Kolozsvár, 1894. július-december (8. évfolyam, 149-298. szám)

1894-07-02 / 149. szám

mlll­ik évfolyam. 1894. 149. szám. JA­BELKIRALY­ UTCZA 6. SZA*­j Itp szellemi részét illető mindez közlemény ide intézendő. BUKATOK VéR ADATNAK VMItZa jelenik­­ lap minden nap, a­ jinnep­­es vasárnapok kivető level. Vrtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Kolozsvár, hétfő július 2. Kiadóhivatal: B­ELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK Egész évre ........................16 frt. Fél évre ...............................6 frt. Negyed évre..........................* frt Egy bór. ...........................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér *era 20 kr. tsz őszi ülésszak munkája. Kolozsvár, jul. 2.­­ Mi, az erdélyi részekben óhajtva látjuk a közigazgatási reformot. Nem­csak a közigazgatás általános javulását emeljük tőle, hanem azt is, hogy a nem­­zetiségi mozgalmakkal szemben üdvö­­sebben fog tudni elbánni. Reméljük tőle azt, hogy az ügyek ellátására elegendő és képzett munkaerőt fog teremteni, s ennek révén jó része mregszünend azok­at a panaszoknak is, a­melyeket a nemzetiségek hangoztatnak. A közigazgatási reform kapcsán pe­­ig első­sorban várjuk a közigazgatási b­ráskodásról szóló törvény megalkotását továbbá a községi törvény revisióját. Azok a szűkszavú értesítések, a­melyek a képviselőház őszi munkapro­­grammjáról szólanak, csak annyit em­­lítnek, hogy a törvényhozás az őszi ülés­szakban a már kész törvényjavaslatok­­­tárgyalásával fog foglalkozni. Váljon az új községi törvény készen van-e, azt nem tudjuk. És fájdalom, az előjelekből ítélve azt sem merjük hinni, hogy a közigaz­gatási bíráskodásról szóló és már részben tárgyalt törvényjavaslat letárgyalva lesz. Az első fokú közigazgatási bíróságra nézve ugyanis nagy elvi eltérések vannak. Egy része nem akar semmit sem változtatni a meglevő tervezeten, a­mely sze­rint a­próság előadója a megyei tiszti ügyész kellene, hogy legyen, a másik rész pedig és aligha­nem a megyei adminisztrác­ió nyomorúságait reálisabb szemmel néző és praktikusabb rész, önálló referenst akar ez agendára kreálni. Hátra van még a reform legnagyobb feladata: a tulaj­­donképeni megyei adminisztrác­ió refor­málása. Váljon megmarad- e a Szapáry­­Szalavszky féle tervezet vagy új munkát dolgoznak ki, nincsen semmi bizonyos­ság előttünk. Ily körülmények között azt kell hinnünk, hogy a kormány még nem ha­tározott a reform életbeléptetésére nézve daczára annak, hogy a közigazgatási bí­ráskodásról szóló törvényjavaslatban az életbe lépés időpontja 1895. január 1-re van téve. Abban a nézetben vagyunk, hogy soha nem volt alkalmasabb idő a reform életbe léptetésére, mint épen most. Az egyházpolitika az embereket már kifárasz­totta s azokkal a harczokkal, a melyek szemünk előtt lefolytak s a melyeknek már vége hossza nem volt, jóformán be­teltünk mindnyájan s megelégeltük őket. Mint egy oázis csendes pihenése, oly jól esnék mármost a parlamentnek a közigaz­gatási reform tárgyalása. S azok a moz­galmas események, a melyeknek főleg az erdélyi részek kitéve voltak, még a leg­keményebb municzipalistákat is megpu­­hitották s ez események behatása alatt a közjogi ellenzék bizonyára nem fogja többé azt az ellentállást kifejteni, a me­lyet kifejtett 1891-ben az első tárgya-­ láskor. Emlékezzünk csak vissza azokra a na­pokra s az országosan felvert ellenzéki tün­tetésekre. Hogy átváltozott azóta az ország képe. Mily más jelszók és irányok szü­lettek meg s mily erélyét és szívósságát tudta tanúsítani a kormány és szabad­elvű párt az egyházi politikai programm sikere érdekében. Ekkora erély és szívósság már 1891- ben is győzedelmeskedett volna, de meny­nyire győzedelmeskednék épen most, a­mikor a közigazgatási reform szüksége mindenkinek oly élénk érzetében van. Kérdés azonban, hogy mindig ily kedvező lesz-e a hangulat a reform iránt, mint most, s nem jöhet nagyon könnyen pár év múlva újból oly áramlat, a­mely feltámasztja az obstrukc­iót, vagy leg­alább is szerfölött nehézzé teszi megint a harczot. Mindent a maga idejében kell meg­cselekedni, ez a siker titka. S ki volna oly balga, hogy be nem látná, hogy a közigazgatási reformnak most van a leg­jobb ideje? A­­KOLOZSVÁR*' TÁRCZAJA. V­asúton: Brander Matthews Angolból : SZÁSZ ZSOMBOR (Folytatás ) — Senki sem kért, — mondá a lány, szivéből nevetve. Nem terjeszthettem elő ma­gamat, mint egy államjavaslatot. — Csakugyan nem kérte meg senki, — kérdé­srs. Hitchcock érdeklődve. — Senki! felelte. Egyről reméltem, hogy nyilatkozni fog, de nem tette. Had­nagy volt atyám ezredében. Három tourt tán­­czoltunk egy bálban, de másnap beosztották másfelé s Mexicoba kellett mennie. Chatapul­­tepecnél megölték s igy foszlott szét remé­nyem.­ Azt hiszem, a mai lányok fél övezet ké­­rőt is­ elutasitnak, mig meglelik az igazit. Visz­­sza fogok menni az étkező kocsiba s meg fo­gom kérdeni Annie Vernont, hogy hányat uta­sított vissza „hálás köszönete mellett.“ Hallett Larcem fölugrott. Nagy önmegtar biztatásába került, hogy meg ne forduljon s a háta mögött ülő hölgyek beszélgetésébe vágjon. Ha jól értette, a mit beszélnek, akkor az általa Anynyira szeretett lány itt van a vasúton! S ha itt volna! Szive hevesen dobogott, midőn arra gondolt, hogy a szerencse még egy alkal­mat nyújt a találkozásra. Egy hirtelen kelt szél újra finom eső­cseppekkel csapkodta be az ablakot, de a vi­harnak már vége volt, s egy felhő nyíláson át, a folyó mellett fekvő hegy fölött kisütött a nap. — Tehát miss Vernon csinos lány, mint ön mondja, — miss. Hitchcock, s ily keserű sors érte ! Larcom oly figyelemmel hallgatózott, hogy aztán maga is megszégyelte magát. Tehát fülei nem csalták meg; egy miss Vernon van az étkező kocsiban. Az asszony azt mondta, hogy Ant­a s ez volt Rudolph Ver­non anyának is a neve. „Anita“ csak kényez­tető neve volt. Fekete szemei és barna bőre miatt adták neki e spanyol hangzású nevet is­kolatársai. De a „Vernon“ név sem valami kü­lönös, s lehet a világon más Vernon Anna is, mint az, ki után ő vágyik. — S kétségenkívül megérdemelte, — felelte miss Marlenspuyk. Nagyszerű kis­lány ! Semmi sem szomorúbb, mint a bolond jókedv, s a mai világban annyi lány túlvidám és köny­­nyelmű­. De a Vernon Anna jó kedve egészsé­ges. De talán még ő sem tudja fölmelegítni azt a vén pár embert, a­kikkel utazik. — Kik azok ? — kérdezte mrs. Hitchcock, úgy látszik, hogy nagyon egyszerű emberek, nem igen sokat vannak társaságban. _ Az urat Carkendalnak hívják, — vá­laszolta miss Marlenspuyk. Rhinebeck­ből vagy Catskilből való, azt hiszem, s most a Mathu­­zsalem életbiztosító intézet új másodelnöke. Ennek a társaságnak volt az elnöke az Anna atyja is, míg három évvel ezelőtt meghalt. — Most emlékszem. — Mr. Carkendal magával szokta vinni feleségét, midőn évenkint a társaság ügynök­ségeit vizsgálja, — folytatta miss Marlenspuyk S úgy látszik Anna velük jött Denverig. Ez utolsó mondatot Hanett Larcom már nem hallotta, mert a­mint meggyőződött arról, hogy ez az Anita Vernod a Mathuzsalem élet­biztosító társaság volt elnökének a lánya, tud­ta, hogy az van a vasúton, kit ő annyira sze­ret. Fölugrott, s elhagyta a kocsit. — Kedvesem ! — kiáltott mrs. Hitchcock, ez a fiatal­ember oly hirtelen ugrott föl, egé­szen meglökött. — Csodálom, hogy beszélgetésünktől any­­nyira megijedt, — mondá miss Marlenspuyk. Különben, úgy vettem észre, hogy az utolsó öt percz alatt élénken figyelt beszélgetésünkre. — Hallgatózók sohasem hallanak jót ma­gukról. — S másokról is ritkán, — fűzte hozzá miss Marlenspuyk. II. Az étkező kocsiban. Hallett Larcom elhatározta, hogy még egy­szer látni fogja Anitát és pedig azonnal. Zsebre­­ vágta büszkeségét s elindult, hogy bocsánatot­­ kérjen. Nem tudta, hogy mily fogadtatásban fog részesülni, de elhatározta, hogy egy rövid találkára hozzá megy, bármi legyen is eredmé­nye­s bár­mily alkalmatlan legyen is a nyil­vánosság egy szűk vasúti kocsiban. Tudta, hogy mrs. Carkendal, Anita nagynénje, nem szereti őt, s mindig ellene volt e házasságnak, tehát úgy vélte, hogy, ha csak lehet, az asszonyt ke­rülni fogja. A bostoni kocsik a vonat végéhez voltak csatolva s midőn Larcom elindult, akkor látta, hogy csak három, new-york—chicagói kocsin átmenve jut, az étkező kocsiba. Égett a vágytól, hogy újra lássa arczát s kibékülhessen vele. Jobbra-balra nézegetett, a mint végig ment a kocsikon, félve, hogy ő bevégezte étkezését s visszatért helyére. De a­mint belépet az étkező kocsiba, ott találta maga előtt. A legközelebbi üres helyre dobta magát s le nem vette szemét róla. A lány a kocsi túlsó oldalán ült, három asztallal tovább, szem­ben vele, s az asztal másik oldalán, háttal Lar­­commal ült mr. és mrs. Carkendal. Először nem vette észre az ifjút. Az apró esőcseppekkel be­futott ablakon nézett ki. A­mint Larcom nézte úgy tetszett, mintha szempilláján egy nehéz könnycseppet látna, s meg mert volna esküdni, hogy halványabb és soványabb, mint volt pár hét előtt Narragensetéknél. Látta, hogy szen­vedett a válás miatt s úgy szerette volna kar­jai közé zárni s megvigasztalni. A Mathuzsalem életbiztositó-társaság új alelnöke készült befejezni nagyszabású villás­reggelijét, melyben felesége is tevékeny részt vett, de unokahuga alig nyúlt a tányéron levő pár falathoz. Larcom látta, hogy mrs. Carken­dal odaszólt Anitához, bizonyára kinálgatta, de a leány fejét rázta s meredt szemekkel bámult ki a homályos ablakon. Larkom nem tudta levenni róla szemét, még akkor sem, midőn a pinczér megjelent asztala mellett. Végre megunta a várakozást s intett kezével, hogy távozhat. — Nem kell semmi, — kiáltotta. Aztán hirtelen átlátva helyzetét, hogy egy elkezd kocsi asztalánál ül, gyorsan rendelkezett. Különben, hozzon a mit akar. — Levest ? kérdé az ember, elbámulva. — Jól van, levest, — felelte. A következő pillanatban, midőn a pinezér kiment a konyhába, Anita unalmában megmoz-­­­dult s éppen abba az irányba nézett, hol Lar-­­ com ült. A mint megmozdult, Larcom újra reá nézett s szemeiből a szerelem sugárzott. Te­kintetük találkozott, s egy pillanatig egymás szemébe néztek. Anna hirtelen elpirult, majd a vér lefu­­­­tott arczából, s halotthalvány lett. Larcom szive is gyorsan dobogott, de tovább bámulta a lányt s szemeiből hallgatag megalázkodás tükröző­­dött. A lány egy darabka kenyeret tört le, s idegesen morzsolta ujj­a­i között; a vér újra visszafutott arczába, majd újra elhalványult. Majd a vizes poharat vette föl, s két-három kortyot ivott Midőn a poharat letette, fölte­kintett s szemük újra találkozott, s látta azt a kérő tekintetet, mi Larcom szemeiből sugár­zott. Homlokán mély barázda is látszott, mely eddig nem volt ott; látszott, hogy ő is sokat búsult. Sajnálta szegény fiút. Hol vannak azok az arany napok, midőn Naragansettnél voltak, víg társaságban a fo­lyam partján, vagy a „Rocks“-on, vagy kirán­dulásokat téve, vagy yacht partiakat csinálva, s egy kis jellel figyelmeztetni tudták egymást, h­ogy beszélgetni szeretnének, ha csak pár má­­sodperczig is. Ha Larcom levette szemüvegét s gomblyukába akasztotta, a lány tudta, hogy szava van hozzá, s viszon­jelül, hogy észre­vette, homlokán haját rendezgette. (Folyt. következik : A közúti reform. Kolozsvár, jul. 2. A „Kolozsvár“ 1. évi számában közzé­tet­tekkel kapcsolatban, a törvényhatósági útadó kivetésére nézve még egy pár megjegyzésem van. A közutakról s vámokról szóló 1890. évi I. törvényczik 23. §-sa értelmében, a törvény­­hatóság, úti szükségletének fedezésére törvény­­hatósági útadó ezilten pótadót vet ki. Az ott felsorolt állami egyenes adók alapján kivetendő útadó, az alább meghatározandó maximumig terjedhető százalékban szabandó meg. „Az em­lített egyenes adók alapján kivetendő útadó százalék rendszerint nem lehet nagyobb tíz szá­zaléknál. Törvényhatósági útadó fejében minden­kire, még ha az egyenes adója után kivetett százalék szerint rá ennyi nem is esnék, legalább is három kézi napszámnak azon törvényható­ságban folyó ára vetendő ki, mely azonban nem lehet sehol nagyobb összesen 1 frt 50 kmnál. A törvényhatósági közgyűlés ezen mimimumot azokra nézve, a­kik legalább két igavonó állat­tal bírnak, egy igás napszám folyó ára erejéig, mely azonban nem lehet nagyobb három forint­nál felemelheti, illetve állapíthatja meg. A mi­nimum alá esőkre előírt egyenes államadók ösz­­szegéből levonandó és a megállapított útadó­­százalék, azok fenmaradó részére vetendő ki.“ Nézzük meg ezt a kivetést közelebbről, — azért is, mert a Közutakról és Vámokról alkotott törvény által a közteherviselés az ed­digivel szemben igazságosabban osztatván meg, — általában lényeges — mérsékelt és kiegyen­lítést tapasztalunk, de az intézkedés mégis mó­dosítást kíván. . Hogy a jelenlegi kivetésről ha képet ad­jak példát hozok föl. Kolozsvármegye területén hol a maxi­mum megadóztatás alkalmaztatott.— az 1893 évi útadó alapját képező állami egyenesadók összege tett 425073 frt 131/0 krt. Erre kivetett útadóban: a) százalék sze­rint fizetőkre 10°/0-kal (30 forintnál magasabb állami egyenes adót fizetők) 18207 frt 43 kr. b) kézi minimalistákra (1—30 forint állami egyenes adót fizető oly egyének kiknek igavo­nó-marhájuk nincsen) 46528 frt 50 kr. c) igás minimálistákra (1 — 30 forintot fizető oly ál­lami egyenes adózók, kiknek legalább is két igavonó marhájuk van) 24 291 frt — kr. E szerint a kézi és igás minimálistákra összesen kivetett 70,819 frt 50 krt a százalék szerint fizetőkre kivetett összeghez hozzáadva, az ösz­­szes kivetés 89026 frt 93 kr. Az állami egyenes adók összegéből 425 ezer 073 frt­­31/1 krból a százalék szerint fi­zető úti adózókra, az itt megállapított tíz szá­zalékkal esik 182.074 frt 30 kr, a kézi és igás minimalistákra esnek 242.998 frt 80 és fél kr. Ezen utóbbi 242.998 frt 80 és fél kr egyenes adóösszegnek megfelelően a minimálisták mint százalék szerint fizetők, tíz százalékkal 24.299 88 kr útadót fizetnének, míg ezzel szemben mint minimális adózók 70.819 frt 50 krral, tehát majdnem négyszer akkora útadóval van­nak megróva. Ha ezt az összeget százalék szerinti ki­vetésre számítjuk el, 29 százalék megadózta­tást találunk, vagyis addig, a­míg a százalék szerint fizető adózók száz forint állami adó után tíz forint útadót fizetnek, a minimálisták huszonkilencz­árt útadóval vannak megróva. Ez a minimálistákra s általában a kisebb vagyonnal rendelkező adózókra terhelő, mert például az olyan adózó, a­kinek egy háza, egy kis földje van, s fizet 4 forint állami egyenes adót: 1 frt 50 frt, s ha legalább két igavonó marhája van, 3 frt útadóval rovatik meg, épen úgy, mint a­kinek 30 frt állami egyenes adó van a terhére előírva, ennek megfelelő va­gyonnal rendelkezik,­­ még igavonó marhája is van. Méltányosság és a teher igazságosabb megosztása érdekében kívánatos lenne az 1890. évi I. törv.-cz. 23. §-ában megállapított mini­mumok eltörlésével, illetőleg ezek módosításá­val, minden adózóra nézve szá­zalék szerinti megadóztatást alkalmazni, mely eljárás még azért is ajánlatos lenne, hogy magát a kivetést is egy­szerűsítené és könnyítené, az egyesítésekkel járó munkától megmentené s a törvényhatósá­gi átadó bevételeket az eddigi kivetéssel szem­ben jobban biztosítaná. Mert a százalék szerint kisebb összegekben kivetendő útadót a szegé­nyebb adózók is inkább megtudnák fizetni s behajthat­lanság czimén annyi útadó törlés nem lenne. SZÁSZ KÁROLY vármegyei alszámvevő. A marosludasi ev. ref. egyház ügye. M -Ludas, jun. 29. T. Szerkesztő Úr! „A marosludasi ref. egyház megmentése“ czimen, becses lapjában, a Kolozsvár­ban i. é. május hó 3- án, Veritas aláírással, egy tenden­­tiózus közlemény jelent meg, mely közlemény­nek lényege, minket, itteni ref. birtokosokat, mint a kik egyházunk fenntartása és megalko­tásából becsülettel követtük részünket, nem­csak mélyen sért, hanem a mint az ugyancsak becses lapjában f. hó 8-án Eczken Sándor bir­tokos társunk tollából megjelent és „A maros­ludasi ev. ref. egyház ügye“ czímet viselő köz­leményből megállapítható : tartalma az igazság­gal is ellenkezik. S hogy ezen rosszakaratú közleményre néhány szóból álló észrevételünket csak most, egy hó lefolyása után tesszük meg, annak okát nem egyébnek, hanem annak méltóztassék tu­lajdonítani, hogy mi az Eczken Sándor közle­ménye által falhoz szorított Veritás mentegető sorai után óhajtottunk volna a szóban levő ügyhöz érdemlegesen hozzá­szólani, a­mi azon­ban — sajnálatunkra — nem történhetett, mert Veritás, fölvett nagy nevéhez illőleg, bölcsen hallgat. Nem igényelhetjük azonban becses lapjá­nak olvasóit a mi, nagyra felfújt, kicsinyes ügyünkkel kelleténél tovább foglalkoztatni, a­miért is csak a tények rövid előadására szo­rítkozunk, az igazság megállapítását egészen a józanul gondolkodó nagy közönségre bízva. Való tény az, hogy épen mi, az itteni ref. birtokosok, voltunk azok, kik ezelőtt tíz évvel abból indulva ki, hogy a mi népünknek nem elég minden harmadik vasárnapon egy-egy magyar egyházi beszédet hallani, hanem magyar nemzeti egyházi szempontból szükséges, hogy helyben lakó papja legyen, ki, keresztelés, es­­ketés, temetés, stb. funkcióival, emanczipálja a magyar családokat az idegen vallású és nemze­tiségű pópák befolyása alól, kiket kényelmi és más tekintetekből népünk mind sűrűbben és sűrűbben vett igénybe , anyaegyházzá szervez­tük addigi leányegyházunkat; mi voltunk azok, kik az egyházkerület támogatása mellett sok küzdés s még több anyagi áldozat árán, díszes ref. templomot és papi lakot emeltettünk köz­ségünkben. S hogy nem építettünk légvárat, ezt épen ref. egyházunknak tiz éves fennállása igazolja, s reméljük isten után, hogy további fennállása még azon meggondolatlan és esztelen tervek után sincs veszélyeztetve, melyek az államadó alapon történő képekirovás néven — bolond­gomba módjára — Veritás fejében teremtek és és a melyek, tagadhatatlanul, itten a kedélye­ket egészen fölizgatták. De hát hogy is állunk tulajdonképen ? — Van nekünk törvényesen megerősített pa­pi dijlevélünk melyben megnevezve és részle­tezve vannak a papi javadalmak, fizetségek és úgy ezek, mint más nemű egyházi kiadásaink fedezésére van nekünk szabályszerű képekiro­vásunk, melyre anyaegyházunkat fölépítettük és a mely kirovás esetről esetre módosítható ugyan, mert emberek és körülmények változ­nak, de alapelv­­ből ki nem forgatható, mert akkor, minthogy erre épült, természetesen, ösz­­szedül az anyaegyház. Más kérdés aztán, hogy az arra hivatot­tak miképpen hajtatták és hajtatják föl egyhá­zunk törvényes követeléseit? miképen élesztik az egyház tagjaiban a hitbuzgóságot, az áldo­zatkészséget ? avagy tapintatlan és sok eset­­­­ben nevetséges szerepléseikkel nem döntenek-e halomra minden tekintély iránti tiszteletet? És Veritás mit akar? Állami adóalapon­­ történő képekirovás kell neki, hogy ne bajlód­jon a szegény nép nyomorúságos krajczárjaival hanem dúskáljon a ref. birtokosoknak százakra menő egyházi ravatalában. Hiszen ez nagyon szép dolognak látszik, de csak látszik , mert ha közelebbről vizsgál- t juk, arra a meggyőződésre kell jönnünk, hogy­­ anyagi és erköl­csi lehetetlenség ! Anyagi lehetetlenség azért, mert a mi- i­ként Eczkeri Sándor úr említett közleményé­ben elég érthetően kifejtő, az itten lakó s lát­­­­szólag nagyobb vagyonnal biró pár ref. birto­­­­kos, kik különben is eléggé meg vannak ter­­j­helve állami, megyei és községi adókkal : nem­­ viselhetik egy anyaegyháznak már is több, mint hatszáz forintra menő kiadásának csak­nem egész terhét; erkölcsi lehetetlenség pedig azért, mert bár — a Veritás féle terv szerint — egy pár ref. földbirtokos hordozná az egy­ház csaknem minden terhét, mégis Veritás?és a nyolczvannégy oly hive — kikre most is tá­maszkodik — kormányozná az egyházat, kik adót nem fizetnek s igy a megállapított egy­ütt ötven krajczárnál nagyobb az egyházi rava­taluk sem lehet, de mint az egyház tagjai, egyenlő szavazati joggal bírnának továbbra is. Ily körülmények között aztán egyszer Veritásnak könnyű lenne a papi fizetést akár ezer forintra is kikerekittetni ; könnyű lenne kántori fizetést szavaztatni meg, orgonát vétet­ni s mindezt a mi bőrünkre. De mi igy t, ez. Veritás Úr nem játszunk­­ ezen és hasonló tervei ellen itt a nyilvánosság terén is tiltakozunk ; az állami adóalapon tör­ténő képekirováshoz, mint veszedelmes prec­e­­denshez, semmi szín alatt hozzá nem járulunk! Ám lássa ön, hogy a maga által teremtett za­varos helyzetből miként gázol ki ; mi kijelent­jük, hogy önnek, vagy önhöz hasonló dema­gógnak a történtek után még az eddig fizetett évi 20 frt kepét sem fizetjük szívesen és so­káig, s azt ajánljuk, hogy távozzék tőlünk jobb hazába s az általunk megalapított egyház to­vábbi fenntartását, az eddigi alapon, bízza csak továbbra is nyugodtan reánk ! Különben béke velünk ! ! A marosludasi ref. birtokosok.

Next