr. Haller Károly, dr. Kiss Mór, dr. Szádeczky Lajos, dr. Fabinyi Rudolf, dr. Lőte József, dr. Márki Sándor, dr. Apátdy István egyetemi tanárokat, dr. Szentkereszty Zsigmond törv. elnököt, s még többeket. A jelenvolt hölgyek névsorát is összeállítottuk. Előre is bocsánatot kérünk, kiknek neveit tévedésből esetleg kifelejtettük. Hölgyek: Albach Gézáné, Akontz Károlyné, Apáthy Istvánné, Bánffy Albertné, Baróthy Jenőné, dr. Bethlen Béláné, Brandt Józsefné, Dalmai Gézáné, Diák Sándorné, Ditrói Mórné, Donogány Gergelné, Dorgó Albertné, dr. Farkas Gézáné, dr. Farkas Lajosné, dr. Fischer Lajosné, dr. Finály Henriné, Forneth Elemérné, Gegenbauer Józsefné, Gyárfás Benedekné, dr. Györffy Gézáné, dr. Haller Károlyné, dr. Horváth Ödönné, Horovicz Sámuelné, dr. Inczédy Ádámné, Kis Lajosné, dr Kolozsváry Sándorné, Kodály Józsefné, Kőváryné, László Lászlóné, Meiener Józsefné, Mesza Lajosné, Miskolcziné, dr. Óváry Kelemenné, dr. Pujosz Zsigmondné, Papp Jenőné, Puhala Adolfné, Rózsa Gézsné, Signold Dezsőné, Soncdi Istvánné, Schandl Mihályné, Szivér Elemérné, Szappanosné, Szász Domokosné, Szatmáry Elekné, Széky Miklósné, dr. Szentkereszty Zsógmondné, Dr. Színikiráli Ákosné Szabó Józsefné, Szigeti Józsefné, Szombathelyi Gusztávné, Tauferné, ij. Tompa Károlyné, dr. Weselényi Béláné, Zeyk Józsefné stb. Leányok: Apáthy Vilma, Balla Ilona, gr. Bethlen Tima, Baróthy Margit, Bauer Janka, Csernyánszky Hana, Farkas Erzsike, Fieber nővérek, Fülöp Julia, Gaál nővérek, Gyárfás Róza, Haller Gizella, br. Horváth Jenke, Horovitz Jetti, br. Józsika nővérek, Katz Jolán, Kemény Jolán, Kolozsvári Hana, Kunmár Karolin (Bécs), László Mariska, Nagy Ilona, K. Papp Erzsi, Pataky Anna, Rózsa nővérek, Schandl nővérek, Szappanyos Vilma, Szász Móriczi és Anna, Szathmári nővérek, Szigethy Ilona, Szombathelyi nővérek, Tauffer nővérek, Weisel nővérek, Zeyk nővérek, Zsigmond Alice stb . A jogász-bál. Kolozsvár, jan. 18. Várva várt este volt a tegnapi. Sok álmatlan éjjel okozott az. Nemcsak a leányok várták szívszorongás között, édes reményekkel eltelve, nemcsak a mamák s garde des damesek, de várták azt türelmetlenül a rendezők: a jogász ifjúság És azok, kik magukra vállalták a rendezés nehéz tisztét, hetek óta voltak a legszorgosabb munkában, hévvel s lelkesedéssel törekedvén arra, hogy a bál régi jó hírnevéhez méltó maradjon. A munka oroszlánrésze, s igy a sikeré is mindenesetre a mulatság elnökkéént. Bethen Józsefé volt, ki mellett fáradhatatlanul buzgólkodtak az alelnökök is: Zeyk Géza s Donogány János. Nem feledkezhetünk meg e mellett a legfáradságosabb tisztet teljesítő pénztárnokról, Damai Gézáról sem. Nem csoda tehát, hogy az est anyagi (több száz forint tiszta jövedelem) mint erkölcsi tekintetben fényesen sikerült. Már fél kilencz órakor fényes közönség törte meg a páholyokat s a földszinten feketéllő frakkok seregét is tarkitni kezdő egy-egy színes női öltöny. Nemsokára megérkezett a két lady patronesse: Zeyk Dánielné és dr. Kiss Mórnéi kik zugó éljenzés s a Rákóczy-induló hangjai között haladtak föl a számukra ízléssel készített emelvényre. A rendezőség a bálanyáknak impozáns csokrokat nyújtott át. A gyorsan lefolyt bemutatás után megkezdődött a csárdás, melyet már kitörő jókedvvel jártak, valamint a többi utánán következő tánczokat is. A hölgyek között elegáns, kedves tánczrendeket osz Január 19. HÍREK, Kolozsvár, jan. 19. Bedő Albert min. tanácsos, országos főerdőmester, tegnap egész nap el volt foglalva a naszódi erdőüzlet érdekében folyt tanácskozásokkal. Ma reggel b. Feilitzsch Arthur erdőigazgató kíséretében Beszterczére ment onnét Deésre megy holnap, s vasárnap visszatér Kolozsvárra. Megérdemelt kitüntetés. A király ő felsége Weisel Antal posta- és távirda felügyelőnek a posta és távirda tanácsosi czímet és jelleget díjmentesen adományozta. A legőszintébb örömmel gratulálunk Weisel úrnak, a kolozsvári postahivatal derék főnökének e valóban megérdemelt és érdemes férfiút ért kitüntetéshez. A kolozsvári távirdahivatal forgalma 1893-ban. Helyben feladatott 48069 db. távirat, helybe érkezett 53213 dr. távirat, a hivatal átmenőleg kezelt 377.100 táviratot és a helyben feladott táviratokért befolyt 23,777 frt 71 kr. E forgalom az 1892 évivel szemben 71,712 db. távirat és 4176 frt 48 kr bevétel többletet tüntet fel- A központi telefonnál átlag havonként 36,000, az év folyamán 432.000 összeköttetés eszközöltetett. Tekintve, hogy a távirda személyzete korlátolt, valóban dicséret illeti e személyzetet nagy szorgalmáért és munkásságáért. A Dorottya-egylet január 27-iki tánczvigalmának meghívóját vettük, s örömmel látjuk belőle, hogy az elaggott tanítónők ügyét a kolozsvári társadalom színe java vette kezébe. Egy olyan mulatság, melyet Szacsvay Sándorné sz.b. Wesselényi Jozéfa, Gyarmathy Miklósné, Albach Gézáné úrasszonyok, Hid Gyula altábornagy, Hegedűs Sándor képviselő, b. Feilitsch Arthur erdőigazgató védelmeznek és százötvenen a társadalom virága, nemes lelkű úrhölgyek és tevékeny férfiak rendeznek, előre hirdeti a fényes sikert. Ez a névsor is egyik bizonysága annak, hogy milyen intelligencia és mennyi jó szív lakik e városban. Adjuk meg mindezekhez, hogy ünnepelt művésznőnk, Komáromy Mariska