Kolozsvár, 1894. július-december (8. évfolyam, 149-298. szám)
1894-07-02 / 149. szám
mlllik évfolyam. 1894. 149. szám. JABELKIRALY UTCZA 6. SZA*j Itp szellemi részét illető mindez közlemény ide intézendő. BUKATOK VéR ADATNAK VMItZa jelenik lap minden nap, a jinnepes vasárnapok kivető level. Vrtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvár, hétfő július 2. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK Egész évre ........................16 frt. Fél évre ...............................6 frt. Negyed évre..........................* frt Egy bór. ...........................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér *era 20 kr. tsz őszi ülésszak munkája. Kolozsvár, jul. 2. Mi, az erdélyi részekben óhajtva látjuk a közigazgatási reformot. Nemcsak a közigazgatás általános javulását emeljük tőle, hanem azt is, hogy a nemzetiségi mozgalmakkal szemben üdvösebben fog tudni elbánni. Reméljük tőle azt, hogy az ügyek ellátására elegendő és képzett munkaerőt fog teremteni, s ennek révén jó része mregszünend azokat a panaszoknak is, amelyeket a nemzetiségek hangoztatnak. A közigazgatási reform kapcsán peig elsősorban várjuk a közigazgatási bráskodásról szóló törvény megalkotását továbbá a községi törvény revisióját. Azok a szűkszavú értesítések, amelyek a képviselőház őszi munkaprogrammjáról szólanak, csak annyit említnek, hogy a törvényhozás az őszi ülésszakban a már kész törvényjavaslatoktárgyalásával fog foglalkozni. Váljon az új községi törvény készen van-e, azt nem tudjuk. És fájdalom, az előjelekből ítélve azt sem merjük hinni, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló és már részben tárgyalt törvényjavaslat letárgyalva lesz. Az első fokú közigazgatási bíróságra nézve ugyanis nagy elvi eltérések vannak. Egy része nem akar semmit sem változtatni a meglevő tervezeten, amely szerint apróság előadója a megyei tiszti ügyész kellene, hogy legyen, a másik rész pedig és alighanem a megyei adminisztráció nyomorúságait reálisabb szemmel néző és praktikusabb rész, önálló referenst akar ez agendára kreálni. Hátra van még a reform legnagyobb feladata: a tulajdonképeni megyei adminisztráció reformálása. Váljon megmarad- e a SzapárySzalavszky féle tervezet vagy új munkát dolgoznak ki, nincsen semmi bizonyosság előttünk. Ily körülmények között azt kell hinnünk, hogy a kormány még nem határozott a reform életbeléptetésére nézve daczára annak, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatban az életbe lépés időpontja 1895. január 1-re van téve. Abban a nézetben vagyunk, hogy soha nem volt alkalmasabb idő a reform életbe léptetésére, mint épen most. Az egyházpolitika az embereket már kifárasztotta s azokkal a harczokkal, a melyek szemünk előtt lefolytak s a melyeknek már vége hossza nem volt, jóformán beteltünk mindnyájan s megelégeltük őket. Mint egy oázis csendes pihenése, oly jól esnék mármost a parlamentnek a közigazgatási reform tárgyalása. S azok a mozgalmas események, a melyeknek főleg az erdélyi részek kitéve voltak, még a legkeményebb municzipalistákat is megpuhitották s ez események behatása alatt a közjogi ellenzék bizonyára nem fogja többé azt az ellentállást kifejteni, a melyet kifejtett 1891-ben az első tárgya- láskor. Emlékezzünk csak vissza azokra a napokra s az országosan felvert ellenzéki tüntetésekre. Hogy átváltozott azóta az ország képe. Mily más jelszók és irányok születtek meg s mily erélyét és szívósságát tudta tanúsítani a kormány és szabadelvű párt az egyházi politikai programm sikere érdekében. Ekkora erély és szívósság már 1891- ben is győzedelmeskedett volna, de menynyire győzedelmeskednék épen most, amikor a közigazgatási reform szüksége mindenkinek oly élénk érzetében van. Kérdés azonban, hogy mindig ily kedvező lesz-e a hangulat a reform iránt, mint most, s nem jöhet nagyon könnyen pár év múlva újból oly áramlat, amely feltámasztja az obstrukciót, vagy legalább is szerfölött nehézzé teszi megint a harczot. Mindent a maga idejében kell megcselekedni, ez a siker titka. S ki volna oly balga, hogy be nem látná, hogy a közigazgatási reformnak most van a legjobb ideje? AKOLOZSVÁR*' TÁRCZAJA. Vasúton: Brander Matthews Angolból : SZÁSZ ZSOMBOR (Folytatás ) — Senki sem kért, — mondá a lány, szivéből nevetve. Nem terjeszthettem elő magamat, mint egy államjavaslatot. — Csakugyan nem kérte meg senki, — kérdésrs. Hitchcock érdeklődve. — Senki! felelte. Egyről reméltem, hogy nyilatkozni fog, de nem tette. Hadnagy volt atyám ezredében. Három tourt tánczoltunk egy bálban, de másnap beosztották másfelé s Mexicoba kellett mennie. Chatapultepecnél megölték s igy foszlott szét reményem. Azt hiszem, a mai lányok fél övezet kérőt is elutasitnak, mig meglelik az igazit. Viszsza fogok menni az étkező kocsiba s meg fogom kérdeni Annie Vernont, hogy hányat utasított vissza „hálás köszönete mellett.“ Hallett Larcem fölugrott. Nagy önmegtar biztatásába került, hogy meg ne forduljon s a háta mögött ülő hölgyek beszélgetésébe vágjon. Ha jól értette, a mit beszélnek, akkor az általa Anynyira szeretett lány itt van a vasúton! S ha itt volna! Szive hevesen dobogott, midőn arra gondolt, hogy a szerencse még egy alkalmat nyújt a találkozásra. Egy hirtelen kelt szél újra finom esőcseppekkel csapkodta be az ablakot, de a viharnak már vége volt, s egy felhő nyíláson át, a folyó mellett fekvő hegy fölött kisütött a nap. — Tehát miss Vernon csinos lány, mint ön mondja, — miss. Hitchcock, s ily keserű sors érte ! Larcom oly figyelemmel hallgatózott, hogy aztán maga is megszégyelte magát. Tehát fülei nem csalták meg; egy miss Vernon van az étkező kocsiban. Az asszony azt mondta, hogy Anta s ez volt Rudolph Vernon anyának is a neve. „Anita“ csak kényeztető neve volt. Fekete szemei és barna bőre miatt adták neki e spanyol hangzású nevet iskolatársai. De a „Vernon“ név sem valami különös, s lehet a világon más Vernon Anna is, mint az, ki után ő vágyik. — S kétségenkívül megérdemelte, — felelte miss Marlenspuyk. Nagyszerű kislány ! Semmi sem szomorúbb, mint a bolond jókedv, s a mai világban annyi lány túlvidám és könynyelmű. De a Vernon Anna jó kedve egészséges. De talán még ő sem tudja fölmelegítni azt a vén pár embert, akikkel utazik. — Kik azok ? — kérdezte mrs. Hitchcock, úgy látszik, hogy nagyon egyszerű emberek, nem igen sokat vannak társaságban. _ Az urat Carkendalnak hívják, — válaszolta miss Marlenspuyk. Rhinebeckből vagy Catskilből való, azt hiszem, s most a Mathuzsalem életbiztosító intézet új másodelnöke. Ennek a társaságnak volt az elnöke az Anna atyja is, míg három évvel ezelőtt meghalt. — Most emlékszem. — Mr. Carkendal magával szokta vinni feleségét, midőn évenkint a társaság ügynökségeit vizsgálja, — folytatta miss Marlenspuyk S úgy látszik Anna velük jött Denverig. Ez utolsó mondatot Hanett Larcom már nem hallotta, mert amint meggyőződött arról, hogy ez az Anita Vernod a Mathuzsalem életbiztosító társaság volt elnökének a lánya, tudta, hogy az van a vasúton, kit ő annyira szeret. Fölugrott, s elhagyta a kocsit. — Kedvesem ! — kiáltott mrs. Hitchcock, ez a fiatalember oly hirtelen ugrott föl, egészen meglökött. — Csodálom, hogy beszélgetésünktől anynyira megijedt, — mondá miss Marlenspuyk. Különben, úgy vettem észre, hogy az utolsó öt percz alatt élénken figyelt beszélgetésünkre. — Hallgatózók sohasem hallanak jót magukról. — S másokról is ritkán, — fűzte hozzá miss Marlenspuyk. II. Az étkező kocsiban. Hallett Larcom elhatározta, hogy még egyszer látni fogja Anitát és pedig azonnal. Zsebre vágta büszkeségét s elindult, hogy bocsánatot kérjen. Nem tudta, hogy mily fogadtatásban fog részesülni, de elhatározta, hogy egy rövid találkára hozzá megy, bármi legyen is eredményes bármily alkalmatlan legyen is a nyilvánosság egy szűk vasúti kocsiban. Tudta, hogy mrs. Carkendal, Anita nagynénje, nem szereti őt, s mindig ellene volt e házasságnak, tehát úgy vélte, hogy, ha csak lehet, az asszonyt kerülni fogja. A bostoni kocsik a vonat végéhez voltak csatolva s midőn Larcom elindult, akkor látta, hogy csak három, new-york—chicagói kocsin átmenve jut, az étkező kocsiba. Égett a vágytól, hogy újra lássa arczát s kibékülhessen vele. Jobbra-balra nézegetett, a mint végig ment a kocsikon, félve, hogy ő bevégezte étkezését s visszatért helyére. De amint belépet az étkező kocsiba, ott találta maga előtt. A legközelebbi üres helyre dobta magát s le nem vette szemét róla. A lány a kocsi túlsó oldalán ült, három asztallal tovább, szemben vele, s az asztal másik oldalán, háttal Larcommal ült mr. és mrs. Carkendal. Először nem vette észre az ifjút. Az apró esőcseppekkel befutott ablakon nézett ki. Amint Larcom nézte úgy tetszett, mintha szempilláján egy nehéz könnycseppet látna, s meg mert volna esküdni, hogy halványabb és soványabb, mint volt pár hét előtt Narragensetéknél. Látta, hogy szenvedett a válás miatt s úgy szerette volna karjai közé zárni s megvigasztalni. A Mathuzsalem életbiztositó-társaság új alelnöke készült befejezni nagyszabású villásreggelijét, melyben felesége is tevékeny részt vett, de unokahuga alig nyúlt a tányéron levő pár falathoz. Larcom látta, hogy mrs. Carkendal odaszólt Anitához, bizonyára kinálgatta, de a leány fejét rázta s meredt szemekkel bámult ki a homályos ablakon. Larkom nem tudta levenni róla szemét, még akkor sem, midőn a pinczér megjelent asztala mellett. Végre megunta a várakozást s intett kezével, hogy távozhat. — Nem kell semmi, — kiáltotta. Aztán hirtelen átlátva helyzetét, hogy egy elkezd kocsi asztalánál ül, gyorsan rendelkezett. Különben, hozzon a mit akar. — Levest ? kérdé az ember, elbámulva. — Jól van, levest, — felelte. A következő pillanatban, midőn a pinezér kiment a konyhába, Anita unalmában megmoz-dult s éppen abba az irányba nézett, hol Lar- com ült. A mint megmozdult, Larcom újra reá nézett s szemeiből a szerelem sugárzott. Tekintetük találkozott, s egy pillanatig egymás szemébe néztek. Anna hirtelen elpirult, majd a vér lefutott arczából, s halotthalvány lett. Larcom szive is gyorsan dobogott, de tovább bámulta a lányt s szemeiből hallgatag megalázkodás tükröződött. A lány egy darabka kenyeret tört le, s idegesen morzsolta ujjai között; a vér újra visszafutott arczába, majd újra elhalványult. Majd a vizes poharat vette föl, s két-három kortyot ivott Midőn a poharat letette, föltekintett s szemük újra találkozott, s látta azt a kérő tekintetet, mi Larcom szemeiből sugárzott. Homlokán mély barázda is látszott, mely eddig nem volt ott; látszott, hogy ő is sokat búsult. Sajnálta szegény fiút. Hol vannak azok az arany napok, midőn Naragansettnél voltak, víg társaságban a folyam partján, vagy a „Rocks“-on, vagy kirándulásokat téve, vagy yacht partiakat csinálva, s egy kis jellel figyelmeztetni tudták egymást, hogy beszélgetni szeretnének, ha csak pár másodperczig is. Ha Larcom levette szemüvegét s gomblyukába akasztotta, a lány tudta, hogy szava van hozzá, s viszonjelül, hogy észrevette, homlokán haját rendezgette. (Folyt. következik : A közúti reform. Kolozsvár, jul. 2. A „Kolozsvár“ 1. évi számában közzétettekkel kapcsolatban, a törvényhatósági útadó kivetésére nézve még egy pár megjegyzésem van. A közutakról s vámokról szóló 1890. évi I. törvényczik 23. §-sa értelmében, a törvényhatóság, úti szükségletének fedezésére törvényhatósági útadó ezilten pótadót vet ki. Az ott felsorolt állami egyenes adók alapján kivetendő útadó, az alább meghatározandó maximumig terjedhető százalékban szabandó meg. „Az említett egyenes adók alapján kivetendő útadó százalék rendszerint nem lehet nagyobb tíz százaléknál. Törvényhatósági útadó fejében mindenkire, még ha az egyenes adója után kivetett százalék szerint rá ennyi nem is esnék, legalább is három kézi napszámnak azon törvényhatóságban folyó ára vetendő ki, mely azonban nem lehet sehol nagyobb összesen 1 frt 50 kmnál. A törvényhatósági közgyűlés ezen mimimumot azokra nézve, akik legalább két igavonó állattal bírnak, egy igás napszám folyó ára erejéig, mely azonban nem lehet nagyobb három forintnál felemelheti, illetve állapíthatja meg. A minimum alá esőkre előírt egyenes államadók öszszegéből levonandó és a megállapított útadószázalék, azok fenmaradó részére vetendő ki.“ Nézzük meg ezt a kivetést közelebbről, — azért is, mert a Közutakról és Vámokról alkotott törvény által a közteherviselés az eddigivel szemben igazságosabban osztatván meg, — általában lényeges — mérsékelt és kiegyenlítést tapasztalunk, de az intézkedés mégis módosítást kíván. . Hogy a jelenlegi kivetésről ha képet adjak példát hozok föl. Kolozsvármegye területén hol a maximum megadóztatás alkalmaztatott.— az 1893 évi útadó alapját képező állami egyenesadók összege tett 425073 frt 131/0 krt. Erre kivetett útadóban: a) százalék szerint fizetőkre 10°/0-kal (30 forintnál magasabb állami egyenes adót fizetők) 18207 frt 43 kr. b) kézi minimalistákra (1—30 forint állami egyenes adót fizető oly egyének kiknek igavonó-marhájuk nincsen) 46528 frt 50 kr. c) igás minimálistákra (1 — 30 forintot fizető oly állami egyenes adózók, kiknek legalább is két igavonó marhájuk van) 24 291 frt — kr. E szerint a kézi és igás minimálistákra összesen kivetett 70,819 frt 50 krt a százalék szerint fizetőkre kivetett összeghez hozzáadva, az öszszes kivetés 89026 frt 93 kr. Az állami egyenes adók összegéből 425 ezer 073 frt31/1 krból a százalék szerint fizető úti adózókra, az itt megállapított tíz százalékkal esik 182.074 frt 30 kr, a kézi és igás minimalistákra esnek 242.998 frt 80 és fél kr. Ezen utóbbi 242.998 frt 80 és fél kr egyenes adóösszegnek megfelelően a minimálisták mint százalék szerint fizetők, tíz százalékkal 24.299 88 kr útadót fizetnének, míg ezzel szemben mint minimális adózók 70.819 frt 50 krral, tehát majdnem négyszer akkora útadóval vannak megróva. Ha ezt az összeget százalék szerinti kivetésre számítjuk el, 29 százalék megadóztatást találunk, vagyis addig, amíg a százalék szerint fizető adózók száz forint állami adó után tíz forint útadót fizetnek, a minimálisták huszonkilenczárt útadóval vannak megróva. Ez a minimálistákra s általában a kisebb vagyonnal rendelkező adózókra terhelő, mert például az olyan adózó, akinek egy háza, egy kis földje van, s fizet 4 forint állami egyenes adót: 1 frt 50 frt, s ha legalább két igavonó marhája van, 3 frt útadóval rovatik meg, épen úgy, mint akinek 30 frt állami egyenes adó van a terhére előírva, ennek megfelelő vagyonnal rendelkezik, még igavonó marhája is van. Méltányosság és a teher igazságosabb megosztása érdekében kívánatos lenne az 1890. évi I. törv.-cz. 23. §-ában megállapított minimumok eltörlésével, illetőleg ezek módosításával, minden adózóra nézve százalék szerinti megadóztatást alkalmazni, mely eljárás még azért is ajánlatos lenne, hogy magát a kivetést is egyszerűsítené és könnyítené, az egyesítésekkel járó munkától megmentené s a törvényhatósági átadó bevételeket az eddigi kivetéssel szemben jobban biztosítaná. Mert a százalék szerint kisebb összegekben kivetendő útadót a szegényebb adózók is inkább megtudnák fizetni s behajthatlanság czimén annyi útadó törlés nem lenne. SZÁSZ KÁROLY vármegyei alszámvevő. A marosludasi ev. ref. egyház ügye. M -Ludas, jun. 29. T. Szerkesztő Úr! „A marosludasi ref. egyház megmentése“ czimen, becses lapjában, a Kolozsvárban i. é. május hó 3- án, Veritas aláírással, egy tendentiózus közlemény jelent meg, mely közleménynek lényege, minket, itteni ref. birtokosokat, mint a kik egyházunk fenntartása és megalkotásából becsülettel követtük részünket, nemcsak mélyen sért, hanem a mint az ugyancsak becses lapjában f. hó 8-án Eczken Sándor birtokos társunk tollából megjelent és „A marosludasi ev. ref. egyház ügye“ czímet viselő közleményből megállapítható : tartalma az igazsággal is ellenkezik. S hogy ezen rosszakaratú közleményre néhány szóból álló észrevételünket csak most, egy hó lefolyása után tesszük meg, annak okát nem egyébnek, hanem annak méltóztassék tulajdonítani, hogy mi az Eczken Sándor közleménye által falhoz szorított Veritás mentegető sorai után óhajtottunk volna a szóban levő ügyhöz érdemlegesen hozzászólani, ami azonban — sajnálatunkra — nem történhetett, mert Veritás, fölvett nagy nevéhez illőleg, bölcsen hallgat. Nem igényelhetjük azonban becses lapjának olvasóit a mi, nagyra felfújt, kicsinyes ügyünkkel kelleténél tovább foglalkoztatni, amiért is csak a tények rövid előadására szorítkozunk, az igazság megállapítását egészen a józanul gondolkodó nagy közönségre bízva. Való tény az, hogy épen mi, az itteni ref. birtokosok, voltunk azok, kik ezelőtt tíz évvel abból indulva ki, hogy a mi népünknek nem elég minden harmadik vasárnapon egy-egy magyar egyházi beszédet hallani, hanem magyar nemzeti egyházi szempontból szükséges, hogy helyben lakó papja legyen, ki, keresztelés, esketés, temetés, stb. funkcióival, emanczipálja a magyar családokat az idegen vallású és nemzetiségű pópák befolyása alól, kiket kényelmi és más tekintetekből népünk mind sűrűbben és sűrűbben vett igénybe , anyaegyházzá szerveztük addigi leányegyházunkat; mi voltunk azok, kik az egyházkerület támogatása mellett sok küzdés s még több anyagi áldozat árán, díszes ref. templomot és papi lakot emeltettünk községünkben. S hogy nem építettünk légvárat, ezt épen ref. egyházunknak tiz éves fennállása igazolja, s reméljük isten után, hogy további fennállása még azon meggondolatlan és esztelen tervek után sincs veszélyeztetve, melyek az államadó alapon történő képekirovás néven — bolondgomba módjára — Veritás fejében teremtek és és a melyek, tagadhatatlanul, itten a kedélyeket egészen fölizgatták. De hát hogy is állunk tulajdonképen ? — Van nekünk törvényesen megerősített papi dijlevélünk melyben megnevezve és részletezve vannak a papi javadalmak, fizetségek és úgy ezek, mint más nemű egyházi kiadásaink fedezésére van nekünk szabályszerű képekirovásunk, melyre anyaegyházunkat fölépítettük és a mely kirovás esetről esetre módosítható ugyan, mert emberek és körülmények változnak, de alapelvből ki nem forgatható, mert akkor, minthogy erre épült, természetesen, öszszedül az anyaegyház. Más kérdés aztán, hogy az arra hivatottak miképpen hajtatták és hajtatják föl egyházunk törvényes követeléseit? miképen élesztik az egyház tagjaiban a hitbuzgóságot, az áldozatkészséget ? avagy tapintatlan és sok esetben nevetséges szerepléseikkel nem döntenek-e halomra minden tekintély iránti tiszteletet? És Veritás mit akar? Állami adóalapon történő képekirovás kell neki, hogy ne bajlódjon a szegény nép nyomorúságos krajczárjaival hanem dúskáljon a ref. birtokosoknak százakra menő egyházi ravatalában. Hiszen ez nagyon szép dolognak látszik, de csak látszik , mert ha közelebbről vizsgál- t juk, arra a meggyőződésre kell jönnünk, hogy anyagi és erkölcsi lehetetlenség ! Anyagi lehetetlenség azért, mert a mi- iként Eczkeri Sándor úr említett közleményében elég érthetően kifejtő, az itten lakó s látszólag nagyobb vagyonnal biró pár ref. birtokos, kik különben is eléggé meg vannak terjhelve állami, megyei és községi adókkal : nem viselhetik egy anyaegyháznak már is több, mint hatszáz forintra menő kiadásának csaknem egész terhét; erkölcsi lehetetlenség pedig azért, mert bár — a Veritás féle terv szerint — egy pár ref. földbirtokos hordozná az egyház csaknem minden terhét, mégis Veritás?és a nyolczvannégy oly hive — kikre most is támaszkodik — kormányozná az egyházat, kik adót nem fizetnek s igy a megállapított együtt ötven krajczárnál nagyobb az egyházi ravataluk sem lehet, de mint az egyház tagjai, egyenlő szavazati joggal bírnának továbbra is. Ily körülmények között aztán egyszer Veritásnak könnyű lenne a papi fizetést akár ezer forintra is kikerekittetni ; könnyű lenne kántori fizetést szavaztatni meg, orgonát vétetni s mindezt a mi bőrünkre. De mi igy t, ez. Veritás Úr nem játszunk ezen és hasonló tervei ellen itt a nyilvánosság terén is tiltakozunk ; az állami adóalapon történő képekirováshoz, mint veszedelmes precedenshez, semmi szín alatt hozzá nem járulunk! Ám lássa ön, hogy a maga által teremtett zavaros helyzetből miként gázol ki ; mi kijelentjük, hogy önnek, vagy önhöz hasonló demagógnak a történtek után még az eddig fizetett évi 20 frt kepét sem fizetjük szívesen és sokáig, s azt ajánljuk, hogy távozzék tőlünk jobb hazába s az általunk megalapított egyház további fenntartását, az eddigi alapon, bízza csak továbbra is nyugodtan reánk ! Különben béke velünk ! ! A marosludasi ref. birtokosok.