Kolozsvár, 1895. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1895-07-01 / 147. szám

147 szám. IX-ik évfolyam. 1895. Szerkesztő-iroda: BELKIRALY-UTCZA 6 SZÁM A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik a lap minden nap, az i­n nap­ és vasárnap­i kivételével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Kolozsvár, hétfő július 1. BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DIJAK Egész évre...................... 1­ frt. Félévre ..... 8 frt. Negyed évre . . . . • é frt. Egy hóra...........................1 frt. 50 kr; Egy szám ars 5 kr. HIRDETÉSI DIJAK Egy fl­om tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők, é­s ipar­osok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tora 20 kr. Az anyakönyvvezetők. Kolozsvár, jul. 1. A polgári anyakönyvvezetésből megyei közigazgatás is jókora haszno húz, mert az országban a körjegyzősé­gek számát mindenütt szaporítják. He­lyes ez, és az anyakönyvvezetés államo­sítása nélkül is meg kellett volna tenni Bármily lelkes hívei vagyunk a köz­igazgatás reformálásának s bármennyin ismerjük a mai közigazgatás rendes hibáit és hiányait, azért még­is be kell hogy valljuk azt, hogy a mostani rend­szernek misem­ái nem csupán az intéz­ményből, hanem a javadalmazás elégte­lenségéből s a személyek elégtelenségé­ből erednek. S mert kétségtelenül a reform teljes keresztülvitele előtt is lehet a helyzeten javítani azzal, ha a személy hiányon javítunk: örömmel üdvözlünk minden olyan tényt, a­mely ezen a téren is előre­lépést jelent. És a kormányban meg is van erre a jóindulat. Az állami dotácziónak jelen­tékeny felemelése már egymagában so­kat javított a helyzeten. De azóta is minduntalan halljuk, hogy a kormány újabb és újabb állás­­ rendszeresítését jóváhagyta. Régebben ily hajlandósággal nem igen találkoztunk; a törvényható­ságoknak legmegokoltabb előterjesztései a személy­szaporítás iránt süket fülekre találtak, mert a kormánynak akkor az volt a nézete, hogy a nemsokára keresz­tülviendő reform előtt a helyzetet meg­bolygatni nem kell. S na meg, valljuk meg őszintén, akkor ez a merevség egy kis szelíd pressió is volt, s általa meg­­puhítani akarta azokat, a­kik a közigaz­gatási reform ellen a legelszántabb és a legmakacsabb harczot folytatták Most már a helyzet alaposan meg­változott. Most a közigazgatási reform eszméjének alig vannak ellenségei. Ez ellenségei ma már, ha vannak is, nem a municipiumok buzgó és lelkes mun­kásaitól, hanem a képviselőház ellenzé­keiből telnek ki, a­kik kormánybuk­­tatási szempontból vannak ellene a kor­mány projektumainak. S ha egyáltalában örvendetes az, hogy a kormány a törvényhatóságoknak új állások rendszeresítésével szemben annyira kuláns álláspontot foglal el, kü­lönösen örvendetes a­mikor ez a sze­­mélyszaporítás azon a vonalon történik, a­hol a municipális adminisztrác­iónak legmegsebezhetőbb oldala volt a kör­jegyzői karban. Azt lehetne mondani, hogy a köz­­igazgatás végső fokban a körjegyzőkön nyugszik. Ezek megbízhatósága biztosí­téka a jó adminisztrációnak s viszont ezek megbízhatlansága és tehetetlensége igen sok bajnak a forrása. Sajnos, hogy a közjegyzői karban­­ a meg nem felelő egyének feles számmal vannak és sajnos, hogy ennek nem csu­pán ők az okai, hanem az a rendszer a­mely túlhalmozza sokféle munkával s némelykor oly bizalmas feladatokra is alkalmazza, a­mely őket abban a téves hitben ringathatja, hogy annak a fejében egy kis pontatlanság és hanyagság köny­­nyen bocsánatra talál. Csakugyan itt az ideje közjegyzői in­tézmény javításának mégpedig oly irány­ban való javításának, hogy oda szakkép­zett és inteligens embereket is lehessen kapni. Az állami anyakönyvvezetés a szük­ségből erényt csinált s a kormányt reá­­kényszerítette, hogy az anyakönyvvezetés megbízhatósága érdekében a közjegyzői kart szaporítsa és ezzel munkájukat könnyítse. Helyén­való volt ez, mert az állami anyakönyvvezetés sikere a megfelelő szá­mú erő rendelkezésre bocsátásától függ; de függ ezenkívül attól is, hogy ezek az emberek hivatásuk magaslatán álljanak s általános megbízhatóságnak örvend­jenek. Azért a további lépés most az lesz, hogy a közjegyzői kar ne csak sz­ólban sza­poríttassék, de oly módon reformál­­tassék, ho­gy bennük az állami akarat az intézmény szelleméhez és az egyház­politikai reform magasetnikai czéljaihoz méltó képviselőkre találjon. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA.­­ A jobbkéz csodája. Irta : Hegedűs Lóránt. Csodákkal van tele a mi hitetlenségünk. Ha a l­eszárazabb írásokat veszem, a­melyek­nek semmi más dolguk nincs ezen a világon, mint hogy szolid és unalmas paragrafusokban elmélkednek az egyedül üdvözítő valóságról, a­mint megforgatom lapjaikat az ablak előtt, csillogó foltokat látok keresztül rajtok és a belű­sorok között fényességek, idegen, ragyogó pontocskák ütnek körömtül. Honnét jönnek oda? A könyvírók azt mo­dják, a­mit össze­gyúrtak, mind az igazság porából való, kemény '"­ szürke is de kézzelfogható az ő anyagjuk, mert minden pont nagyszerűen megmagyaráz­ható. Ők csak a számító észszel dolgoznak és­­ Csak abban hisznek, a­mi oly pontosan be­ta,­ bizonyára hogy hiszékenységből, érzésből még egy csöp sem kell hozzá, mert­ a szigorú levezetések biztosan egymásba vágnak, mint a gép fogai. És mégis ott világlanak azok a kü­lönös csillagok az okoskodások alján. A híres szolul bizonyítások be vannak harmatozva Br'ha be nem bizonyított tüneményekkel, a­melyek ma már senkinek föl sem tűnnek, pe­­dig nincs a nap alatt nálunk különösebb do­­log Csodák vannak itt elrejtegetve, a­melyek­­ről a paragrafusok buzgó építői azt hitték, hogy száraz porszemek. Igazi csodák, sokkal csodá­sabbak, mint a genuai San Lorenzo Szűz Má­ria szobra, a­melynek minden évben egyszer kinő a haja, vagy a római szent csontok, a­melyekből Mark Twain több mint három mil­lió szentet kalkulált ki. Hisznek bennük és nem kutatnak okaik után. Építenek rátuk és nem kérdezik tőlük, hol születtetek ? Csak tele szórják velek a könyveket és néha ritka szép időben látják meg őket, mikor egész könyvsorok foszforesz­­kálnak már ezektől az idegen, ismeretlen lé­nyektől — csodáktól. Egyet most is látok ra­gyogni előttem s azért, mig el nem veszti a szinét, beszélek róla. Előbb egy kis filológiai mesterkedésen kell keresztül esnünk. Ha jól tudom, jogtörténészeink véleménye szerint, ez a magyar szó : j­o­g — nem jól áll a talpán. Egy kis hiba történt vele. A régi magyar nyelvben ez alatt a három betű alatt a jobb kezet értették, és nem a jus-t. Mi­kor azután később arra jutottunk, hogy a la­tin szó helyébe a jus fogalmára egy magyar kifejezést kellett keresni, átnéztek a szom­szédba. Ott azt látták, hogy németben és a frak­c­iában olyan szóval fejezik ki a jogot (Recht, droit), a­mely egyúttal a j­o­b­b oldalt is jelenti. Mivel pedig nekünk a Recht, droit kifejezésére nem volt szavunk, a jobboldal fo­galmára azonban már volt egy t. i. a „jog“ kifejezésünk , tehát egyszerűen azt csinálták, hogy ezt a szót kinevezték a latin „jus“ he­lyére is. Ezért hívjuk mi a juristát jogásznak. A „jog“ oly szépen befészkelte magát új hivata­lába, hogy régi tisztéről egészen megfeledke­zel­, és ma már senki sem szól ekképen: Hogy ha te fog temed meggonozhestand tégedet, ved ki vetet es vesd el tetvek­ed; — pedig a m­ü­n­­cheni codexekben ez van. — Most az­után azt mutogatják, hogy a németben és fran­­cziában a j­o­g szó nem a j­o­b­b kéz szavával van ám rokonságban, hanem az egenes (recht, droit), szóval, és ennélfogva a magyar szót rosszul választották meg. Kár volt aj­u­s fo­galmát a j­o­b­b oldallal hozni kapcsolatba. In­kább így volna helyes: „lát egyenes tör­vényt, mint atyja, mindennek.“ (Arany.) Bizonyos, hogy messzire el fogok kerülni minden nyelvészeti disputát. De bármilyen mó­don rügyeztek is egymásból a latin, német és magyar szavak, bár hogy hibáztassák is a ma­gyar képzést, nem tudom azt elhinni, hogy oly hiába való tévedés lenne csak, a­mi itt történt és hogy a jobb kéznel­ semmi köze se volna a joghoz. Lehet, hogy rejtélyes az ő rokonságuk, de valahol meg van az. Azonkívül, hogy a németben (Recht), fran­­cziában (droit), angolban (right) és olaszban (dritto), a j­o­g szó mindenütt atyatiságban van a jobb féllel, így van az a gótban is. „És az a gót, a­melynek gyöke a jusénak megfe­lel: jussza, a jobb értelmével bír“ — mondja P­u­l­s­z­k­y. De így van az a s­z­a­n­­s­z­k­r­it­b­a­n­ is, a hol­d­a­k s­i­n­a ezt je­lenti : jobb kéz, derék, jóravaló. Ha pe­dig én azt látom, hogy a Nyelvtörténeti szótár tanúsága szerint régi krónikáinkban ilyen kitételekkel találkozunk: Nyola yokeze­­vel kebelebe s oda yog regulayat, avag zenth Feranczn­ek evangéliumi regulayt. (tízent Fe­­rencz legende). — Rokannyou bio reayok fe­leltem te yogggnak nagysága myatt. (Jordánszky Codex). — En yogomra al ennekem, hogy el tántorogjam. — Ennekem segedség legyen at te jogod és irgalmasságod — akkor mondhatok annyit, hogy ősi nyelvünkben sem volt oly rop­pant meg az ur a jog forgalma és a jobb (jogb) kéz között hogy később át ne lehe­tett volna azt könnyen hidalni. Kétségtelennek tartom mindezek után, hogy valamely titkos szál kötötte össze mind e népeknél a jog és jobb oldal forgalmát. Azért, nevezte a nép ösztönszerűleg, egy szó­val a kettőt , mert megérezte az ő csodálatos érzékével, hogy iker testvérek. És nem csak szavakról van itt beszédem. A jobb kéz fo­galma bele van ültetve a jogba, csakúgy, mint társadalom rejtélyes szerzetébe, az etiquettebe. A házassági jogban a balkézre való házadig egy egész intézményt képez, me­ly a jobb kéz­zel kötött frigynél alább valónak tartatik — és a magyar gyerek először azt tanulja meg, hogy mikor a „szép kezét“ kérik, akkor jobb­ját nyújtsa. A jobb kéz tartja az esküt és an­nak az ujjait töreti le a Constitutio Crimina­lis Theresiana a hamis tanúnál, — épp úgy, mint a hogy ösztönből tudjuk, hogy jobb kéz­zel fogjunk kezet s ha az Andrássy­ uton meg­indul egyén páradat a jobboldal úgy meg van tömve a bal járdához képest, mint a­hogy a kettő áll az egyhez. És adhatunk-e nagyobb dolgot ezekhez annál, hogy országunkat egy dicsekvőséges jobb kéz védi? El nem lehet ezt tagadni s csak az ma­rad a kérdés, be imét van ez ? Micsoda mahi­­náczióval került együvé a jog és a jobb ? Mi­lyen bűbájos urrai kenték meg ennek a nagy urnak, a népnek a szemét, hogy a kettőben egyet lásson és egyed­ érezzen, miért érez ő úgy mély, veleszületett, kitörülhetlen ösztöné­vel, hogy jobb oldalát babonás erővel fogja körül a legdrágább kincsét a jogot, ehhez az érzéséhez köti. Egyszerűen azt felel­hetik rá, hogy ez a nép ösztöne és egy darabja, talán csírája az ő jogérzetének; sem több, sem kevesebb. Ez igaz, sőt az is igaz, hogy ez az érzés mindig, minden lapon ott szerepel a tudományban, mert felelet helyett mindig ez kerül elő. De maga ez érzés ott áll, megfejtetlen csodának. Azt akarom tudni, honnét jött ez érzés? — Semmi felelet. Bíznak benne, beszélnek róla, csak azt nem mondják meg, honnét fakadt ? Mintha igazán csoda lenne. Broadbent az ember agy­velejét és be­szélő képességét vizsgálgatva, arról az eredményre jutott, hogy „agyvelőknek csupán a bal fele az a mely értelmi kifejezésre képes“ (educated); kísérletei azt bizonyítják, hogy a balagyvelőben lakik a beszélőképességünk s annyi legalább is bizonyos, hogy a bal­agyvelő egy meghatá­rozott vesének megbénulásával az ember nem tud beszélni, míg ha csak a jobb agyvelőt sértik ott meg, artikulált beszélőképességünk nem vész el, ugyanezt találták Broca és Bastian is. Ds ennél talán még érdekesebb az, hogy Bastian szerint azokat a betegségeket, melyek az írás mesterségének elfelejtésével járnak, úgy hogy az illető többé egy jóravaló mondatot sem tud leírni, szintén a bal agy­velő kóros álla­potában kereshetjük. A bal agyvelő tehát sokkalta töb­biér­­int mint a jobb. Azt mondhatnád sorban a műveltség agyvelője A valuta rendezése. A valuta ren­dezését illetőleg az utóbbi időben felmerült ■ hírekre vonatkozólag a „Magy. Ért.“ a követ-­­­kezőket jelenti: A Magyarországon, valamint a­­ Ausztriában előfordult kormány változások­at.­-­­ tartóztatták ugyan némileg a valutarendezés keresztül vitelére vonatkozó tárgyalásokat, de­­ arra az aggodalomra egyáltalán nincs ok, hogy­­ a valutarendezés műve hosszú időre elhalasz­­­­tatnék. A magyar kormány azon fáradozik,­­ hogy a készpénzfizetések felvétele az 1897. év­ben megkezdhető legyen és e tekintetben az osztrák kormánynyal már rég meg is indította a tárgyalásokat. E tárgyalásokkal kapcsolatban még egyéb fontos kérdésről is tanácskozott a két pénzügyminiszter, többek közt a bankpri­­vilégium kérdésének megoldása felett s mindezen fontos kérdéseknek mielőbbi sikeres megoldása volt főleg mérvadó, hogy a legutóbbi osztrák kabinet alakításánál Böhm-Bawert volt osztály­főnököt, daczára annak, hogy ő az új kabinet tagjaiul kinevezett osztályfőnökök legifjabbika, ő felsége nem­ a pénz­ügy­minisztérium ideigle­nes vezetőjévé, hanem valóságos miniszterré nevezte ki Új mágnások. A hivatalos lap szombati száma a követ­kező legfelsőbb kéziratot közli: Magyar minisztertanácsom előter­jesztésére bejárt Vigyázó­­Sándornak és törvényes utódainak a magyar grófi mél­tóságot ; világosi Bohus Zsigmondnak s törvényes utódainak; loósi és egervári Solymosy Lászlónak s törvényes utódainak; és zeykfalvi idősb Zeyk Józsefnek s tör­vényes utódainak a magyar bárói mél­tóságot és az 1885. VII. törvényczikk 2. §-a c) pontja értelmében úgy vala­mennyi fennebb nevezettnek, mint tör­vényes fiutódainak, egyszersmind az örö­kös főrendiházi tagság jogát adományo­zom; végül a világosi Bohus Zsigmond részére adományozott magyar bárói mél­tóságot és örökös főrendiházi tagsági jo­got, testvéröcscseire, világosi Bohus Lászlóra és világosi Bohus Istvánra, s azok törvényes utódaira, illetőleg fiutó­­daira is kiterjesztem. Kelt Bécsben, 1895. évi június hó 25-én. Ferencz József, s. k. B. Bánffy, s. k. A „Bud. Tud.“ e nagyjelentőségű legfel­sőbb elhatározásról a következőket jelenti : Már a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával utaltak arra a figyelemre méltó tényre, hogy az idők folyamán, különö­sen azonban e század második felében a ma­gyar arisztokrácziának több m­iint kió családja kihalt. Azóta még két-három régi magyar mág­náscsaládnak fiágában magva szakadt, úgy, hogy a magyarországi arisztokráczia családjai­nak száma, feltűnő módon leolvadt és az arisz­­tokrácziának túlnyomó nagy többségét tulaj­donképen csak négy öt, igaz, hogy igen számos tagból álló család képviseli. A király­­ felsége már mos­­ a minisz­tertanács előterjesztésére négy régi magyar ne­mesi családot emelt mágnási rangra. Úgy hisz­­szük teljesen felesleges különösen hangsúlyozni, hogy ezen rangemelések egyáltalában nem ál­­j­lanak semminemű összefüggésben az egyházpo­­­litikai kérdésekkel. Az egyházpolitikai törvény­­­­javaslatok köztudomás szerint legnagyobb részé­­­ben nemcsak hogy már rég ideje szentesítve vannak, hanem már azok végrehajtása is fo­lyamatban van. A még hátralevő két törvény­javaslat, egyes egészen alárendelt részletektől eltekintve, törvényhozásilag szintén teljesen el van intézve; a főrendiháznak erre irányuló bármiféle befolyására tehát most már gondolni sem lehet. Itt kizárólag néhány arra méltó családnak megemeléséről van szó. Az uj polgári leányiskola. A kolozsvári ev. ref. egyházközség belfarkas-utc­zai leányiskolája.­­A szülők és tanügybarátok élénk érdek­lődése mellett tartotta meg a koloz­vári ev. ref. egyházközség belfarkas-utczai leányiskolája évzáró vizsgálatait június 24., 25. és 26-ik napjain a belső templomban, Szász Domokos erdélyi ev. ref. püspök, mint az iskola felügye­lője és Sárkány Ferencz ny. főgymn tanár elnöklete alatt. Az eredmény, az iskolának — melyhez fennállása óta széleskörű rokonszenv fűződik — rég időtől táplált jóhírnevéhez tel­jesen megfelelő volt. Az elismerés igen termé­szetesen, elsősorban is a tanerőket Békésy Teréz, L­ő­­­e Vilma rendes, Seemann Jose­fine, Ruzitska Ilona kisegítő taní­tónőket s ezeknek élén kiváltképpen özv. Tattiás Fe­­renczné szül. Vados Ilona igazgatónőt, ki mint eddig, úgy a lefolyt tanévben is, nemcsak kiváló szakképzettséggel, hanem egyszersmint­­ a legodaadóbb buzgósággal, az igazgatónői te­­j­eridők teljesítésében dicséretes munkássággal­­ szerzett elismerést, nyert méltó érdemeket. Az elismerés eme szavait Szász Do­mokos püspök nyilvánította az iskolai év be­zárása alkalmával mondott lelkes beszédében a maga s az egymás nyomába lépő nemzedé­kek által folyton fejlődő, tökéleteskedő, örökké élő anyaszent egy­h­áz nevében, a­midőn egy­úttal a szülők megnyugtatása, az érdeklődők felvilágosítása czéljából reá mutatott főbb vo­násokban ama nagy fontosságú átalakulásra, melynek ez intézet már a jövő iskolai év kez­detével elébe néz s a mely nemcsak az isko­lára, egyházra,­­ a szülők, a nagy közönség, a műveit úri s egyszersmind a középosztály és általában a nőnevelés magasabb érdekeire való tekintetekből igen messze kiható s minden­esetre üdvös eredményű lesz. Ez a nagyfontos­­ságú átalakulás a következőkben találja ma­gyarázatát. A kolozsvári ev. ref. egyházközség kivált az újabb időben tetemes áldozatokat hozott iskolái s kiváltképpen belfarkas utczai leány­isko­lájának, lehetőleg a kor színvonalára emelése érdekében s mondhatjuk, hogy az nemcsak az egyház m­­int testület, hanem, s különösen a közvélemény által, már régebb idő óta ki volt szemelve arra a czélra, hogy abból polgári leányiskola fejlesztessék. Igyekezett is az egyházközség megvalósítani e czélt, azonban minden téren sűrűn jelentkező sürgős jellegű s a mellett tetemes áldozatai annyira kimerítették anyagi erejét, hogy egyelőre le kellett volna hogy mondjon e tervnek maga erején leendő keresztül viteléről, bár minden eszközt felhasznált s a fentartás forrásait lankadatlanul továbbra is kereste abban a meggyőződésben, hogy tett lépései az irányadó helyeken méltánylattal fo­­­­gadtatván, a kontemplált czélt mielőbb meg­valósíthatja. Előbb azért egyházkerületi s majd városi segélyre gondolt s miután nem remél­hette, hogy a várt segélyforrást oly mennyi­ségben kaphassa meg, hogy annak alapján a fokozódó követelményeink megfelelő szükségle­teinek fedezete úgy biztosittassék, hogy alko­tása csakugyan kősziklán épített lehessen, el­határozta, hogy újabb s még nagyobb áldozatot hoz azáltal, hogy : belvárosi leányiskoláját, me­lyet négy osztálylyal továbbra is saját erején fog fentartani, áthelyezi az egyházközség tulaj­donát képező szénutezai (múzeum-utezai) s e vé­gett, teljesen a modern igényeknek megfelelően átalakítandó gyermekkert helyiségébe ; s hogy az eként felszabaduló, nem régen épült egy emeletes leányiskolás épületben polgári leányiskola szerveztessék- e végre, felajánlja a magas államkormánynak az állami alapon szervezendő polgári leányiskola czéljait­ nem rég érjült 40.000 frtos leányis­kolai épületét s telkét haszonbér nélkül, a tu­lajdon­og kikötésével; maga az egyházközség, illetőleg az egyházkerület igazgató tanácsának, mint egyházi főhatóságának felügyeleti s egyéb jogait szerződésileg biztosítani kívánván. Hogy e tény által a kolozsvári reform, egyházközség mily értékű áldozatot hozott, nyilvánvaló. Tekintsük csak városunk iskola, nevelési ügyeit, nagyon jól meggyőződhetünk Igaz, hogy Kolozsvár városa maga is, az utóbbi évek­ben kétségbevonhatlanul sokat tett a népneve­lés és iskoláztatás érdekében, de az is bizo­nyos, hogy az iskolák nagy részét a hitfele­­kezetek tartják fenn, melyek anyagi erejük korlátoltsága miatt a szó legszűkebb értelembe vett elemi oktatáson kívül, magasabb képzés nyújtására nem vállalkozhatnak s elégtelenek úgy számra, mint a képzés fokozataira nézve. És mint tátongó hiány, főleg a leánynövendé­­kek iskoláztatásában mutatkozik aggasztó mér­tében. Mert míg a fiúnövendékek részint a helyi középiskolákat, részint a városi polgári fiúiskolákat kereshetik fel magasabb igényeik kielégítése végett, addig a leánynövendékek ha­sonló igényein éppen a fenti okoknál fogva édes keveset segíthet a már néhány év óta fennálló állami felsőbb leányiskola, mivel különösen al­sóbb osztályaiba egy harmadát, legföb­b­ felét veheti fel az oda özönnel jelentkező növendé­keknek Pedig ez az iskola nem elégítő is felada­tánál, szervezeténél fogva nem is elégítheti úgy ki e műveltebb középosztályt s polgárság neve­lés és oktatásügyi igényeit mint ezt, egy pol­gári leányiskola tehetné, a­mi mind a mellett bizonyít, hogy a jelenben fennálló felsőbb leány­iskola egymagába nem elegendő a magasabbra törekvő, tanulni vágyó leánynövendékek nagy számához, tanulás és tudásbeli igényeik sok­féleségéhez képest. Ezért érdemli méltó eiis­mérés a kolozsvári egyház­községet, hogy sz­á­mot tevő áldozatok árán is, önmaga eszközölte, vetette meg alapját egy oly intézménynek, mely­nek hiánya ha valahol, úgy itt volt eddig s érezhető még jelenben is. A legközelebbi iskolai év azonban már meghozza az áldozatok gyü­mölcsét, a polgári leányiskola a jelenlegi bel­farkas-utczai ev. ref. leányiskola helyén meg fog nyílni, mire nézve az előkészületek az illető főhatóságoknál szorgalmasan folynak. A­mi pedig az elemi leányiskolát illeti, mint említettem is, az egyházi hatóság négy osztályúvá fogja redukálni s áthelyezi az alsó szén utczai gyermekkertnek, e végre átala­kítandó, megnagyobbítandó s a kor kívánalma­inak teljesen megfelelően berendezendő tan­helyiségébe, régi tanerőinek megtartásával, kik­nek méltó elismerést érdemlő buzgalma növen­dékeik tapintatos, figyelmes s­­zép eredménye­ket elért vezetése, a jövőre is kiválóan ajánl. De ajánlja önmagát ez iskola azáltal, hogy felügyelősége mint eddig, úgy ezután is s még

Next