Kolozsvár, 1895. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1895-01-02 / 1. szám
I ibfi 0 1 £' rtf -Sé re t b k V I y egy csepp a Lethe vizéből. Irt»: Boy Tellet. Angolból fordított»: VASTAGH JOZEFIN. I. Fejezet. neke Méltóságod a halottas házat is meg tarja nézni? Egy perczig haboztam. — Borzasztó látványok nem bírnak vonzerővel reám nézve, de r,nár a következő perczben győzött az utazó, ingói amaz ösztöne, mely őt minden legcse-télyebb dologmegtekintésére is késztetidegen országokban! Otthona a legérdekesebb, legjobb látványok elhanyagoltatnak azon egyszerű ’nál fogva, hogy azok mindég láthatók! „Igen, elém, mutassa meg a halottas házat. Az mber, akihez szólottam, a temető őr volt. Történetem színhelye egy délnétnftt°rszaf-i város volt. Valódi nevét e városnak bizonyos okoknál fogva el kell hallgatnom. Nevezzük „Grenzstadt“-nak. Megjegyzem itt, hogy azáltal használt „méltóságos“ czimezés engem jog szerint egyáltalán nem illetett , azt valószínűleg bálából, bőkezű borravalómért ruházta reám. — Én fiatal voltam ésaza ’ mit sem tartottam természetesebbnek, minogy egyszersmind bőkezű is legyek. Soha se felfogni, hogy lehet valaki fösvény, **n ez kis pénzzel az ember olyan kellemessé teheti életét. Én ugyan egy kissé könnyelmű vagyok (rokonaim nézete szerint vagyon is könnyelmű), de hisz e tulajdonság majdnem elválaszthatatlan egy művész személyétől. Én pedig művész vagyok ; a festők közt meglehetősen jó hangzású nevem van ; történetünk idejében azonban még csak kezdő voltam. Személyemről nincs sok mondanivalóm és amit mondhatnék, az úgy is kitűnik majd történetünk folyamán. Mellesleg megjegyzem, hogy jóllehet a „méltóságos czim, nem illet engem, én mégis az aristokratiához tartozom”, nem dicsekszem vele, nem tenném, ha családom még sokkal előkelőbb volna is, mint amilyen. Atyám Riverton Lord, 40 ezer hold földje van, én legifjabb fia vagyok. Nevem (túlságosan díszes név nézetem szerint, de hát nem vagyok felelős érte) „Lindley Fitzalan.“ És most térjünk vissza a temető őrhöz , meggyőződvén, hogy én csakugyan látni akarom a halottas házat, elvezetett egy, a temető kijáratához közel álló épülethez. Meglehetős nagy épület volt, semmi különös sem volt rajta, legfeljebb az, hogy ablakai nagyon magasan voltak elhelyezve. Ez épülethez egy kisebb volt csatolva, nyilván a temető őr lakása. — Egy pár lépcsőn fel, ez épület főbejáratához jutottunk, az őr kinyitotta az ajtót és intett, hogy lépjek be. Az ajtóban meg állottam egy perczig és körülnéztem, egy nagy hosszúkás terem volt, csak egy felől egy sor nagyon magasan fekvő, (mint azt már előbb megjegyeztem) ablak által megvilágítva. A nap már lement volt, sötétedni kezdet, a vastag poros üvegeken át betörő nyári alkony, havány kísérteties fénnyel árasztotta el a termet. Mindazonáltal még tisztán kivehettem a teremben két oldalt felállított, alacsony, hosszúkás, szűk állványokat, körülbelől két és fél lábnyi magasságban a földtől téglából épitve és palatáblával lefedve. Ez állványok a koporsóknak voltak odaállítva. Három jelenleg be is volt töltve. „Rendesen több koporsó szokott itt lenni . — jegyzé meg a temetően mintegy mentegetődzve a szegényes látvány felett, — e kerület halottjai mind ide hozatnak, még egy napig sem szabad őket a házakban tartani, mint önöknél Angliában.“ „De igy könnyen megeshetik, hogy élve temetnek el valakit,“ jegyzem meg. „Ok nem temetjük el őket rögtön és amint láthatja méltóságod, a koporsók fedetlen hagyatnak." Igaza volt, mindenik koporsó mellett ott feküdt fedele. „Méltóságod talán a holttesteket is meg akarja nézni? — kérdé a temetőőr. Egy nagyon szép halottunk van, egy fiatal leány, olyan mint egy kép“ ! „Jól van,“ mondom, „Miután már idejöttem, mindent meg akarok nézni.“ Elvezetett az első koporsóhoz. Visszataszító látvány! egy pillantást vetettem reá s tovább mentem. A második ugyancsak olyan volt. Végre a harmadikhoz jutottunk — de itt mintha oda szögeztek volna — megállottam. Egy fiatal bájos nőnek a holtteste volt, a legbájosabb fiatal nőnek, kit valaha láttam. Fehérbe volt öltöztetve, karjai keresztbe téve, úgy nézett ki, mintha csak aludnék. Arcza azonban nagyon fehér volt, az azt körül övedző sűrű sötét hajzat még színtelenebbnek tüntette fel szoborszerű vonásait. Vonásai gyönyörűek, orra egyenes, ajkai keskenyek, bájosak voltak, hosszú, selymes szempillái most lesütve gyöngéd kerekded arczán nyugodtak. Meddig állottam így nézésébe elmerülve, nem tudom, végre is a temető-őr károgó hangja rázott fel gondolataimból. „Csinos leány — mondá, — csinos, de csak ma még Holnap már nem így fog kinézni !“ Irtózat fogott el e gondolatra. „Mikor temetik, illetőleg meddig maradnak itt a holttestek ?“ kérdem. „Az különböző, felelé, némelykor nagyon gyorsan. Van eset azonban, hogy csak két három nap múlva. E forró időjárásban nem lehet őket sokáig tartani. Ma reggel is volt itt egy angol úriember. Azt hiszem, az csakis e leány kedvéért jött ide.“ „Miből következteti ezt?“ kérdem. „Hát tetszik tudni, az első kérdés amit hozzám intézett (rossz németséggel beszélt, világért nem olyan jól mint méltóságod), az volt: „nem fekszik itt egy fiatal leány — egy angol nő? „Igen uram, felelém“. — „Úgy hát vezessen oda, meg szeretném nézni.“ Meglehetős gorombán beszélt velem, de én azt nem bántam, nem lehet mindenki barátságos , aztán tetszik tudni, valami ezüstöt láttam a kezei közt. Úgy hát bevezettem s ő ott állott, ahol méltóságod áll mostan, sokáig, szótlanul.“ „Azt hiszem barátom, hogy ő is csak kíváncsiságból jött ide“ mondám. „Nem tudom uram, de úgy állott a koporsó előtt, mint egy czölöp vagy 3—4 perczig, s nézte a leányt, mintha nem hinne szemeinek, aztán elfödte kezével az arczát és félre fordult. „Vezessen ki ez átkozott helyről“, mondá. Én kivezettem, ő egy ezüst tallért nyomott a kezembe és elment, gyorsan ment, egyszer sem fordult hátra. Azt hiszem, ez a látvány rossz hatással volt reá“. „Pedig gyönyörű egy látvány“, mondám Mentől tovább néztem, annál szebbnek tűnt fel nekem. Nem tudtam elhinni, hogy ő csakugyan meg van halva. Ez inkább mintegy az élet apotheosisának tűnt fel nekem; gyönyörű teste eszményi dicsfénnyel látszott körülvéve. „Mikor hozták ide őt?“ kérdem végre. „Ma reggel uram“. „úgy hát tegnap halt meg“. „Kétségkívül uram.“ „Körülményesebbet, nem tud róla?“ „Nevét beirtam a könyvbe, de már elfelejtettem, ha uraságod szives volna engem a házba követni, megmutathatnám a lajstromot.“ Kíváncsiságom fel volt ébresztve és igy kész voltam őt követni, előbb azonban magyarázatát kértem valaminek, mi a holttestekkel összeköttetésben látszott lenni t. i. mindenik koporsó felett a boltozatról egy kötél csüngött alá , egy-egy ilyen kötél egy-egy halott jobb kezére volt tekerve. „Mi értelme van ennek ?“ kérdem. „Ez a harang“, felesé. „Ezt nem értem.“ „•Látja uram, a holtak nagyon gyorsan szállíttatnak ide. Megeshetik, hogy még nincsenek meghalva; természetesen, mikor ájulásukból magukhoz jönnek, nagyon gyöngék, nem tudnak megmozdulni, szólni se tudnak, de még ha kiabálnának se hallanám lakásomban. Nos és akkor a kötél kezükben lévén, csak egy gyönge mozdulat, egy mély lélekzetvétel szükségeltetik és minden renden van; a harang megkondul s én okvetlenül meghallom azt. A harang az én szobámban van, azonnal meg is mutatom.“ (Folyt. köv.) -ovijául. 1. szám. Szerkesztő-iroda: BLKIRALY UTCZA 6. SZÁM M \ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. 1 ^ 1 -—1 KÉZIRATOK Kín ADATNAK VISSZA S í'ik a lap, minden nap. a. in népes vasárnapok kivételével. Névtelenüil beküldött közlemények U nem vétetnek.-~ \ S !1 C5 1 »' lui « £ r • T 1?/ en 3 I"* / • OIÍOZ Kolozsvár, szerda január 2. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK : Égé a íné .....................16 frt. Két éne ...........................»Irt. Negyed éne ..... 4 frt. Egj hóra .....................1 Irt 50 kr így szám ára 6 kr. KIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény . „ ben részesülnek. Bélyegilleték minden -t r ~, * S hirdetés után 30 kr. JL Díj Nyílttér sora 20 kr. A döntő hét. Kolozsvár, jan. 2. A hosszú válság biztosan véget ér tiéten. Minden számbavehető jövendölés egyetért abban, hogy a január 9-én összeülő képviselőház már az új kormány beköszöntőjét fogja meghallgatni. Némelyek már 3-ra, mások 5-re teszik korona döntését. A legvégső határidő se terjed 9-én túl. Az év első hete tehát a múlt év kellemetlen öröksége gyanánt átjött válság végét jelenti. Vájjon csakugyan megnyerjük-e az anyira óhajtott állandóságot, vagy pedig e megoldás se lesz egyéb a bizonyban helyzet egy új változatánál? Oly sok kérdőjellel volt dolgunk az utóbbi hetek alatt, annyi kombinácziót vetettek felszínre az izgalmasságot kereső körökben, hogy az ember már szinte vágyik egy kis pozitívum után, bármiből álljon is az. Mert, ha még sokáig így tart, a fantáziának érdekesebb szüleményeivel találkozunk a vonal föött. S a vonal alatt levő kollegáink megirigylik a mi regényírói képességünket. Hála istennek, hogy még csak pár napig röpködünk a képzelődés szárnyain aztán megint visszatérhetünk rendes légkörünkbe, ahol tényekkel lehet számolni. Addig pedig elégedjék meg az olvasó, ha folytatjuk a politikai plomöntést s kombináljuk az esélyeket. Az új év e téren is hozott valami újat, pedig azt hittük, hogy már mind ki van merítve. S mikor az ó évet f .Eugodtan lezártuk Bánffyval, az uj esztendő egyszerre csak Héderváryval virradt ránk. Két nap óta a horvát bán az iralkodó planéta. Vájjon az is marad-e: »♦•tól függ, hogy mit tud kivinni a szabadpárttal, mert ellenfeleink szíves engeméből még mindig a szabadelvű párt gazda, s most már a bán is itt igyekszik jobb biztosítani a talajt. A pártban pedig két irány domborodik ki: az egyik az intransigens szabadelvü irány, mely a Bánffy-kabinethez jut; a másik a fúziós irány, mely a. Ederváry-kormányban is megnyugodnék, s csak úgy, ha az eddigi elvi álláspontnuk nem kell sok áldozatot hozni. Az első rész szilárdan ragaszkodik Wekerle kormány teljes programmjá- 1 az s azt tartja, hogy a dán kormányfnöksége már magában véve is gyanúba keverné a pártot a közvélemény előtt. A második a júniusi események után nagy elégtételnek veszi a bán jelenlegi önmegadó eljárását s a koronának a 67-es alap biztosítására vonatkozó óhaját tekinti irányadónak, de csak addig a határig, ahol a fő elvek képezik az áthághatlan határköveket. A dilemma mindenesetre nehéz. Mert a párt sem a szabadelvű programmot nem szeretné kockáztatni sem a válság tovább húzódásáért nem akarná a felelősséget magára venni. Ha azonban a nemzeti párt nem enged a fúzióból s következőleg a Héderváry-kormányból se lesz semmi, hanem igenis meglesz a Bánffy-kabinet, mely az összetartó szabadelvű párttal is kilábolhat az összekuszált hínárból. Hangsúlyozzuk, hogy az összetartó párttal. Ezt pedig jogosan megvárhatjuk, először azért, mert a koronának a volt kormány iránt való bizalmatlansága nem elvi, hanem személyi természetű volt s ez a differentia az uj kormánnyal megoldásra jutna; másodszor azért, mert a párt egyhangúan tüntetett a távozó kormány búcsújában foglalt programm mellett, ami azt jelenti, hogy a párt késznek és képesnek tartja magát arra, hogy ez elveket egy ily alapon konstruált kormány által keresztül vigye. Az alkotmányos koronának pedig nem kell több, hogy a személyi kérdést megoldó új kormánynyal ott vegye föl a fonalat, ahol az megszakadt. Ez volna a dolgok legtermészetesebb, legalkotmányosabb, legmegnyugtatóbb rendje. Legtermészetesebb azért, mert csak így volna igazolva az, hogy a válságnak csak személyi okai voltak. Legalkotmányosabb azért, mert a parlamenti többség eredeti álláspontja csak így maradna meg csorbítatlan tisztaságában. Legmegnyugtatóbb azért, mert a rendszerváltozás iránt fölmerült kételyek csak így foszlanának szét teljesen. Mihelyest a parlamenti életen kívül álló faktorokhoz kerülne a gyeplő, főleg, ha azok eddigi álláspontjához bármi kevés kétely fér, a közvélemény a legvilágosabb bizonyítékok és tények mellett se szabadulna fel azon nyugtalanító gyanú alól, hogy kijátszták. És ekkor a szabadelvű párt se szabadulhatna a gyanúsítások ódiuma alól. Ezt a helyzetet pedig elsősorban a szélső ellenzék aknázná ki legtöbb sikerrel. úgy tüntetné fel a nemzet előtt az egész pártot, mint amely elveit elárulta, föladta, vagy legalább is szegre akasztotta. A lejártatásnak ez az általunk nyújtott jó alkalma egyenlő volna az öngyilkossággal. Amire pedig épen ma lehet legkevesebb kedvünk, midőn a társadalmi szabadelvű reformok mégoly körökben is felénk terelték a hangulatot, ahol eddig kizárólag a szélső ellenzék „szent elveire“ esküdtek. Ez volna aztán igazi veszélyeztetése a 67-ei alapnak. Mert ha egy kormány elveszti a személyi bizalmat fölfelé, ez lehet sajnálatos, de nem lényeges. Hanem, ha a szabadelvű párt elveszti az elvi bizalmat lefelé: ez oly rést üt a 67-es bástyákon, melyen az ellenfél győzelmesen előre nyomulhat. A válság helyes megoldása csak olyan lehet, mely e bizalmat megkíméli. . .KOLOZSVÁR“ TÁRCZAJA. jövő elé, minél teljesebb igazolást nyer a jelenben a múltért. (Igaz! ügy van !) Önbizalmunk azonban nem hiú tetszelgés önmagunkkal, hanem egyszersmind bizalom a nemzetnek szebb jövőjében, mert az az erő, amit magunkban érzünk, a nemzetnek egyik erőtényezője, a nemzet megmentésének, léte biztosításának, megerősödésének, haladásának egyik eszköze. (Élénk helyeslés.)“ A szabadelvűpárt üdvözlete. Budapát, január 2. Az orsz. szabadelvűpárt tagjai ma délelőtt fél tíz órakor nagy számmal gyülekeztek össze a pártkör helyiségében. Jelen volt mindenik miniszter és államtitkár, a kormányelnök kivételével, aki lakásán várta be a szabadelvű párt tagjainak üdvözlését. A párttagok kocsikra ültek és kihajtattak Bánffy Dezső báró csömöri úti lakására. Wlassics Gyula a következő üdvözlő beszédet mondotta: Nagyméltóságú elnök úr! Mélyen tisztelt barátunk! Ámbár mi, mint a hagyományos magyar szabadelvűség elveiért és irányáért lelkesen és erélyesen küzdő politikai párt tagjai állunk előtted, mégis az évforduló alkalmából benned mindenekelőtt a pártok fölött kimagasló parlamenti állás díszét és ehhez méltó kiváló egyéni tulajdonságaidat tiszteljük meg. (Éljenzés.) • De örömmel ragadjuk meg ezt az ünnepélyes alkalmat arra is, hogy lelkünk egész melegével, érzelemvilágunk teljes közvetlenségével üdvözöljünk téged, mint a szabadelvű politikai irány alapvető elveinek egyik leghűbb letéteményesét, a magyar közélet egyik legtiszteltebb és legszeretettebb vezéralakját. (Éljenzés.) Valóban nem tudjuk, hogy a közpályán kifejtett tevékenységed melyikében szereztél fényesebb érdemeket a haza körül. Csak azt tudjuk, hogy mindenkor és mindenütt példás önzetlenséggel,államférfiúi tehetséged egész erejével és a „vir integer“ teljes kötelességtudásával munkálkodtál imádott hazánk közjaván. (Éljenzés ) Vezettél a lefolyt évben oly parlamenti tanácskozásokat, melyek minden idők én minden népek történetében a parlamentek aranykorának lapjait töltik be. (úgy van ! Úgy van!) Egy emberöltőn alig, de mindig ritkán fordul elő oly kormányzati és törvényhozási időszak, melyet a történelem a nagy politikai korszakok közé soroz. Ámbár a mi szemeink előtt le is tünt körökre a politikai legendák és mytkosok kora, ha a modern tudás és analysis a politikai hőstetteket és legendába való hősöket a történelmi kritika színvonaláról mutatja is be , mégis ebben az önzőnek, ridegnek, turreálisnak jellegzett évszázban legközelebb lezajlott politikai harciunkról az igazságos történetíró fel fogja jegyezni, hogy az állami és nemzeti egységért való küzdelem a legfenségesebb, a legeszményibb formában: a szabadságért, a jogegyenlőségért, a felvilágosodottságért való küzdelem alakjában nyilatkozott meg. (Élénk éljenzés.) Fel fogja jegyezni, hogy ezt a nemes küzdelmet vezette oly kormány,mely megérdemelve viselheti a „nagy tehetségek és a nagy munka minisztériumának“ (Igaz! Úgy van! Éljenzés megtisztelő melléknevét, mert még politikai ellenfelei sem tagadhatják meg, hogy ez a kormány rövid két év alatt évtizedek munkásságának is dicséretére szolgálható eredményt mutathat föl, sok év politikai munkásságának előkészítésével dicsekedhetik. (Élénk éljenzés). De egyúttal klasszikus példáját nyújtja e kormány minden jövő nemzedéknek: miként kell a nagy politika küzdelmes munkájának verejtéke között megőrizni a politikai alapelvek integritását, miként kell gyakorolni a magasabb közéleti erkölcstan kultuszát. (Élénk éljenzés.) Ezen nagy erkölcsi kincs egyik legszebb hagyománya a lelépett kormány után maradt dús örökségnek. (Élénk éljenzés.) De ez az időszak többről is tett tanúságot. Tanúságot tett arról is, hogy ez a rokontalan, sokszor félreértett, még többször félremagyarázott nép újra bebizonyította — és ezzel az egész műveit világ előtt tekintélyben, súlyban és közbecsülésben csak emelkedett, hogy a magyar hazában a szabadelvűség nem elvont elv, nem doctrinai tétel, de az állami és nemzeti létnek a közvéleményben, a magyar politikai karakterben és közérzületben mélyen gyökerező fentartó eleme. (Éljenzés.) Ez az az örök eszme, melytől a magyar nemzet politikai élete tartósan el nem fordul soha. Ez az örök eszme melyet a nemzet véréből, lelkéből kiölni nem lehet soha. (Élénk éljenzés.) Ily korszakhoz van fűzve, mélyen tisztelt barátunk, a te elnöki tiszted bölcs és tapintatos betöltése. Ha pedig leszálltál az elnöki állás pártatlanságot igénylő piedesztáljáról, akkor hosszú közpályán érlelt politikai meggyőződésed egész hevével csüngtél a szabadelvüség harczba vitt zászlaján. Lelked szabad tekintete a vezér zászlaja felé fordult: „In hoc signo vinces.“ Megtörhetlen bizalmad a sokszor erős s próbára tett szabadelvüség diadala iránt uj erőt öntött a csüggedőkbe, bátrabbá tette a bátrat és lelkesebbé a lelkesülőt. (Éljenzés.) Apponyi gróf újévi beszéde. A nemzeti párt tagjai tegnap az újév alkalmából ovácziót rendeztek vezéröknek: Apponyi Albert grófnak. Az üdvözlő beszédet Horánszky Nándor mondotta. Apponyi gróf kiemelte válaszában, hogy őt és elvtársait egyéni érdek sohase vezette; az ő működésükben mindig csak az önzetlen kötelességérzet dominált. „A mai súlyos helyzetben is —úgymond továbbá Apponyi gróf — csupán a kötelességérzet fog elhatározásainknak irányt adni. Meggyőződésem az, hogy a kibontakozásnál fontos szerep jut ennek a pártnak éppen azért, mert sehol nagyobb önzetlenség és elfogulatlanság nem létezik a közügyek felfogásában, mint nálunk. Sehol sincsenek annyira száműzve a személyi és a hatalmi mozzanatok (igaz ! úgy van!) és éppen ezért egy táborban sincs oly belső egyetértés és a szolidaritásnak oly megbonthatatlan kapcsolata, mint ebben a körben. (Élénk helyeslés.) Itt az intrika sohasem ütötte fel fejét. (Igaz ! ügy van !) Mert aki ide belépett, azzal a tudattal tette, hogy vagy és állandó természetű nemzeti érdekeknek szolgálatába lép, melyeket — a ki átérzett — igen e rrendelt fontosságot tulajdonít egyéni aspiráczióknak és pillanatnyi sikereknek. (Hosszantartó zajos helyeslés.) És ha élvezem részetekről ezt a bizalmat, mely büszkeségemet képezi, ezt csak annak köszönhetem, hogy közpályámon a pártnak ezen szellemét juttatom kifejezésre. (Zajos éljenzés.) S valóban önérzettel látom magam körül ezt a tábort, tiszta jellemű, nagytehetségű férfiaknak e hazafias szövetségét, mely a helyzet bizonytalanságaiban az egyetlen szilárd pontot képezi és mely nyugodtan áll a meggyőződései által számára kijelölt helyen, midőn körülötte lázasan sürög-forog minden. Önérzettel nézem ezt a falankszot, melybe rést ütni ne lehet és mely annál jogosultabb önbizalommal nézhet a